Északi torony - Kilátó

Hozzászólások száma : 400 Kaszt :

First topic message reminder :

A Kúria északi homlokzatán magasodik a Nezabar Varázsló iskola kilátótornya. A mellvédszerű építmény tornya kecsesen tör az ég felé, kacsú, ugyanakkor masszív építményével. A vörös téglából épült mellvédre a Kúria folyosójáról lehet feljutni 111 lépcsőfok megtétele által. A csigalépcső minden fordulójában egy-egy fáklya serceg kísértetiesen, bevilágítva az éjszaka ide bátorkodóknak az utat.

Ide csak a tényleg nagyon bátrak merészkednek fel, de aki feljön annak olyan kilátásban lesz része, mint kevés helyen a világon. Innét beláthatja az Árnymadarak-mocsarát, a Kúriát körülvevő területeket, a Kékfátyol-vízesést, és a Lélekölő-hegység bérceit és Mocsáron túl elterülő ismeretlen, veszélyes világot.

A Kilátó tetején egy hatalmas távcső segít abban, hogy mindenki kedvére gyönyörködhessen, de a távcső jó szolgálatot tehet abban az esetben is, ha netán az iskolát veszély fenyegetné. Az ellenséget az Őrző, aki mindig a Kilátóban tartózkodik, már nagyon-nagyon messziről észrevehetné és mire az ideérne, addig a kúria lakói felkészülhetnek a harcra.

Vendég

*Néma léptek haladnak fel a lépcsőn, elvégre létezik az a menő kis rúna a tornacipőre... fekete, bokáig érő bőrkabát lebben a fiú után feje kicsit lehajtva, fekete haja is meg-megrezzen, ahogy sétál felfelé, mellette a fekete spániel. Bőre sápadt, barna szemei a lépcsőkre szegeződnek, Lilith pedig érzi ugyan, hogy vannak fent, de nem szól. Frász tudja, miért. A lényeg, hogy felérnek, és az ajtóban megtorpannak, Chris is végre észlelve Arit. Kinyitja a száját, majd becsukja, tipikusan unable to say anything. Mellette a spániel beljebb mászik, ő nem áll meg közvetlenül az ajtóban, viszont Chris igen. Bőrkabát, tornacipő ugye, és alatta is full fekete ruha a fiún. Akitől mellesleg elég nehéz lesz bemászni. Hátán katana, övében persze a pálcája és a tőre, amik nélkül egy lépést se tesz - ilyen időket élünk.* - Jó a hajad. *Ennyit tud kinyögni, kicsit zavart mosollyal.*

Vendég

- Nem tudom... Kifogytam, Per... *Suttogja maga elé, miközben a korlátnak támaszkodik. A kezében a pókos medál, de az nem látszik a lépcsőtől, hiszen eltakarja saját magával... Pereus pedig észreveszi, ha valaki közeledik, és amint ez megtörténik, a medál a táskába süllyed, villámgyorsan.* - Nem mondom, hogy megpróbáltam mindent, mert még alig próbálkoztam, de mégse tudom, mit tehetnék még... *Magában morfondírozik, gondolkozik, eléggé halkan, angolul motyorászva. Szőke haja rövidebb, mint eddig, ez majd Chrisnek feltűnhet, hiszen még nem látta így... Szemei pedig barnásak, enyhe sárga beütéssel... ezek szintén a fiúnak lehetnek ismerősek. Oldalán egy táska lóg, amiben ott lapul a diadém is... meg néhány tábla csokoládé.*

Vendég

- Nem sértettél meg, emiatt ne aggódj, csak vicceltem. *Mondja mosolyogva. Ő szereti a bálokat, mint az már kiderült az előbb. Egyébként nem mrne fiúkkal táncolni, neki elég egyelőre, ha csak nézi őket.* - Pedig hidd el, szerintem sokan táncolnának veled, ha közelebb engednéd őket magadhoz. És vehetsz báli ruhát Nellondban, de ha kérsz, akkor én is szívesen adok kölcsön. *Magyarázza még mindig szélesen mosolyogva. Igazából ő sem tudja, miért beszélt az eramires lány haláláról, egyszerűen csak kicsúszott a száján, és kész. A kérdésre csak hangosan felnevet.* - A virágokat minden lány szereti. Na jó... Van egy lány, Rose-nak hívják, és csak látásból ismerem, de ő nagyon gonosznak tűnik, nem hiszem, hoyg szereti őket. De ne haragudj, nekem most mennem kell... *Mondja, aztán már fel is pattan, és elsiet. A lépcsőből azért még visszafordul.* - Szia! *Majd elmegy. Kis késéssel a sörényes farkas is felpattan, és utána fut.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Hétf. Aug. 09, 2010 12:24 pm

- Nem... nem akartalak megbántani. Bocsánat... - *mondja neki és lehorgassza fejét mikor Sina megjátsza azt hogy megsértődött, de mikor vissza is nézett, csak érdeklődve hallgatta azt a sok mindent a bálról. Nem tudta sose elképzelni, hogy ő valaha is táncolna egy szép ruhában egy fiúval, de most felmerült benne az a gondolat hogy elég romantikus is lehetne igy párt szerezni. De elhesegette ezt. Régen szeretett valakit, de elment. Sok hibát követett el szerelemből épp ezért üll rajta az átok is. Minden a fiú... nem, a saját hibája volt. Halkan sóhajt fel.*
- Nem szeretem a bálokat. Senki nem táncolna velem és szép ruhám sincs...
*Mondja kicsit lankadtan, de az utolsó dologra, hogy valakik meghaltak mikor ők ide jöttek és elfoglalták az iskolát nem szól semmit. Igen ezt mind tudja, de nem ismerte azokat az embereket, igy nem igazán tudott utánnuk szomorkodni. Talán csak Arianna után tudna...*
- Szereted a virágokat?
*Kérdi gyermeki naiv hangal.*

Vendég

- Igenis az vagyok! *Vág vissza durcásan, és el is fordul. Úgy tűnik, vérig sértette a lány. Vagy csak megjátssza magát... Igen ez a valószínűbb, mivel rögtön vissza is fordul.* - Neeeem fogok többet enni, mert még jobban elhízok, és nem fogok tudni ugrálni, sé táncolni... *Mondja roppantul gyerekesen csillogó szemekkel, miközben végig a lányt bámulja. A lány szavaira csalódottan(?) megrázza a fejét.* - Pedig nagyon jó. A bálokban sok a helyes pasi *itt felkuncog* - És nagyon sokat lehet táncolni, és mindenki olyan szép ruhában van, és , és, és, és... *Hirtelen nem jut eszébe más jó dolog a bálokróll.* - És persze nagyon szép zene szól... *Fejezi be végül a felsorolást. A "vallomásra" megütközve néz a lányra.* - Hát mi nem kerestünk senkit... Csak egyvalaki halt meg az igazgatón és a szakvezetőkön kívül, de én nem akartam, hogy meghaljon, mert ezzel másoknak is szomorúságot okozunk, és... Amúgy mi nem kerestünk titeket. *A farkas viszonozza a pillantást, de az ő szeme nem szomorú, inkább olyan "kutya-vagyok-és-fáradtan-fekszek-a-földön-miközben-irtó-cuki-tekintettel-nézek-az-emberekre" pillantás.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Hétf. Aug. 09, 2010 12:01 pm

- Duci? *nevet fel, mintha Sina egy jó poént mondott volna. Azonnal fel is ált és már nála is volt. Elég közel hajolt a lány hasához, hogy szemügyre vegye, majd két ujjával aprón belecsipett, de nem annyira hogy fájjon neki, inkább csiklandós érzést keltett az egész. Kicsit meghúzta a bőrét, de azt se úgy hogy fájjon neki. Most már egy nyalóka jelent meg a szájában s tűnt el a zacskó kukorica, mintha nem létezett volna. Igen, tökéletessen tud varázsolni az édességekkel. Tehetséges ami a rejtélyes dugdosásukat illeti és megjelenésüket.*
- Nem vagy duci. Eggyáltalán nem vagy az! Szép sovány vagy inkább többet kéne enned.
*Mondja kedvesen és mosolyogva, mintha már évek óta a legjobb barátnők lennének. Ismét felpillantott rá.*
- Nem járok bálba. Sőt, egy ideig kerültem minden diákot és helyet..
*Valja be, majd ismét leüll, miközben a farkast nézi.*
- Elbújtam hogy ne találjanak meg. Hogy... ti ne találjatok meg. De mostmár meguntam és már mindegy mi lesz. Amúgy se keresett soha senki igy senkinek nem is hiányoztam...
*Mondja csendben s kicsit mintha szomorúan néz a Daimon szemeibe.*

Vendég

*Ő maga nem tartja annyira meglepőnek a kérdést, de hát mindenkinek meg van a saját véleménye ugyebár. Airie szerint ez nyilvánvalóan buta kérdés volt, Sina kicsit el is szégyelli magát. Kicsit??? Szépen felveszi egy nagy tál cékla színét, és lefordítja a fejét. Még jó, hogy el nem sírja magát.* - Bocsi, csak eddig nem láttalak, és én meg már viszonylag régóta itt vagyok. Tudod elég sok helyen megfordulok errefelé, tökre hiperaktív vagyok, meg minden. Egyébként, hogy tetszik az iskola? Mindig tudtam, hogy egyszer vissza fogunk jönni mi is, és nem így vagy úgy, hanem határozottan így. Vagyis hogy a Nagyúrnő győz. *Kicsit elragadtatja magát, túl sokat beszél, ami egyébként nem meglepő nála. Mindig is ilyen volt.* - Tudom, ezt már mondtad. *Mondja mosolyogva, mikor szaktársa újra kijelenti, hogy nem új.* - Nem köszi, nem szeretem az édességet. Meg diétázok, kicsit duci vagyok szerintem, a múltkor alig fértem bele a báli ruhámba. Tényleg te voltál a bálon? Mert én Aylával beszéltem egész végig, nem láttalak. Nyertek az allidonosok... *Megint megered a nyelve, és ilyenkor aztán nem lehet befogni a száját. Daimonja megforgatja a szemét szavaira, de nem reagál.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Hétf. Aug. 09, 2010 11:36 am

- Új?
*Pillant fel rá meglepődve, s elmosolyodik rá kedvesen. Nem zavarja őt a csörgő dob hangja, sőt, egyik kezével tudatalattian kezd rá dobolni lábán és ujjai táncolnak közben.*
- Nem vagyok új eggyáltalán csak... *kicsit elgondolkodik, hogy valyon felefedje-e az igazat, vagy inkább ne, bár saját maga eléggé fura lény, ami most igaz nem mutatkozik ki annyira, mint néha szokott * - nem vagyok új.
*Fejezi be a mondatot inkább, majd szemei mintha megnagyobbodnának az érdekes nézésétől, melyel most a lányt bombázza. Figyeli őt, minden egyes lépését, gondolatát, mintha félne tőle. Majd szemöldöke felugrik egy érdekes módon, szinte emberteleni pózban ugráll neki a szeme felett, mi normális embernek visszataszitó egy dolog. Majd elfordul és egy mogorva medvéd imitálva húzódik meg, mintha hideg vizzel nyakon öntötték volna.*
- Nem vagyok új..
*Hangzik mogorva hangja, miközben egy szem kukoricát nyom a saját szájába. Hallgat pár pillanatig, majd mint egy csúzli, Sina felé pattan és nyújt neki egy kis kukoricát.*
- Kérsz? Finom.

Vendég

*Valóban, elűzte őket, de ez nem zavarja. Igazából sosem zavarta, hogy ki mit gondol róla, ameddig nem kedvelte meg az illetőt. Bár, ha jobban belegondolunk, ő alapjáraton mindenkit kedvel. Egyébként a csendet, amikor nem beszél egyikőjük sem, megtöri a csörgődob hangja, melyet ütemesen ráz a bal kezében. Nem tehet róla, betegség ugyebár. Még mindig nem skizofrén azért, nem kell aggódni, csak egy kis idegrángás, ami társaságban előjön.* - Tudom. És sajnálom. *Mondja széles mosollyal az arcán, miközben ő valóban megsimogatja a daimont. Nos hát Sinának csak a kisugárzása ilyen gonosz, vagy sötét, vagy hogy is mondjam, szóval kicsit megrémül a lány hangjától és mosolyától. Nincs ő ehhez hozzászokva, talán csak Jack-kel és Sylviaval beszélt, aki hasonló viselkedést tanúsított. Szóval meglepő, mivel nem csak hogy nem beszélt vele, de nem is látta őt az átálltak között, vagyis hát egyáltalán nem látta.* - Új vagy még? Csak mert nem tűnsz éppen az Úrnő ellenségének, de nem láttalak köztünk. *Meggondolatlanul csúsznak ki a száján a szavak, de hát sosem gondolkozott. Logopanta pedig mikor meg akarja simogatni a lány, csak hátrébb húzza a fejét, és egy kisebbfajta vicsort ejt meg, de ezt akár mosolynak is értelmezhetjü.* - Köffönöm! *Vakkantja barátságosan, érdekes kiejtéssel.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Hétf. Aug. 09, 2010 11:10 am

*Mikor a madárkák eltűnnek, szomorúan érzi meg a sötét oldal közelségét. Nem szereti ezt az érzést, bár jó maga hasonló dolgot áraszt, de nem teljessen sötétet, inkább amolyan érzéketlen és fagyos az "aurája". Felpillant a madarakra s arca ismét felveszi azt a szobros állarcot, melyet nem igen használl mikor egyedül van, csupán igy védekezik mások ellen. Elősször csak a lány hangját hallja meg s mikor megérti hogy egy lánnyal van dolga, arcán egy amolyan groteszk mosoly üll ki, melyet a gonosz lények produkálnak ki magukból. Gonosz, veszélyes a mosolya, mégis szivtipróan hideg.*
- Elűzted őket.
*Mondja csendben s ha valaki azt hiszi, hogy mosolyától már semmi sem lehet hidegebb, hát lehet. Mégpedig a hangja. Bár ő is kedvesen szól a lánynak, ez kivülre keményen s hidegen hangzik. Valóban, valakinek szerenádot is vallhat szerelmesen, mégis úgy fog hangzani mint egy átok a sötét lényektől. Nem tehet róla de megtanult ezzel éllni. Nem néz fel rá, még nem.*
- Örvendek. A nevem Airie, szintén Naxeldires vagyok.
* Teszi hozzá egy kis idő után, de mikor a daimon vakkant egyet, felnéz lassan s rámosolyodik ismét, immáron arcán tapintható a kedves érzés messzi árnyalata. Felemeli kezét, s a daimon felé nyújtja. Tudja hogy nem szabad hozzájuk érni, épp ezért is a farkas feje felett alig pár milimétert megáll s a levegőt simogatja, mintha a farkas fejét.*
- Aranyos vagy.
*Hangja mintha tükröt változtatott volna, mostmár gyermeki volt és kedves, jeget megtörő szeretettel s épp igy nézett a farkasra is. A daimonokat mindig is házikedvencnek nézte csupán, egy kellemes társaságnak...*

Vendég

*Sinát sem szerette még soha senki... Nem az a fajta a lány. A fiatal jóskisasszony fekete ruhában sétál fel a kilátóba. Fekete szoknya, fekete top, ami nagyjából a köldökéig ér, de igazából még oda sem. Hajában vastag, fekete hajpánt, ami nem igazán illik hozzá, de nem egy divatmajom. Egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy a barna hajához nem megy ez a pánt, de sebaj. Oldalán egy átlagos méretű sörényes farkas: daimonja nyugodtan sétál mellette. Könnyű lépést tartani hosszú lábaival az ugráló lánnyal. Igen ugrál, ráadásul ismét mezítláb. Kezében egy csörgődob: igen, ez a kis cigánylány elmaradhatatlan "kelléke", habár régi öltözetét már "eldobta". Az átállásakkor kapott jel is tisztán látszik a bal csuklóján. Arcán őszintén kedves mosoly látszik, mikor felér, de árad belőle a sötét kisugárzás, ami sikeresen el is üldözi a madárkákat egy közeli fára.* - Hello! Sina Hoppe vagyok, naxeldiresssss! *Köszön már a lépcsőről a lányra, jó hosszan elnyújtva az utolsó "s"-t. Lehuppan a lány mellé, és érdeklődő tekintettel méregeti.* - Jól vagy? *Kérdezi, mivel egész bánatosnak néz ki a lány. Érdekes egyébként, hogy árad belőle a sötétség, mégis tisztán látszik, hogy őszintén vidám, és kedves. Talán a jel okozza ezt a sötét pulzálást? Daimonja pedig vakkant egyet, amit Airie leginkább "Logopanta"-ként értelmezhet, és valóban, ilyesmit mond a farkas. Ha már ez a neve, akkor valószínűleg ezt mondja. A maga kissé nehezen érthető módján.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Hétf. Aug. 09, 2010 10:34 am

*Csendben lép fel a lépcsőn, végre felért hogy megpihenjen, s gondolatainak adja át magát. Nem igazán tudja milyért jár mindig ide, hisz a rózsakert számára sokkal szebb és boldogitóbb, de arra túl sok ember jár mostanában, hogy szép az idő. A kellemes délutáni szél arcát megsimogatja melegen, s őt kedves érzés fogja el. Már rég nem karolta őt át senki, már rég senki nem simogatta és nem is szerette szerelemből. Nem mintha hiányozna neki a dolog, de amióta itt van, fura dolgok történnek vele. Eddig nem vágyott szeretetre, ölelésre se simogatásra, most viszont mégis egyre jobban csábitja őt a gonodolat, hogy meg kéne már kóstolni ezeket az érzéseket. Nem tud érezni, utálja ha hozzá érnek. De mégis. Bár maga sem tudja hogy tegyen túl ezen az átkon. Ha nagyon akar néha tud érezni, de oly keveset ad ez neki, hogy inkább felhagy ezzel az erőklödéssel. Ahogy látja a szerelmes párokat a parkban egymáshoz bújni, az irigység kiüll rá, bár arca sosem mutatja azt. Nekitámaszkodott a korlátnak, hogy szemei a csodaszép kilátást pásztázza. Túl sok minden történt az utolsó időben. De elmélye mintha mindezt fel se fogná, egyszerűen végigsuhant a dolgokon. Tény hogy a sulit megszálták a gonosz erők, és csalogatták magukhoz a diákokat, de ő nem állt át sehova. Egyszerűen elbújt, meghúzódott mint egy nyuszi, és hagyta a nagyokra, hogy tegyék a dolgukat. Sőt, elég elképzelhető, hogy teljessen megfeletkeztek róla, arról hogy létezik. Nem lenne ez sem elősször, sem utoljára, de azért már unta a bújkállást. Macsakfüles kapucnyiát magára húzta, igy nem igen lehetett arcába látni. Kék szemei aprón megcsillantak a nap fényében. Kezeire nézett, melyeken apró vágások utáni hegek sorakoztak. Nem mazochista, csak megint ügyetlen volt. A varjú mely mostmár álmaiban is látogatja, most leszállt a közeli fára s fekete szemeivel nézte őt, mintha lelkében akarna kutatni. Kezeire támassza fejét s halkan felsóhajt. Halk tonnyanás, majd egy kis csipogás. Felnéz s látja ahogy egy madárka szállt le mellé, hogy társasága legyen. Elmosolyodik egy kicsit, de arca valóban ezt nem mutatja. Arca kemény mint a szikla és érzéketlen mint azok a gonosz lények, akik most a suliban vannak. Ismét egy madárka, most egy kék repült le melléjük. Végre valami szép, amiben gyönyörködhet. Zsebének egyik rejtélyes helyéből elővesz egy kis zacskót, melyben szines pattogatott kukorica van. Bekap egy szemet, de erre a madárkák felfigyelnek. A kukorica minden szemének más ize van. Gyümölcsös, vaniliás, csokis, vagy épp fahéjas... Néha azon tűnődik, hogy meg kéne kóstolnia valamilyen rendes étket is, bár élete kezdetétől fogva az étrendjét szinte csak édesség tölti ki. Szervezete már nem is nagyon fogad magába mást. A madárkák érdeklődve néznek rá, s Airie nem önző lény. Sosem volt az, igy szórt nekik pár szemet a földre s ő maga leült melléjük. Nem repültek el, nem féltek tőle. Eszegették a kukoricát Airievel együtt, kinek ez most az ebédje volt. Szólt még pár szemet a madárkáknak.*
- When the last eagle flies over the last crumbling mountain, and the last lion roars at the last dusty fountain. In the shadow of the forest though she may be old and worn,
they will stare unbelieving at the last unicorn...
*Énekli halkan s kellemes hangon a madárkáknak, kik ugyan nem értik nyelvét, mégis kiváncsian néznek fel rá csendesen. Érezni a lány hangján, hogy ma különössen nyugodt kedve van. Nem boldog, nyugodt. Sosem volt boldog. Sosem érzett boldogságot, csak nyugalmat. Ez elég is volt mindig is számára.*

Vendég

*Egy biztos: Lil kedve mára már el van rontva rendesen. Gerret szavaira csak elkeseredetten csóválja meg a fejét, miközben ráadásul Ari sem hallgat rá. Még Gerretre sem... Lil legszívesebben kiugrana a toronyból, de persze ezt nem teszi. Fene tudja, miért, de egy lapos pillantást azért megejt az immár sötétedő égre, s a talaj felé, amit már nem is láthatnak innen, a toronyból. Miért ilyen ma mindenki? Aztán Gerret bebizonyítja, hogy ő még nem hagyta el teljesen az eszét, így békülésre bírva Arit is. De mostmeg felesleges harmadiknak érzi magát. Ez egyre jobb lesz! Természetesen valahol legbelül tudja, hogy nem kéne így éreznie, de a szív néha erősebb az agynál. Azért, mikor Ariana a kijárási tilalomra vonatkozva elindul befelé, követi, valószínűleg a fogadóba az énekes halotthoz tartanak. De ez csak akkor derül ki, amikor odaérnek. Remélhetőleg Gerret is követi őket, ha nem, hát nem. Lil azért reménykedik benne. Persze ő sem fog sokáig maradni, ilyen idegállapotban. Ha az a kettő tovább folytatja, akkor viszont azonnal lelép. Miért hisztizik ma mindenki?! A csillagok állnak rosszul talán?*

Vendég

*Liliya szavaival nem törődik, sőt, ha őszinték akarunk lenni, meg sem hallja igazán. Még mindig az az egy szó dübörög a fejében, miközben ingerülten keresi a csokoládét... És ügyesen nekimegy Gerretnek, mikor az hirtelen elé lép. Pereus mérgesen fújtat, a hátát púposítja. A következő mondatokra viszont a lány hangja vészjóslóan elhalkul, és túlságosan nyugodt lesz az egész megjelenése. Vihar előtti csend.* - Pont úgy beszélsz, mintha belém látnál. Mintha tudnád, mit szoktam és... miért. *Megpróbálja kikerülni Gerretet, miközben végre kiemeli a csokit a táskából, aztán mégis megtorpan, mikor a fiú szünetet tart. Kérdőn néz rá, várva a befejezést. Azon láthatóan meglepődik, majd enyhültebben szólal meg.* - Nem akartam meghalni. Vagy ha akartam is... nem tettem volna meg. Pontosan tudom, hogy hol van rám szükség. Hogy ha nem leszek itt, hogy legalább lassítsam Chris zuhanását... Ha nem kapaszkodok Laurába, ha nem tartom vissza... És ki őrizné az emléküket, ha nem én...? *Ujjával finoman végigsimít a homlokán, majd leengedi a kezét.* - Kijárási tilalom kezdődik, ideje bemennünk. *Azzal mostmár tényleg kikerüli Gerret-et. A fogadóba indul az énekes halotthoz, de csak ha a másik kettő megy vele. Ha nem, akkor egyszerűen letér a szobájához.*

Vendég

*Amikor Ariana egyszerűen félreérti, és miért ne értené félre, hiszen lányból van, egyszerűen ledöbben. Pedig már rutinból számíthatott volna rá. A csajok mindig csak azt nézik, hogy ők honnan akarják látni. Amikor pedig Liliya magyarázkodni kezd helyette, és maradáson győzködi a lányt, nemes egyszerűséggel a srác csak oldalra lép, elállva Ariana útját lefele.* - Érdekel, hogy mit értettél félre, vagy küzdjek meg az állataiddal, hogy meghallgass, és ne csak a fejed után menj mint szoktál? *Aztán Lilre néz vállvonva.* - Most meg mi van? Te kérted, hogy próbálkozzam, hozom a nem hülyét! *A szavai lehet hogy komolytalanok, de a hangja az nagyon is komoly. Visszanéz Arira, és lágyabb, halkabb hangon szinte kedvesen folytatja.* - Ari nem TE vagy a buta, hanem amin a fejedet törted. Nem változtathatsz azon, ami volt. De hogy utánuk menj, az számomra butaság. Én szeretném, hogy maradj mert … *Na most nehéz befejeznie, mert nincsenek kettesben, és mert Liliyát is, de ezt persze kínosnak találja nem négyszemközt kimondani.* .. megkedveltelek, és féltelek. *Na tessék, kimondta! És ha most egyszerre két csaj haragszik meg rá, napokig eheti a kefét!*

Vendég

*A főnixmadárra pillant, követve Gerret tekintetét, majd ismét a fiúra néz. Ő a barátjának tekinti. Még ha Gerret nem is tud róla. Hogy miért? Mert segített neki, felvidította, mikor maga alatt volt. Ennyi az egész. Butaság lenne? Lehet. Lehet, hogy Gerret az első adandó alkalommal eljátsza a lány bizalmát. De ezt Lil nem tudhatja, és nem is gondol rá - ő túl naiív ehhez.* - Nem, nem zavarsz... *Motyogja maga elé, majd a fiú következő mondatára csak csóválja a fejét, amit hirtelen Ari után is kap. Na mostmég ez is?* - Ari, várj! Izé..biztos nem úgy gondolta. Ne menj el... *Szól utána, az utolsó szavakat szinte könyörögve ejtve ki. Nem akarja, hogy a lány elmenjen. Nem tudná megmagyarázni, miért. És nem is tartja szükségesnek. Egyszerűen azért, mert csak. Gerret valamiért nagyon furán viselkedik, Ariana pedig bedurcul. Csúcs! És Lil? Ő meg csak áll, lemaradva mint a borravaló, ahogy a muglik mondanák.* - Gerret, te pedig ne magyarázkodj itt nekem, már előtte is ilyen voltál. *Szól most a fiúhoz, akkor is, ha Ari elhúzott mint a vadlibák, és akkor is, ha maradt. Ha Gerret lány lenne, azt mondaná, emgjött neki...De így? Ezt csak a fiú tudja megmondani, és Lil feltett szándéka, hogy ki is szedi belőle - vagy most, vagy később!*

Vendég

*Rápillant Liliyára, aki láthatóan nem nagyon tud mit szólni a monológjára. Csak megvonja a vállát, és a kezét úgy teszi a válla környékére, hogy a csuklója, amin a tetoválás van, épp a szívére feküdjön. És buta kifogás? Lehet. De még mindig okosabb, mint az, amiben valóban hisz, és amiben valóban bízott, hogy nem hagyja leesni. Az őrangyala... Abban bízik teljes szívével, hogy ha nem is tud róla, mégis maradt mellette egy angyal, aki vigyáz rá, vagy talán... Nem, még magában sem fejezi be a mondatot, de a csuklója, a tetoválás erősebben szorul a szívére, mostmár nem csak odateszi, hanem rányomja, hogy a saját bőrén, karján érezze a szíve dobogását. Aztán halvány mosoly rebben az ajkaira.* - Akkor én inkább visszaadom ezt a szeretetet, sőt, duplán adom vissza... Csak ne kelljen elmennie. *Feleli ugyanolyan halkan.* - Egy kicsivel arrébb. *Jelenti ki a madárpostára, viszont aztán elakad a szava. Butaság. A szó tompán jut el az agyáig, hogy ott kongjon még sokáig, hogy a visszhang ezerszer is visszaverje, felerősítse, míg végül egy hang szinte már sikítozza a fejében. Butaság... Butaság, hogy repülni akart? Dehogy akart ő leugrani, ugyan... Elgondolkozott rajta, milyen lenne. Kitárni a karjait, ugrani, repülni... De nem is gondolt rá, hogy valóban megteszi. Túl erős volt a félelme, hogy mégsincsenek szárnyai. Hogy az őrangyala mégis halott, vagy ha él is, hát nem védi meg. Miért is avatkozna bele egy halandó halálába? Hiszen előbb vagy utóbb meghal úgyis. Butaság... Az a szempár jelenik meg előtte, ami most a saját arcán látszik, de lelki szemei előtt ez a két gyönyörű szem, ez az imádott mosoly egy másik arcon ragyog fel. Butaság... Már olyan erővel szorítja a kezét ökölbe, na meg a mellkasára, a szívére, hogy észre sem veszi, ahogy elfehérednek az ujjai, ahogy körmei a bőrébe, húsába vájnak. Felszisszen, mikor végre magához tér, és a fájdalom eljut az agyáig.* - Csak a becsületesekkel kell vigyázni, mert senki sem tudja, mikor jut eszükbe valami... butaság... *Súgja halkan, majd egyszerűen ellöki magát a korláttól. Felkapja a táskát, füttyent a főnixnek, és daimónnal együtt a lépcső felé indul.* - A viszontlátásra! *Szól még vissza hátra sem nézve, és a kezében tartott táskában már most csokoládét, nyalókát, édességet keres, enyhén remegő kézzel.* ~ I am strong even on my own... ~

Vendég

*Az a főnixmadár egyszerűen gyönyörű. Gerret nem bír betelni vele. És amikor az a fiúval kezd el szemezgetni, Gerret megtisztelve érzi magát. Legszívesebben odamenne, és megsimogatná, de tudja jól, hogy az lehetetlen. Ariana szavaira csak leszegett állal, de a lányra nézve figyel. Nem tudja, hogy Ari min ment keresztül, ez neki kimaradt az életéből. De kissé zokon veszi, hogy nem tekintik barátnak sehol. Miért is tennék? Az előző évét azzal töltötte, hogy próbálta innen is kirúgatni magát, de nem sikerült. Egyszerűen megtörték, és besorolták a fiút itt, ebben az iskolában, ahogy a többiben nem tudták. Onnan repülni tanult szárnyak, és tollas hát nélkül. Innen? Innen nem ment. De hogy barátai lennének? Egy sincs még. De reménykedik. Csajozna, hogy sikítva meneküljenek előle, de már nem csak hogy nem megy, de nem is akarja. Tenne a többiek alá ezerrel, mint tette mindenütt, de itt már nem akarja. Kezdene felnőni? Meglehet. De hogy mit akart mondani a főnixes lány azzal, hogy Kenesha elkapta volna? Ő tudja. Tudása szerint egy főnix sem tenne ilyet. Gerret szerint csak egy buta kifogás, nem több, így gondolatot sem pazarol rá, csak vállat von. A lány tudja mit akart ezzel, a fiú nem. De a kérdésre meg van a kész válasza. Azt még az édesanyjától hallotta kiskorában, amikor ő is feltette ugyanazt a kérdést.* - Mindig az megy el, aki letette a maga szeretetétt mások küszöbére. *Mondja vissza halkan e kedves gondolatot. Ariana vagy meghallja, vagy nem. A kérdésre meg csak ennyit mond.* - Zavarok? Kerestem a madárpostát. *Ezzel meglobogtatja mellkasa előtt karbafont, majd kibontott kezei közül feltűnő levélkéjét, amiben édesanyjának akart üzenni. Ami azért buta kifogás, mert egy éve itt van, és lassan álmában is oda találna, mielőtt még mindig álmában megjárná a manók konyháját is a húsért. Ami most persze nincs a kezében, csak a levél. Valami ide csalta, de esze ágában sincs azt mondani, hogy megérzés. Ő pasiból van, nem rendelkezik ilyenekkel. Nem látnok, sem pedig jós. Szóval, eltévedt, ennyire egyszerű! És kész!* - Nem, nincs semmi Lil. Csak éppen nem rajongok azért, hogy ha valakit megkedvelek, ilyen butaságokkal jöjjön, mint Ariana. *Hangja még mindig mély, mint egy feneketlen tó, és fagyos, mint egy gleccser. A szemeit pedig csak hagyjuk! Most inkább hulló hóesés a kék ég alatt.*

Vendég

*Mégcsak meg sem nyikkan Ariana monológján, sőt, tulajdonképpen megmozdulni sem bír. Sajnos jó a vizuális képessége... Csak áll, még a száját is nyitvafelejtve. Belegondol: mi lenne, ha ő...halna meg? A szülei, vagyis az apja biztosan magába zuhanna. Tudja, hiszen ő is így érezne, ha az édesapjával történne valami. Az anyja? Hát... talán. Elvégre lehet, hogy legbelül azért mégiscsak szereti valamennyire a lányát. Aztán ottvan Yan - aki, azok alapján, amiket régen mondott a lánynak, bizony nem viselné túl jól a dolgot. Persze, azóta lehet, hogy megváltozott a véleménye... Aztán ottvan még Gaea... Talán Xia. Gerret, esetleg... Többet nem tud felhozni, s ennek egyszerre örül, hiszen ennyivel kevesebben szenvednének miatta, s egyszerre szomorítja el a dolog - bár a szomorúság jelen esetben kisebb. Hiszen sosem volt egy társasági ember. Voltak, mindig is voltak barátai. Kevés, de igaziak. Bár, néha, gyengébb napjain jobban örült volna, ha picivel több akad. De ilyen csak ritkán fordult elő - ő inkább örül annak, ami van. Majd mikor Ari befejezi, megrázza a fejét, és - becsukja a száját. Aztán kérdez, amire meg is kapja a választ, amit ért, s mégsem. Érti a szavakat, de a belső értelmét nem képes kifejteni - valószínűleg információhiány miatt. Nem is reagál rá, csak bólit egyet, lassan.* - Hát, én csak úgy...nézelődtem. *Nem teszi hozzá, hogy énekelt is. Azóta már el is felejtette a (szerinte) ciki esetet. Aztán Gerretre néz, eszébe jutva, hogy a fiú is jelen van.* - Gerret...van valami baj? Olyan furán viselkedsz... *Kérdez rá ismét a szokásos halk, félénk hangján.*

Vendég

*A fenséges tűzmadár pedig könnyedén leszáll Ariana mellé a korlátra, szemeivel Gerretet figyelve. Aztán elfordítja a fejét, és a szárnyait rebegteti meg. Aztán Ariana komolyan néz Gerretre, miközben szemei a saját kék színüket veszik fel.* - Gondoljak bele? Ó, nem kell azon sokat gondolkoznom. Pontosan láttam a barátaimat, ahogy összezuhantak, mikor meghaltam... Láttam Wandát megtörten a saját síromnál, miközben hiába kapálóztam neki, hogy itt vagyok, ne sírjon, nem látott engem. Láttam, ahogy Dean arca eltorzult a fájdalomtól, mikor megmondtam neki a szellemtáblán keresztül, hogy Jacknek még a szelleme is eltűnt, miután bement Jericho szobájába, és onnan nem jött ki, és talán nincs rá esély, hogy visszatérjen. Láttam Lawrence-t lázasan feküdni, mert a hideg fürdőszoba kövére menekült, hogy inkább a teste fájjon, mint a lelkében a hiány. *Szinte suttogva beszél, miközben arca meg-megrándul, ahogy visszaidézi... Hiszen igen, volt már halott... Hiába mondták három héttel később, hogy csak lázálom volt, és kómában feküdt a betegszobán, ő akkor is érezte hogy meghalt, és látta, ahogy a többiek tudják, hogy meghalt, és gyászolják. Nem, nem a betegágya mellett virrasztanak, hanem gyászolják. Aztán megrázza a fejét, szemeit behunyva, és mire újra felnéz, a szemek már valami furcsa barnás mocsárszínben kavarognak. Már sokkal kevesebb daccal a hangjában szólal meg, inkább békülő hangsúllyal.* - Nem estem volna le. Tartottam magam, és ha véletlen mégis megcsúszok... Kanesha itt lett volna, hogy elkapjon. A főnixek akármekkora súlyt elbírnak, csak bele kellett volna kapaszkodnom. *Azt nem említi meg, hogy a főnixek független lények, és korántsem biztos, hogy a madár elkapta volna. Egyszerűen érzi, hogy igen, hiszen vannak olyan bizalmi kapcsolatban az állattal. Mostmár viszont nem látszik rajta, hogy baja lenne, még egy halvány, merengő mosoly is megjelenik az arcán, ahogy Liliyára néz.* - Csak gondolkoztam. Azon, hogy miért azok mennek el, akiket szeretünk, és miért azok maradnak, akiket nem. És ha az elmentek közül valaki visszatér, miért az, aki ártott nekünk, és miért nem az, aki mindig csak jót adott, önzetlenül, viszonzást nem várva. *Mondja, miközben ujjaival végigsimít a csuklóján lévő tetováláson, aztán csak a korlátnak támaszkodik.* - És ti mi járatban erre?

Vendég

*Ariana nyugodtan tiltakozhat, a srác most iszonyat ingerlékeny, ha a szitut vesszük. Aztán meg magyarázkodhat nyugodtan, de ez nem játék a számára. Liliya pedig nyugodtan gondozásba veheti innentől Arit, már nem szól bele. Ő megtette amit kellett a részéről, bár aztán ki tudja mi lett volna belőle, de egy öngyilkossági gondolatnak még csak a felmerülő szikrája is veszélyes. Mindig így kezdődik. Nincs mese. Amikor a lány visszasétál a korláthoz, váll rándítva odébbáll. Úgy sem ide akart jönni, de ha már itt van, akkor csodaszép főnixben gyönyörködhet a tekintete. Szép ahogy az a tűzmadár repül. Olyan fenséges látvány.* - Nézd, csinálsz Ari amit akarsz, de gondolj csak öt percre előtte bele, kinek hiányoznál, és ne csak a közvetlen hozzátartozóidat vedd, hanem azokat is, aki most itt vannak! *Megáll, a falnak támasztja a hátát, és karbafont kezekkel, szikrázó-haragos szemekkel figyeli a két lányt, ki mit tesz.*

Vendég

*Végül nem lett szükség Liliya mentőakciójára, ki tudja, hogy azért-e mert Gerret megérkezett, vagy egyébként is hanyagolnia kellett volna a dolgot. Ahogy megérkezik a fiú, és Ari talpraállítása után végre Lilre néz, a lánynak azonnal feltűnik: itt bizony valami nem oké!* - Szia, Gerret! *Mosolyog barátjára, majd ismét Ari felé fordul, s ekkor észreveszi: vele sincs minden egészen rendben. Mi van ma, hogy mindenki tiszta depresszió? Épp, mikor Liliya kilábalt a lelki válságából? Még a végén visszazuhan, empátiából. Gerret hangja ideges és feszült, s szemei sem a szokásos módon csillognak - sőt, inkább egyáltalán nem csillognak a boldogságtól. Ari pedig...Ari egyszerűen kész csődtömegnek fest Lil szemszögéből. Úgy dönt, érkezési sorrendben kérdez, tehát először Arihoz fordul.* - Valami baj van, Ari? *Mereszt felé aggodó szemeket - máris kezd lelohadni jókedve, ami egyébként sem szárnyalt ma túl magasan. Pedig a szőke lányt még alig ismeri. Talán ha csak ő lenne rosszkedvű, nem törné le Lil kedvét... Bár, ez eléggé valószínűtlen. Lilnek még attól is rossz elsz a kedve, ha egy idegent lát sírni az utcán. Hogy a hajléktalanokról már ne is beszéljünk.*

Vendég

*Márpedig Ariana miatt nincs oka pironkodni, hiszen a lány alig figyelt rá, sőt. Bőven el van merülve a saját gondolataiban, miközben a szikrázó kék szemekből egy könnycsepp is kicsordul, és akadálytalanul gördül le a szép arcon, majd az állcsúcson megremeg kicsit, aztán mégis lezuhan. Nincs mibe kapaszkodnia. Talán egy jövőkép lenne, jelezve, hogy hamarosan Ariana is így fog lezuhanni, ha nem vigyáz eléggé? Szétloccsani a földön, ahogy az a szegény könnycsepp a ruháján. Ez viszont nem történik meg. Bár megrezzen, mikor Liliya megszólítja, de nem zuhan le - hogy egyébként sem tenné, vagy csak Gerret időben elkapja, az már rejtély. Csak nyikkan egyet, mikor a fiú visszahúzza, és leteszi a földre.* - Nem is akartam. Nem voltam a veszélyben, van, aki vigyázzon rám. *Húzza ki magát, miközben szemei megvillannak, majd látszik rajta, hogy a magabiztosság egy pillanat alatt elszáll. Határozottan elbizonytalanodik ebben a kijelentésben. Megroggyan a válla, elkapja a tekintetét, és a korlátnak támaszkodik. Lefelé néz, nem a másik kettő szemébe.* - Sziasztok. *Köszön azért, nemtörődöm hangot erőltetve magára, de látszik, hogy remeg a keze is. Pereus csak felpillant, mormog valami köszönésfélét, majd csukott szemmel relaxál tovább, miközben egy csodaszép főnix suhan el felettük.*

Vendég

Jönnek újak

*A fiú egy levelet lóbálva a kezében, kettesével veszi a lépcsőfokokat. A végére mire felér a sok madár között észrevesz két pipit is. Na ezeknek a háta sem tollas, és mellesleg a fiú nagyon kedveli őket. Arit és Liliyát is. A két szőkeség belopta magát a szívébe ugyanúgy, mint egy hete Karen. A vészvillogó már teljesen figyelmen kívül van hagyva, hogy többet enged be a szívébe, mint szabadna, de mint tudjuk mióta dirigálhat egy belső hang bárkinek is? A fiúnak biztosan nem. Aztán az utolsó lépcsőfoknál észreveszi, hogy Ari veszélyesen kihajol a korláton kívülre. Diamónja meg veszélyesen nyugodt. Depis lenne a lány? De a másik meg miért hagyja? Nem gondolkodik, csak cselekszik. Egy szempillantás alatt ott terem a korlátnál, a diamónnak csodás reflexei lehetnek ha közbe akarna avatkozni, de a fiú nem zavartatva maját átnyúl Ariana derekánál, és egy laza csípőmozdulattal a lány már befele is néz, háttal a korlátnak, és a fiú túloldalán, na meg persze a saját lábain.* - Nem kell megköszönni. *Szólal meg szokatlanul mély, és kissé mintha feszült lenne hangon.* - Szia Lil! *Fordul a másik lány felé, de cseppet sem boldogságtól csillogó szemekkel.*

Vendég

*Lassan befejezi az éneklést, s még pár perc múlva egy sóhajtás kíséretében visszarángatja magát a való világba. Mára úgy tűnik elég volt neki ennyi a meditálásból! Még nézeget egy darabig, persze véletlenül sem lefelé, mert akkor tuti leszédülne a kilátóból, majd megfordulva lefelé indul; de elég hamar megtorpan, meglátva Arianát. Reflexszerűen pirul el, mintha annyi szégyellnivaló lenne az éneklésben - dehát, ő már csak ilyen. Nos, mivel visszaforgatni már úgysem lehet az időt, úgy dönt, megszólítja a kifelé hajlongó szőke lányt. (Csak az az ijedtségtől nehogy lezúgjon!)* - Szia, Ari. *Köszön rá vidám hangon, talán túlságosan vidámon. Mintha el akarná felejtetni a lánnyal, hogy mit hallott az előbb, hisz ez Lil fejében most rém cikinek hat. Hiába emlegeti magának, hogy már úgyis mindegy. Nem hiszi el. Vet egy pillantást a szaktársa lábánál fekvő vadmacskára, majd ismét a lányra né, hogyha az esetleg úgy elgondolkozott, mint az előbb Lil, el tudja kapni, ha lezúgna, vagy ilyesmi.*