Hópárduc háló

- Nem, ez nem nyaklánc, bár igazából, tőlem azt is csináltathatsz belőle, ha szeretnéd… * mosolygom a fiúra, majd a kezébe teszem az aprócska, vörös dobozkát. Még nem is sejti, hogy milyen különleges meglepetést tartogatok a számára. Baromira nehéz volt ugyanis magamban tartani, hogy ne fedjem fel ezt az egészet. Imádok örömet szerezni másoknak, és ha már ajándékozásról van szó, akkor rendesen fizikai fájdalmat okoz, ha nem adhatom oda rögvest. Többek között ezért utálom megvenni, vagy épp megszerezni hetekkel előtte, mert a titkolózás és a várakozás arra, hogy lássam a csillogó szemeket… totálisan felőröl.
Két héttel ezelőtt intéztem ezt is, és rendesen másra kellett gondolnom, csak azért nehogy elszóljam magam. *
- Remélem fogsz neki örülni… * aggodalmaskodom, miközben dübörgő szívvel nézem, ahogyan kibontja a csomagot. Egy pillanatra hallgat, majd mikor felvilágosítom mi is van a kezében, csak azt látom, hogy arca fehérre vált, és le is ül. Döbbent arcát bámulom, hiszen nem akartam én majdnem szívinfarktust okozni neki, egyszerűen csak azt akarom, hogy boldog legyen! Mindig is ez volt számomra a legfontosabb, és arcát bámulva, szemének csillogását látva, azt hiszem ez sikerült! *
- Igen, ez az övé, és a levelet is a saját kezével írta. Ha esetleg egyszer eladnád, garantálom hogy baromi sokat fogsz vele kaszálni! * kacagom fel és mint egy gyermek kész vagyok a tapsikolásra is azért, mert látom rajta az imádatot. *
- Az agyára mentem… * vigyorgom, majd röhögök fel hangosan, és mikor az ölébe ültet és átkarolja a nyakam. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy örömet szerezhettem neki, és gyermeki öröme számomra mindennél fontosabb. *
- Örömmel adtam, nem tesz semmit. Végre profitálhattam legalább anyám nevéből… * mondom mosolyogva, majd mikor kimondja azt a szót, amit mindennél jobban imádok elérzékenyülök. Apró könnycsepp gyűlik a szemem sarkában, majd egy hanyag mozdulattal gyorsan el is tüntetem onnan. Nem akarom, hogy sírni lásson, hogy egy buta lánynak gondoljon. Helyette inkább a nyakába borulok, és körbecsókolom. *
- Én is nagyon szeretlek! Mindennél fontosabb vagy a számomra, ugye tudod? * vallom meg én is a szerelmemet, majd szorosan hozzábújok, és fejemet a vállára hajtom. *

- Jó, akkor általánosíts csak továbbra is! * vigyorgom, miközben elkapja az épp mutogató ujjamat és lágy csókot lehel arra. Mindig is imádtam Jake-et, és tudtam, hogy ha egyszer egy pár leszünk, akkor nála keresve sem találhatok majd nagyobb gáláns úriembert. Most pedig ehhez hűen viselkedik. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy az eszébe lesz a hófordulónk. A férfiak általában nem túl jók ebben a dologban, és azt hittem, ő sem lesz ez alól kivétel. Azt hittem, én leszek az egyetlen aki erre gondol, és majd kissé megszeppenve fogok neki kellemetlen perceket szerezni azzal, hogy ilyennel foglalkozom, és gondolok erre. Lelkemet ettől függetlenül elégedettség járja át, és álmomban sem gondoltam volna, hogy a meglepetése ennyire gyönyörű lesz.
Gyermeki örömmel vetem magam a nyakába, csókolom meg hosszan, érzékien, csak hogy érezze, mekkora örömet szerzett a számomra. Igen, én is készültem, csak hát elfeledkeztem a kiöltözésről, meg a vacsoráról, amit mellé még össze szerettem volna dobni. Mindenesetre, amint végre elszakadok tőle – egy ilyen ajándék után ez elég nehéz feladat! – azonnal  a szekrényemhez lépek. *
- Szerettem volna ezt egy vacsora, és persze szép ruha mellett átadni… de hát… kicsit kiment a fejemből ez a dolog… * mosolygom zavartan, majd vadul kotorászni kezdek, egészen addig, míg végre meg nem találom az aprócska piros dobozt. Hasonló, mint az ékszeres, azonban ebben nem ilyen csillogó fém lapul.
Tartalma talán nem is olyan értékes annak, aki nem tudja mi az, én viszont próbáltam biztosra menni. Néha nem rossz, ha az ember lánya beleszületik egy bizonyos körbe. Legalább most hasznát tudtam venni anyám nevének, meg a parfümöm is egészen jó szolgálatot tett, mikor kiviteleztem a dolgot.
Az aprócska doboz, egy kissé már megkopott pengetőt tartalmaz ugyanis.
Mosolyogva adom át hát a fiúnak, majd ha kibontja, kissé lehalkítva a hangomat kezdek bele a magyarázatba. *
- Nos hát, sokat gondolkodtam mi lenne megfelelő. Tudtam, hogy valami különlegeset szeretnék adni, és hát ezért kapod ezt. Tudtam, vagyis reméltem, hogy a Slipknot az egyik kedvenced, így meglátogattam az együttest, és elkértem a gitáros, James Root pengetőjét a számodra. És emellé, küldött egy levelet is, ami itt van nálam, és amit szintén neked szánt. * mondom, majd felmutatom az aprócska borítékot *
- Néha van előnye is, hogy olyan az anyám, amilyen… *húzom el a számat, majd átadom a papírt.*

Spoiler:

- Nem minden lány egyforma, és én sem általánosítok, Kasey! * bököm meg az egyik ujjammal a mellkasát. Most meg is sértődhetnék, de inkább nem teszem, hiszen tudom, hogy valahol igaza van. A lányoknak takarítaniuk kellene, meg tisztaságmániával kéne rendelkezniük, de én pl. minden vagyok, csak épp ez nem. Imádom a káoszt magam körül, az a jó, ha csak úgy oda teszem a dolgokat, ahová akarom, és nem kell rendezkedni. A rend a legnagyobb ellenségem, sosem találok semmit, mert ugyebár alapból nem oda tenném a keresett dolgot.
Kíváncsian nézek rá, majd mikor előhúzza az apró dobozt, a szám elé kapom a kezem. Lehetséges lenne, hogy megkéri a kezem? Nem hiszem, hiszen még csak a szeretlek szóra is alig bírtam rábeszélni, hogy kimondja. Ez túl sok lenne a számára, bár tény, valószínűleg nem hezitálnék a válasszal, simán igent mondanék.
Mikor felnyílik az aprócska doboz megpillantok egy csodálatos nyakéket, majd könnyekkel küszködve repülök Jake nyakába. *
- Csodaszép, köszönöm! Nagyon tetszik! * mondom elhalóan, és tényleg imádom. Azonnal lejjebb hajolok, hajamat elveszem a nyakamtól, és hagyom, hogy beleakassza azt. *
- Én is szereztem neked valamit…. * mondom, majd a szekrény felé lépek és vadul kutatni kezdek… *

- Igen, utálok, de már úgy bűzlött itt minden, mint egy szemétlerakatban… * morgom, majd szememmel végigpásztázom a már tiszta szobát. Számomra is meglepő, sőt szokatlan, hogy ennyire nagy a rend, és komolyan kezdek megijedni magamtól. Hiszen nem lehetséges, hogy esetleg megkomolyodjam?! És nem egy pasi miatt!
Összerezzenek, mikor megérzem Jake kezét a derekamon, és kellemesen forró leheletét a nyakamon. Megborzongok jólesően, majd mosolyogva dőlök neki a vállának, és hajtom oda a fejemet. *
- Nem felejtettem el, csak még nem voltam rád felkészülve * dünnyögöm a fiúnak, mikor meghallom a hangját, mely kissé csalódott és sértett. Én nem akartam megsérteni, de hát ha egyszerűen nem tudta kivárni a megfelelő pillanatot….
- És mit kapok? * kérdezem csillogó szemekkel, majd a fiú felé fordulok és úgy nézek várakozóan az arcába. Mindig is imádtam a meglepetéseket, és már maga az a tudat, hogy emlékezett a hófordulónkra, nos… örömmel tölt el. *

- Ó! Óóóó! * mindössze ennyit bírok kinyögni, mikor meglátom Jake-et az ajtóban. Kezében vörös rózsát szorongat, én pedig először fehérré változom, majd természetesen azonnal vissza is csókolok. Kezemmel lágyan átkarolom a nyakát, számmal az övét keresem. Nyelvem az övéhez siklik, és nagy odaadással szeretem, és húzom magamhoz közelebb. örömmel tölt el, hogy kettőnk között még mindig megvan ez a jóleső borzongás. Vagyis ha csak hozzámér, már akkor minden bajom van, libabőrös leszek és remegni kezdek. Persze a jó értelemben! *
- Neked is! Basszus! * mondom, majd kissé csalódottan elhúzom a számat. Nagyon boldog vagyok, hogy ajándékot hoz nekem, én viszont most már tudom, hogy mi az, amit elfelejtettem. Totálisan elfelejtettem hogy mi a helyzet ezzel az egész párkapcsolati dologgal. Ajándékot akartam neki adni, és hát van is valamim a számára, azonban se nincs becsomagolva, se én nem vagyok fogadóképes.
Kicsit hátrébb lépek, majd Jake szemébe nézek. *
- Dehogy, egyáltalán nem jöttél rosszkor. Csak takarítottam, és most már rend van! Gyere be! * invitálom, majd arrébb állok, hogy be tudjon jönni a szobába.

- Ez a könyv ide való, ez pedig…. hol is szoktam tárolni? Ja igen, itt…. * beszélek magamban hangsoan, majd a kezemben maradt művet, mely nem más mint a Bájitaltan Kezdőknek, egy aprócska pöccintéssel az ágy alá küldöm. Az ott a tökéletes hely számára, és így hogy már kitakarítottam, talán nem is fogja olyan hamar belepni a por.
Kezemet hangosan leporolom, majd elégedetten szemlélem a szobát. Ezer éve nem volt kisuvickolva, és sajnos a lakótársaim sem nagyon vitték túlzásba a rendrakást. Így hát a por oroszlánokkal és penésszel határozottan meg kellett küzdenem. Sőt, undorító volt az ide-oda bedobált taknyos és miegymásos zsepi is, melyet a földről, a szőnyeg alól és különféle lehetetlen helyekről szedtem össze. Most azonban minden ragyog, tiszta illat terjeng, bár tudom, gyakorlatilag a nap végén tutira össze-vissza fogom szórni a ruháimat, mert nem találok majd meg semmit. Nem hiába mondják, a zseni átlát a káoszon, én is inkább a kupiban lelek meg mindent, akármennyire is nem illő ez egy lányhoz. Igazából az nyugtat csak, hogy határozottan haladás, hogy már rávettem magam erre az egészre. És ÉN, aki utál takarítani!
Kissé fáradtan rogyok le az ágyamra, majd töprengek. Töprengek, igen, mert valami… valami nem jó. Határozottan hiányérzetem van, mintha valamit elfelejtettem volna. Pedig biztos vagyok abban, hogy fontos dologról van szó, és hogy emlékeznem kellene, azonban hiába ráncolom a homlokomat nem ugrik be.
Mélázásomból a kopogás riaszt fel, és miután végignéztem a lelakott ruháimon, egy vállrándítással kísérve sétálok porosan, piszkosan, fertőtlenítőszagúan az ajtóhoz, hogy kinyissam azt. *

* Hajam göndör fürtökben omlik a hátamra. Tincseim vizesek, hiszen nem olyan régen léptem ki a zuhany alól. Hófehér bőrömet csak egy krémszínű selyemköntös takarja, melyet mindig magamra veszek. Imádom az anyagát, hogy annyira kellemesen hűsíti bőrömet, és kényelmesebb bármilyen más ruhadarabnál. Ha tehetném nem hordanék mást, azonban az ember lánya nem válogathat ha ruhákról van szó, így csak ilyenkor élvezem ki ezt a természetes lágyságot.
Szemembe lógó hajamat lágyan hátradobom, miközben a lábujjam körmét immár teljes egészében vörösre pingáltam . Kedvelem ezt a színt is, és előszeretettel alkalmazom ott, hiszen szerintem igazán nőies. Amint a kis ecsetet a helyére teszem, kezembe veszem a fésűmet, majd aprólékosan elkezdem kibogozni tincseimet. Utálok fésülködni, hála a göndörségnek, örökös macera, és sajnos az is marad.
Ekkor repül a madár a szobámba...
Egy pillanatig csak meredek a szépen megcímzett borítékra, majd a feladót látva arcom egyből elkomorul. Sietve kapom le a madárról a levelet, majd olvasom el a benne leírtakat. Erőteljes nyomást érzek a gyomrom táján, és szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy Diana volt az aki ezt az egészet művelte. Hiszen nem is fordult elő rendszerességgel ez az egész! Úgy írnak rólam, mintha egy alkoholista lennék, aki mást sem csinál csak a suliban vedel! Egyszer fordult elő, és akkor is megvádolnak? Ki felel itt a diákok jogaiért? Ki az, akihez mehetek panaszra? Ki?
Nagy elánnal ugrom fel, ezzel is halálra ijesztve Zokni Urat! Első elkeseredettségemben pennáért nyúlok, majd kissé macskakaparással kezdem megírni a levelet.... *

"Kedves Kasey!
Te is megkaptad? Csövelünk együtt? Mondjuk Nálatok? Vagy egy hetet nálatok, egy hetet meg nálunk? Ugyanis, képzeld van két szabad hetem... "

to; Kasey

*Próbálom poénnal menteni menthetőt. Igazából sosem gondolkodtam még el azon, mi is van kettőnk között. De miért is kell ennek nevet adni? Hiszen valami van, de nem járunk! Barátok vagyunk, de mégsem! Nem akarunk semmit a másiktól - legalább is így, és most nem - de mégis! Mit mondhatnék? Hogy ez a nagybetűs VÁGY? Igen, az, de én lehet hogy nem csak addig kedvelném Kaseyt.
Azonban mivel választ nem tudunk kinyögni a levegőben lógó kérdésre, úgy dönt inkább veszi a kabátját. EGy másodperc alatt felülök, majd kövülök is meg, mikor kiszúrja a parafatáblát. Múltam, és életem egyetlen lapon, melyet inkább már ki akarok törölni a lelkemből. Már annyiszor nekikezdtem, hogy ezzel is végre rendet teszek a szívemben, és emlékekké alakítom a fájdalmas perceket. Még nem bírtam megtenni... *
- Igen ez, Ő! Az volt az első bálunk... * mondom, miközben az ágyon mellé kúszom, és immár közvetlen közelről szemlélem a leszedett képet Kasey kezében. *
- Már le kellene szedni innen... csak nem tudom... * suttogom és nagy szemekkel nézek a fiúra *

to; Kasey

*Érzem hogy ver a szíve, hallom minden dobbanását, ahogy apró magába fojtott sóhaját is, mikor rám néz. Tekintete ajkamat vizslatja, én pedig úgy érzem megfulladok. Levegőre van szükségem, arra, hogy oxigénhez jussak, és jelen helyzetben ő az élet számomra. Életet szívnék ajkairól, magamhoz szorítanám. Kezem görcsösen húzná testemhez testét, lábammal derekát kulcsolnám és soha nem engedném el, azonban mégsem teszem. Egy dolgot csinálok, ez pedig egy simogatás. Kezemet a hajába folyatom, mire megrázkódik. Egy pillanatra lecsukja a szemét, majd kuncogni kezd. Én elkerekedő szemekkel nézek arcába és a "még nem!" megállapításra felvonom a szemöldökömet. Elhúzódik tőlem, mint mindig, meghagyva azt az elmosódó határvonalat kettőnk között. Állandóan annak perifériáján táncolunk, és néha úgy érzem, közel az az idő, mikor kénytelenek leszünk lépni...
Mikor eltávolodik, akkor felsóhajtok hangosan, majd megszemlélem, ahogy hátát a falnak veti. Kérdésére elkomorulok, majd miután megszabadul a kezemtől arcára meredek. *
- Nem tudom mi ez, és ötletem sincs! Te mit gondolsz? Lehet ez valami vírus, vagy bájitalos poén?

to; Kasey

* Az élet túl bonyolult, és természetesen mindig akkor van valami gebasz, mikor az ember lánya egyáltalán nem akar és nem vágyik rá. Fene sem gondolta, hogy Lou után, ilyen hamar lesz valaki, aki felkelti az érdeklődésemet, és azt meg pláne nem, hogy az a valaki mégsem lesz annyira szabad, mint amennyire kellene.
Kasey hümmög, elfordul, én pedig érzem, hogy nem éppen jó témát feszegetek. Valami oknál fogva nem akar beszélni velem a barátnőjéről. Persze nem kötelező, csak nekem kicsit jól esne... mármint én ha valakivel együtt lennék, akkor többször megemlíteném, hogy ezzel is a másikat kicsit megnyugtassam. És őszintén szólva engem megnyugtatna! Sokszor azt érzem nem alaptalanul ragaszkodom hozzá, és már-már elcsábulok egyszer - kétszer, ezt pedig nem szeretném. Nem kell a kisördög, hogy utána meginogjak és az erkölcseimet a kukába hajítsam! Csak mikor olyan erősnek érzem magam, nos akkor... akkor mindig csinál valamit, amivel kizökkent a világomból.
Felém hajol, mellém mászik. Lábával, súlyával összegyűri az összes kottát. Már épp szólásra nyitnám a számat, mikor ujjaival megemeli az államat, és így kénytelen vagyok a szemébe nézni. Eközben az eddig csikiző nyúl elteper másfelé, így maradok én, meg a fiú, na meg a gyönyörű lélektükre. Kérdésére a szívem hevesebben kezd el dobogni, szám kiszárad, így szinte már önkéntelenül is nedvesítem meg azt nyelvemmel. Ujjaim önálló életre kelnek, majd kíváncsian, és finoman simítanak végig a fiú sötét üstökén. Közben tekintetem a száján és a nyakán időzik, és próbálok terelni! Muszáj terelni! *
- Miért, szerinted tényleg nincs oka féltékenynek lenni?
~ Majdnem rajtam fekszel, az arcomhoz érsz, olyan közel vagy, hogy érzem a leheletedet... ez nem normális.. ~

to; Kasey

- Jó, bocs, nem akartam erőltetni, nekem igazából tök mindegy… * sóhajtok egy nagyot és adom meg magam a fiúnak. Én ugyan nem fogom erőltetni, ha nincs kedve beszélgetni a barátnőjéről, hát ne tegye. Csak akkor is furcsa, hogy soha nem beszél róla, soha nem találkozom vele, olyan, mintha nem is létezne, vagy mintha előlem bujtatná valahol. Persze tudom, ez biztos csak az én hülyeségem, de akkor is… nem gondolom hogy ez így feltétlenül normális. *
- Értem, féltékeny… mondjuk jogos, de tényleg… nincs mire annak lennie… * mondom vontatottan majd hanyatt vágom magam az ágyon. Zokni persze kihasználja a lehetőséget és rögtön kibújik Jake kezei alól és a hasamra telepszik. Szám mosolyra szalad, majd azonnal le is biggyed. Lehetséges lenne, hogy a kettőnk közötti vonzódást csak én érzem? Hogy totálisan bemagyarázom magamnak ezt az egész helyzetet? De ha csak az én agyam szüli ezeket, akkor miért kerül hozzám mindig közel? Miért van velem, miért fogja meg a kezem és a múltkor részegen… nem értem. Ezek olyan dolgok, amiket egy barát nem tesz meg a másikkal. Talán ezért baromság az is, hogy saját magamat áltatom ezzel a hülye haverok vagyunk maszlaggal. Azok vagyunk, de mégis többek, ez pedig ijesztő. Pillantásom ismét a falon lévő képekre vándorol. Vigyorgó Liliát és Lou-t látok mindenfelé, csókos képet, közösen röhögőset és még az első bálom is le van fényképezve. Akkor jöttünk össze, és Lou-t nem ismertem meg a maszkja miatt. Azon a képen úgy néz rám, annyira büszkén és vágyakozva… ő tényleg örült annak, hogy a barátnője vagyok, szeretett engem… és ez a pillantásából látható. Mi tagadás én is olvadozva nézek rá, talán pont úgy, ahogy Jake-et is fürkészni szoktam. A különbség csak annyi, hogy ő nem tekint felém ilyen büszkén, hiszen én nem vagyok, nem lehetek a barátnője. A barátoknak nem járnak ilyen pillantások… milyen kár… *
- Zokni, ez csikiz! * röhögök fel hirtelen, mivel a nyúl elkezdi a hasamat puszilgatni. *
- Ezt a férfit… hihetetlen… * jegyzem meg, majd a kis jószágot magamhoz szorítom *

//fagy//

to; Kasey

- Legénybúcsú… tudod, az esküvő előtti dínom-dánom, csak pasiknak… * próbálom felvilágosítani mire is gondolok, majd mikor látom hogy elsápad, inkább nem is firtatom a dolgot tovább. Mindenesetre öröm, hogy még nem akar nősülni, az elég sok problémát jelentene… lévén, hogy nem bírnám ki, hogy segítsek a szervezésben, vagy dekorban. Hiszen az egyik legjobb barátom… ez a minimum… még ha a szívem meg is hasadna ott, akkor, abban a pillanatban. *
- A könyvtáros? Nem tudod elképzelni, hogy röhögött rajtam! Szerintem csak arra várt, hogy valakit végre megszivasson. Ez a bosszú a köcsög diákság miatt, akik képtelenek befogni a szájukat. * húzom el a számat, majd mikor kiveszi a bögrét a kezemből csak pislogok. Mit akar? Hiszen én innék…
Lágyan átölel, én pedig majdnem beleszédülök az ölelésbe. Illata elbódít, az agyam egyszerűen képtelen feldolgozni a közelségét. Hálistennek nem tart túl sokáig ez a nagy hálálkodás, azonban mikor távolabb lép, veszteségként érzékelem hiányát. *
- Nem tesz semmit! *legyintek elvörösödve, majd miközben az ágyon ücsörgök a kezemet kezdem babrálni. *
- Persze hogy nem, csak van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem túl boldog miattam. Ha talán megmagyarázhatnám neki, hogy te vagy az egyik legjobb barátom… vagy szerinted nem kellene? * nézek kérdőn a fiúra és ha kicsit jobban fürkészi az arcomat, láthatja, hogy valójában egyáltalán nem akarok kommunikálni a barátnőjével, de megteszem, ha ez így egyszerűbb és legálissá teszi a találkozásainkat. Ahogy arcát bámulom látóterembe kerülnek a Lous képeim és nem tudom őket nem összehasonlítani. Tekintetemet elkapom róla, és inkább Zoknit kezdem el simogatni én is . *