Görögország

Vendég

*Lil sosem utazott sokat, külföldön csak Magyarországon járt, a nagyanyjánál. Az is régen volt már... Úgyhogy ezt az utazást, nos, kifejezetten élvezi. Út közben ő sem szólal meg, csak sétál némán, a lemenő nap fényében a fiú mellett. Hallgatja annak szavait, de nem reagál rá, elgondolkozott. Valahol, nagyon messze jár most. Csak akkor ébred fel gondolataiból, mikor a fiú megtorpan, mondván, zajt hallott. Lil is arrafelé fordul, a sziklák irányába. Egy darabig érdeklődve fülel, majd a biztonság kedvéért, pálcáját elővéve közelíti meg a hangot. Ahogy beles a szikla mögé, rögtön meg is lát egy ott kuporgó kutyát. Egy apró, keverék, elég rossz állapotban lévő kiskutyát. Rögtön elteszi a pálcáját, és lehajolva érte, az ölébe veszi. Az tűri, láthatóan nem izgatja már a dolog - csontsovány, hullik a szőre, és még ahhoz sem elég idős, hogy az anyjától távol legyen. Lilben meg, hát... Rögtön dolgozni kezdenek az ösztönök. Odalép vele a fiúhoz, és hatalmas szemekkel néz fel rá.* - Ugye hazavisszük? *És ha az nem utasítja el, sietve visszaindul a kis házba. Ott aztán egy kis mágiával rendbehozza némileg a kutyát, megeteti, csinál neki fekhelyet... Satöbbi. Aztán valószínűleg vacsi, és alvás. Kimerítő volt ez a nap, az úszás, a napozás és a séta leszívták az energiáit...*

Vendég

*Lil szavaira bólint, majd hallgatja, amint a lány megbeszéli a részleteket a kormányossal, és előbányássza a pénztárcáját, és a foglalónak megfelelő összeget nyom a férfi kezébe. Majd megköszöni, és ugyebár elindulnak. A csókot viszonozza, és rövidre fogja, épp azért, hogy nehogy valamelyikük elvágódjon. Mert hát az nem lenne éppenséggel kellemes.* - Bizony. Nagyon régen hajókáztam már. Régen Anglia és Franciaország között többször is mentem, mert azt a távolságot hajóval tettük meg, mikor Sergej nagybátyám elhívott magukhoz. Ez általában úgy nézett ki, hogy ő és Kamen nálunk voltak úgy egy hónapig, majd velem együtt mentek vissza, és én is átlag egy hónapot töltöttem ott. Aztán legtöbbször az aktuális sofőrünk jött értem, és vitt haza *meséli. Hol van ez már! Évek óta nem járt Angliában. Igaz, szereti ő Bulgáriát, szóval annyira nem is vágyik oda. De azért egy kicsit mégis. Ez a görög utazás kezdi ráébreszteni, mennyire hiányzik neki a nagyvilág, milyen szívesen utazna többet. Elvégre a világ minden pontján különféle lények és növények tanyáznak, és egy csomó minden van, amit csak úgy a saját országában ücsörögve nem igazán láthat és tapasztalhat. El is merül a gondolataiban, és, hacsak a lány nem szólal meg, a fele utat meglehetősen nagy csendben teszik meg. Akkor azonban halk, valamiféle állattól eredő hallhatnak meg az egyik szikla irányából. Yan persze rögtön megtorpan, és arra felé fordul.* - Szerinted kiskutya? *pillant a lányra. Igaz, más állat is lehet, mert nem feltétlenül kutya hang, amit hallanak, de Yan annak valószínűsíti. Hogy hogy került oda? Nos, minden bizonnyal elkóborolt.*

Vendég

*Lil mosolyogva bólint Yan beleegyezésére. Végül is... Nyaralnak. Az iskolában meg nem kell túl sokat költeni, szóval... Belefér. Végül is. A fiú kérdésére a tulaj harsányan elneveti magát.* - Na na, éjjel nem hajókázunk! De ha nagyon szeretné, most is fizethet. *Vigyorog, majd látszólag elkomolyodik kissé.* - Node... Megbeszélhetünk egy időpontot, amikor maguknak jólesz, most fizetnek előleget, és a hajó kész lesz... akár holnapra is! Ahogy kívánják. *Támaszkodik a hajót hirdető táblára a pasas. Lil pedig Yanhoz fordul.* - Szerintem menjünk holnap. Ha már egész napos, induljunk még délelőtt. *Néz rá kérdőn, és ha annak nincs ellenvetése, közli elképzeléseit a tulajjal, aki ezután elkéri a foglalót, megbeszélik a pontos indulást, blablabla... Majd vigyorogva elköszön, Lil pedig megindul vissza, a ház felé.* - Jó buli lesz. *Mosolyog a fiúra, majd menet közben szájoncsókolja. És próbál nem pofáraesni.*

Vendég

*A válaszra biccent. Ha nem, hát nem, legalább ennyivel kevesebbet költenek. Azért a kellő gyakorlatiasság megvan benne, az nem kétséges. Aztán ugye a hajóra, és annak árára terelődik a szó. Az árra nézve Yan elképzeli, hogyan válna fele ilyen könnyűvé a zsebe, és szívja is a fogát rendesen. Aztán ugye jön a kormányos, mint az hamar kiderül, és bolgárul beszél hozzájuk. Félár, plusz a kormányosi bér.... Yan arca gondolkodóvá válik, noha kissé zavarja a férfi harsány stílusa, de a hajózásért talán megérné. És végül is a kormányosi bér annyira nem durva. És végül is a bútorgyár is jól megy. És végül is...* - Szerintem ennyit megengedhetünk magunknak. Mit gondolsz, kicsim? *néz a lányra kérdően. Ha amaz igent mond, akkor a pasashoz fordul, és megkérdezi, hogy mikor kell fizetni: most, vagy majd ha leszállnak. Ha pedig nemet, akkor vélhetően folytatják a sétát.*

Vendég

*A kiáltásokra ő oda sem figyel, lévén görögül nem tud, bár sejti, mit jelenthet azoknak a mondanivalója. Némelyik próbálkozik angolul és németül is, de ezek sem izgatják különösebben, bár az angolt úgy-ahogy érti. A németből is valamennyit, de abból még kevesebbet.* - Á, dehogy. *Mosolyog a fiúra, mikor az felteszi a kérdést. Ha kagyló kell neki, lemegy érte ő maga. Lehet, hogy mugliknak nagy kunszt lemenni tíz méter mélyre, de ő megoldja egy egyszerű varázslattal. Úgy tűnik, a fiúnak tetszik a hajókázás gondolata, így meg is áll a tábla előtt. Na igen, az árat nézve erre a spórolt pénze nemigen lenne elég...* - Öhm... Csak tudod, elég drágának tűnik. *Fintorog egyet. Erre előlép a hajóból egy kigombolt inges, rövidnadrágos, harminc körüli hapsi, és Lilre mereszti hófehér fogsorát.* - Önöknek fele árért odadom! *Szólal meg, a legnagyobb meglepetésre bulgárul.* - Az anyám Bulgáriában él. *Teszi még hozzá. Erős akcentusából hallatszik, hogy ő már jó ideje nem, sőt, valószínűleg sosem élt ott, csak tanulta a nyelvet.* - Szóval, érdekli önöket az ajánlat? A kormányosi bérből sajnos nem tudok engedni... Tudják, nekem is kell ennem valamit! *Neveti el magát jó hangosan. A fickónak amúgy tipikus mediterrán vonásai vannak, ráadásul úgy beszél, mintha egy focipályányi távolság lenne köztük.*

Vendég

*Néhány vitorlást kicsit jobban megnéz, a szebbeket. Az árusokkal nem különösebben foglalkozik, pedig több is odakiabál neki, hogy "Fiatalember, vegyen egy szép ékszert a barátnőjének!" meg ilyesmiket. A második vagy harmadik kiáltás után azért szemöldökráncolva a lányra néz.* - Szeretnél? *kérdezi, egyértelműen a kagylóból készült különféle ékszerekre. Karkötők, nyakláncok, bokaláncok, van itt minden. Még hajdíszek is. Szóval választani van miből. Ha a lány igennel válaszol, Yan várja, amíg választ magának valamit, majd az árus kezébe nyomja a megfelelő címletű pénzt. És még az sem gond, ha ez egy eléggé nagy címlet. Aztán ugye mennek tovább, egészen addig, amíg a lány meg nem torpan az egyik hajónál. A kérdésre halkan felnevet, és megrázza a fejét, majd a táblára mutat.* - De a kormányos egészen biztosan képes rá. Mit gondolsz? Kibéreljük? *kérdezi. Ő szívesen hajókázna, az biztos. És valószínűleg a lány is, ahogyan megtorpant előtte.*

Vendég

- Rendben. *Bólint az ajánlatra mosolyogva, majd meg is indulnak a kikötő felé. Ott a legkülönbözőbb fából faragott vitorlások horgonyoznak, csupán egy nagyobb hajó ácsorog, egy komp. Kompnak kicsi, csupán a vitorlások között tűnik nagynak. A kikötőben amúgy nagy a mozgás, árusok árulnak különféle tengeri kagylókat, amiket valószínűleg elég mélyről hozhattak fel, de vannak fagyiárusok, és egy pár aranyos kávézó, étterem meg pizzéria. Sok bámészkodó sétál itt, vagy ülnek a padokon, a hajókat szemlélve. Néhány gyerek fagyival a kezében rohangál... Na persze ezek mind turisták, a helyiek békésen üldögélnek a kávéház teraszán, és az éppen aktuális politikai helyzetről, vagy focimeccsről diskurálnak. Lil egy hajó előtt hirtelen megtorpan.* - Nézd! Vitorlás bérlés, egész napra... Nem tudod véletlenül vezetni? *Neveti el magát, végignézve a körülbelül hét méter hosszú, árbocos hajón. A tábla angolul hirdeti, hogy térítés ellenében kormányos is jár hozzá.*

Vendég

*Az ajtócsapódás kizökkenti a gondolatai közül, és megfordulva rámosolyog a lépcsőn lefelé siető Lilre, akit természetesen végig is mér. És sokadszorra is megállapítja, hogy mennyire szép. Aztán ugye a lány megfogja a kezét, és el is indulnak. Enyhén szólva is hőség van, de a tenger azért hűt valamennyit. A tempó elég kényelmes, mégsem tart sokáig, hogy odaérjenek a kikötőhöz.* - Megnézegetjük a hajókat? *kérdi Yan, felcsillanó szemmel. Ez talán meglepheti Lilt, elvégre még ő sem tudja, mennyire élvezte Yan gyerekkorában a hajózást. Ugyanis volt. Amikor Kamenéket látogatta meg Londonban, mindig Franciaországban felszálltak egy hajóra, és úgy mentek át a különálló kontinensre. Egyébként ez a kikötő nem olyan hatalmas, noha egy-két nagyobb hajó is van, ami távolabbra közlekedik, de a leggyakoribban a vitorlások. Persze Yan nem hajthatatlan: ha a lányt nem érdekli a dolog, akkor mehetnek akár tovább is. De látszik, hogy azért szívesen körbenézne.*

Vendég

*Na igen, hiába, azért Liliya is csak nőből van... Ez pedig magyarázza azt, hogy miért nem megy az öltözködés öt perc alatt, mint Yannak. Egy farmerszoknyát vett fel, és egy fehér pánt nélküli pólót, a haját pedig kontyba kötötte hátul, csak néhány tincset hagyott szabadon, azok az arcába és a nyakába lógnak rendezetlenül. Most épp a bőröndjében turkál idegesen, már vagy öt perce, míg végül diadalittasan előránt egy fekete papucsot, ami a bokája körül is összefonódik egy vastag részben, a franc sem tudja, mi ennek a neve, de jól néz ki. Mikor ezzel végzett, felpattan, és a feje fölött őt követő Kayel együtt bevágva maga után az ajtót (nem zárja be, ha valaki ide betör, arra rosszabb dolog vár a rendőröknél..) Yan után siet. Ne rohan, ebben a cipőben nem lenne egy szerencsés vállalkozás. Mikor utoléri, mosolyogva mellé lép és megfogja a kezét.* - Mehetünk! *Jelenti ki, majd valószínűleg el is indulnak, a parton, a kikötő felé.*

Vendég

*Kényelmes léptekkel lesétál a kis lépcsőn. Határozottan jó a kedve. Öltözéke a tegnap estihez hasonló, a különbség csak az, hogy most egy fekete kondit vett fel hozzá, és sötétzöld pólót. Voltaképpen Lilt várja, merthogy be akarnak menni a városba egy kicsit körülnézni. Bár, az is igaz, hogy vélhetően képesek lennének az egész nyaralásukat a házikóban tölteni, de azért egy kis séta belefér. Főként, ha az egész város olyan szépséges, mint a part. Hiányzott már a béke és a csend. Egy bentlakásos iskolában tanuló diáknak elég nehéz csendes zugot találnia, és még kellemetlenebb, ha egyébként előtte hét évig lassan és nyugalmasan hömpölyögtek a napjai. Az is igaz, hogy akkor sokszor gyűlölte a helyzetet. Ez a nyugalom és csend egészen másmilyen, mint az otthoni volt. Semmiben sem hasonlítható ahhoz. Megáll a lépcső alján, és elgondolkodó tekintettel mered a tenger felé. De láthatóan nem azt nézi. Gondolkodik. Ahogyan azt állandóan teszi. És persze várja a lányt, hogy mehessenek.*

Vendég

*Ahogy a fiú ajkai az övéhez érnek, már ő sem figyel többé sem a csillagokra, sem a tengerre, sem a lágy szellőre... Átkarolja a fiú nyakát, a kérdést is csak fél füllel hallja meg. Na nemár! Annyira jellemző. Vagy az asztalon, vagy benn az ágyban... Ne elgyünk már ennyire körülményesek! Végül Lil mégis feláll, alig szakítva meg a csókot, és befelé kezdi a fiút húzni az ágyba. Azért mégsem kell teljesen közönségesnek lenni. Még egy gondolat bevillan az agyába: olyan ez, mint egy nászút. Egy előnászút... Ha lesz egyáltalán esküvő. Merthát addig... Igencsak sok minden eshet meg. Most itt vannak, a tengerparton, a csillagok alatt, lágy, hűsítő szellő fúj, nem zavarja őket senki.. De az előző hetek is megmutatták: ez nem lehet örökké így. Persze ez most miért is foglalkoztatná őket? Carpe diem! Ragadd meg a napot! És itt van nekik egy hét, hogy csak egymásra figyeljenek. Ez igazán több, mint amire számíthattak pár héttel ezelőtt.*

Vendég

- Mindenképpen *bólint. Ő is vállalná az örökkét. Akár többször is. Liliya mellett? Akárhányszor. Aztán ugye a lány a vállára hajtja a fejét, és megcsapja a másik illata. Ez pedig talán még mélyebben hat rá, mint a sós tenger illata. Sőt. Kimondottan mélyebben, és biológiailag is. Szóval úgy mocorog, hogy meg tudja csókolni a lányt. A továbbiakban pedig sem a tenger, sem Görögország, sem a csillagok nem érdeklik. A csók végül elég mélyre sikeredik, és érezhető, hogy Yan jóval többet szeretne. Nem ez lesz az első, de persze csak, ha nem utasítják el.* - Kihozzak egy plédet, vagy menjünk be? *suttogja Lil szájába. Ha az előbbit kérik tőle, akkor azt teszi, ha utóbbit, akkor elég egyértelmű, mi történik. Ha plédet hoz ki, akkor azt ott teríti le a teraszon, van hozzá elég hely, hogy elférjen. És viszonylag kényelmes is, bár ez valószínűleg egyiküket sem érdekli. Yant legalábbis abszolút csak Lil miatt. És hát ugye lényegtelen, hogy hol, de megtörténik, aminek meg kell történnie. Utána meg leginkább alvás, bár az természetesen már az ágyban...*

Vendég

*A fiú szavaira elmosolyodik, és meleg tekintettel néz a fiú szemeibe. Az övé is többet mond a szavaknál: hogy neki nincs nagyobb boldogság, minthogy boldognak látja a fiút. Hogy mennyire szereti, és hogy tényleg komolyan gondolja: nem akarja elhagyni, soha. Örökké vele akar lenni. Örökké! Felelősségteljes szó... De ő vállalja. Jelenleg úgy érzi, képes lenne elrepülni, és szállni, egészen a csillagokig. Egy ilyen apróság, hogy... örökké, miért jelentene gondot számára?* - Igen. Azt hiszem, még meg kell köszönnünk Brendának. *Mosolyodik el, lenyelve az utolsó falatot is, majd hátradőlve a széken, egészen közel húzódva a fiúhoz. Még mindig meleg van, de most nem füllesztően, inkább olyan jólesően meleg. Lágy, hűs szellő érkezik a tenger felől, kedvesen emelve fel a lány hajának megszáradt részéből néhány fürtöt. Fejét Yan vállára hajtja, onnan figyeli a végtelen, csillagos eget. Vajon hány égitest van ott fenn? Egy élet is kevés lenne megszámlálni. Mint ahogy egy élet is kevés ahhoz, hogy elég időt tölthessen a fiúval, akit mindennél jobban szeret...*

Vendég

*Felnevet, ahogyan Lil belevetődik a vízbe, majd ő is leugrik a szikláról, és bólint a javaslatra.* - Az valóban nem lenne éppenséggel szerencsés. *Aztán ugye kiúsznak, és kimásznak a partra. Felkapja a pólóját, és elmosolyodik a kérdésre.* - Nos, azt hiszem, nem ártana meg enni valamit *bólint, majd megfogja a lány kezét, és kényelmesen sétál mellette. Érzi a lány testének melegét, és az összefonott ujjaikon keresztül amaz is érezheti a fiú szívének heves dobogását. Mindig gyorsabban ver egy kicsit, amikor vele van. Felérve Yan gyorsan előkotor egy másik nadrágot, ami a most rajta lévőnek szakasztott mása, és lecseréli azt, meg az alsót is. A pólót egy könnyed pálcamozdulattal megtisztítja, majd felhúzza, és így sétál ki a szobából. Épp a pirítóssal kisétáló lányt pillantja meg, és elmosolyodik. Kilép az ajtón, és egy másodpercre megtorpan, lehunyja a szemét, és egy mély levegőt vesz, megtöltve a tüdejét a friss, tengeri levegővel. Aztán odasétál az asztalhoz, és mosolyogva leül a lánnyal szemben.* - Csodálatos. És te is csodálatos vagy. És azt hiszem, tizenhét és fél év alatt először, de az élet is csodálatos *mondja, majd egy kenyérét, és vajért nyúl. Elkészít ő is egy kenyeret, és jóízűen beleharap. Aztán, mikor lenyelte a falatot, újabb mély levegőt vesz, és elmosolyodik.* - A betegeknek sokszor szokták javasolni, hogy menjenek a tengerhez, mert a sós, friss levegő jót tesz. Ez a nyaralás... Nincs olyan szempont, amiből nézve ne lenne tökéletes *mosolyog a másikra. Tekintete pedig minden szónál többet mond. Hogy kimondhatatlan, mennyire szereti, mennyire bálványozza szó szerint a lányt. Hogy nem tud elképzelni csodálatosabb utat, mint kettesben lenni Vele.*

Vendég

*Nevetve figyeli, ahogy Yan felbukkan a vízből, és kimászik mellé.* - Jól látod. *Vigyorog rá, majd a csikizésre felsikít, és menekülésképp belevetődik a vízbe. Aztán, mikor a felszínre sikerült érnie, mosolyogva pillant fel Yanra.* - Szerintem ússzunk vissza, mielőtt felfalnak a cápák. *Majd ha az követi, elkezd vissza, a part felé tempózni. Nem telik sok időbe, amíg kiér, ott aztán kicsavarja csöpögő haját, összeszedi a ruháit, és ha a fiú utolérte, vigyorogva tekint végig rajta.* - Kérsz vacsit? *Csillagfényes vacsora a tengerparton... Nem rossz, nem rossz. Valószínűleg nem utasítják el az ajánlatát, és ha így történik, Yant kézenfogva, nyugis tempóban megindul felfelé a lépcsőn. Kay a vállán ül, egyikük sem szól semmit, sem gondolatban, sem hangosan. Nem kellenek ide szavak. Felesleges! Mindent elmond a hűs víz után is forró teste, a rájuk világító hold és a csillagok, a tenger monoton, megnyugtató zúgása... Ha felérnek, Lil rekordidő alatt vesz fel egy fehér egybeszoknyát, meg ugye száraz fehérneműt, tálal meg és készít pirítóst. Nem egy királyi lakoma, de minek is ide több? Amúgy sem az evésen jár az eszük. A teraszon terít, ahonnan pompás kilátás nyílik a tengerre, valamint a kis öbölre, szélén az otthonos kis mediterrán házikókkal és a kikötő fényeivel. Zaj nem szűrődik át, kis város ez, kevés emberrel... Csak a turisták hoznak ide életet, rohanást, amúgy, itt mindenki nagyon ráér.* - Na, hogy tetszik? *Ül le mosolyogva, még a csillagokra is tökéletes kilátás nyílik, ugyanis csak két gyertyát gyújtott meg a lány világítás gyanánt. A kérdés feltétele után megvajaz egy kenyeret, rátesz egy szelet sajtot, és enni kezd.*

Vendég

*Prüszkölve löki fel magát a felszín fölé, és vigyorogva gyors úszásban követi a másikat. Persze nem előzi meg, de utoléri. Aztán ugye a lány felmászik és fejest ugrik, amit csillogó szemekkel figyel. Aztán ugye a daimon igyekszik elterelni a figyelmét, szóval sejti, hogy a lány tervez valamit. És valóban: pár pillanat múlva felbukkan, és ismét eléri, hogy a srác a víz alá kerüljön. Odalent butyborékol egy sort, majd feljön és felnevet.* - Látom, Lil, jó a kedved *jegyzi meg szélesen mosolyogva. Aztán ő is kimászik a sziklára a másik mellé, és vigyorogva megcsiklandozza. Mindkét kezét beveti, és reméli, hogy a lány csiklandós. Talán még soha nem volt ennyire széles jókedve. Mert msot felhőtlenül boldog. Teljesen, maradéktalanul.*

Vendég

*Mikor Yan utol éri, a puszi után a nyakába karol. Kay szokás szerint fentről figyeli őket, nem okoz számára megerőltetést a repkedés. Lil pedig a felvetésre visszavigyorog, majd nemes egyszerűséggel lenyomja a fiút a víz alá, és gyorsúszva megindul egy, a vízből kiálló nagy sziklasziget felé. Előnye van, az biztos. Már elég sötét van, csak a város fényei jutnak el hozzájuk... Mikor Yan megérkezik, akkor pedig felmászik a szikla tetejére, és bemutat egy gyönyörűen ívelt fejest a sötét vízbe. Aztán, mivel olyan vicces kedvében van, átúszik a szikla túloldalára, és csak ott jön fel a víz alól. Kay is bennevan a partiban, ő Yan szeme előtt repked kétségbeesett szárnycsapkodásokkal. Lil pedig a fiú mögé mászik, és...* - Buh! *Egy lendítéssel belelöki őt a vízbe. Rég volt ilyen jó kedve, nagyon rég... Most viszont szinte a sziklán fetreng, nevetve figyelve, hogy Yan mit reagál az egészre.*

Vendég

*Amikor a lány a nyakába kapaszkodik, átkarolja a derekát, és visszacsókol. Amikor a lány eldobálja a ruháit, gombóc költözik a torkába, és csillogó szemekkel figyeli a másikat, ahogyan halad befelé a vízbe. Igen. Ez gyönyörűbb, mint a természet millió szépsége. Aztán, mikor intenek neki, lehámozza magáról a pólót, és térdnadrágosan gázol be a vízbe a másik után. Hiába, ő azért annyira nem tudja elengedni magát, mint a másik, hiába valószínű, hogy itt senki sem látja meg őket. Amikor már vállig ér neki a víz, lebukik, és onnéttól úszik a lányig. Aztán ott feljön, és egy puszit ad a másik orrára. És mosolyog. Szélesen. Szinte vigyorog. Sőt. Vigyorog. Valahol nagyon furcsa, hogy ő képes ilyen arckifejezésre, neki is nagyon furcsa.* - Akarsz versenyt úszni? *kérdezi. Élvezné, az biztos. Persze, meg kell hagyni, más elképzelése is lenne, hogy mit csináljanak, de azért mégis csak. Azt nem illik csak úgy felvetni.*

Vendég

*Ahogy a fiú begázol mellé, először csak megfogja a kezét, és úgy figyeli a lemenő napot, amely utolsó sugarait lövelli rájuk a végtelennek látszó tenger felől. Öntudatlanul is mosolyog, a nap pedig visszamosolyog rá. Figyeli a csillogó tengert, ami rá nevet, a vízből kiugró halak is köszöntéseket kiáltanak felé. Valahol messze, a tengerben egy delfinpár ugrándozik ki a vízből, egymás váltva, majd egyszerre, több méter magasra felugranak, ők is élvezik a nap utolsó sugarainak melegét. Majd lemegy a nap, ők pedig elúsznak, vadásznak, vagy nyugovóra térnek. Békés szürkeség borul a tájra, az ég alja lassan vörösből szürkébe, majd feketébe vált át. Lil pedig átöleli Yan nyakát, és hosszan megcsókolja. Erre Kay felröppen a válláról, és a lány fölött keringeni kezd. Majd Lil egy kaján vigyor kíséretében kihajítja ruháját a partra, és úgy, ahogy van, csipkés melltartóban és tangában, belegázol a vízbe. Mikor már nem ér le a lába, int Yannak, hogy kövesse. Itt senki sem látja őket... Itt maguk vannak.*

Vendég

*Mosolyogva figyeli a lányt, amint az belefut a vízbe, és lassan, kényelmes léptekkel lesétál a lépcsőn ő is. Látszik rajta a tökéletes elégedettség. Ez a hely már nem is lehetne ennél tökéletesebb. Ő is papucsban van, meg egy fekete térdnadrágban és fehér rövid ujjúban. Hiába, ezt a hőmérsékletet még ő sem bírná ennél vastagabb öltözékben. A vízhez érve ő is leveti a papucsát, és pedánsan egymás mellé rakta, majd begázol a lány mellé. Rámosolyog, majd hunyorogva elnéz a nap felé. Ajkáról vélhetően maga az ördög sem tudná leolvasztani a mosolyt.* - Azt hiszem, Brendának nem is lehetett volna jobb ötlete *jegyzi meg halkan. Boldog. Nyugodt. És ennél többet sosem akart. Nem is mond mást, nem érzi, hogy szüksége lenne szavakra. Hiába, ő sosem volt valami bőszavú, és ez vélhetően nem is fog megváltozni. Most éppen nem néz Lilre: a tengert fürkészi, és a lemenő napot. Csodálja a természetet. A hullámokat, amint felcsapnak a szirtre, a víz egyszerre szelídségét és vadságát. Aztán ismét a lányra néz, és már őt csodálja. A vékony alakot, a szépséges arcot, azt az egész csodát, ami a lány maga, és valahogy még mindig képtelen elhinni, hogy ez a csoda tényleg őt választotta.*

Vendég

//Görögország, egy tengerparti kis város, Parga.//

*Nevetve szalad le a kis ház lépcsőjén, amint lába a forró homokba ér, lerúgva a papucsát a tengerbe gázol, Kayre nevet, majd térdig a kellemesen hűs vízben állva néz vissza, a kissé lemaradt Yanra. Aranyos kis ház, párszáz méterrel a városközponttól, a teraszról éppen a kis öbölre, és a tengerre látni. A ház a sziklákon áll, onnan vezet le egy lépcső a homokkal borított partra. Meglehet, hogy csak feltöltötték, hisz alapvetően sok itt a szikla, de nem is baj - Lil imád búvárkodni, azt pedig homokos parton nem lehet. Mosolyogva szemléli az aranyos, cseréptetőt, pici kétszobás házikót, amelyet éppen a görög, mediterrán stílusa teszi olyan elragadóvá. Lila, virágmintás szoknyája szélét már nyaldossák a hullámok, de ez őt nem érdekli. Szőke, jelenleg egyenes haját vidáman fújja a szél, a nap már alacsonyan jár, épp a tengerbe fog lemenni. Itt senki nem látja őket, a sziklafal eltakarja őket a kíváncsi szemek elől, amolyan pici öbölben vannak, a saját kis öblükben. Tökéletes... A háznak sem kell nagyobbnak lennie, egy szoba, egy nappali, egy konyha meg egy fürdőszoba. Még Kay is imádja a helyet, pedig őt nem egyszerű lenyűgözni! A hely varázsa még őt is megérinti, ez a mélyre ható nyugalom és béke, ami talán sehol máshol nincsen meg... Csak itt, és csak most. Mert ez a hét az övék, kettejüké.*

Vendég

* Pici méretű ökle valami keményet érez, amit elég rendesen megtol, de csalódottan húzza vissza, kedvenc szórakozása az orrok eltördelése, nincs is annál jobb érzés, mint amikor hallja az apró reccsenést, a kezén pedig valami forró, folyékonyat. Persze van elég perverz fantáziája, hogy az ilyesmit élvezni tudja. Már nem találja ijesztőnek, hogy örömét leli benne. Három évvel ezelőtt, még elbújt saját maga előtt, mert azt hitte, ez egyenértékű a gyilkolási mámorral és kínzással. Mégis furcsa, hogy ez neki a szórakozás. De már nem fut el előle, elfogadja, hogy ilyen létezik.
A sötétség köpenyként borul rájuk, a hold fénye, ahogy megcsillan mindkettejük arcán, némi verejtéket, de ugyanolyan lángoló tüzet lát. Úgy tűnik, nem tetszik a holdnak, hogy ilyen párbajra vesse fényét, így visszavonul egy felhő mögé, koromsötét éjszakát vonva maga után. A pengék csattognak, szinte már szikráznak, a két ellenfél támad, védekezik, de egyikük sem tudja legyűrni a másikat. *
- Igen, el kéne kapnunk egy késői vonatot. * Ért egyet, majd lazán elhajol a feje felé vészesen közeledő penge elől. Kardján újfent végighúzza a kezét, megnézi a pengét, s most is, mint az előbb, apróbb vágást hagy maga után. Ha valaki jobban megnézi, kis tenyere tele van ilyen csíkokkal, még a bájitalok sem tudják teljesen begyógyítani a varázsfegyver által ejtett sebeket. Ha Gavril is beleegyezik a vonatozásba, a leányzó egy kiugró szikla mögött tiszta ruhát vesz fel, és bevárja a srácot a vasútállomásnál, ahol egy kihalt vonat fut be pillanatok múlva, és egy két kifáradt, pihegő diákkal tér vissza Nellondba. *

Vendég

*Az ökölcsapás elől egyszerűen nem tér ki, egyszerűn csak megemeli a fejét, és összeszorítja a száját, és tűr. Kicsit hátrébb lép, két kezét kinyújtja, és pörög a tengelye körül, hátha távol tarthatja a lányt pár pillanatra. Már nem is a naplementében harcolnak, hanem inkább a vaksötétben, csak a pengéken megcsillanó holdsugár látszik. Gondolkozik Gavril, rosszul teszi. Kijött a gyakorlatból. Ha harcra kerül a sor akkor általában ölnie kell, akkor pedig vagy igézéssel vagy a sir pengével öl. A karddal viszont harcolni is lehet, nem csak gyorsan elintézni a dolgokat, mint egy laza döfés a nyelőcsövön át.* -Kezd sötét lenni, nem gondolod? *Egészen belemelegedett a dologba, még harcolna, de vagy haza kell jutniuk még ma, amit 22 óra előtt jó lenne megtenni, vagy maradnak, de akkor muszáj lesz a szüleihez bekopogtatni.* -Nos? *Közben kijön a pörgésből, és próbálja kihúzni a lány lábát, miközben egy egyik karddal a fejét védi a másikkal pedig a lány felé csap.*

Vendég

- Igen. *Feleli nemes egyszerűséggel, és a fiú biztos lehet afelől, hogy komolyan gondolta. Ha harc közben azt mondja, hogy gyűlöli a legjobb barátját, neki akkor is hinni kell, mert harc közben sosem hazudik. Még részegen is el tud hallgatni dolgokat más elől, de mikor a harc tüze lángol fel barna szemeiben, pirosítja ki sápatag arcát, akkor tényleg igazat mond. *
- Sokkal. * Mosolyodik elégedetten, és immár nincs kétsége afelől, hogy nem kell aggódnia az önkontrollja miatt, ami ha már Gavrilnek elveszett, az övé sem marad ott sokáig. A bal kezes vágást a lábával állítja meg, talpát a fiú könyökhajlatába helyezve, hogy a kard valahol a lába felett suhinthasson végig, és ott fejezhesse be mozdulatát. Nikol kardja felfelé csúszik, ő viszont korántsem mondta, hogy csak karddal tud harcolni, pici ökle egy jól irányzott jobb horoggal az eramiros orrát célozza meg, így a pengéje is kiszabadul. *

Vendég

-Ne várjak? Most vágjam beléd hátulról a kardot? Azt akarod? *Szeme színe szürkéből éj fekete lesz, úgy tűnik a kegyenc lelkéből valami mégis maradt a fiúnak. Arca átszellemül, mintha nem is az a fiú lenne. Jobb kezében a kard pörög akár a propeller, és a bal kezében is táncol a kard. Bal kézzel a lány felé csap, várja hogy hárítson, és a jobb karddal támadhasson. Közben a ballal támad, és megpróbál a penge alá csapni, hogy a hárításból biztos sérülés legyen, ha már a lány is megkínálta egy kis fémmel.* -Jobban tetszik?