Jégvilág fagyizó, süteményes és édességbolt

-Igazság szerint anyámék fiatalok, szóval még simán beleférne még egy lány, mert hát engem is elég szépen összehoztak *neveti l magát* -Csak hát azzal érvelnek, hogy elég volt engem felnevelni, nem akarják még egyszer ugyanezt végig csinálni, pedig kifejezetten jó gyerek voltam. *Egy büszke fej kíséretében, bólogatva fejti ki gyerekkorát, majd nem tudja, miért sápadt el asrác a torta láttán* -Szerintem ha én meg tudom enni, aki annyira vigyáz az alakjára, akkor neked sem okoz gondot. Max nem tudunk felállni az asztaltól, akkor meg hazaviszel és meg van oldva a probléma. *Neveti el magát, amikor leesett neki az utolsó mondata, reméli a srác nem érti félre az enyhén kétes mondatot*
-Hát igazság szerint, mivel mindkét ősöm auror, szerintem én is ezen a pályán maradok, meg kifejezetten tetszik is, csak a vért nem bírom annyira, de szerintem ezzel se lesz gondom. *Ad kimerítő választ a mágiákra is*

//fagyi//

- Hát az biztos, hogyha öcséd lenne, akkor szétszednétek egymást, ebben biztos vagyok. * vigyorodom el. Személy szerint én sem szeretnék öcsit, valahogy nem tudnám elképzelni, hogy valaki felnézzem rám, és nekem kelljen tanítanom.*
- De persze még lehet hugicád, hány évesek a szüleid? Idősek már, vagy azért még fiatalok? *teszek fel egy igen közvetlen kérdést, hiszen ilyet baromira nem illik kérdezni, de úgy veszem észre, hogy Patrice elég közvetlen, szóval nem is értem, hogy miért is problémázok ilyesmin. Felhozom, hogy akár még el is mehet a hangom, és totálisan begyulladhat a torkom ennyi fagyitól, de végül is max. felkeresem a Gyengélkedőt, ahol percek alatt rendbe szednek.*
- Na igen, Acitivty. *vigyorodom el és megcsóválom a fejemet, ahogy arra gondolok, hogy mindenki előtt ugrálok, mint valami idióta majom és igyekszem elecsetelni, hogy mit is szeretnék. Na nem, az nem az én világom! Akkor majd max. macska alakban kunyizok ételt, meg ilyenek. És talán még csinos lányok ágyában is aludhatok. Fujj, perverz! Mikor lassan végzünk a sütikkel, Patrice ismét rendelni kezd, én pedig totál elsápadok.*
- Egy egész csokitorta? Uramisten! *pislogok döbbenten a lányra, majd az előttem elterülő tejszínhabos, cseresznyés tortára.*
- Te meg akarsz engem ölni. *húzom el vigyorogva az ajkaimat, majd már lapátolom is befelé a tortát.*
- Imádom a csoki tortát. De tényleg! Viszont ez a kör után tuti, hogy este lemegyek majd az edző terembe. *húzom el a számat, majd elnevetem magamat, és tovább eszem.*
- És milyen mágiák érdekelnek? *teszek fel egy krédést félig teli szájjal.*

-Én is egyke vagyok, és azért akarok hugocskát. Gondolj bele, ha öcsém lenne! Nem jó ötlet. Határozottan nem jó. *Neveti el magát az elgondoláson* -Ennyitől nem fog elmenni a hangod, ha meg igen, mást nem Activityzel egész nap *Nevet fel ismét, az utóbbi két napba felettébb jó kedve van. Megeszi az utolsó falatokat is, majd hívja a pincért.* Akkor kérnék szépen egy szép nagy csokitortát kettévágva, az egyik felén olyan habbal, sokkal, és cseresznyével, a másik felét simán, ja, és olyan színes izékkel, nem tudom, mi azoknak a neve. *Gondolkodik el, de csak nem jut eszébe a zizi szó. Pilláit rebesgetve próbálja megértetni a pincérrel, hogy mire gondol, és sikerül is, mert nem sokkal később meg is jön a torta, ami egy kicsit sokkal nagyobb, mint gondolta. A srác elé tolja a habosabb felét, ő pedig neki lát a másiknak* -Akkor jó étvágyat.

- Deveraux! Na, ha ezt mondod, akkor tuti, hogy nem tippelve mondom ,hogy francia vagy. *nevetek fel elégedetten. Kifizetem a süteményeket és leülünk egy asztalhoz, ahol végül kellemesen el tudjuk fogyasztani az édességeket és persze beszélgetni és ismerkedni is tudunk. Jó fejnek tűnik ez a lány, úgyhogy azt hiszem, hogy elleszünk egy darabig. A fagyi kelyhemet magam elé húzom és lassan kanalazni kezdem magamba.*
- Hmm. Ez a tejszínhab állati finom rajta! *hümmögök lehunyt szemmel egy sort, és vigyorogva csóválom meg a fejemet.*
- Aztán lehet, hogy mikor legközelebb találkozunk, már nem lesz hangom. *nevetek fel és ismét bekapok egy kanlányi vaníliafagyit. Imádom a tejszínhabot és az apró cseresznyét a tetején, egyszerűen mesés! Elmesélem, hogy itt lakok nem messze, és rákérdezek Patrice szüleire is. Kiderül, hogy ő kivételesen nem egy nehéz sorsú fiatal, akinek nincsenek szülei, vagy éppen elválltak, vagy éppen verték, vagy akármi ilyen horro sztori. Egyszerű, frankó kis családja van, ami szerintem tök jó.*
- Kis hugicát? Hát ez jó! *nevetek fel és megcsóválom a fejemet.*
- Én egyke vagyok, de nem is vágyok testvérre. Maximum egy nővérnek örülnék, de hát arról már lecsúsztam. *vigyorodom el és megcsóválom a fejemet.*
- Igen, tudok síelni, de snowboardozni jobban szeretek. Gyakran szoktunk mi is menni telelni. De a tengerpartot valahogy jobban csípem. *vonom meg a vállamat mosolyogva. Ki az, aki jobban szereti a hideg telet, mint a nyarat? AZ tutira nem normális!*
- Én is Erás vagyok. Nyáron amúgy nem szokta senki hordani a kitűzőjét. Elég majd a suli kezdetekor felrakni. Most már azért kezdenek vissza szállingózni a diákok, szóval lehet, hogy én is felbiggyesztem. Bár én már öreg róka vagyok itt, mindenkit ismerek kb. látásból tuti. *büszkélkedek egy kicsit.*
- Amúgy én is jóban vagyok a szüleimmel, bár apámat elég ritkán látom.*vonom meg a vállam. Azt nem teszem hozzá, hogy azért, mert dzsinn és nem ér rá az ivadékával foglalkozni.*

-Deveraux a vezetéknevem. *Válaszol a kérdésre, majd hatalmasra tárt boci szemekkel köszöni meg a sütiket* -Rendben, de akkor tényleg enyém a következő kör, feltéve, ha még fér belénk valami. *Mondja nevetve, majd vigyorogva gondolkodik el a családi helyzetén* -Kifejezetten jó viszonyba vagyok a szüleimmel. Imádnak, és én is imádom őket, bár nem akarnak nekem csinálni egy hugocskát, pedig évek óta rágom a fülüket. *Mondja nevetve.* -Én Párizsba születtem, és ott is nőttem fel, leszámítva a svájci teleket és a jamaicai nyarakat az utolsó pár évben. Egyszerűen imádom azt a két helyet. Nincs jobb a svájci sípályáknál. Tényleg, te tudsz síelni? *kérdi a srácot, majd nyal egyet a fagyiból* Eramiros vagyok, azt hiszem. Már fel kéne rakni a kitűzőket, de még nem volt kedvem hozzá. *Válaszol a következő kérdésre s, majd hagyja, hogy a srác s beszéljen egy kicsit.* -És neked milyen a viszonyod a szüleiddel?

*Jól tippeltem hát,hogy Patrice francia. Ez valahogy látszik is rajta, azarcvonásain, valamint ugye a kiejtése is erre mutat, és még pluszba a neve is. Totálisan frankón érzem magam, hogy így beletrafáltam, egy széles, büszke mosoly jelenikmeg az arcomon.*
- Na, akkor jól tippeltem. Mi a vezetékneved? *kérdezek rá, emrt azért kíváncsi vagyok, hogy mennyire franciás. Pat elmeséli, hogy eddig kikkel találkozott, illetve hol is járt.*
- Hát ez tényleg nem sok. *mosolyodom el kedvesen.*
- Mindenképp látogasd meg a Vízesés, az Allidonosok fénygömb tavát, a Négy elem szigetét, illetve a Tópartot. Csak hogy a kinti dolgokat említsem. *sorolok fel néhány tök jó helyet.*
- Milyen szakos vagy? *pillantok le a lány melleire. No nem azért, hanem hogy ott van-e a kitűző. Nyáron nem sok diák szokta hordani, az iskolába persze muszáj. Megérkezünk a Jégvilágba, és előre is engedem a lányt, aki határozottan rámutatgat néhány cuccra.*
- Wow! Ahogy látom, édes szájú vagy... *nézek a lányra egy féloldalas mosoly kíséretében.*
- Éns én még kérnék egy fagyikelyhet. *teszem hozzá a rendeléshez a dolgokat, és mielőtt még a lány megmozdulna, ki is fizetem az egészet.*
- A következő kör a tiéd. *kacsintok rá kedvesen, majd az egyik asztalhoz terelem a lányt. Leülünk, és most jut el a kérdése az agyamig.*
- Én amúgy bolgár számrazású vagyok. Itt élek nem messze a sulitól egy nagyobb városban az anyámmal. *mesélem.*
- Te hogy vagy a szüleiddel? Elég sok nehéz sorsú diák van itt a suliban, úgyhogy néha már félek ilyesmit kérdezni... *vonom meg a vállamat, mégis kíváncsi vagyok.*

-Igen, ízig, vérig francia vagyok *helyesli a srác észrevételét, nem is próbálja leplezni francia mivoltát. Örömmel karol bele a srácba, mikor az kezet nyújt neki* Hát eddig megismertem egy mogorva kék hajú lányt, aki Cat névre hallgat, na meg a szobám és a társalgó is tetszik. *-sorolja fel az eddig megismert helyeket, ami hát valljuk be, nem túl sok.* -És amúgy te honnan jöttél? Ha szabad ilyet kérdeznem? *Érdeklődik ő is a srác felől, majd mikor megérkeznek, elámul a rengeteg féle édességen, náluk is van cukrászda de nem ekkora választékkal.* -Azt hiszem én még kérnék egy olyan vaníliás valamit, és egy olyat, meg egy olyat is. *mutat rá sorban a guszta sütikre, lehet még sem volt jó ötlet idejönni, nagyon gyorsan elfog hízni ha így folytatja. Előveszi a tárcáját, és be áll a srác mögé a sorba, a fagyit még elfogadja, de mást nem akar kifizettetni vele, nem pofátlan ő ennyire.*

* Még pár falatot eszek a fagyiból, eszem ágában nincs az egészet felkajálni, mert Aliseé, de ha felajánlotta akkor miért is ne? Mondjuk nem vagyok az a nagyon kunyerálós fajta, daimonom mégis az. Mondjuk valamilyen szinten kötődök hozzá ugyebár, szóval azért mégis csak van bennünk valami közös. No de nem lovagolok többet ezen a témán, immár valahogy jobb hangulatban hallgatom Alise-t. Jó hallani, hogy ilyen lelkesen beszél a társulatról, egész biztos szereti.*
- Ez egy jó dolog. Szereted a társulatot, szóval ezzel nincs probléma.* biccentek, közben leteszem a kanalat és lassan felállok, mert már ideje indulnom. Egyrészt már az ágyamban szeretnék lenni, másrészt ezt a baromi meleget még át kell vészelnem valahogy, mire visszaérek a Kúriába.*
- A daimonom, bizony. * mosolyogtam. * - De én most megyek, mert valami iszonyat későn feküdtem le aludni. * sóhajtok fel, majd köszönésképp intettem egyet Alisenek. Kirtel is felpattant, végül távoztunk.*

*Látom, hogy Felicity nem szívesen beszél a témárol. Vagy igen? Nem szeretek ilyen kétes témákat feszegetni, már párszor ráfáztam és csak rontottam a dolgokon.*
- Hát igen jófejek, bár át tudnak esni a ló túloldalára, de...azért örülök, hogy a társulattal voltam, mert a szüleim bele tudnak feletkezni a munkájukba, de ez most lényegtelen.*És tényleg...az ő munkájuk nem igényelnek sok életkedvet, emlékszem amikor még kicsi voltam szinte sosem voltak közös programjaink...azt hiszem, de tényleg régen volt.
-Nos igen megértem, nekem is mindenki hiányzik akivel jóban voltam, de ez most lényegtelen.* Amikor a daimonról kezd beszélni egy kicsit meglepődök.*
-Áhá szóval ő a daimonod, értem, nagyon aranyos tényleg. Hát csak nem, legalábbis eddig nincs semmi bajom tőle, de majd kiderül.*Válaszolom nevetve a lánynak.*

* A nagy kaland... Egyszer átéltem és utána úgy voltam vele, hogy soha többet. De azért valljuk be, hogy nem volt az olyan rossz. Valamilyen szinten élveztem az egészet, még ha megpróbáltatásokat is át kellett vészelnünk. Nagy sóhaj hagyja el számat e gondolatra, majd szimplán rákönyökölök az asztalra és megtámasztom fejem. Kirtel szerencsére még mindig a padlón heverészik és csak onnan próbálja kinézni a fagyit a számból, nem pedig az asztalról. Igen, volt egy olyan élményünk, amikor csak úgy felugrott az asztalra egy étteremben, emiatt nem kicsit szidtak le. De hát akkor még fiatalabb voltam és gyerek, szóval ugyanolyan játékos, mint Kirtel.*
- Igen, túl vagyok. * bólintok egyet. Ez igaz, túlestem rajta és nem is akarom még egyszer megtapasztalni azt az érzést. Akkor valahogy nem kívántam senkinek sem a társaságát, ami azért tőlem eléggé fura.*
- Jó fej szüleid lehetnek. * jegyzem meg halkan, közben egy mosolyt erőltetek. Nem mintha nem örülnék Alise lelkesedésének, csak sajnos a családommal már évekkel ezelőtt megromlott a kapcsolat. Sose kerestek se engem, se a nagynénémet, a bátyámról meg ne is beszéljünk. Nem értem a szüleimet, abszolút nem és ez fáj. Viszont ha a nagynéném nem létezne már rég elsüllyedtem volna.*
- Már nagyon várom, mert azért mégis csak rég találkoztam vele. * elmélkedek, közben fejben számolgatom a hónapokat, hogy mégis mióta nem láthattam őt. Mikor Alise a társulatról kezd el mesélni én figyelmesen hallgatom őt. Érdekel ez a sztori, nagyon is, szóval öröm hallgatni a vándorlásuk helyszíneit. Időközben kanálért szaladtam el és csak remélem, hogy Alise komolyan gondolta ezt a fagyievést, mert nem szeretném előle elhabzsolni az egészet. Nem mintha rám vallana, de azért mégis csak az övé. Visszafelé látom, hogy Kirtel győzött és sikeresen elkunyerált egy mogyorót, amivel még egy darabig játszik, majd csak utána kezdi elrágcsálni.*
- Mindig ilyen. Ha valami ételt lát, egyszerűen muszáj ennie belőle. Pedig ő egy daimon. * sóhajtok fel enyhén begörnyedve, majd egy aprót szedek a fagyiból.*
- Mérgező nem lehet. * nevetek fel, amint megkóstolom a fagyit.* - Hm... Finom.*

*Hát igen a nagy kaland óta nem is nagyon beszélgettük, és ott sem valami sokat. Kicsit furcsa volt a szituáció annak ellenére, hogy voltam már hasonló helyzetben párszor. Meghát nem hozott annyi sikert, mint vártam, de mostmár kár ezen szomorkodni, nem is érdemes, valamint nem is áll közel hozzám az ilyen gondolkodás mód.
-Értem értem.* Bólogatok Felicity-nek. -De azt mondtad, hogy túl vagy rajta, tehát nincs semmi probléma, remélem.
-Igen nagyon jó volt, már régen láttam anyuékat. A kedvenc ételeimmel vártak, és egész nap meséltem nekik, tehát nagyon jól elvoltunk.*Mesélem egyre jobban fellelkesülve, visszajött az a hangulatom amit otthon éreztem, hát hiába "Mindenhol jó, de legjobb otthon".
-Á a nagynénédhez, értem. Remélem, hogy jól fogod majd érezni magadat.* Majd a társulat témát egy kis fejvakargatást követően megpróbálja röviden elmagyarázni.*
-Hát...ez úgy van, hogy ugye ez egy vándor társulat, tehát mindig máshol vagyunk. Maximum egy hónapig vagyunk egy helyen, így nehéz beérni őket. Legutóbb Írországban voltak, és most Japánba mennek, de hogy pontosan hová azt még nem lehet tudni. A következő levélben amit várok, majd le lesz írva minden pontosan, elvileg pont egy fesztiválra érek óda. Biztosan jó lesz, már várom. Az is lehet, hogy majd kések egy keveset az iskolából, nem tudom.*Sóhajtok egy nagyot, majd Fel megy egy kanálért, hogy megegyük a fagyit.*~ Igazából simán megbírnám enni, de félek, hogy akkor nem kért volna.*Mosolyogva gondolom ezt végig, majd látom, hogy Felicity daimonja nagyon szeretne tőlem valamit, hát nem nehéz kitalálni, de nem baj nagyon kis aranyos. A kanalammal kipiszkálok egy mogyorót, majd diszkréten odaadom az állatkának. Felicity ekkor ér vissza, és elnézést kér a daimon viselkedéséért.*
-Ugyan ugyan nincs semmi, engem nem zavart, meg olyan kis aranyos ki tudna haragudni rá.*Mondom nevetve.
-Egyébként nem tudom pontosan, hogy mi ez a fagyi, de talán majd ketten kitaláljuk.

* Azért örülök, hogy pont itt összefutok vele, mert ha jól emlékszem a kaland óta nem találkoztunk. Milyen rég is volt... Hirtelen pörögnek le előttem az ott történtek. Az igaz, hogy voltak rossz élményeim, de azért a kellemes és vicces hangulat sem maradt ki. Alise arcáról leolvasható, hogy szintén örül a társaságnak, de mondjuk ki ne örülne? Jó, jó van egy rokonom, aki csakis magával tud egy bonyolultabb eszmecserét folytatni, ráadásképp ő a bátyám. Hát igen, bonyolult egy család vagyunk az biztos. Amikor megejtem az életem egy kellemetlen szakaszát, azért hallom Alise hangján, hogy kíváncsi mégis mi történt.*
- Csak egy baráti vita, ami miatt kiborultam, de semmi több. * nevetek a mondat végén zavartan. Egy kicsit rossz volt az a pá nap vagy hét, nem is tudom már, hogy mennyi időre fordultam ki magamból.*
- Értem, és jó volt otthon?* kérdezek rá hirtelen, közben szúrós pillantást vetek daimonomra, aki most inkább Alise fagyiskelyhét szemelte ki magának. * - Várj csak. Ez a társulat dolog hogy is van? Én még nem járkáltam sehová, bár augusztusra tervezem, hogy ellátogatok a nagynénémhez. * eszegetem a fagyit tovább. Mikor elém tolja a sajátját egy kicsit kérdő pillantásokat küldök felé, végül csak elmosolyodom.*
- Segítek, hogy ne, csak kerítek egy kanalat. * pattanok fel hirtelen és rohanok el egy fagyiskanálért. Még látom szemem sarkából, hogy a kis róka feltápászkodik és Alise lábai köré fonja magát.*
~ Mekkora egy kunyizós állat! ~* mormolom magamban, majd visszaérve ismét lehuppanok a székre.*
- Köszi a fagyit, és ne haragudj miatta. * bökök le daimonomra.*

*Hát igen ilyet forró nyári napon az ember vagy otthon marad, vagy pedig a fagylalthoz menekül, és mivel az iskolában is elég meleg van inkább fagylaltal hűtöm le magamat. Bár az zavart egy csöppet, hogy egyedül ülök egy kétszemélyes asztalnál, és nem is láttam arra esélyt, hogy az előttem tátongó üres helyet valaki betölti. Esetleg egy ismeretlen személy akivel összespankodok, de nem így lett. Felicity bukkant fel, aki egy pillanat alatt elűzte a magány apró kis morzsáit. Kérdéseimmel elárasztottam szegény lányt, de lehet, hogy már megszokta, nem tudom, de egy kicsit nevetett, így nem hiszem, hogy zavarná.*
-Kisebb-nagyobb zűrökön? Mi történt? Iskolai dolog vagy talán otthoni?
- Jól vagyok, köszönöm. De haza akartam és haza is utaztam, de nem maradtam sokáig, majd a társulathoz is utazok csak hát...majd ide küldenek levelet pár napon belül és utána utazok, legalábbis remélem.*Válaszolom mosolyogva, majd észreveszem, hogy Felicity kicsit furcsán néz a fagylaltomra. Bátran tolom felé.*
-Kérsz? Nekem egy kicsit sok, örülnél, ha besegítenél.*Mosolygok a leányra, és középre tolom a fagyit.*

* Fullasztó hőség idején tökéletes megoldás a fagylalt, legalábbis én így gondolom. Most gondoljunk bele, hideg, fagyos, tökéletes az ilyen nyári időszakokban és én szeretem is a fagyit. Gondolkodva meredek az előttem felsorakozó, mindenféle ízű fagylaltokra. Nem tudok választani, egyszerűen túl sok van. Kirtel mindeközben türelmesen ücsörög lábamnál. Végül -nagy nehezen- választásom egy sima eper fagyira esett, tölcsérben.*
~ Csoda, hogy sikerült választanod, én nem kapok? ~ * jegyezte meg gúnyolódva Kirtel.*
~ Majd adok az enyémből, de nem is értem. Ti daimonok nem esztek, miért kell mindig kunyiznod az én ételemből? * vonom fel szemöldökömet és az egyik kiszemelt asztalt veszem célba, de Alise láttán megtorpanok, így diáktársam felé veszem az irányt. Köszönésem után hátam mögött összefonom karom és kíváncsian pislogok rá. Úgy látszik valami iszonyatosan finom fagyit eszeget, mert innen nézve nagyon jól néz ki. Mikor felajánlja helyet foglalok vele szemben és amint leülök már hozzák is a tölcséres fagyimat. Azért egy kicsit elhúzom szám, ahogy Alise és a saját fagylaltomat hasonlítgatom össze, de hát nekem ez is tökéletesen megfelel. A kérdés özönre csak halkan felnevetek, eközben Kirtel is letelepedik a hideg kőre, az asztalunk mellé.*
- Persze, jól vagyok. Kisebb-nagyobb zűrökön túl vagyok, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. * mosolygok, közben lassan elkezdem nyalogatni a fagyim. Kirtel kitartóan néz fel rám, aligha nem kunyizni akar a fagyiból.*
- Na és veled mi a helyzet? Nem akartál haza utazni? * kérdezem kíváncsian.*

*Egészen elkalandoztam, amikor "váratlanul" hozták a fagylaltot. Kicsit szégyellem, de nem vettem észre Felicity-t amikor bejött, holott az ajtóhoz közel ültem le. Dehát nagyon elmerültem a gondolataimban.*
~Mikor utazzak, mikor jöjjek vissza, egyáltalán vissza tudok majd jönni. Azt sem tudom, hogy hol vannak most a többiek. Hahh...lassa meg kellene oldani ezeket a dolgokat egyedül. Na mindegy.*Majd elkezdem majszolgatni a fagyimat, ami nagyon nagyon finom. Nem tudom pontosan, hogy mit is eszek, de jó csokis és gyümölcsös is egy kicsit, szóval tökéletes. Jobb is, hogy a pincérre bíztam a döntést, hiszen magamtól nem biztos, hogy ennél jobbat tudtam volna választani. Majd a szemem sarkából meglátom Felicity-t, amikor mellém ér és rámköszön.*
-Szia! De jó, hogy látlak, gyere ülj csak le.*A velem szembe lévő székre mutatok, még jó, hogy kétszemélyes asztalhoz ültem.*
-Mi újság, régen láttalak, jól vagy?* Bombázni kezdem a kérdéseimmel, ahogyan azt már megszokhatták páran.*

* Kirtellel már el is hagyjuk a Kúriát. Hogy miért? Hát, lényegében én magam sem tudom, talán a friss levegő végett, mert ami azt illeti rég nem mozdultam ki. Nagyot nyújtózok, ahogy a Palotanegyedbe érek, szemem sarkából azért látom, hogy Kirtel is valami hasonlót produkál. Aligha nem még ő is kimerült és jól esik neki a nyújtózkodás. Annyi szent, hogy többé nem maradok fent ilyen későig, mert azt nappal szívom meg. Lassan lépkedek a boltok között, olykor-olykor megállok a kirakatoknál és végigpásztázom a választékot. De legtöbbször nagyot sóhajtok, mivel nekem nincs elég pénzem ilyesféle holmikra, úgyhogy csalódottan bandukolok tovább. Haku jól mondta, meg lehet sülni ebben az időben.*
~ Akkor én mit mondjak? * háborodik fel daimonom, miközben próbál az árnyékos részen kocogni velem egy ritmusban. Kezemet szemem elé emelem, mert ami azt illeti mindjárt megvakulok, olyan erősen süt a nap. S amint ezt megtettem tekintetem megakad egy kirakatnál. Mindenféle finomságok sorakoznak ott, ráadásul egész biztos megy légkondi, szóval nem én lennék, ha nem mennék be ebbe az üzletbe. Az ajtóhoz érve rádöbbenek, hogy erről a helyről beszélt nekem Bella még anno, amikor megérkeztem az iskolába. Egy próbát megér, meg azért biztos nem olyan szörnyű itt a választék. Kirtel már előre is spurizik, amint kinyitom az ajtót. És igen... Hideg, hűvös, micsoda megkönnyebbülés. No de nézzük a választékot. A fagyikhoz sasszézok, s enyhén behajolok, hogy valamelyest jobban szemügyre vegyem a fagylaltokat. Hosszas vívódás után kiválasztok egy gyümölcsfagyit és az asztalok felé pördülök, ám egy ismerős arcon állapodik meg tekintetem.*
~ Ismered nem?
~ Aha, ismerem. * bólintottam Kirtel szavaira, majd mosolyogva odalépegettem Alisehez.*
- Szia!*

*Lassú tempóban sétálgat, hogy pontosan hol azt még ő maga sem tudja, dehát...ez van. Igazából legtöbbször nem tudja, hogy hol van, de ebből nem nagyon szokott baj lenni, vagy ha még is megoldja azért ilyenre is volt már példa, de mindegy. Keresgéli az árnyékos helyeket, ugyanis meg lehet főni a napon. Eredetileg a szőkőkútnál üldögélt, de ahogyan telt az idő az árnyék is arréb vonult, így hamar a fiatal leányzó is tovább állt. Az iskolába nincs sok kedve lenni, így az ellenkező irányba indult remélve, hogy nem a veszélyes környéken jukad ki. Ilyen melegbe nem lenne sok kedve bunyózni. Az utcákon haladva megakad a szeme egy kirakatnál, ahol egy csomó szebbnél szebb sütemény van kiállítva. Óvatosan belép az ajtón, és szinte tátva marad a szája, de próbál nem túl feltünően csodálkozni. Alig tud választani a fagylaltok közül így végül a pincérre bízza a döntést. Élvezi a kellemes hűvös időt, miközben nézi az utcát az ablakból, és várja a különleges fagyikelyhét.*

*Valóban kicsit feszült a pillanat, és a találkozás. Én sem gondoltam volna, hogy ennyire nem fogunk jól kijönni, vagy hogy talán ennyire számon fog kérni rajtam mindent Isa. Félek, és zavarban vagyok, ami nem igazán jó párosítás, hiszen ki tudja, hogy mi lesz most velünk. Talán megtiltja majd, hogy együtt járjunk Noah-val? Vagy talán egész életemben utálni fog és végül miatta kell, hogy véget érjen a kapcsolatunk? Nem kérhetem a fiút, hogy válasszon, hiszen tudom, hogy kit választana - őt. Néhány kérdésre válaszolok, hogy árva vagyok és hogy elhagytam a Roxfortot. Nem tudom, hogy Noah mennyit mesélt el rólam Isának, de elég kínos lenne, hogyha ő tudná, hogy engem kirúgtak, miközben én nem mondom ki nyíltan. Persze valamilyen szinten szégyellem.*
- Valóban nem... De valahogy mégis sikerült. *mosolyodom el kicsit elpirulva. Az ellágyult pillantásra elmosolyodom és lesütöm a szememet. A kérdésére kicsit feszültebben nézek a fiúra, aki közbe is szól. Noah és Isa között egy kisebb vita alakul ki, mire a fiú kezére teszem a kezemet.*
- Hagyd. Nem zavar... Tényleg ismerkedni szeretnénk. *mosolygok Isára, habár tényleg érzem ezt az egésze kihallgatásnak, mint bármi másnak, de végül nyelek egyet.*
- Voltak gyámjaim, de valahogy mindig visszakerültem az árvaházba. Elég kezelhetetlen gyerek voltam, és mivel semmit - tényleg semmit - nem tudtak rólam, nem sokan tartottak maguknál, így mindig visszakerültem az árvaházba. Volt, ahonnan eljöttem...*motyogom az utolsó mondatot, majd a nő szemébe nézek és elmosolyodom.*
- Tudja szerettem a kicsiket. Szerettem anyáskodni felettünk az árvaházban. *vonom meg lágyan a vállamat és Noah-ra pillantok. A puszira elmosolyodom és csillogó szemmel nézek a fiúra, majd újra a nőre. Noah dicsér egy kicsit, mire ismét elpirulok.*
- Azért kitűnő annyira nem... *mosolyodom el és megsimítom a fiú kezét.*
- Itt dolgozom pincér és felszolgálóként. És hogy mi az álom munkám? Azt hiszem gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Egy óvodában, vagy éppen egy árvaházban. Vagy előadó művész szeretnék lenni. Elég jó vagyok a látványmágiákból... *mosolyodom el és kíváncsi vagyok, hogy ehhez mit is szól a nő.*
- És Ön, Isabella, mit dolgozik? *kérdezek vissza, hiszen Noah azért nem sokat mesélt a nőről.*

* A lassan kibontakozó kellemetlen pillanatok hatására nagyot kortyolok a kólámból, majd enyhén elsápadva nézem a számomra két oly kedves nőt. Mindig is úgy gondoltam, hogy ők jól kijönnének, azonban ezt a fajta számításomat valahogy az élet kezdi áthúzni. Az egy dolog, hogy Bells nincs annyira felszabadulva, de hogy még Isa is olyan kérdésekkel bombázza, amiről nem kellene társalognunk. Persze, hogy nem mondtam el, hogy a lány miért is jött át a Roxfortból, hiszen Isa-nak nem kell mindenről tudnia, ezért csak egy kellemes kis bokánrúgással jelzem felé mintegy láthatatlanul, hogy mit is gondolok erről az egész kínos témáról. *
- Ó igazán sajnálom. Nem lehet egyszerű egyedül felnőni! * jegyzi meg Isa, majd kissé ellágyuló tekintettel méregeti végig Bellst amitől szinte azonnal agyhúgykövet kapok. Nem értem ugyanis, hogy most ezt miért kell csinálni. *
- Nem csodálom, hogy pont Noah-val találtátok meg egymást. A hasonló sorsúak mindig is vonzották egymást. Igaz, neki van egy apja, de gyakorlatilag soha nem tett semmit azért, hogy kivívja a fia tiszteletét. Neked nem volt soha gyámod? * kérdezi ismét, majd a rúgásom után immár eléggé csúnyákat pislogva mered rám a kedves "anyám". *
- Szerintem ez egy olyan téma, amiről nem biztos, hogy Bellsnek van kedve beszélni... * szakítom félbe a beszélgetést, majd gurulok dühbe, mikor Isa csak legyint a mondandómra. *
- Ugyan már Noah! Próbálom megismerni, és nagylány. Ha nem akar válaszolni egy kérdésre, akkor szól, hogy erről nem beszél és kész. Nem vallatni akarom, csak érdeklődöm. Ha nincs hozzá közöm, ha nem tudhatom, akkor megmondja és én leszállok a témáról, nem fogom ráerőltetni sem magam, sem semmit. És ha már itt tartunk, úgy látom az elmúlt időszak elég nagy nyomot hagyott a modorodon... fiatalember... * mondja, majd korhol le engem, én pedig úgy érzem magam, mint egy 12 éves kisgyerek. Az asztal alatt megszorítom Bella kezét, majd ha rámnéz, elpirulva hajolok hozzá, és nyomok az arcára egy pihe könnyű csókot, hogy ezzel is jelezzem a bocsánatkérésemet. *
- Jajj Noah, komolyan, muszáj elrontani a mai napot? Veled is így ismerkedtem meg, és te is megkedveltél. Miért nem hagyod, hogy kipuhatoljak dolgokat, hogy tudjam hol a határ? * néz rám, majd én egy nagy sóhajjal dőlök hátra, és magamban szitkozódva iszom meg a maradék kólámat. *
- Bella igazán rendes lány. Suliba jár, mellette dolgozik, és kitűnő tanuló. Szerintem példaértékű lehet mindenki számára... * kezdek bele, majd szakít is félbe az anyám. *
- ó én ezt nem vitatom, sőt ez igazán dicséretes. És milyen munkát csinálsz? És tudod már, hogy mit is akarsz később kezdeni az életeddel? Mármint van álom munkád, amit szívesen csinálnál?

*Valóban kicsit feszült a hangulat közöttünk, bár nem is értem, hogy miért. Nem örülök neki, hogy tényleg kicsit kényelmetlenül érzem magam. Azt hittem, hogy fesztelenebb lesz ez a beszélgetés ,ez a találkozó, de valahogy érzem, hogy Isa nem ilyennek képzelt. És ez szomorúsággal tölt el. Hamarosan megjelenik a pincér, és leadjuk a rendelésünket. Lassan Noah lábára teszem a kezemet, és örülök, amikor lágyan megszorítja. Bizonyára érzi, hogy izgulok. Bár most már valami félsz is van bennem ez a furcsa kezdés után. Megpróbálok beszélgetést kezdeményezni a rendelés után, de úgy tűnik, hogy elég furcsa kérdéssel kezdem. Bizonyára Noah már mesélt róla, csak én valahogy elfelejtettem. Pech.*
- Ó! Ön is? Hát persze... *pirulok el és lesütöm a szememet, majd mikor Isa ismét megszólal, felnézek rá. A megjegyzésre és az összenevetésre én is halványan elmosolyodom, de nem túl vidám mosoly ez. A fia... Naná.*
- Az jó lenne, hogyha itt élne és mindig tudnának találkozni. *jelentem ki mosolyogva. Mikor rákérdez a szüleimre ésarra, hogy ez a második iskolám, kicsit elsápadok. Noah-ra nézek, majd vissza a nőre.*
- A szüleimet nem ismerem. London egyik árvaházában nőttem fel. *sütöm le a szememet. Hát igen, most kibújt a szög a zsákból. Tuti, hogy nem egy árva nőt akarna Isa Noah mellé. Pech.*
- A Roxfortba jártam ezelőtt, csak... Bizonyos okok miatt eljöttem. *szépítem kicsit a dolgot és nem árulom el, hogy kirúgtak. LAssan felnézek Noah-ra és remélem, hogy nem árulta el, hogy igazából kirúgtak és nem önszántamból jöttem el.*

*Bella tekintete láttán, csak megvonom a vállamat, hiszen halovány fogalmam sincs, hogy most jelen pillanatban mire is gondolhat Isa. Azt azonban leszűröm, hogy valamiért túl feszült a hangulat, és ez nem teljesen oké így. Mikor az asztalhoz ülünk, hamar megjelenik a pincér, majd én is kikérem magamnak a kólámat. Kávéra már nem vágyok, úgyhogy inkább átadom a választás jogát a hölgyeknek. *
- Én egy jeges narancslevet kérnék! * mondja Isa, majd kellemesen a lányra mosolygok. Ekkor érzem meg Bells kezét a lábamon, majd egy bátorító mozdulattal szorítom meg ujjait, emelem azokat az ajkamhoz és csókolom meg lágyan. A mozdulat után magam mellé teszem a kezeinket, és én finoman simogatni kezdem. *
- Isa Londonban lakik... * mondom Bellsnek a lány helyett, majd bocsánatkérően Isa-ra pislogok. *
- Igen, Londonban élek jelen pillanatban, de tervezem, hogy esetleg itt telepednék le a környéken. Tudod, mostanában nem tudunk túl sok időt együtt tölteni Noah-val, én azonban még szivesen ápolnám vele a kapcsolatot, mielőtt a nagybetűs életbe veti magát. Mégis csak olyan mint a fiam... a túlkoros fiam... * mondja vigyorogva, amire persze én is kuncogni kezdek. *
- Mondjuk mesélhetnél magadról. Jól hallottam, hogy ez már a második iskolád? Kik a szüleid, mivel foglalkoznak? * kezd bele Isa, én pedig fogom a fejemet. Naná, hogy nem beszéltem Bellsnek arról, hogy a múltkori balhénknál elmeséltem az Oliveres dolgokat, és úgy kértem tanácsot. A családjáról nem beszéltem Bellsnek, azonban minden mást besúgóként elmeséltem. Bocsánatkérően nézek a lányra, és remélem nem lesz túl dühös ezután. Közben kijönnek az italok, én pedig vadul nyelek bele a kólámba. *

*Szinte már messziről hallom Noah nevetését. Vagy csak képzelődöm? De nem, hamar kiderül, hogy valóban ők közelednek, mert hamarosan kirobban a Jégvilág ajtaja és Noah jelenik meg kézen fogva Isabellával. Riadtan pillantok oda, és széles, lágy, ámbár kicsit ideges mosoly kúszik az arcomra, és lassan leszállok a bárszékről és kisétálok a pult mögül, hogy köszöntsem őket. Noah a nőbe karolva vezeti elém, a szívem pedig összeszorul, hogy milyen gyönyörű ez a nő! Persze, én is lehetnék sokkal szebb, de az igazat megvallva nem szeretem Noah előtt változtatni magamat. Ő így szeretett belém, ahogy kinézek, kár lenne változtatgatnom a kinézetemet.*
- Üdvözlöm, Isabella! *köszöntöm tisztelettudóan és kezet nyújtok, remélve, hogy elfogadja a kézfogásomat. Az aprócska megjegyzésre kissé tanácstalanul, halvány mosollyal biccentek és segélykérően nézek Noah-ra. Fogalmam sincs, hogy ez most megvető mondat volt, vagy egyszerűen csak afféle tényközlés. Minden esetre érzem, hogya gyomrom öklömnyire zsugorodik az idegességtől. Én is beülök a boxba, Noah mellé, és lágyan a combjára teszem a kezét, remélve, hogy esetleg ő is megfogja a kezemet és kicsit megnyugtat. A kérdésre kíváncsian mosolygok a nőre.*
- Honnan is jött, Isabella? *teszek fel egy kérdést, hiszen habár Noah biztosan mondta, valahogy most minden kiürül az agyamból. Mikor rám kerül a figyelem, elpirulok és kicsit megköszörülöm a torkomat.*
- Hát... *kezdem, de ekkor jelenik meg a pincértársam.*
- Mit hozhatok? *szólal meg, és hálás pillantást vetek rá, amiért hagyott egy kis időt gondolkozni.*
- Ajánlhatom a vanília shake-et, Kisasszony? *vet egy százvattos vigyort Isa-ra, majd Noah-t fürkészi és a kezünket.*
- Bella, Noah? *néz felénk, én pedig kérdőn nézek a srácra.*
- Én egy jeges kávét kérek. *szólalok meg nem túl határozottan, majd ha a többiek is leadták a rendelést, akkor asrác távozik, egy hosszú pillantást vetve Isa dekoltázsára és csinos lábaira.*
- Öhm, szóval... Mit szeretne tudni? *kérdezek vissza mosolyogva, és idegesen hátratűrök egy tincset a fülem mögé.*
- Igazából kicsit zavarban vagyok, nem tudom, hogy Noah mennyit mesélt Önnek rólam és hogy mit is kellene elmondanom magamról... *kezdem, és segélykérőn a páromra nézek.*

* Már hónapok óta nem láttam. Oké, persze, tartjuk a kapcsolatot levélben, azomban azért az mégis más. Valahogy olyan ő nekem, mint a nővérem. Vagy ha nem is a nővérem, akkor a legjobb barátom. Már megszoktam, hogy minden dologról tud és nem kezelem úgy, mintha a gyámom lenne. Igaz, közben én is felnőttem, és már nem kellene olyan nagy figyelmet fordítania felém, ő azonban mégis megteszi, és megtette. Talán ezért tisztelem, és rajongok érte annyira. Hiszen alig pár évvel idősebb csak nálam... azonban mégis annyira komoly, amennyire csak egy felnőtt az lehet. Legalább is a komoly döntéseket illetően.
A vasútállomáson találkoztunk, mert itt még soha nem járt. Tudom mennyire borzalmas a tájékozódási képessége, így hát egyértelmű volt, hogy kimegyek elé és közben reménykedek, abban, hogy a megfelelő vonatra szállt. A szerelvény érkezése után nem kell sokáig várakoznom, hamar észreveszem. Nagy vigyorral az arcomon lódulok meg felé, majd kapom ölbe és pörgetem meg könnyű testét. Lágy csókot lehelek arcára, majd teszem le finoman, nehogy túl kemény legyek vele. *
- Már alig vártam, hogy megérkezz! Igazából Bellával már tegnap óta teljes lázban égünk... * mondom, majd vigyorodik el ő is és karol belém, egy kiadós ölelés után. *
- Hiányoztál kölyök! Már azt hittem sosem látom ezt a vigyort többé! Nocsak! Csak nem én is beléptem azok táborába, aki után valakik vágyakoznak? Igazán megtisztelő! * kacag fel, majd kezét a kezembe fűzve vezetem a Jégvilágba, hogy végre bemutathassam egymásnak a két legfonotsabb nőt az életemben.
Az órámra nézek, majd mikor rájövök hogy késünk, kicsit elhúzom a számat. Bells nem lesz túl boldog, lévén, hogy mindig pontos vagyok. Mindenesetre egy erőteljes mozdulattal tárom ki a Jégvilág ajtaját Isa előtt, majd lépek be az ajtón utána, és keresem meg a szememmel az én egyetlenemet. Tekintetem megállapodik karcsú alakján, remegő kezén, csinos megjelenésén és nem tudom elrejteni a mosolyt, melyet látványa okoz. Isa-ba karolok, majd a boxhoz húzom, és lágy csókot lehelek Bells ajkaira. *
- Megjöttünk, bocsi a késésért! Isa, ő itt Bells, a barátnőm! * mondom, majd hagyok időt és teret arra, hogy a lányok megismerkedjenek. *
- Á, szóval te vagy a barátnő! * nyújt kezet az én "anyám", majd egy halovány mosollyal köszönti a lányt, amúgy nem túl szívélyesen. Látom a fürkész tekintetet, ahogy szeme a szárnyakat nézegeti, a barna tincseket és nem igazán értem, hogy miért nem látok rajta kitörő lelkesedést. A kézfogás után kezét leereszti, majd bemászik a boxba, ahová természtesen mi is követjük. *
- Na és Isa, milyen volt az utad? * próbálok csevegni, csak hogy a kezdeti feszültséget csökkentsem. *
- Igazán jó volt, de ha tudom hogy ilyen meleg van, még kevesebb ruhát aggatok magamra.
Na de nem is akarlak titeket ezzel traktálni. Ti hogy vagytok? Mesélj valamit Bells!
Isa

*Az igazat megvallva kicsit ideges vagyok. Egész nap ideges voltam, hiszen Noah tegnap szólt, hogy ma érkezik meg a nevelője, Isabella. Ma dolgozom a Jégvilágban, de valahogy teljesen meg vagyok zavarodva. Már három tányér és két kehely bánta a mai napi zavartságomat és idegességemet. Meg is vágtam picit az ujjam, de annyira kis vágás, hogy nem is foglalkoztam vele túlságosan, csak betekertem egy zsepibe és kész. Ahogy közeledik a műszakom vége, egyre gyakrabban pillantgatok az óra felé. Ez még normális is lenne, ha nem azért tenném, hogy könyörögjek, hogy lassabban teljen az idő. A műszakom végén érkezik meg Noah és a gyámja. Megbeszéltük, hogy ide jönnek, eszünk egy fagyit és beszélgetünk. Tényleg nagyon izgulok, hiszen fogalmam sincs, hogy hogy fog velem viselkedni Isabella, és hogy nekem hogy fog tetszeni. No, nem mintha lenne választásom. Lassan törölgetem a tányérokat és a kelyheket és gombóc tolul a torkomba, amikor az utolsó vendég is elköszönöm. Kellemes mosolyt erőltetve az arcomra elköszönök tőle, majd leülök a pultnál és várom a váltásomat, aki hamarosan meg is érkezik.*
- Te még itt?
- Igen, szia. Találkozóm lesz. *nyögöm ki a szavakat totálisan sápadtan. Lágyan rezegnek a szárnyaim, és minduntalan az ajtó felé pislogok. Egy csinos világos miniszoknya van rajtam, fehér szandállal, és egy fehér toppal. Nem akartam annyira kiöltözni, de azért csinos akartam lenni. Remélem, hogy Noah-nak tetszeni fogok. Lassan ücsörgök hát a pultnál, az ajtót vizslatom, és igyekszem elgyőzni a kezem remegését és a gombócos a torkomban.*
~Jajj, csak jönnének már!~

Ruha

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

//Bocs skacok, kellőképpen émelygek, befagyasztom a dolgot de kösz a lelkesedést! (: Be fogjuk pótolni, amit tudok/találok szabad időpontot, befoglalok egy helyet.//