Várószobák - fiúk

*bőröndjéből elővett egy halom könyvet, és a polcra rakta őket, szépen nagyság szerint elrendezve. Egyebet nem is kívánt elővenni, de pár perc gondolkodás után kihúzta a zsákból bandázsát, s gondosan alkarjára, továbbá ujjaira tekerte.* ~Csak tudnám mitől fáj a kezem! Mindenesetre most körül kell néznem, hátha ráakadok valakire aki megfelel nekem~ *a szobát ugyan azokkal a határozott és erőteljes léptekkel hagyta el, mellyel az előcsarnokba érkezett*

Hát köszönöm az útmutatást! *széles mosollyal nyugtázza helyzetet.* Először kicsit összeszedem magam, van egy-két elintéznivalóm a bőröndömmel. *ekkor bal kezével vidáman megpaskolja utazóbőröndjének tetejét* Később biztosan körbenézek még itt, meg az sem árt ha megismerkedek pár emberrel rajtad kívül, egyedül biztos unalmas lesz az a sok idő amit Nezabarban töltök. ~Még hogy unalmas, lehet jobban járok ha itt elkerülöm a legtöbb embert, habár tényleg sok idő lesz, kell valakit kerítenem aki meg tud védeni egy ideig~

*Egyszerű járásával - törekedve az egyszerűségre és a feltűnés elkerülésére- felsétál Maeve után a lépcsőn, s meghallgatja mondanivalóját. Miután végzett, megkérdi:* Meddig leszek ebben a szobában, úgy értem, innentől ez lesz a végleges lakhelyem ? * Kérdése közben besétál a szobába, bőröndjeit fél kézzel emeli fel ágyára, majd mellényén feljebb húzza a cipzárt megérezvén egy hideg szellőt. Visszafordul a lány felé, és türelmes arckifejezésével néz rá. Jobban mondva nézne rá, valójában a feje mellett bámul el, hisz a szemébe nem szeret nézni senkinek.*

*Lojza nem vágyik most mások társaságára, csak a lány jár a fejében, és a mai nap élményei. Túl sok információt kapott, és túl sok újjal gyarapodtak tapasztalatai, amiket nehéz feldolgoznia. Pihenni vágyik, és szemhéjai már kezdenek nehézzé válni. Elfáradt a sok lépcsőfok után, és a lába is egyre jobban csak fáj. Lily nyomot hagyott lelkében, és kérdéseket keltett gondolataiban. A lány búcsúzó szavaira szökkenve fordul meg az ajtó előtt, és elkapja mosolyát szemével.* Neked is jó éjt, Lily! Légy jó! Szia! *Lily mosolyát látván ő is elmosolyodik a lányra, majd a szobája felé veszi az irányt. A folyosó gyertyákkal van megvilágítva, és némelyik ajtó széleinél még szűrődik ki egy kis fénynyaláb. Néhol halk beszédet is hallani lehet. Lojza óvatos léptekkel, lassan közelít szobájának ajtaja felé. Mikor odaér hozzá, próbálja nyikorgás nélkül kinyitni azt, de a kilincs lenyomása után rögtön hallja, hogy ez lehetetlennek tűnik. Hirtelen mozdulattal tárja ki az ajtót, hogy minél rövidebb ideig hallasson zavaró hangokat az ajtaja. Senkit sem szeretne felébreszteni, hiszen nem ismeri őket, és senkiben sem bízhat itt meg, kivétel persze Lily, aki számára nagyon sokat jelent. Belépve az ajtón felgyulladnak a falára helyezett gyertyák, mire ő megriadva ejti el botját és hátraesik.* Hát ez nem sikerült! *Mondja mérgelődve kissé, és a földön ülve hajtja be maga mögött az ajtót. Miután nagy nehezen sikerül felállnia, megpillantja az ágya mellé helyezett hátizsákját, és enyhe megnyugvást érez lelkében.* ~Igaza volt Lilynek! Persze, hogy igaza volt!~ * A fáradtságtól ruhástól veti bele magát a szépen megvetett ágyába. Még sosem aludt ilyen kényelmes helyen. Lojzának ez maga a Paradicsom, és ennyire még sosem volt meg mindene. Tulajdonképpen sosem vágyott semmire sem, csak szabadságra az intézet falain kívül, amit most magáénak tudhat. Életében elsőnek nyugodt szívvel hajtotta párnára a fejét. Jól betakarózott, és ezután elaludtak a gyertyák. Lojza elaludt, s álmaiban Lily jött elő.*

*felment a szobába, körbenézett és egy öres ágyra feküdt, nem szólt és szinte azonnal mély állomba zuhant*

Eddig leginkább a lélek kertben aludtam*Mondja Woden és átveszi a kulccsot*Most bemegyek és ledőlök szia és kössz a segítséget mondja Woden és Belép a szobába,rádől egy ágyra és elkezd aludni...*

~Hogy lehet valaki ennyire vak? Itt állok és nem vesz észre? Hova kerültem drága jó istenem?~ *Sajnálkozik egy sort, aztán odabandukol a fiúhoz. Mostmár meglátta őt.* ~''Áh hát itt vagy'' ilyen vaksi lennék mint te már öt oszlopnak mentem volna neki!~ *Mérgelődik magában, aztán végre egy jó hírt is kap.* ~Nahát tudsz normálisan is beszélni?~ *Néz kérdőn a fiúra, hiszen most elég kevés, szinte észrevehetetlen hibákat ejtett.*
-Helyes!
*Bólint a fiú.* ~''Menjünk is!'' Hova menjek te rövidlátó? Összepakolásról nem hallottál mi? Ahhj!~ *A jó hír ellenére nincs jó kedvében. Sarkon fordul és elmegy a bőröndjéért. Szerencsére nem nagyonpakolt ki belőle, vagy amit kivett azt már vissza is rakta, mert tudta, hogy nem sokára átfogják helyezni. Megemeli hát útitársát és követi a fiút.*
~Jobb lenne ha hozzám se szólna, csak felidegesítem magam a hülyeségein~
*Csak dúl-fúl mérgében. Lekéne nyugodnia végre, mert ha véletlenül egy ilyen gondolata kifut a száján, akkor annak nem lesz jó vége*

*Korán van még. Joseph ilyenkor még, elég beszámíthatatlan állapotban van. Csendben ücsörög egy széken és vár. Egy várószobában mi mást lehetne tenni? Tanulni nincs kedve még. Csak bámul maga elé és ábrándozik. Éppen arra gondol, hogy hány embernek okoz majd fájdalmat, ha kijárta az iskolát. Szenvedni fog mindenki. Ezek a gondolatok fel is vidították, élénkítették egy kicsit. Azonban, mint mindig most is megzavarják a nyugalmát. A nevén szólítják. Joseph felnéz. Ismerős arcot lát. Ismét lehajtja a fejét*
~Ez meg mit keres itt? Megint ki akar idegelni?~
*Nem áll túl pozitívan a dolgokhoz, de lassan komótosan feláll végre, hogy a kedvenc ismerőse is megszemlélhesse őt. Nem szól semmit, nem tesz semmit, csak vár* ~Valószínű meg fog rá kérni, hogy korrepetáljak pár embert. Vagy, hogy legyek tanár...vagy valami megtisztelőt~ *Gondolkodik a lehetőségeken*

*Csendben ül az ágyán és olvasgatja a levelet amit anyjának írt.*
Kedves Anya!
Sajnos eddig nem volt alkalmam levelet írni,sok a tanulnivaló és én szorgalmasan járok az órákra.Biztosan büszke lennél rám.Igyekszek mindent megtenni,hogy megszolgáljam azt a sok pénzt amibe az oktatásom kerül.Egy nagyon jó szakhoz kerültem,Allidonnak hívják.Néhány diáktársammal már volt alkalmam megismerkedni.Képzeld itt még élő állatok is vannak!Egy másik világ nevű helyről származnak,daimónoknak hívják őket.Beszélni is tudnak és elég sok van belőlük a suliban.Köszönöm a könyvet és a ruhákat amit Karácsonyra küldtél.Remélem örülsz az én ajándékomnak is.Tudom,hogy egy pár új mosogatókesztyű nem nagy szám,de a te munkádban jól jöhet.Most befejezem a levelet és sétálok egy kicsit.Nem mászkáltam még sokat az iskolában,te ismersz és tudod,hogy inkább magányos típus vagyok.Vigyázz magadra és ne dolgozz túl sokat.
Ölel fiad:
Vendess
*Beteszi a levelet egy borítékba és tesz rá bélyeget is.*-Most már csak keresnem kell egy madarat ami elviszi.*Megigazítja magán a ruhát és elindul egy kicsit barangolni a kastélyban.*