Társalgó - Nyugalom terme

// Olvad //

* Anaina szerencsére nem jön rá, hogy a néni már sajnos halott, csak egy szem fiacskája maradt és annak is szegénynek egyedül kellett utána boldogulnia. A lány boldogan mesél és érdeklődik arról, hogy Exan gyakran jár-e haza.* - Igen, nagyon gyakran kell hazajárnom. Most pénteken is megyek. * Lepillant a kezére festett farkasokra mely a gyászt jelenti és egyben ami miatt haza kell utaznia, majd úgy dönt, hogy nem hallgatja el tovább joga van tudnia a másiknak.* - Anaina... Sajnos már csak a fiának tudom átadni az üdvözleted. * Mondta sokat sejtetően, úgy, hogy a lánynak is egyértelmű legyen hogy érti. A felfegyverkezésre csak elmosolyodik. Bizony megtelne az egyik asztalka ha megkérnék tőle, hogy kezdje el kipakolni a nála lévő fegyvereit, bár ez kívülről egyáltalán nem látszik, hogy ruhája alatt elrejtette volna őket. Gondolta, hogy nagyon északra nem merészkedik el senki, még az emberek sem nagyon, már csak a borzasztó hideg miatt is. Meg alapjáraton békeszerető népek a tündék.* - Nálunk sajnos elkerülhetetlen volt az egész. * Mondja és feláll a helyéről.*
- Viszont, nekem most mennem kell, találkozóm van egy ismerőssel. * Mondja Anainának és átnyújtja neki a könyvet.* - Ha gondolod vidd el, de nemsokára kérem vissza ám. * Mondja, aztán ha Anainának kell, akkor könyv nélkül elindul először a szobájába, aztán a találkozóra.*

* Anaina társasága rögtön érdekesebb lesz amikor elkezdenek beszélgetni, és nemsokára kiderül, hogy van egy közös ismerősük is mégpedig Alleerynda néni, aki mindig olyan furcsa és szokatlan ruhákban járt. A gondolattól elmosolyodik, majd mikor Anaina elmondja, hogy azt hitték meghalt kissé lesüti a szemét.* - Hát.. Sok évig lakott nálunk, szerelmes lett egy "holdjáróba". * Mutat itt macskakörmöket a levegőbe.*
- Született is egy fia, nagyon érdekes szerzet volt. Fekete hajában ezüst sávok omlottak alá nem túl széles vállain. * Emlékszik vissza a fiúra, aki bizony egyedül maradt miután Alleeryndát megölték. Pontosan emlékszik hogyan történt, hiszen apja talált rá, s az ő dolga is volt közölni azt az egyedül maradt fiával.  Egyelőre úgy látta jobbnak, hogy ezt az információt nem osztja meg a lánnyal, de a kérdésére azért őszintén válaszol, semmilyen információt nem elhallgatva.* - Sokat mesélt rólatok, bár én még csak ifjú voltam s csak fél füllel hallottam a történeteket. De elég harcias volt, nem egyszer megvédte magát amikor valami fekete ügyletekkel foglalkozó emberek ki akarták rabolni. Mert hát nem szégyellte ő az ékszert magára aggatni, s ez az embereknek egyből szemet szúrt. * A továbbiak elképzelhetőek, hogy mi is történt az asszonnyal ki nem járt többé a patakhoz. Exan látja, hogy a lány elszomorodik az emlékek hallatán, s kezén érzi annak érintését. Nem akarta még jobban elszomorítani, úgyhogy próbálta kiragadni a vidámabb emlékeket.* - A fiúval jó barátok voltunk, azóta elsodort egymástól minket a sors. Miután Alleerynda.. Szóval arról beszélt, hogy egyszer haza megy hozzátok. * Mondja, majd valahogy a fegyverekre terelődik a szó ami mégis felkelti a lány érdeklődését.* - Csak amit tegnap mutattam, az a kis levéltőr. * Húzza ki térdszárú csizmájának szárából egy kicsit, éppen, hogy csak látszódjon a keresztvas aztán visszatolja.* - Akkor ahogy sejtettem. Már megbocsáss, csak éppen nem tudnék elképzelni egy nehéz kardot a kezedbe. * Szurkálódik viccesen a hótünde lánnyal.* - De nálatok azért minden békés volt nem?  Odáig biztosan nem merészkedtek az emberek. Bezzeg hozzánk..

* Az olvasgatás közben felpillantva Anainát veszi észre és meglepődik, hogy újfent találkoznak, elvégre, emkkora az esélye, hogy a hatalmas iskolában másnap újból összefussanak, de talán hasonló a gondolkodásuk és mindkettőjüknek ugyanazt jelenti a pihenés. A holdjárók szónál elmosolyodik, megjelennek kis mosolygödröcskéi. Az emberek mindenféle nevekkel illetik őket, hegyes fülűek, képszúrók, szépen népe és még ki tudja hogyan. Mind közül talán a holdjáró a legviccesebb, legalább is a fiú szerint. Lapozgatva mintha látott volna egy térképet a fellegszirtről. És most jutott az eszébe, hogy tőlük nem messze lakott is egy hótünde.* - Talán az egyik felmenőd lakhatott a közelünkben, jól emlékszem rá, mert egyedül neki volt olyan ezüstszín haja és jég kék szeme mint neked. * Mondja és próbál emlékezni a nő nevére, akit minden reggel látott a tiszta vízű pataknál egy kis korsóval vízet gyűjteni, meg a fiának ruhát mosni.* - Azt hiszem Alleria volt a neve talán Alerynna de nem tudom, csak, hogy közületek való volt. * Mondja Anainának, aki közben a fegyverekről érdeklődik, egyáltalán nem veszi a szívére, hogy nem kedveli az ilyesmit, elvégre a kardforgatás nem a nők dolga. Legalább is a holdjáróknál. Lehet, hogy máshol az asszonyok is harcias fehérnépek. Exan kíváncsi volt, hogy Anaináéknál hogy is van ez, bár vékony kis kezébe aligha tudott elképzelni egy nehezebb keresztvasas tünde fegyvert.* - Talán lenne valami. * Gondolkodik el a fiú, de nem akar belekezdeni egy bonyolultabb történetbe.* - Vannak tözsek ahol fontos, hogy jól bánjanak ezekkel a dolgokkal. * Csapkodja meg csizmáját, célozva arra, hogy mit rejt annak belső zsebe.* - Ha jól emlékszem Alleria is jól megvédte magát amikor rá támadtak. A hótündéknél ez a nők dolga is? * Szívesebben hallja a lány csengő hangját mint kikeresné a könyvből, annak némely oldala amúgy is dohos és egy két szó olvashatatlan.*

* A terem ajtaja halk panasszal újból megnyílik. Exan nem fordul meg, hogy lássa ki érkezett teljesen a könyvbe temetkezik. Azonban amikor a másik felkuncog felismeri annak nem egészen emberi hangját és tudja, ki érkezett. Kiegyenesedik és a lányra néz.* -Szia hótündék leánya, nekem is eszembe jutottál. * Viszonozta a mosolyt majd becsukja a könyvet.* - Ha nem sietsz valahová? * Mutat maga mellé a szőnyegre, hogy a lány foglaljon helyet.* - A találkozásunk után elmentem a könyvtárba, hogy egy kicsit utána nézzek a szépek népének. * Mutat rá a könyvre és letörli a port a könyv címéről. A könyv több száz éves lehet, szóval nem egy új darab, elég nehezen is talált rá a fiú. A fegyverekről szóló részt majdhogynem kívülről fújja, régi szenvedélye az ilyesmik.* - A fegyveres kötet bizonyára nem kelti fel az érdeklődésed, de a másikat talán érdemes lenne elolvasnod. * Kezdi újból lapozgatni és keres valamit a hótündékről, addig a részig még nem jutott el.*

* A tegnapi kis kiruccanás miatt elég sokáig aludt a fél tünde fiú. Erős fejfájásra ébred aminek két ellenszerét tudja, a friss levegő egy kis sétával egybekötve valamint teázás egy jó könyv társaságában. Most az utóbbit választja. Magára ölti bőujjú zekéjét mely engedte láttatni alkarján felfutó farkasait. Reméli, hogy nem kell sokáig hordania őket, hiszen a gyásznak már vége. Miután betér a nyugalom termébe nem egy fotelt választ magának, azt meghagyta a diákoknak, ő tőlük távolabb ül le egy a kandalló előtti szőnyegre. Ilyen távlatból teljesen ki tudja zárni azok hangját és el tud merülni a könyvekben. Fellapozza a nem éppen könnyű darabot, kicsit felporzik, de nem foglalkozik azzal, mert a képek és az írás sokkal inkább érdekli annál. A könyvben tündeszokásokról olvas, melyekről valamelyest volt fogalma, de itt egy helyen mindent megtalál ami érdekelheti. A kandallón heverő teáskannára egy ideig ügyet sem vet Jobban tetszett volna neki, ha az ablakon befújna a hideg szellő, hogy bekússzon ruhája alá ebben a melegben, de nem fogja kezébe venni a pálcáját holmi kis kényelemért. A fiú tegnap kissé begombázott, úgyhogy a világos, főleg fehér színeket rózsaszínnek látja. Persze már sokkal jobban lát mint tegnap, de egy kis hatást még mindig hagyott rajta a mérgező kalapos.*

* Látta a két barátnőközt váltott gyors mosolyt, először nem tudta milyen jelentőséget tulajdonítson neki, de a srácra pillantva minden világossá vált.Mókásnak találja a szituációt, kíváncsian figyeli mi sül ki belőle és magában megint elkezd tippelgetni mi fog történni. A lányok már be is mutatkoztak az új fiúnak, úgyhogy Lincolnnak is illendő.* - Én Lincoln vagyok, örvendek. * Nyújtott kezet a másiknak aztán visszahuppan a kisajátított kanapéjára. Linc elég egy bonyolult lélek, ha valaki közelebb férkőzne a szívéhez akkor előbb meg kell fejtenie, ami nehéz rejtvény, mert, hogy még ő sem ismeri magát komplex feladat elé állítana bárkit. Egyelőre vidáman kavargatja a teáját amiből nem fog inni, de jól esik fogdosni a csészikét, meg aztán a rajtalévő minták is egész izgalmasak, ha közelebbről megnézi, de szürke szemeit most az új fiúra veti. Egyáltalán nem zavarja, ha valakinek megered a nyelve, érdekli őt minden.* - Nem lenne kedvetek átruccanni a Jeniliába? Van szórakozóhelyrésze is, az emeleten meg pizzéria. És gyanítom, hogy jobb a teájuk is. * Vetette fel az ötletét a többieknek, ha már ilyen sokan lettek.*

* Oldalra billentett fejjel hallgatja Sophiet. Linc-el is hasonló a helyzet, csak ő alapjáraton az ízekre érzékeny. Kifinomult ízléssel rendelkezik.*
- Semmi gond, nem hallotta senki. * Mondta és kényelmesen hátradőlt a kárpiton, egy oldalpillantást vetve karórájára. Észre sem vette, hogy milyen gyorsan telik az idő. Ennyit számít a társaság, ami nem minden nap adódik úgy, hogy megadatik. De nem sokáig maradnak hármasban, egy hosszú hajú srác is csatlakozik hozzájuk. Ma Lincolnot beszédes kedvvel áldották meg az istenek, jöhetne gonosz démon, vámpírok vagy vélák
( Az utolsó semmikor sem zavarná) bárkivel szívesen szóba elegyedne.* - Szia. Dehogy.. * Mutat az üres kanapéra hely gyanánt az új fiúnak.*
- Teát? * Kérdi, aztán meggondolja magát.* - Bár én nem ajánlanám. Kissé kesernyés az íze. De ízlés dolga.

* Ahány család annyi szokás, és Sophie biztosan szigorú körülmények és szabályok szerint nőtt fel, Lincoln szerint. A lány ruhája is nemesi származásra vall, de lehet, hogy megint téved a fiú. A párbaj szóra csak pislogott.* - Párbajra akartak kényszeríteni? Én az asztalra csaptam volna helyedben és magam vettem volt a a sátorfát és hagytam volna ott őket. * Gondolja magát Sophie helyébe.* - Én mondtam. Ha! Akkor nem csak én vagyok a válogatós. * Vigyorog és elővesz a zsebéből egy csomag rágót, hogy elnyomja a teafű keserű ízét.* - Rágót? * Kérdi a többieket. Majd hozzá kell fűznie, mert addig nem maradna nyugton.* - Legközelebb én csinálom, én legalább értek is hozzá. * Bár pincér de sokszor neki kell elkészítenie az ételt/italt a vendégeknek, ezért sok dolgot összetud már dobni. Közben Sophie száján kiszalad egy kis káromkodás is.* - Ne szégyelld, nevezzük nevén.. * Könnyedén legyint egyet, majd próbál egy nagy buborékot fújni a félcsomag rágóból amit a szájába vett.*

* Sophie segítőkészen előkapta a zsebkendőjét és letörölgette az asztalt.* - Kell, hogy legyen. * A mondat kétértelmű volt a fiú számára ezért el is mosolyodott rajta ami azonban hamar lefagy az arcáról. Egy kicsit emésztgeti a hallottakat, de mégis kíváncsi annyira, hogy szóvá tegye.*
- Üldöz? A hozzátartozóid.. Üldöznek.. * Kérdezte meglepetten, kezével imitálva a kérdést. El nem tudta képzelni hogy történhet ilyesmi.*
- Megszöktél otthonról és vissza akarnak vinni? * Kérdi és belekortyol a teába, ami azonban nem ízlik neki így leteszi az asztalra. Hát igen a kifinomult ízlések azért a rossz körülmények között is megmaradtak.* - Ó hogyne, még ha nem is látszik. * válaszolta Haku kérdésére Linc vigyorogva aztán csak elégedetten hátradől, hogy ismét sikerült kitalálnia valamit.* - Jól lehet érvényesülni ebben a suliban... viszont a tea sz*r.
*Az őszinteség a leglehetetlenebb helyzetekben is kitörhet rajta, ha valaki jobban megismeri akkor ezt el kell néznie neki.*

* Linc éppen máshol járt amikor öntötte Sophienak a teát, úgyhogy kissé több jutott a pohárkába a kelleténél az asztalra is ment belőle.* - Hoppá sorry. Ilyet eddig még nem csináltam. Pedig pincér volnék. Nyolc tányérral a jobb karomon szoktam rohangálni a nedavia pubban. * Csóválja a fejét, majd átnyújtja a csészét a lánynak, aztán visszaül mellé a helyére. Fejét kissé oldalra billenti.* - Biztonságban? Miért? Veszélyben voltál otthon? * Kérdi aztán elmosolyodik.* - Szerintem is jó itt. Legalább is annál biztosan jobb mint ahonnan jöttem. * Elővesz egy textilzsebkendőt és megtörölgeti benne teás kezét. Haku felé fordul.* - Én is saját erőből vagyok itt, ezelőtt családról családra passzolgattak egymásnak. * Ha valaki tudja mit jelent az az önerő akkor Lincoln tudja. Megint kedvet kapott tesztelni mentalista képességeit és kitalálni Haku képességét. Kissé előredőlt és összehunyorította a szemét.* - Mágikus tehetség..Biztosan auror vagy.. nem nem.. inkább jóst tudnék hozzád elképzelni. * Kérdőn pillant a lányra, megerősítést várva.*