Elisabeth Ellen Torchwood kúriája

*A pillanatot a kapucsengő töri meg. Stev elindul majd én is kislattyogok a kapuhoz és míly meglepő Cat az aki megzavart minket. Azzal gyanusítja Stevet hogy Ő küldte utánna az alakot. Nagyon kétlem hogy Ő küldte volna utánn. *-Nyugi, nyugi. Meg tudjuk oldani a helyzetett mert felnőttek vagyunk. Nem kell azonnal egymás torkának esni.*mondom ahogy Stev mellé állok. Tényleg nem hiszem hogy párom küldte volna, miért tenné? Hisz Cat nem jelent már ránk veszélyt hisz nem egyszer találkoztam vele baj nélkül. Vagy talán annyira féltene hogy kémet küld a démonlány után? *-Figyelj nem hiszem hogy Stev küldte utánnad.*mondom és Cat-ről páromra nézek. *~Csak félt megértem, hisz a történtek miatt én is féltem az életétt.~*gondolkodom és újra rám tör az a fura érzés amit az álmok okoznak bennem. Rettegejk, dühös vagyok, és nem tudok gátatt szabni ezeknek.*
//Fagy//

-Például így? *kérdezem ahogy kicsit lehúyom jobb vállamról a pólót amiből így is majd ki esek. Még jobban elpirulok a bókjától. Majd felcsillan a szemem mikor bevalja hogy csiklandós. *-Tényleg? *kérdezem gonosz vigyorral és megcsikizem. Nagyokat kacagunk mikor megszólal a kapu csengő. És Stev indul el megnézni ki lehet az a galád aki megzavar minket. *-Csak akadjon a kezem közé. *morgom ahogy én is elindulok. Megállok a lépcső alján mikor meghallom Stev kiáltását. Kíváncsi lettem és mezítláb vállamról lecsúszott pólóban vonulok végig a kavicsos úton, ami nem valami kellemes. *-Hát te hogy kerülsz ide Cat? *kérdezem ahogy próbálok úgy lépkedni hogy ne szurkáljanak a kavicsok. *-Hoztad a barátodat is? *kérdeztem minden hátsószándék nélkül. *-Gyere be. *mondó és kinyitom a kaput.*

*Élvezem a hosszú csókot. Közben lágyan túrok hajába. Mikor a csókot megszakítjuk észre veszi hogy az Ő pólóját viselem. *-Miért nem jó? *kérdezem vigyorogva, és körbe fordulok mintha valami elegáns estélyiben lennék. *-Nekem tetszik, és kényelmes. *mondom és újra átölelem.*-És nem utólsó sorban olyan az illata mint neked. *mondom mosolyogva és kicsit elpirulok. Nem szoktam ilyen nyíltan az érzéseimről beszélni de kezdek hozzá szokni. És egyre bátrabb vagyok mellette. Lassan végig simítok az oldalán mert tudom hogy ott érzékeny. Jól esik a piszkálódás. És remélem érzékeny annyira hogy csikis legyen.*

-Á! Már értem. Akkor ezér volt olyan morcos. *mondom vigyorogva majd én is elnevetem magam. *-Még soha senki nem merte megmondani neki a véleményét rajtam kívül. De hidd el most már elérted nála hogy tisztelni fog és nem szól bele a dolgunkba. *mondom mosolyogva. Egy kicsit féltem hogy baj lesz kettejükkel mert Nanny nem az a fajta aki szívesen lát mellettem bárkit is mert nem egyszer majdnem a férfiak okozták a vesztem. De biztos rájött hogy Stev nem olyan mint a többi. Mert törődik velem. És vigyázz rám. Lábujjhegyre állok és átkarolom a nyakát. *-Nagyon szeretlek.*suttogom ahogy csókra kínálom ajkaim.*

*Felém fordul és viszonozza az ölelésemet. Szorosan bújok hozzá hogy megnyugodjak. Nem akarom hogy megtudja megint egy rémálmom volt, ezért mikor ránézek mosolygok. *-Tudom hogy makacs vagy. *mondom majd arcomra fagy a mosoly mikor megmondja hogy már biztosra tudja tényeg bűbáj ül a medálon. *~Bár ne lenne igaza. Akkor már csak meg kéne találni aki vadászik rám. ~*gondolkodom ahogy mellkasának döntöm a homlokom. Nagyot sóhajtok majd inkább másfelé terelem a témát. *-Amúgy mondtál valamit Nanny-nak? Mert amikor találkoztam vele a szokotnál is morcosabb volt. *mondom ahogy felnézek rá. Na, igen a jó öreg Nanny könnyen bepöccen ha az illemről van szó bár valahogy nem érdekel ha Stev mellett vagyok. Mert ha velem van nem bírom visszafogni magam. Amit sajnos Nanny is nagyon jól tud. De engem nem zavar, had puffogjon.*

*Megtalálom a dolgozószobában, de annyira elgondolkodik hogy nem vesz észre és a kérdésemet sem hallja. Odalépek hozzá és hátulról átölelem. *- Édesem. Miért nem keltettél fel hogy segítsek? *kérdezem de nem engedem el. Az ékszerre nézek és rossz érzések törnek rám. *-Bár csak meg se találtam volna. * mondom hallkan és vállára támasztom homlokom. *~Ki az aki tud a múltamról, és akkora hatalma van hogy anélkül átkozott meg hogy észre vettem volna? ~*Gondolkodom de nem találom a választ. Valamennyire megnyugszom tőle hogy velem van. De a félelmem sose múlik el teljesen mert mi van ha az a valaki Őt is kiszemeli és valami baja esik azt nem élném túl. *-Féltelek Stev. Félek hogy bajod esik. *mondom hallkan.*

*Hirtelen ülök fel az ágyban. Megint egy rémálom. És egyre valóságosabbak. Mikor szétnézek látom hogy párom nincs mellettem. Felkelek és bemegyek a fürdőbe hogy vegyek egy zuhanyt. Miután végezek felveszek egy farmer rövidnadrágot meg a kezembe a kadt Stev egyik pólója. Azonnal magamra kapom, de legalébb kétszer bele férek. Majdnem a térdemig ér de nem zavar mert olyan illata van mint kedvesemnek ami megnyugtatt. Hajamon néhányszor átszaladtam a fésűvel. Majd elindulok megkeresni Stevent. Egy kis keresgélés után eljutnk a dolgozó szobáig. Mikor bemegyek meglátom Őt az asztalnál. *-Szia. Miért nem keltettél fel hogy segítsek? *kérdezem ahogy oda sétálok hozzá. Mezítláb igen csak hallkan sétálok oda. Szerintem ha nem szólalok meg, megtudtam volna lepni.*

*Azt mondja minden rendben lesz. De a jelenlegi helyzetben nem bírok hinni ebben. Szégyellem bevallani de félek. Nagyobb befolyása és hatalma van az illetőnek ha ismeri a múltam, és így tud kinozni. Szorosan bújok kedvesemhez, hogy megnyugodjak. *-Sajnálom. Mindíg csak a gondot okozok. *mondom hallkan. *-Szerintem aludjunk. Ma már nem tehetünk semmit. *monom ahogy megöleldm majd megindulok az ágy felé. Kimerültnek érzem magam pedig semmi erőltetőt nem csináltam. *-Jó éjt. Aludj jól. *mondom ahogy mellé fekszem. Adok neki egy jóéjt csókot majd szorosan hozzá bújok. Megnyugtat a tudat hogy Ő velem van. Remélem csak tévedek és nincs senki aki üldöz minket mert csak én komplikálom a dolgokat. Kell egy kis idő mire ráveszem magam hogy aludjak. Nehezen de végül sikerül elaludnom. És remélem ma elkerülnek a rémálmok.*

*A medált bámulom, mikor meghallom Stev hangját. Nem tudom miért zavar az egész ügy hisz ez csak egy régi ékszer semmi több. Vagy nem? *-Miért? Hisz ez csak egy ékszer nem? *kérdezem ahogy felé fordulok a széken. *-Mire gondolsz? Mert én már nem tudom mire gondoljak. *mondom ahogy leteszem a nyakláncot. Nem veszem fel mert megkért rá. Nem tudom mi lehet de nekem is gyanús valami ebben az ügyjaen.*- Vajon ki akarhat keresztbe tenni, nekünk és honnan ismeri a múltam, hisz mindent eltűntettem magamról mindent. *mondom és az ablakhoz sétálok. Kinézek és a sötétséget pásztázom. *~Félek? Talán. De mitől vagy kitől? ~*gondolkodom ahogy ökölbe szorítom a kezem. *

*Maga felé fordítja a fejem hogy ránézzek, majd elmondja anyukája nevét. *-Szép neve van. *mondom majd sóhajtok egy kicsit. *-Corinna Zimmermann. *mondom ahogy a szemébe nézek. Nem ismerem igazán a szüleimet. Csak egyetlen fotó van róluk semmi más. És emlékeim sincsenek már róluk. *-Remélem nem baj hogy ezt felhoztam. *mondom ahogy átölelem. *-Jobb ha kiszálunk mert kezd kihűlni a víz. *mondom hogy tereljem a témát. Óvatosan kimászok a kádból és magamköré csavarok egy törülközőt. *~Mi van velem? Nem is ismertem a családom akkor miért zavar hogy anyám nevével ellátott medált találtam? És lehetséges hogy ez okozza a rémálmokat és a gyengeséget? ~*gondnlkodom ahogy visszamegyek a szobába, és felveszem a hálóingemet. Leülök a fésülködő asztahoz hogy kifésüljem a hajam, de csak lekönyöklök az asztalra és kezembe veszem a medált. Arany medál egy rubinnal a közepén. Hátulján anyám nevével. *~Vajon tényleg ez az oka? És ha igen ki ismerheti a múltam?~*gondolkodok a medált bámulva.*
//Medál//