Jégvilág fagyizó, süteményes és édességbolt

to; Bells

* Szemöldököm az égbe szalad úgy meredek rá! Eltitkolni sem tudja, mennyire fel van háborodva én pedig totálisan nem értem. Mégis miért lett ideges? Miért kér számon? Mit akar tőlem, hogy mit csináljak? Kérjek bocsánatot azért, mert két emberrel barátkoztam? Az még nem jelenti azt, hogy valakinek a bandájába tartoztam. Hiszen én nem voltam ott azon az estén, ahol ő is! Akkor már inkább ő volt az, aki oda tartozott. Én soha nem vallottam azokat az eszméket, engem Oliver személyisége fogott meg, amit senkinek nem mutatott meg, még azoknak a cimboráinak sem akik egyébként közel álltak hozzá. *
- Bandájába? Nem értem a kérdésedet, és azt a feszültséget, amit irányomba sugárzol! * kérdezem és hagyom hogy az idegesség megfeszítse az izmaimat. Állkapcsomon lüktetni kezd egy ér, a kezem pedig ökölbe szorul.
Magyarázza meg mi a baja! *

to; Bells

* Már-már kéjes nyögést hallatok, mikor befejezem a reggelimet. Eltüntettem mindent magam körül, és bevallom immár elégedett is vagyok, hogy mindezt én, egyedül tettem. Na jó, Bells azért besegített, de a munka érdemi része az én gyomromra hárult. Ami természetesen egyáltalán nem baj, hiszen az előttem csipegető lány igazán tehetséges, már ami a gasztronómiát illeti, és határozottan jól „főz”. Mikor közelebb hajol és kíváncsiskodni kezd őszintén meglepődöm. Kicsit talán hátrább is hőkölök tőle, de csak azért, mert nem szokott ilyen furcsa lenni. A szeme érdeklődéstől csillog, és olyan érzésem van, mintha izmai alatt az ideg hihetetlenül őrült tempóban vibrálna. Vajon miért ideges? Miattam ideges? Én tettem valamit amivel felbosszantottam? Mert ha így van, akkor szóljon, és kevésbé fogok úgy viselkedni, ahogy számára nem megfelelő. Meg a barátaim neve érdekli? Mi a fenéért? Kezemet összefonom a mellkasom előtt, hátradőlök a kényelmes boxban, majd a lány arcát fürkészve elmesélem. *
- Többekkel is jóban voltam, például Maximilian Forbes-el, vagy éppen Cassandra Winterson-nal.. * emlegetem a neveket, akik ha nem is mardekárosok, de legalább is olyanok voltak, akiknek közük volt a házhoz. Valamiért Oliver nevét nem akarja kimondani a szám… mintha egy olyan bűn lenne az, melyet ennek a tiszta lánynak nem mondhatok.. *
- És Oliver McAllister … * bököm ki nehezen és próbálom lenyugtatni magam és megérteni, miért is lettem hirtelen ennyire ideges… *

to; Ariana

- Nem tudom, igazából nincs ötletem, merre indulhatnál el... én csak... ez számomra egy olyan lehetőség, ami így adná magát. Mármint álmodtam rólad, megkereslek! Persze lehet hogy csalódás lenne a vége.. nem tudom.. * mondom, majd mikor a pincérnő elveszi az üres edényeket a lányra mosolygok ismét. Értem a gondolatait, meg mindent, de nem értem, hogy miért nem vág bele. Bár mondjuk emberek vagyunk, oly sokfélék... szóval nem lehet mindenki olyan mint én. Meg hát, nekem igazából nincs se kutyám, se macskám... szóval mit veszíthetnék? *
- Hát, a Biblia szerint létezik.. és szerintem is van valami felsőbb hatalom, de hogy mi, azt nem tudnám megmondani neked.. * komorulok el, hiszen soha nem szerettem kifejezetten a hitről beszélni. Hiszen hiszek magamban, esetleg másokban, a barátaimban, de hogy kifejezetten miben is odafenn... nos erre a kérdésre nincs feleletem. Van ott valami, az biztos, és irányít minket, a sorssal együtt... lehet hogy testvérek... *
- Nem régóta... és nem igazán. Van egy - két ember... bár leginkább lányok... Ne érts félre, nincs ezzel baj, csak a Roxfortban voltak fiú barátaim és azért a nőkkel az ember nem viccelődik úgy, ahogy egy fiúval, és a férfi dolgokat nem szívesen osztja meg a női közönséggel. * vigyorgom Arianára, és remélem nem sértődik meg a mondatomon *
- Egyébként igazán nagyra értékelem a nőket, szóval nincs ezzel gond. Csak... érted... *rázom meg egy kicsit a fejemet és meredek az arcába olyan tekintettel amiből megértheti, hogy mire is gondolok. Mert hát a pasiügyeket, az érzelmes dolgait biztos ő is egy lánnyal beszéli meg. Ilyen jellegű dolgokban fontos, hogy ugyanolyan neműekről legyen szó. ...*
- Szóval nem tudom mit mondhatnék. Le vagyok döbbenve mennyire sok itt a szép lány, és különleges teremtés. A Roxfortban a sárvérű - aranyvérű meccs ment eddig, és az egy dolog hogy soha nem értettem egyet ezzel a hozzáállással, de itt... hát ha bármelyikük idekerülne... nem igazán találná a helyét az tuti * vigyorgok, majd ujjaimmal játszani kezdek az asztalon *

//fagy//

*Mikor Noah megismétli a fiú nevét, egyszerűen biccent, és inkább visszafordul a süteményéhez. Addig sem kell beszélnie, indokolva van, hogy miért áll be egy rövid csend, hiszen mint tudjuk, tele szájjal nem éppen illik hadarni. Szóval kiélvezi a csokoládétorta ízét, ahogy szétolvad a szájában, és közben magában sorraveszi, hogy mégis mi válthatta ki az álmot. Mondta Noahnak, hogy meg tudná magyarázni alighanem, de annyira azért nem akar megnyílni a fiúnak, hogy valóban meg is tegye fennhangon. Érthető a hullámvasút, a bizonytalanság, a kétségek... érthető a fiú, aki szinte tökéletes, és érthető a védelmező angyal is, csak épp az furcsa, hogy Fiachra, és nem Johan.*
- Nem tudom. Abban sem vagyok benne biztos, hogy létezik, szóval arra pláne nincs ötletem, mégis merre kereshetném. A világ hatalmas, még ha érdekelne is... nem indulhatok csak úgy neki mindenféle cél nélkül, amikor abban sem vagyok biztos, hogy akit keresek, létezik, és nem csak az elmém rakta össze. Sőt, igazából valószínűbbnek tartom, hogy tényleg csak a saját agyszüleményem. *Szögezi le végül. Nem, épp elég dolga van az iskolában.* - Itt van mindenkim, a barátaim is... nem igazán léphetek le csak úgy. *Akárhogyis nézzük, túl sok minden köti a Nezabarhoz. Ez a hely majdhogynem az otthonává alakult már, hiszen évek óta itt van. Itt ismerte meg az első szerelmét, a másodikat... szinte az összes barátját, tulajdonképpen a rokonain kívül mindenkit, aki valaha számított, vagy fontos volt neki. Valahogy már az ötlet is, hogy van valaki, aki fontos szerepet játszik az életében, és nem a Nezabarba jár, abszurdnak tűnik. Hogyha az a Nico valóban létezik, és valóban fontos, akkor alighanem úgyis ő fog kikötni itt, ahol mindig minden összeér, és nem Arianának kell őt felkutatnia.
A mosolyt automatikusan viszonozza, attól függetlenül, hogy nem tudja, milyen gondolatok járnak Noah fejében. Hívták már angyalnak, tündérnek, hercegnőnek is, sőt, azt is hallotta már, hogy nem evilági lény...*
- Felsőbb hatalom. De minél felsőbb? Annyiféle erő van a világban, annyiféle lény, különféle síkok, világok... nem is tudom, meg lehetne-e határozni, melyik a legfelsőbb. Pedig ha már a Bibliáról beszéltünk, a keresztényeknél Isten a legfelsőbb hatalom, igaz? Nem hiszem, hogy olyasmi létezik. *Időközben elfogynak a süteményei is, a csokis és a gyümölcsös is, így hagyja, hogy a pincérnő elvigye a dolgait. Nem marad más, csak a tea, amit gyorsan felhörpint, és azt is a tálcára helyezi.* - És te hogy haladsz mióta itt vagy? Sok embert ismersz már?

to; Ariana

- Szóval Nico. * mondom, majd az összecsukott füzetre pillantok. Nekem sosem voltak álmaim. Vagyis voltak, de abból egy sem volt ilyen. Soha nem éreztem azt, hogy valakivel álmodtam volna már, soha nem hittem abban, hogy van, vagy éppen lehet valaki, akit megálmodhatunk magunknak. Hiszen lehet hogy ezt a fiút egy felsőbb hatalom rendelte ennek a szőkeségnek, hogy valami fontosat tanítsanak egymásnak. Furcsa, hogy így gondolom, de talán lehet benne valami. Talán ő a kulcsfigura mindenben, talán ő adna értelmet sok dolognak, mely jelen pillanatban annyira nem fontos, de ha a fiú létezne, talán azzá válna. *
- Érdekes dolog ez a jóslás, jövendölés. Sőt, inkább félelmetes! Hiszen ha azt vesszük egy fontos ember került az elmédbe valami úton-módon, és akarva akaratlanul is meghatároz egy csomó mindent. Nem akartad még megkeresni? Hogy ki lehet ő, hogy honnan jöhet? Hogy hogyan kapcsolódik hozzád? * feszegetem tovább a témát. Őszintén belegondolva, ha én egy lánnyal álmodnék állandóan, és tudnám hogy néz ki, mi a neve, lehet hogy a keresésére indulnék. Hiszen nincs veszítenivalóm, és én is megnyugodnék, ha tudnám létezik, és nem csak megőrültem. Már ha az ilyen álmokkal kapcsolatos dolgokat lehet őrültségnek nevezni.
Újabb sütiért nyúlok, majd mikor az utolsó falat is eltűnik ismét a lányra emelem a tekintetem. Arca bájos, szemei csillogóak, és valahogy olyan érzésem van, mintha egy elvarázsolt hercegnővel beszélgetnék. Komoly, és mégis ábrándos... mintha nem evilági lenne. Hogy miért gondolom így? Nos, fogalmam sincs, mindenesetre mosolyognom kell. *
- Hát igazából egy felsőbb hatalomtól szerintem. Akár Istennek is nevezhetjük, a név lényegtelen. Úgyis attól függ ki ő, hogy valaki milyen vallást gyakorol, hogy miben hisz. Az viszont biztos, hogy ajándékot kaptál * mosolygom még mindig, majd intek a pincérnőnek, hogy ideje lenne ha az üres tálkákat, poharakat lerámolná az asztalról. *

- Semmi gond, tényleg. A daimónok érdekesek, Pereus is hozzá van szokva, hogy ha a beszélgetőtársamnak nincs daimónja, akkor ő kicsit levegőnek van nézve. Nem is nagyon szeret beszélni emberekhez, amíg nem szólnak kifejezetten hozzá. Ettől függetlenül vérig tud sértődni, hogyha végre szóbakerül, és nem kezelik személyként. Büszke rá, hogy nem háziállat. *Magyarázza Ariana, miközben Pereus még mindig kicsit morcosan ül a saját székén, a puha sapkán. Pontosabban nem ül, hanem teljesen összegömbölyödik, kivonva magát a beszélgetésből, újra. Aztán az álomról beszélgetnek, Ariana a fiút emlegeti, a jellemét elemzi, majd kicsit megvonja a vállát.* - Igazából ha nagyon akarnám, meg tudnám magyarázni, hogy mi váltja ki ezt az egészet... szóval igazán nem hiszem, hogy látnoki álom, inkább csak az agyam így dolgozza fel a feszültséget. Nem tudom, ki ez a fiú a képen, de... az álomban Niconak hívták. Még régebben, egy másik álomban. Furcsa, mert... *Kicsit megakad, hiszen valóban furcsa, értelmetlen, összefüggéstelen amit mondani akar. De hát az álmok mindig olyanok, nem igaz?* - Szóval régebben volt egy álmom, amiből csak ez az egy név ragadt meg: Nico. Semmi más, nem emlékeztem rá, hogy ki ő, vagy az arcára. És most, mikor ebben az álomban megjelent a fiú... szóval azt hiszem, ő volt az, de nem értem, miért tért vissza. Csak egy álomkép, soha nem ismertem senkit akit így hívnak. Nicolas, az igen... ő jó barátom, de abszolút nem így néz ki. *Az "így"nél a füzetre bök, jelezve, hogy mire gondol, attól függetlenül, hogy már becsukta.*
~ Túl könnyen nyílsz meg. ~ *Nem válaszol a gondolatra. Valóban furcsa, hogy ennyire nyíltan beszél most Noahval, de valamiért nem érez rá okot, hogy bizalmatlan legyen. Mondjuk, hogy bízik az érzéseiben, a látnoki érzékben, hogy a másik nem akar neki rosszat. Persze már erre is fázott rá, hogy túlságosan a harmadik szemére támaszkodott, és mindent elhitt neki, pedig nem úgy volt. Az isteni ajándék megfogalmazásra elmosolyodik.*
- Érdekes fogalmazás. Tudod, azt hiszem, a Bibliában a próféták Istentől kapták a képességüket, hogy látták a jövőt... azért, mert Isten beszélt hozzájuk, és így tudták vezetni a népet. Régen volt valaki, aki prófétalánynak hívott, mert... a próféták is afféle látnokok. De míg az ő erejük Istentől jön, az enyém fogalmam sincs, honnan.

to; Ariana

- Ó, bocsánat * pirulok el, és túrok bele a hajamba kisfiúsan. Nem igazán vagyok hozzászokva a daimónokhoz, és nem is nagyon tudom, hogyan kellene rájuk reagálnom. Tudom, hogy a lélek egy darabja, de ez minden. Nem túl sok minden ez, pláne ilyen esetekben. Szóval lehet nem kellene kifejezetten bunkónak lennem , pedig nem érzem annak magam. Tudatlannak, na annak inkább! *
- Én bocsi... * kérek ismét elnézést és inkább nem nyúlok a képhez, sőt, hagyom hogy a lány elvegye előlem. Közben hallgatom a monológját az álmáról, hogy lehet van abban valami, amiről beszélek, és mikor az ismeretlen angyalról beszél, az az érzésem támad, hogy valahonnan ismeri. Nem véletlenül hívja majdnem a nevén... vagy ennyire élénken élne benne, hogy már nevet is adott neki, úgy, hogy nem is ismeri? *
- Tudod, ki van a képen? * szegezem neki a kérdést, és nem, nem akarok vájkálni az életében, a múltjában, egyszerűen csak próbálom megérteni. Mert hát igazából mi értelme van letagadni egy ilyen dolgot? Én aztán egyáltalán nem tudom, ki van a képen, szóval tőlem ismerheti is, csak nem értem mi ezzel a baj. Jó lenne ha megmagyarázná... A lányok olyan bonyolulttá tudják tenni a dolgokat, és csak remélem, hogy nem azért nem ismeri be, mert hogy akkor azt fogom gondolni, hogy biztos szerelmes... ehhh... *
- Kitől örökölted ezt? Vagy ez csak úgy van, mint egy isteni ajándék? * kérdezem, majd a lányt kezdem nézni fürkész tekintettel. *

*Valóban látszik az alakon egyfajta dac, de valójában a szája sarka apró mosolyra húzódik, a szemében kalandvágy csillog... pontosabban így volt álmában, de ezeket a dolgokat rajzban sosem lehet 100%-osan visszaadni, legalábbis Arianának nem mindig sikerül. Elvégre a befogadó szemében áll össze a kép, hogyha sírna a képen a fiú, akkor is alighanem mindenkinek, aki ránéz, más képe alakulna ki arról, hogy vajon mi késztette erre. Szerelmi bánat, családi gondok, netán egy házikedvencet sirat? Ez valahogy sosem a művészen múlik már. Mikor Noah a füzet felé nyúl, automatikusan visszahúzza, és bocsánatkérően mosolyog.*
- Bocsi, csak nagyon könnyű elmaszatolni. *Mondja, mintha csak megérezte volna, hogy ez történne, ha a fiú hozzáérne. Talán meg is érezte, elvégre nem véletlenül látnok. Amikor Noah a hullámvasút metaforájáról kezd beszélni, akkor hümmögve hallgatja, majd bólint.* - Persze, lehet. Igazából nem szoktam a jelképeken gondolkozni az álmaimban, pedig lehet, hogy többet kellene, hátha valamelyik tényleg jósálom... Szóval lehet, hogy amikor változik az életem, visszajön az angyal segíteni? ~ Na de melyik? - Fekete szárny. Az inkább Fiachra. Azt sem tudom, merre jár... Talán már rég elfelejtett. ~ - Csak kérdés, akkor hogy kerül a képbe Ni... szóval ez a srác. *Maga is meglepődik, amikor hirtelen mozdulattal majdhogynem kicsúszik a száján a fiú neve, és kicsit magához öleli a füzetet. Nem, ennek semmi értelme, az a név egy másik álomban volt, hónapokkal, több mint egy évvel ezelőtt, semmi köze ehhez a random fiúhoz a hullámvasúton.*
- Ó, nagyon nem az. Rengeteg kalandvágy van benne, mindig a veszélyt keresi, az adrenalint... ezért van a hullámvasút is, gondolom. De őszintén szólva nem hiszem, hogy látnoki álom lenne, inkább csak... össze vagyok zavarodva, és az agyam teljesen egymáshoz nem illő képeket pakol össze. Egy nagy massza az egész. *Mondja végül, majd mikor a fiú rákérdez, hogy volt-e álma, ami beteljesült, kicsit megvonja a vállát. Elvégre ez eléggé... bonyolult.* - Hát, olyan nem, amit álmodtam... de volt afféle... látnoki transzom egyszer, az iskolai bál kellős közepén, amikor az asztalterítőre festettem egy képet, és abszolút nem én irányítottam. Erről elég sokan tudnak. *A másikról, ami Kaen el Jericho szobájában volt, nem beszél. A kérdésre viszont Ariana helyett először Pereus válaszol.* - Egyébként nevem is van, és nem muszáj rólam úgy beszélni, mintha itt sem lennék. *Ariana csak halványan elmosolyodik, és megvonja a vállát.* - Egymáshoz szoktunk. Az lenne a furcsa, ha nem lenne velem.

to; Ariana

- Igazán nincs mit *mosolygom a lányra, majd újabb adag sütit tolok az arcomba. Közben a füzetét felém fordítja, én pedig immár szemügyre vehetem mit is rajzolgatott. Világos hajú férfi néz vissza rám, az a típus, aki megharcolta már a saját csatáit. Állkapcsa megfeszül, szája vékony vonallá préselődik. Szeme még így is, hogy rajzolva van kifejező. Csillog, és azt sugallja "itt vagyok, állok elétek, hiszen amit akarok elérek, és már elértem, ami fontos volt számomra!"
Egy halk hümmögéssel simítok végig a vonalakon, a pontos vonalvezetésen és ezzel sikerül kicsit el is maszatolnom azt. Nem volt szándékos, csak észre sem vettem, hogy a tenyerem önkéntelenül is nyirkossá vált. *
- Végül is lehet ez valamiféle jóslat... Igaz annyira nem értek ehhez, de szerintem a hullámvasút nem tényleges hullámvasutat jelent. Ez inkább csak egy ... egy szinonimája az élet változásának. Apám az életet egy kocsihoz, és egy kocsiúthoz hasonlította mindig. Hogy van, hogy göröngyös az út, meg hepehupás, de a fontos az út, meg hogy hogyan, és kivel mész rajta végig... Nem lehet, hogy ez a hullámvasút, magát az életedben bekövetkező változásokat mutatja? Hogy lesz valaki.. jelen esetben az angyal.. aki megment, segít, vagy éppen új utakra, helyes vágányra tereli az életedet? * kérdezem, majd ismét a képre nézek.. *
- Őszintén ez a fickó nem úgy néz ki, mint aki egy anyámasszony katonája! * mosolyodom el, majd visszaadom a rajzot a lánynak, és hagyom hogy ha akarja eltegye azt. *
- És volt már rá példa, hogy bejött amit álmodtál? * kérdezem leplezetlen kíváncsisággal *
- Na, az átváltozás már jobban érdekel! Persze nem vagyunk egyformák... *mondom, majd kortyolok a kávémból és a daimónra nézek. *
- Nem furcsa, hogy veled van? Mármint nekem nincs daimónom csak azért kérdezem...

*Valahogy Arianának most nem volt baja az egyedülléttel, el tudja foglalni magát, bár az is igaz, hogy sosincs igazán egyedül. Ott van Pereus, akivel ugye konkrét problémákat nehezebb megbeszélni, mert gyakran egyezik a véleményük, egyszerű beszélgetőpartnernek mégiscsak tökéletes. Még akkor is, ha kicsit érdekes, hogyha magával beszélget az ember... de ez mégsem ennyire egyszerű. Viszont nem veti meg a társaságot sem, az új barátok lehetőségét, tekintve, hogy a régiek közül elég kevés maradt az iskolában, mikor visszajött az Arénából. A kérdésre, hogy mit rajzol, kicsit összerezzen, és lepillant a rajzra. Igazából semmi extra nincs a mosolygó, szőke fiún, Noahnak aligha lehet ismerős.*
- Csak egy alak... egy álmomban jelent meg, szóval tekintve, hogy tanulmányok szerint az agyad csak meglévő információból dolgozik, és minden egyes alak mellett, akiről álmodsz, legalább egyszer elmentél az utcán... nos, ez alapján alighanem már láttam legalább egyszer, és az agyam elraktározta valahol mélyen. *Megvonja a vállát - kicsit talán túl messziről közelítette meg a témát, mert nem is tudta igazán, hogy válaszoljon a kérdésre.* - Szóval a lényeg, hogy álmomban velem volt, amikor egy hullámvasúton voltunk, aztán elkezdtem zuhanni, és jött egy fekete szárnyú angyal, aki elkapott... és ennyire emlékszem belőle, nem is biztos, hogy pont ilyen volt az arca, már nagyrészt improvizálok. *Magyarázza tovább, miközben a füzetet Noah felé fordítja, hadd nézze meg, ha akarja. Ezután csukja be, és rakja félre, hogy hozzáférjen a süteményéhez.* - Pereus azt mondta, lehet, hogy látnoki álom, de nem hiszem... vagy ha igen, akkor kerülnöm kellene a hullámvasutakat. *Eszébe jut az a két alkalom, amikor valóban látnoki transzba került, és önmagáról nem is tudva vetette vászonra előbb Vanessa és Jack párbaját, majd a szakvezetők halálát. Kicsit megrázza a fejét, amit Noah aligha tud hová tenni, de nem magyarázza meg. Az anyagmágiát ért kritikára elmosolyodik.*
- Hát, nekem ez az életem. Színészet, átváltozások, alkímia... a bájitalokhoz is mindig értettem. De a Misztikummágiát is szeretem, az azt hiszem, hangulatban meg stílusban kicsit közel áll a jósmágiához. *Mondja, miközben elcsen egy sós süteményt a tányérról, ha már a fiú felajánlotta.* - Köszönöm.

//faagy//

to; Ariana

* Mikor int a ceruzájával az üres székek felé, egy kellemes mosollyal nyugtázom mindezt. Tudom, hogy Bellst ma már itt nem fogom megtalálni, azonban legalább az örömmel tölt el, hogy nem kell totálisan tök egyedül lézengenem jobbra és balra. Valahogy nem kifejezetten szereztem még itt barátokat. Vagyis voltak emberek, akikkel azt mondom megismerkedtünk, és valószínűleg jól is kijönnénk, de nem igazán találkozom velük… valamiért. Túl nagy ez a hely, túl nagy a kastély és Nellond is. Mindenki megy mindenfelé, én meg csak vagyok és irigyen nézem a vidám alsóbb éveseket, akik a folyosókon, vagy épp a társalgóban bandáznak. Hiányzik Oliver, be kell valljam, hiszen ő volt a Roxfortban az egyetlen barátom. Meghallgatott és viszont, és együtt nagyon jó csapatot alkottunk. A tűz és víz csapatát! *
- Mit rajzolsz? * kérdezem a lánytól, mikor összeszedi az összes ehhez tartozó kellékét. Bírom a művészeteket, és hallottam már olyan varázslókról, akik egy-egy rajzzal a jövőt fel tudják fedni mások előtt. Mondjuk szerintem ez egy durván jó képesség, de ha nem is egy ilyenről van szó, nos én akkor is kedvelem. A színek, a vonalak… mind olyan dolog, ami számomra új érzéseket vált ki a lényemből.. gondolatok, melyek egy kép láttán elszabadulhatnak… *
- Végül is elmegy… bevallom őszintén, nem a kedvencem. Egy dologból mást csinálni… hát nem is tudom.. olyan érzésem van a fémek manipulációjánál, mintha egy kovács lennék… - ami persze nem igaz, csak…. nem is tudom.. * fejezem be akadozva a mondatot, majd a közben megjelenő nőre pislogok hálásan. Elém kerül a pogácsa, a tejeskávé, én pedig miután ismét kettesben maradtunk közelebb tolom Arihoz a tányéromat, hogy nyugodtan vegyen sós süteményt, ha szeretne. *
- Ha kérsz, ne légy szégyenlős, vegyél bátran.. * mondom, majd a mellette lévő süteményre nézek. Milyen furcsa, hogy van még a világon olyan lány, aki süteményt is eszik, nem csak salátát… *
- Nekem a Misztikummágia megy elég jól… tipikus nekem való varázslat.. * mondom, majd a számba tömök egy pogácsát.. *

to; Ariana

* Nem töltök a suli falai között kifejezetten sok időt. Talán a megszokás, vagy éppen valami ismeretlen belső hang késztet arra, hogy minél hamarabb kisétáljak a zord, fagyos időbe, és kilométerek megtételével együtt, lerázzam magamról a reggeli dupla szendvicset, és aggódó gondolataimat is. A múltkori Bellás találkozás óta Oliver foglalkoztat, és igen, érdekeln,e hogy mi van vele, hiszen már évek óta nem találkoztunk. Nem hinném, hogy meghalt volna, mindenesetre jobb lenne mielőbb levelet váltani, hátha nyomára bukkannék, és megválaszolna pár olyan kérdést, melyre nem lelem a választ.
Lábaim eközben pont a Jégvilág cukrászda és fagyizóba hoznak, ahol nem olyan régen még Bellával beszélgettem. Nem, az a találkozásunk nem volt éppen a legfényesebb, úgyhogy most reményekkel telve nyitok be és imádkozom magamban azért, hogy dolgozzon. Ahogy a pulthoz állok, és megpillantom a fehér köténykés nőt - nekem háttal- , egy másodpercig összekeverem Isa-val. Mikor megfordul, és rám néz csillogó szemeivel, kedves mosolyával, arcomról lehervad a vigyor és immár egy kisebb csalódottságot sugallva kérek pár pogácsát, valamint egy tejeskávét. Természetesen mint mindig, most is kihozzák az asztalomhoz, úgyhogy míg a rendelésem elkészül, szétnézek, hol is foglalhatnék helyet. Szemem megakad a múltkori lányon a vidámparkból, a sok beszélgető emberen, és nem is gondolkodom sokat azon, hogy hova is üljek, a lány felé indulok. *
- Helló! Van még itt szabad hely?

to; Isabella

* A kérdésemre természetesen nemmel válaszol. Igazából megnyugtató, hogy nem ismertem félre. Mondjuk tény, hogy vannak azok a helyzetek, mikor az ember nem tököl a következményekkel, hanem csak úgy ahogy van rohan, és beleveti magát a dolgok sűrűjébe, következmények nélkül. Összehúzom a szemem a múlttal kapcsolatos kijelentésein, majd eszembe jut az egész. Tényleg egy évvel felette járhattam, és igen, emlékszem az esetre. Olivert is akkor kapták el egy olyan dologért, ami nem felelt meg az iskola hírnevéhez. Állítólag tiltott varázslatokat gyakorolt pár haverjával. Nekem nem volt kedvem menni, és később már tudtam is,hogy ezzel a döntéssel jutottam tovább, és hagytam, hgoy az életem normális mederben folydogáljon tovább. Isabella ki is tekerte volna a nyakam, tuti...! *
- Értem! Hát hallottam hírét ennek a dolognak. Az egyik haverom is ott volt. Neki is mennie kellett. Én nem igazán bírtam az ilyen fajta kicsapongásait. Meg szerintem mi csak úgymond lelkileg voltunk egy síkon, az életben egyáltalán nem volt bennünk semmi közös... * emlékszem vissza Oliverre és kicsit elmélázok rajta. Valahogy jóba lettünk, már nem emlékszem hogyan is hoztuk ezt össze. Sokat beszélgettünk, amolyan furcsa páros voltunk. Az örök lázadó Mardekáros, és a magába forduló, mogorva Griffendéles, aki talán a zöldeknél is megállná a helyét. Talán pont ezért kedvelt meg engem. Rám bízhatta a titkait és én olyan tanácsokat adtam, amiket csak egy külső szemlélő adhat.. vajon mi lehet vele? Évek óta nem hallottam róla... *
- Nem hinném hogy gond lenne a véreddel... * mosolygom rá, majd egy sós sütit falok be és lassan kortyolgatni kezdem a kávémat. Persze nem kerüli el a figyelmemet a lány arca, megfeszülő izmai. Vajon mi lehet a gond? *

//FAGY//