Várószobák - fiúk

-Oh, köszönöm!
*Lovagiasan meghajol, de továbbra is arra vár, hogy a lány végre elhagyja a szobát. Élvezetesen figyeli, és egy halvány mosoly jelenik meg arcán a lány nehézségeire, az arc hirtelen eltorzulását, amiről pillanatok alatt eltűnik a fájdalom aprócska jele. A gúnyos és sértő magatartásra vállat ránt, szinte észrevehetetlenül. A beszéd végére már alig bírja ki nevetés nélkül, és a földre rogyva kezd el hangosan nevetni. Kicsit lecsillapodik, azonban még a nevetéstől görcsölve áll fel az ajtókilincs segítségével felházva magát. Öntelten beletúr a hajába és ki húzza magát. *
-Micsoda gyönyörű bókok, pfuhúú!
*Bár tudja, hogy sértésnek lett szánva, de nem, egyszerűen képtelen felvenni őket. Az ágyhoz sétál, félreértés ne essék esze ágában sincs segíteni rajta. Legugol, ágya alól kihúzza bőrtöndjét, ki veszi belőle fekete cipzáros szvetterét, a bőröndöt lezárja, és nehogy kényelmetlenül érezze magát az ágyában henyélő hercegnő, szépen vissza rakja a helyére. Lábaira támaszkodva feláll, útközben kezével még az ágy szélébe is belekapaszkodik majd gyorsan egy lépést ellépve felveszi a szvettert.*
-Kisasszony, elnézést kérem, de lovagjának más dolga van, mint önt cipelgetni!
*Egy puszit küld a szegény teremtésnek, akire csak szánalommal tud tekintetni, egy könnyed megfordulással még int egyet és elhagyja a helyiséget.*

*Kényelmesen elnyújtózik az ágyán. Elvileg lassan kéne kapnia rendes hálót, de még nem jutottak el odáig. Felemel egy könyvet az éjjelijéről, és olvasgatni kezd. Vagyis kezdene, de meggondolja magát, és inkább előkeresi a fésűjét, ugyanis ma még nem jutott el odáig. Fel van már öltözve, viszont a medálja és a gyűrűje is még az éjjelijén pihen. Fésülködés közben még ásít egy-kettőt.*

*Emily kifakadását figyelmen kívül hagyja, mert ő már csak ilyen. Egy csöppet felvonja a szemöldökét, mikor Susan megrázza a fejét, aztán eszébe jut, hogy minden bizonnyal a daimonjával társalog*
-Nincs sok kedvem egy helyben ücsörögni *mondja, és vállat von.*
-Esetleg megmutathatnád, hogyan jutok el a főhadiszállásra. *pillant rá, de ha az ember nem nézi meg alaposan, nem látja, hogy egy kicsit is érdekelné ez az egész helyzet. Egy gyors pillantással azért felméri a teljes környezetét, aztán várakozóan a lány felé fordul.*

*Pár pillanatig eltűnődve figyeli a lány zöld szemeit, majd jobban szemügyre veszi. Szépnek találja, de igazából nem nagyon érdekli semmilyen jellegű ember, úgyhogy csak azért tartózkodik szívesen vele, mert szereti a szép látványt. *
-Bezdentől nem messze lakunk. *válaszol, aztán csak csendben figyel, és igyekszik megjegyezni mindent.*
-És ha a főhadiszállásról mondjuk negyed tizenegykor indulok el ide vissza, azért megbüntethetnek? *kérdi, mert nem akar egyből beszedni valami büntetőt.*
-És a teaházba hogy jutok el, ha nem mehetek le a faluba? *kérdi. A szülei Durmstrangosok voltak, úgyhogy nem tudja, mi hogy működik.* ~Talán valami teleportrendszer van kiépítve~ *gondolja, más megoldás nem nagyon jut eszébe. A szobában körbenéz, és egy kicsit elfintorodik, látva, hogy bizony: négy másik emberrel kell együtt laknia. Reméli hamar kap valami elfogadhatóbb változatot.*

*Szövögeti magában terveit a lánnyal kapcsolatban de mihelyst az felébred tervének lőnek. A lehordásra felvonja szemöldökét. Agyán is átfut, hogy tényleg, vajon miért hozta őt ide fel? Miért nem hagyta pusztán a földön, miért nem röhögte helyette ki és lepett volna át rajta egyszerűen? Ha jobban belegondol már akkor ott kellett volna hagynia mikor a lány odament hozzá. Bármi is ami megfogta őt ebben a lányban hát az kártyavárként omlott össze. Lassú mozdulattal, lenéző tekintettel áll fel. Könnyedén hátat fordít ágyán fekvő vendégének és az ajtó felé lépdel. Megmarkolja a kilincset, és kitárja.*
-Hát menjél, ki tart vissza? Úgy látom teljesen jól vagy, saját lábadon is el jutsz odáig!

*Be érve az ajtón le rakja a lányt ágyára. Igyekszik gyengéden, érzés mentesen megtenni, de hát meg kell hagyni nem épp egy tollpihe súlyú a hölgyemény és az út is kicsit kifárasztotta. Végigsimít Noir arcán és kihasználva az alkalmat egy puszit nyom a homlokára. Nem túl erőteljesen pofozgatni kezdi remélve attól majd észhez tér. Tudja hogy nem kellett volna ideáig elcipelnie, de azért még sem fog a fogadó közepén nekiállni és pofozgatni... Meg tudtán kívül már terveket szövögetett. Lássuk be... itt vannak egy üres szobában tele ágyakkal, a lány eszméletlen. Azt tehet vele amit csak akar, még meg sem lesz érte dorgálva.*