Várószobák - lányok

*Haku a várószoba egyik ágyán ül. Már itt várakozik pár napja és azóta is csak Bellára meg arra a lányra gondol. A körülötte levőkkel sikerül kijönnie, bár nem sokukkal köt barátságot.
Mikor Isabellát meglátja, mosolyogva feláll és odasétál hozzá. Alig hiszi el, hogy bekerült az egyik szobába. Arcán a mosoly szélesebbre húzódik.*
-Szia! ... Igazán? Ez nagyszerű! *mosolyogja továbbra is, jókedvűen. Nem igazán szomorú, hogy elkerül innen, örül neki, hogy lesz egy szobája és még több új arccal találkozhat. *
-Merre lesz az a szoba? *kérdezi kíváncsian, miközben a kezébe veszi bőröndjeit. Úgy érzi, a gyomrában lepkék fogócskáznak és hamarosan kitörnek.
Izgatott és kíváncsi egyszerre.*

* Körbenéz a szobában és kiválasztja a neki legszimpatikusabb ágyat. Csomagjait elrendezi és ő is leül az ágyra. Már alig várja azt a pillanatot, amikor kiderül melyik szobába kerül. Körülbelül ugyanaz az érzés járja át, amikor szakra osztották be. *
- Szeretem a cukrászdákat, úgyhogy ki nem hagynám. Csak el kéne valahogy oda találnom. * nevet fel Felicity. Ha netalán sikerül kijutnia Nellondba, akkor nem sietne túlságosan, mert mániája a bámészkodás. Örül, hogy Bella kísérte fel a Várószobába, és végül is kérdezni is tudott. *
- Rendben, berendezkedek. * pillant csomagjaira a lány és el is kezdi kicipzározni bőröndjét. Elgondolkodik azon, hogy miután kipakolt mi tévő legyen. Bár egy csomó ideje van még ezen gondolkodni. Most az a fő, hogy csomagoljon ki és rendezkedjen be, a többi meg még várhat. A nyitott bőröndből kipakolja fontosabb holmijait, mint például a törölközőt, hajkefét. Vidáman pakolászik tovább, közben Bella is távozik. *

*Monoton módon bólogat, ám arckifejezése nem változik, egész aurája ugyanazt a barátságos, biztató kisugárzást tartja fenn. Az órákról leadott kiselőadáson felnevet, hirtelen bukkannak föl a jobbnál jobb emlékek azokról az életveszélyes kalandokról, amiken a barátaival vett részt. Tényleg látott már sok mindent, mégsem mondható egy veteránnak. Mindegy is.*
- Igeeen, még várakoztam, belefutottam egy manóba, aki kivételesen hajlandó volt velem szóba állni, miután elmagyaráztam neki, hogy ki vagyok. Van egy olyan perverziójuk, hogy csak a vezetőségben bíznak, de még ott is megválogatják, hogy kire emelik fenséges pillantásukat.*Hangjában nem hallatszódik se cinizmus, se lenézés, pusztán száraz tényeket közöl.* - Lényeg a lényeg, megkértem, hogy kerítsen nekem minél hamarabb egy órarendet, mire egy arra járó Belsis lány kezéből egyszerűen kivarázsolta a lapot. Én meg nem tudtam elégszer bocsánatot kérni érte.*Fejezi be a kis sztorit, egyébiránt az anyagmágiánál elhúzza a száját, nem túl lelkes az efféle manipulációs dolgok irányában. Hangját megüti a daimon kellemes hangja, érdeklődve fordul felé, ám a tigris gondolatokkal előbb kijelenti, hogy ő nem kíván belefolyni a beszélgetésbe semmilyen módon.*
- Ünneprontó.*Vigyorog rá az állatra, végül ahogy a várószobához érnek, automatikusan belöki és keresgélni kezd egy viszonylag üres szobát, ahova egy szem táskáját le tudná dobni. Különösebben úgysem fog kipakolni, hosszú távra jött, amihez egy rendes szoba dukál. Nem tudja, hogy az Allis lány szeretne még mesélni valamit. Ha igen, úgy végighallgatja, ám már rég megállapította, hogy Nessie-nél régebbi diákot kell találnia, no meg egy bizonyos személyt, aki miatt visszatért.*
- Köszi szépen mindent, azt hiszem, innentől meg leszek magam is. Remélem látjuk még egymást az órákon, lehetőleg élve.*Süt el egy szörnyen rossz poént zárásnak, ám egyáltalán nem abban a morbid jelentésben szerette volna előadni, mint amilyenre sikeredett.*