Betegszoba

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Jún. 09, 2013 7:24 pm

-Pedig mégis sikerül újra és újra... *Sóhajtok egyet, miközben ő újra felnyög az érintésem hatására, én pedig igen nehezen viselem, hogy érzem, vágyik rám, tudom, hogy én is kellek neki, mégis ellenáll a testének és nem adja magát nekem, pedig mennyire szeretném! Hogy az apjával jóban lennék-e? Nem vagyok az a családlátogatós típus, szóval eleve nem tudom még, hogy képes leszek-e elmenni majd egyszer vele, pedig tartok tőle, hogy rágni fogja a fülemet idővel, hogy vállaljam be, de a saját családommal sincs értelmes viszonyom, hogyan lehetne vajon máséval? Főleg csupa emberrel, akik majd minden bizonnyal tőlem fogják félteni a kicsi lányukat és erre persze meg is lesz az okuk, bár én attól még meg fogok orrolni, ha finoman elkezdenek csipkelődni, ha pedig nem finoman... talán jobb, ha nem találkozom velük, akkor nem lesz baj és összetűzés az egészből. A bárgyú vigyort már-már megszoktam, aztán újra elvörösödik, amikor a szex kerül elő, mint téma. Azt hiszem, időbe fog telni, mire sikerül annyira feloldódnia, hogy nyíltan lehet beszélni ilyesmiről és nem akad ki tőle ennyire. Én mondjuk abban biztos vagyok, hogy jobb lenne, nem letárgyalni mindent ennyire előre, de mit tehetek, ha neki ez kell? Vagyis ő maga sem tudja, mit is akar pontosan, de ez ellen nem sokat tehetek, megpróbálok alkalmazkodni, hiszen én már legutóbb is simán letepertem volna. A szavai hallatán viszont elnevetem magam, nem akarok bántó lenne, nem ez a cél.*
-Oh cicám, pasi vagyok, nem akarok alpári módon fogalmazni, de nekem elég egy kellőképpen síkos lyuk... jó persze vannak trükkök, de ez is olyan, mint bármi más, egyszerűen gyakorlás teszi a mestert. Egyáltalán nem zavar az, hogy nem vagy tapasztalt, az ösztönök tudod sok mindent sugallnak majd, a többi pedig tanulható. *Finoman megrántom a vállam, senki se születik vad szexdémonnak, mindenki maximum azzá válik idővel. Sokkal nagyobb az esély rá, hogy akkor nem fogom kedvelni, ha még sokáig kell várnom rá, az ha bénázik, nem érdekel, pasi vagyok, tudok irányítani. A kis vallomás nem lep meg, igazából nem szívesen hagynám magára, el akarom érni, hogy ne féljen a helyzettől, ne féljen tőlem sem e téren, higgye el, hogy vigyázni fogok rá és engedjen a testének, adja át magát a vágyainak. Igazából tényleg kezdek fáradni, ő pedig mellém mászik, a finom simogatás hatására lehunyom a szemem és halkan felmorranok.*
-Imádom a kezed... apró és finom. *Suttogom, mennyire szeretném, ha máshová is eljutna vele mielőbb. Még egyszer rá pillantok, majd újra lehunyom a szemem és csak hagyom, hogy kényeztessen. Finom és bársonyos, sosem kényeztetett még így senki. Egyre inkább lassul a légzésem, majd végül halk szuszogássá szelídül, ahogy tényleg elér az álmatlan alvás. Nem szeretek álmodni és nem is akarok most.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Jún. 09, 2013 1:36 pm

- Nem akarlak… kínozni… * lehelem az ajkába, majd mikor keze végigsimít a hátamon, ismét felnyögök. Annyira imádom, ahogy hozzámér, és mindemellett mérhetetlenül szeretem. Szerelmes vagyok, ebbe a sötét hajú angyalba! Minden mozdulatába, gesztusába, tettébe! Szeretem, amiért olyan amilyen, amiért erős, amiért csillogó szemekkel néz rám, és mert annyira férfias. Akaratlanul is az édesapámra emlékeztet... Nem akarok köztük hasonlóságokat felfedezni, de tudom, hogy ha még élne, igazán kedvelné. Kedvelné, mert szinte simogat a tekintete, mikor rám néz, és kedvelné, mert meg tud engem mindentől védeni. Látná, hogy én mennyire oda vagyok érte, és csak egy helyeslő mosollyal adná a világ tudtára, hogy igen, a kislánya megtalálta azt, aki tényleg hozzávaló. Hiszen ő az én sötét felem, a másik, aki egyenlőséget teremt bennem, akitől végre teljes egésszé válhatok.
Mikor elengedjük egymást, kislányosan csak mosolygok, és bárgyú vigyoromat képtelen vagyok elrejteni. Boldog vagyok, nem csak lokálisan, hanem teljes egészében, és most ez mindennél fontosabb. Mikor arról beszél, hogy mennyire fog vigyázni rám, újból vörössé válok. Nem tudom mit is mondhatnék erre. Nem szoktam ilyen dolgokról beszélni, lévén, hogy abszolút tapasztalatlan vagyok ebben a témában. Nem tudom, mit is várok, csak azt akarom, hogy jó legyen. Tudom, hogy vele jó lesz, azonban félek attól a vadságtól ami benne lapul. Nem kételkedem, hiszen ha megígér valamit, biztos igyekszik majd betartani, azonban ettől még ideges vagyok. Nem szeretem ezeket a megbeszélt dolgokat, azok mindig máshogy sülnek el, mint ahogyan tervezzük őket. Lehet hogy ennek is csak úgy jönnie kellene, megtörténnie. Mert mi van ha annyira rá fogok görcsölni, hogy képtelen lesz velem bármit is kezdeni? Nem akarom elrontani azt az estét! Azt akarom, hogy varázslatos legyen! *
- A vad lányokat? Én… én… csak félek tőle, hogy elrontom… hogy nem lesz számodra olyan jó! Én tökéletes szeretnék lenni a számodra, és… mi van, ha nem vagyok az? Ha valamit rosszul csinálok és utána már nem is fogsz kedvelni? * nézek rá nagy szemekkel és vallom be, hogy mit is gondolok. Ezek a dolgok tényleg foglalkoztatnak, az pedig, hogy ne legyek visszafogott? Hát elsőre biztos az leszek, hiszen azt sem tudom, hogy mit kell csinálni! Soha nem volt közöm férfihoz, előtte pedig nem fogok videókat nézni és másokat kérdezgetni, az nem rám vallana! *
- Értelek, de ha magamra hagysz, én utána is várni fogok rád… * suttogom, majd mikor azt mondja hogy fáradt, a széles ágyhoz sétálok. Ép karja oldalára kúszok, betakarom, majd mellé fekszem. Ujjaimmal lágyan simogatom arcát, és ha engedi, akkor itt maradok mellette egészen addig amíg el nem alszik. *
- Aludj csak, én majd vigyázok az álmodra! * mosolygom, majd lágyan simogatom az arcát, haját, és remélem szép szemére édes álmokat hozok. *

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Jún. 09, 2013 11:43 am

*Érzem, hogy mennyire határtalanul oda van értem, hiszen minden gesztusa ezt mutatja, a csókja, ami annyira követelőző és egyben odaadó is. Sosem gondoltam volna, hogy valaki így fog viszonyulni hozzám és főleg nem értem még most sem, hogy mi az oka. A külsőm tudom, hogy milyen, a belsőm pedig, furcsa nekem, hogy valakit ennyire magával ragad, a legtöbben általában megrettennek, ha a felszín alá néznek. Soha sem volt gondom azzal, hogyan vakarjak le magamról egy nőt, ha már unalmassá vált. Ő valahogy nem tud unalmas lenni, vonzz és vágyom rá egyszerűen zsigeri szinten, nem tudok betelni vele, akármit is teszek. Ha nem lennék ennyire fáradt, ha nem tudnám, hogy tart még a rá váró helyzettől, akkor akár most és itt a magamévá tenném. A legszívesebben hevesen és erősen, de tudom, hogy mennyire vissza kell majd fognom magam, pedig be szeretnék telni minden egyes porcikájával, meg akarom mutatni neki, hogy milyen is, amikor egy férfi árasztja el a szeretetével. Erre még halkan fel is nyög, miközben követelőzőn csókolom, és nehezen fogom vissza magam, csak a karom vészjelzése segít abban, hogy ne menjek tovább. A kezem a hátára csúszik, finoman simítok végig a gerince mentén, ha meztelen lenne most a háta, tudom, hogy beleborzongana.*
-Ne kínozz... *Suttogok a szájába, amikor végül hátra húzódik. Tudom, hogy nem szándékosan teszi, amit tesz, egyszerűen csak a teste reagál, ami harcban áll az eszével, a szívével, de akkor is nehéz, hiszen nekem minden egyes érzékem ugyanazt mondja, ugyanazt várja el tőlem. A válasza nem lep meg, tudom, hogy kedvel, sőt sejtem, hogy nem egyszerűen csak kedvel, mégha én nem is mondom ki nyíltan, hogy talán több is ez annál, mintha csak bírom, de ezek a bensőséges szavak még nehezen jönnek a számra. Újra a lepedőt nézi, én pedig igenis felemelem a fejét, hogy amit mondok, tudom, hogy eljusson a tudatáig, látni akarom, hogy reagál és tudni akarom, hogy mit mondd. Elmosolyodom, amikor végül válaszol, egészen hirtelen, és nagyon is pozitívan rám nézve.*
-Ígérem, hogy visszafogok minden bennem rejlő erős ösztönt, és vigyázni fogok rád. *Látom, ahogy kicsit elvörösödik, sejtem, hogy a fejében megint ott kavarognak a gondolatok, hogy talán nem kellene ilyesmit mondania, én pedig önkéntelenül is elmosolyodom ennek láttán.* -Ne légy mindig visszafogott... én szeretem a rossz kislányokat. Néha olyan, mintha bűnnek gondolnád ezt... pedig egyszerűen csak természetes ösztön, és a testet tudja is, hogy erre vágysz, csak túl sokat figyelsz az eszedre. *Aztán újabb kérdések és fogalmam sincs, hogy mit is mondjak. Nem tudom, hogy viselem el újra, ha annyira beindít, mint legutóbb, ha olyan erősen akarom majd őt, és mégis nemet mondd... Megfogom a kezét, amit maga előtt tördel, amivel az ágyneműt gyűrögeti.*
-Nem tudom cicám. Nem fogok hazudni neked, biztos vagyok benne, hogy nem viselném jól, hiszen már mióta arra vágyom, hogy megkapjalak, és vannak ösztöneim, amik... nem jól kezeli a nemet. *Elhúzom kicsit a számat. Legutóbb is azért mentem el, muszáj volt. Ha nem teszem, akkor nem biztos, hogy megtudok állni, amikor arra kér.* -Fáradt vagyok... *Bököm ki aztán. Nem akarom elküldeni, nem akarom, hogy úgy érezze, azért küldöm el, amit mondott, egyszerűen csak... ha megtehetném most azonnal letépném róla a ruhát. Futólag végigmérem, vékonyka, nem túl testes, de mégis minden egyes érintése úgy bizserget, mintha csak gyenge áramot vezetnének a bőröm alá.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Jún. 09, 2013 11:27 am

* Ajkára hajolok, és csókolom, mintha csak ezen a csókon múlna az életem. Nyelvét simogatom, felfedezem száját és kezem önkéntelenül is a tarkójára siklik. Fejét magamhoz húzom, és még ha most nem is áll készen rá, én ettől függetlenül is felnyögök. Annyira hiányzott, annyira akartam és annyira megijesztett. Azt hittem meg fog halni, aggódtam, és ezt az érzést nem akarom többet átélni! Hiszen szeretem, ő az én istenem, akit imádok, akiért mindenről lemondanék. Nem a külseje tetszik, hanem Ő, úgy ahogy van. A külsőt és belsőt együtt látom tökéletesnek, és lehet vannak hibái, én képes vagyok elfogadni őket, ha az kell ahhoz, hogy szeressen engem. Mikor kicsit eltávolodik elpirulok. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a testemmel, és annak reakciójával. Túlzottan felborít bennem mindent, és rendesen már saját magamtól és a vágyaimtól is halálra rémülök. Persze ha itt lenne a testvérem, tuti hogy kicsúfolna, le sem szállna rólam hónapokig.
Elhessegetem a gondolatot, majd mikor megjegyzi, hogy bír engem, még vörösebb színt veszek fel. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki is ezt fogja nekem mondani, és hogy Ő! Bír engem, és ennél csodálatosabbat még soha nem hallottam senki szájából sem. Szívem szerint megölelném, csak úgy, nemes egyszerűséggel a nyakába borulnék. Magamba szívnám mámorító illatát, hallgatnám szívének dobbanását, és apró könnycseppeket hullatva köszönném meg hangosan és magamban imádkozva ezt az egészet. Egyedül a karja állapota miatt nem teszem meg, hiszen már így is túl sok mindent okoztam neki. Mármint ha megint heves lennék, lehet azt hinné tényleg meg akarom ölni, így tehát csak maradok a helyemen, remegő kezekkel szorítom meg az ujjait, és nézek a szemébe. *
- Köszönöm! Én is nagyon… kedvellek! Nem is tudod, hogy … hogy milyen fontos ez számomra… * bukik ki belőlem, majd elszégyellem magam és az ágytakaró redőit nézem ismét. Azt hiszem lassan már kezdem azt teljesen megismerni. Ekkor kezd el beszélni a vacsoránkról. Ujja a fejem alá kúszik, és gyengéden, ám mégis határozottan emeli meg fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Nagyot nyelek mikor felhozza a szüzességem. Ujjaim egymást piszkálják, a szívem pedig úgy kezd el dobogni, mintha csak egy száguldó versenyautóban ülnék. Nem tudom mit is mondhatnék. Nekem fontos, és azt akarom, hogy különleges legyen. Nem akarok fájdalmat, csak őt akarom, de örökre! Még mielőtt végiggondolhatnám mit is mondok vagy teszek, beszélni kezdek. A szavak kiömlenek belőlem, és tényleg nem értem, mert mintha nem is én lennék. *
- Ajándékot… Szeretnék veled lenni, szeretném ha gyengéd, figyelmes és vigyázó lennél velem. Lehet hogy az az este tökéletesen megfelelne erre… hogy végre nő lehessek! * nézek rá csillogó szemekkel, majd elszégyellem magam. Hiszen egy rendes lány nem beszél ilyen dolgokról, nem fantáziál férfiakról, és nem fogad el olyan ajánlatokat, melyekben nem biztos. Én pedig mégis megtettem, és ha akkor bepánikolok, lehet hogy annyira megsértem, hogy soha többé nem áll szóba velem. *
- És mi lesz ha bepánikolok? Ha mégsem tudom megtenni? Gyűlölni fogsz?

Tárgy: Re: Betegszoba Pént. Jún. 07, 2013 7:38 am

*Nem válaszolok már, inkább csak lehunyom a szemem egy pillanatra, amikor végigsimít az arcomon. Gyengéd törődés, amiben soha nem volt részem és amit épp ezért nehezen tudok értelmezni, vagy egyáltalán csak kezelni. Igyekszem én néha megállni egy pillanatra, de általában ez az adott helyzetben nem megy, mint amikor valaki hirtelen haragú, hiába mondják neki, hogy gondolja át a helyzetet, számoljon el tízig... amikor elborul az agya, akkor ez egyszerűen nem jut eszébe és képtelen gondolkodni. Tényleg nem tudok neki mást mondani, mint hogy majd próbálkozom, és vagy sikerül, vagy - és erre van nagyobb esély - nem. A válasza hallatán pedig már egészen nehezen fogom vissza, hogy ne nevessek fel röviden, hiszen akárhogy is nézzük, de... butaság, amit mondd.*
-Cicám szembeszálltam az apám akaratával, ez nem elég nyílt vállalás? Nem ismered az apámat, azt hiszem nem sokan mondtak még neki ellent, vagy aki igen, az már tuti, hogy rég nem él. Ennél nyíltabban én nem tudom felvállalni, hogy... bírlak. *Egyszerűen fogalmazok, még azt is nehéz kimondanom, hogy kedvelem, hiszen bár így van, de... nekem ez új és furcsa és igazából még én magam sem fogtam fel, furcsa módon az apám hamarabb átlátta, hogy ez a vékonyka, egyszerű lány, aki a tetejében ember is, kezd fontossá válni nekem és nem csak szimplán játszom vele, mint sokakkal már előtte. Vicces, de ezt akár még pozitívumnak is vehetném, hiszen az apám ismer ennyire, már ha vele kapcsolatban bármit lehetne pozitívumnak venni.*
-Tudom, hogy nem szándékos, de akkor sem tudok neked szépeket mesélni és értem, hogy meg akarsz ismerni, de akkor erre készülj fel, mert a múltamban nincs az ég világon semmi csodás és mesélni való. *Persze tudom, hogy attól még érdekelni fogja, hogy mik történtek velem, hogy ki vagyok pontosan, de tényleg nem akarom, hogy azt higgye, egyszerűen csak megnyomorított az élet és egyébként bizonyára jófiú lennék, hiszen nem így van. A véremben van a csábítás, az arrogancia, ezt örököltem és kész, maximum a szüleim erre egy kicsit rásegítettek a nevelési módszereikkel. Aztán kicsit túlzásba is esik, elfelejtve, hogy épp nem rég tépte le majdnem a karom egy baromi nagy morcos sárkány. Leheletnyi csókot adok neki, hiszen igazából nem haragszom rá, hogy kissé hirtelen volt, ő pedig egy tartalmasabbal viszonozza, amire már szorosabban magamhoz vonom, kizárva most a karom heves ellenkezését. Erősen csókolok vissza, érezni akarom az ajkainak minden egyes négyzetmilliméterét, selyme bőrének finomságát az enyémen. A nyelvem játékos kis felfedező útra indul és azért remélem, hogy nem csak engem indít be egy ilyen csók, mégha most fizikailag úgyse lenne a testem képes többre, mint hogy fejben kívánjam őt. A kérdésére csak megrázom a fejem, amikor végül megint hátrahúzódik.*
-Nem, ha a szolgálókat nem ide soroljuk. De tudod igaz, hogy ha nem étterembe megyünk, hanem a szobádba... nekem is jár valami azért a vacsoráért cserébe. *Határozottan nyúlok előre, finoman simítok végig az arcán ép kezemmel és nem állok meg, tovább haladok a nyakán, a mellkasán, a melle vonalát is érintem finoman a ruhán keresztül, csak a derekánál állok meg, hiszen hogy tovább érjek, ahhoz fel kéne ülnöm, ami pedig most nem menne. Egészen lehalkítom a hangom, csendesen beszélek most, de akkor is ki akarom mondani.* -Ígérem, hogy vigyázni fogok rád és... ha neked annyira fontos ez az első dolog, hát soha nem fogod elfelejteni. Gyengéd leszek és óvatos, és a végén már annyira emészteni fog a túláradó vágy, hogy észre sem fogod venni azt a cseppnyi fájdalmat, ami ezzel jár. Kizársz majd mindent és csak az fog lüktetni a fejedben, hogy még többet adjak... *Férfi vagyok, vannak szükségleteim, kemény is vagyok, de tudok gyengéd lenni, és tényleg visszafogni magam, ha arra van szükség. Legalább egy ideig.*

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 7:16 pm

- De én nem akarom, hogy megváltozz, én csak annyit mondtam, hogy néha állj meg egy pillanatra! * nézek rá szeretetteljesen, és ennél a pillantásnál teljesen elvarázsol. Egyszerűen képtelen vagyok olyan szörnynek látni, mint ahogyan ő kezeli saját magát. Én egy tökéletes lényt lányok, egy ízig-vérig férfit, akit magamnak akarok, akit szeretek, és akit szeretni fogok egészen addig amíg csak dobog a szívem. Lágyan simítok végig az arcán, és igazán jólesik. Végre hozzá érhetek, és el sem tudom képzelni, hogy milyen hosszú is volt az a pár hét, amit nélküle töltöttem! Soha többé nem akarom, hogy nélküle kelljen eltöltenem egy napot is, anélkül, hogy ne lássam, hogy ne érhessek hozzá. Nem érdekel mennyire fenyegető az apja, hogy hány rosszakarója van. Ha muszáj, akkor én magam fogok mellette kiállni, és megvédem őt is, és magamat is. *
- Persze, nem mondtad, csak tudom, hogy nem az az ember vagy, aki… aki bátran vállal mindennemű kötődést. Hiszen ez gyengévé tenne mások szemében, ezt pedig nem akarom. Nem akarom, hogy azt éreztessék veled, még akkor sem, ha egyáltalán nem lenne igazuk. * mosolygom, és újabb simítást indítok el, ezúttal a sérülés mentes karján, vállán. *
- Sajnálom, nem akartam…. Honnan kellett volna tudnom… én soha többé nem fogok így viselkedni, ha ezt szeretnéd! Én csak… engem így neveltek… számomra ez természetes… és olyan vagyok, mint az apám. Hiszek benned, és mindenkiben. Nem kell hogy megváltozz, én így is elfogadlak, és próbálom majd magam visszafogni… * pirulok el, mikor megjegyzi, hogy sajnálom őt, és ezzel együtt el is komorulok. Soha nem változtatnám meg, hiszen éppen azért szeretem amilyen, én csak nem tudok változtatni néhány beidegződésemen. Ahogy ő sem… Minket aztán tényleg egymásnak teremtettek… *
- Bocsánat! * reppenek ki az öléből és immár céklavörösen szemlélem őt sé a karját, és fogom a fejemet, mert hát nem használtam. Na nem mintha bármikor is képes lennék használni, mikor a közelemben van. Teljesen elvarázsol, akkor pedig a leginkább mikor kissé fentebb tornázza magát az ágyban. Keze a tarkómra siklik, fejemet maga felé húzza, és lágy csókokat lehel az ajkamra. Lehunyom a szemem, majd mondatára elmosolyodom. Nem akarom elengedni, nem akarok tőle megszabadulni, úgyhogy egyszerűen csak közelebb hajolok hozzá, a szemébe nézek, és megcsókolom. Igazi csókot adok neki, nyelvemmel az övét keresem, és nem akarom felizgatni, de egyszerűen muszáj éreznem szájának ízét, játékos nyelvét a számban, azt hogy ha máshogy nem is, így legalább az övé leszek. *
- Szeretnék neked főzni… Főzött már neked lány?

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 6:52 pm

-Nem fogok tudni változtatni az alap jellememen, az nem megy. Néha rosszul jövök ki a helyzetekből, hát... ez van. *Rántom meg a vállam, de látom rajta, hogy ennyi nem lesz elég. Amikor végigsimít az arcomon, jóleső érzés fut át rajtam, aggódik és félt és erre még igazán soha az életben nem volt példa.* -De majd... megpróbálom. *Teszem hozzá végül, ami persze nem ígéret, és jó eséllyel úgysem leszek képes betartani, hogy ne legyen néha - mindig - túl nagy nagy a szám, de legalább veheti úgy, hogy azért próbálkozom.*
-Egyébként pedig én soha sem mondtam, hogy ne gyerek oda hozzám a folyosón... *Jegyzem meg halkan, hiszen végülis így van, egyszerűen csak nem tette, én pedig nem tettem szóvá, és az is tény, hogy én sem léptem felé, de úgy voltam vele, hogy így talán jobb, mert ha távol maradt tőlem, akkor biztosan nem lesz semmi baja, ha viszont velem van, akkor nagyon is esélye van rá. Végül pedig mesélek neki kicsit, és nem lep meg, hogy hozzám bújik, bár most nem értékelem a gesztust. Egyrészt a karom fel van kötve és fáj, fel is szisszenek kicsit, másrészt pedig nincs rá szükségem, hogy sajnáljon. Minden beszélgetés ilyen lesz? Hiszen mit vár? Rózsaszín történeteket, kedves meséket, hogy milyen szép gyerekkorom volt? Én csak ilyesmit tudok mesélni, hogy az apám úgy tanított repülni, hogy a csontjaim nagy részét szilánkosra törtem az első alkalmakkor, hogy az anyám úgy próbált kigyógyítani a kígyó fóbiából, hogy a Verembe zárt... Várok, amíg úgy érzi, hogy szüksége van a közelségemre, de én nem érzem azt, hogy nekem ez kellene.*
-Látod... nem akarom, hogy sajnálj, nincs rá szükségem. Ha mesélek neked valamit, akkor folyton ez lesz? Nem azért, vagy nem csak azért vagyok olyan, amilyen, mert nem volt fényes a gyerekkorom és nem akarom, hogy erre fogd és úgy vedd, hogy majd minden jobb lesz és meg fogok változni. Nem fogok... *Próbálom neki elmagyarázni. Egyszerűen tényleg nem és nincs rá szükség, hogy a jellemem negatívumait a szüleimre fogja. A vacsora említésére megint rám veti magát, amitől már erősebben szisszenek fel.*
-Cicám, mindenképpen ki akarsz nyírni? Még mielőtt más tenné meg? *Az arcomon azért egy leheletnyi mosoly bujkál, és amikor megint felemelkedik, kompromisszumot ajánl finoman megsimítom az arcát. Nem értem, hogy az a jólelkű lány mit lát bennem és mit is akar tőlem, hiszen sokkal szebb és jobb élete lehetne mással. Az álla alá nyúlok és most én húzom magamhoz finoman, hiszen hiányzott már a szája, azok az édes apró ajkak. Könnyed csókkal hintem be őket, semmi túlzásba esés, csak egy bensőséges gesztus.*
-Rendben van, úgy jó lesz, de ha nagyon akarod, elmehetünk valami normális helyre is, ami nem túl zsúfolt. *Teszem még hozzá. Képes vagyok én is valamiféle kompromisszumra, és tudom, hogy velem együtt szeretne mutatkozni mások előtt, egy szobába zárva pedig ez lehetetlen lenne.*

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 4:16 pm

- Megértem, ha fenntartásokkal közeledsz az emberek felé, de hidd el, nem mindenki olyan, mint azok, akik miatt ez kialakult. Én pedig, nem kioktatni szerettelek volna, csak tudod rossz látni, hogy igazából magadnak okozol ezzel fájdalmat, meg ugye nekem is . Mert ami neked fáj… nem akarom, hogy szenvedj, vagy rosszul érezd magad… * jegyzem meg kedvesen, majd egy újabb simítást eszközlök ki, immár az arcán. Ujjaim alatt kissé felsercen pár napos borostája, és én mégis úgy érzem, az ő bőre a legpuhább, és szeretném, ha még így, nyersen és durva valójában is de hozzám érne. *
- Igen, szeretnék beszélgetni! * csillan fel a szemem, majd mikor arról beszél mikor is ölt először embert, elkomorulok. Nem szeretném elítélni, és nem is fogom, hiszen valószínűleg egy kiszolgáltatott helyzetben én is magamat mentettem volna. Szám keskeny vonallá préselődik a mese hallatán, majd mikor a fiú befejezi, nem tudok mit mondani. Meggondolatlanul hajolok a vállára és borulok a nyakába, hogy érezze mennyire megindítottak a szavai. Szívének erős dobbanását hallgatom, majd halkan megszólalok. *
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen dolgokon kellett keresztülmenned! * mondom, majd pattanok fel hirtelen, hiszen teljesen elfelejtettem, hogy esetleg fájdalmat okozhatok neki. *
- Ne haragudj, nem akartam… * mondom, majd elkomorulok, hiszen ne döntse el helyettem, hogy mit is akarjak. *
- Meg akarlak ismerni! Melletted akarok lenni, ezt már régen eldöntöttem! * mondom, majd mikor szóba hozza a vacsorát, ismét a nyakába repülök. *
- Tényleg? Jó persze, semmi extra, főzhetek én is a szobámban, ha szeretnéd! * ajánlom fel, csak hogy lássa vevő vagyok a kompromisszumokra. *

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 12:30 pm

-Nem csak rossz dolgok, de túlnyomó többségében azok. *Rántom meg a vállam. Nem az a típus vagyok, akkor megmagyarázza magának, hogy amit tesz az jó, csak nézőpont kérdése, tisztában vagyok azzal, hogy mi helyes és mi nem mások szerint, de nekem attól még nem ez az értékítéletem, néha elhamarkodott vagyok, könnyen elborul az agyam és nagyon is magamat helyezem mások elé. Valahogy úgy érzem, egyszerűen csak ezt nem érti, és persze nem az a baj, ha véleménye van, sokkal inkább ha úgy érzem, kioktat a vérmérsékletemen úgysem lennék képes változtatni. Tisztában vagyok vele, hogy sok sérülésem ennek a meggondolatlanságnak köszönhető, de elég erős vagyok hozzá, hogy kibírjam őket.*
-Heves? Az a kis fickó nem segített volna nekünk semmit, egyszerűen csak be akart áldozni maga helyett, megérdemelte, amit kapott. A harapás pedig... szimpla balszerencse. *Nem, nem az, de nem fogom egy könnyen elismerni, hogy tévedtem. Egyébként meg nem tudhattam, hogy kint épp egy káoszsárkány van, végülis csak nem nézhettem ki előtte az ablakon, hiszen erre mégis mennyi volt az esély? Az pedig igen, azt hiszem tény, hogy épp azért kedvelem őt, mert máshogy gondolkodik, mint én, de attól még nehezen fogadom el a véleményét, vagy emésztem meg a szavait.*
-Beszélgetni szeretnél? Megismerni engem? *Megpróbálok megint feljebb ülni, de a karom nem enged az akaratomnak, így végül csak visszasüppedek az ágyba.* -Hát akkor ismerj meg... először tizenhárom évesen vetettem véget valaki életének. Egyszerű szolgálólány volt nálunk, már nem is emlékszem a nevére, új volt, és nagyon vonzotta a szárnyam, én pedig játszottam vele, amíg egyszer már nem bírta megállni és megérintette. Azonnal szóltam az anyámnak, aki tudta, hogy pontosan mi történt. Választhattam, vagy ő hal meg, vagy én megyek újra a verembe... önző voltam és kész. Utána sokáig nem idéztem meg újra a fegyverem, évekig. *Finoman megrántom a vállam, mintha az egész egyszerű semmiség lenne, pedig persze, hogy nem az, de már régen történt és nem érzem már, hogy olyan mély nyomot hagyott volna bennem. Egyébként is a szüleim gyereke vagyok, maximum lehetséges, hogy ha más körülmények között növök fel, akkor nem lennék ennyire...ilyen, de ki tudja. A véremet akkor sem tagadhattam volna le. Végül kicsit megenyhülök és óvatosan megfogom a kezét.*
-Nem... akarhatsz igazán velem lenni, és én sem akarom, hogy miattam legyél folyamatosan veszélyben. Láttad, hogy az apám mire képes, nem fog nyugodni csak így. *Pedig tudom, hogy úgyis ellenkezni fog, úgysem tudom elmagyarázni neki, hogy mit vállal, ha velem akar lenni. Én ez vagyok, és kész, veszélyes vagyok és veszélyes velem lenni.* -De, ha minden áron vacsorázni akarsz... talán megpróbálhatjuk, de csak valami szolid helyen, nem bírom a felhajtást.

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 11:50 am

- Szerinted benned csak rossz dolgok vannak? * nézek rá kiváncsian, és nem értem ezt az egész felfogást. Persze hogy visszafogtam volna, de nem azért, mert számomra az annyira elítélendő. Jó persze, én nem bántom az embereket, barátságos vagyok, azonban azt akkor is elsiette, és nem gondolta át. Ezt pedig egyszerűen nem látja. *
- Miért baj, hogy ha kinyilvánítom a véleményem? Szabad ember vagy, azt teszel, amit szeretnél, én csak megkérdőjeleztem valamit. Ami ennél rosszabb, hogy nem mérlegeltél, és nem gondoltad át. Hiszen ha nem vagy olyan heves, akkor lehet nem sérülsz meg! * jegyzem meg és sütöm le a szememet. Érzem, hogy nem kellene ezt mondanom, hiszen nem szereti a kritikát, meg ha valaki bírálja, én azonban nem bírálni szeretném, csak azt akarom, hogy értse, mit gondolok, mit miért teszek. És nem kötelező egyetértenünk mindenben. Azért vagyunk a másik számára vonzóak, mert nem vagyunk egyformák. *
- Igen, megmentetted az életemet, ahogyan én is a tiédet. Ez után már miért olyan nagy dolog egy vacsora? És hogy kicsit elengedd magad, hogy beszélgessünk…? * igazából próbálom megérteni, miért is ódzkodik annyira attól, hogy velem kettesben legyen. Biztos vannak olyan dolgok az életében, amelyek nem túl szépek. Emlékek, melyekre nem emlékszik szívesen, én azonban lennék az az ember akinek ezeket bátran elmondhatja. A vacsora pedig igenis sokat változtatna, hiszen most miért? Nő vagyok, akinek fontosak ezek az apró gesztusok. Ha nem vacsorázni vinne, hanem csak madártávlatból megszemlélni a kúriát, abban is benne lennék. Kettesben vele, együtt töltött édes percek, ezek azok, amelyekre szükségem van. És nem a vacsora … az csak valami, amivel jobban megismerem. Hiszen erre van szükségem, hogy lássam, nyomul és nem csak úgy kikerül a folyosón. *
- Nem a vacsorán van a hangsúly, hanem azon, hogy … hogy többet legyél velem. Ha nem szeretnéd, nem muszáj, én csak nehezen viselem, hogy egymás mellett megyünk el,és még csak egy szóra sem méltatsz. És akkor közben arról beszélsz, hogy akarsz engem. Megmentettél, értem én… de … azóta nem nagyon találkoztunk…

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 11:37 am

*Igen, azt hiszem soha sem kezeltem a dolgokat úgy, ahogy egy ember, de végülis nem is vagyok az, még egy kis részem sem. Az angyalok gőgös becsvágya, a vélák nagyképűsége mind ott van bennem és ezeket úgysem lennék képes kiűzni magamból, hiszen ezek tesznek azzá, aki vagyok. Ő pedig folyton csodál és felnéz rám, de közben nehezen viseli el, amiket teszek, és igazából egyikünk sem tudhatja, hogy nem csak azért érzi mindazt, amit érez, ami vagyok. Természetes adottságom az a kisugárzás, ami belőlem fakad és aminek kevés lány tud ellenállni, ez van. Csak sóhajtok egyet a válasza hallatán. Persze, hogy tudom, hogy miattam van itt, de attól még a tények tények maradnak. Csendben figyelek csak rá, hallgatom a szavait és igyekszem emészteni, amit mondd. Elfogad, de mégis többet vár, annál többet, minthogy eldobtam az életem miatta? Hogy kockáztattam az épségemet ő érte? Megrázom a fejem, és egyáltalán nem hagyom, hogy visszanyomjon az ágyra. Kissé talán keményen nézek rá, ami talán annak is betudható, hogy mindentől függetlenül fáj a karom, ha nem is rándul meg az arcom folyamatosan újra és újra.*
-Meg akarsz ismerni? Sok mindent ismersz már belőlem, láttad hogy szabdaltam fel annak a dölyfös angyalnak a mellkasát és azt is, ahogy kidobtam a törpét a halálba, mégsem fogadtad el. Ha tehetnéd visszafognál, és megakadályoznád, hogy olyat tegyek, ami az erkölcseiddel nem egyeztethető össze nem? Tényleg tudni akarod, hogy miket tettem előtted? *Összehúzom kicsit a szemem és már-már kíváncsian pillantok rá enyhén oldalra döntött fejjel. Folyton keresi bennem a jót, de attól még igenis tudnia kell, hogy bennem nagyon is sok a rossz. Nem vagyok egy szőke herceg fehér lovon, aki megmenti a világot, még csak a közelében sem vagyok semmi ilyesminek. Tovább beszél, én pedig nem tudom, hogyan értethetném meg vele, hogy azok a dolgok, amiket kér... amiket vár tőlem, olyan nehezen kivitelezhetőek.*
-Meghaltam volna érted, de vigyelek el vacsorázni... *Lemondóan rázom meg a fejem, úgy érzem, hogy nem érti. Olyan, mintha egy meséken nevelkedett apró kislánynak kéne elmagyaráznom, hogy a világ nem olyan rózsaszín és nem minden végződik happy enddel, sőt az élet sötét és sivár és rengeteg benne a rossz és az, ami meg akarja törni a lelkünket és ha nem állunk ellen, ha nem növesztünk páncélt, akkor egy életre szóló sebeket szerzünk.*
-Nekem nem csak egy alkalomra kellesz, és valahogy nevetségesnek érzem, hogy ezt egy vacsora bizonyítja. *Teszem még hozzá, aztán végül csak visszaereszkedem az ágyra, nehéz magam tartani, akármennyire is erős az akaratom, a fizikumom most gyenge.*

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 11:05 am

* Egészen jól bírja a fájdalmat. Mondjuk elég valószínű, hogy azért rendesen el van kábítva ahhoz, hogy ne mindent kelljen elviselnie, érzékelnie. Én mindenesetre biztosan kiborulnék. Na jó, lehet, hogy előtte tartanám magam, hiszen szeretném, ha erősnek látna, olyan nőnek aki illik hozzá. Miközben épp kötözik, kissé elbambulok, majd mikor már csak kettesben vagyunk a szobában, mellé siklom. Leülök ágyának szélére, apró kezemmel kisimítok egy tincset a szeméből, majd megrázom a fejemet, mikor arról beszél nem keménykedett. Oké, akkor tehát valójában is ilyen, ez pedig nyugtalanító. De hát mit is várhatnék tőle, hiszen eddig is tudtam, hogy nem az az ember, aki csak higgadtan tűr mindent. Én sem vagyok túl nyugodt teremtés, azonban az biztos, hogy mind a kritikát, mind minden egyéb mást jobban kezelek. Ő túlzottan antiszociális, ám én mégis az ő társaságára szomjazom.
Mikor kissé felemelkedik, őszintén szólva meglepődöm. Ajkam enyhén szétnyílik, és meglepődöttségemet nem is nagyon tudom leplezni. Hiszen épp nagy fájdalmai vannak, most tették rendbe a kezét, ő pedig ülni óhajt. Hát feküdjön inkább, hagyja, most az egyszer hogy ápoljam, vagy hogy rá figyeljek! Ettől még nem lesz kisebb a szememben. *
- Miattad… * felelem halkan, majd teljesen ellágyulok. Imádom szemének csillogását, és valójában egyáltalán nem érdekel, hogy min kell keresztül mennem azért, hogy vele lehessek. Nekem csak ő kell, hogy mellettem legyen, és ha ez megadatik, én leszek a világon a legboldogabb. *
- Hát még mindig nem érted? Engem nem érdekel hogy mit bírok elviselni, Te érdekelsz… és amit adni tudsz. Igen, szeretnék többet… belőled… * mondom, majd fejezem be és kezdem el ujjaim között a hófehér ágynemű huzatot morzsolgatni. *
- Tudom, hogy neked vannak igényeid, viszont érts meg engem is. Soha nem voltam férfivel, és akármennyire is szeretném, pont ugyanannyira félek is tőle. Ez nem egy olyan dolog, hogy csak úgy adom. Vagyis… neked adnám… csak amíg nem látom, hogy kicsit fontos vagyok, hogy … mondjuk elviszel legalább egy vacsorára, mert érdekellek akár hosszabb távon is… szóval … *makogok, és mondok mindent, ami az eszembe jut. Nem bírok összetett mondatokat létrehozni, és tényleg, egyszerűen már azt sem tudom miről beszélek. *
- A fiúknak ez biztos nem jelent sokat… én azonban más vagyok! Nekem fontos az első… és én nem csak egy alkalmat szeretnék belőled… és nem csak szeretkezést! Szeretnélek megismerni! * nézek rá esdeklőn, majd ha hagyja, gyengéden visszanyomom az ágyra, hogy ne fárassza magát, hiszen épp most harapták meg… *

Tárgy: Re: Betegszoba Csüt. Jún. 06, 2013 7:17 am

*Egészen elengedem magam, mire elérjük az udvart, rendesen kivette az erőmet ez a kis esemény, így aztán nem csoda, ha tényleg nem könnyen jutok el a gyengélkedőig. Sejtem, hogy legszívesebben lehordana, de mégsem teszi, hanem segít, gyenge kis apró testével tartja az enyémet. Tényleg nem értem... pedig nehezen viseli az értékrendemet, nem tolerálja, amit teszek, aztán pedig mégis vonszol magával, ha arra van szükség. Gyorsan ellátnak, amikor végre az ágyra fekhetek, jól esően nyúlok végig, és adom át magam a pihenésnek. Szerencsére csak a karomnak esett baja, az nem zavar, ha rendbe teszik. Nyugodtan várom ki, néha szisszenek csak fel, amíg a mágia hat, és a kötések is felkerülnek. Reggelre rendben leszek, addigra összeforrnak a csontok, de nagyon mély a seb, és majdnem leszakította a karom az a nyomorult, így aztán idő kell a szervezetemnek, amíg normálisan rendbe szedi magát. Ő pedig végül visszaül mellém, a finom mozdulat nagyon is jóleső érzéssel tölt el, ahogy azt a tincset kisimítja az arcomból, én pedig csak elmosolyodom finoman és nemet intek a fejemmel.* -Nem keménykedtem és nem fáj vészesen. Reggelre rendben leszek. *Pár pillanatig csak nézem őt, majd végül ép kezemmel tolom kicsit feljebb magam az ágyon, hogy normálisan szemmagasságba tudjunk kerülni, ez a fekvés valaki előtt dolog kissé azért idegesít, olyan kiszolgáltatott helyzet.*
-Iris... *Szólítom most a rendes nevén, amit talán még eddig soha sem tettem, hiszen a cicám a gyakoribb.* ...miért vagy itt? Tudod, hogy teljesen más az értékrendünk, én pedig nem fogok megváltozni. Kiálltam érted az apámmal szemben, de tudom, hogy többet vársz. Nem tudom, hogy meg tudom-e adni azt, ami akarsz... *Őszintén beszélek. Romantikus vacsora, meghitt beszélgetés. Tárjam fel neki a lelkem legmélyebb és egyben legsötétebb részeit? Nem tudom, hogy biztosan látni akarja-e azt, ami mélyen van bennem, mert olyasmibe is ütközhet, amit nem tudna elviselni.*

Tárgy: Re: Betegszoba Szer. Jún. 05, 2013 8:44 pm

* A csillagos égen suhanunk, és az utazásunk nem tart túl sokáig. Érzem forró testét, és karját amivel átfogja a derekamat. Akarok dühös lenni, akarok mérgelődni, és elküldeni a fenébe, bár sejtem, valószínűleg ezzel nem érnék el sok mindent. És hát ami még ennél is fontosabb, jobban aggódom most, mint hogy azon dohogjak, már hetek óta nem keres. Arcomon végigcsorog egy könnycsepp, majd úgy, hogy ne vegye észre, törlöm is azt le onnan. Annyira megijeszt a vérző kezével, egyre nehezebb testével, hogy szinte biztos vagyok abban, hogy az ájulás szélén áll. Mikor megérkezünk, lesegítem a „járműről” majd a betegszobába cipelem. Ép kezét a vállamra veszem, és igen, akármennyire is nehéz, végigvonszolom a kihalt folyosókon, ha kell négykézláb fogom vinni, csak azért, hogy minél előbb meggyógyuljon. *
- Mindjárt… ott .. vagyunk… * mondom elgémberedve, és mikor megérkezünk, azonnal nővérért kiáltok. Nem kell sokat várnunk, szinte azonnal kezelésbe veszik a fiút és fektetik egy ágyba. Én eközben egy tapodtat sem vagyok hajlandó mozdulni, úgyhogy a mellette lévő ágyra ülök, onnan nézem mit is csinálnak vele. Nem telik el sok idő, és sebe máris össze van varrva, és azon egy terebélyes kötés fehérlik. Mikor a nővér magunkra hagy, nagyot sóhajtva sétálok az ágya mellé, ülök le rá, és simítok ki egy tincset az arcából. *
- Nem kellett volna ennyit keménykedni… Nagyon fáj? * nézek rá, és csak remélem, hogy nincsenek túlzottan nagy fájdalmai. *

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 5:22 pm

-Rendben, szerintem hamarosan én is követem a példád. *mosolyogja kedvesen, aztán tovább figyeli a tájat. Néhány percig csak áll ott a gondolataiba meredve, aztán maga is visszasétál az ágyához. Kényelmesen hátradől és beburkolózik a takaró alá. Kicsit hűvös van bent, úgyhogy most a melegnek örül legjobban. A gondolatok pedig egy perc nyugtot sem hagynak neki. Úgy cikáznak a fejében, mint a tenger vad hullámai. Az egyik az egy kép, amikor még Anitat követi abba a varázslaborba.... Aztán az udvaron, majd az ütés.. És most a jelen.*
~Nagyon résen kell lennem, hogy ki tudjak küszöbölni egy ehhez hasonlót. Segíteni fogok ott, ahol tudok és vigyázok mindannyiunkra, ha nem is mindig tudok. Igyekszem.~ *gondolja magában, aztán lehunyja szemét és próbál pihenni.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 4:51 pm

- Jogos és természetesen ez alap dolog. * ejt egy mosolyt. Érdekes lesz majd az a bizonyos találkozás Anitaval, hisz ő most eléggé pipa rájuk. Felicity talán egy kicsit fél is, az okot tudja is. Anita egy erős lánynak bizonyult, szóval ha kell könnyedén elintézi őket. A gondolatra kissé megremegnek végtagjai, beleértve lábait, melyek úgy reszkettek, akár a nyárfalevél. Nem csak a félelemtől, hanem azért is, mert eléggé hűvössé vált az idő a betegszobában. *
- Én visszabújok a takaró alá, szerintem. * hadarja gyorsan és megdörzsöli karjait, melyek már libabőrös állapotba kerültek. Semmit sem utál jobban a hidegnél. Mi a jó egyáltalán abban, ha hűvös az idő, mint például télen. Őt a hó is hidegen hagyja. Igen, hidegen hagyja, tökéletes szó az előbbiekre.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 4:41 pm

-Szerintem majd meg kell keresnünk őt és bocsánatot kell kérnünk tőle. *utal Anitara* -No de mindegy. A lényeg, hogy egyben vagyunk, Anita is jól van és hamarosan elrendezzük a dolgokat. A kérdés csak az, hogy addig mit csinálunk, ugyanis 1-2 napig biztosan itt kell maradnunk. *húzza a száját kelletlenül. Már a gondolat is rossz számára, hogy itt kell rostokolnia. Nem igen volt még betegszobán, csak most. Érzi végtagjaiban a fájdalmat, amit az az alak okozott Felicitynek és neki. Minden esetre nagy levegőt vesz, lassan kifújja magából és lágyan Felicityre mosolyog. A fájdalom hamar elmúlik majd, a dolgok pedig rendbe jönnek. Ebben Haku teljesen biztos.*
~Minden rendben lesz, csak idő kérdése.~

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 4:31 pm

* Figyelmesen hallgatja Hakut, majd a mondata végénél bólint egyet. Nem lesz könnyű dolguk majd, de remélhetőleg Anita megbocsát nekik, bár ebben a helyzetben nem biztos, hogy sikerül. *
- Igen, ez már az én fejemben is megfordul. * bólintott ismételten, miközben egy gondterhelt sóhaj hagyja el száját. Elkapja tekintetét és ahelyett, hogy Haku szemeibe néz, inkább a távolban lévő ideiglenes ágyát figyeli. Összefonja karjait mellkasán és nekidől a falnak. Elbambulva mered az ágy felé, melyen a takarót rendezetlenül hagyta, csakúgy felgyűrte, mikor kikecmergett az ágyból. Ismét nagyot sóhajt, s lehunyja szemeit. Megingatja fejét, mivel az elkövetkezendő napokban nem lesz könnyű dolguk, főleg, hogy egy ilyen hiba miatt mások életét is kockáztatták. *

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 4:24 pm

*Rendesen elbambul, amiből Felicity téríti magához.*
-Jól, és örülök, hogy megúsztuk mindketten. *válaszolja, majd felé fordulva folytatja tovább* -Kicsit szomorú vagyok ugyan, mert Anita biztos nagyon haragszik ránk, de azért boldog is vagyok. Vegyes érzéseim vannak. *végig Felicity szemeibe néz, miközben magában újra és újra visszajátssza az eseményeket.*
~Valóban vegyesek az érzéseim. Szomorú vagyok, mert nem arattunk valami nagy sikert és Anitat is biztos nehéz lesz majd kiengesztelni, de boldog is vagyok, mert ennyivel megúsztuk. Istenem! Ha csak egy kicsivel is erősebbek a vámpír ütései, mi.... Ebbe belegondolni is rossz!~

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 4:11 pm

* Lépteket hall maga mögül, s mikor észreveszi, hogy Haku közeledik felé haloványan elmosolyodik. Ezek szerint ő is itt van még egy jó ideig, de legalább nem egyedül kell lennie. A sóhajra nem tudja mit reagáljon, de még nem rég ébredt fel, szóval ami az állapotát jelenti, nos, hát nem épp a legjobb. *
- Szia! * biccent egyet kedvesen, majd ismét a tájat kezdi kémlelni.Elmélyülten mered előre, de most már inkább saját gondolatait pörgeti, mintsem a tájat figyeli. Mikor Haku felteszi a kérdést, miszerint "hogy van", kicsit meginog lábain. Ez talán valami reflex lehetett, de még ő maga se tudja, hogy teste miért reagál így. *
- A történtek után egész jól. * mosolyog csak úgy maga elé.* - Na és te? *kérdezi, s Hakura vet egy kíváncsi pillantást.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 4:00 pm

* Leteszi lábait a talajra. Örül, hogy érezheti maga alatt a föld hidegét, és hogy még egyben van. A falnak támaszkodva tántorog el az ablakhoz, mely előtt egy ismerősnek tűnő lány áll. Némán méregeti egy ideig, aztán felsóhajt. *
-Szia, Felicity! Jó látni, hogy fent vagy te is! *mondja vidáman, miközben egy megkönnyebbült mosoly ül ki arcára. Nem sok kellett hozzá, hogy átkerüljenek egy másik világba,
de most együtt lehetnek és ez a lényeg. Mellé sétál, kíváncsi rá, hogyan fest most a kinti táj. Haku számára minden békésnek és nyugodtnak tűnik.*
-Hogy vagy? *kérdezi érdeklődve*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 3:47 pm

* Lábait egymás után teszi, de most valahogy úgy tűnik, mintha ólom súlyokat erősítettek volna mindkét lábára. Miután sikeresen elhagyja az ágyát célba veszi a szoba másik végén helyezkedő ablakot. Pech, hogy pont az ő ágya van a legmesszebb, ráadásként a sarokban is.. Zombiként halad el az ágyak mellett, semmire másra nem figyel, csak az ablak és a közte lévő távolságra. Minden egyes lépés nehezére esik, bár sokkal könnyedebben halad most, mint öt-hat lépéssel korábban. Lassan az ablakhoz csoszog, miközben jobb kezével egyfolytában a fájó pontott nyomogatja. Hamarosan megfeledkezik az órán történt dolgokról, aminek csak örülhet, hisz a hiábájból majdnem meghaltak. Viszont az élet nem veszélytelen és az ember sem lehet tökéletes, most azzal kell törődnie, hogy minden órán megfeleljen és ne történjenek ehhez hasonló dolgok, hisz ezzel csak magával szúr ki. Anita ebben a percben biztos haragszik még rájuk, amiért ők tétlenül álltak, de Felicity csak reméli, hogy a lány hamar megbékél, ha meg nem, akkor sincs nagy katasztrófa. Az ablakpárkánynak támaszkodik, s az ablak kinti világát fürkészi.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 2:59 pm

*Még jót beszélget Dwaynenel, aztán mikor a fiú elköszön és elmegy, úgy dönt feláll és mozog egy kicsit. Alap esetben pihennie kéne, de ő most nem akar. Lehúzza magáról a takarót és óvatosan feláll. Nem volt semmi az az utolsó csapás, de még mindig jobb, mintha feldobta volna a talpát. Haku kicsit jobban belegondol most a nem rég történtekbe és rájön, hogy valóban jó így.
Legszívesebben meg nem történté tenné az óra végét és ha tudna, változtatna rajta. Egy varázslattal támogatná Anitaékat, majd csapatmunkával győznék le ellenfelüket....
De ő még csak diák. Egy tanuló, aki igyekszik elsajátítani a varázslás minden csínját-bínját. Csodálatos dolog varázslónak lenni és még csodálatosabb ebbe az iskolába járni, még friss tapasztalatot is szerezhetett. Amit megtanult nem más, mint az, hogy segítenie kell ott ahol tud. Igen, ebből a szempontból a lehető legjobb példa ez az egész. Kíváncsi rá a lány, hogy erről mit gondol Fel' barátnője. Sejti, hogy ő már nem lehet olyan boldog, rosszul érezheti magát. Haku csak azért tud mosolyogni ezen, mert ő a jót látja benne. Nagy erény, ha valaki meglátja a jót a rosszban.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 2:01 pm

* A betegszobában ébred fel, kissé kómásan érzi magát. A fejébe irdatlan nagy fájdalom hasít, mikor megpróbál felülni az ágyon. Egy napot mindenképp itt kell töltenie, ezt a kórlapon is látja, amely az ágya melletti szekrényen helyezkedik. Körbenéz, hátha megtalálja tekintetével Hakut, mivel vele együtt lettek kiütve. Most már kicsit bánja, hogy nem lépett közbe, de ezen már nem tud változtatni. Mindenesetre nagyon rosszul érzi most magát, nem csak a tehetetlensége miatt, hanem a sebesülései miatt is. Ugyan csak egy csapással lett leütve, de az is eléggé fájdalmas volt számára. A betegszobában nem sokan tartózkodnak rajta kívül. Úgy gondolja jobb, ha egy kicsit járkál, bár az ő állapotában ezt többször át kéne gondolnia. Úgy látszik győzött a sétálási vágya, ezért lassan kibújik a takaró alól és leteszi lábait a talajra. Most van először itt a betegszobán és reméli, hogy többször ez nem fog előfordulni. Nem hogy nem szereti a kórházakat, de a betegszobákban való tartózkodástól is a hideg rázza. A fejéhez kap, mikor lassan feláll az ágyról,furcsa, nyomó fájdalom önti el homlokát.*

Tárgy: Re: Betegszoba Vas. Márc. 31, 2013 10:18 am

*Látja, hogy Dwayne a fejét rázza, úgyhogy biztosan rossz lehetett az útja.*
-Nem, dehogy! * nevet fel ismét* -És megnyugodhatsz, ha járnak is itt kísértetek, nem fognak megenni, sem elrabolni. Max egy holmid tűnhet el. *mondja viccelődve, miközben végig csak őt nézi, aztán a nővérre téved a tekintete. Amint elviharzik, Hakuból kitör a nevetés.*
-Gyógynövényes szirup..? Az egyik legjobb kotyvalék, ha az embert itt akarják tartani. Garantáltan nem is kerülget éhség utána * vigyorodik el* -Mellesleg rendben, majd körülnézünk, Elvileg sok minden van itt a környéken, biztosan van éttermekből és cukrászdákból is egy pár.

//Szerk: FAGY//

» Betegszoba