Bálszépe Divat- és Szépségszalon

*Nem kérem én tőle, hogy soha ne kérdezzen, hogy ne hozzon fel semmilyen témát. Egyszerűen csak vannak olyan dolgok, melyek kicsit kényesek a számomra. És őszintén szólva, reményeim szerint, mire minden témánk elfogy eljutunk arra a szintre, hogy már tudok neki beszélni arról, ami történt velem. El tudom majd mesélni az örökös bántalmazásokat, melyeket a régi sulimban kellett elviselnem. Akkor majd talán el tudom mesélni neki, hogy mindig én voltam a kis szerencsétlen, akinek a fejét a wc-be nyomták, és akit suli után mindig megvertek épp azért, mert akkora volt a pofája. Ez persze most sem változott, csak itt legalább büntetik az ilyen viselkedést, ami egy jó pont az iskolát tekintve, és így már nekem sem kell állandóan meghunyászkodnom, és elrejteni a véleményem. Vagyis inkább rettegnem, mert régen rettegtem… Egyedül Nati állt mellettem, és ez az ami miatt annyira ragaszkodom hozzá. Ott volt mellettem mindig, mikor szükségem volt valakire, és később, miatta kotródtak el a bántalmazók is, mert megvédett. Egy lány… engem… a férfit…
Ahogy a lány közelebb jön, lágyan ölelem magamhoz, majd mikor elmondja hogy nem fog többet kérdezni, csak felemelem a fejét, és lágy csókot lehelek az ajkaira. *
- Semmi baj, kérdezz nyugodtan, én pedig próbálok nem kiakadva lekezelni! * mondom, majd mikor invitál a távozásra, akkor csak bólogatok. *
- Oké, és igen, vedd le gyorsan ezt a zöld borzalmat, ezt nem vesszük meg! * vigyorgom, majd fogom meg a két ruhát, és viszem ki az eladónak hogy kifizessem. Magára hagyom a lányt, és csak remélem hogy kicsit már lenyugodott, hiszen sikerült megismertetnem az első bunkó megnyilvánulásommal, már ami a jelenlegi érzelmi életünket illeti… *

* Persze hogy nem tudta, hogyan is tudhatta volna. Hiszen az életét nem itt élte le, nem az orosz kietlenségen nőtt fel, nem zötyögött minden nap egy lassan elenyésző buszon, és nem ő csókolta meg a legjobb barátját azért, mert balga módon beleszeretett, és mert nem látott választási lehetőséget és kiutat egy kilátástalan helyzetből. Én így láttam, éreztem. Megtettem, ezzel pedig mindent elrontottam. Lelépett, pofára ejtett, és az az egy ember menekült el tőlem, aki mindig is fontos volt. Miatta éreztem magam embernek, normálisnak, ő volt az egyetlen barátom, a lány akit szerettem. És nem, már nem szeretem, de a társasága igenis hiányzik. Hiszen az ember barátok nélkül nem igazán teljes. Ő pedig teljessé tette az én életemet, legalább is ilyen formában. Nem viszonozta az érzéseimet, de ettől még jó lenne legalább egy levelet váltani vele. Megbeszélni ezt a dolgot, hogy minden a múlté, hogy elfelejtettem, hogy túlléptem rajta és soha többé nem szólok hozzá ha kell, csak jöjjön vissza! Hogyan mondhatnám ezeket el Lena-nak, anélkül, hogy ne értse félre mit is jelent a számomra még mindig Nati? Nem a szerelmet, hanem egy elvesztett barátot, akire szükségem lenne. Nem kívánom, nem akarok tőle semmit. Jelenleg egy szőke hajú leányzó jár a fejemben túl sokszor is, aki a múltból csöppent ide! De a sok áradozás mellett, hogyan hallaná meg azokat a fontos mondatokat, melyeket neki szánok, melyeket hallania kellene? Egy lány sem figyelne már arra, ami a lényeg, ha elkezdenék beszélni Natiról és az erényeiről. pedig Isten látja lelkem tényleg nincsenek már érzéseim. Egyszerűen csak megbántott, eltűnt, és ez megvisel a mai napig. És ez egy olyan dolog, egy olyan mély törés számomra, melyet nem akarok megosztani senkivel, még vele sem. Majd ha már itt lesz az ideje….
Kezemből a görcs lassan kienged, döbbent arcára bámulok, és a szám önkéntelenül is lebiggyed. Nem akartam tuskó lenni, azonban megint sikerült hozni a formámat.
Egyetlen öröm az ürömben, hogy Lena nem nagyon zavartatja magát. Azt adja, amire a legnagyobb szükségem van, és amire egyáltalán nem számítok. Azt sem tudom, mikor ölelt meg valaki is utoljára. A család és barátok híján nem igazán van fizikai kontaktusban részem, úgyhogy mikor hozzám bújik simán ledermedek. Kezem csak úgy esetlenül lóg a testem mellett és nem tudom mit is kellene tennem. Hezitálok, hogy viszonozzam e az ölelést. Végül is győz a vágy, karom lágyan öleli át keskeny vállát, finom, törékeny testét. Nem tudom sír e viszont remélem nem ríkattam meg a pokróc modorommal. *
- Én is sajnálom! Majd igyekszem kissé szocializálni magam, és nem kiborulni egy-egy kérdésen… és tényleg nem tudhattad…

- Vagy? * kérdezek vissza, majd inkább elharapom a nyelvem. Nem akarok erről beszélni. Nem akarok arról hallani, hogy változnom kellene! Tudom, hogy változnom kellene, anyám szerint szelídebbnek kell lenni az élethez, és hogy én nem vagyok kellően alázatos hozzá. Nos valószínűleg igaza van, sőt nem csak valószínűleg! Ez tény, azonban nem érdekel. Ha lehetne, akkor egyszerűen csak egy vállrándítással lerendeznék mindent. Az egész életet is. Én vallok egy elvet, amin nem akarok változtatni, és kész. Ezt kell elfogadnia mindenkinek, még Lena-nak is, hogy ha velem akar lenni. És remélem velem akar lenni. Mert én szeretnék vele lenni, sőt elég sok mindent megtennék azért hogy közöttünk működjön ez a dolog. Remélem nem lövök mellé ezzel a dologgal…
A függöny lassú ütemben húzódik el a próbafülkén, én pedig ismét szemügyre vehetem a lány tökéletes alakját. Nagyon szép, a haja csillog, ahogy a szeme is. Szája rózsaszín, én pedig ismét megcsókolnám, falnám a száját, ha nem érezném túlzottan rámenősnek a dolgot. Tudom, hogy ő ajánlotta fel nekem magát, hogy nem én tettem meg a kezdő lépést, azonban mégis csak máshogy nevelték, én pedig próbálom tartani magam ahhoz, hogy én se legyek az, aki beszennyezi tökéletes lelkét, lényét!
A zöld színre kicsit elhúzom a számat, majd arra is, mikor megkérdez valami olyan dolgot, amihez igazából semmi köze. Az eddig oly tökéletesen viselkedő Szergej egy pillanat alatt tűnik el, én pedig ott maradok egy olyan énemmel, ami minden csak éppen kedvesnek nem nevezhető. Annak idején Nati erre csak megvonta volna a vállát és közölte volna velem, hogy hülye vagyok, de jelen pillanatban nem vele vagyok, és úgy gondolom, Lena-nak nem is kell úgy viselkednie. Hiszen én bírom hogy sebezhető, és ezt jelenleg ki is használom. Szóhoz nem nagyon jut, csak bemegy a próbafülkébe, én pedig idegesen kezdek járkálni. Ruhát nem vitt magával, úgyhogy simán utána lépkedek. Meg sem torpanok a fülke előtt, egyszerűen csak elrántom a leplet, és az ücsörgő lányra nézek. Állkapcsom még mindig remeg, szemem izzik, de immár kissé nyugodtabban próbálok beszélni. *
- Ne haragudj ezért a stílusért, melyet veled szemben megütöttem. Egyszerűen csak ez egy olyan dolog, ami nem tartozik másra, és én nem is akarok erről beszélni. Ez kényes téma, és kissé kiborít, ha faggatnak. Ne tedd ezt kérlek többé, majd elmondom, ha úgy érzem, hogy meg akarom veled osztani.! * mondom a lánynak, majd ökölben lévő kezem végre kiengedem. *

- Mert általában nem akarok magamhoz engedni senkit. Belefáradtam már abba, hogy mindig magyarázkodnom kell, hogy elnézést kell kérnem azért, ha elmondom, mit is gondolok. * mondom, és nem túl feltűnően elhúzom a számat. Valójában nem is tudja, mennyire igaza van. Tényleg nem szeretek magamhoz senkit sem közel engedni, hiszen a legjobb példa erre az egészre az, ahogyan Natival is jártam. Oké, én rontottam el, de gyakorlatilag itt hagyott egy szó nélkül, mintha a barátságunk egy fabatkát sem ért volna! A szerelmemről pedig ne is beszéljünk… Bár elképzelhető, hogy csak én vagyok az aki abszolút nyomorék az érzelmi kérdésekben, és nem bírom észrevenni, hogy mi is a helyzet, éppen adott pillanatokban. Mindenesetre remélem, hogy most jól fogom a rezgéseket, és nem csak behallucinálom azt, hogy Lena-nak tényleg tetszem. Mármint csak nem csókolt volna vissza, sőt, nem bújt volna hozzám, ha nem kedvelne…
persze tudom, hogy ez már csak a magam győzködése, hiszen a mai lányok nem éppen az erényeikről híresek, de én hiszek abban amit a lány állít, és tudom, hogy végre sikerült olyan lányra lelnem, aki tényleg komolyan gondolkodik, és aki nem ebben a felpörgött világban élte le az élete eddigi részét… és akinek a tisztaságát még nem mocskolta be semmi és senki!
A zöld ruhát csókunk után a lány kezébe nyomom, majd kellemesen bódult mosollyal az arcomon küldöm be a próba fülkébe. Nem telik el sok idő és szégyenlősen lépked kifelé. A ruha nem rossz, bár nekem a zöldnek ezen árnyalata annyira nem tetszik rajta. Valahogy sápasztja, bár tény, fantasztikusak a lábai benne. Látványától csak felsóhajtok, majd próbálom nem túlzottan bámulni. Hiszen nem valószínű hogy nagyon örül annak, hogy így nézek rá. Aki amúgy is meztelennek érzi magát az egy ilyen pillantás után még jobban kellemetlennek érzi a pillanatot, én pedig ezt nem szeretném. *
- Jó, de nem az igazi. Amúgy nem olyan rövid ez, csak a színe… nem igazán illik hozzád, szerintem… * mondom, majd mikor a lány megkérdezi csókoltam e már mást kissé meglepődöm. Ez persze nem is lenne gond, de ezt a meglepődött pillanatot felváltja a felháborodottság és a düh érzése. A fejem lélekben füstölni kezd, fülemen csak úgy tolom ki a gőzt, melyet most nem tudok időben kiengedni magamból… *
- Nem értem miért fontos ez! De igen volt, már voltam szerelmes, de ez nem jelenti azt, hogy már most az vagyok, vagy hogy leszek. Tetszel nagyon, de nem tudom, mit érzek, és ha siettetni akarsz, és valami olyan dologról beszélni, amihez amúgy nincs közöd… nos inkább hagyjuk a témát! * háborodom fel, majd mikor a lány szemébe nézek, akkor esik le, hogy tulajdonképpen mit is mondtam. Ismét hoztam a formámat, úgyhogy mintegy leplezve a zavaromat tüntetőlegesen hátat fordítok, és járkálni kezdek… A francba… *

- Ugyan! Én soha nem adom fel! * mondom a lánynak biztatóan, és próbálok nem arra gondolni, hogy milyen érzés is lenne átkelni vele egy másik világba. Az az igazság, hogy szívesen hagynám itt ezt a világot, azért, hogy vele átkeljek a múltba. Soha nem voltak itt barátaim, itt nem számít az őszinteség, az, ha valaki egyenes. Itt csak fájdalom és bántás jár azért, hogy olyan vagyok amilyen, lehet, hogy ott pedig pont ezért elfogadnának, kedvelnének és megbecsülnének. És bírnám, ha az apja úgy gondolná, hogy egy ilyen férfit szánt a lánya mellé. Oké, nem vagyok egy kigyúrt szépfiú, de van eszem, és határozott vagyok. Értek sok dologhoz, és én megvédeném a lányát bármitől!
Ezen kívül sok mindenen már nem bírok gondolkodni, ugyanis megadja nekem a zöld jelzést, én pedig először ledöbbenek, utána pedig szinte már őrült tempóban gyaloglom bele az érzések ezen szépségeibe.
Lágyan túrok a hajába, és próbálok finom lenni. Hiszen először is, nem vagyok én sem annyira profi. Egyszer csókolóztam, és azt sem viszonozták úgy, ahogy vártam, úgyhogy a szívem talán ezért is jár olyan őrült tempóban. Nem igazán tudom mit kell tennem, hogy a másiknak jó legyen, de azért próbálkozom. Próbálok finom lenni, nem túl heves. Csak akkor gondolom hogy valamit jól csinálok, mikor megérzem testének remegését, és mikor már ő is olyan hevesen présel, szorít magához, ahogyan én őt. Keze a hajamba túr, fejemet közelebb húzza, én pedig lassan elengedem a fejét, és a derekánál fogva még közelebb emelem magamhoz. Törékeny testét egyáltalán nem nehéz megtartanom úgyhogy szinte már felemelem a földtől a csók közben. Eközben persze nyelvem lágy táncba kezd, orromba pedig beköltözik mindennél finomabb illata. Virágok csiklandoznak és tudom, elvesztem. Soha nem gondoltam volna, hogy valami ilyen jó lehet!
Mikor elszakadom tőle, akkor lágyan leteszem, majd szavait hallva csak hangosan felkacagom. Közben kezemmel megtörlöm az arcomat, majd ujjaimmal a lány álla alá nyúlva „kényszerítem” arra, hogy a szemembe nézzen. *
- Nem féltem én tőle, maximum azért, mert szerettem volna, hogy neked jó legyen! Nem vagyok az a típus aki a lányokra erőlteti magát! * magyarázom abszolút komolyan *
- És jó ez a ruha, én megtartanám, ha másért nem, az első csókod emléke miatt! * vigyorgom, majd a kezébe nyomok egy zöld mini ruhát is, ami már egyáltalán nem olyan visszafogott, csak hogy megnézzük, azzal mire megyünk… *

– Mások nem igazán értékelik ezt a tulajdonságomat. Hiszen ezzel rögtön le is írom magam, és ez el is vezetett ahhoz a tényhez, hogy nincsenek barátaim. * mondom a lánynak, miközben apró kezét simogatom és csókolom. El sem hiszem, hogy ilyen közel van hozzám, és hogy nem távolodik el tőlem! Natival jó barátok voltunk, és mégis eldobott magától. Soha nem érzett irántam semmit, de valahogy mégis bánt a dolog, hogy még csak észre sem vette, hogy én viszont valami olyan isteni magaslatokba emelem, ahová talán soha senki. Nem gondoltam volna, hogy Lena lesz az a lány, aki kiránt a gödörből, és aki a kedvességével elvarázsol. És az egy dolog, hogy elvarázsol, de valahogy hagyja, hogy én odalegyek érte, és viszonozza a maga módján. *
- Egyszer remélem találkozhatom az édesapáddal! Kitűnő ember lehet, és én szívesen esdekelnék előtte a lányáért! * mondom a lánynak komolyan, majd mikor előadom a monológomat arról, hogy mennyire tiszteletben akarom tartani, kicsit másképp reagál, mint ahogy én várom. Valahogy felkészültem a piruló arcra, arra, hogy távolságot akar tartani. Hiszen ő egy másik világból jött, egy olyan helyről, ahol teljesen másak az erkölcsi normák. Én pedig igyekszem megfelelni neki, bár álmomban sem gondoltam volna, hogy kicsit lázadt már akkor is, mikor még otthon élt. Elmeséli, hogy máshogy üli meg a lovat, ami természetesen nagy szó, hiszen ismereteim szerint a nőknek nagyon sok szabályt kellett betartaniuk. Na meg akkor még nem voltak feministák, akik harcoltak a jogokért, és azért, hogy teljes értékű emberekként kezeljék őket, úgyhogy most meglepődöm. Azon pedig még jobban, mikor felém hajol, lábujjhegyre áll, és lágy puszit nyom az ajkaimra.
Azt hiszem ez az a pillanat, mikor a gát melyet eddig oly nagyon védelmeztem átszakad. Egy lépést teszek felé, kezeim közé fogom arcát, és szemeiben gyönyörködöm. Közelebb hajolok, mellkasom mellkasához szorul, szinte már felé tornyosulok. Fejét picit feljebb emelem, majd mikor már nem tudom magam egyáltalán visszafogni ajkára hajolok.
Szám lágyan simul az övére, majd pár másodperc alatt el is kezd mozogni. Egyetlen egyszer csókoltam csak nőt, és őszintén szerintem akkor sem voltam valami túl jó, úgyhogy most igyekszem mindent beleadni. Próbálok finom lenni, és lágyan veszem birtokba ajkait. Először csak kissé kinyitom számat, majd később mikor már tudom, hogy a lány is készen áll, csúsztatom át a nyelvemet és cirógatva érintem meg. Akarom, hogy élete egyik legjobb perce legyen ez a csók. Akarom, hogy erről álmodozzon, hogy vágyjon rám!
Szemem lecsukódik a mozdulat során, majd egyszerűen csak átadom magam a felemelően édes, mámorító érzésnek!
Mennyire tökéletes…
Ahogy a percek telnek, én is úgy leszek sürgetőbb, úgyhogy észre sem veszem, mikor kissé már vadabbul veszem birtokba száját, annak belsejét. Kezem elengedi arcát ujjaim hajába túrnak, majd állapodnak meg a tarkóján és úgy húzom most már közelebb magamhoz, mintha csak az életem múlna rajta….
Ennyit a finomságról… *

– Magamnak való vagyok, ráadásul sok hibával. Nem vagyok túl kedves, sokan átgázoltak rajtam, azonban te valahogy beférkőztél az elmémbe. Nem tudok vele mit tenni… nem tudok veled elutasító lenni… * mondom a lánynak az apró kézcsókok között, majd mikor ráemelem a tekintetem kellemesen elmosolyodom. Kivillantom a fogaimat, és egy percig fogva tartom íriszeit. Azonban valami történik, ugyanis a következő pillanatban már a lány a nyakamban van, én pedig egy pillanatig csak állok döbbenten, majd átadom magam az érzésnek, és közben úgy érzem én vagyok a világ egyik legszerencsésebb férfija.
Lágyan karolom át derekát, finoman ölelem magamhoz törékeny testét, és hajolok le hozzá, hiszen nem akarom, hogy túl sokáig ácsingózzon lábujjhegyen, hogy elérje a nyakamat. Aprókat szipog, majd bólogatni kezd a nyakamban, én pedig mosolygok rendületlenül és lehunyom a szememet. Fejem a vállán pihen, állam lágy nyomással helyezkedik el az apró gödröcskében. Közvetlen közelről szívom be friss, üde, virágos illatát, tincsei az orromat birizgálják, én pedig úgy érzem a mennyországba kerültem. Hiszen ilyen illata csak az angyaloknak lehet! *
- Kérném én az apádtól is, csak… lehet hogy fegyverrel űzne el a házatoktól! Egy ilyen semmirekellőt, mint én… * mondom vigyorogva, majd mikor a lány megpuszil, kissé megdermedek. Finoman tolom arrébb, és nézek komolyan az arcába. *
- Nem akarok veled sem tiszteletlen lenni, sem túl rámenős, azonban tudnod kell, hogy ha így folytatod, nem tudok úriember maradni, és meg foglak csókolni! Nem akarlak elijeszteni, de tudnod kell, hogy itt másképp mennek a dolgok, én pedig próbálkozom, de… túl nagy kísértést jelentesz számomra. Én pedig nem szeretnélek sem siettetni, sem megijeszteni! * mondom a lánynak komolyan. Én tényleg szeretnék neki udvarolni, és igen, mindennél jobban szeretném megcsókolni, azonban nem akarom, hogy a dolog úgy süljön el, mint ahogy Natival is. Hogy megcsókolom, és ő azt mondja, mégsem szeretné ezt a dolgot. Nem bírnám elviselni, ha összezavarnám, vagy ha valami olyat tennék, amivel megriasztom. Hiszen az ő korában a férfiak nem voltak ilyenek mint most. Ott nem csókoltak meg csak úgy egy nőt! Ott komolyan udvaroltak hosszú hónapokig! Ki kellett érdemelni egy nő érintését, és én azt akarom, hogy ha nem is hónapokig, de legalább érdemesnek tartson arra, hogy megérintsem! *

* Fogalmam sincs, hogy mi is ütött belém, az azonban bizonyos, hogy valami olyan különleges bizsergést érzek, mint amit Natinál is éreztem. Itt annyival másabb a szituáció, hogy valahogy az egész erőteljesebb. Mintha a lénye finom kézként simítana végig rajtam és kapná el minden zsigeremet és szorítaná meg, ezzel is kellemes zsibbadás és szédülés keverékét előidézve. Mert igen, zsibbadok, szédülök, a szívem hevesen dobog, szinte már kiugrik a helyéről. Minden sejtem érte sóvárog, és most úgy érzem, nincsen nála tökéletesebb, gyönyörűbb lény ezen a világon. Önző módon magamnak akarom, már – már fájón epekedem érte, annyira, hogy beleremegek. Kell nekem, mint a levegő, és talán még soha nem éreztem ilyen elemi erejű vágyódást. Vajon milyen bűbájt szórt rám? Vajon mi miatt lett ennyire fontos a számomra? Hiszen mindig is tartottam a távolságot. Csak megszemléltem és gyönyörködtem párszor hosszú szőke hajában… Mikor változott ez meg? Mikor lett ez valami egészen más? És én mikor lettem ilyen bátor, hogy csak úgy odasétáljak hozzá? Oké, Natit megcsókoltam egy buszon, amit még csak viszonozni sem viszonzott, őt azonban nem szeretném elijeszteni. Hiszen tiszta, mindennél tisztább! És nem akarom lényét bemocskolni! *
- Tényleg így gondolom… * suttogom közvetlen közelről, hiszen szinte észre sem vettem, olyan gyorsan tüntettem el a közöttünk lévő távolságot. Ujjaimmlal finoman simítok végig porcelánszerű arcán. Bőrének ragyogása rabul ejt, és én nem látok semmi mást, csak a lányt, és annak csillogó, észvesztően kék lélektükreit. Szemének kékje olyan akár a legtisztább víz, én pedig érzem, mindennél jobban el szeretnék benne merülni. *
- Bármikor megtenném, ha szeretnéd! * válaszolom a köszönésére, majd arcom vörösre vált, hiszen túlzottan őszinte vagyok. Ráadásul a zavar csak erősödik, mikor arcát belesimítja tenyeremben, én pedig tarthatom törékeny mivoltát. Keze az enyém után nyúl, majd finoman kapja el azt. Szám önkéntelenül is szétnyílik, mély levegőt veszek, hiszen muszáj oxigénhez jutnom emellett a nagy szívdobogás mellett.
Hirtelen veszem át az irányítást, és kapom el immár én a kezét, és hajtom ujjait ökölbe. Így emelem kacsóját a számhoz, hogy lágy csókot leheljek rá, és nem csak egyet, hanem minden egyes ujját illessem egy ilyen puha érintéssel. Közben a tekintetét keresem és ha végre a szemembe néz, felteszek egy igazán komoly kérdést.. *
- Megengednéd, hogy udvaroljak neked? Lehetnék a lovagod? * kérdezem, és izgatottan várom a választ. Nem akarom lerohanni, és azt sem tudom, hogy egyáltalán van e már valaki a szívében, azonban tudnom kell, hogy van-e esélyem. *
- Úriemberként viselkednék...*