Sikátorok, kis utcák

*A fiatal orosz hölgyemény meg persze lohol a fiú nyomában, mindössze egy fél lépéssel lemaradva, s mindeközben őrülten kacag – persze, alapjáraton sem éppen normális, de azért ez még tőle is sok. De hát tény és való, hogy élvezi a helyzetet: kobold kontra Neandervölgyi és társai. Na meg persze neki sem áll szándékában fizetni a kárt, amit persze Lincoln okoz, ő csupán szökken és fut, a tárgyakhoz hozzá sem érve, ügyesen szlalomozva még ebben a tempóban is. A kiáltásokat persze elereszti a füle mellett, hiszen épp elég nagy kalandban vannak, így aztán kedve sincs leállni vitázni és verekedni – főleg az utóbbit. Ugyanakkor viszont a kis rondaság csak beszorul a zsákutcába, s így Yekaterina vigyorogva nézi, ahogyan a kollégája megközelíti a kis lényt.*
- Na vééégre megmutathatod, hogy mennyire vagy férfi, Popsihapsikám! *Neveti el magát a barna lány ismét, s egy hajtincset pödörgetve szurkol mindenféle obszcén és vulgáris szavakkal hol az embernek, hol a koboldnak. Szívesen megnézné, hogy milyen fejet vágna a srác, ha a kobold ismét meglógna előlük, méghozzá az arany karórával a piszkos kis mancsában, s ezt a gondolatot továbbfűzve azon találja magát, hogy már koncentrál is az apró, de még a sötét sikátor fátylában is vadul csillogó aranyórára. Gondolati síkon készteti az apró objektumot, hogy először is mozduljon meg, majd ha sikeresen fogást talál azon a tudatával, akkor pedig ránt is egyet, méghozzá maga felé – a lopott tárgy pedig hullócsillag fényével és szépségével repül át a levegőn, átszelve a dohos levegőt és a csatakiáltások zaját, s landol a lány kinyújtott jobbjában. A kecses ujjak pedig a zsákmány körül összezáródnak.*
- Lincoln drágám! Nem ezt keresed véletlenül? *Kérdezi csábosan a lány, s meglobogtatja a levegőben a „talált” tárgyat.*

//Telekinézis:
Tárgymozgatás az elme erejével. Alacsonyabb szinten hozzánk közel lévõ kisebb tárgyak mozgatására ad lehetõséget, esetleges hibákkal, magasabb szinten már akár kõsziklák mozgatása is lehetséges, vagy épp valaki folyotogatása az elme erejével, afféle jedi erõ.

1. szint:
Kisebb tárgyak (kõdarab, pálca, pohár) mozgatása, lebegtetése. Veszélyes tárgyak esetében lökés is lehetséges, ilyenkor támadni lehet üvegcsereppek, vagy éles tárgyakkal. A mozgatott tárgy súlya maximum 3 kg.

- Cöh! *Reagálja le a fiút Yekaterina egy háromszázhatvanas szemforgatással.* - Ahhoz képest, hogy szerinted lapos a mellem, márpedig nem, hiszen hetvenöt bé – de ezt aligha tudná egy magadfajta Szűzfiú – eléggé szeretsz letapizni, nemde? *Hajol közel a fiú személyes szférájához, majd pedig visszaszerzi a végtagját, s csak kihívóan és némileg kacéran tekint a fiú szemeibe. Végül az orrára fújva távolodik ismét el, és talán éppen ezért követheti szemmel a távolodó hosszú hajú srácot. Nem igazán bízik benne: hiszen az, aki bujkálva közelítette meg őket, egérke módra, az aligha valószínű, hogy nyugodtan és teljes mértékben távozni fog. A lány pedig képes egyszerre több irányba és személyre is figyelni, így aztán a lépteit hallgatva pillant tovább a rikító cipők gazdájára, de nem kommentál semmit: ha baja van a csajnak, majd megfogalmazza verbálisan, ha nem, akkor hadd főjön a saját mérgében és irritációjában. Az apró szoknyavadász azonban villámgyorsan felkelti a lány figyelmét.*
- Jajj, te Izomagyú, nincs neked pálcád?! *Kérdezi emelt és gúnyos hangon, de azért ő is a fiú után szökken, s méreteihez nem illő könnyedséggel tartja a tempót – látszik rajta, hogy tudna futni gyorsabban, hiszen sportember a drága, de nem fog hőst játszani a Neandervölgyi miatt.*

*Yekaterina már tökéletesen hozzá van szokva a mások által kifejezett reakciókhoz és véleményekhez – tudja, hogy a stílusát elég kevesen tolerálják, de valahogy nem különösebben érdekli. Noha tény és való, hogy ő sokat tűr, miközben tőle keveset tűrnek. De ez már csak így van. Az álmosolyokon viszont könnyedén átlát, hiszen – bármennyire is hihetetlen – ő maga is gyakran bújik álarc mögé, de csak akkor, ha a helyzet őszintén és ténylegesen megkívánja.*
- Jajj, Szűzfiú, neked csak a szád jár, tapasztalatod pedig az abszolút nullát közelíti meg, természetesen negatív irányból. És a tagadás pedig az első lépés… *Hogy mi felé? Inkább be sem fejezi a mondatot, noha a cinkos kis kacsintása mindent elárul. Topánka Kisasszonyhoz fordulva horkant egyet – jó oroszosan –, majd pedig vállat vonva pillant tovább a hosszú hajú srácra.* - Bizony, a Nedaviában jó kezekben leszel, erről gondoskodom! *Az orosz hölgyemény egy csókot küld a tenyerén, majd pedig a lánynak hátat fordító kollégájára kacag.* - Ejj, milyen cuki popód van, Lincoln. Tán csak nem gyúrni jársz? Ugyanis szükséged lesz az erődre, ha vissza akarod szerezni az órát… bár ha ilyen könnyedén elvették tőled, akkor talán jobban meg kellene mozgatni azokat az izmokat. És én tudom is, hogy hogyan… Visszatérve a tárgyra viszont, eddig hol kerested az alakot? A feketepiacon nézted már?

*Az orosz lány egy kacér mosollyal az arcán nyugtázza a fiú reakcióját, hiszen valami hasonlóra számított – és valljuk be őszintén: Yekaterina imádja piszkálni és felhúzni a srác agyát, már csak az számára a viccesebb, mikor a férfiasságát teszi próbára, állítja piedesztálra (és dobálja meg paradicsomra és/vagy tojászáporral).*
- Óóó, még szép, hogy mindenütt ott vagyok! Te talán nem érzed ezt a vonzást, ami kettőnk között van? *Kérdezi szarkazmustól csöpögő hangján, egyik szemöldökét felvonva, ugyanakkor ártatlan nagy kék szemekkel. De persze a fiú szavait nem hagyhatja komment nélkül:* - És ha az álmodban jelennék be, akkor az valószínűleg elég kellemes és eseménydús lenne, igaz? Kilencvenkilenc százalékban élveznéd, erre mérget is veszek, ha gondolod. *A lány gonosz, de pajkos kacaja a szűk kis sikátor falai között visszhangzik, majd elhal.* - Ami pedig azt illeti, éppen erre jártam. Ki tudja, talán az Égből küldtek, hogy a segítségedre legyek, Lúzerkém.
*Aztán persze megjelenik a lány, akit nem is olyan régen köszöntött a Kúria falain belül és kísért fel az ideiglenes hálóba, s az orosz arcára azon nyomban egy kihívó, de gunyoros, ugyanakkor aligha gonosznak mondható vigyor telepedik ki. A lányt felmérve a szemei játékos kis résekre szűkülnek, s máris szórakozottságtól csillognak.*
- Ááá, Topánka Kisasszony! Milyen csodálatos az ilyen elhagyatott és sötét helyek egyikén a vibráns cipellőddel összefutni. És valóban: ez az úriember biztos megmutatja neked a kivezető utat, és talán mást is szívesen, habár tény és való, hogy a „hogyan” kérdésedre a válasz felettébb egyszerű: a lábaidon tipegve. *A szavai némileg csípősek, de ettől függetlenül ő is kész segíteni, s ezt a mozdulatai is elárulják. Velük tart, ha akarják – ha nem, akkor is –, és még a Neandervölgyinek is segít megkeresni az ellopott tárgyat – ha akarja, ha nem –, hiszen így legalább tovább idegesítheti a kollégáját.*
- Na de a pöszmögő egérkénkkel mihez kezdjünk, hmmm? *Pillant a válla felett a sarok irányába, ahol bizony valaki igencsak megbújik. Az orosz lány pedig okkal készül aurornak, valamint a paranoiája is ilyenkor jön jól.*