Elisabeth Ellen Torchwood kúriája

*Leülünk az ágyra és azonnal átölel. Megnyugtat az ölelése. Elkomorodom amikor a sebről beszél. *-Sajnálom hogy nem segíthetek ellátni. *mondom lehajtott fejjel. Nem tetszik ez a helyzet de bele kell nyugodnom. Minnél hamarabb elfogadom annál jobb. *-Baj ha ledőlök egy kicsit? Eléggé fáj a fejem. *mondom hallkan. Neki elmerem mondani ha fáj valamim. Vagy baj van mert Ő mimdíg meghallgat és vigyáz rám. Nagyon szeretem és nem tudom mit tennék ha elveszíteném. Bele őrülnék az biztos. És aki tegnap ránk támda az nem ússza meg élve az már biztos.*

*Kicsit elhúzom a szám. Majd újra elindulunk. A falon vezetem a kezem majd megállok egy ajtó előtt. Óvatosan benyitok majd bemegyek de megállok egy licsit. Mély levegőt veszek hogy érezzem az illatokat.*~Az Ő illata. Igen ez a szobánk.~*-Úgy vélem ez a mi szobánk mondom mosolyogva. Majam elé képzelem a szobát majd leülök az ágyra. *-Furcsa. Amég láttam olyan magától értedödő volt minden. Mi hol van. De most még az is nehezemre esik hogy megtaláljam a szobánkat. Annyira kiszolgáltatottnak érzem magam. És mindent másképp érzékelek. És ettől össze vagyok zavarodva. *magyarázom nagyot sóhajtva és vállának dőlök. *~Pedig mindent olyan jól elterveztünk a tengerparton. Erre mindent elrontok.~*gondolkodom. Nagy hiba mert rendesen megfájdul a fejem. Homlokomra szorítom kezem, de nem segít. Rettenetesen lüktett a fejem. *-De te azért jól vagy?*kérdezem tőle és megfogom a kezét.*

*Óvatosan lépkedek a lépcsőn fölfelé. Egyik kezemmel az ő kezét fogom, másikkal meg a lépcső korlátjába kapaszkodom. Próbálok nem felbukni, és próbálok így is boldogulni. Elvégre nem lehet Stev mindíg mellettem. Ahogy felérünk a lépcsőn magam elé próbálom képzelni az emeletett. Majd megpróbálom megtalálni a szobánkat. *-Rossz ajtó igaz?* Kérdezem és várom a válaszát. Nem tudom biztora hogy jó helyen járok -e. Mind egy majd beleszokok a helyzetbe. *

-Akkor jó. Ha csak Nanny az akkor minden rendben.*válaszolom, és bemegyünk a házba. *-Gyere pihenjünk egy kicsit. Rád fér. Nem szeretném ha felszakadna a sebed. *mosolygok ahogy szembe fordulok vele. Még mindíg nem szoktam hozzá hogy nem láthatom. Iszonyatos a folytonos sötétség, hogy nem látom mifolyik körülöttem. És tudom hogy meg kell tanulnom ezzel együtt élni mert nem biztos hogy úara láthatok. Megfogom a kezét és elindulok vélhetőleg a lépcső felé.*~Vajon medig fog ez tartani? Vagy már soha nem láthatom Őt?~*gondolkodom ahogy lehajtom a fejem. *

*A mai nap elmentem a teaházba,ahol össze futottam egy idegen lánnyal meg persze Cat sem maradhatott ki. Ezután megjelent Steven és volt egy kissebb szócsata köztük de nem volt vészes. De sajnos kedvesemnek nyílvánvalóvá vált hogy elvesztettem a látásom. És nem tudni hogy meggyógyul-e a szemem. Épp a tengerpartról sétálunk haza. *-Téged komolyan nem zavar hogy nem látok? *kérdezem miután meghallom a kapu nyílását. Most hogy nem látok kénytelen vagyok a hallásomra, a tapintásra, valamint a szaglásomra kell hagyatkoznom. Ahogy a bejárathoz érünk lépteket hallok majd a bejárati ajtó kinyílik. *-Na most mi van?*kérdezem és próbálom kitalálni mi lehet a baj.*

*Mosolyogva hallgatom. Majd mikor aztmondja kezd elálmosodni óvatosan mellé fekszem és átölelem. *-Sajnálom de szükséged van a pihenésre hogy mihamarabb talpra állj. *Mondom hallkan ahogy haját simogatom.*~Remélem hamar visszatér a látásom. Nem akarok mégjobban a terhére lenni.~*gondolkodom ahogy lecsukom a szemem. Nem hiszem el hogy az a pár korty hamarabb hat nálam mint kedvesemnél. Bár lehet hogy a fejsérülésem az oka az egésznek.*

*Mivel bizalmatlan isznk a főzetből és utánna ő is megissza. Ő nagyobb adagot ivott így biztos hamar elalszik. *-Szólj ha elálmosottál. *mondom és nyugodtan ülök mellette. Magam elé képzelem a meglepett arckifejezését.*- Altató főzet volt. Nanny-nek mindíg vannak gyögyfőzetei, mert nem egyszer sésültem meg a munka során és ugye nem mehetek kórházba egy lőtt sebbel. *magyarázom neki. Enyhén zúg a fejem a főzdttől de nem vészes.*

*Gyűlölöm magam mert miattam sír. Lehet csak egy könnycseppet ejtett de ez elég ahoz hogy sz@rul érezzem magam. Majd rákérdez a főzetre. Ha jól emlékszem elég fura zöld színe van. *-Ez segít hogy hamar talpra álj. Az íze borzalmas de jót tesz.*mondom mosolyogva. Sejtem hogy nem tetszik neki a dolog.*-Várj bebizonyítom hogy Nanny nem megmérgezni akar. *mondom ahogy óvatosan elveszem a bögrét és egy két kortyot iszok a főzetből. Tényleg pocsék az íze de legalább nyugodtan fog aludni. És most nyugalomra van szüksége. *

-Hogy lehetsz ilyen makacs? *kérdezem hallkan és viszonzom az ölelését, majd gondolatban felpofozom magam mikor megérzek egy könnycseppet a nyakamon. *-Sajnálom. De te is tudod hogy nekem van igazam csak magad előtt is tagadod. *mondom hallkan mikor kopognak. *-Szabad. *szólok ki de nem engedem el Stevent biztos vagyok benne hogy Nanny jött vissza az altató főzettel. *-Tessék ezt idd meg. Jót fog tenni. *mondom ahogy megfogom a kezét és oda adom neki a csészét. Jobb szeretném ha most aludna mert addig se gondolkodna ezeken a bajokon.*

*Oda botorkálok és megfogom a kezét. *-Nem, ez mind az én hibám. *mondom ahogy megfogja az arcom. A kezét követve eljutok az arcáig. Megsimítom. Legalább is úgy látszik de valójábban megpróbálom kideríteni hogy nézhet rám. Nem merem még felfedni titkom. *Minden az én hibám. Nem lett volna szabad elrohannom, de most már biztos hogy miattam van minden. Nyugodt lenne az életed ha nem lennénk. És nem sérültél volna meg.*

-Én jól vagyok.*mondom ahogy segítek neki lefeküdni. Mivel nem látok nembírom felmérni mennyire súlyos a sérülése. Csak annak örülök hogy Nanny ellátja. Bízom benne mert nem egyszer megmentett. A fésülködő asztalnál támaszkodok. Kitapogatom a széket és leülök közben sikeresen leverek néhány dolgot az asztalról, de nem izgat a dolog. Gondolom a házvezetőnőm ellátta kedvesem mert hozzám lépett és elkezte kitisztítani a sebemet.*-Hi. *lepődök meg mikor megérzem kezét arcomon. *-Elláttad Stevent? *kérdezem és hallkan igennel felel. Mikor végez oda botorkálok kedvesemhez és leülök az ágy szélére. *-Sajnálom.*mondó hallkan kezemmel megkeresdn kezét hogy megfogjam.*

*Nagy nehezen sikerül elindulnunk. Hagyom hogy rám támaszkodjon. *-Nyugi csak megbottlottam és lefejeltem a falat.*Arra megyek amerre Ő megy mert nem látok. *-Mikor érünk már oda? *morgok az orrom alatt. Valahogy még is sikerült eljutni a házig. Nagyon aggódom Stevért. Kitapogatom a kapu kilincset és legalább már a birtokon vagyunk. A lépcsőnél megint majdnem sikerül orrabukonom de bejutunk a házba.*-Nanny! Segíts! *kiáltom mire szapora léptek zaját halló. -Jöjjenek. Ellátom a sebeiket.*mondja majd feljísér minket a szobába. *-Tarts ki még egy kicsit. Mindjárt ellátja Nanny a sérülésedet. És minden rendben lesz. *mondom ahogy segítek neki lefeküdni az ágyra.*

*Cat nagyon dühös. Be kell vallanó hogy Nanny hiába démon nem láttam még dühösnek, de most hogy Cat itt tombol, és azok után ami a kikötőben történt... be kell valjam hogy tényleg félek az előttem álló lánytól. A multkor is csak a szerencsémnek köszönhetem hogy életben maradtam. *-Legyetek szívesek lehiggadni mielőtt a személyzet figyelmét fekeltitek. *szólok rájuk és nagyot nyelek mikor Cat szemébe nézek. *~Félek ez biztos hogy félelmet érzek. De nem magam miatt. Félek hogy Stevennek baja esik.~*gondolkodom. Majd mikor rálép a szerencsétlenül járt férfi kezére hallok egy reccsenést. Rezzenéstelen arcal nézek a férfira. *~Ez biztos eltört. A régi szép időket idézi a látvány. Mikor csak a munka tette ki az időm ngyrészét.~*gondolkodom majd a lányra nézek. *-Légyszíves ha már vádaskodsz legyen bizonyitékod. *mondom. Nem tudom honnan ez a bátorság de szembe szálok vele. Nem engedem hogy egymásnak essenek.*
//Fagy//