Írország

Tárgy: Re: Írország Pént. Júl. 26, 2013 12:18 pm

*Végül győzünk, de milyen áron? Azonnal Johnnyhoz rohanok és pillanatok múlva már érzem, ahogy az eddigi feszültség és az aggodalom sós könnycseppekben gördül végig az arcomon, hiszen ő vérzik! Nagyon durván vérzik és egyszerűen nem halhat meg, az nem lehet! Ha tudnám, hogy mi jár a fejében, hogy sötét dolognak gondolja véremet... nem számít, hogy sötét dolog, az én vérem és azt akarom, hogy éljen, ha így, akkor így. A csuklómat tehát megsebzem és a szája elé tartom és látom, hogy bár hezitál, de én akkor is kitartóan várok és tolom közelebb a karom, amíg végül nem hajlandó inni. Látom, ahogy lassan a seb kezd beforrni, vagy legalábbis már nem ömlik belőle olyan vadul a vér, de így is idő kell majd, amíg teljesen rendbe jön és most én is legyengültem kissé. Felsegítem, a karja alá nyúlva, hogy rám támaszkodjon. Ki kell jutnunk innen, hamar! Amennyire lehet sietősen indulunk lefelé a lépcsőn, majd amikor megtorpan követem a tekintetét. A közeledő hangok megrémisztenek, hiszen a vámpír már visszahúzódott, megint én vagyok, újra visszatért a rettegés. Bólintok, és apró tűzgolyót formálok erősen koncentrálva, hiszen az énem egy része retteg a tűztől, de én ebben vagyok igazán jó, meg kell barátkoztatnom vele a vámpírt is. A szőnyeg meggyullad, én pedig újra megtámasztom Johnnyt, hogy kifelé siessünk. Alig merek hátranézni, ahogy sorra robbannak ki az ablakok és a ház újra lángolni kezd, mint annak idején.* -Remélem már soha nem tér vissza... soha! *Nyögöm kissé elfúló hangon, miközben megállunk. A kedves szavakra végre elmosolyodom.* -Én is... én is szeretlek Johnny. *Röpke csókot váltunk a katasztrófa színhelyétől nem messze és végre a lelkem is kezd megnyugodni, lassan elszállni a rettegés, ami eddig szorosan tartott. Vége, tényleg vége, mostmár igazán! Amikor elszakadunk újra a válla alá nyúlok.* -Le akarom rombolni a falakat, és eladni ezt az egész birtokot, soha nem akarok visszajönni... soha! De neked most orvos kell Johnny, minél előbb. *Utoljára körbepillantok, majd szétnézek és kiszúrok egy autót nem messze. Nem tudok vezetni, talán ő igen, vagy elmondja hogy kell, hiszen a város messze van.*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Úgy látom, hogy szó szerint cafatokba tépi az egykori vérengzőt, aki talán valami sötét szekta vezetője lehetett egykoron, és beteg módon a lánykát is terrorizálta. Ezért voltak hát a falak, mély titokat rejtettek. Odaül mellém, és szipog a karjaimban. A fájdalom most már végigterjed a testemben, valóban nem lenne jó most meghalni, főleg, hogy győztünk. Felköhögök, de válaszolni nem tudok. Feltámad bennem a vágy, hogy eltoljam a csuklóját, mert bár vérmágus vagyok, nem szeretném, ha ilyen sötét dolog gyógyítana meg, mint a vámpír vér. De mégis, a szerelmem vére kering majd bennem, ez így akár elfogadható is lehet. Vontatottan bólintok, és az ajkaim közé veszem. Furcsán édes íze van, málnaszörpre emlékeztet, pedig sósnak kéne lennie. Érzem, hogy visszatér tagjaimba az élet, zsibong a karom, és a lábam is. Megmoccanok, és megtörlöm a számat. Rámosolygok, és hagyom, hogy megpróbáljon felsegíteni. A sebem nem gyógyult be teljesen, szükség lesz még mágiára, sok pihenésre. Lebotorkálok vele a lépcsőn, és halljuk, hogy a pince irányából lábdobogás hallatszik. Talán a mester halálával elszabadult valami sötét, amit már nem tudnak kordában tartani, mindenki menekül. Nekünk sem ártana. A nyakába támaszkodom, és amint a földszinten vagyok, lemutatok a szőnyegre.* Gyújtsd meg, aztán menjünk. *Megvárom, míg akvitálja az őstüzet, aztán kibotorkálunk. Amikor a kocsibejáróhoz érünk, a lángok már az ajtót nyaldossák. Igyekszem távolodni az édesemmel, de még a birtok határánál visszatekintek, amikor már az ablakok is kitörnek. A falak tövében druida mantrákkal megszentelem a földet, hogy ide semmi sötét ne térhessen vissza többé.* Vége! Libby... én... szeretlek. Azt hiszem mindig is szerettelek. *Fogom meg most már a kezét, és ha nem ellenkezik nagyon, akkor végre jólesően megcsókolom.*

Tárgy: Re: Írország Csüt. Júl. 25, 2013 7:10 pm

*Finoman szólva is megrettenek, amikor a kitört nyak után az öltönyös felkel és látom a hátam mögött, hogy Johnny felé iramodok, amíg én próbálom túlélni az apámat, vagy legalábbis azt, ami maradt belőle, ami azért nem túl sok, ezzel az égett arccal és két méteres démoni külsővel. Szó szerint rettegek, de végül a vámpír átveszi az erőt felettem és egyszerűen ő irányít, esik neki az ellenfélnek és szépen végül sikerül az, ami előtte soha. Legyőzöm őt! Már épp örömömben szaladnék Johnnyhoz, amikor meglátom, hogy térdre zuhan és a szájából is vér buggyan. Megmerevedem és megint közel vagyok ahhoz, hogy pánikba essem. Odarohanok hozzá, és pár pillanat múlva máris könny áztatja az arcomat.* -Johnny, sikerült... sikerült. *Megtámasztom az oldalát és mellé térdelek, hogy ne ő tartsa magát a falnál a karjával, hiszen egyre gyengébb, és szó szerint ömlik belőle a vér. Próbálok nem a tényre figyelni, hogy vérzik, sokkal jobban aggódom érte, hogy most ezt el tudjam nyomni.* -Jobban leszel... igaz? Johnny kérlek, ne halj meg! *Szipogom, remeg a szám és képtelen vagyok bármit is tenni, aztán beugrik, hogy mit tehetnék. Előkúszik a fogam, ejtek egy vágást a csuklómon és a szájához tartom.* -Igyál belőle... azt mondták... azt mondták nekem, hogy ez gyógyít. Gyerünk! *Szólok rá, ha nem akarja először, és mindenképpen a szájába tolom a csuklómat. Igyon, amennyi kell, nem érdekel, ha a végén mindketten botorkálva jutunk ki innen, de jussunk ki.*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Jómagam csak részleteiben ismerem a történetet, így nehezebben rakom össze, mint a drága. Látom, hogy az ajka elé kapja a kezét, és bent rekeszti a feltörő sikolyt, akkor már számomra is nyilvánvaló, hogy kivel is állunk szemben. Valami halálon túli rémmel, és annak megidézőjével, mesterével. Libby lefagy, nem megy neki a dolog, a kelleténél talán keményebben szólok rá.*
- De igen, muszáj. Tedd meg. *Reccsenek fel, és már támadom is a lidércet, aki nagyon is ellenállónak bizonyul. A tarkóm vérzik, a rém pedig jön tovább, akkor látom, hogy Libby pillanatok alatt elintézi az öltönyöst, és már jön is segíteni, amikor a sötét varázsló egész egyszerűen helyrerántja a nyakát, és feltápászkodik. Úgy tűnik, volt valami időzített védővarázsa arra az esetre, ha szembe kéne néznie a halállal. Libbyből kitör a vámpír, de nem is baj, talán most erre van szükség. Eltolom magam a faltól, érzem, hogy a bal karom el is törött könyöktájon a becsapódástól. Bénán csüng most mellettem, mégis összeszorítom a fogamat, ahogyan intek az öltönyösnek. Az állatias vicsort vet rám, és lendületből betámad. Nem tudom, hogy mikor kerül elő a kezemben a töltött pisztoly, amelyet sötét teremtmények ellen készítettem fel. A lövés eldördül, pontosan szíven találta a fickót, akinek több védelme nem volt. Üvegesen vádló szemekkel hullik a karomba. Elengedem, ő pedig eldől. Csak ekkor fedezem fel, hogy valami csordogál az oldalamon. Felfedezem a halott kezében éktelenkedő áldozótőrt, amelynek teljes pengéje véres. Lepillantok, és észreveszem a vágást, amely a bordáim között hatolt bele a húsomba. Furcsán érzem magam, nem fáj. Csak csordogál szépen a vér. Hátrapillantok, és ekkor látom, hogy spriccel szerteszét, mert a tőr a másik oldalon is átbuggyant. Vért köhögök fel, és térdre rogyok. Elhomályosuló tekintetemmel még látom, hogy Libby teljesen szétkaszabolt a gazdáját veszített élőholtat. Ezt már senki, és semmi nem hozza vissza. Nekitámaszkodok a falnak, és próbálok az eszméletemnél maradni.*

Tárgy: Re: Írország Csüt. Júl. 25, 2013 8:24 am

*Halálos fenyegetés, nekem pedig ennél még több, hiszen ha a ház újra épült, ha az apám nem halt meg, akkor ez számomra is veszélyes lehet nagyon is, és mellette még a régi emlékek, amik folyamatosan csepegteti a szívembe a rettegést. Nem csoda, hogy amikor meglátom a férfit kilépni a szobából azonnal felfelé rohanok. Láttam már kiskoromban, itt a házban, néhányszor, de fogalmam sincs, hogy kicsoda, soha sem volt szó róla bővebben, és igazából nem is akartam megtudni. Viszont, amikor felérek a lépcső tetejére még rosszabbá válik a helyzet. Lefagyok és kikerekedett szemmel meredek a maszkos alakra. Nem akarom tudni, hogy ki az! Nem akarok itt lenni! Remegek már szinte egész testemben, amikor leveszi a maszkot és meglátom az arcát. A gyomrom görcsbe rándul, a szívem vadul kalapál, és egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni. Csak bámulom az arcát, amit én torzítottam el így, és minden bizonnyal az az ember ott lent, aki visszahozta a halálból. De hogyan és miért? Nem kellett volna ide jönni, nem! A szám elé kapom a kezem, amikor megmoccan, különben sikítanék. Megint kicsinek érzem magam, egyáltalán nem erős vámpírnak, hanem csak egy tizenéves lánynak és szeretnék beszaladni a szobámba, hogy magamra zárjam az ajtót. Akkor térek csak magamhoz, amikor Johnny félretol és az öltönyösre irányítja a tekintetem. Bután nézek rá, láthatja, hogy szinte itt sem vagyok igazán.*
-Nem... megy Johnny... *Remeg a hangom és a szám is, amikor próbálok beszélni, de ő már mozdul is. Nekem is kellene, védeni a hátát, az öltönyössel foglalkozni, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Úgy állok és nézem végig a jelenetet, mintha csak moziban lennék, az apám, vagyis az, ami lett belőle a padlóhoz kenődik, és gyorsan fel is áll, majd Johnny repül el mellettem, amikor a falhoz vágja. Most már tényleg felsikoltok, hiszen látom, hogy behorpadt mögötte a tégla.*
-Hagyd... hagyd őt békén! *Hangosan zihálok a félelemtől, bár ez inkább csak megszokás, mint tényleg szükséges cselekvés, hiszen vámpír vagyok. Az ösztöneim pedig bekapcsolnak, amikor hallom, hogy valami száguld felém. Szinte fel sem fogom, hogy mozdulok és a következő pillanatban már törött nyakkal hever mögöttem a lépcsőn az öltönyös alak, én pedig szembenézek az apámmal, vagy ami lett belőle.*
-Nem bánthatod... úgy, mint anyát! *Itt vagyok, és szemben áll velem, az emlékek pedig egyszerűen csak a fejembe cikáznak. Elönt a düh, hiszen ő vette el tőlem, e miatt a hülyeség miatt, feláldozta anyát azért, hogy ha valaha baja esne, ő visszajöhessen majd. Életet az életért. Artikulálatlan hangon nevet fel, és esik nekem. Ha nem lennék az, ami, már sírva vergődnék és könyörögnék, hogy hagyja abba, de az vagyok, egyszerűen elpakolom magamban Libbyt, és hagyom hogy a szörny legyen most elöl. Automatikusan mozdulok, ütök és harapok, ahol csak érem. Érzem, ahogy kicsordul a vér az arcomon, az oldalamon, ahol a karmos kéz elér, és hogy a falhoz présel. Erősebb nálam és gyorsabb is. Megpróbálok a válla felett átnézni... Johnny...*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

Igyekszem. *Mormolom vissza, és igyekszem bátorítóan nézni, pedig igencsak be vagyok már rezelve. Felajánlottam, hogy jőjjünk ide, vissza a rémületes gyermekkora színterére, viszont nekem ez nem jelent mást, mint halálos fenyegetést. Nagyon nyelek, amikor megnyikordul a lépcsőfok, és meghalljuk a férfi duruzsolását. Libby megpördül és már szalad is felfelé, én is hátrasandítok, és egy ördögien gonosznak tűnő fickó szemeibe bámulok bele. Viszont ez nem Libby apja. De akkor ki lehet? Talán a vámpír sem tudja. Mindenesetre nem maradok le, ő pedig kettesével veszi fölfelé a lécsőket. Tetejükön éppen Libby hátába ütközöm, aki sikeresen meg is torpant, mert elállja utunkat valaki. Vagy valami. Merthogy nem tudom igazán megszemélyesíteni. Egy közel két méteres alak, fekete köpenybe, csuklyába burkolózva. Csak a hófehér porcelánmaszk világít ki belőle, no meg a démonian vörös szempár a maszk alatt. Utóbbi nem sokáig marad rajta. Leveszi a karmos kezével, és előtűnik egy rettenesen megégett arc. Erre már iszonyodva nyelek nagyot, és tolom félre Libbyt, hiszen ez tényleg az apja. Úgy tűnik a lenti öltönyös, aki korábban is ennek a démonidéző szektának lehetett valami sötét boszorkánymestere, a törzshely felégetése után visszahozta a nagymestert a sírból, és újjáépítették a házat.* Ő halandó, bánj el vele. *Sugallom a lánynak, az öltönyös felé fordítva. Én magam pedig nagy levegőt veszek, és kezeimet a lény felé fordítva kivételesen használom a vérmágus képességemet, és Libby apját egész egyszerűen a padlás padlójához kenem. A rém szó nélkül kel fel, gerince furcsa módon az ellenkező irányban hajlik. Kicsit roppant rajta, majd felém száguld a levegőben. Karmos kezeit rákucsolja a csuklómra, és úgy falhoz vág, hogy beomlik némi tégla, a szusz pedig bennem reked, a tarkómnál érzem, hogy valami forró csurog le a nyakamra.*

Tárgy: Re: Írország Szer. Júl. 24, 2013 7:19 pm

*Behúzódunk a sötétbe, amikor a kocsi bekanyarodik a ház elé. Ez már a sokadik, és tényleg nem tudom, hogy mi folyik itt, de egyre inkább érzem, hogy megül az ereimben a vér, már ha ezt egy magamfajta mondhatja. A kezem a kilincsre siklik és elő akarok lépni, hiszen engem nehezebb megsebezni, mint őt, és nem bírnám ki, ha miattam halna meg, én pedig itt maradnék.* -Jól van, de kérlek légy nagyon óvatos! *Pillantok rá, és megszorítom a kezét is, amikor végülis egymás mellett indulunk el a folyosón. Ismerős minden, de egy kicsit mégis más, az egész olyan nagyon hátborzongató. Megremegek kicsit, amikor meghallom a kérdését.* -Igen, csak ezek a képek a falon... ezek mások, de minden ilyen. *Szörnyű az egész és már abban sem vagyok biztos, hogy tudni akarom, mi történt itt évekkel ezelőtt. Annyira nyomaszt az egész hely. Meglátjuk a férfit és végül felfelé indulunk inkább, arra talán biztonságosabb. Követem felfelé, de megnyikordul a fa a lába alatt, én pedig egyszerűen lemerevedek, amikor meghallom a lépteket a hátunk mögött. Az öltönyös alak tűnik fel az ajtóban, én pedig meglátja az arcát teljesen kikészülök. A kezem reszketni kezd, miközben Johnnyét szorítom, a szám enyhén remeg.* -Hát visszajöttél kicsi Libby? *Összeszorítom a szám, és hirtelen tépem ki a kezem Johnnyéból, pánikszerűen kezdek el felfelé szaladni a lépcsőn.*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Ahogy belepillantunk a fényszóróba, a szemem elé kapom a kezemet, ám másikkal Libby után nyúlok, még nem láttak meg minket. Behúzom a fal árnyékába, és magam felé fordítom* Nincsen más út, csak befelé. Ha nem a pincébe, ahogyan egyenesen, vagy fel a felsőbb szintekre. *Bólintok, és már látom is, hogy lenyomja a kilincset, egész testével védve engem. Erre nincsen szükség, bár halhatatlan, egy vámpírt is elpusztíthat egy hozzáértő, akkor pedig az életemnek sincsen sok értelme. Így szépen visszahúzom őt, és magam mögé tolom. Legalábbis magam mellé.* Nem drága, hogy képzeled? Együtt. *Fogom meg a kezét, ha már egy pár vagyunk, ha az egyikünk megroggyanna, ott a másik, hogy elkapja. Legyen az halandó, vagy vámpír. A konyhából némi mozgást hallok még én is, a pincébe pedig nekem nincsen kedvem legyalogolni, ezért bólintok, hogy előre. Egy folyosón vágunk át, szegény lány bizonyára be van rezelve, hogy visszaköszönnek a régi helyszínek, amik már porig égtek. Mindenesetre tűznek semmi nyoma, viszont a berendezés meglehetősen újnak tűnik. Használt, de nem kopott.* Mintha... újjáépítették volna. Pontosan ilyen volt? *Suttogom oda, mert van egy olyan érzésem, hogy valami beteg állat kockáról kockára ugyanúgy megcsinálta az építményt. Vörös szőnyeg borítja a talajt, míg a falakon ősinek tűnő másolati festmények, mindenféle borzalmas horrorsztorikból. Látok jobbról egy szobát, amelynek üvegablaka van, bekukkantok rajta. A fala vörös, valami nappalinak tűnik, kényelmes fotelek, szófák, valami gramofon előtt, nekünk háttal egy öltönyös alak matat valamit. Nem kéne oda bemenni. Inkább intek a cicámnak, hogy talán menjünk fel a lépcsőn.* Erre padlás van? *Teszem rá a lábamat az első lépcsőfokra, amely hangosan megnyirkordul a súlyomtól.* Ajjaj...

Tárgy: Re: Írország Szer. Júl. 17, 2013 7:44 pm

*Tényleg nem akarok neki fájdalmat okozni, önkéntelen reakció, amikor megszorítom a kezét, és kellemetlen plusz, hogy túl erős vagyok, hogy ezt csak úgy gond nélkül megtehessem. Én nem merek túl sokáig nézni az ablakba, így aztán nem látom a karmos kezet, azt hiszem jobb is így, mert ha látnám, akkor nem csak megtorpanok, hanem futólépésben távozom, ahogy csak a lábam bírja. Végképp nem értem, miért vannak itt az autók, hiszen kiskoromban sosem járt ide senki sem, akkor most meg kik és miért vannak itt? Visszakozom, el akarok menni, nem tudom, hogy menni fog-e ez, félek túlságosan, és képtelen vagyok bemenni.* -Köszönöm... *Nyögöm, amikor végül megfordulunk, de nem sokáig tudok fellélegezni, mert egy autó áll meg épp velünk szemben, bár nem pont a fényben állunk.* -Máshogy? De azt se tudjuk hányan vannak és miért... *Úgy érzem magam, mint kiskoromban, félek és legszívesebben a pajtába menekülnék, mint ahogy akkor tettem. Bezárkózni és ott gubbasztani fél nap, hogy az apám ne jöhessen a közelembe.* -Ne... a pincét ne... *Suttogom elhalóan, de tudom, hogy nincs más út, el nem mehetünk, és a konyhába sem lehet, ott is vannak. A szívem majd kiugrik a helyéről, a szám szinte remeg, de végül erőt veszek magamon, és a fiú elé lépek. Én vagyok a halhatatlan igaz? Akkor nem kell előre menni. Óvatosan nyomom le a kilincset, hogy elinduljunk a sötétbe.*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Görcsbe rándulva tépem ki az ujjaimat az övéből, arcomon átsuham a fájdalom, ám egy pillanatra behunyom a szememet, és a jó dolgokra koncentrálok. Amikor kinyitom, már mosolygok, és jelzem, hogy semmi baj. Persze fáj, de nem fontos, a drága nem tehet róla, hogy ilyen erős. A birtokot én még sosem láttam, és csak Libby elmondásából tudom, hogy már nem kéne így kinéznie. Beljebb jutunk a falon belülre, és már csak az a kérdés, hogy hogyan hatolunk majd be a birtok szívébe. A villany ég, méghozzá az egyik emeleti ablakban villant fel, és amikor odakapom a tekintetemet, mintha két karmos kezet láttam volna eltűnni a párkányokról. Biztosan csak a képzeletem játszott velem csúf tréfát. Bólintok, amikor a hátsó bejáratot javasolja, arra indulunk el, szorosan a fal mellett. A kocsibejáró felé kisandítva azonban rémület járja át a lelkem. A ház mögött vagy tucatnyi autó áll, szépen sorban. Kik vannak itt, és miért? Ekkor elhangzik a kérése, sőt, könyörgése, amire már én is bólintok, már én sem merem erőltetni* Igen... az lesz a legjobb, forduljunk vissza. *Húzom őt előrefelé, ahonnan jöttünk, amikor autó hallatszik, és két reflektor néz velünk szembe, szerencskénkre nem láthat minket az illető, mert még a ház oldalánál vagyunk, de előlről is jön valaki.* Késő. Máshogyan kell ellenük harcolnunk. *Húzom el a számat, talán a futás lenne a leghasznosabb. De ha már itt vagyunk, egész életében fogja marni a tudat, hogy meg sem próbálta.* Lefelé látok egy lépcsőt, valami alagsor lehet, meg van a hátsó ajtó... ami nem tudom, hova vezet. *Suttogom alig hallhatóan, ő úgyis érti.*

Tárgy: Re: Írország Szer. Júl. 17, 2013 7:14 pm

*Igen az eső most e téren szerencsés, elmossa a zavaró szagokat, így a vér szagát is, és nem zavar tovább már. Megszorítom Johnny kezét, talán egy kicsit erősen is elsőre, amiért elnézést kérően pillantok rá. Nem akarom eltörni az ujjait véletlenül, csak mert félek... mit félek? Rettegek, még mindig remegek, ahogy elindulunk a fűben, akarom mondani a sárban cuppogunk a ház felé. A fal már több helyen hiányos, így nem jelent gondot bejutni. Emlékszem évekkel ezelőtt hányszor jártam körbe és csak egy kis résért is hálát adtam volna a sorsnak, de semmi. Iszonyatos volt nem látni, érezni a külvilágot, maximum néha hallgattam, ahogy egy-egy busz, vagy autó halad el a távolban. Nem értem, hogy hogyan állhat még a ház, nem kéne itt lennie, leégett teljesen, hamuvá, és most mégis áll, mintha mi sem történt volna. Vajon mióta?* -Hátul, talán hátul jobb a konyha felől. *Nyelek egy nagyot, aztán megtorpanok néhány méterrel az ajtótól, amikor az egyik szobában hirtelen felkapcsolódik a villany. A szám elé kapom a kezem, hogy visszafojtsam a feltörni akaró sikolyt.* -Forduljunk vissza... kérlek... *Nem megy, egyszerűen nem vagyok ehhez elég erős. Mi van... mi van, ha ő van ott bent. Nem halt meg? Talán él? Megtalálta valaki, kiugrott és most életben van? Hevesen ver a szívem, már egész testemben remegek és képtelen vagyok akár csak egy lépést is megtenni. Hogy tehetett ennyire tönkre egyetlen ember?*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Csak ösztönből törlöm meg az államat, mert eszembe sem jut, hogy esetleg bekattanhat a vér láttán. Egyébként pedig amikor kiszállunk a buszból, el is mossa gyorsan az eső, és már a hajam, ruhám tapad rám ronggyá ázva. Megfogom Libby kezét, hogy legalább egymást ne veszítsük szem elől, és megrázom a fejemet.* Nem tudom, de ez nagyon nem jó. *Beszívom az ajkamat, hogy koncentráljak, határozottságot merítsek, mert tudom, hogy nekem kell sugároznom a lelkierőt. Pár belélegzés után már készen állok, és bólintok, hogy menjünk. Nem olyan messze tehát ott a birtok, mi meg lassan bokáig gázolunk a sárban, betonútnak nyoma sincsen. Hol az épületet nézem, hol pedig a leányzót, és tényleg nem tudom a választ. A pisztolyt kihúzom a farmerből, és hátra tolom be az ingem alá, hogy legalább rejtve legyen, és ne ázzon át a lőpor. Vállat vonok a kérdésre, és én is azzal felelek.* Elől, vagy hátul menjünk? *Mutatok rá, hogy hátul egy kocsibejáró van. Az szerintem is különös, miért is áll most az épület, ha porrá égett egykor. A villámok ismét feldörögnek, az eső pedig úgy esik, minth dézsából öntenék. Azt azért észreveszem, hogy nem vezet telefonkábel a házhoz, ami azért elég furcsa a huszonegyedik században. Baljós. Ki a fene lehetett Libby apja? Vagy nem is múltidőben kell érteni a kérdést. Nyelek egyet, én javasoltam, hogy jőjjünk ide, hogy megküzdhessen a démonaival, de mi lesz, ha én vesztek rajta? Most már mindegy. Kihúzom magamat, és várom a válaszát.*

Tárgy: Re: Írország Szer. Júl. 17, 2013 8:00 am

-Persze értem én, csak ez még szokatlan, tudod én mindig csak pozitívnak láttalak. *Megeresztek egy mosolyt, ne hogy azt higgye, hogy ez most negatív színben tünteti fel. Kimondottan jó dolog, hogy neki is vannak hátrányai, szóval egyáltalán nem zavar a dolog. Leülünk végülis a helyünkre, bár a fickó tényleg nem valami bizalomgerjesztő és az sem, hogy az egész busz teljesen kihalt. Kifelé bámulok az ablakon, elég pocsék az idő, finoman Johnny-ba karolok közben. Jó lenne nem sok időt tölteni ezen a buszon, viszont oda érni sem szeretnék túl hamar... sokat akar a szarka igaz? Amikor megcsúszik a busz, és dőlni kezd automatikusan felsikítok, pedig igazán nagy bajom nem eshet, de attól még ez az önkéntelen reakció meg van. Próbálom ösztönösen tompítani az esést, aztán amikor megállunk Johnny-t keresem a tekintetemmel. Az álla vérzik... ez nem jó. Az a mázli, hogy este ettem, bár már azóta sok idő eltelt. Összeszorítom a szám és kényszerítem magam, hogy másfelé nézzek. Rajtam is van néhány karcolás, de maximum maszatos maradok, mert gyorsan tűnnek el a sebek, forrad össze a bőröm.* -Mi a fene történt? *Próbálok kikászálódni a székből, ami nem egyszerű, hiszen az egész busz oldalra van dőlve. A srác után megyek, de a sofőr sincs sehol. Felállok a busz oldalára, amikor már kint vagyunk, a sötét nem zavar, bár a villámok fénye eléggé bántja a látásomat, ahogy alkalmazkodik a fényviszonyokhoz. Mintha csak éjjellátó szemüvegben lennél és jól belevilágítanának a szemedbe zseblámpával. Lefagyok, és azonnal Johnny keze után tapogatózom, amikor meglátom a magas falakat, és a távolban az épületet. Érezheti, hogy szinte remegek, amikor megölel és nem azért, mert fázom... rettegek.* -Az... az ház leégett. Láttam Johnny, én gyújtottam fel, porrá égett, nem maradt semmi, csak... csak hamu. *El-elcsuklik a hangom. Nem kéne állnia a háznak, nem szabadna! Még az istálló egy része is hamuvá lett, mire kiértek a tűzoltók tisztán emlékszem.*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Sosem állítottam, hogy csakis jó lennék. Valóban szeretek másoknak segíteni, megmenteni őket, de ehhez nagy ritkán még nekem is be kell mocskolnom a kezemet.* Rávisz a szükség Libby, mocskos dolgok ellen nem mindig a tiszta válasz a megoldás. *Mosolyodom el, aztán fel is szállunk a buszra. Az öreg furcsa válaszán nem tudok mit reagálni, inkább hátrébb indulunk, és le is ülünk valahol középtájon. Rajtunk kívül senki nincsen a buszon. A felhők egyre sötétebbek, és megjelennek az első villámok, ahogyan esni kezd az eső. Most feszülten figyelek, nem is szólalok meg, a rossz érzésem csak egyre fokozódik. Aztán az egyik kanyarban megcsúszik a busz egyik kereke, kipörög, és egész egyszerűen felborulunk. A fények azonnal kihúnynak, kicsit be is verem az államat, és a bordám is meghúzódik. Felszisszenek, de azért nem vészes. Kimászok az ülésemből, és ránézek Libbyre is, hogy jól van-e, de az ő teste sokkal jobban bírja az ilyen horzsolásokat* Hát ez remek... *Morgom, és lehajolva megyek előre, hogy megnézzem az öreg sofőrt. Akárhogy meresztem a szememet, nem látom sehol, teljesen üres a széke, viszont az ajtó nincsen nyitva, sem pedig az ablak. Furcsálkodva pillantok vissza a vámpírra.* Mi a jó élet folyik itt...? *Kérdezem hitetlenkedve. Aztán egy jól irányzott rúgással kiteszem a helyéről az ajtót, és kicsusszanok a feltáruló nyíláson. Kint felállok, és pillanatok alatt bőrig ázok. A villámok egy közeli házat világítanak meg. Talán ez lenne Libbyék birtoka? Ódon falak veszik körül. Megérkeztünk volna? Hátborzongató. A kezemet nyújtom a lánynak, hogy ki tudjon mászni, aztán átölelem kicsit.* Megvagy?

Tárgy: Re: Írország Kedd Júl. 16, 2013 6:46 pm

-Miket meg nem tudok rólad Johnny, még a végén kiderül, hogy nem is vagy annyira jó fiú. *Mosolyodom el, hiszen ez a pisztoly dolog tényleg nagyon új még nekem, nem láttam nála ilyesmit, bár az is lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé. Haladunk tehát a cél felé, igazából félek is meg nem is, jó lenne vége eltüntetni azokat a rossz álmokat, de nem tudom, hogy mi vár rám, és nem akarok újabb álmokat sem.* -Értem én, de attól még szokatlan ezt tőled hallani, bár legalább te sem vagy teljesen patyolat tiszta, ennek akkor is örülök. *Nevetem el magam, hiszen a srác mindig is a nagy jótevő szerepében tetszeleg és azért ne legyen már mindig olyan veszettül tökéletes. Hátra pillantok, amikor meghallom, hogy jön a busz, nem sokára Johnny is meghallja és hát akkor irány, mert még a végén lekéssük. Fellépdelünk, megússzuk éppen hogy az esőt, ami azért mázli ebben a rossz kezdetben. A vezető nevetésén azért eléggé meglepődöm, de csak akkor szólalok meg, amikor beültünk a helyünkre.* -Ez nem jó jel, igaz? *Kipillantok az ablakon, egyre jobban szemerkél az eső. Félek...*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*A nyelvöltögetésre egészen elérzékenyülten kócolom össze vörös tincseit, és el is indulunk lefelé a faluba.* Nos.. ha szükséges, akkor tudom használni. *Vallom be komoly hangon.* Nem csak a varázslatok ellen kell felkészülnünk, ezek itt főleg muglik, az ő világukhoz kell hasonulnunk. *Lesétálunk egy utcácskát, még van egy kevés időnk, ezért nem kell gyorsra venni a tempót. Időnként hátrasandítok, onnan jön majd a busz, míg a szabad kezemmel apró után kotorászok a farmerben.* Tudod voltam már medikus ilyen mugli kórházakban is, ahol pusztán a gyógyításért ölni tudtak volna egyes betegek, és amikor egy őr lefagy, bizony valakinek résen kell lenni. Ha ezzel megvédhetünk életet, néha ölni is kell. *Foglalom össze. Tényleg afféle hős is vagyok, de szükséges esetén már volt, hogy rálőttem valakire. Ölni még nem támadt alkalmam, szerencsére, nem tudom, hogy az tényleg menne-e. Meglátjuk lassan a megállót, ahol rajtunk kívül senki nem álldogál. Berregés üti meg a fülemet, Libby bizonyára már előbb hallja. Kicsit tényleg ki kell lépnünk, nehogy úgy tűnjön, hogy nem a megállóba igyekszünk. Egy nagy sárga busz tűnik fel a kanyarban, messziről látszik, hogy alig vannak rajta páran. Még előtte odaérünk, gyorsan ellenőrzöm az uticélt, és Libbyre mosolygok, az esőcseppek éppen most kezdenek el hullani. A busz végül megáll, pár fiatal lerohan róla némi zsivajjal, én felsegítem Libbyt, és a sofőrhöz fordulok.*
Kettőt Waterhillig. *A fogatlan öreg egy pillanatig rosszallóan, furcsálkodva néz, aztán hangtalan nevetés hagyja el az ajkait. Nem tudom ezt mire vélni, fizetek, és a lány után lépek, lelkemben némi rossz előérzettel.*

Tárgy: Re: Írország Vas. Júl. 14, 2013 5:11 pm

*Én annyira nem is gondoltam bele, hogy mire lehet szükség, ami jó eséllyel azért is van, mert olyan sok mindenre nincs szükségem, pl. kötszer és társai nem nagyon kellenek. A válaszára elnevetem magam, még a neheze előtt egy kis vidámság legalább.* -Persze, legtöbbször! *Öltöm ki a nyelvem, de az a helyzet, hogy tényleg így van, csak hát ezt így nyíltan beismerni... azért annyira nem hódolok be, mégis csak én vagyok az erősebb, meg minden igaz? Végül bólintok a kezemet az övébe csúsztatom, és hát irány a célállomás, a buszmegálló. Az idő tényleg nem a legjobb, de hátha nem fog leszakadni az ég, ha pedig igen, hát kicsit megázunk. Szerencsére az esővel nincs konkrétan baja a magam fajtáknak, maximum Johnnynak lenne gáz, ha megfázik.* -És használni is tudod? Még sosem láttalak lőni. *Csodálkozom el a pisztolyt látva az övében, hiszen ez tényleg szokatlan. No meg, ha valamiféle szellemmel találkozunk, akkor mi lesz? Nem sokat fog érni a pisztoly, még ellenem se érne el vele semmit. Elérünk végül a buszmegállóba, lehuppanok a padra és figyelek, hogy mikor érkezik a busz. Igyekszem nyugalmat erőltetni magamra.* -Lehet, hogy nem lesz semmi, csak utazunk egy jót. *Mormogom magam elé, de igazából nem hiszek benne, hogy tényleg így lesz. Bárcsak!*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Felhúzom a hátizsákomat, és körbenézek, hogy mit érdemes még vinnünk. Hoztunk valamennyit ruhát, ám erre a kis "kirándulásra" csak váltás fehérneműt hozok, és inkább hideg élelmet raktam el, mágikus füveket az esetleges gyógyításra, és némi tartalék vért Libbynek, ki tudja, hogy mikor lesz rá szüksége.* Dehogy mindig. *Viszonzom a mosolyt, megragadja párocskám kezét, hogy lassan induljunk.* Csak úgy legtöbbször. Mehetünk? *Kérdezem lehengerlő sármot sugározva, és bekulcsolom a szoba ajtaját, lesétálva a lépcsőn pedig le is adom a panzió tulajdonosának. A környéken van egy buszmegálló, már jó előre kinéztem egy járatot, amely Libby egykori lakhelye közelében halad majd el, arra fogunk felszállni. Még van egy bő húsz percünk, amíg megérkezik. A szép idő most kezd tovatűnni, kissé sötét az ég, a szél is feltámad. Kár, hogy pont a rossz időben sikerül elindulni, de nem öntöm szavakba sajnálkozásomat, mert ha most visszafordulnánk, a drága vámpíromat az életben nem lehetne ismét összekaparni egy induláshoz. Mármint az én életemben, merthogy ő halhatatlan. Tehát sétálunk a falucska főutcáján, és beharapom az ajkamat, mert még esernyőt sem hoztam. Elfelejtettem. Sebaj, hátha csak nyári zápor, amit a buszon átvészelünk. Magabiztosan húzom fel az ingemet, és mutatom meg az övembe rejtett pisztolyt.* Látod, hogy milyen óvatos vagyok? *Kacsintok a vöröskére, és keresgélem a buszmegállót.*

Tárgy: Re: Írország Vas. Júl. 14, 2013 8:30 am

*Tény, hogy nem vettem rá magam egy könnyen, hogy elinduljunk. Az az igazság, hogy túl sok minden történt rövid idő alatt. Ez a levél a vámpír bagázstól, meg a tény, hogy mi lettem, és hogy kiderült Jake micsoda, és hogy itt kell lennünk, meg az álmok. Könnyebb volt mindent egy kicsit félretenni és úgy csinálni, mintha csak nyaralnánk, pihennénk és igazából nem lenne semmi dolgunk, túrák, séták, és... ennyi. Persze éjszaka nem könnyű, mázli, hogy nem kell sokat aludnom, mert az álmok újra és újra eljönnek, így hogy közel vagyunk, még erősebben. Tudom, hogy Johnny-nak igaza van, hogy mennünk kell, nem húzhatom a végtelenségig a dolgokat, csak hát nehezen szánom rá magam. Sóhajtok egye és bólintok végül.* -Jól van, tudom én, hogy igazad van. Mindig igazad van, ez már-már kiborító! *Mosolyodom el, és finoman viszonozom a röpke csókot is. Bár sok időbe telt, de legalább végül sikerült áthidalni a problémákat, és már nem félek attól, ha hozzám ér, ha megcsókol, sőt megszokott vált pár hét alatt, amióta az egész elkezdődött. Elszakadok tőle, és felállok az ágyról, hogy gyorsan összepakoljam a cuccaimat. Nem halmoztunk fel sok mindent, hogy ne kelljen cipelni és hát jó dolog is a tértágított könnyű hátizsák. Gyorsan elkészülök és feldobom a hátamra a cuccomat.* -Kész, mehetünk! *Húzom ki magam, bár az arcom koránt sem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatni próbálom magam. Azért igyekszem, tényleg.*

Hozzászólások száma : 58 Kaszt :

*Már hetek óta egy kis faluban rostokolunk, lényegében itt töltjük a nyári szünetünket, mert Libby még nem tudta rászánni magát, hogy felkeressük egykori birtokát, ami innen egy pár órás buszútra van. Nem sürgetem, végülis az ő élete, amelynek én csak a részese lehetek, de meghatározója semmiképpen sem lehetek. Napjaink egyenlőre hasonlóan, de azért nem unalmasan telnek, sokat beszélgetünk más dolgokról, élvezzük hogy együtt vagyunk, kirándulgatunk nagyokat a zöld erdőkben. De talán már itt volna az ideje, hiszen a nyár a közepéhez közeledik. Az egyik koradélutánon úgy döntök, hogy nekiszegezem a kérdést. Az ágyon ücsörgünk, és a kezét fogom, miközben tárva van fogadóbeli szobánk ablaka, és kellemes meleg fuvallat száll be.* Libby... lassan tényleg muszáj utánajárnunk, ha már idáig eljöttünk. Tudom, én erőltettem a dolgot, de csak akkor fognak elmúlni az éjszakai árnyképek, ha végre le tudod zárni. Mit szólsz, készüljünk fel az indulásra? *Mosolygok rá, és finom erőszakkal szívom be ajkaimmal az övét.*

Diák Hozzászólások száma : 284 Kaszt :

*Olvasgatja a könyvet, ő is sejtette homályosan, hogy itt valami régi ügyről van szó, de a pontos indokokra végül nem jön rá, mert a könyv az enyészeté lesz. Eddig sem birta a tükröket, ezután még kevésbé fogja. A tündével együtt végre hazajutnak.* Köszönöm, hogy felélesztettél. *suttogja halkan, aztán miután elköszönöntek egymástól, nagyon gyorsan elindul a szobájába. Aludni nem fog tudni, de a meleg ágytól legalább megnyugszik picit.*

Hozzászólások száma : 158 Kaszt : Üzenőláda :

*Mikor Joyce felveszi a könyvet, ő is odaosongál megnézni, mit írnak benne. Hát igen sejthető volt, hogy itt régi eseményekről van szó, de többet nem tudnak meg. Az tuti, hogy innentől kezdve óvatosabb lesz a tükrökkel, még a végén valami átjáróra bukkan megint, és az nem lenne értékelendő. A két rövidkardot közben már újra az oldalára csatolta, aztán jön a körgyűrű, valamiféle térkapu lehet. Mindenesetre újra az iskolába találják magukat...végre. Koszosan, piszkosan, megviselten, de újra itt. Nem örült még eddig ennyire a kúriának, az egyszer biztos. A fotelből feláll, ahol találja magát hirtelenjében.* -Ügyes voltál. *Pillant Joyce-ra egy elnzését kérő mosollyal a pofon miatt, de szükség volt rá. Aztán szépen el is indul a hálója felé, ha jön a fél-tünde akkor vele együtt, nem lenne jó most a sötétben a kúriában egyedül mászkálni. Ez esetben a harmadikon válnak el útjaik, és távozik a szobájába, lesz mit kipihenni.*

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*LAssan csend telepedik a szobára. Úgytánik már cska keten vannak. Egy kihalt kastélyba ami régen még lehet más volt. A könyv fedlapján ennyi áll "Különös esetek." Ha bele lapoznak az első oldal szembe tűnik bár nem látták a kastélyt világosba de ez a hely hasonlít rá. Alatta egy hír szerüség. Ferlon Ideggyógyászati intézet. Tűzvész, álltal lezáratva 1814. És alatta egy idézet a jól ismert. "A Tükrök átjárók " Szöveg viszont nincs idő tovább olvasni a könyv hamuvá válik a lány kezébe és egy pillanat mulva a két lány körül pulzáló körgyűrű jelenik meg. Egy villámlás szerüséget látnak és a következő kép már az hogy az iskola társalgójába vannak egy fotelbe egymás mellett. Megint otthon Bulgáriába a Nezabarba távol egész írországtol és a Ferlon intézettől.*

Diák Hozzászólások száma : 284 Kaszt :

*Hát igen, ő is csak kapkodja a fejét. Gyorsan odaugrik, és felkapja a tőrét, és ismét elteszi. A légnyomástól majdnem megsüketül, de legalább valami történt. Majdnem elhányja magát a látványtól, de legalalább a kicsik már jó helyen vannak. A kislány is elég furán néz már ki, és egy könyvet is megpillant a törmelékek között. Gyorsan odaugrik, hogy megnézze. Már túl akar lenni a dolgokon minél hamarabb.*

Hozzászólások száma : 158 Kaszt : Üzenőláda :

*Elég gyorsan játszódnak le az események, azért persze apja kardját mindenképpen visszaszerzi, még a tükör robbanása előtt, és így más Joyce varázslatai is hatásosak. A robbanástól azért hátraesik, de legalább már a prof meghalt. Nem szép látvány, ahogy gyerekek sem. De legalább a lelkeiket megtudták mente. Pár pillanatig csak nézi, ahogy a lelkek szállnak fel.* -Béke veletek. *Suttogja egész halkan, mintegy csak maga elé. Mindenképpen elérhetek valamit, ha már nem tudták megmenteni a testüket, legalább kiszabadították lelküket a fogságból. A könyvet épp ezért egyelőre még nem veszi észre, hisz a kislánytól valamivel messzebb ált, és a tükör robbanásának lökése hátra is lökte, no meg a távozó lelkek is lekötik figyelmét.*