Dól háló

- Isabella Newton.. tudod, barna hajú, formás.. * rajzol a kezével kerekded idomokat a levegőbe természetesen a szelet kenyérrel és szalámival együtt * - karcsú... szárnyakkal... * bököm ki a fiú kérdezősködésére, majd inkább fojtatom a vacsorát. Kommunikációnkon azért elmosolyodom, már csak az kéne, hogy egy lány lássa ezt. Mint két ősember, már csak a üvöltés kellene meg a makogás, a kajálási rituálé már megvan hozzá. *
- Az asztalt? Miért pont az asztalt? Miért nem dobtad ki mondjuk azt az évek óta ittmaradt utazóládát? * mutatok a kallódó darabra, majd inkább megvonom a vállamat. A fiú kérdésére csak felvonom a szemöldökömet majd elgondolkodom rajta két harapás között. *
- Hát nem tudom.. abszolút nem érez semmit? És ha udvarolnál? * bököm ki, majd felhorkanok kérdésem után *
- Szerinted baromság, hogy szeretnék udvarolni egy lánynak? Mármint hogy én akarok lenni a férfi a kapcsolatunkban? * kérdezem én is meg, a legkellemetlenebb problémámat, majd követve Logan példáját újabb szelet kenyeret tüntetek el. *
- Nah, lehet be fogok menni pár ilyenért... meg könyvért is. Néha nem ártana lefoglalni a gondolataimat... mert Bells túl sok időmet elveszi... Ajj miért kell a nőknek ilyen agyrombolónak lenniük? * teszem fel a költői kérdést, majd jóllakottan megsimogatom a hasamat. *

- Ahham, értem.. * mondom, majd egy óriási falatot tuszkolok a számba. Lassan úgy érzem magam mint egy bazári majom, hiszen enni úgy eszek, mint aki még soha nem evett, és Logan is érdekesen csillogó szemekkel pislog rám. Tekintetem az asztalon lévő repedésre vándorol, és egyszerűen tudom, hogy valami nem stimmel. Napok óta újabb és újabb kárt vélek felfedezni az apró szobán, azonban az összes lakó közül Logan az egyetlen, aki kellően termetes ahhoz, hogy talán egy ujjával véghezvigye ezeket. Mikor felőlem érdeklődik csak megvonom a vállamat, igazából túl sok mindent én sem óhajtok megosztani, hiszen ha nem nyitott felém a "cimborám" lehet nekem sem kellene. *
- Megvagyok. Épp kezdek kialakítani egy párkapcsolatot. Amúgy nem Diana-t láttam a minap a szobánkból távozni? * jegyzem meg mintegy mellékesen és reménykedem abban , hogy a srác ráharap a csalira. Mert szerintem tuti egy nő a baja... én is hasolóan viselkedtem mikor Bells-nek volt hülye a fejében... és jó volt mással megbeszélni. *
- Hümm király ez a felvágott, hol vetted? * kérdezem meg, kicsit elterelve a témát, csak hogy ne legyek olyan átlátszó.. *

- De ez az én kajám! * morranok fel ismételten, majd száguldok a hűtő felé mintegy bizonyításképpen, hogy már pedig az nem a sajátja. NIncs nekem gondom azzal, hogy más is eszik a kajámból, csak mikor éhes vagyok, legalább ne akkor tegye. Nagy elánnal nyitom ki a hűtő ajtaját, közben gyilkos tekintettel nézek az amúgy nem épp apró fiúra. Mikor meguntam a szugerálást a hűtő tartalmát is látni kezdem ahol mintegy véletlenül ott van a saját felvágottam. *
- Ó! * mondom kimérten, majd egy enyhe pírral vonszolom magam az asztalhoz. persze, elfogadom a kínálást és már tömöm is magamba a kaját, miközben lesütött szemekkel az asztalt bámulom. *
- Bocs, csak egyszerűen kiborulok, ha nem kapok kaját... ez olyan mint a nőknél a hiszti... * vonom meg a vállam, majd bocsánatkérésem jeleként először is lenyelem a számból a kaját, másodjára pedig a fiú felé nyújtom a kezemet. *
- Amúgy mi a pálya? Kicsit morcosnak tűnsz mostanság.. * kérdezek rá kerek perec a mentális állapotára. Hiszen egy bajos sárkány, másoknak is bajos... leginkább az apró tárgyaknak... *
- Szóval?

* Korgó gyomorral érkezem meg Nellondból. Ismét Bellsnél jártam és mint mindig, most is elfelejtettem kajálni. Kezdem azt érezni, hogy egy számunkra tetszetős lány csókja képes az éhségünket is lecsillapítani. Kár hogy ez egyáltalán nem tart sokáig, csak addig, míg végre el nem érek a suliig. Az utolsó métereket a szobáig vadkanként teszem meg, szinte berontok, mint egy elborult nem normális. Hála az égnek biztos vagyok abban, hogy a pár nappal ezelőtt vett szalámimat biztonságba helyeztem. Feltételezésem persze csúfos kudarcot vall, hiszen tekintetem belépésemkor Loganra esik és az én kajámra. Szemem tágra nyíl, már-már elkerekedve, és döbbenten sétálok az apró asztalhoz. Remegő kezekkel nyúlok a szalámi felé, és láthatja hogy valami gond van, mert kissé sápadt fejjel próbálom visszafogni magam, hogy ne kapjam el a srácot a grabancánál. Nem vagyok túl agresszív, azonban a kaja az kaja. A világ legrosszabb dolga az éhenhalás, és én most közel járok ehhez.
Nyugalmat eröltetek magamra, majd a fiúval szemben lévő székre helyezkedem. Szinte már erőszakosan veszem el tőle a kajámat, majd kanyarítok belőle egy darabot. *
- Éhes vagyok, banyek, neked meg pont ekkor kell a kajámat enned? Miért nem azt a nyamvadt három napos pudingot? * morranok fel, majd kezdek megnyugodni. Teli hassal azért a világ is szebb.. *

- Nem? Akkor jó, mert én úgy éreztem... * mondom halkan, miközben a lány kezét simogatom finoman. Nagy levegőt veszek, nem tudom mit is mondhatnék. Egyszerűen csak nem tudom lereagálni ezeket a dolgokat. Még mindig vannak olyan bensőséges dolgok, melyeket nem tudok kezelni. Az Isa-val való kapcsolatomat sem tudtam kezelni annó, és most jött Bells, aki fontosabb mint mások.. és nem tudok megbírkózni ezzel az érzéssel. Az pedig még rátesz egy lapáttal, hogy egyrészt állandóan rá gondolok, másrészt pedig hogy túlzottan udvarol. Én is akarom őt, hiszen csodálatos, csak ... férfias butságokkal foglalkozom, melyekkel nem kellene.
Lassan elengedem a kezét, majd mikor megszólal, hogy mennie kéne, nem marasztalom. Végül is miért tenném? Meredten nézem a földet, krákogok egyet, majd felegyenesedem.. *
- Hát öhm... oké, ha menned kell...

* Mivel a takarodó túl hamar kezdődött, ezért nem volt nehéz kitalálni mi is lesz a következő lépésem. Kézen fogtam hát Bellát és inkább nem magyarázkodtam semmit. Nem akarok magyarázkodni, bár tudom úgy is muszáj lesz. Kénytelen leszek erről a dologról beszélni és őszintén megvallani, hogy mennyire tetszik nekem. Igaz, valószínűleg túlzottan nem akar már velem kommunikálni ezek után, hiszen az utat is a szobáig csendben tettük meg. Egy mukkot sem hallatott, én pedig érzem, ennek nem lesz jó vége, közel a kiborulás. Bunkó voltam, felhoztam az Oliveres dolgot és emellett még csak nem is reagáltam arra a dologra, hogy mit is tenne velem. Gyomrom jóleső görcsbe rándul, lelki szemeim előtt megjelenik a lány cseresznye ajka, ahogy bőrömhöz ér. Kiráz a hideg már a gondolatra is és egy vigyor költözik az arcomra. Hála az égnek a szobám most éppen üres, hiszen Logannak valami dolga akadt, lehet csak a haverjaival van, én ennek csak örülni tudok. Beterelem a lányt, majd miután becsuktam az ajtót az ágyra ültetem, én pedig elé térdelek, és megfogom a kezét.*
- Ne haragudj... nagyon tapló voltam?