Ealestin fellegvára

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 7

Ezt át kell gondolnunk. *bólint Chantalnak.* Menj csak, én pedig felkutatom Ealestin feljegyzéseit, hátha többet tudunk meg a ránk váró veszedelmekből. *bocsájtja el a másik boszorkányt, majd ő maga is visszatér lakosztályába, nem fog egész nap a hideg trónteremben ücsörögni.*

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 9

*Csendben hallgatja végig az újdonsült hercegnőt, és finom bólintásokkal jelzi egyetértését. Tudja, hogy a varjú minden ért, amiről beszélnek, de ez nem zavarja, mint hogy az sem, hogy barátnője szinte olvas gondolataiban. Kislánykoruktól együtt vannak, megbeszélnek mindent, nem meglepő hát, ha annyira ismerik egymást, hogy az apró rezdülésekből képesek kiolvasni, mi járhat a másik fejében.* -Igaz, nem tudtunk volna segíteni, de mégis olyannyira szánni való ez a dölyfös önteltség, hogy azt hiszik, mindent képesek megoldani. A tavaszi robbanás...talán még ők sem tudják mi volt, aggasztó. *Mondja el saját véleményét, és újra futólag a kúria felé tekint. Sok gyerek élete múlhat azon, hogy az ottani vezetők képesek-e beismerni, talán nem elég erősek ahhoz, hogy mindent egyedül megtegyenek. A démon elküldését némán nézi végig. Ő még a mai napig félve jön be a terembe, igazán még nem is nézte meg magának az örzőket, és sosem ment túl közel hozzájuk. Milagros egy pillanatra felemeli a szőrt a hátán, neki sem tetszenek a gendzsik, de hát ez a dolgok. Épp azért ennyire riasztóak, egyébként könnyedén bárki bejöhetne a terembe, akkor pedig nem lennének épp megfelelő őrzők. A jelenet végén apró mosollyal gratulál Patience-nek, hisz úgy fest legalább a gendzsik hallgatnak rá, vagy legalábbis kénytelenek ezt tenni.* -Igen, azt hiszem az a legegyszerűbb, ha utasítasz, akkor érzik az erőd. Ha elbújsz előlük a toronyban, akkor szövögethetik a terveiket, és csak őket támasztod alá, hogy azt mondhassák megfutamodsz.
*Teszi még hozzá, majd egy rövid időre megint elhallgat, hisz új dolgokról folyik most a szó, amiről még nem tudott, és azt sem sejtette, hogy barátnője tudhat róla. Picit fel is emelkedik a szemöldöke, hogy nem mesélte el ezt neki, de biztosan oka volt rá, talán épp Ealestin nem engedte, hogy bárki megtudja ezt az információt. Figyelve nézi a jelenetet, mely a gömbben játszódik le. Furcsa egy kompánia, akik most útjukat róják a messzi tájakon, erősek és gyengébbek, mégis valami nagyon nagy lehet az okozója, hogy ily' ellentétes fajok összefogtak. Koboldok, tündék, óriások, mindig is ellenségek voltak, a kentaurok és a vélák pedig inkább csak a maguk területével foglalkoztak. Tűnödve hallgatja végig a nőt, majd elgondolkodva hümmög csak a kérdés hallatán.* - Erős csapatnak tűnik, de mégis látni köztük a gyengeséget. *Itt egyértelműen az emberre céloz.* -Arcvonásaik mutatják, mennyi utat tettek már meg, és ki tudja erejük meddig áll ellen egy ilyen erejű tárgynak, ami ekkora robbanást okozott. Félek...egyedül elbuknak. *Nem válaszol nyíltan, de mégis a felé hajlik, hogy talán segíteni kellene nekik, hisz a küldetés sikere még sok mindenre kihathat, talán még senkise tudja pontosan mikre is. Végül aztán leszáll az ablakból.* -De most mennem kell, este visszatérek, de váltanom kell társamat az őrtoronyban. Még Ealestin parancsa volt, hogy jobban figyeljük a kúriát, és én vagyok a soros. *Apró főhajtás...majd egy gyors ölelés, amivel elköszön az újdonsült hercegnőről.* -A torony magányában lesz alkalmam gondolkodni is. *Teszi még hozzá, majd sietve távozik őrhelyére.*

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 7

*Nos igen, köztük már megszokott az ide-oda ugratás, és ezen az sem változtat, hogy utódlási dologba bonyolódtak. Miközben beszélgetnek, mentális kapcsolatban vannak a varjúval, akit szintén végighallgat, de a nyert információkról majd még beszélni fog legfőbb "tanácsadójával"* Nem, engem nem érdekelnek a formalitások. Ha nem tetszik nekik valami akkor majd szólnak. Ealestin sem egyedül uralkodott, kétlem, hogy mindenben egyedül döntött volna, hiszen rengetegszer volt távol. *Szinte olvas Chantal gondolataiban.* Egen, a nyárfordulós fennforgás annyival egyszerűbb is lehetett volna, de te is tudod, hogy akkor nekünk megvolt a magunk baja, nem lett volna sem időnk, sem hatalmunk közbelépni. De mi is az ott egyátalán? Dölyfös idegenek hiszik azt magukról, hogy mindenhatóak? De akkor mi volt az a robbanás tavasszal...? *ráncolja a homlokát.* Talányok, melyek ki tudja meddig még megválaszolatlanok maradnak. Ó, mondd Ealestin, miféle titkokat őrzől még magadban? *teszi fel a költői kérdést, miközben a távolba mered. Járkálni kezd a trónterembe, amitől az egykor rettenthetetlennek tartott gendzsik is ijedten ugranak arébb. Patience megrökönyödik. Mezei boszorkányként mindig szemlesütve haladt itt végig a rémítő démonok sorfalában, nehogy fel kelljen egyikükre is pillantani, most viszont a pulzáló őrzők félnek tőle. Tehát alkalmasnak tartják, vagy csak nem ismerik még az erejét. Összevonja a szemöldökét, és karbafonja a kezét.* Hé te ott! *A gendzsi közelebb úszik* Igen úrnőm? *A hercegnő felbátorodik.* Emberi alakot öltesz, és kipuhatolod a távoli kúria mágikus pólusait. *A gendzsi félelemmel vegyes tisztellettel rázza meg a fejét.* Tisztellettel úrnőm, de mi a te védelmedre vagyunk itt. Nem hagyjuk el a fellegvárat. *közli akadékoskodva. A hercegnő Chantalra sandít, majd megkeményíti a hangját.* Itt én parancsolok, és ha én azt mondom, hogy mész, akkor mész. Én döntöm el, hogy mi kell a védelmemre! *Az ajtóra mutat, pedig tudja, hogy az őrző nem ott távozni. Végül a démon egy zizzenéssel eltűnik. A boszorkányhercegnő a másik lányra pillant.* Ez egész könnyen ment. *suttogja neki, majd hátat fordít a több gendzsinek.* Igen, igazad van, azt kell tennem, amit ő tett egykoron. Úgy látom, hogy akkor kénytelen vagyok hivatni őket. *Idejének látja, hogy beszámoljon a gömbről is.* Még mindig nem tudom, hogy mi történt tavasszal, de Kreplon szerint egy nagy erejű mágikus fókusz semmisült meg pár hónapja, ám a darabjai a mai napig léteznek, és szinte teljesen egymás mellett. Egy maroknyi tudatlan halandó halad errefelé, de még több hónapnyi járásra innen. *A kezével körkörös mozdulatot tesz, és egy fejnyi méretű kristálygömb jelenik meg a levegőben forogva, majd nem sokára meg is áll. Benne egy komor erdő képe villan fel, melynek ösvényén egy kis csapat kapaszkodik fel. Tündék, vélák, még egy apró kobold is. Patience kéken csillogó arccal néz Chantalra a kristálygömbön át.* El kell most döntenünk, hogy magukra hagyjuk-e őket...

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 9

*Egy apró mosollyal fogadja Patience szemrehányását, azaz az álsértettséget, hisz tudja, hogy egyébként nem az a fajta, aki bármit is felró, főleg ilyen apróságot. Egyébként is fontos ügyek miatt késett, tehát elnézhető a dolog. Feláll, és kiül az ablakba barátnője mellé, és csak halk kuncogással int nemet a fejével a pofon kérdésére.* -Tudom, de mégis a látszatot tartani kell, ki tudta volna, nincs-e itt valaki, aztán csak neked esnek, amiért nem tartod be a formalitásokat. Kár lenne még fogást adni magadon, így is csak azt keresik, mibe köthetnének bele. *Jegyzi meg, majd kitekint a távolba, ahol a kúria tornyai magasodnak. A kúria, ahol nem is nagyon vesznek tudomást a létezésükről, pedig mennyivel könnyebb dolguk lett volna, ha a boszorkányvár támogatását kéri a nyáron. De egyesek büszkesége olyannyira határtalan, hogy csupán az a kérdés, az mikor okozza a vesztüket. Gondolataiból végül újra visszatér a fellegvár hűvös kövére.* -Igaz, de jó lenne, ha már rendeződne ez az egész, és legalább a falakon belül nyugalom lenne, ha már odakint annyi a bonyodalom.
*Apró sóhajt hallat csupán, kár több szót pazarolni erre a kérdésre, hisz úgysem oldódik meg egy könnyen, akkor pedig kár emészteni magukat rajta. Csak halkan figyel a nő további szavaira. Neki sem könnyű a helyzete sőt, mindenki tőle várja a megoldást, pedig Ealestin sem csinált mindent egyedül. Bár neki sem volt könnyű kivívni a tiszteletet, hallott már sok mondát arról milyen viszályok voltak, mikor a régi időkben hercegnő lett a fiatal boszorkányból. Mégis megoldott a helyzetet.* -Ne aggódj annyit, ugyanazt kell tenned, mint eddig, csak most másoknak is megmondhatod, hogy mit tegyenek. Emlékezz csak rá, Ealestinnek sem volt könnyű dolga, mikor boszorkányhercegnő lett, de végül elérte, hogy tiszteljék. De nem az iránta érzett tisztelet miatt hátráltatnak téged, csupán gyarló önzőségük nem érti, miért nem közülük választott. Mutad meg nekik, hogy okkal lettél te az utód. *Igyekszik határozottan beszélni. Sosem volt az a megmondom és úgy lesz, de azt látja, hogy Patience-nek most tanácsra, erősítésre van szüksége, hogy újra magára találjon, és felvehessen annak az erős vezetőnek a képét, aki egyébként benne van, csak még nem teljesen tört felszínre.* -Te magad mondtad, hogy erős vagy, és ha kell megküzdesz velük, akkor leszel a legerősebb, ha vállalod a hibáidat is. Menni fog. Kezdés képpen küldj el pár embert az álomdémon után. Legalább addig sem áskálódnak, ha nincsenek együtt. *Finoman kacsint egyet barátosnőjére, és reméli, hogy a tanács tényleg megfelelő lesz.*

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 7

*Az ajtó csapódására varjúkárogás válaszol, majd egy fekete madár jelenik meg az ablakpárkányon, Kreplon, Patience házikedvence. Okos szemei mindent látnak, az ifjú hercegnő így könnyen tájékozódik.* Na csakhogy... *Veti oda egy álsértődéssel Chantalnak, mintha ő már régóta itt lenne. Megrázza koromsötét hajtincseit, majd mosolyra görbült szájjal rángjatja fel a másik "lányt". Elment az eszed? Kérsz egy pofont? *Húzza maga mellé az ablakhoz.* Sosem kértem tőled, hogy szolgálj, és nem érdekel, ki mit mond, nem fogok parancsolgatni neked. Lehettél volna te is abban a lezárt kapszulában, az úrnő azt hiszem minden mindegy alapon válaszott, mert nem akart az öregek marakodásával foglalkozni. Én pedig nem hagyom, hogy közénk álljon ez az egész mizéria. Ha valakinek nem tetszik, akkor kihívnak, vagy elmennek, engem aztán nem érdekel. *Végighallgatja társnőjét, és kihúzza magát, ábrázata neki is gondterhelt lesz, hiszen már tudja, hogy még ha nem is fogadja el teljesen, az ő vállán nyugszik immár a felelősség, hogy legalább a fellegvár ügyeivel foglalkozzon, és beteljesítse Ealestin akaratát, uralni a sárkányokat, védeni az embereket. Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen a maroknyi boszorkány közösség még belső viszályoktól is szított, ki tudja, mikor fog lepaktálni egy hatalomvágyó vénség mondjuk a Bíbor örökösével, a Feketével? Megrázza a fejét, ezzel most nem akar foglalkozni, az őshüllők nyalogassák csak a sebeiket.* Egy álomdémon? *kérdez vissza hitetlenkedve, majd tágra nyílt szemmel néz el a távolba.* Hihetetlen, hogy miután a muglik dolgait mi rendezzük, még a varázsvilágban sem megoldott az, hogy összefogás legyen. Kétszáz éve hajtóvadászatot rendeztek volna az álomsíkon, és percek alatt megtalálták volna ezt az élősködőt. Ma pedig mindenki a saját hasznát keresi, és ugyan, kinek állna érdekében a többit segíteni. Hát nekünk, balgáknak... Okosak vagyunk mondhatom. Segítjük a többi hatalmaskodót...! Eh...! *A másik lány szemébe néz* Tanácstalan vagyok, én... erre még nem vagyok felkészülve. Amíg csak jártam a vidéket, olyan egyszerű volt minden, a saját döntéseim vezéreltek, de így, hogy minden a nyakamba szakadt... És mindenki csak arra vár, hogy mikor hibázok.

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 9

*Az utóbbi hetek, hónapok történései talán még erősebben rányomták bélyegüket az egyébként is sokszor csendes kastélyra. A sárkányokkal vívott csaták sokat kivettek a boszorkányok erejéből, nem kevés életet követelve mindkét féltől, de végül csak vége lett, még akkor is, ha jelentős áldozatot követelve mindkét oldalról. Gyászol most a fellegvár népe, mint ahogy a sárkányurak is, de az ő gyászuk nem érdekli a fiatal nőt. Sokkal inkább a hírek, amik keletről érkezetek, és melyek mostanság a környéket eléggé felbolygatták. Az már csak tetézte mindezt, hogy barátnőjére hagyta a trónt a boszorkányhercegnő, ami sokakban ellenérzéseket keltett. A fellegvár lakói közül sokan zúgolódnak még most is, hall pletykákat, nem is keveset, az ő fülébe még eljutnak információk, Petience-ébe valamivel kevesebb, hisz az ő neve szerepelt a végakaratban. Hirtelen csapódik ki a nagyterem kétszárnyú ajtaja, ahogy sietve érkezik Chantal. Mellette szalad Milagros, egy éjfekete macska. Nem daimon, afféle famulus, aki mindig a nővel van, kellőképp idomították, és a mágia egy mesteri fajtájának hála jóval tovább él, mint egy szimpla macska, és ereje sem épp csekély. Még nem igazán tudja, hogy is kezelje az új helyzetet, ezért pár pillanatig tétovázik, végül féltérdre ereszkedik fiatal barátnéje előtt.*
-Oh...Patience hercegnő, rossz híreket hozok. Olyan sok a zúgolódás, valamit kezdeni kell a helyzettel, és a keletről érkezett hírek sem jó. Immár Nellond sem biztonságos többé, biztosan tudom, hogy egy álomdémon garázdálkodik arra, és furcsa lények gyülekeznek a hegység környékén is. Valami készül...érzem, és attól tartok nem lesz jó kiementele. *Hangja hallhatóan aggodalommal teli. Nem tudja mi készül, és épp ezért annyira riasztó a helyzet. A manapság gyűlő felhők még az általában semleges boszorkányok nyugodt életét is veszélyeztetik. Meg vannak a maguk háborúi, meg is vívják őket, de most valami olyan fenyegetést érezni a levegőben, ami igaz nem közvetlenül ellenük irányul, de rájuk is rossz hatással lehet.*

Nem Játékos Karakter Hozzászólások száma : 7

*A fiatal nő érkezik a kastélyba, hogy körülnézzen alaposabban. Ealestin halálával vélhetően minden megváltozik. A néhai boszorkányhercegnő azonban magával rántotta a 13 őssárkány egyikét a halálba. De vajon megérte az áldozat? Patience azon tűnődik, hogy az egykori úrnő miért őt jelölte meg utódául, ha vele történne valami. Fiatal még, nyilván az érettebb boszorkányok ferde szemmel nézik majd, annak ellenére is, hogy ő maga sosem tört vezetői babérokra. Jobb szeret a világban járni, tudni a dolgokról, mintsem egy palotában üldögéljen naphosszat, és játsza a mindentudó vezért. A hercegnő amúgy is csak egy cím, hiszen nem birtokosa semmi másnak, mint ennek a kastélynak. A föld nem az övé, inkább a tudás alapján osztják e címet. Volt nagy felhördülés, amikor kibontották Ealestin mágikus pecsétjét, melyben Patience neve szerepelt. Mégis... a valódisághoz nem férhetett kétség. Így az irigykedők csak abban reménykedhetnek, hogy a fiatal hercegnő előbb utóbb nyakát töri valahol. Végighalad a főtermen, amit brokátokkal díszitett kősasok öveznek. A fellegvár szigorú őrzői a gendzsik pedig igen fura népség. Zöldeskéken pulzáló lények, melynek teste akár valami légőrvény. Az egyedüli ami anyagot ölt, az a szemük. Ám ez a szempár akár a baziliszkuszé, halálos. Ha az áldozat ellenálló, csak kövé válik. Láthatlan szolgálók hada kiséri szemmel a nőt, ahogy a trón felé közelít, ám esze ágában sincs leülni rá. Csak az kéne még, hogy az első napon megbélyegezzék őt a hatalomvágy címkéjével. Kiül az ablakba, hagyja, hogy kék-fekete hajába belekapjon a szél. A sárkányurak most mesterüket gyászolják, jól is teszik. Az ősskárkányok is rájöhetnének lassacskán arra, hogy mindenki legyőzőre talál előbb utóbb. Bár az évek során kiderült, hogy akár az emberek, a sárkányok is jellemmel rendelkeznek, például a Zöld igencsak kedves a maga módján, míg a Bíbor maga volt a megtestesült őrült és gonosz. Bár a boszokrányhercegnő vérvesztegés volt most, tette önfeláldozó volt. A boszorkányok legalább időt nyertek amíg egy újjabb hatalom meg nem születik. Most van idő más felé fordulni. Kitekint az ablakon a távolban magasodó kúria felé, melyből árad a mágia. Mit árad, özönlik. A barátnője vajon hol késik? Pillantgat a kétszárnyú aranyajtó felé.*

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*Ealestin boszorkányainak kastélya. Leírás majd egyszer csak... Azonban a fellegvár mások számára nem látható, tehát megközelíteni sem lehet. *