Vörös vércse háló

Ez egy diákháló, mely a következő képen épül fel. Amint belépsz az ajtón egy központi kisebb közös szobában találod magad, van itt egy asztal, jó pár szék, ablak, egy kisebb hűtő, ez afféle közös helyiség. Innen nyílik jobbra és balra egy-egy ajtó, melyek 4-4 fős szobákba futnak.

*Az idő elég borús, főleg már így 4 óra felé, amikor a Nap is lemegy a horizont alá és igencsak hamar sötétedik be. Egész nap esett az eső, így Isabella nem dugta ki az orrát a kúriából. Sőt, még a Kúria bizonyos részeiből sem, hiszen a Labirintusban igencsak hideg van. Egyedül a központi társalgóban volt délelőtt egy kicsit tanulgatott, meg gyakorolt néhány varázslatot, kora délután pedig lement a sportcsarnokba gyakorolni egy kicsit a repülést. Már egész jól megy neki, a landoláskor is a lábára érkezik, és a szárnyai sem gabalyodnak már össze annyiszor, mint a legelején. Most a szobájában ücsörög és olvasgat, lazán az ágyán fekve. A saját szobájában nincs senki, a másik szobában viszont be van csukva az ajtó, így nem tudja, hogy ott van-e otthon valaki, minden esetre a központi kis résznél sem ücsörög senki az asztalnál, beterítve azt a házijaival, vagy éppen egyéb más dolgaival. Az idő álmosító, valószínű ezért van mindenki nyugton, ezért pihenget, vagy éppen tanul mindenki. Isabella ma barna, hullámos hosszú hajat varázsolt magának, egy egyszerű, barna pulcsit húzott fel, mely csinosan kiemeli csípője formáját, egy feketébe hajló szürkés farmert, valamint egy fehér sportcipőt. A sportcipő most ott van az ágya lábánál, hiszen nem akarta feltenni az ágyneműjére, ami egy sima pléddel van letakarva. Ahogy lassan lapozgat a könyvben, halk kopogást hall, majd Deyan hangját hallja meg az ajtó mögül. Szélesen elmosolyodik, felpattan, ledobja a könyvet a földre az ágy mellé, ami hangosan puffan egyet, és már repül is ajtót nyitni. Az ajtó kitárul, ő pedig sebesen Deyan nyakába ugrik és egy puszit nyom az ajkaira.*
- Szia Deyan! De örülök neked. És persze neked is Hester! *küld el kellemes mosolyt a róka felé,habár még mindig nem nagyon tudta megszokni, hogy párja immár "párban" van.*
- Gyertek beljebb, nincs itthon most senki. *húzza a kezénél fogva befelé a szobába párját Bella, majd levetődik az ágyra és maga mellé rántja Deyant is.*
- Opp, vigyázz a könyvre! *nevet a lány.*

// Ruha //

*Habár Bella nem akarja kioktatni a leányzót, talán mégis úgy jön le az egész, hogy merthogy ő mennyire jobban tudja, hogy mostanában már hűvösebb van és könnyebben meg lehet fázni. Isabella nem is érzi, hogy ez talán kioktatás lenne, vagy ilyesmi, nem is foglalkozik vele. A logikus kérdésre Ariadné arca megfeszül és furcsán megmerevedik, majd ki is húzza magát.*
- Fájni? Ugyan, dehogyis! Egy egyszerű náthát nagyon könnyen meg lehet gyógyítani. Hogyha leöntenéd magad savval, vagy elveszítenéd az egyik karod, esetleg eltörnéd a gerinced, az lehet, hogy fájna. De egy nátha. Ugyan, ne viccelj! *neveti el magát Bella, de mikor látja Ariadnén, hogy tényleg fél, vagy legalábbis tart a gyógyítóktól, kicsit furcsán felvonja a szemöldökét.-
- De persze, te tudod. Van, aki jobb szereti magát kúrálgatni. *visszakozik a leányzó kicsit pirulva, majd megissza a kakaóját. Ariadné kipécézi magának a tehénkét, Bella pedig lelkesen nekiáll lerajzolni nagyba a tehenet. Kiszínezgeti a foltjait, széles mosolyt rajzol az arcára, két szarvat biggyeszt a fejére, nagy csillogó szemeket rajzol neki, majd csinosan aládedikálja a papírt és művészi mozdulatokkal tépi ki a füzetből a lapot.*
- Tessék parancsolni! Remélem, tetszik! *nyújtja át széles mosollyal a lapot a leányzó, majd felsóhajt. AZ ajtó felé néz és kikapcsolja a rádiót, hiszen nem akar zavarni senkit.*
- Azt hiszem, hogy én is elbúcsúzom és megyek hortyogni. Egy kellemes zuhany után persze. *mosolyodik el Bella, és lassan összecsukja a füzetét.*
- Jobbulást neked, remélem hamar meggyógyulsz! *küld egy lágy, szeretetteljes mosolyt a leányzó felé Bella, majd integetve a hóna alá veszi a rádióját, a füzetét és a ceruzáit és bevonul a szobájába.*

*Isabella soha nem szedne gyógyszert, jobban bízik a medikusok gyógyitalaiba, bájitalaiba, no meg természetmágiával meg is tudja gyógyítani magát, így nem sűrűn szokott beteg lenni. Ha már van ilyen lehetősége, akkor miért is szenvedjen? Nem is érti, hogy Ariadné miért nem gyógyítja meg magát, vagy miért nem kér meg valakit. Hiszen azért elég sok Természetes gyógyító rohangál itt az iskolában, akikre Bella rábízná az életét is. Eszébe jut Rosetta, a kis koboldlány, és lágyan elmosolyodik. Az eszébe sem jut, hogy a lány egyszerűen fél az orvosoktól, a gyógyítóktól.*
- Hát, lehet, hogy nem öltöztél fel rendesen. Mondom, hogy ilyenkor elég könnyen meg lehet fázni, hiszen a nap még melegen süt, de azért elég hűvös van már. *jelenti ki fejcsóválva Bella. Persze, ő már csak tudja, hiszen Bristolban is elég hűvös volt, és Oroszországban is, úgyhogy ő már hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz.*
- De miért nem mész el a Gyengélkedőre, vagy kérsz meg egy Természetes gyógyítót, hogy gyógyítson meg? Felesleges így szenvedned több napig. *néz sajnálkozva a lányra Bella, majd ő is belekortyol a kakaójába, ami immár lassan kihűl. Mikor kicsit közelebb hajol a füzethez és megjegyzi, hogy milyen cuki a kis tehén, Bella elvigyorodik.*
- Megrajzoljam neked nagyban? Nem tart sokáig. *lapoz lelkesen egyet a füzetben Bella, majd elkezdi megrajzolni egész papír nagyságúra a tehénkét és lassan színezgetni is kezdi.*
- Majd szépen aládedikálom neked, oké? *kacsint vigyorogva a lányra, majd felhörpinti az utolsó korty kakaóját.*
- Amúgy a többiek alszanak már? *bök fejével a szoba ajtaja felé, majd kikapcsolja a rádiót.*

*Bella halkan énekelget és rajzolgat a füzetébe, amikor nyílik a jobb oldali szoba ajtaja, ami eddig csukva volt és Ariadné jelenik meg. Isabella felnéz és elmosolyodik, majd a mosolya egyből le is törlődik az ajkairól, és meglepődött aggodalom jelenik meg az arcán.*
- Szia Ariadné! Uramisten, hát Veled meg mi történt? Megfáztál? *kérdez rá Bella a nyilvánvalóra és látszik rajta, hogy mennyire sajnálja a lányt, hogy sikerült megfáznia.*
- Mostanában már vigyázni kell, hogy hogyan öltözöl fel, mert csalóka az idő. Én is már téli zokniba vagyok! *ad egy kisebb tanácsot a lánynak Bella, miközben kidugja a lábát a szék alól és így láthatja a lány, hogy vastag sízokniba bújtatta a fekete hajú leányzó a lábait. A lány elkészít magának egy teát, majd leül Bellával szemben az asztalhoz. A leányzó kicsit lehalkítja a zenét és a füzetébe pislog.*
- Ja, csak firkálgatok, ilyen cuki állatkákat. Unatkozom, és nincs hangulatom a gólemidézés házihoz.*vonja meg a vállát a lány és szégyenlősen elmosolyodik.*
- Nem hallattszódott be nagyon a zene? Én zavartalak meg? *kérdez rá aggodalmasan a dologra Bella, hiszen a világért sem akarja zavarni beteg szobatársát.*

*Elég hosszú nap volt ma, részt vett egy gyakorlati órán is, és több elméletin, így a kék hajú leányzó eléggé elfáradt. Ma hosszú, fekete hajjal jelent meg a nagy világ előtt, szürke szemmel, mely szinte jeges tekintetet kölcsönzött neki. Szereti változtatni a külsejét, soha nem lehet tudni, hogy éppen milyen hajjal, szemmel, vagy éppen testalakkal jelenik meg. Szárnyát is általában el szokta tüntetni illúzióval, most azonban így, hogy már itt van a szobában, nem rejti el fehér tollait. A központi helyiségben ücsörög az asztalnál és rajzolgat. Furcsa, mert amúgy Bella nem egy művész lélek, nem sűrűn szokott rajzolgatni, de most kedve támadt hozzá. Aprócska, vicces állatkákat rajzol meg afféle karikatúraként. Néha még a nyelvét is kidugja, ahogy koncertál a tökéletes rajzra. Mellette egy gőzölgő csésze áll, melyben kakaó van, valamint egy zacskó sajtos chips is helyet foglal az asztalon a kis mágikus rádió mellett, amiből kellemes pop zene szól. Bella pedig énekli a dalt az előadónővel együtt. Az ő szobájába még nincs senki, a másik szobában pedig be van csukva az ajtó, így valószínű, hogy nem zavarja őket a zene és az, hogy Bellus éppen kiéli éneklési hajlamait. A hangja nem túl tiszta és nem túl jó, ezért nem is nagyon énekel, de szerencsére nem olyan hangos, hogy elnyomja a rádióból felcsendülő kellemes női hangot. Így hát egy bögre kakaóval és színes ceruzákkal körbevéve ücsörög a központi teremben.*

*Végül is totálisan logikus az, amit Szandra mond. Meglepetést akar.*
-Hát sikerült meglepned, az biztos *neveti el magát a lány. Valahogy még mindig nem hiszi el, hogy legjobb barátnője, akit már több hónapja nem látott, itt ücsörög mellette az ágyon. Néhányszor még átölelgeti barátnőjét, tényleg nem hiszi el, hogy itt van és itt is marad. Kiderül, hogy a Belsirion szakra került, amin igencsak meglepődik a leányzó.*
-Te? Nahát! *neveti el magát tágra meredt szemekkel, aztán eszébe jut Deyan is és kicsit el is pirul. Jó az a szak. A legjobb! *
-Na igen, a dalmágia biztosan tetszeni fog neked *bólint határozottan, mosolyogva a lány, majd a levélre néz.*
-Hát igen, elég sok minden történt, de mi lenne,hogyha egy tea mellet elmesélném neked? * áll fel Bella az ágyról és megfogja barátnője kezét maga után húzva.*
-Én Eramires vagyok, elementalista szak. Amúgy meg illúzionista. tudod mennyire imádom az illúziókat *mosolyodik el és egy pillanat múlva már vörös hajjal pislog vigyorogva barátnőjére. *
-Sajnos foglalt minden ágy, de talán a szomszéd szobában van üres hely. Mjad megkérdezem. Na de gyere, igyunk egy teát! *invitálja barátnőjét Bella, majd néhány perc után ott is hagyják a szobát.*

*Isabella iszonyatosan meglepődik, amikor legjobb barátnőjét, rég nem látott Szandrát, a kis koboldot pillantja meg az ajtóban. Hogyan és mikor és miért? Uramisten! Ezek a kérdések és a döbbenet cikázik Bella fejében, hiszen fogalma sincs, hogy miért is jött ide Szandra. Talán meglátogatta őt? De hát akkor biztosan szólt volna levélben. De az is lehet, hogy ide jött tanulni. Ide?? Dehát Szandra szülei mindig is a legjobb iskolát akarták a lányuknak és a Roxfort... Azonban itt kicsit megakad a gondolatmenete a lánynak, hiszen sokan mondják, hogy a Nezabar lassan túlnövi a Roxfort képzési rendszerét és innen sokkal ügyesebb mágusok kerülnek ki. Esélyes tehát, hogy Szandrát átíratták ide a Nezabarba a Roxfortból. *
-Te is hiányoztál nekem Szandra. De miért nem szóltál, hogy jössz? És meddig maradsz? *a szoba visszhangzik a kérdésektől, hiszen mind a két lány tudni akar mindent egymástól. Habár azért Isabella kérdései fontosabbak, méghozzá az, hogy mit is keres itt most a lány. Hamarosan meg is kapja a választ, hogy Szandra ott hagyta a Roxfortot és átíratkozott ide.*
-Úr Isten! Nezabaros lettél? Jézusom, de jó! *öleli magához a lányt Bella, majd leül mellé az ágyra.*
-Milyen szakra kerültél? *kérdez rá a legfontosabb dologra a lány, habár itt annyira nem fontosak a szakok, mint a Roxfortban. Bőven van kommunikáció és barátság a szakok között.*
-Azt mondtam, hogy a Nezabarban tanulok, csak azt nem mondtam, hogy az merre is van *pirul el kicsit a lány. Nem is tudja miért akarta ennyire titokban tartani a dolgot. Szandra megpillantja a papírt is, mire Bella mérgesen összevonja a szemét.*
-Nem akartam. Írtam is. Egész éjjel körmöltem. De dobhatom ki az egészet...*bosszankodik a lány, de persze a vigyor csak nem akar eltűnni az arcáról és kék szeme is iszonyatosan csillog. Feláll, összehajtja a papírt, bedobja a fiúkba, majd ismét visszaül az ágyra. Néhány másodpercig nézi barátnőjét, majd ismét ráveti magát és ölelgetni kezdi.*
-Jézusom, de örülök neked *sóhajt egyet a lány.*