Steven Blackfield háza

*Mivel nem nyúl a bögréért leteszem az asztalra. Majd visszaülök a helyemre.*
-Igen. Jól laktam. Nem szoktam sokat enni.*mondom ahogy a teámba kortyolok. * -Ee úgy látom te bírsz enni. Esetleg kérsz még?*kérdezem tőle. Szeretek főzni másoknak. Csak magamnak nem szokásom. Fölkelek majd a saját tányéromat a hűtőbe teszem. Nagyot sóhajtok. *
-Megyek lefekszem. Már későre jár. *mondom ahogy elindulok a lépcső felé.*
-Jó éjt.*mondom hallkan majd felmegyek a harmadikra. Röktön másnap miután ide jöttem megkaptam a harmadikon lévő hálót. Gyorsan lezuhanyzok majd még vizes hajal leülök az ágy szélére. Pár percig a kinti sötétséget és a halványan világító csillagokat figyelem majd ledőlök és az ablak felé fordulok. Így legalább ha bárki benyit azt hiszi hogy alszom és békén hagy. *

*Kár lenne tagadni hogy szeretem Stevent de mint eddig most is úgy vagyok vele hogy ő a bátyám. De minden megváltozott mióta Lincet ismerem más a helyzet. Könnyebb eltudom terelni a figyelmem és ki tudom mondani hogy Stev a bátyám. Mint mindíg most is hamar végzek mert jóformán a felét sem eszem meg. Sosem tudtam igazán enni. Csak annyit hogy ne gyengüljek le teljesen és annyi nekem elég. Fölkelek majd elkezdem megmelegíteni a teát. Közbe kicsit elgondolkodom. *~ Mikor utoljára láttam még nem értettem miért kaptam tőle azt a csókot. Csak később mikor eltűnt értettem meg hogy búcsúzott. Számára az volt a búcsú. Egy kegyetlen reményt keltő és csalódást okozó búcsú.~*gondolkodom ahogy kitöltöm a teát és oda viszem és átnyújtom neki a bögrét.*

*Szedek mindkettőnknek, majd én is leülök. *
~ Nem lesz ez így jó. Ha így folytatódik tönkre teszem az ő életét is. Lehet még se kéne ide jönnöm. ~*gondolkodom ahogy lassan nekilátok az ételnek.*
-Valamennyire hatott rá. Majd megbékél remélhetőleg. *mondom két falat között. Még véletlenül sem nézek rá. És elhatározom hogy minden témát hanyagolni fogom hogy véletlenül se legyen gond. És kicsit el kell hidegülnöm tőle. Fájni fog neki is de ez a legjobb megoldás. Nincs mit tenni. *

*Egy erdőtüzet is könnyebb eloltani mint ezt a kettőt lehiggsztani. Nem egyszerű eset egyikük sem. Kicsit azért ideges vagyok mert ha ide költöznék Linc lehet hogy megsértődne. Vagy ha ő is jönne aggódhatnék, hogy mikor rendezik át ezt a házat is. Nagy elmélkedésemet a szövege zavarja meg. Így régen beszélt mindíg amikor szomorú voltam. Mindíg furcsa volt hallani így beszélni mert régen se volt kisdarab.*
-Mondtam neki én is. *mondom ahogy a tányérok közt matatok hogy szedjek mindkettőnknek. *-Igen a múlt.*mondom hallkan.*~ Talán ha akkor nem megy el másképp alakultak volna a dolgok. ~*gondolkodom. Igen régen lehetett volna köztünk valani, de nem lett. Mert ő eltűnt és ezzel le van zárva. Legalább is remélem.*

-Na jó! Most hadjuk abba a ''mi lett volna ha'' nem ez a lényeg. Egyszerűen ez történt és kész. *mondom és kiteszem a konyhapultra az elkészült ételt. Majd hozzá vágok egy konyharuhát mikor bolondnak nevez.*
-Te jó ég. Mintha egy medve fuldokolna.*mondom mikor elkezd nevetni. Még nem is zavarna hogy nevet de a következő beszólását nem bírom figyelmen kívül hagyni.*
-Ne nevezz pöttömnek. Nem vagyok kicsi.*csapok az asztalra. Elgondolkozom a kérdésén.*
-Mindíg féltékeny. Szerintem attól tart hogy mivel csak mostoha testvérek vagyunk, hogy valami több is van köztünk.*mondom nagyot sóhajtva.*

*Hogy lehet hogy én kifogom a két leg makacsabb pasit? Nem elég hogy a bátyám egy akkora vadbarom tud lenni. És hát a barátom is elég hirtelen haragú. *
-Ha nem mondom el hogy beteleportáltál a szobámba nem kapja fel a vizet és nem ugrik neked. *mondom ahogy ekindulok a házba. *
-Igen majd ha meglesznek az új szekrény ajtók föl lehet majd rakni őket.*teszem hozzá mikor beérünk. Leveszem a cipőm majd felakasztom a kabátom. A konyhába sietek hogy kivegyem az ételt a sütőből. Mikor meghallom mit mond rólam hozzá vágom az egyik konyharuhát. *
-Le se tudnám tagadni hogy egy szamár a bátyám.*vigyorgok ahogy leteszem az ételt.*

*Szegény Stevent benthagyom a lakásban, én meg a stég végéig megyek. A korlátra támaszkodom, és a vizet figyelem. Mikor bátyám utánnam jön. Megkérdezem tőle hogy viselné ha megtudná a párjának van egy gyereke. Jól sejtettem hogy rosszul.*
-Tudod az a baj hogy Linc és te hasonlítotok. *mondom hallkan. Nagyon szeretem Lincet és végre boldognak érzem magam. Még is vannak dolgok amik beárnyékolják ezt a boldogságot.*
-Szerintem ezért is tört ki köztetek a balhé. Meg miattam. *mondom. Na igen még most is találni a szekrény ajtóból és a székből való szilánkocskákat. És egy új serpenyőt is be kellett szereznem. *
-Most mondj bolondnak de nekem mindkettőtök nagyon fontos és szeretlek titeket. Csak ezt még nehéz neki elfogadnia.*magyarázom hallkan majd elindulok a ház felé. *
-Megyek megnézem a kaját nehogy oda égjen.*

*Nem tudom miért de még is azt érzem hogy még is az én hibám. Elvégre ki érezné jól magát egy megkeseredett, bizonytalan, paranoiás, lányt? És Linc még nem is tudja hogy férjnél voltam, és van egy fiam. Hallgatom amit Stev mond de már nem igazán figyelek rá. Megint magával ragad egy emlék. Pár pillanatig azt sem tudom hol vagyok. Újra éreztem annak a vadállat szorítását a nyakamon. Ahogy felpattanok a szék is eldől. Pár percig levegőt is elég nehezen kapok. Érzékelem hogy Steven mögöttem van és felállítja a széket. Majd bocsánatot kérek és kirohanok. Felkapom a cipőm meg a kabátom és a stégre megyek. Azon gondolkodom hogy mennyivel könnyebb lenne ha sikerült volna évekkel ezelőtt meghallnom. A stég korlátjára támaszkodom mikor meghallom Stev lépteit. *
-Lenne még egy kérdésem. Te örülnél ha a párod azzal állítana eléd hogy van egy fia? Mert félek Lincnek elmondani.*mondom hallkan. Rettegek hogy ha ezt megtudja meggyűlöl. *-Bár mondjuk miért mondanám el mikor a fiam a nővérének hisz?*kérdezem ironikusan és idegesen túrok a hajamba. *

*Tudom hogy aggódik miattam is. Folyton őrültségeket csinálok, és nem egyszer a gyengélkedőn kötöttem ki. Soha nem foglalkoztam magammal vagy másokkal. De ahoz a munkához nem is kellett érzelem. Csak kövesd a parancsot és nem lesz bajod. Tizennégy évesen már a szemem se rebbent ha ki kellett végezni valakit. De már más a helyzet. *
-Már mondtam. Ha túlhajszolom magam így jártam. *mondom vállat vonva. Látom rajta hogy nem tetszik neki a téma mikor megkérdezem hogy mit tenne ha Lis megcsalná. Sejtem hogy nem bírna higgadt maradni. Amikor megtudtam hogy Linc lefeküdt Illával nagyon kiborultam. De Stev volt akkor velem és ő volt aki próbált megnyugtatni.
-Az ért kérdezem mert félek hogy miattam történt az egész. Lehet bennem van a hiba hogy Linc lefeküdt Illával? Néha ezen elgondolkodom hogy miattam lehet az egész. *mondom hallkan. Ökölbe szorul a kezem ahogy gondolkodom. *
-Tudod ezt még mem mondtam el jóformán senkinek. De néha félek a férfiaktól. Ne vedd zokon. De mikor hozzá adtak Hong-Fenghez minden erőmmel próbáltam ellenállni vele szemben. De hamar letörte az ellenálásomat. *mondom hallkan. Néha még most is érzem torkomon a kezének szorítását. Hirtelen pattanok fel és a szék is eldől a gyors mozdulattól. *
-Bocs... Egy... Egy kicsit ki kell mennem friss levegőt szívni. *mondom ahogy kirobogok az előszobába, és felveszem a cipőm meg a kabátom. Majd kimegyek a stégre. Majdnem a végénél megállok és nekitámaszkodom a korlátnak.*
~Mikor szabadulok már meg az emlékétől? Miért nem tudom nyugodtan élni a magam életét?~*gondolkodom ahogy a nyakamhoz érek. Még néha ha eszembe jut hogy akár hányszor megpróbáltam ellenkezni megvolt a magam jutalma. És sosem volt éjszaka amikor békém hagyott volna. Akkoriban tényleg meg akartam halni. De sose sikerült. Mindíg fokozottan figyeltek rám. Mert egyszer majdnem sikerült. Egy jóbarát, aki meg akart ''menteni'' szerzett nekem egy igen erős mérget. De sajnos rámtaláltak mielőtt hathatott volna. *
-Miért? Miért nem haltam meg akkor? Sokkal könnyebb lenne.*mondom csak úgy magamnak mert úgy sincs körülöttem senki.*

-Majd kiderül hogy bírom-e. Ha nem így jártam.* vonok vállat ahogy leülök. Sosem gondolkoztam el még azon hogy milesz ha nem bírom majd a munkát. Ha nem bírom hát ott lesz vége mindennek. Mondjuk most hogy Lincel együtt vagyok kevesebb extrém melót vállalok. Sőt Haku és Stev kérésére megpróbálok leszokni a cigiről. Most mondja valaki hogy nem vagyok jófej. *
-Mond csak te mit tettél volna ha Lis egyszer is megcsal?*kérdezem kíváncsian. Még mindíg ott motoszkál fejemben a tudat hogy Linc lefeküdt azzal a inkább nem is mondok semmit.*

*Mikor jobban kifejti mire cél kicsit megrántom én is a vállam. *
-Ha Linc velem van akkor főzök de amúgy nem. Még mindíg úgy vagyok vele hogy magamnak miért főzzek? Amúgy is a legtöbb iőmet elveszi a suli és a munka. A maradékban pedig Lincel próbálok lenni.*
-Amúgy holnap vissza megyek a suliba. És újra megyek melózni is.* mondom ahogy a félig megfőtt krumplit leszűröm majd a tejszínes hússal együtt berakom a sütőbe.*
//Fagy//

-Előre sajnálom a tagot. *mondom ahogy folytatom a főzést. Ha Stev azt mondja hogy valaki megbánja az nem jár jól. Nem egyszer láttam már hogy bánt el valakivel mikor bajban voltam egy bevetés során. Kegyetlenül elbánt mindenkivel. A gondolatra kicsit megborzongok. *
-Mióta is főzök gyakrabban? *kérdezek rá mert tényleg nem tudom miről beszél. *

*Miután oda adom neki a nadrágot bevonulok a konyhába és elkezdek krumplit pucolni. Steven is besegít így gyorsabban kész leszek. Miután fölrakom főni az összekockázott krumplit neki állok a húst is felaprítani. *
-Nem lehet hogy valaki szórakozik veled?*kérdezem hallkan. Ahogy folytatom a főzést. *-Nem ne aggódj. *válaszolom mikor megkérdezi ő ébresztett-e föl. *
-Amúgy amit főzök olyasmi mint a tepsis húsos krumpli, csak kicsit más. Ebben van egy kis tejszín is.*mosolygok rá.*
-Amúgy ez a legkevesebb hogy befogadtál.*mondom hallkan. Nem mindíg voltam ilyen boldog. Most hogy van párom és megtaláltam a testvérem vannak barátaim, már boldognak érzem magam. És ezt csak azóta érzem így magam mióta itt vagyok.*