Susan Watson, Mentora: Elendil

Vendég

//Ide kerülnek, majd a játékok//

[Helyszín: Ködfenyves]

*Gondolataiba merülve rója az iskola birtokát. Maga sem tudja már mióta kószál kinn. Csak megy előre, amerre a lába viszi.*~Nem szép dolog kerülni az embereket.~*jegyzi meg a mellette haladó fossza, mire a lány arcán egy halovány mosoly fut keresztül. Amilyen hamar jön a mosoly, olyan hamar tűnik is el az arcáról. Fekete csuklyája az arcába van húzva. Egyedül pár szőke tincs, na meg a zöld szemek látszanak. Bőre talán most még fehérebb, mint szokott lenni. Amikor beér a fenyvesbe egy pillanatra megtorpan. A háta mögé néz, mintha csak azt akarná megnézni nem-e követi valaki. Mindenesetre a lány előre lép. Szépen elidnul befelé a fenyvesbe. A fossza pedig mellette.*-Once upon a midnight dreary, while I pondered weak and weary...*bukik ki belőle halkan, suttogva a vers eleje. Végül csak felsóhajt majd körbetekint. Zöld pillantását végig futattja a fölé tornyosuló fákon. Mindenesetre elindul egy idősebb odvas fa felé. Hófehér kezét, amit most csipke kesztyű takar végig futattja a fa törzsén. Végül csak leheveredik. Fejét hátra dönti, miközben szemeit is lehunyja egy pillanat erejéig.*-Most pedig?*teszi fel hangosan a kérdést Darwin. Választ nem kap rá. Oh, dehogyis. Nagyon jól tudja mi jön most. Ülnek és várnak. Dehogy, mire? Azt egyikőjük sem tudja.*

Tárgy: Re: Susan Watson, Mentora: Elendil Kedd Szept. 21, 2010 7:34 pm

*A kellemetlen, esős őszi napoknak vége és végre kellemes napra virradtunk. A nap süt, lágy szellő fújdogálja a fenyves fáinak csúcsát és bár érezhető a közelgő tél illata, mégis van az egészben valami csábító. Ilyen az igazi ősz. Délutánra jár az idő, amikor Daniel kimerészkedik a kúriából. Az ajtó előtt megáll, kinyújtózik, majd mély levegőt vesz. Ekkor veszi észre az udvaron átvágó naxeldires lányt. Alapvetően a srác elég visszahúzódó, szeret elmélyülni saját elméjében, netán zenélni, vagy álmodozni. Ebben a pillanatban azonban kifejezetten jól esne neki társaság. Csak szimplán beszélgetne valakivel, mindenről, a világ dolgairól, vagy csak egészen apróságokról. Ennek a megfoghatatlan, pillanatnyi érzésnek hatására dönt úgy, hogy Susan után ered, annak ellenére, hogy nem látja ki az, hisz rajta van a csuklya. Benne van a pakliban, hogy ő egy auror, vagy mi van akkor, ha netán egy gonosz varázsló, aki épp most gyilkolt odabent a kúriában és ezért igyekszik eltűnni?! Valami lehet a levegőben, mert a Dragosfiú mindezek dacára igyekszik utolérni őt. A lány beveszi magát a fenyőfák közé és egy jó darabon a csend veszi őt körül, épp ahogy a belsirionos srácot is, aki ideérkezve már egyáltalán nem biztos benne, hogy jó ötlet volt a csuklyás idegen utána jönni pusztán a társaság végett. Biztosan talált volna valaki mást is a kúriában, a labirintusban, vagy akár az udvaron. Mindegy, ha már itt van nem fordul vissza, de a baljóslatú csend nyugtalanságot ébreszt művészünkben. A lányt az erdő egy belsőbb tisztásán éri utol. Mikor odaér hozzá látja, hogy a lány egy fa tövében foglalt helyet. Most már a fák közül jól látja, hogy semmiféle ártó lélektől, árnytól nem kell tartania, mert ráismer a Naxeldir szak egyik vezéralakjára. Néhány pillanatig hezitál, hisz nem biztos benne, hogy Susan is hasonlóképp vágyik a társaságra, végül mégis rászánja magát, hogy kilépjen ő is a tisztásra, közvetlenül a lány elé.*
-Öhm... szia! *Köszönti csendesen, kissé zavart hangon, ahogy végigfuttatja tekintetét Susanon.*
-Ne haragudj, hogy zavarlak, nem is értem miért jöttem ide. *Mondja a fiú továbbra is igen kellemetlenül érezve magát. Egyik lábáról a másikra áll. A kalandvágyó, "menjünk az ismeretlenbe" pillanat elillant. Most már az igazi, visszahúzódó srác áll Susan előtt. A fiú érzi, ahogy a szellő játszadozik ruhájával. Érzi, ahogy minden fa rá szegezi a "tekintetét", ugyanakkor a misztikus környezet igazán elragadó.*

//Na szóval. Elsőre, amit látok.
Nagyon sok rövid mondatot írsz. Sokkal választékosabbnak hat, ha ezeket összetett mondatban írod. Úgy folytonosabb lesz a szöveg és a kötőszavak, vesszők, összekötő gondolatok jobban megadják a szövegkohéziót.
Ha szerepjátékos jelet használsz (csillag, hullám), akkor legyen köztük mindenképp szóköz, tehát legyen jól elkülöníthető az adott rész, ne folyjon egybe!
Alapszabályok szerint nem használunk gondolatjelet, ettől függetlenül megengedett, hisz választékosabbá teszi a hozzászólást. Azonban, ha gondolatjelet használsz, akkor azt új sorba érdemes tenni. Nem indokolt úgy gondolatjelet használni, hogy a szövegbe van beágyazva. Vagy ne használj gondolatjelet és akkor szépen mindenféle jel nélkül beágyazod a karid által kimondott szavakat, vagy pedig üss elé egy entert.
A csillagos rész tulajdonképpen mesélői tartalom, tehát te meséled, hogy mi történik kariddal, mit cselekszik karaktered. Ezek a mesélői részek külön egységek. Néhány kivételes esettől eltekintve ezek mindig új mondatok, tehát mindig nagy betűvel kell kezdeni.
Egyelőre ennyi, hsz tartalmi részéről, most nem mondok semmit, amjd idővel arról is. Alapevtően nem rossz, de a fenti dolgokra kérlek figyelj!//

Vendég

*Bágyadtan ül, fejét hátravetve, szemeit lehunyva akár egy szép márványszobor. Darwin is csak unottan fekszik mellette, végülis jobb dolga úgysincsen.* -Furcsa nem gondolod? *Teszi fel a kérdést a fosszának, mire az zavartan pislog a gazdájára.* -Miről is beszélünk? *Kérdez vissza, de a lány csak leinti. Nem, most nem akar magyarázkodni inkább élvezi a csendet. Legalábbis élvezné, de valaki megjelenik. Méghozzá Darwin már gondolatban tájékoztatja a lányt, hogy valaki közeledik. A köszönésre szemei felpattannak, így a srácra két smaragd zöld szempár mered.* -Üdv! *Feleli, egyenlőre csak röviden, majd kissé feljebb tornássza magát. Némán, kifejezéstelen szobor tekintettel mered a fiúra. Talán kissé zavaró is lehet, de hát ez van. Nem igen látta még a fiút, talán órákon, de akkor sem érintkezett vele, így tök idegen a számára. Mindenesetre, amikor az "magyarázkodni" kezd csak egy halovány mosoly suhan át az arcán.* -Akkor ebben kvittek vagyunk. *Feleli csendesen, miközben fejét is oldalra billenti. Mondhatjuk, hogy szép mosolya van csak kár, hogy ritkán használja.* -Egyébként Susan. Susan Watson. *Mutatkozik be, miközben feláll, mert hát ugye az illem is úgy tartja. A fossza már forgatja a szemeit, mire a lány lepislant rá, végül bódító tekintete ismét a fiúra siklik.* -Ja, ő meg Darwin. *Mutatja be a daimont is egy kisebb fázis késéssel. Zöld tekintetét végig a fiún tartja, márha nem mintha azért, hanem csak szimplán végigméri.* -Egyébként... *Mondja a lány, majd csak megakad. Maga sem tudja már mit akart mondani. Gondolatai teljesen máshol járnak, egy olyan világban, ami csak az övé.*

//Huh... Very Happy

Akkor megpróbálok kicsit hosszabb mondatokat írni, viszont elég nehéz lesz rászoknom arra, hogy tördeljem a hsz-imet, mert nem tudom olyna fura, hogy entereket ütök, de megoldom.//

Vendég

//Öööö... Már bocsánat, de pont az lenne a lényeg, hogy ne tagolja ennyire a hsz-ét, és ne rakjon minden beszéd után entert, csak ha már nagyon hosszú a hsz, és úgymond muszáj megtörni valahogy. ^^//

Vendég

//Igen ezen csodálkoztam én is, mert ugye általában akkor tagolom, ha már rohadt hosszú a hsz, de most ugye azért is kezdtem el tagolni, mert Elendil szólt...//

Tárgy: Re: Susan Watson, Mentora: Elendil Szer. Szept. 22, 2010 9:03 pm

*Daniel elégtétellel konstallálja, hogy a lány szóba elegyedik vele. Ha már ilyen nagy utat megtett a kúriától, akkor már kihasználja az ominózus társaságot, azt viszont igen nehezen viseli, hogy Susan zavaró módon megbámulja őt és ráfüggeszti tekintetét. Természetesen mivel Daniel mindentől zavarba szokott jönni, így nem csoda ez sem. Az egyik pillanatban azonban megtörik a jég és a lány elmosolyodik, sőt frappáns válaszát, miszerint ő maga sem tudja, hogy tulajdonképpen miért is jött az erdőbe, Daniel is megmosolyogja. A lány a következő pillatban feláll, ami még kényelmesebbé teszi a beszélgetést, főleg, hogy Susan bemutatkozik. Erre fiú a lány szemeire szugerál, és rájön, hogy igen erőteljes Watson kisasszony igen erőteljes tekintete mégsem olyan kellemes, mint hitte, így inkább ide-oda nézelődik a lány válla fölött, de még véletlenül se nézne bele konkrétan a zöld szempárba. Végül ő maga is megszólal.* Én pedig Daniel vagyok. *Hangzik a bemutatkozás és továbbra is elég frusztráltan érzi magát, hisz Susan ijesztő, nagy, zöld szemeit még véletlenül sem venné le Danielről és valljuk be, ilyen erős szugerálás mellett zavarba jön az ember, hát még ha Danielről van szó. Végül mikor a daimon is terítékre kerül, a fiú vet egy pillantást a fosszára, de nem különösebben érdekli az állatbőrbe bújt lélekdarab. Nem tud napirendre térni a lány szemei felett. Ekkor azonban a főprefektus hölgy belekezd egy mondatba. Daniel most már minden ellenérzésének dacára a lány arcába kell nézzen és várja a folytatást, de az csak nem jön.* Egyébként.. mi? *Teszi fel óvatosan kérdését, mert kíváncsi mi jutott eszébe a lánynak, hátha akar kérdezni valamit. Ekkor azonban újra leveszi tekintetét Susanról, de ezúttal azért, mert a lány válla fölött megpillant egy fenyőn egy igen rusnya madarat gubbasztani. Összevont szemöldökkel próbálja fölmérni, hogy milyen madár lehet. Elképzelhető, hogy a különös lény jobban felkeltette az érdeklődését, mint az ijesztő szemű lány 'Egyébként...' mondata. Minden esetre, ilyet soha nem tenne szóvá, hisz csendes, nyugodt, illemtudó fiú. Épp ezért ismét visszanéz a lány szemeibe, hogy végre meg tudja, mit is akart vele megosztani. Ebben a pillanatban azonban furcsa dolgok sorozata következik. Fölerősödik a szél és egy erősebb szellő söpör végig a tisztáson, ahol állnak. Ekkor az említett madárka hirtelen kitárja szárnyait és csúf, felborzolt tollaival egyetemben elröppen az ágról és egyenesen feléjük tart, mintha el akarná őket űzni.* Vigyázz! *Hangzik Daniel segítő szava, hisz Susan valószínűleg mivel a háta mögött van, így nem látja a madarat, majd a fiú megragadja a lány karját és kicsit arrébb taszajtja, így a madár könnyedén továbbrepül egy másik fára és nem ütközik bele egyikőjükbe se. A fiú csodálkozva fordul a randa madár felé, amelyik ezután ismét ugyanolyan mozdulatlanságban gubbaszt új ágán.* Ne haragudj... csak... nem akartam... *Mondja kissé zavartan, de aztán inkább elhallgat, mert nem akar hülyét csinálni magából.*

//Ezek után végképp nem tudom, hogy mit mondhatnék. Akkor semmilyen esetben se törd meg a hozzászólást, nekem is úgy tűnik van mit tanulni. Persze így minden, amit mondhatnék hiteltelennek tűnik, de hát mindegy, azért igyekszem tanácsokkal szolgálni.
Bár valójában most nem tudok mit mondani. Most már szép, összetett mondatok vannak, ennyi eksön után meg tartalmi dologról beszélni annyira nem lehet, de a köv. hsz. után mindenképp mondok arról is valami meglátást (lehet csak pozitív lesz^^). Vannak apróbb nyelvtani dolgok (egyeNlőre, vagy az előző hszedben az -e kérdőszót a 'nem'-hez és nem az igéhez kapcsoltad), de ezek nagyon apróságok, kár lenne külön-külön mindegyiket megemlíteni, főleg mivel ilyenek miatt a hsz nem veszít minőségéből és ilyen apró dolgok mindenkinél előfordulnak.//

Vendég

*Amikor bemutatkozik, akkor vissza is a fa tövébe, szemeit is lehunyja, fejét elfordítja. Arcán egy szép mosoly terül el, hogy min gondolkodik? Az maradjon csak az Ő titka... Nofene, ezt se sokan mondták még a lányra, hogy ijesztő, dehát egyszer mindennek is eljön az ideje. Nos, ami szökeségünket illeti, nem nagyon figyel már a fiúra. Magában elraktározza annak a nevét, nem is törődik vele, hogy az csak a keresztnevét mondta meg. A félbehagyott mondatra, viszont megvillannak a szemei, zavartan pislant a srácra. Kisebb hatásszünet után megszólal.* - .....Régóta jársz ide? *Teszi fel vaktában a kérdást, nem valóban nem tudja mit akart mondani, hát most ez lett belőle. Már állna fel, amikor a fiú elnéz a válla felett, azért a lány se hülye és természetesen észreveszi, hogy a fiú valamit bámul.* - Miaz? *Teszi fel a kérdést, miközben áll fel, de ugye Daniel megragadja a kezét és elrántja. Mivel a lány nem volt felkészülve szépen a földön landol, a fossza is idegesen ugrik arébb. Feltápászkodik a lány, majd a fiúra néz. Tekinte szépen lassan tovább vándorol a madárra, felvont szemöldökkel mered az állatra.* - Semmi baj, de miez a dög? *Kérdezi meg, miközben pálcáját is előkapja. Fő a biztonság, meg amúgy is a keze gyorsabban pörög, mint az agya. Fusztráló, zöld tekintetét egy pillanatra sem veszi le az állatról.* - Nem lenne tanácsos felidegesíteni! *Mondja, miközben a fiúra néz.*

//Bocsi, hogy tegnap nem írtam csak beteg vagyok és ilyenkor nem igazán vág az agyam:SXD//

Tárgy: Re: Susan Watson, Mentora: Elendil Szomb. Szept. 25, 2010 10:48 am

*Daniel épp válaszolna a 'Régóta jársz ide?' kérdésre, de ekkor történik ugye az afférjuk a ronda kis madárral. Mikor félrerántotta Susant, nem gondolta, hogy a lány végül a földön köt ki. Miközben feláll Susan, Daniel ijedten néz rá.* Ne haragudj... nem volt szándékos. *Mondja a fiú szabadkozva és, ha eddig nem volt zavarban, akkor most mindenképp. Szégyenkezve és zavartan kezd egyik lábáról a másikra állni, amikor már a nagy, zöldszemű Susan is megáll két lábon. Természetesen segít neki fölállni, de hát vannak problémái. Nem kimondottan erőművész, sőt, a fizikai dolgok nem éppen az erőssége. Mikor látja, hogy Susan előveszi pálcáját, ő is hasonlóképp tesz, bár fogalma sincs, hogy miért, hisz varázslás terén sem alkot nagyot, illetve az olyan gyakorlatias mágia, mint átkok, ártások, igézések egyáltalán nem mennek neki, így inkább csak leköveti Susan cselekedeteit. Mikor a lány hirtelen a madárra szegezi tekintetét, feje kétszer-háromszor a két lény, tehát a rusnya madár és Susan között ingázik, végül megállapodik a lány arcán és elcsigázva nézi megint a nagy zöld szemeket.* ~Na, ha ez nem ijeszti el a madarat, akkor semmi...~ *Fut át az agyán, majd gyorsan elhessegeti a gondolatot, hisz gyönyörű szemei vannak a lánynak, csupán ijesztőek és nem tudhatja, hogy Susan esetleg a fejében kémkedik-e. Talán mentalista. Nem akarja, hogy megharagudjon rá a naxeldires lány és félreértsen valamit netán, főleg azután, hogy miatta dobott egy hasast a földre.* Nem tudom mi lehet ez, de hát... láttam már szebbet is. *Mondja a fiú felocsúdva a szemek vizsgálatából és ismét a madárra néz. Ekkor észreveszi, hogy a madár hátat fordított nekik (annak ellenére, hogy elég nehéz kivenni, hogy melyik az eleje és a hátulja, de Daniel igen jó megfigyelő). A következő pillanatban mintha valami éles hangot hallatna és nemsokára 3 másik madár is érkezik a tisztásra. Körben helyezkednek el a fenyőfákon és csattogtatják csőrüket. Most már mind a négy madár mind a nyolc szeme rájuk szegeződik és rikoltoznak, idegesen csapkodva szárnyaikat.* -Ajjaj... *Mondja Daniel és idegesen pillanat körbe.*

//Az az igazság, hogy tartalmilag se nagyon van mibe belekötni. A mondatok szépek, jól követhető minden. Nagy dicséret, hogy közben te is viszed tovább a szálat. Én behoztam a játékba a madarat, elrántottalak, te behoztad, hogy nem csak elrántottalak, hanem el is estél. Ez nagyon jó, szóval a beszélgetős játékokból ki lehet nőni és lehet bele vinni ilyen akciókat, de úgy látom megy, szóval hajrá! Smile

//

Vendég

*Amikor bocsánatot kérnek tőle, némán megrázza a fejét, majd ugye feláll meg is porolja magát.* - Semmi gond, nem te tehetsz róla. *Mondja a lány, halkan, miközben kifejezéstelen arcán egy szelíd mosoly jelenik meg. Szőke haját eltüri, majd úgy néz a fiúra, egy ideig némán nézi, ahogy az szégenykezve áll, amjd felsóhajt.* - Lehet, hogy Naxedlires vagyok, de nem harapok. Az meg egy dolog, hogy miért vagyok ilyen, de ok nélkül nem bántok senkit sem. *Bukik ki a lányból, na igen talán ezzel most eléri, hogy a fiú egy kicsit feloldódik. Amikor megpillantja, hogy még három madár csatlakozik felvonja a szemöldökét.* - És, ha Arkle? *Teszi fel hangosan Darwina kérdést, mire a lány megrázza a fejét.* - Nem hsizem, hogy egy hárpia bármit is tudna velük csinálni. *Mondja a lány, majd egy ideg csak mered előre. Mondhatni elbambul, legalábbis így néz ki, bár korántsem. Inkább csak koncentrál, gondolkodik. Végül csak félig lehunyja a szemét, majd erőteljesen a madarakra koncentrál. Ujjait is kissé mozgatni kezdi, mintha fojtogatni akarna vele. Pontosabban, mivel szőkeségünk telekinésit használ, ha nem is teljesen, de valamicskét próbálja fojtogatni a madarakat. Ha nem sikerül, nos ez már egy következő hsz.*

//Telekinézis
4. szint:
Tárgyak lebegtetésénél, hajításánál a súly maximum 20 kg lehet, és már élőlényekre is hatásos. Képes távolról, maximum 10 méter, valakit fojtogatni, akár véglegesen meg is folytani. Ugrás esetén akár 5 méterre is felugorhat helyből, és 15 méteres gödröt is képes nekifutásból átugrani.

//
Ezer bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott csak igazából nem sok időm volt és teljesen kiment a fejemből:S

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*Susan fojtogató törekvései mindössze egy madarat érnek el. A madár fájdalmasan felrikolt, amely kellemetlenül hasít bele a délutáni levegőbe. A következő pillanatban a három másik madár, mintha csak erre vártak volna, hirtelen elrugaszkodik a fenyőfaágakról, vörösen felizzik szemük, majd nyílegyenes és szélsebes mozdulattal Susan felé iramodnak. Bizonyára meglátták, vagy megérezték, hogy a lány okozza társuk rendellenes rikoltozását, így Danielt könnyedén kikerülik. Susannak esélye sincs védekezni, csak éppen annyit lát, hogy a madarak körülbelül 10 centire vannak már csak tőle, a becsapódásra még felkészülni sincs ideje és akkor... hirtelen nagy sötétség. Susan csak annyit érzékel, hogy a földön fekszik. Félhomály uralkodik körülötte és ez már határozottan nem a Ködfenyves. Daniel sehol. A derengő sötétségbe belehasít újra egy madárszerű hang, de emberi szavak bontakoznak ki belőle.* Üdvözöllek madárkám a birodalmamban! Látom szívós kis teremtés vagy, de apródjaimmal akkor sem kellett volna ujjat húznod. Viszont remek szolga leszel, persze bizonyítanod kell. Ha sikerül, nem fogom megenni ezt a szerencsétlen férfiút, ha nem, akkor mindketten a fiókáim eleségei lesztek. Mindig is mondtam, a férfiak alantas állatok. *Ad hangot a madárnőhang feminista gondolatainak, miközben egyértelműen Danielre utalnak szavai. A következő pillanatban kivilágosodik minden és Susan látja, hogy egy óriási fészekben van, ahol két nagy tojás (kb. akkorák, mint ő maga) hever pár méterrel odébb. A tojások hirtelen elkezdenek mozogni és megrepedni.*

//No, azt hiszem elkezdhetünk egy minimesét. Az első hsz csak bevezető lett, semmi nagyon extra, de hát nyílván azért itt is van mit lereagálni.
Előző hszre észrevétel: Egyáltalán nem szerencsés egy játékba belefűzni, hogy ez tulajdonképpen szj, mert elveszti a hozzászólás kerekségét és a történetszál lényegét, ha benne van, hogy "következő hsz" vagy ilyesmi. Apró dolog, de én nem tanácsolom, hogy így alkoss hszt. Kb. ennyi, szóval szép, nincs nagyon gond.//

Vendég

*Az egyik madárt sikerül meggyengítenie, de úgy látszik nem volt túl célszerű megoldás. Védekezne, de ideje sincs rá, igaz a fossza reflexei valamivel jobbak, mint a szőkeségé, de az sem ér most sokat. A lány csak a hátára dőlne, de ekkor sötétség veszi körül, szívverése egy gyorsabb fokozatra vált. Pálcáját erősen szorongatja amarkában, miközben hagyja, hogy a fossza mellé másszon. Feltápászkodik a lány, majd fejét a hang irányába kapja. Kőszobor szerű arcán egy hideg mosoly jelenik meg, habár ezt az óriásmadár nem biztos, hogy látja. Mindenesetre a lány csak búgó hangon szólal meg, madár hölegyményünk rossz napon tett, rossz lóra.* - Höh, nem is ismerem...Egyébként meg legalább lesz mit boncolnom! *Feleli a lány, miközben az arcán egy negédes mosoly jelenik meg. Hogy valóban képes lenne-e ott hagyni a fiút? Nos, igen. Az óriás madár mondatára csak félrebiccenti a fejét, nyugodtnak tűnik nagyon is annak, ám a szíve még mindig zakatol.* - Áh, a férfiakról vélt állítása megegyezik az enyémmel. *Mondja a lány, miközben zöld tekintetét egyenesen a madár szemébe fúrja.* -Mindketten? Na, de kérem...Túl sovány falat lennék meg különben is egy kedves segéd mindig jól jön nemde bár? *Kérdezi meg a lány, miközben arcára varázsolja a legszebb mosolyát. Darwin csak szépen ül mellette, látszik rajta az úri tartás, valamint most,- kivételesen,- a lányról is lerí, hogy bizony aranyvérű úri kisasszony. Nos, a lány azért persze felméri a terepet is, nagyon is látja, hogy egy fészekben van. A tojások felé néz, mire egy kicsit megrándula a szája széle.* - Egyébként nekem is van egy madaram, egy hárpia. Igazán okos jószág, na meg mit nem adnék érte, ha én is olyan csodás lennék, mint a kisasszony...* fejezi be a lány, ám tekinte a tojásokra siklik, pálcáját még mindig a kezében tartja. Egyenlőre nem cselekszik, inkább vár a madár reakciójára.*

» Susan Watson Karakterprofilja
» Liliya Galina, Mentora: Kaen
» Rosemary Hathway, Mentora: Jack