Északi torony - Átokszentély: Evan Darian szobája

*Leányzónk felemelt fejjel várta a szakvezető válaszát, aki aztán látszott, hogy ostobaságnak tartja a tervét.*-Nem vagyok ostoba. Csapatot fogok szervezni, és közös erővel meg fogjuk bosszulni mindenki halálát!*Mondta, majd hirtelen elcsuklott a hangja, és ismét kitört belőle a zokogás, majd nagy sajnálomozások közepette visszatért a normális énjéhez.*-Én.. nem tudom, mi történt, azt hiszem... Eluralkodott rajtam a hév és.. sajnálom, nem is tudom, mi történhetett...*Mondta, majd miután Evan elmondta a mondandóját, lesütött szemmel sétált ki a tanár szobájából. A szakvezető csak egy pillanatra, de láthatott valami kis fényes, apró lény a lány háta mögött, ami aztán pár pillant múlva köddé vált... De mi lehetett az? Bármi is lehetett, Darian úr megidézte az árnyat, ami Nesszíta után siklott. Egyenlőre nem vette észre, de hogy később mi lesz, az rejtély...*

*Evan tulajdonképpen elégtétellel konstallálja Nessie szavait.* Nos, az ilyen diákoknak van helye a Nezabarban, mint amilyen te vagy. Elszántság...sokra értékelem. *Mondja Evan, de azért hozzá kell tennie valamit...* De nem az ostobaságot. *Mondja és ezzel jelzi Nessienek, hogy nehogy valami őrültséget csináljon, mert ő maga öli meg, ha nem nyiratja ki magát valami önjelölt hősnői akcióában.* Nem Evelyn vesztette életét egyedüliként az akcióban. A Nezabarban naggyá lehet valaki, de ahogy kezdtem, sosem áltattunk senkit, hogy ez a hely biztonságos. Ezek a hirtelen megnyíló térkapuk és egyéb, láthatatlan veszélyek azonban egyre aggasztóbbak. Itt az ideje, hogy a tanács hamarosan újra összeüljön. *Mondja az átokmester, de inkább magának, semmint az allidonos lánynak, hisz ez egyrészt nem Nessire tartozik, msáfelöl pedig szavai közben a kandalló lobogó tüzét vizslatja. Mikor felocsúdik, visszatekint Nessire.* Gyászold meg a testvéredet, fájjon, sírj, de ne veszísd el önmagad és tudatod! Most mehetsz. Hamarosan a szobádba elküldöm Evelyn személyes homijait. *Mondja a férfi és azzal a lendülettel felemelkedik székéből és visszamegy az íróasztala és az ablak közé és immáron nem kíván többet Nessievel beszélni. Bízik abban, hogy a lány megértette mondanivalóját, de fél, hogy el fogja ragadni a keserűség és a fájdalom, a bosszú érzete. Miután az allidonos lány elhagyta szobáját, hirtelen elfeketül a szeme és megjelenik egy árnyék mellette. Evan ráemeli tekintetét.* Figyeld kérlek! legyen gondod rá, hogy ne legyen ostoba és jelezd, ha valami nem stimmel! *Adja ki az utasítást az árnynak, ami aztán hangtalanul elsuhan. Minden bizonnyal Nessie után, aki valószínűleg nem fogja észrevenni, hogy egy árny követi és figyeli minden mozdulatát, amikor alszik, amikor eszik, amikor lélegzik.*

*Nessie miután kizokogta magát, felemelte a fejét, kihúzta magát, és tisztelettel válaszol arra, amit Mr. Darian mondott neki.*-Tudja... A testvérem erős volt, mélyen a fekete mágiába ásta bele magát. Sajnos ugyan akkor... igen ostoba is, hiszen bizonyosan nem véletlen, hogy...*Mély lélegzett vett, nehogy ismét erőt vegyen rajta a sírás.*-Meghalt. Ebben az iskolában sok remek diák van, és szerintem igenis le tudjuk győzni azt, ami ezt tette Evelynnel... Hiszen: a többiek élve kijutottak, nincs igazam?*Érvelt az igaza mellett a hidrogénszőke allidonos.*-Biztosan nem csak Evelyne halt meg. Ha más is, az ő hozzátartozói is bizonyosan bosszút esküsznek. Ha összefognék velük, közös erővel legyőzhetnénk a gonoszt. Sajnálom, de addig nem fogok meghátrálni, míg meg nem bosszulom a testvérem halálát... Szégyenkeznék, ha máshogy történne.*Szólt szenvedélyesen. Lehetséges, hogy ezt most csak a pillanat hevében mondta, ám koránt sem biztos, hogy nem gondolta komolyan. Valóban szégyen lenne, hogyha csak úgy elfelejtené a testvérét, és nem érdekelné az, történhetett volna másképpen is, bűnhődhetett volna az, aki ezt tette a lánnyal. Egyszerűen... Nem tudna úgy élni.*

*Evan elég kényelmetlenül érzi magát Nessie zokogását elnézve, de nem kifejezetten akarja kommentálni, hisz mindenkinek van szüksége arra, hogy az ilyen tragikus érzelmi impressziójukat a maguk módján feldolgozzák és a sírás az egyik legjobb módszer arra, hogy kiadjunk bizonyos mértékű feszültséget. Mikor azonban Nessie elszánt fogadkozásba kezd, hogy ő megkeresi testvére gyilkosát, akkor viszont nem tudja ezt szó nélkül hagyni.* Ácsiácsi... azt gondolod, hogy azzal szemben, aki megölte testvéredet esélyed lehet? A bosszú érzete irgalmatlan nagy mágiákat tud elszabadítani, de azt inkább fektesd a tanulásba és hogy minél nagyobb tudásod legyen, semmint, hogy magánakciókat indíts! *Mondja Darian figyelmeztetőleg Nessienek. A bosszú valóban az egyik leghevesebb és legaktívabb érzelem, ami elősegíti nagyban a varázserő felszabadítását, de óvatosan kell vele bánni (a másik ilyen heves érzelem a szerelem).* Halálának körülményeit nem ismerem pontosan és szerintem kár is lenne vitatni, hogy mi történt. Az egyik diákom, Felix Fallen nagy vonalakban beszámolt a kalandról, de nem javaslom neked, hogy meg akard tudni mi történt. Azt kell megértened, hogy egy nekromanta a halálban újabb lehetőséget keres és nem tartom kizárnak, hogy Evelyn egy másik világban olyan titkokat ismer meg ezekben a pillanatokról, amiről te álmodni sem mernél. *Mondja a férfi és igyekszik más aspektusba helyezni a történeteket, de persze tiszteletben tartja, hogy Nessienek szüksége van gyászra.*

*Leányzónk a kezdetekben nem sokat értett abból, amit Evan mondott, a lényeget legalábbis nem fogta fel. Ám amikor a férfi monológja közepéhez érkezett, Ness szeme könnybe lábadt, majd kezeit térdére helyezte és csendben beletemette kerek arcát. Pár percig halkan zokogott, miközben néhány szót ismételgetett... Természetesen magát okolta a történtekért.*-Nem.. nem szabadott.. volna... tudhattam volna... miért nem vi.. vigyáztam rá jobban... mit mondjak anyáé..knak és és... a többieknek?*Emésztette magát, miközben daimonja a szék lábához feküdt, és csak szomorúan pislogott. Látszott rajta, hogy őt is nagyon megviseli az egész. Egy olyan öt perccel később felemelte a fejét, majd halkan, szipogva beszélni kezdett Evanhoz.*-Mi történt pontosan? Ki tette ezt vele?*Kérdezte, biztosra véve, hogy nagyon meg fogja bánni az, aki megölte nekromata testvérét.*-És miért?*Szipogott tovább, majd elővett egy zsebkendőt farmerja zsebéből, és belefújta az orrát.*-Azért köszönöm, hogy ezt elmondta.*Szólt hálásan, könnyes szemmel, vörös arccal.*

*Evan Darian nem kifejezetten a szavak embere. Ugyan szereti a társasági életet, de könnyed, mondhatni szabados stílusa nem feltétlenül alkalmas arra, hogy olyan komoyl dolgokról beszéljen, mint egy testvér halála. Azonban ezt ellensúlyozhatja, hogy nagyon sok embert látott már meghalni (nem egyet ő maga ölt meg) és nagyon járatos a halál témában is. Látott már sokféle reakciót így talán ki tudja tapasztaltságát használni és még az is lehet, hogy könnyedségét előnyére tudja fordítani ebben a kényes témában. Emellett megkönnyíti a dolgát, hogy Evelyn nekromanta volt, bár minden bizonnyal egy allidonos druidalány máshogy gondolkodik a halálról, mint egy belsirionos nekromanta. No mindegy, valahogy csak lesz.* Na igen, a boncterem. Sajnos odáig már nem jutott el. *Mondja a férfi és talán rosszabb, ha így felülről magyaráz Nessienek, így odalépdel a másik szék mellé és leül.* Azt nagyon jól tudja minden diák amikor ide beiratkozik, hogy a Nezabar veszélyes hely. Nagyon sok olyan mágia van itt, ami komoly károkat tud okozni egy emberben, mitöbb még végzetesek is lehetnek. A minap a ködszirten megnyílt egy térkapu és néhány diák... mondjuk úgy, hogy... kirándulni ment. Evelyn is köztük volt, de sajnos onnan már nem tér vissza. *Hangoznak Evan szavai. Egészen csendesen, nyugodtan beszél, tárgyilagos is. Nem akar heves érzelmeket belevinni monológjába, mert az minden bizonnyal jobban felkavarná Nessiet. Meg amúgy nem is illene hozzá. Ő magának is sajátos halálélménye van, főleg mivel már volt szerencséje találkozni a kaszással, mitöbb, harcolt is már vele. Ezen a ponton vár egy pillanatot, amolyan hatásszünet kedvéért, majd csendesen hozzáteszi.* Hát... nem is tudom mit mondhatnék még... részvétem! *teszi hozzá elég esetlenül. Mondtam, hogy ez nem az ő privilégiuma kellő keretek között közölni. Csak nehogy Nessiet annyira felkavarja a dolog, hogy aztán valami butaságot tesz. A végén még atrocitásba keveredik de Sovalon úrnővel. Azt meg senki sem szeretné, hogy egy fekete vérű démonmester és egy vámpír-éjtünde nő összecsapjon. Azt lehet senki sem élné túl.*

*Leányzónk igen nyugtalan, de szerencsére a Belsirion szakvezetője nyugalommal beszél, mai jó hatással van Nessiere. Szavai ennek ellenére mégis baljósnak tűnnek, így szegény szőkénk nem tudott fellélegezni. Helyet foglal az egyik székben, lábait rázogatva, jelezvén, hogy eléggé feszült. Hamarosan aztán kitudódik, hogy Nekromata testvéréről, Evelyne-ről van szó.*-Nem, mostanában nem láttam, de biztosan a boncteremben mászkál valahol, hogyha őt keresi...*Mondta ki leányzónk a teljesen logikus választ, hiszen hogyha valaki Evkét keresi, akkor irány a nyugati szárny, hogyha pedig ott nincs, valószínűleg a szobájában, vagy hasonló helyeken henyél, illetőleg töri a buksiját mindenféle galádságon. Ness atonban mindezek ellenére nagyon is szereti, végtére is a testvére, az egyetlen rokona aki a Nezabarba jár.*-Miért, van vele valami baj? Megkeressem?*Kérdezte reménykedve, hogy egyéb probléma nincs, csak annyi, hogy napok óta nem látták.*

*Midőn megérkezik Nessie a nagymester szobája elé, annak ajtaja a kopogtatás után kitárul. A fiatalnak tűnű démoni lény háttal áll az ajtónak és az ablakon át a borús vidéket figyeli.* Üdvözöllek Nessie! *Köszönti az allidonos lányt, de nem fordul meg. Két keze hátul össze van kulcsolva.* Bizonyára meglep, hogy a szobámba kérettelek, noha ebben az évben mégcsak nem is tanítalak, a Belsirionhoz meg aztán végképp nincs sok közöd. *Mondja kellemes, mély, kicsit dallamos hangján.* Legalábbis most már nincs... *Teszi hozzá és ez már igen baljóslatú mondat. Ekkor megfordul és szemtől szembe kerül fiatal szőkeséggel. Arca végtelenül nyugodt, annak ellenére, hogy szavai mégsem hatnak túl nyugtatólag. Ekkor a férfi a kandalló előtti karosszékek egyikére mutat, jelezve,hogy azt kívánja, hogy Neei üljön le, majd egy nagyon könnyed mozdulata nyomán tűz gyúl a fűtőtérben. Miután a lányka helyet foglalt, a férfi odaáll a kalndalló mellé, így ismét szembe állhat vele.* Hát nem könnyű helyzet, valljuk be. Sem nekem, de méginkább neked. *Kezd bele, és talán még a szavakat sem találja.* A testvéred, Evelyn az én szakom diákja. Találkoztál vele a napokban? Tudsz róla valamit? *Mondja a szakvezető és érdekesen indít, de mindenképpen szeretne finomabb és tapintatosabb lenni, mint amúgy.*

*Nessie szobájának ablakán egy bagoly reppent be, csőrében egy borítékkal.*-Nézd csak Drag! Levelet kaptunk!*Szólalt meg a lány, majd lehuppant az ágyára. A kis karakál daimon melléfeküdt, miközben a szőke allidonos felolvasta az üzenetet.*-Kérlek gyere a szobámba! Beszélnünk kell! Evan Darian. Mi történhetett?*Kérdezte a lány, majd felkapott magára egy csíkos pulóvert, és felbaktatott a tornyokhoz, a szakvezető szobája elé. Itt illedelmesen kopogtatott, s hogyha beengedik, az ajtó előtt megtörölte a lábát.*-Üdvözletem! Miért hivatott?*Kérdezte mosolyogva, s a füle mögé kanyarintotta a szemébe lógó hidrogénszőke tincset.*-Csak nincs valami baj?*Szólt rémülten, nagy szemeket meresztve Evan Darianra.*~Semmi gond Nessie, biztosan csak valami tennivaló, mint általában...~Nyugtatgatta Nessiet a daimonja.*~De akkor miért nem Cirelin keresett fel? Mindegy, remélem nincs semmi probléma!~*Idegeskedett tovább a lány, mialatt a választ várta.*

*Nem kell az a szóváltás, ám Evan most igen is van, amiben tévedett, ha belátja, ha nem.* ~Azt hiszi hazudok.~ *Felel a gondolatra gondolattal, de hát ne firtassuk, hogy mikor mennyit látnak a másikon, és mennyire tudnak egymás elméjébe látni. Többet nem is szól, végignézi a távozást és könnyű léptekkel odalép a fekete folthoz, ami szépen felszívódik, miután az idézője eltűnik benne.*
- Az az átkozott hatalmad. *Mondja még halkan, majd nem távozik, előtte azért még jócskán körbenéz, hogy mi is van erre, hiszen már egy mágia se fogja csak úgy kidobni a szobából. Hogy hogyan jött ide? Remélte, hogy Evan stílusával jobban fog boldogulni, mint valaha, hogy tudja, mikor is vegye őt komolyan. És további kérdés, vajon még mindig olyan erős párt alkotnak a csata-téren? Vagy már nincs meg az a mély bizalom, ami a kezdetekben kialakult?... Minden esetre néhány perc múltán felkapja a táskáját és egy könnyű futás után kivetődik az ablakon, és puhán érkezik az udvaron, a talpán. Lehet, hogy néhány diák hüledezve nézte végig a nő zuhanását, de benne inkább a szabadságérzet végtelensége tör elő, akárhányszor játssza el a szabadesést. Majd eltűnik a fák között, még nincs kedve elfoglalni a szobáját. Úgy is át kell rakatnia a labirintusba még...*

*Evan tűnődve hallgatja Candela szavait.* ~Hazudik...~ *Gondolja magában, de nem teszi szóvá a gondolatot. A spanyol nő úgyis tudjam it gondol a féldémon, arról nem is beszélve, hogy azt is tudnia kell a hölgyikének, hogy valóban hazudik. Túl bonyolult az ő kapcsolatuk, semmint, hogy pár apró szóval le lehessen írni.* Értem. Szerencsére az én hatalmam a labirintus minden szegletére kiterjed... SZERENCSÉRE... *Nyomaj meg ő is a szót hangsúlyozván, hogy nem szabadul majd tőle ilyen könnyen a fegyverlady. Eztán a férfi feláll helyéről.* Majd meglátjuk melyikünk mondott valósat. Sok sikert! *Mondja a férfi igazán sejtelmesen, mégis kegyetlenül őszintén, majd hirtelen megfordul, egész teste elfeketül, megjelenik az abalkon egy ugyanolyan fekete folt, mint, amilyen az ajtón is volt a férfi megérkezésekor és a fekete Árnyék kisuhan a szabadba és szempillantás alatt eltűnik a messzeségben. A spirál örökös működése...*

*Lép még egyet oldalra, és egy szabad falterületnek, ahol nincsen kirakott dísztárgy, se semmi, összefont karral nekidől, és onnan figyeli a férfit, ahogy leül majd a már megismert régi hangnemében kezd el beszélni. Lehet, hogy a Nezabar falainak ez még nem ismerős, de neki bizony az. És akármennyire is rég ismerik egymást, azért még is van, amiről téved a férfi.* - Kicsit elszoktál a hullámaimtól. *Kezd bele, amikor már éppen eleget nézte azt a szemtelen képét a férfinek, majd persze folytatja.* - Ugyan is éppen hogy volt, amit eltaláltál, mert minden közhely azért még sem illik rám. Az egyes még rendben, de a másik kettővel mellé nyúltál. Ha csak nem számít a másodikba az bele, ami az elsőben egyértelmű, hogyha mással harcoltam, eszembe jutottál, mert jobb vagy. *A hangja eléggé temperamentumos hanglejtést és gyorsaságot üt meg, a folyamatos beszédből már tisztán érződik, hogy nem ez az anyanyelve, hanem egy igen csak dallamos nyelv, a spanyol. Az utolsó mondatra kicsit felszökik a szemöldöke, az ő szemében inkább valami tűrés csillan meg, nem ragad át rá a férfi játszadozásából egy szemernyi se. Nem adhatja alá a lovat, mert akkor megint elszáll magától...* ~Ó a hatalmas mágus... Komolyan, le kéne törni a szarvát lassan. ~ *Dohog magában, aztán persze válaszol is.* - Amennyiben valóban így hiszed, sajnálattal közlöm, hogy teljesen véletlenül a legtávolabbi szobát kaptam. *A "teljesen véletlenül"t természetesen megnyomja, hogy teljességgel szándékosan.*

*Evan igen önelégülten figyeli a nőt. Korábbi hűvös tekintete már semmibe veszett és mosolya párosul az önelégültséggel. Megkerüli asztalát, majd leül mögé. Kényelmesen hátradől, tekintetét ismét a nőre szegezi és csak ekkor szólal meg.* Nem kell megkérdeznem. Pontosan tudom miért vagy itt. Egyrészt a mi lelkünk olyan erős párost alkot, hogy senkinél nem voltál még olyan hatékony fegyver, mint velem. Másrészt képtelen vagy kiveri engem a fejedből. Harmadrészt meguntad a Semmi életed, meguntál lézengeni a világban, szeretnél megállapodni ugyebár... *Mondja Evan teljesen nyugodtan, de piszok szemtelenül. Hiába, a férfi szeret játszadozni a szavakkal, az életet pedig hatalmas játszótérnek tartja, ahol igazán játszani kell. Ő vérbeli játékos, néha túlságosan is, de mégiscsak játszik. Megteheti, hisz képességei legendásak. Nem véletlenül van itt.* Nem lepődnék meg, ha itt szeretnél szobát magadnak a közelben. *Teszi hozzá csakazért is, szemeiben pedig már nem csak a könnyed derű van, amivel kifejezi mennyire élvezi a helyzetet, hanem egyfajta pajzán gúny is.*

*Kicsit azért még is csak fellélegzik, mikor távolodik a penge, s az első kérdésre nem felel, éppen addig, míg meg nem hallja a másodikat. A szemei felragyognak, ám hogyha valaki mélyebbre tekint, inkább szikrázik, minthogy mástól csillogna. Az arcát jótékonyan elfedi a kendő, így csak a szemén látszik, hogy ez a megszólalás igen csak távol volt a vicc fogalmától, ha pedig nem annak szánta, akkor nagyon el van tévedve. Természetesen nem pillant el a férfi tekintetéről, állja azt.* - Csak szeretnéd. *Szólal meg, hangjában egy apró sértettség halattszik ki és egy cseppet talán sziszegősre is sikerült a válasz. Mint tudjuk a rossz dolgok lehet, hogy elhalványulnak, de mindig ott marad az a bizonyos tüske.* - Ahogy én elvárom a viszont tiszteletet, ugyanis nem a poszt tesz naggyá valakit. És éppen elég tiszteletet kapsz. *Ebben már valamivel több az érzelem, és nincs benne az a kezdeti nyugodtság, amivel az iránt viseltetett, hogy úgy sem esik bántódása, hogyha tőr szegeződik a nyakához akkor sem. Candela lép egy lépés hátra, miközben végignéz a férfi ruházatán, és úgy amúgy is, hiszen rég óta nem látta.* - Meg sem kérdezed, hogy miért vállaltam el ezt a munkát? *Vált teljesen témát, most már a pillantásait is elemelve a férfiről, mintha az egész előző beszélgetést legszívesebben átugorná, hát lendületesen egy úja kezd.*

*Vicces lenne, ah épp a vadászmester nem ismerné Candela trükkjeit. Régen nagy csatákat vívtak együtt és, mint tudjuk, a féldémon mester professzorruhát öltött megjelenése mögött egy igen kedélyes és lehengerlő //akárcsak usernek//, de veszélyes személyiség húzódik, így múltjában feltűnt ismerősei tán meglepődnek Evanon, bár jól tudják ők is, hogy hatalmas tudása van és ezt leghatékonyabban a tudás átadásával tudja hasznosítani.* Akkor mi számodra ez a hely? *Szegezi a nőnek a kérdést, aki érezheti, hogy az acélpenge már nem érinti bőrét.* Talán a tűz és szenvedély szentélye?! *Kérdi Evan és a tőr már nincs is a kezében, hanem már a nő vállát érinti kezeivel és fordítja hirtelen maga felé, hogy belemeredjen a nő sejtelmesen kegyetlen tekintetébe. Végül egyik szemöldökét //akárcsal user// felemeli. Kis hatásszünet, majd elengedi Candelát és hűvösen fűzi tovább a szót.* Teljesen mindegy. Én az iskola egyik leghatalmasabb tanára vagyok. Elvárom a tiszteletet! *Szegezi a nőnek a szavait. Ha most démonerejét szabadjára engedné, akkor fekete és vérvörös villámok cikáznának ide-oda, hisz a mágia egyik forrása az érzelmek és úgy tűnik itt tüzelnek az érzelmek. Hogy düh, szenvedély, keserűség, bolsogság, fájdalom vagy öröm, azt egyelőre nem tudjuk.*

*Nézelődik könnyű lépteivel, csendesen, egészen addig, ameddig az egyik fegyvernél kicsit elmélázva már csak arra eszmél, hogy egy penge szegeződik a torkának. Nem moccan, pedig hogyha akarná, már halott is lenne a mögötte lévő. Már hogyha nem olyan személy lenne, aki ismeri őt és a technikáját. Ugyanis a következő pillanatban akár egy penge ki is vágódhatna a hátából, ezzel felnyársalva azt, aki mögötte áll...*
- Talán hogyha nem érezném az energiáidat már ötven méterről... *Kerül az arcára egy félmosoly, egyáltalán nem ijedve meg a tőrtől, ami a kendővel elpalástolt torkához szegeződik. Elméjük és energiáik fonódtak már olyan mélyen össze, hogy megérezze, hogyha a közelben van és mágiát használ. Tudja jól, hogy nem lesz itt vérontás, így hát semmi ellenkezés nincsen a testtartásában, nem is akar szabadulni a fenyegető fogásból. Hogyha nem tartana attól, hogy a nevetés annyira megrázkódtatja, hogy ő maga "nyakal" bele a tőrbe, akkor most felnevetne, de így csak marad a mosoly.* - Bátorságot? Talán tartanom kéne valamitől? Tudja jól az összes őrszem is, hogy előlem nem kell elrejtegetni semmit, számomra nem egy szakvezető szobája ez. *Nem mondd mást, hogy akkor micsoda, a társa, vagy esetleg több lenne, hiszen a múltjukról még szó se volt. Hiszen valóban, hogyha nem ismerné azt, akihez jött, akkor botorság lett volna csak így besétálni az ő területére. De ismeri.*

*Egész kellemes idő van odakint, nem perzsel a nap, nem mos alá mindent az eső... kellemes időjárással búcsúzik lassan a július és hamarosan beköszönt az augusztus. Az év nyolcadik hónapja hamar el szokott repülni és itt van a méla szeptember. Ez az örök körforgás jellemzi a sorsot is, amely spirált alkotva az idővel meghatározza minden élőlény múltját, jelenét és jövőjét. Arcok bukkannak fel, majd örökre eltűnnek... új emberek, új lények, új mágiák, majd azok is az enyészet porába hullanak. És milyen szép, amikor egy rég elfeledett (vagy talán annyira nem is elfeledett?) ismerős bukkan fel a spirál vonalán, hogy újra eggyé váljon a végzet. Most sincs másképp. Nem sokkal a gyönyörű tanárnő érkezése után fekete erőtér járja át a szoba ajtaját és mintha az árnyékvilágból lépne ide, megjelenik Evan Darian, hangtalanul, szinte nem is létezve. Két lépést tesz a spanyol hölgy felé, majd kezében is tőre és gyors mozdulattal már a piros kendőt érinti a penge.* Lám, lám, lám. Tán megleptelek? *Mondja halkan a nő fülében és közben nosztalgikus mosoly jelenik meg a féldémon arcán.* Csak tudnám hogy vetted a bátorságot, hogy az iskola egyik szakvezetőjének szobájába csak úgy besétálj?! *Ugyanolyan hangon kérdezi a nőtől, de torkától nem mozdítja el a tőrt.*

*Egy nő jelenik meg a toronyban, könnyedén ért fel ide, ugyanis a lépcsőzés helyett nem meglepő módon inkább a repülést választotta, tehát cseppet sem fáradtan éri a lábát a talaj, mikor az ajtó előtt apró hanggal feloldja a varázst. Az ifjú tanerőnél egyetlen katonainak tűnő zsák látszik az sem túl nagy, semmilyen más poggyász, pedig ebben a pillanatban érkezett az iskolába. Nem csoda talán, hogy első útja erre hozta, a Belsirion szakvezetőjének a lakosztályához. Megáll az ajtó előtt, a fejét balra billenti, miközben finoman végigsimít az ajtón, ezzel a mozdulattal szinte felmérve, hogy milyen kisugárzása van a helynek, mi várja mögötte, egyáltalán bent van e az, akit keres. Ha bent van bent van, ha nincs akkor nincs, mindenesetre egy-két-három kopogás és már be is nyit. Nem fél az őrszemektől, semmiféle csapdától, mert ha valakiben lehet bízni, hogy nem lopni kószál be ide, az ő. Könnyű léptekkel sétál be, maga mögött behajtva az ajtót, és érdeklődő pillantásokkal, halkan hümmögve néz végig a berendezésen, néhány tárgyat megérintve, végigsimítva rajtuk. Hogy miért fogdos ennyire tárgyakat? Hogy az emlékeikben kutasson, beszélgessen egy cseppet velük. Könnyedén ledobja a cókmókját és nyújtózik egyet. Amúgy egy napbarnított bőrű, sötét hajú, igencsak macskatermetű nőről van szó, barna színekben játszó öltözékben, ami kimerül a csípőnadrágban és az ujjatlan csinos sztreccs felsőben. Arca előtt egy kendő van, amit már olyan régen nem vett le... Hogy miért? Csupán makacsságból.*

Evan Darian rezidenciája - Átokszentély

A végetnemérő csigalépcső-sor mentén, amely a kilátóba vezet, az egyik lépcsőfordulóban felsejlik egy sötétbarna, kissé vöröses színű ajtó, amelyet a gyertyalángot baljóslatú árnyékokkal vonnak be. Ez volna a belsirion szakvezető, Evan Darian szobája, közvetlenül a kilátó alatt, a Titkos padlástól nem messze, a Nezabar északi tornyának derekán.
A féldémon vadász eltűnése után a vérfarkasnő, Vladislava Feodosrov költözött be a lakosztályba, így méltán nevezhető Átokszentélynek, hisz mindkét tulajdonosa avatott mágiamester, így nem veszélytelen döntés betennie ide a lábát bárkinek...

Az ajtó feltárulta után rögtön szemet üt mindenkinek, hogy a kerek szoba stílusosan és kényelmesen kialakított helyiség. Szemben nagy ablakok néznek a birtokra, akárcsak a kilátóból innen is jól belátható az egész vidék. Az ablak előtt áll egy egyszerűbb íróasztal, rajta a vérfarkasnő állandóan használt bájitalai. Az ablaktól közvetlenül balra egy kitárt szárnyú sas márványszobor mered a belépő felé. A szobor önmagában is rémisztő látvány, hát még amikor lidérces éjjeleken életre kel és márványszárnyaival lecsap az idegenekre.
A szoba jobb oldalán egy nagy kandalló ásít sötéten a látogató képébe. Előtte egy kis asztal és két karosszék kapott helyet. A kandallóval szemben egy kőboltív látható, amelyet fekete függöny takar. Odabent van a nő hálóterme, buja vágyak, kegyetlen kacérkodás és halálos szerelem rejteke.
A földön gyönyörű perzsaszőnyeg terül el, keleti hangulatot idézve. Körbe a falakon, a kandalló fölött a boltív két oldalán ugyanolyan színű polcok feszülnek a falnak, mint amilyen az íróasztal is. A polcokon azonban csak elvétve van egy-két könyv, sokkal inkább fegyverek, legendás kardok, egy-egy pajzs díszelegnek. Különleges mágia védi ezeket, nehéz megkaparintani őket, hisz akár a világot is le lehetne igázni ezekkel a nagyszabású fegyverekkel.
A bejárattól egészen balra van még egy kis ajtó. Nem könnyű észrevenni, de rögtön kíváncsiság támad minden belépőben, hogy mit rejt a kamra, ugyanis a kamra bejárata szintén egy mélybarna ajtó, amelyen fekete villámok cikáznak. A kis kamra sötét titkokat rejt el. Még Vladislava Feodosrov sem tudta feltárni a kamra titkait, bárhogy próbálkozott, ugyanis a kamrát csak Evan Darian ékszerével, a fekete vér gyűrűjével lehet kinyitni. Démoni varázs védi az illetéktelenktől. A féldémon tartogat még meglepetéseket...