Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin

Vendég

//Helyszínnek a tó és tópartra gondoltam//

*A viszonylagos jó idő örömére köpeny nélkül lépdel a tó felé. Sokat változott mostanában, és ez visszatükröződik a külsején is. Noha, mint mindig, fekete ing és bársonyfarmer van rajta, de talár, köpeny, és csuklya nélkül, amely alá általában a haját és az arca nagy részét elrejti. Vállán egy szintén fekete táska. Gondolta tanulgat egy kicsit, átfutja az elmúlt órák anyagait. Mivel úgy látja, egyedül van, megenged magának egy halvány mosolyt, a szombat estére emlékezve, amikor Lillel és Gaeával elücsörögtek itt, és szinte nevetett, még ő is. Pedig nem a széles jókedvéről híres, ahogyan ezt Liliya kérdései is alátámasztották. Miközben ezen tűnődik, odaér a mólóra. Lerakja a táskáját, majd törökülésben foglal helyet, kezeivel megtámaszkodva a háta mögött. Lehunyja a szemeit; élvezi a békés természetet. Most a nap is süt, így igyekszik kiélvezni az utolsó napsugarakat, mielőtt ismét visszatér a borongós, esős idő. Tanulni ráér még...*

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Hétf. Szept. 20, 2010 4:31 pm

*Halk dúdolás hallatszik a távolból, habár nem a legjobb hang szól, hiszen Biánk alapvetően nem sok érzékkel bír a zene irányában. Mellette egy kenguru ütemes ugrálásai hallatszanak, ahogy a daimon talpa alatt törnek a gallyak. Őszi idő van már erőteljesen, a tóparton ennek következtében hűvös szél fúj, hiszen ilyenkor már nem igazán óv egy gyenge napsütés sem. Fodrozódik a víz, már messziről hallja, ahogy csapódnak a hullámok a part menti köveknek, és egyben a mólónak is jó eséllyel, amin a fiú talált magának helyet. Leányzónk ruházata egyébként csupa lila, egy lila kényelmes farmer, hozzá világos krémszínű edzőcipő, lila cipőfűzővel, felül pedig egy halvány lila virágmintás pólót visel, rajta egy vastagabb kötött garbóval. Haját borzolja a szél, de ez nem zavarja, hiszen nem egy díváról van szó, sokkal inkább harcos a hölgy, mégha ez alapvetően elsőre nem is látszik rajta. Már a kúria felől a tópartot célozta meg, hiszen otthon is imádta a vizet, bár inkább a tengert részesíti előnyben és a jó időt, ami itt most nem játszik. Messziről észreveszi a fiút, aki láthatóan élvezi a napsütést, és annyira békés...hogy ezen muszáj lesz változtatni. Amikor még elég távol van, leveszi a lábáról a kényelmes edzőt és immár zokniban oson tovább, figyelve minden lépésre.* ~Maradj Steper...az a gond, hogy te nem nagyon tudsz osonni.~ *A kenguru picit elhúzza a száját, de alapvetően igazat ad, így megáll kellő távolságban, így leányzónk már könnyedén tud közelebb osongálni csendben. Stepernek int, hogy egy távolabbi bokor mögé húzódjon be, és ő maga is hasonló fedezéket keres. Végül aztán egy követ vesz fel a földről, majd kellő erőt belevíve a dologba, megcélozza a Yan melletti területet, úgy 1-2 centire tőle, és jól hozzávágja a mólóhoz. Gyorsan le is húzódik a megcélzott bokor mögé, a szája elé kapva a kezét, hogy ne nevesse el magát. *

//Szia! ^^ Az a kérésem majd, hogy vegyél fel msn-re, bár ritkásan vagyok, de majd igyekszem. ^^
Így első tanácsként esetleg azt tudom javasolni, más játékodat ugyan még nem láttam, hogy időnként már az első hozzászólásba is vigyél bele valami olyan dolgot, amire esetleg reagálni lehet, ami netán játéklehetőséget hoz fel. Pl. a karid előpakol egy szépen szóló zenedobozt, vagy elkezd bajlódni egy különös mintázatú naplóval, amit a minap vett Nellondban stb.
Amit még tanácsolni tudok, de erre van rész a hsz-edben, csak esetleg picit kevés, hogy a leírásban ne feltétlenül csak a karakteredre koncentrálj, hanem a környezeti leírásra is. A napsütés jó, de pl. ha tóparton vagy, akkor lehet írni a hullámzásról, vagy ugrálnak a halak, ez is egy olyan dolog, ami a másik fél gondolatait is tovább viheti pl. partra ugrik hirtelen egy hal stb.//

Vendég

*Mélyen elmerül a nap élvezetében, így ugyan halk neszeket hall, de különösebben nem figyel fel rá. Nem zavarja az időnként ráfröccsenő víz sem, ahogyan az egyik faágon ücsörgő varjú károgása sem. Nem érez azonban ugyanígy a mellette csattanó kővel szemben. Kipattan a szeme, és lendületesen előrehajol, aztán - mivel ebben az irányban nem lát senkit, s valljuk be: ez valóban meglepő lenne -, hátrafordul. Persze, mivel Bianca elbújt, így sem veheti észre "támadóját". Felhorkan, majd a kavics után nyúl, a kezébe veszi, megforgatja. Az egész kavics szürkés, és egy fehér csík fut végig rajta, szabálytalanul, helyenként meg-megtörve. Elmosolyodik, ahogyan régi kavicsgyűjtögető szenvedélyére gondol, s csakis annak örömére ezt a darabot is a zsebébe csúsztatja. Azután feláll, hogy érdemben is körülnézzen. A táskáját otthagyja a mólón, tulajdonképpen azért, mert egyáltalán nem figyel rá. Ehelyett elkezd körbenézni, főként a bokrok táján. Az egyikben egy mókussal találja szembe magát, aki, mikor észreveszi, egy vöröses villanást hagyva maga után, eltűnik. Ez persze mosolyt csal a druidanövendék ajkára, aki így most már mindennemű ingerültség nélkül keresgéli tovább az elkövetőt. Egyre inkább közeledik afelé a bokor felé, amelyikben a lány elbújt. Hogy odaérve megtalálja-e vagy sem, az már Biancától függ. Közben kezd felerősödni a szél, és mintha a napsütés is kezdene kissé halványodni. Talán vihar készülődik?*

//Msn-re felvétel megtörtént ^^//

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Kedd Szept. 21, 2010 6:45 am

*Csendben bújik meg a bokor mögött, hallja ugyan a kinti neszeket, a horkantást, majd, hogy a fiú fel is áll valószínűleg, de ezeket körülbelül csak sejti, hiszen kikukkantani nem mer, akkor azonnal észre is vennék. Viszont, amikor már a másik közeledik egyre inkább ki tudja venni az alakját búvóhelye ágai közül, habár még csak homályosan. A mókus elszaladtakor a Látnok lány Yan tartása alapján már meg tudja állapítani, hogy az valamivel könnyebbé válik, tehát talán nem haragos, így nem fogja azonnal leüvölteni főhősnőnk fejét, amikor az kilép a rejtekhelyből, ami végül is így is történik. Halkan kicsit megköszörüli a torkát, miközben feláll a bokor mögül, és Steper is elugrál a maga rejtekéből. Finom mosollyal integet a srácnak és a móló felé biccent.* -Bocsi, de annyira...kihagyhatatlan volt. *Mosolyodik el mostmár szélesebben, de azért még nem teli szájjal, hiszen nem tudhatja továbbra sem, mi lesz a pontos reakció. A harcosi jellem ellen pedig nem tehet semmit, ami mindig tettre kész, mindig fel van készülve a legapróbb történésekre is, hogy azonnal reagálni legyen képes. Egyébként Yan mostmár láthatja, hogy alapvetően egy nem túl magas, vékonyka lányról van szó, kedves arccal, fegyver nélkül, de még pálcát sem szúr ki nála.* -Egyébként Bianca vagyok, Allidonos, ő pedig Steper. *Int a kenguru felé, aki mostmár közelebb ugrál a pároshoz, hiszen eddig valamivel távolabb húzódott meg, és finoman biccent is a srácnak.* -Remélem azért nem ijesztettelek meg nagyon, vagy ilyesmi. *Teszi hozzá még mindig azért eléggé visszafogottan, és egyelőre más témába még nem kezd bele, hiszen eleve lehet, hogy a srác elküldi melegebb éghajlatra, és akkor minek kérdezze meg, honnan jött, vagy mi a neve ugyebár.*

//Pici komment. ^^ Most néztem az aláírásodat. A karid nem igazán lehet 14 éves. A Súgóban is le van írva, hogy a diákok a suliban 1993-1994-es születésűek, tehát jelenleg 16-17 éves korosztály jár ide, ez alól más fajok csak a kivételek, egy kobold, fél-kobold lehet picit fiatalabb, és a tündék, fél-tündék idősebbek. Ezt majd írd át. ^^//

Vendég

*Noha éppen nem arra felé néz, amerre a lány található, a torokköszörülésre észreveszi őt. Kicsit felhúzott szemöldökkel hallgatja a bocsánatkérés-szerű valamit, és tulajdonképpen elég rosszallónak tűnik, de csak tűnik. Már nem mérges, sőt a humoros oldalát is látja a dolognak. Aztán a bemutatkozás után halványan elmosolyodik, és a kezét nyújtja a lánynak.*
-Yan, Naxeldir. *Stepernek ő is biccent, majd kicsit jobban megnézi magának a leányzót. Első pillantásra egész szimpatikusnak érzi, noha kicsit sok neki ez a tetőtől-talpig lila összeállítás. Igaz, ő sem mutat fel komolyabb színpalettát... A lány arca érezteti vele, hogy egy kedves emberről van szó, és az sem mellékes, hogy a fegyvereket és egyéb holmikat a szobájában hagyta. Ebből a nézelődésből zökkenti ki Bianca kérdése.*
-Nem, nem ijedtem meg. Sőt... *dönti oldalra a fejét elgondolkodva.* Azt hiszem, én is kihasználtam volna a lehetőséget *mondja, és az előbbinél kicsit szélesebb mosoly ül ki az arcára. Kezdi megdönteni az elmúlt hét év mosolyainak együttes számát... Mivel semmi ötlete sincs, hogy mit mondjon, vagy kérdezzen, szokásához híven csendben marad. Várja, hogy a lány hozzon fel valami témát, addig is inkább a daimonját veszi szemügyre. Mivel sosem járt még Ausztráliában, élőben egyetlen kengurut sem látott. S noha nem ez volt szíve minden vágya, azért mégiscsak egy lehetőség... És mint ilyennel élni szokás. Így hát Stepert nézi, amíg arra vár, hogy Bianca megszólaljon, s reméli, a daimont nem zavarja érdeklődő tekintete.*

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Kedd Szept. 21, 2010 2:54 pm

*Először látja jól, hogy Yan kissé haragosnak tűnik a tréfa miatt, de lassan láthatóan oldódni kezd a tekintete, amit jó jelnek fog fel, majd végül kezet is nyújt neki. Apró, megkönnyebbült sóhajt hallat, majd viszonozza a kéz nyújtást, és meg is rázza a fiú kezét.* -Akkor hát örvendek, annak meg főleg, hogy nem szeded le a fejem. Vannak, akik nagyon nehezen tűrik a tréfát, és nehéz kifogni azt, aki épp nem ilyen. *Aztán a srác eléggé csendeske marad, vagy nem akar inkább beszélgetni, vagy nincs témája. Egyik sem a legjobb, viszont Stepert eléggé mustrálja. Arra fordítja leányzónk is a fejét és végül elneveti magát, mert a kenguru már kissé láthatóan kezd zavarban lenni.* -Szerintem te sem örülnél neki, ha ennyire néznének. *Mosolyodik el, és szól oda a srácnak, mikor már a daimon leányzónk háta mögé bújik el, ami szinte lehetetlen, hiszen a kenguru nem éppen apró jószág, Biánk viszont annál inkább nem az a méretes egyén. Végül aztán picit ingázik a sarkán, majd a kúria felé pillant.* -Azt hiszem most mégis csak távozom, hosszú volt a nap, és egészen meg is éheztem, remélem azért nem zavartalak meg nagyon. *Mosolyodik el újfent, majd megrázza a srác kezét, és távozik az iskola épülete felé.*

//Még annyi pici komment, hogy mindig igyekezz úgy megírni a hozzászólást, hogy gondolj bele a másik mit tud majd rá reagálni. ^^ Tehát, ha mondjuk én nem vetettem fel beszélgetés témát, mert még nem tudta a kari, hogy nem hajtja-e el a tiéd, akkor neked már nem árt, hiszen én a te hozzászólásodra már alig tudok reagálni, ha csak bemutatkozás van benne.
És akkor most kari váltás.//

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Kedd Szept. 21, 2010 3:01 pm

[Még mindig tópart 5-10 perc elteltével]

*Tölgyes fái irányából hangos sikoly hallatszik, majd néhány másodperc elteltével egy csapozott szőke lány kerül elő a sűrűből. Hosszú, szőke haja kissé vizes, és erőteljesen kócos. Ruházata, ami láthatóan eredetileg szolid, de mégis kellemes külsőt kölcsönzött neki, most több helyen szakadt. Szoknyája majdnem a combja tetejéig fel van szakadva, az egyik cipője is hiányzik. A vállán egy kisebb válltáska van, azt sikerült megmentenie, de eléggé koszos, levekkel, ágakkal teleaggatott. Alkarján vékony seb húzódik, és világos rózsaszín blúzáról is hiányzik a felső gombok közül három is, így mondhatni most elég erőteljes dekoltázzsal bír. Arca picit maszatos a könnytől, bár már láthatóan csak szipog. Amikor meglátja a távolban a tóparton az ismeretlen fiút hangos zokogásba kezd újra, és egyenesen felé rohan. Egyelőre meg sem szólal, csak szó szerint beleveti magát a srác karjaiba, mintegy óvó, védelmet remélve.*

Vendég

*Na igen, ha pár héttel korábban történt volna meg az előbbi eset, a fiú valószínűleg nem reagált volna ilyen pozitívan. Mikor a kenguru elbújik a leányzó háta mögé, bűnbánóan elmosolyodik, aztán el is tereli a pillantását Steperről.*
-Igazad van. Bocsánat, Steper *mondja, majd elköszön a lánytól és a daimontól is. Halvány mosoly azonban marad az ajkán, annak az elég komikus jelentnek a hatása miatt, amikor is a kenguru a vékonyka lány háta mögött próbált elbújni...
Nem sokkal később, egy sikoly hangzik fel a tölgyes irányából. Felkapja a fejét, és egy szőke, zokogó leányt pillant meg, amint feléje tart. Mikor a kezei közé veti magát, először meglepetten pislog egyet-kettőt, majd gyengéden eltolja magától.*
-Tudom, hogy ez most elég bunkónak tűnik, de... Veled mi a nyavalya történt? *kérdi felvont szemöldökkel, még mindig döbbenten. Hát igen, nem mindennap veti a karjai közé magát egy ismeretlen, könnyező lány. Egyébként sincs odáig azért, ha hozzáérnek, így ez pláne zavarba hozza. Csak egy ember van, aki teljes nyugalommal ölelgetheti, mindenki más érintése általában kimerül egy-egy vállsimításban, vagy kézfogásban. A másik pedig, ami valahol mélyen felhúzta, az, hogy a lány milyen végtelenül - túlságosan - közvetlen. De, mivel elég lovagias típus, nem küldi el melegebb éghajlatra, hanem meghallgatja, mi történt. Közben erősen haladnak a sötétedés felé, s ezzel párhuzamosan az idő is kezd hűvösebbé válni. A szél sem gyengéden fújdogál, hanem van már ereje bőven.*

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Kedd Szept. 21, 2010 3:31 pm

~Ez teljesen vak?~ *Suhan át a buksiján az értelemszerű gondolat, hiszen akárhogy is nézzük, ilyen reakcióval sem találkozott még. A ruházata ugye alapvetően erősen tépázott, finoman szólva is esendő leányzónak néz ki. Nem igazán hagyja eltolni magát, legalábbis az eltolás után azonnal vissza is nyomul a fiú karjai közé, és szorosan hozzá is simul. Szinte érezni lehet a szíve heves dobogását, a könnycseppek pedig konkrétan Yan vállát áztatják. Persze, ha nem löki el magától erőtejesebben, vagy ilyesmi. Mindenesetre a kérdésre szipogva néz fel a srácra.* -Ott...bent, valami iszonyatos volt! Valamilyen ijesztő rém, hallottam és csak futottam...az ágak pedig... *Néz le a ruházatára, és finoman megpróbálja összébb húzni magán a blúzt, de erre minimális esélye sincs, hiszen a gombok hiányoznak, és maga az anyag is eléggé elszakadt. Láthatóan kissé fázik is, hiszen tényleg eléggé hűvös szél kezd el fújdogálni. Egészen libabőrössé válik a karja, ahogy próbál a fiúhoz bújni. Szaporán lélegzik, majd újra megszólal.* -Még néhány dolgot a táskámból el is hagytam...azt hiszem soha nem lesznek már meg újra. *Szipog továbbra is, bár lassan talán úgy fest, hogy kezd megnyugodni. Próbálja picit letörölgetni az arcát, amitől jól látszik, hogy alapvetően kimondottan szép lányról van szó, és akkor még a fél-véla bájakról nem is beszéltünk, amik még pluszban rátesznek egy nagy lapáttal. Egészen közel hajol a fiú füléhez úgy suttog neki, na persze ha nem lett már rég jól ellökve stb.* -Ugye megvédesz? *A csendes szavak, és a kellemes illatú lehelet símogatólag hathat a srác fülére.*

Vendég

*Kissé idegesíti maga az érintés ténye, de a lány sírása és remegő hangja végül meggyőzi, és hagyja, hogy hozzábújjon. A rém említésére nyugtatóan végigsimít a hátán, elvégre tudja, nagyon jól, talán túlságosan is jól, milyen megijedni egy erdőben egy lénytől, hallani, ahogyan egyre csak közeledik, fenyegetően egyre közelebb ér, és akkor... Gyorsan eltereli a gondolatait, bár ez talán nem a legjobb gondolat, ugyanis a következő, ami az eszébe ötlik, meglehetősen... hát, érdekes dolgokat tartalmaz, elvégre akárhogy is nézzük, mégiscsak egy tinédzserfiú. Minden esetre igyekszik inkább a holmik elvesztésének a problémájára koncentrálni.*
-Biztosan tudod pótolni őket valahogyan *mondja. Igen, nála ez nem érzéketlenség, csak puszta megnyugtatni akarás. Hiába, az ilyen dolgokban nem túl járatos. Egy olyan fiú, aki hosszú évekig minimális emberi kapcsolattal rendelkezett, nem képes túl sok, értékelhető segítségre, csak amit embersége mond neki. Az feltűnik neki, hogy a lány valóban elég szép, és a suttogástól egy kis borzongás fut végig a testén, de aztán szerelme neve mintegy kiáltásként töri meg a kezdődő kábulatot.* ~Lil, igen, Lil még a gondolatért is leharapná a fejem. Vagyis... nem, az nem ő lenne... De bántaná...~ *Mielőtt a lány megint elbűvölhetné, megint megpróbál kicsit távolabb húzódni tőle.*
-Meg fogsz fázni. Felkísérlek a szobádig, rendben? *kérdi, kicsit zavartan. Az arcáról nagyrészt sikerül eltüntetnie ezt, de azért még egy kicsit látszik. Most már sötétedik, a nap kezd lemenni, ezzel párhuzamosan ismét esik egy fél fokot a hőmérséklet, és hiába is tagadná, már ő maga is fázik.*

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Kedd Szept. 21, 2010 4:06 pm

*Akinek kimondottan ehhez van tehetsége, és ő már csak ilyen, az nagyon jól ki tudja szűrni, amikor már kezdi elérni a célját. Ez esetben pedig ez már nagyon is kezd alakulni, habár a srác gondolatait nem látja, és nem is tudja pontosan feltérképezni a dolgot, de azt nagyon jól sejti az apró jelekből, hogy miken mehet most át a fiú. A felszín alatt, legbelül széles mosollyal nyugtázza a tényt, hogy még mindig elég jól mennek neki a begyakorolt dolgot. Nem hiába, már hetek óta az iskolában van, de inkább csak felmérte a terepet. Nem mostanában érkezett hát, hanem úgymond listákat alkotott, azokról a párokról, akiket hasznos lehet próbára tenni. Vajon az állítólagos szerelmük tényleg elég arra, amit szeretnének, vagy csak könnyed fellángolás, aminek alapvetően bárki, könnyen véget vethet. Hát igen, hölgyeményünk erőteljesen ellene van a szerelemnek, főként annak a fajtának, ami hirtelen felindulásból történik meg két fél között, és az érzések nem is igaziak, csak a szükség diktálja őket.* -Hát....talán. *Játssza tovább a kellő szerepet, úgy fest lassan kezd egészen megnyugodni, de nem nagyon távolodik el a fiútól, amíg nem muszáj. Érzi nagyon jól, hogy Yan erőteljes gondolatokkal küzd, sejti jól, hogy a leányzó járhat a fejében, akivel már látta együtt, de mégis érzi rajta a borzongást.* ~Szánalmas.~ *Végül finom mosoly jelenik meg az arcán, és lehetőség szerint nem hagyja, hogy túlzottan el legyen tolva, maximum minimálisan.* -Igen...esetleg az jó lenne, csak még...picit remegek, nem biztos, hogy menne a járás. *Esetlenül huppan le a fűbe, mintha megroggyant volna a lába, és a miatt nem tudna rendesen állni. Így aztán már akárhogy is nézzük, de kellőképpen erőteljes belátást biztosít a dekoltázsába, ha csak a fiú nem ül le mellé, vagy nem hagyja szimplán faképnél. Aztán felhúzza a térdeit, és átöleli őket, láthatóan eléggé fázik.*

Vendég

*Amikor a lány lehuppan, első pillantása oda téved, ahova nem kéne, így gyorsan el is kapja a tekintetét, és inkább gyorsan felveti az első ötletet, ami eszébe jut.*
-Segítek, rendben? *kérdi, és leguggol a lány mellé. A leülés szóba sem jöhet, épp eléggé fázik anélkül is. Persze, ha ő fázik, vajon milyen erős lehet ez az érzés a lányban, akin az ágak miatt alig van ruha... Megint gyorsan eltereli a gondolatait, és inkább csak várja a lány válaszát. Ha nagyon muszáj, hajlandó akár fel is venni Cecile-t, csak tudják le ezt az egész helyzetet. Ha nem lenne túl lovagias hozzá, biztosan lelépne, és otthagyná a kísértést jelentő hölgyeményt, hogy boldoguljon egyedül, de ez így sajnos nem megy neki. Ha túlzottan kísértést jelentőnek érzi a helyzetet, igyekszik majd Liliyára gondolni - akit valószínűleg szíven szúrna a gondolat, hogy valaki más erős érdeklődést ébresztett benne -, s ezzel talán átvészeli a dolgot. Ugyanis igazán, szívből szereti őt. Csak a hormonok, ugyebár...*

Tárgy: Re: Yan Sergej Branimir, Mentora: Cirelin Kedd Szept. 21, 2010 4:41 pm

*És igen, kezdi elérni a kívánt célt nagyon is megfelelően, de úgy fest a fiú mégis csak valamelyest képes uralkodni magán, és azokon a belső késztetéseken, amiken akárhogy is, de nem egyszerű. Végül aztán úgy dönt elég már a színjátékból. Megtörli picit az arcát, és körülbelül, mint aki egy mozdulattal eldob egy álcát, úgy áll fel a földről, mostmár félmosollyal nézve a srácra. Minden teketóriázás nélkül, alapvetően a meglepetés okán kivédhetetlenül, egyszerűen szájon csókolja.* -Ez azért kellett. *Mosolyodik el szélesen, majd végül finoman megpaskolja a srác arcát.* -Egészen jól kiálltad a próbát, bár ez keveseknek szokott sikerülni. Vegyük úgy, hogy neked ment, bár hozzá kell tennem, hogy nem vetettem be mindent. *Kacsint egyet, és finom mozdulattal int saját maga felé a pálcával, amire a ruházata nagyjából sikeresen helyre áll, majd a táskájában matat picit, ahonnan egy kabát kerül elő, amit immár magára tud teríteni, hiszen az tényleg igaz volt, hogy már erőteljesen fázott. Azt valahogy nem hinné, hogy a srác mondjuk megtámadná, vagy ilyesmi a kis hecc miatt, hiszen azért kevés pasi üt meg egy lányt, no meg azért nem egy védtelen hölgyeményről van szó. Mindenesetre finoman biccent felé, és végül elmormolja a nevét is.* -Egyébként Cecile vagyok, és üdvözlöm Liliyát. *Húzza fel picit a szemöldökét, még mindig a kellemes kis mosoly játszik az arcán. A nap ekkor bukik le végül a távolban a horizont mögött, mára végképp elhagyva ezt a világot, hogy a helyét az éjszakának, a holdnak és a csillagoknak adhassa át.* -Örülök, hogy...megismerhettelek, gondolom, te nem különben. *Neveti el mostmár magát, majd egy lendületes mozdulattal hátat fordít a fiúnak és a kúria felé indul.*

Vendég

*Hát igen, a meglepetés ereje teljesen és beláthatatlanul lesokkolja. Valami olyasmi érzés keríti hatalmába, amit néhány ember olyasmi kérdésekkel írna le, hogy: "Mi, hol, mikor, miért? Miről maradtam le?" Ő csak gondolatban fut át ezen a listán, meg lép át a következő meglepettséghullámon, amit a csók okoz. Ahogyan a lány megpaskolja az arcát, és közli vele a véleményét a tűrőképességéről, egyre inkább kezd magához térni - és ezzel párhuzamosan lesz percről percre egyre idegesebb. Nem, az ütés gondolata fel sem merül, az agyonátkozásé is csak egy pillanatra, méghozzá akkor, mikor Cecile, csak úgy, kedvesen és finoman üdvözli a szerelmét. Épp mély levegőt vesz, üvöltésre készülődve, mikor a lány egy végső mondattal hátat fordít neki. Végül az ingerültségét csak egy végtelen gúnnyal kimondott szóban adja a lány tudtára.*
-Végtelenül! *Aztán, magában még mindig dúlva-fúlva elindul ő is a kúria felé. Félúton a táskája is eszébe jut, így tulajdonképpen teljes vaksötétben tapogatózik vissza az iskolába. Ilyenkor, bezzeg eszébe nem jutna a mágia használata... Minden esetre egy darabig még biztosan nem fog elaludni. És ha Kamen az útjába kerül... Hát, ő egészen biztosan nem fogja egy darabban megúszni, hogy még tovább játszik az idegein.*

Vendég

//Helyszín a fiú saját szobája, tehát a második emeleti Nílusi krokodil háló//

*Yan lassú léptekkel az ablakhoz sétál, és kipillant rajta. Éppen egyedül van a szobában, ami meglepő, ugyanis az utóbbi időben eléggé megnőtt a beköltözők száma: a szoba már teljesen tele van. A bal oldali részen sincs motozás, tehát az is üres: vélhetően mindenki mászkál valamerre. Tekintete az üvegablakon, de még a mögötte elterülő tájon is túlra vetül. Amolyan "nem lát, csak néz" állapotban van. Halkan elkezd dúdolgatni, méghozzá egy saját szerzeményét, zongorára. Aztán egy idő után elakad, és úgy fest, mint aki felébredt: megrázza a fejét, pislog párat, majd megfordul, és az éjjelijéhez siet. Kivesz belőle egy füzetet és egy tollat, majd lefekszik az ágyára, és a füzetet a párnának támasztva a következő soron kezd tűnődni. Régóta próbálja már összehozni a dolgot, de most kissé elakadt vele... Sokadszorra, tegyük hozzá. De az élteti, hogy már csak két-három sor és elkészül a dolog. Tehát fekszik az ágyán, időnként dúdolgat egy picit, aztán ír, átfirkál, aztán csak az állát böködi a tollal. Gondolkodik.*

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

*Csendesen lengedez odakint a szél, bár időnként egy-egy nagyobb fuvallat feszül neki az ablaknak, de különösebbet most nem tapasztalni. A nap most nem bújik elő, felhők mögül kandikál csak ki néha-néha rövid időre. Olyan tipikus borús, nem túl kedvcsináló idő van. Madarakat sem hallani, talán közelgő vihartól húzódtak már előre be egy kényelmes zugba. A viszonylagos csendet csak a toll időnkénti sercegése töri meg a papíron, ahogy a gondolatokat megformázzák a szavak, majd végül elvetésre kerülnek. Ekkor egyszerűen csak kicsapódik az ablak, mintha nem zárt volna eléggé, vagy egy nagyobb széllökés már túl erős volt neki. Az ablak üveg szinte teljesen ripityára törik, ahogy a falnak csapódik az ablak tábla, majd a mostmár feltámadni látszó szél egyre erősebben csapkodja az üvegmentes ablakot. A szobában lévő mozdíthatóbb tárgyaknak is könnyen lába kel így, hiszen a szél erejével nehéz vetélkedni. Egy-egy elkallódott papírdarab, képek a polcokon, könnyebb holmik...egyre több minden kerül a földre, csattanva, törve.*

Vendég

*A reccsenésre, ahogyan az ablak széttörik egyből felkapja a fejét, majd fel is pattan, csak előbb még elrejti a füzetét a párnája alá, hogy a szél ne fújja el. Gyorsan felméri a környezetét, tekintetével keresve földre pottyant pálcáját. Majd, mikor megtalálja, felkapja, és az ablakra szegezi.*
-Reparo! *Amennyiben az ablak rendbe jön, gyorsan becsukja, és elkezdi összeszedegetni a leesett dolgokat. Ami a sajátja, azt meg is javítja, ami nem, azt csak a tulajdonos ágyára dobja. Ha az ablak valamilyen oknál fogva nem jön helyre, döbbent arccal mered rá, fejében olyasmi gondolatokkal, hogy "Ez meg mégis hogy a nyavalyába van?", és társai.*

» Yan Sergej Branimir karakterprofilja
» Liliya Galina, Mentora: Kaen