Turul háló

- Az nem lehet, hogy Aidan csinált valamit, amiről esetleg nem tudsz és... *harapom el a mondatot, miközben lesütöm a szememet. Nem, nem akarom Aidant rossznak beállítani, de hát ok nélkül nem támad a gyermekére egy apa. Biztos, hogy van valami vaj a füle mögött annak a gyereknek. De hát ezt majd Lulu eldönti, én nem akarom befolyásolni, vagy ilyesmi.*
- Nem értem, de biztos jó volt. *nevetem el magam és megcsóválom a fejemet.*
- Nem is értem, hogy miért nem szeretsz varázsolni. Inkább örülnék annak, hogy nem egy egyszerű mugli vagy, vagy éppen a kvibli, hanem a mágia megszépíti az életedet. Én imádok varázsolni! *jelentem ki és mosolyogva egy kisebb tűzgolyót varázsolok a kezembe, amit dobálni kezdek.*
- A szexet mindenki szereti. Kivéve persze, ha durván megerőszakolnak, meg ilyesmi, de tuti, hogy Aidan nem fog ilyesmit csinálni. Ha meg igen, akkor leégetem a golyóit. *dobom fel a levegőbe a golyót, ami ki is alszik odafent és csak néhány füstcsík marad utána.*
- Főznöd? Jézusom Lulu! Azért ne gondolkodj ilyen nagy távlatokban. Egyelőre még itt vagyunk a suliban, ahol tud rendes kaját enni. *vigyorodom el és megcsóválom a fejemet, majd felállok és lassan a lányhoz sétálok. Megölelem, magamhoz húzom, a mellkasomra a fejét és lassan ringatni kezdem.*
- Csak add magadat, Drágám! Hogyha már megmentette az életedet, akkor biztos, hogy érez irántad valamit. ÉS tuti, hogy jó pont nála, hogy nem adtad neki oda magad rögtön, és hogy azt szeretnéd, hogy az első tökéletes legyen. *mosolyodom el és nézek le a lányra, majd egy puszit nyomok az arcára.*

- Egyáltalán nem. Igazából nem tudom megérteni, hogy egy apa hogy vetemedhet ilyen dologra. Amúgy nem, nem sérültem meg… én legalább is. De csak azért, mert Aidan elém vetette magát. Mondjuk ha azt vesszük én is megmentettem az életét. Én voltam a bosszú angyala, mikor még rá akarta vetni magát az az őrült. Tudod, hogy vannak fenntartásaim ezzel a varázslás dologgal… és hogy nem varázsolok túl sokat… na mindegy… és akkor, ott ez így kijött belőlem. Olyan voltam mint egy gép… és ha ezt egy filmben látom… nos, imádtam volna a jelenetet. * mondom a lánynak, majd ismét megvonom a vállam. Igen, mostanság nem találkozunk túl sűrűn, ami egyértelműen a fiúk miatt van. De hát nem lehetünk mindig együtt. Ha egyszer családom lesz, akkor velük fogok lenni, és a barátok háttérbe szorulnak majd. Szerintem pont itt, ilyenkor kezdődik el a leválás. Szép lassan, fokozatosan… *
- Lehet! Én azonban nem tudom, hogy szeretni fogom e ezt a dolgot, mert ugye még sosem csináltam. És iszonyatosan félek, hogy valamit elrontok. És még főznöm is kell, és mi lesz, ha nem fog neki ízleni? * ismerem be a jelenlegi érzéseimet. Fogalmam sincs mit kell csinálni, hiszen a csókon kívül tényleg semmi nem történt még közöttünk… *
- Na látod! Te is voltál már valakivel, Ő is tapasztalt, volt egy csomó nője! Hogy legyek az az egy, akit nem felejt el? Mit csináljak? * nézek a lányra esdeklőn.*
- Amúgy benne vagyok a csajos estében, úgyis olyan ritkán találkozunk…

- Egy angyalt? Jézusom! Az durva. Hát akkor tényleg nem jönnek ki jól. *döbbenten meredek a lányra és megcsóválom a fejemet.*
- De nem esett bajotok, ugye? Mármint... Nyilván nem, de... Uramisten, ez nagyon félelmetes! *kapom a párnát a szám elé és ijedten meredek a lányra. Jézusom, ezt hogy-hogy nem mesélte még? LEhet, hogy tényleg kicsit kevesebbet lógunk egymással, mióta bepasiztunk. De ezen változtatni kell!*
- Azt hiszem, tök keveset lógunk együtt, mióta bepasiztunk. Tartsunk már egy héten kétszer egy csajos napot. Amikor leszarjuk a pasijainkat, és együtt vagyunk. Mit szólsz hozzá? *még jó, hogy ilyen gyorsan váltakoznak az érzelmeim, ugyanis az előbb még totál ideges voltam és ijedt, most meg már lelkes és boldog vagyok. Vidáman nevetek a lányra, majd visszatérünk a pasikhoz.*
- Persze, hogy nem, mert neked még ez az első. Én azért már voltam pasival, és igazából szeretem is a szexet, szóval... Úgy voltam vele, hogy ha nem is jövünk össze, akkor max. volt egy tök jó estém. De végül Liam sem az a szoknyapecér, úgyhogy összejöttünk. *mesélek én is egy kicsit, hiszen megértem Lulu félelmét.*
- Az első párommal én is fél évig voltam együtt, és csak utána feküdtünk le. Ez abszolút nem gáz, vagy ciki és szerintem ezt Aidan-nek is meg kellene értenie. Bár hát pasiból van... *legyintek lenézően, majd elnevetem magam. Mikor Lulu kijelenti, hogy igazából Aidan meg is sebesült miatta, elmosolyodom.*
- Akkor tényleg érez irántad valamit. Viszont szerintem egy vacsora tök nem durva. Mondjuk mi is húztuk egymás agyát Liammel a vacsi alatt. *gondolok vissza a randira és elnevetem magam. De jó volt. Élveztem.*

- Úgy tudom, hogy az apja él, de nem jönnek ki jól, a múltkor ránk küldött egy angyalt, hogy megölje. Szóval nem csoda és boldogság az élete. * mondom lemondóan, és a szemben lévő párnát szuggerálom. Igazából úgy érzem, most többet mondtam el Meriliennek, mint amit kellett volna. Hiszen az Aidan és az apja közötti kapcsolat olyan dolog, mely szent és sérthetetlen, vagyis senkinek semmi köze hozzá. De… valakivel nekem is meg kell beszélnem azokat a dolgokat, melyeket vele nem tudok. Ezzel nem hozakodhatok csak úgy föl…
Nagyot sóhajtok, majd leteszem a szenet az ágyra magam mellé, vékony karommal pedig magamhoz ölelem a rajzot, mely egy masszív fa táblán nyugszik. *
- Hát akkor ne problémázz! Ha nincs családja, akkor végül is sok minden nem köti ide. Szóval lehet hogy simán veled menne, de ez meg egy olyan képlékeny dolog… * mondom, majd kedvesen elmosolyodom. Mer tényleg mindenen problémázik….én pedig elpirulok. Mikor feljön a szex, akkor lesütöm a szemem és úgy pislogok a barátnőmre. *
- Hát én nem tudom magam odaadni egyből, bár azt hiszem közöttünk is szikrák vannak. Ezek nem is szikrák, ezek már kisülések! Egyszerűen nem tudom magam visszafogni ha hozzámér. És tudod, az a bajom, hogy még nem randiztunk. Mármint elvileg együtt vagyunk, az életemet mentette meg én azonban szeretem a hagyományos dolgokat. Nem akar várni, és inkább nem találkozunk, mert hogy nem tudja magát visszafogni. Én azonban szeretnék egy rendes randit, mert hízelgő, hogy megsebesül miattam, én azonban … hajjj … nem tudom….. * sóhajtok majd a mellettem lévő maciba temetem az arcomat. Totál nyomorék vagyok, aki rinyál egy unalmas valamiért, miközben egy fiú az életét adná érte. Ez sem teljesen normális… *

- Hát igen, lehet, hogy igazad van. Kicsit még félek, hogy mi lesz velünk és hogy fogunk kijönni egymással. De hát igen, még csak néhány napja vagyunk együtt, úgyhogy... *nevetek fel hisztérikusan.*
- Nem is értem, hogy min is problémázok most tulajdonképpen. *vonom meg a vállamat mosolyogva, megcsóválom a fejemet és végül úgy döntök, hogy nem mondom el Lulunak Liam titkát. Majd maximum megkérdezem a sráctól, hogy elmondhatom-e a legjobb barátnőmnek. Lehet, hogy meg fogja engedni. Bár nem sok reményt fűzök hozzá. Mikor Lulu megkérdezi, hogy muszáj-e nekem elmennem, egy furcsa választás elé állítom és kíváncsi vagyok, hogy mit is válaszol. Hiszen ez egy örök kérdés: szerelem, vagy család? ÉS azt hiszem, hogy az életben a legnehezebb választás ez. *
- Neki vannak szülei? Vagy ő hogy van a családjával? Liamnek nincsenek szülei. Szóval amúgy lehet, hogy tök örülne, hogyha velem jöhetne és lenne rendes családja - az enyém személyében. *mesélek egy kicsit és elmosolyodom, ahogy belegondolok, hogy ugyanúgy élnénk otthon, mint máskor, csak még Liam is ott lenne velünk. Az lenne az én Kánaánom, az biztos. Aztán végül Lulura terelődik a szó és rákérdezek a Nagy Dologra. A leányzó kicsit elpirul - szokásához híven, de végül válaszol.*
- Nem. Dehogy butaság. Szerintem ez egy tök jó dolog, egy tök jó ötlet. Igazából mi... Hát Liammel előbb szexeltünk. Már nagyon vágytunk egymásra, tudod úgy tipikusan szikrázott közöttünk a levegő. Fura volt. *kuncogok bele a párnámba.*
- Aztán én mondtam, hogy oké, de akkor menjünk el vacsizni is, meg ilyesmi. Egészen jól sikerült. Bár voltak szomorú részek, de végeredményben jól éreztük magunkat. *mosolyodom el és igyekszem nem belepirulni az emlékbe...*

- Probléma van mindenkivel szerintem. Mármint nem vagyunk tökéletesek, de az idő mindig lehetőséget teremt arra, hogy összecsiszoljon két embert. Szóval én ezen nem aggódnék, pláne az elején nem. * mondom és próbálok nem arra gondolni, hogy bennem mi is zajlott le, mikor Aidan először megcsókolt. Nem tudtam mi van velünk, hogy most ez valaminek a kezdete-e. Bár abban mindig is biztos voltam, hogy számomra Ő az igazi. Én nem látom őt olyan feketének, mint ahogy saját magát, de mondjuk ez valószínűleg azért is van, mert én általában színesben gondolkodom, nem csak fekete-fehérben. *
- Nem hiszem hogy tudnék dönteni, bár reménykednék abban, hogy Aidan velem jönne. Szerintem örülne a tiszta lapnak… vagy hát nem tudom… * vonom meg a vállam, majd még egy kis satírozással befejezem a lány szemét mellyel tökéletesen meg vagyok elégedve. Kérdésére szám kissé megremeg, majd sűrűn pislogni kezdek. A téma kényes, és én nem hogy még nem csináltam semmi ilyet… nos beszélni sem sűrű beszéltem. Pedig tudom hogy pont ő lenne az, akihez fordulhatnék. *
- Hát nem… mármint én még soha…. és azt mondta vár rám, de férfi lévén türelmetlen. Szeretnék egy vacsorát, egy randit vele, és majd ott…. butaság? Tudod még sosem randiztunk…

- Hjajj, tudom! *nyüsszögök, majd elnevetem magam és a hátamra fordulok egy kicsit, a lábamat lóbászva, majd újra visszafordulok és felülök török ülésbe, a párnámat szorongatva az ölemben.*
- Pedig amúgy halál nem akarok szerelmes lenni. Mármint persze Liam annyira cuki, de nem is tudom... Vannak azért vele... Problémák. *harapom be az ajkamat tanácstalanul és azon gondolkozom, hogy vajon el merjem-e mondani Lulunak, hogy Liam vérfarkas. Lehet, hogy a srác totálisan kiakadna, de valakivel meg kell ezt beszélnem. Hjajj, nehéz kérdés, az biztos.*
- Hogy én maradjak itt? *döbbenek meg és kikerekedett szemmel nézek a lányra. Kicsit elhúzom a számat és megcsóválom a fejemet.*
- Hát nem is tudom... Végül is, hogyha a kapu nyitva lenne és bármikor haza tudnék menni, akkor nem is lenne rossz itt maradnom. De... Te kit választanál: a családodat, vagy a szerelmedet? *teszem fel a durva kérdést, ami általában az életben - jó esetben - soha nem jön elő. De nekem most mégis választanom kellene. Majd... Ha belezúgtam Liam-be. Nem is figyelem, hogy mit rajzol a lány, most valahogy magammal sokkal jobban el vagyok foglalva. Hát persze... Mikor nem? *
- Hogy ő? Hát nem tudom. Az biztos, hogy nagyon vágyik rám. Mármint úgy testileg... Tényleg, ti hogy álltok? Lefeküdtetek már? *kúszok kicsit közelebb az ágy széléhez és kíváncsian csillogó szemmel pislogok a lányra.*

- Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem, ha így haladsz, ez a dolog elég hamar be fog következni… * mondom úgy, mint egy nagy tapasztalt és beszélek én, aki totálisan bele van esve Aidan-be. Na igen, a mi kettőnk kapcsolata sem olyan egyszerű. Lévén, hogy még sosem volt más férfi rajta kívül az életemben, így nem könnyű a helyzetem. Sosem tudom, hogy mi helyes, vagy éppen nem. Nem tudom mit kellene tennem vele kapcsolatban. És hát a szex kérdés… nos eléggé kényes ügy.
- Ugyan, nem tudhatod mit akar! Lehet hogy annyira elveszed az eszét, hogy simán követ téged… vagy igazából ha szerelmes leszel, akkor akár maradhatnál te is! Miért lenne kötelező hazamenned? * kérdezem a lányt, majd a kezemben lévő szenet egy kicsit eltartom a papírtól. Még pár vonás kell csak, és a képemen teljes valójában fog megjelenni Merilien. Nem is tudja, hogy épp őt rajzolom, így majd biztos meglepődik, ha elkészülök. *
- És ő is kezd komolyabban érdeklődni irántad?

* Reggel olyan hamar kipattant a szemem, hogy csak na. Nem igazán szoktam korán kelni, általában a mindennapos rituáléhoz hozzátartozik a reggeli 2 órás ébredezés és kókadozás. Most azonban valami mégsem hagyott aludni. Valójában az időjárás változás van rám ilyen hatással, ilyenkor képtelen vagyok arra, hogy normálisan aludjak.
Szakad a hó odakinn, én pedig elhúzom a számat. Ellépek az ablak elől és egy lemondó sóhajjal foglalok helyet az ablak előtti ágyacskámban. Bajusz úr természetesen azonnal az ölembe mászik, én pedig mosolyogva simogatom meg apró fejecskéjét, bajuszos orrát. *
~ Ne lógasd az orrod, nemsokára nyár lesz és nem kell elviselned ezt a hideget! ~ * nyugtatgat, én pedig egy nagy sóhajjal jutalmazom *
- Igen, tudom, de akkor is! Tavasz van, vagyis annak kellene lennie! * mondom kínkeservesen, majd miután kommunikációnkat lezártnak tekintem a szoba lakói felé fordítom a figyelmemet. A fürdőből kiabálásra leszek figyelmes, majd mikor rájövök hogy nekem szól, még válaszolni is elfelejtek. Mondjuk a lány rögtön meg is jelenik , és megválaszolja a saját kérdését. Kellemesen elmosolyodom, majd pirulva szemlélem meg a lányt, aki egy szál semmiben készülődik. Zavartan elfordulok, hiszen nincs kedvem mást bámulni, meg egyébként is, legyen csak privát zónánk, én sem flangálok egy szál semmiben senki előtt! *
- Vásárolni? Hát szerintem elég rossz idő van most ehhez, meg én nem igazán vagyok az a vásárlós fajta… * próbálom kihúzni magam ez alól a program alól. Nincs bajom a ruhákkal, de inkább készítem őket másnak, és nem vásárolok magamnak. Azért van önkritikám, tudom, hogy nem az a típus vagyok, akinek tökéletes az alakja.. *
~ Pedig szerintem igenis csinos vagy! Mondd csak meg neki Merilien, hogy verje ki a fejéből azt a sok butaságot! ~
* Mondja Bajusz úr, én pedig rosszallóan csóválom a fejem és hangosan morogni kezdek... *

- Nem foglak ledöfni, ne aggódj! * nyugtatom meg, majd mikor nem mozog, arcom vigyorra vált. Anyát mindig ilyenkor szoktam megbökni a tűvel, rém vicces milyen nagyokat tud ugrani ilyenkor, ráadásul sikongatva. *
- Imádom a laza kontyokat, az szerintem jobban áll nekünk fiataloknak. A túl egyszerű öregít, az maradjon meg a vénkisasszonyoknak! * kacagom fel hangosan, majd mikor a lány a tükör elé sétál büszkén nézegetem. Szép lesz ez a ruha is, és belegondolva lassan pénzt kellene szednem értük. Tele van velük a szekrényem, és én egyiket sem hordom. Vagyis soha nem gondoltam még arra, hogy esetleg egy saját tervezésűben menjek el bárhová is. Mondjuk lehet ebbe az is belejátszik, hogy nem értékelem magam túl sokra, a kihívóbb darabokhoz pedig egyszerűen nem lenne bátorságom. *
- Én is kedvelem az öltönyös férfiakat * suttogom enyhe pírral az arcomon, majd mikor a lány immár teljes díszben áll előttem eltátom a számat. *
- Hát ez király! Nem is gondoltam volna hogy a ruhám ilyen jól mutathat valakin... mondjuk lehet azért, mert eddig az összeset csak a babára aggattam rá... Van ám amúgy sok ruhám... * jegyzem meg, majd ha a lány is úgy akarja, akkor előszedem az összeset és egyenként ráaggatom *

* Lassan a helyére igazgatom a ruhát, majd mivel szerintem sem tökéletes, előveszem a gombostűimet hogy be tudjak venni még ott ahol kell. *
- Most ne nagyon mozogj! * Kérem a lányt és remélem csak hogy nem fogom megszúrni. Kintebb húzom a szatént, majd tűvel pont úgy igazítom, ahogy szerintem szüksétes. Miután végeztem ezzel, a kapcsokat a helyükre teszem, és elégedetten szemlélem a művemet. *
- Kiengedett hajjal szerintem jobban mutatna, vagy egy félig feltűzött frizurával... * szemlélem, majd mikor a lány válaszol, elmosolyodom. *
- Hát nekem nem nagyon kell a melleim méretével foglalkoznom, lévén, hogy olyan apróak... * húzom el a számat amolyan elégedetlenül *
- Ó én mindig is arra vágytam, hogy egyszer elvigyen valaki bálozni... egy szép ruhában... tudod, amolyan igazi randit... zene.. tánc... nem is mesélem, mert gondolom neked már volt ilyen igazi randid.. * mosolyodom el, és szemlesütve szemlélem a ruha hátulját. *

-Persze, megcsinálhatom, ha szeretnéd.. * suttogom, majd a rengeteg dicsérő szó hallatán kicsit el is pirulok. Mindig is az volt a vágyam, hogy észrevegyenek, hogy én is kapjak annyi figyelmet, amennyit a többi ember. Eddig nem nagyon volt időm bizonyítani, sőt, gyakorlatilag semmire sem volt lehetőségem. Néha azt érzem olyan vagyok, mint a levegő, mely tiszta, és simán átnéznek rajtam. Ez sok esetben nem baj, azonban idővel magányossá válok. Hiába beszél a bátyám... hát.. én nem vagyok olyan mint ő. Én soha nem fogok kitűnni azzal, hogy milyen szép is vagyok... lévén, hogy nem hiszem hogy kifejezetten gyönyörű lennék. Barátot is hamarabb fokog találni azért, mert aranyos vagyok... *
- Hát akkor, segítek belebújni, ha szeretnéd! * mondom, miközben látom hogy a kedves szobatársnőm mennyire lelkesedik az ötletért. Kellemes mosoly húzódik meg az arcomon, majd két ujjal megfogom a ruhát. ötletére csak hümmögök egyet, igazából nem gondoltam volna, hogy kellene még bele zöld... de nem is rossz ötlet. *
- Nem rossz ötlet, elgondolkodom rajta, ígérem! * vigyorgom. *
- Na most, az a lényege, hogy először kioldom a hátán a pántokat, mert nézd, teljesen szabadon hagyja a hátat... * mondom, majd az apró kis aranyló láncokat kezdem szétkapcsolni, melyek a ruha elejét tartják egybe. *
- Melltartót ezalá tuti nem lehet felvenni... szóval a cici megemelését máshogy kell kivitelezni... * vigyorgom, majd ha a lány végre elengedi a lenge anyagot le is akasztom a babáról. *
- Ezt egy tavaszi bálra csináltam... jó lenne az idén eljutni egyre.. Te szoktál menni ilyen protokoláris rendezvényekre? * kérdezem a lányt barátságosan, ideje lenne már valami kapcsolatot kialakítani kettőnk között *

-Csodálatos? * teszem fel a költői kérdést és érdeklődve felhúzom a szemöldökömet. Amióta ide költöztem még soha semmi nem volt csodálatos! A barátnői, na azok csodálatosak, meg Merilien is az, de hogy velem kapcsolatban használja ezt a szót? Vagy hogy ha nem is ő, hanem én? Nem, nem jellemző, hogy ilyet bármikor is mernék mondani. Azért van önkritikám nekem is.... bár tény, a ruháim nos... közel állnak a csodálatoshoz. Már persze csak ha nem a saját szememmel nézem őket. Én túl kritikus vagyok, én túl sok mindent látok benne, amit nem kellene... na igen.
Döbbenetem azonban egyáltalán nem csillapodhat, ugyanis végig kell néznem, ahogy felém mutogatja a ruháit. Türelmesen végighallgatom hogy mi is a baja velük, hogy hogyan kellene őket "megjavítani" én pedig szinte már természetes hangon válaszolok, még úgy is, hogy nem sokkal előtte a lány egyszerűen csak a nyakamba borul, és puszival halmoz el. Szerintem ezt soha nem fogom megszokni.
Testem megfeszül, mosolyogva köszönöm meg hogy ennyire kimutatja irántam a ... szeretetét (? WTF? ) majd kimérten, de még mindig angyali mosollyal veszem a kezembe a szoknyát és nézegetem. *
- Hát nem csodálom, hizsen nincs kellően beszűkítve. Meg tudom neked csinálni, csak egy apró varrás kell, ide.. * mutatok mindkét oldalára. *
- Ó köszönöm, igen... nem olyan régen csak úgy kipattant a fejemből ennek az arany színű ruhának az ötlete... öhm... akarod felpróbálni? Úgyis valakin jobb lenne látni, ez a bábu nem az igazi.

* Magányom nem tart sokáig, ugyanis az ajtó hamar kinyílik, és megjelenik a gondolatban már oly sokat emlegetett szobatársam. Arca nem túl vidám, szinte már gépiesen helyezi le a földre a szatyrait, melyben szebbnél szebb színben pompálló ruhák vannak. Önkéntelenül is nyelek egy nagyot, majd tekintetem végigjáratom a mindenfelé széthullott anyagokon, cérnákon, terveken, rajzokon. Megértem hogy nem túl boldog, hiszen a csatatér az pedáns rend a jelenlegi felforduláshoz képest... még akkor is, ha a babán már majdnem készen áll a ruha , melyet hónapok óta tervezek és dédelgetek. Most végre kivitelezhettem az elképzeléseimet, és a zöldes, arany árnyalatú szatén lágyan, szinte már vízesésként hullik alá és szinte mágnesképnt vonzza a tekintetet. *
- Szia Merilien! Mindent meg tudok magyarázni, tényleg... * kezdem a mentegetőzést melyet Bajusz Úr szakít félbe *
~ Ugyan már, mit kell ezen titkolni? Majd elpakolunk, nem csak az Ő szobája .. ~

* Ujjaimmal finoman megfogom az anyagot, majd a gombostűvel lágyan összébbhúzom azt, és miután ezzel a hihetetlenül fontos feladattal végeztem, kritikus pillantással szemlélem a művemet, valamint a szétdobált cuccokat a szobában. Valami oknál fogva a kedves lakótársam Merilien most nem legyeskedik errefelé. Na nem mintha zavarna, csak egyszerűen nem érzem azt, hogy a kettőnk közötti lakótársi kapcsolat barátivá alakult volna. Mondjuk egyébként sem szeretek kérkedni az erősségeimmel, azzal, hogy esetleg érdekes dolgokkal foglalkozom. Tudom, biztos megértő lenne, hiszen ezt a kupit el fogom tüntetni idővel.. és esküszöm tűket sem fogok az ágyába szurkálni... de valahogy mégis jobbnak láttam, ha úgy kezdek neki a ruha tervezésnek, hogy senki nincs itt rajtam kívül. Jó igaz, úgyis látni fogja, mert a babát nem fogom innentől kezdve eltűntetni, szóval megszemlélheti ha akarja... csak jobb akkor, mikor már nem dolgozom semmin. *
- Szerinted milyen eddig Bajusz úr? * nézek a tengerimalac daimonomra, aki mint mindig most is elbújva a ruhakupac alól szemléli művemet... *
~ Egészen jó, én már mondtam hogy milyen tehetséges vagy...~