Holdfény sétány

Tárgy: Holdfény sétány Kedd Dec. 23, 2008 6:29 pm

First topic message reminder :

Nellond Varázslófalu, ami meglátszik a legtöbb helyen. Ez a sétány sem szokványos, nem olyan, mint az átlagos kis mugli városokban levők. A főtérről indulhatsz el rajta. Macskaköves útja kicsit ugyan kényelmetlen, de mégis épp ebben rejlik a varázsa. Egészen a városka parkjába torkollik a sétáló utca. Nevét nem véletlenül kapta. Árnyas, fákkal határolt, meseszép hely, még a nap fényét is furcsán haloványan szűri meg, ezért olyan, mintha épp telihold lenne, van fény, de mégis kicsit misztikus, romantikus. Amikor pedig süt a hold még szebb itt, az égitest fénye olyan módon törik meg a fák levelein, mintha csak valamiféle szikrázó tükörrel irányították volna ide, néhol egészen csillog, mint valamiféle csillámpor.
Jópár padot is láthatsz útközben, ahogy sétálsz, melyek természetesen mágikusan védve vannak az időjárás viszontagságaitól. A hó nem olvad rájuk, nem lesznek vizesek. Sőt, amikor esik az eső, furcsa, láthatatlan burok képződik a sétány felett, így védve azt a víz károsító hatásától. A padok mellett természetesen akadnak szép folyton nyíló virágok, és az egész sétány házak között kanyarog, így nem kevés kirakat, és bolt is nyílik innen, tehát nézelődni is lehet nyugodtan, aki arra vágyik.
Lassú, kényelmes sétával úgy egy óra alatt juthatsz át a parkhoz, ha ezen az úton indulsz el a Főtérről.

Vendég

[Penthesilea-ház]

*Ő pedig csak némán ül, néz maga elé, kicsit elmélázva, keze is mintha már lassabban járna, lassabban fésülné a haját... hogy aztán a koppanásokra összerezzenjen. Felkapja a tekintetét, a kívül álló alakot nézve... habár ki más is lenne, aki így közelíti meg az ablakát, és nem a bejárati ajtón keresztül jön, mint minden rendes látogató? No meg persze, aki ilyenkor jön... felpattan, egy éjszakai, sötét selyemköpenyt terít magára, úgy siet kinyitni az erkélyajtót. "Hát te meg?" Ezt kérdezi beszédes tekintete, csodálkozva nézve végig a Redrick férfin, ahogy beljebb lép, hátra, beinvitálva. Nehogymár kint álldogáljon, hiába a pulóver és a dzseki, azért csak november van, éjjel hidegek vannak. No meg ő sem akar ilyen lengén öltözve a nyitott erkélyajtóban álldogálni. Lehet, hogy nyári estéken megcsinálta párszor Allannel, hogy kint tartotta az erkélyen, úgy beszélgetett vele, de azért nem szadista a nő, no. Szóval beinvitálja, bezárja az erkélyajtót, majd megint Allanre néz, továbbra is csodálkozva. Várja, hogy miért van itt. No meg persze, azért a gombóc is ott van a torkában, ahogy eszébe jut legutolsó találkozásuk, és utána, amit Chleóval beszélgetett... és a húga tanácsai.*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Csüt. Nov. 18, 2010 10:34 pm

[Penthesilea-ház]

*Egy kígyónak sosem okozott gondot bejutni egy-egy házba. Így aztán Allannak sem okoz nehézséget egy jól őrzött nemesi házba bemenni. Hívatlanul. Mégsem tart az őröktől. Nem fogják észrevenni, pedig nem használ még csak láthatatlanná tévő köpenyt sem. Amikor meglátja az erkély felől a világosságot, csak biccent maga elé komoran, aztán leteszi a katonai málhazsákot, amin egy kétméteres királykobra tekereg. A fiú rá néz, és felszisszen, mire a kobra ránéz, és vissza sziszeg. Így aztán ha valaki, vagy valami hozzá akarna nyúlni a fiú cuccához, bizony nagyon csúnyán elhalálozna szívrohammal. Amit egy kobra okoz. A srác a falhoz lép, majd piszok gyorsan, és gyakorlottan kezd el a falon felmászni. Hogy szinte sima a fal? Nem jelent akadályt. Egy kígyó fürgeségével, és hajlékonyságával siklik fel a falakon a legfelső erkélyig, majd ott megkapaszkodik, és felhúzza magát. A fény csak kissé világítja meg a férfit. Sötét, katonai nadrág, egy szorosra meghúzott bakancsban ért véget. Felsője egy egyszerű pulóver, és egy pilóta dzseki. Lassan az erkély ajtajához lép, és koppant az üvegen kettőt-hármat. De csak aprókat, hogy ne legyen túl hangos.*

Vendég

[Penthesilea-ház]

*A Penthesilea-birtok, habár már korántsem olyan nagy súllyal rendelkező család, mint anno, az alapításkor, azért még mindig tiszteletet parancsoló, akárhogy is nézzük. És azért ez a család pont az, akik nagyrészt még mindig elvárják a tiszteletet - elég csak az iskolában lévő családtagra gondolni. Az első emeleten van a legidősebb lány szobája, ahonnan fény szűrődik ki. Maga a szoba egyszerű, de mégis elegáns. Kicsit hercegkisasszonyos (Melaina ízlése, de a nagyon rikító dolgokat nem engedte be Palmyra, csak az ízléseseket), kicsit klasszikus, egyszerűen szép szoba. A fiatal nő pedig az ágyán ül, egyszerű, fekete hálóingben, maga elé néz, elgondolkozva fésülgetve szép, hosszú, barna haját. Párduca valahol a szoba másik felében van, összegömbölyödve... ő már alszik, legalábbis készülőben van. Palmyra még nem, és ki tudja, mikor fog.*

Vendég

*Hosszan, talán kissé puhatolózóan csókolja a lányt, mintha... keresne valamit a csókban. Mikor Gaiaea elhúzódik tőle, halkan felsóhajt, csak röviden, és némán figyeli, ahogy a lány hátrébb lép. Ő maga is hátrál egy fél lépést, egyik kezét zsebredugja, másikat lazán lógatja a teste mellett. A lány szavaira halkan felnevet, félig lehajtva a fejét, így a szemébe lógó tincseken keresztül nézve fel... de a szemeiben még mindig ugyanaz a merengő kifejezés ül.* - De igen, erre gondoltál... pontosan erre. Csak arra nem, hogy megteszem. *Javítja ki szelíden. A dícséretre megint csak kuncog, és biccent. Szája sarkából egy pillanatra sem tűnik el a halvány mosoly... ami annyira jól áll neki.* - Köszönöm. *Aztán némán, ugyanazzal a mosollyal figyeli, ahogy a lány elszalad.* ~ Tisztára belémbolondult. ~ *Szólal meg egy komisz kis hang a fejében. Erre már hangosabban nevet fel - szerencsére a lány aligha hallja már. Utána megcsóválja a fejét, és halkan énekelve elindul... ő is a szórakozónegyed irányába, de korántsem a Jenilia teaházba. Itt az ideje, hogy benézzen a bátyja informátorához... hátha ő is megtud tőle egy-két dolgot. Arcáról nem tűnik el az a merengős-rácsodálkozós kifejezés. De hogy mire csodálkozik rá... hát, mindenre.*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Hétf. Okt. 04, 2010 3:10 pm

*A lány előbb csak mégdühüsebb elsz, de mád Justinra is, mert kimondta az igazságot, amit ő három éven keresztül titkolt még maga előtt is - erre egy ismeretlen szőke srác csak úgy, 1 napos ismeretség után a szemeközé vágja. Mindenesetre a véleménye az lesz, hogy a srác igenjó emberismerő lehet...sajnos. Majd egyszercsak a fiú arckifejezése döntően megváltozik és a szemei elgondolkozóak lesznek. Félredönti a fejét és egy álmodozós, merengős mosoly látszik az arcán. Gaiaea nem érti a hirtelen változást, és eszébe sem jut semmi olyan, ami ezt kiválthatta volna Justinból. Sőt még aggódik is érte egy kicsit, a dühösségen kívül. Majd az angol szavakat egyántalán nem érti, egyrész mert nem olyan angy szám angolból, másrészt mert elég halkan mondták.*
-Nem értem. Tess..*de ekkor a tőle vagy tizenöt centivel magasabb srác simán lehajon és arcát a kezébe fogja, és megcsókolja. A lány tudatáig csak akkor ér el a csók, amikor már a srác átölelte. Maga sem tudja, hogy miért csókol vissza, de határozottan tetszik neki. A fiú valószíüleg nagyon tapasztalt, mert tudja mit csinál. Gaiaeat így még nemigazán "uralták" egy csókon belül....ekkor azonban a lány agyába Ádámról és Roderickről képek todulnak be, és ez teljesen kizökkenti őt. Plussz teljesen összezavarodik, hogy itt csókól egy vadidegen-ámbár nagyon vonzó férfit...Kibontakozik az ölelésből és kipirult arccal, csillogó szemekkel lépked hátrébb, mintegy menekülve. Igen ez a legjobb szó rá: a srác olyat vehet észre, amit eddig valószínüleg egy nőjénél sem....menekülnek előle. Teljesen összezavarodva, és próbálva beszélni rázza a fejét a srácra felnézve: próbál magyarázkodni, de nem megy.*
-Uhmm...nos...én...nem erre gondoltam.*eközben lassan hátrál és lesimitja a ruháját, és a másik kezével az féligelnyílt ajkait érinti meg*-Nos csókolni jól tudsz...de nekem most mennem kell....viszlát..*köszön el, egyértelmüen egy elég rossz kifogással, ami még a legamatőrebb férfinek is feltűnne és szalad be lobogó vörös hajjal, és hosszú zöld diszkabátban. (hátulról ez látszik,a fölsője amúgy zöld, a szoknyára meg egészen sötétzöldm szinte fekete)Beszalad a Jenilliába és a tükrön át az iskolába szalad, zakatoló szívvel.*

Vendég

//Elnézést, az én hibám... ^^" Csak annyira utáálom beírni, ronda, nyuff. XD De legközelebb befirkálom. Firkáljuk.//

Tárgy: Re: Holdfény sétány Hétf. Okt. 04, 2010 2:33 pm

//Srácok nincsen időn kívüli játék a nezán, szóval legalább egy fagyasztást vagy valamit írjatok be, amikor másnap folytatjátok.//

Vendég

- Attól még a szüleidnek mondhattad volna, hogy a kedvesed. Ez a többihez képest már nem is hazugság. *Jegyzi meg elgondolkozva. Nem tudja, mennyire fontos, hogy Gaiaea kimondta azt a szót, így nem is figyel fel rá. Utána viszont sejtelmesen mosolyog, és oldalba böki a lányt.* - Ejnye... csak nem tényleg a kedvesed volt? Vagy annak szeretted volna? *Tapint rá talán a lényegre egészen. Mikor a lány felemeli a hangját, és dühösen szól hozzá, akkor önkéntlenül védekezésre emeli maga elé a kezeit, eléggé meglepve. Nem érti a hirtelen hangulatváltozást. A mondatra félredönti a fejét, és néhány pillanatig csak figyeli a dühös lányt, valamilyen furcsa, kifejezéstelen és egyben elgondolkozó arccal. Utána elmosolyodik.* - But remember that you asked for it... *Dúdolgatja halkan, kicsit kuncogva... Utána egy lépéssel egészen közel kerül a lányhoz, megfogja annak arcát két oldalról, és gyengéden megcsókolja.*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Vas. Okt. 03, 2010 8:13 pm

-Hé ne nevess. És oka volt, hogy a barátnőmnek Annának álcázta magát. Ugyanis én nem voltam túl szociális..talán egyetlen lány barátnőm volt, de a muglivilágban nem tudják rólam, hogy varázslónő vagyok.*most először mondta ki ezt a szót. Azt, hogy ő maga mi. Azt, hogy varázslónő. Ez a szó talán most vált a tudata részéve, és a lány érezte, hogy nincs visszaút, mégsem bánta meg. A srác nevetésére Mesterével kapcsolatban csak szűkszavúan reagál.*-És Roderick..hmm.. de férfi, de még milyen.*halkul el a hangja. Ebből leszűrheti, hogy a lánynak nagyon is bejön Mestere minden tekintetben, egyfajta ideál számára, de valószínüleg soha nem fog merni lépni vagy soha nem fog addig eljutni, hogy lépni akarjon. Hiába az embert a félelmei irányítják. Justin arccsókja után, és miután magához ölelte azonban nagyon dühös lesz. Maga sem tudja miért, de Roderick miatt.~De rég volt, hogy Roderick magához ölelt és így csókolt arcul...Istenem de rég.~ És már mintha nem is Justinhoz beszélne,felemeli a hangját és izzó, kissé dühös szemekkel néz fel a srácra és egyel hátralép.*
-Két nap alatt háromszor csókoltál arcon, legalább csináld rendesen.*a hangjában enyhe provokáció, egy kis düh, persze nem Justin felé. Talán azért, mert Roderick soha nem csókolná meg. Szerinte. A lány arca most kirirult,szemei szikráznak - hosszú haja kissé kocosan kavarog a melle alá és tekintetével a srác szemeit tartja fogva.*

Vendég

*Valóban... Szeret beszélgetni, most pedig különösen jó a kedve. Hogy mitől... nos, ha Gaiaea nem kérdez rá, aligha fog kiderülni, hogy mit válaszolna erre a kérdésre. Vigyorogva megvonja a vállát, és újból átkarolja Gaiaeáét.* - Ugyanmár, ennyire nem kell félni. Nem ártok én a légynek se, ha nem szolgál rá... *Nézegeti a körmeit. Az más kérdés, hogy nagy eséllyel amúgy se tudna... nem egy veszélyes gyerek. Hellyel-közzel meg tudja magát védeni, és a hangsúly a hellyel-közzelen van. Hallgatja a lány szavait a szüleiről, majd hirtelen prüszkölve felnevet.* - Ne haragudj, de... a barátnődnek?! Ez a Roderick pasi, ugye? Miért nem inkább a pasidnak akkor, vagy valami? *Kicsit megköszörüli a torkát, és bocsánatkérően pislog a lányra.* - Ne haragudj... Nem akartalak megbántani. Így már érthető, miért nem mondod el a szüleidnek... de előbb vagy utóbb úgyis megtudják, és akkor rosszabb lesz. *Mondja halkan, majd egy puszit nyom a lány arcára, miközben megáll a sétányon, és félig magához öleli Gaiaeát.* - Nyugi... ha nem is nyugtat meg, de... miattam nem kell aggódnod. Túlzás, hogy Julian nevelt fel. Anya régebben halt meg ugyan, de apa alig egy éve... Julian már harminc éves, így rá maradt a család vezetése, mint a családfő legidősebb fiára. Bár... Allan-nel meg Kyle-val nehéz bírni. Velem meg... *Megvonja a vállát, és csak mosolyog, de már sokkal halványabban. Nem szomorúbb, csak a téma megkívánta, hogy megszelídüljön, ne vigyorogjon olyan vadul, és ne nevessen.* - Menjünk be a Jeniliába, rendben? Már nagyon sötét van, jobb, ha visszaindulunk. Ott még veled maradok egy ideig, ha gondolod.

Tárgy: Re: Holdfény sétány Vas. Okt. 03, 2010 3:34 pm

*Előbb végighallgatja amit mondanak neki -érzi, hogy a srác elég sokat beszél, meg szeret is beszélgetni - majd csak aztán reagál.*~Huh, ez a téma elég erzékeny pont. De jó lenne legalább egy embernek beszélni róla. Nézz rá milyen kedves..~
-Héhéhé csak vicceltem, nem kell az ötleteimet komolyan venni. Már előre félek Nellondba jönni.*nevetgél ő is, sétálva Justin melett, simán csak jólérzi magát. A fiú kérdésére csak utóbb válaszol, először nem is akar, de végülis mível a társa is elmondott dolgokat, úgyérzi neki is meg kéne valamennyire nyílnia, meg végülis tudatalatt meg is akar nyílni valaki előtt.*
-Nos ez bonyolult. A szüleim elég nehéz esetek, de én nagyon szeretem őket.*mondja és ügyel rá, hogy ne sértse meg meggondolatlan szavaival a fiú érzéseit, akinek nem élnek a szülei és valószínüleg már gyerekkorában sem voltak vele, és így ésszerűen lehetnének ellenérzései, ha valaki szidja a saját szület, ahelyett, hogy megbecsülné őket és örülne, hogy vannak.*
-Édesapám ügyvéd, Magyarországon nagyon elismert, de Európában is. Anyukám pedig orvos. Igazából anyukám miatt utazott annyit a család, ő ugyanis kutató is egyben és résztvesz konfereniciákon, és a saját módszereit tanítja profeszoroknak, neves orvosknak. Mindketten elég materiálisak. Roderick a mestem, volt, hogy*nagyot sóhajt és a kezeit végigsimítja az arcán* illúzióval egy barátnőmnek álcázta magát, és a szüleimmel a mágiáról, "nem normális" dolgokról, szellemekről beszéltünk. A szüleim még a szellemeket és a mágia puszta létezést is tagadják és csak nevettek rajta.*magyarázkodik, próbálja megértetni, hogy miért és mit tett - hogy miért titkolja ilyen intenziven az életét.*
-És gondolj bele, hogy mondhatnám meg a szüleimnek, hogy mi vagyok? Még kitagadnának!!!? Vagy a sokktól leállna a szívük....Mindegy is*sóhajt fel, kissé eligazítja a haját, hogy az arcába lógjon és oldalról eltakarja az arcát és a fiú ne lássa meg a kissé könnyes szemeit és a beharapott ajkát. Ez a téma elég fájdalmas a lánynak, hiszen az édesszülei elől kell a saját énjét eltitkolni, naponta színészkedni. És ez nagyon megviseli. Meg amúgy sem szeret gyengének látszani. Most igazán "pátyolgatnivalónak" tűnhet az alapból is érzékeny lélek*
-Bár neked sem lehet könnyebb. Nemtudom mennyire érzékeny dolog nálad, de*hezitál kissé és a haját csavargatja, míg a másik kezével a szoknyáját gyűrögeti észrevétlenul és önkéntelenül.* te ismerted a szüleidet? És hogy,hogy a bátyátok nevelt fel? Nem voltak keresztszüleitek?*kérdezi, mert a mugliknál azért fontosak a keresztszülők, mert ők viselik a gyerekek gondját akkor, ha a szülőkkel történik valami. Viszont ez a mágikus világ. Vannak egyántalán keresztszülők?*

//Fagyás, de majd olvasszuk//

Vendég

*Hogy mindenkit elbűvöl...? Na igen, ezt ki is szokta használni elég rendesen. Bár most épp nem azt csinálja, sőt... valahogy az utóbbi időben egyre kevésbé hódít tudatosan. Inkább csak... ragyog valamitől, és ezzel öntudatlanul bűvöl el mindenkit. Talán még jobban, mint mikor tudatosan az volt a célja.* - Miért ne szeretnék? Szerintem mindenki otthon szeret leginkább lenni. *Jegyzi meg kicsit elgondolkozva, miközben a hajába túr. És ha az "otthon" alatt nem feltétlenül azt a helyet értjük, ahol lakik az ember, akkor valóban igaza lehet. Utána viszont meglepetten pislog.* - El sem mondtad a szüleidnek? De hát akkor hogy engedtek el? Nem tudom, én sosem tudnék úgy élni, hogy a szüleim nem tudnák, hogy varázsló vagyok. Bár... nekem ugye nincsenek. *Vonja meg a vállát. Arra, hogy jót tett neki a saját szobája, csak somolyog, de nem felel semmit... a fogságra viszont felnevet.* - Igen, a fogság tényleg határozottan jót tett nekem. Tudod, ha az embertől megvonnak valamit egy időre, sokkal hamarabb rájön, mennyire fontos neki, mintha végig az övé marad. Akkor van szerencséje, ha tényleg csak egy időre vonják meg, és utána visszakaphatja... mert utána sokkal jobban megbecsüli. *Elgondolkozva beszél, aztán bólint.* - Persze, van. Palota, sötét, kereskedő, hivatali, külső, szórakozó. Asszem ennyi, kövezz meg, ha kihagytam valamit. Jahm... szép... *Eléggé sután visszhangozza a jelzőt, majd megint nevetgél.* - A terepszínű cuccok nem hiszem, hogy annyira jól állnának. De a kiábrándítóbűbáj nem rossz ötlet, majd bevetem.

Tárgy: Re: Holdfény sétány Vas. Okt. 03, 2010 12:10 pm

*A lány látja, hogy Justin sziporkázó hangulatban van, tisztára fel van pörögve és hihetelenül kellemes társaságnak találja, valahogy ezt a felhötlen jókedvet, mint egy napsugársárga felhőt, hozza magával - és egy ilyen srác meleltt nem nagyon lehet roszzkedvű az ember. Karizmatikus, és könnyed személyiségnek találja, aki mindenkit elbűvöl.*~Magávalragadó karizma.~
-Nem szeretsz otthon lenni? Én a mugli világban általában a szobámban voltam, szokszor gyakoroltam bezárkózva varázslatokat. Mondjuk ennek is volt oka, ugyanis a szüleim nemtudják, hogy képes vagyok ilyesmikre *ekkor kissé elpirul, de furcsamód egyántalán nem lesz borús hangulatú az emlékezéstől* a mágikus világról pedig semmit sem sejtenek.*fejezi be a monológot, mintegy magyarázatképp.*~Istenem, hányszor gyakoroltam a szobámban Roderickel kettesben, mikor anyáék épp utazgattak a világ másik felén, egyedül a kongó házban.~ *Bár ugye a srác családja teljesen mágikus, így neki ez elég furcsa lehet, és oka sem lenne elbújva gyakorolgatni.*
-De azt határozottan látom, hogy jót tett neked, a saját szobád...*jegyzi meg ő is nevetve, és kicsit ironizálva. Pár pillanat szünet után:*-Meg lehet, hogy a fogság is*epéskedik kicsit, viszont nem rosszindulattal, csak élvezi az ilyen kis szócsatákat és reméli, hogy Justin is elég intelligens ahhoz, hogy ne vegye magára és bennelegyen a "játékba".*~Nahh vajon mit fog reagálni? Mennyire jó a humorérzéked, barátocskám?~
-Hmm...sötét negyed..itt olyan is van? Izgalmasan hangzik...*aztán tisztára zvaraba jön, mert elég hülyén fogalmazott és módosít*-Mármint biztos szép a birtokotok is....áhh ebből már nem jövök ki jól*dob maga felé is egy öniróniát.*
-Teljesen, nagyon feltűnő volt...lehetnél óvatosabb, meg egypár terepszínű ruha...esetleg kiábrándítóbűbáj sem ártana* nevet ős is, vállonbökve a társaságát, és jókedvűen várja a csípős válszokat esetleg más reakciót.*

Vendég

*Valóban feltűnő, kicsit furcsa látványt nyújthat, de hát épp ez a célja. A fehérben járó Redrick... jó, Kyle is az, de ő sötét hajú, nah.* - A világ is kicsi, de ez a város meg pláne. Bár az utóbbi időben eléggé sokat bővült, sok új hely nyílt... Mindegy is. *Fel sem tűnik neki igazán a lány megrázkódása, túlságosan pörög, vidám ahhoz, hogy ilyeneken fennakadjon. Ha a lány ellökné, elengedné, de így nem fogja.* - Igen, Nellond valóban gyönyörű! *Sóhajt fel ő is, és felnevet.* - Én egyébként remekül érzem magam. Végre otthon aludtam... Bár már elég korán reggel leléptem, de akkor is. Most meg csak úgy járkálok... A Redrick-birtok itt van a közelben, a sötét és a palotanegyed találkozásánál... *A hajborzolást viszonozza, majd fejével arra int, amerre a birtok található. A követés lehetőségére kuncog, és maga elé emeli a kezeit védekezően, ezzel ugye elengedve a lányt.* - Oké, oké, lebuktam! Ennyire feltűnő?

Tárgy: Re: Holdfény sétány Szomb. Okt. 02, 2010 9:21 pm

*Gaiaea vidaám nevetős férfihangot hall: és lál-lám vajon kit lát, hát a tegnapi beszélgetőtársát, Justin Rodericket személyesen. Szembejön a lánnyal, krémfehér nadrágban, ingben és hosszú fehér máguskabátban....és fekete napszemcsivel a feje tetején...nos elég kaotikus látványt nyújtott. Gaia nem tudta eldönteni, hogy egy vándorhercegre vagy egy popsztárra hasonlít inkább.*
-Uhh...üdv..kicsi a világ.*amikor pedig átöleli a vállát, megrázkódik jólérezhetően és lehunyja a szemeit, de nem rázza le a srác karját magáról~Ő itt Justin, Ádámhoz semmi köze...nyugi..~És igen, direkt hagyja, hogy hozzáérjenek, mert nem akar önmagának fóbiát teremteni, nem akar félni és undorodni, akárhányszor valaki akárcsak barátilag átőleli. Persze ez csak a fiúkra vonatkozik. ~Végulis miben lenne más ez, mint ha Anna, vagy Roderick ölelne át? Semmiben.~*
-Nos csak felfedezem Nellondot, de ha tudom, hogy ilyen szép, akkor hozok akvarellt(jó minőségű vízfesték) és lapot...*jegyzi meg nevetve és hagyja, hogy a srác irányítja a lépéseit, automatikusan igazodva hozzá: és ez jellemző a lányra, egy férfi melett azonnal nőiesebben viselkedik, elvállalva a női "szerepét". Majd mosolyogva felnyúl és megborzolja a srác haját.*
-És téged mi szél fújt a sétálóutcába? Csak nem követsz engem?*tréfálkozik, de hagy is lehetőséget a srácnak, hogy színtvallhasson, hogy mit szeretne a lánytól...mert Gaiaea neigazán tud kiigazodni rajta: a tegnapi csók, és a mai ölelés után egészen olyan érzése van, mintha újra pasija lenne..ez persze csak egy fura érzet...de akkor is zavarbaejtő, főleg, hogy semmi alapja nincs.*

Vendég

*A másik erre járó már sokadjára rója ezt a sétányt, és nem nyűgözi le ennyire a látvány. Viszont a kedve határozottan jó. Énekelgetve, hatalmas vigyorral az arcán halad, néha fel-felnevetve. Néha a hajába túr, megigazítja, és szinte szökdelve közlekedik. Öltözéke talán nem meglepő: krémszínű nadrág, ing, kabát, fehéresszőke hajában pedig hajpántként van ott szinte a fekete napszemüveg, feltoltva. Gaiaeát észrevéve már messziről integet neki vidáman.* - Héhahó! Mi a helyzet? Nem hittem volna, hogy ilyen hamar összefutunk megint. *Besorol a lány mellé, és átkarolja, ha az nem löki el.* - Mi járatban erre? *Kérdezi nevetve.*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Szomb. Okt. 02, 2010 3:33 pm

*Gyönyörű hely amint most a lány jár-kel, igazi mesebeli táj: csodálatos virágok, ezüstös levelű fák, tiszta sétány sok fapaddal. A kockakövek barátságosan töltik ki a hangulatos utacska egészét, és a már lemenő nap sugarai aranyos fénnyel telítik meg a levegőt, a fák alsó ágain és a levelek alján. Sok helyen párok beszélgetnek és csókolóznak, gyermekek szaladgálnak - Gaiaea pedig boldogan sétálgat. Most is hosszúszoknyában, és kiegyenesített hajjal, egy cseppnyi rózsás parfümmel körülötte ment sétálni, ha már a tegnapi napja ilyen izgalmasra sikeredett. Persze a sötét smink alap, de most egy szépárnyalatú zöld felsővel igazán nőiessé tette magát. Szívesen elhívta volna Arit magával, de hiába kereste, sehol sem találta az iskola épületében. És hiába tett egy ecsetére tájoló runát, az csak ide-oda pörgött. Gaiaea pedig saját szégyenének érzte a sikertelenséget, ugyanis ő mindigis brilliáns volt rúnamágiából...így rájött, hogy a lány lehet, hogy elutazott valahová.~Vajon mi van a tegnapi sráccal? Lehet, hogy most is bezárva dühöng valahol?Pff...fura egy pasi..~A percek telnek múlnak, és Gaia semmire sem gondol, csak jókedvűen és gondtalanul mászkál, élvezi a napfényt és az életet, néha mosoly tűnik fel az arcán egy egy alak láttán.*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Szer. Szept. 29, 2010 9:47 pm

*Allan bizony látja Palmyra vergődését. Hogy szíve szerint elhallgattatná. Lassan feljebb emeli az állát, maga sem tudja miért. Olyan mozdulat ez, mint amikor valaki tudja, hogy átvágják a torkát, de már nem is nagyon akar tenni ellene. Felemeli, felkínálja a gégét, hogy ha akarja, akkor metssze át aki ott áll. Mikor a lány közli, hogy a puszta létezése okoz fájdalmat, csak biccent. Érti ő. Egy keserves sóhaj tör ki az ajkai közül. Majd csöndben szólal meg.*
- Sajnálom. Egy biccentésedbe kerül, és nem okozok több bonyodalmat. Vissza megyek a Közel-keletre. A Mesterlövészeket mindig is keresnek. Talán úgy járunk a legjobban. Talán...úgy jársz a legjobban. *mondja halkan. Hogy komolyan gondolja e? Valószínű. Sosem hozakodott elő ezzel. Sosem mondta, hogy vissza akar menni. Mert talán nem is akart...soha. De ez, hogy Palmyrának fáj, ez talán életre hívja azt, hogy reaktiváltassa magát. Amikor Nakota odalépked hozzá, a fiú csak egy halovány mosolyt présel ki az ajkain, majd megcirógatja az állatot. Lehajol, és ad annak a fejére egy puszit. Amikor a lány elköszön, ő csak némán biccent, de nem szól semmit. Hogy ez a búcsú milyen időre szól... ez kérdéses. Elvégre a reaktiválás sem két perc. Amint a lány eltűnik a sötétben, ő is feláll, majd elindul hazafelé. A sétapálca nem kopog most az úton. A levegőben van, a fiú kezében. Hazafelé még betér a bordélyba, hátha ott találja Ivánt... de ha nem, akkor a toronyszobájába zárkózik.*

Vendég

*Palmyra ritkán kívánja, hogy legyen hangja... megszokta, hogy nincs, ő ezzel nőtt fel, sose volt neki. De most, most szeretné, hogy legyen, ugyanis annyira szeretné a füleire szorítani a kezeit, és sikítani Allannak, hogy hagyja abba, ne mondja tovább, hiszen pontosan tudja ő is, mi történne, de hagyja abba, maradjon csöndben, nem akarja hallani, minek ezt mondani, amikor úgyse veszi el feleségül, így fel sem merül a veszély, hogy oda kerüljön... és az arcán látszik, hogy legszívesebben elhallgattatná közben a férfit, hogy ne mondja tovább, hogy mi történne, nem akarja hallani, de nem teszi meg. A kövektező szavakat hallgatja, és egyik szeméből egyetlen magányos könnycsepp gördül le, de arcizmai nem rezdülnek... amíg nincs mondanivalója. "Maga a létezésed az, ami fájdalmat okoz." És Allan pontosan értheti, hogy mire céloz - hogy van valaki, egy férfi, akivel szemben csődöt mond családjának minden berögződött vonása, akit egyszerűen képtelen alsóbbrendűnek tekinteni, pedig tudja, hogy azt kéne. A puszta létét, az öntudatát ingatja meg Allan alapjaiban, akárhogy is nézzük. Aztán egyszer csak felkapja a fejét, és oldalra néz, és egy fekete alak siet feléjük a sétányon. A párduca az, talán már az idősebbik húga engedte ki, hogy "hozza haza" a legidősebb lányt. Palmyra kicsit tétován megsimogatja Nakota fejét, aki ezután bizony odasétál Allanhez is, mintegy üdvözölve a férfit, Palmyra pedig csak ránéz. "Mennem kell... jó éjszakát." Elcsépelt szavak, hirtelen lezárás. Nem tud mit mondani, képtelen, csak a párducával együtt eltűnik az éjszakában. Más kérdés, hogy ha fog is aludni a nő az éjjel, akkor a feje alatt a párna az egész biztosan könnyáztatta lesz...*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Szer. Szept. 29, 2010 9:22 pm

- Lassan mindenki meghalna körülöttem. Szívroham, agyvérzés, tüdőbaj, vérrög, vérzékenység. Ha engem láncra vernének...ez történne. Ez van, ha az embernek túl nagy a szabadságvágya. *Mondja nagyon halkan. Azt is tudja, hogy Palmyra direkt nem mondta ki a történést. De neki ki kellett. * - Aztán amikor valaki rájönne, hogy én mérgezem a családot... vagy a kígyóm, szépen kivinnének a kertetekbe, és elvágnák a torkom. Kapnék egy jeltelen sírt... majd amikor Kylenak feltűnik, hogy nem vagyok sehol, szépen jönne az ő kis kedvenceivel. Tudod... minket mindig is ikreknek hívtak. Pedig nagyon nem vagyunk azok. Ellenben ő ismer engem a legjobban. Ahogy én őt. *Jelenti ki komolyan, majd amikor az amazon lány közli, hogy nincs jó döntés, Allan csak bólint.*
- Vagy a családod veszik el... vagy a boldogságod. Ha a családod, félig halott leszel. Ha a boldogságod... azzal még élhetsz normális életet. Egy férj...a többi között. Gyermek...aki felnőhet...ha nem fiú. Mert a család az család. Palmyra. Én nem bántani akarlak. Én csak elmondom azt, amit tudsz. Én nem foglak választás elé kényszeríteni. Én nem fogom azt mondani, hogy vagy én vagy ők. Ezt nem én szabom meg. Bárhogy döntesz majd egyszer, én boldog leszek. Boldog leszek, hogy egyáltalán megismertelek, hogy gyerek korunkban "játszottunk" együtt. *Keserű mosoly játszik az ajkain. Olyan, hogy Kyle tuti erre jegyezné meg, hogy "Olyan képet vágsz, mintha egy atombomba lenne a segged alatt, és még 30 másodperc lenne hátra detonációig."

Vendég

*Csak hallgatja, hallgatja Allan szavait, a magyarázatot, és ha olyan kedvében lenne, tuti visszavágna élesen, hogy dehát ő azzal kezdte, hogy Allannek nincs miért magyarázkodnia... de nem teszi meg, ami szokatlan lehet az amazonlánytól. A kérdésre csak lassan rázza meg a fejét. "Nem tudom." Pedig dehogynem tudja. Pontosan tudja, mi lenne, ha egy Redrick, de legfőképpen Allan láncra verődne. Majd megint megrázza a fejét, felpillantva Allanre, komolyan. "Nincs jó döntés részemről. Tudnod kell, értelmes ember vagy. Vagy a családomat vesztem el, vagy..." Nem fejez be, kvázi elharapja a mondatot, megint elkapva a tekintetét. Nem fejezi be, de a folytatás ott lóg a levegőben, kimondatlanul, még kimondatlanabbul, mint Palmyra többi szava. De ott van, az egyértelmű folytatás, hogy mi lett volna a mondat befejezése...*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Szer. Szept. 29, 2010 9:04 pm

- Itt nem a büszkeségemről van szó. Te tudod a legjobban, hogy én idomíthatatlan vagyok. Szelídíthetetlen. Ha rám pórázt raknak, és belemarok a kézbe, ami engem etet. Ha csapdába esek, inkább lerágom a lábam, mint hogy elviseljem azt. Nem a büszkeségem. Ha arról lenne szó, most csak felszegett fejjel megkérdezném, hogy mi közöd neked ahhoz, amit én akkor csináltam. Nem. Nem erről. Ahogy te is rajongsz a szabadságért, azért hogy keretek között megtehetsz valamit, én is. Teszek a politikára, ha erről van szó. Nem érdekel. Teszek a családokra, ha ez kell. De a szabadságomat nem tudom adni. Arra képtelen vagyok. *Mondja komolyan. Remegő kézzel fogja meg a dohányt, majd csak legyint egyet a piros parázsló végű koporsószeggel.* - Sajnos én ilyen vagyok. De ezt te is tudod. Ismersz már rég. Tudod, hogy még a nagyanyánk sem tudott kordában tartani. Szerinted mi lenne, ha engem láncra fűznétek? *Kérdi komolyan. Igen. Erre most választ vár.*

Vendég

*A remegő kezeket látva csak az ő egyik saját keze szorul ökölbe, de semmi egyéb. Hogy mit akarna palástolni... az kérdés. Hallgatja, hallgatja, amit Allan mond, és lényének egyik fele, a vérbeli Penthesilea lázong, hogy tagadjon, hogy mégis miből gondolja Allan, hogy Palmyra hozzámenne, meg hogy mégis miért kéne pont Palmyrának változnia, amikor ahogy Allan kezét megköti az, hogy politikusként nem lehet úgy, mint a többi férfi az amazoncsaládban, úgy a nő kezét is köti a család béklyója... és most a fiatal amazon legalább olyan súlyosnak érzi ezt a béklyót, mint amilyet a férjek kezére csatolnak generációk óta a családban. "Ahogy téged visszatart a férfiúi büszkeséged, úgy hogy tehettem volna meg én, a legidősebb Penthesilea, hogy egy férfivel úgy számoljak, ahogy az gyökeresen ellenkezik a családunk alapelveivel?" Kérdés, de a barna szemekből is árad a keserűség és a bizonytalanság. És múlt időben magyaráz... főleg azért, mert még mindig ingatag talajon áll a nő. Chleopatra döntött, a három testvér közül egy már elfordult a hagyományoktól ebből a szempontból, Palmyra meg... ha az eszére hallgat, akkor kiatagadtatja a lázadó leányzót. Ha a szívére... akkor inkább önmagát is kitagadtatja.*

Tárgy: Re: Holdfény sétány Szer. Szept. 29, 2010 8:42 pm

*Amikor Palmyra megadja a választ, sóhajt egyet.* - Tizenöt. Értem. *válaszol halkan. Lassan a kabátja zsebébe nyúl, és előveszi a cigis tárcát. Kezébe vesz egy szálat. Az amazon lány tisztán láthatja, hogy remeg a fiú keze, ahogy ajkai közé veszi a cigarettát. Ám elég valószínűtlen, hogy elvonási tünetek lennének. Sokkal inkább az idegesség lenne? Megeshet.*
- Csak egy apró jel kellett volna tőled...egy...bármilyen utalás, hogy esetleg számolsz velem. És akkor most nincs ez. *Rázza meg a fejét.* - De...a családod...*mondja meg-meg akadó hangon. Nem nem áll közel a síráshoz. Miért tenné.* - Most is... ha tudnám, hogy nem úgy vagytok ahogy vagytok. Ha tudnám, hogy Te leginkább a húgoddal értesz egyet... azt mondanám próbáljuk megbeszélni az esküvőt. Mert...Áhhhh...*Legyint egyet lemondóan, miközben előkutatja a zippoját, majd még mindíg remegő kézzel gyújtja meg a cigarettát. * - Így esélytelen.* Mondja komolyan.*

Vendég

*Arra, hogy miért magyarázkodik, csak kicsit megmozdítja a karjait, mintha szorosabbra fonná őket a mellkasa előtt, mintha megpróbálná átölelni magát. A hirtelen kérdésre felkapja a fejét, szemeiben csodálkozás is csillan. Mióta tudja... egyik kezét leereszti, de csak addig, hogy mutasson egy körülbelüli magasságot maga előtt, majd vissza is fonja ismét a karjait. "Tizenöt éves korunk óta sejtem." Ennyit mond... más kérdés, hogy sok évig elintézte magában annyival, azzal terelt gondolatban, hogy Allan is csak egy férfi, biztos rámozdul minden nő alakú lényre... a tagadás már akkor is megvolt az életében, nem is kicsit. Most is csak lefelé fordítja a tekintetét, és bár érzi magán Allan figyelmét, hogy azoknak a sárga szemeknek a sugarában áll, mégsem néz fel. Egyszerűen nem.*