Nellondi temető

Tárgy: Nellondi temető Szer. Aug. 05, 2009 4:06 pm

First topic message reminder :

Nellondi temető - Page 12 Nellondi_temeto

Nellond külső kerületén fekszik a Temető. Hatalmas vasrácsos kapui már messziről észre vehetőek. Általában nyugodt és csendes a környék. Ha az ember betéved ide, biztosan halálos csend fogadja. A temetőben van néhány fa, az arra járók egy szépen karbantartott járdán tehetik meg útjukat. A temető északi végében egy kisebb épület is észre vehető. Talán a temető őr háza. A sírok között is sokféle van, akadnak melyek rendezettebbek, újabbak, de ahogy az ember halad tovább a hátsó sorokba talál elhagyatott már-már kusza bokrokkal benőtt fejfákat is, melyekről már a hajdani nevek sem olvashatóak le. A járda mentén elég sok pad sorakozik, ahova az ember leülhet pihenni vagy csak elmélkedni, nappal a béke és nyugalom helye. Éjszakánként viszont különös rideg hely, ki tudja a hideg szellő mellett még mi fordul meg a jéghideg sírtömbök között, s kérdés hogy az ember csupán az éjszaki szél sikolyát hallja e?

Vendég

*Csk néz a másikra majd becsukja a naplóját elrakja a táskájába és fel áll majd néz Redrickre.* ~Gondolhattam volna hogy nellondi..~*Magában gondol dolgokat majd bólint a válaszára.* - Óh igen Redrickekről is hallottam már.*Hogy ő látogatni jött e rokonokat? Talán a nagyapja meg nagyanyja itt fekszik meg se nézte,amiből lehet következtetni hogy nem látogatásra érkezett. Csak úgy kijött, éppen erre volt dolga vagy is a sötét negyedben aztán ide került Nellondba.* - Óó, nem nem látogatni jöttem én. Csak úgy erre sétáltam éppen a közelben volt doglom.*Fejti ki, de homlokát összeráncolva elgondolkozik majd később megkeresi nagyszülei sírját.* - Netán te is az iskola falait járod?*Kérdezz rá, közben ránéz a pókra majd elfintorodik.* - Nagyon.. ron.. illetve aranyos kis állatka.*Majdnem kimondta a szót valójában Becca fél a pókoktól, de próbálja elrejteni a látszatot.*

Vendég

*Amikor az hátrapislant rá csak mosolyog, mint egy ma született bárány.* -Ja, nem... Én a rokonokat jöttem látogatni. *Pislant hátra a kriptára, ami azért valljuk be nem kicsi. No, mindegy a lány egyelőre nem csinál semmit. Nem mondja azt a másiknak, hogy takarodjon innen írogatni...* -Én meg Samara Redrick. Innen Nellondból, bár azt gondolom úgyis tudod. *Mondja a lány, miközben megvonja a vállát. Na, igen ma kifejezetten undok kedvében van...* -Ő meg Picur. *Mutat a kezén lévő kis állatkára, aki ha user jól tudja egy tarantula.* -És mi járatban erre? Csak nem te is látogatni jöttél? *Kérdezi a lány, és nagyon nem tetszik neki, hogy eddig a másik nem állt fel. Elvégre az illem is úgy tartja...*

Vendég

- A temető az egyik leg nyugisabb és biztonságosabb hely..*Ezek a szavak hangzanak el a lány szájából a biztonságos talán annyira nem mert mindig történik valami furcsaság. Éppen gondolataival van elfoglalva a lány és igazság szerint nem is foglalkozik a járókelőkkel. Amikor hátra pillant meglátja Samarát és csak vállat von, mert nem ijedt meg tőle.* - Üdv! Látom nem csak én szeretek nyugis helyekre járni Becca.*Biccent a lánynak és mutatkozik be.*

Vendég

Az egyik kriptából egy sötét hajú leányzó lép ki, kezén egy pók csüng.* -Hümm. *Hümmög egyet a leányzó, miközben megigazítja a magán lévő hosszú fekete ruhát. Kifejezetten szép lánykáról beszél, barátságosnak tűnő kislányos pofi, kékes-szürkés szemek.*~Egyszer én is itt leszek eltemetve..~*Gondolja a lány, miközben még visszapislant a családi sírhelyre. A vállán egy aprócska kis szütyő lóg, melyben minden megtalálható, amire a lánynak szüksége lehet. Természetesen tértágító varázslattal van kezelve a kis táska.* -Let's get these teen hearts beating faster faster... *Motyogja maga elé, miközben sétálni kezd. Aztán kiszúr egy lányt, mire szemöldöke a magasba szalad. Arcán egy jól ismert kaján vigyor jelenik meg, úgy lopózik a lány mögé és köszön rá. Ami azért valljuk be eléggé ijesztő lehet, pláne egy temetőben, ahol senkire sem számítunk.* -Hello. *Mondja a lány egyszerűen, és ha a másik a háta mögé pislant akkor megpillanthatja a fekete ruhában álló Samarát.*

Vendég

*Gyönyörű nap és jó idő egy kis sétálásra. A magányos lány egyedül indul el a kúriából egyenesen Nellond utcái felé a Temetőbe. Egy fekete ruha van rajta barna haja lokniban omol a vállára és magassarkúban van. Egy válltáska van az oldalán. Ahogy a temetőbe belép körbe néz a síroknál lassan szeli át a terepet és végül az egyik fa oldalának támaszkodva leül, a földre előveszi a naplóját és írdogál.*

Vendég

*Talpig feketében, virágcsokorral a kezében, először megy a temetőbe, és megáll egy sír előtt. Az apja sírja előtt. Az ember sírja előtt, akinek nagyon sok mindent köszönhet. Töpreng a múlton, és fejében felderengenek a régi emlékek, amikor még élt az apja, még tudta, hogy varázsló, és még boldog volt együtt a család. Ahogy a fejében a gondolatok kavarognak, elered egy könnycsepp, és végig folyik az arcán, és rácsöppen a sírhantra. de most valahogy nem érdekli, sem az a fájdalom, ahogy a sós könnycsepp csípni kezdi a tegnap szerzett vágást az arcán. Lehajtott fejjel, csukott szemmel áll, és gondolkodik*

//fagy//

Vendég

-En meg Lavanya Yamuna vagyok. *fogadja el a lány kezét és szintén mondja a nevét.*- Akkor azért voltál nekem annyira ismerös, mintha láttalak volna már errefelé. Igen, itt lakom én is Nellondban, csak egészen a szélén, kicsit messzebb mint te. De nem rég vagyok itt, alig egy hónapja. *gondolkodik el, majd folytatja.*-Sajnálom hogy a testvéred olyan messze van. Remélem jól van azért, és élvezi a hajózást. *mond valamit, de ez inkább csak afféle szókitöltés, nincs nagyon mit mondania, meg amúgy sem nagyon beszédes a lány, de ez nem baj.*

//fagy//

Tárgy: Re: Nellondi temető Csüt. Márc. 31, 2011 6:58 pm

*A válaszra bólogat, számított rá, hogy tényleg nem valami közeli rokonról van szó. Az azért csak meglátszana a lányon... Viszont nem válaszol, nem is nagyon tudja, hogy mint válaszolhatna, hiszen soha nem tudott túl jól bánni az emberekkel, és így van ez most is. Ezért nem ment tanárnak, mint ahogy azt eredetileg szerette volna... A kérdésre meg helyeslően bólogat.* - Igen, itt, nem messze, a Kereskedőnegyedben. És ha jól emlékszem, Te is... Mármint, mintha már láttalak volna. *Mosolyodik el.* - Egyébként Denise vagyok. Denise O'Ross. *Teszi még hozzá, és a kezét nyújtja. Bár talán felesleges is volt mondani a családnevét, hiszen elvégre ott van a sírköveken... Na de mindegy.* - Igen, van egy bátyám, de ő az óceánon van. Hajózik. *Vonja meg a vállát, többet nem is árul el a testvéréről.*

Vendég

-A gyerekkori barátomm és annak apukájának a sírját jöttem rendbe tenni, meg hát mécsest gyújtok. *néz le a közben a lánytól kapott gyújtóra.*-Nagyon hiányoznak, így kicsit lejöttem nosztalgiázni, meg ilyesmi. Bár már évek óta meghaltak, így nem fáj annyira a hiányuk, de azért még néha szeretném ha itt lennének. *mondja, majd leguggol és elkezdi meggyújtogatni a mécseseket, melyek ott sorakoznak a síron, közben nagyjából a faleveleket meg gyéb hulladékokat is leszedi hogy kicsit szebb legyen.*-Es, te is itt laksz? *kérdi, de valahol biztos benne, hisz látásból már talán látta is a lányt.*-Azért van testvéred vagy valakid, közeli rokonod akikkel meg vagy? Bár biztos hiányoznak a szüleid, de ha az embernek vannak testvérei az mindig hatalmas segítség, még a gyászban is. Tudom, hisz nekem hét testvérem van. *mondja, de csak igazából fecseg, mert eléggé félszegen érinti a helyzet és a téma. O el sem tudja képzelni milyen lenne ha nem lenne szülei meg a testvérei.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Csüt. Márc. 31, 2011 6:31 pm

*Nem sokszor jutnak eszébe a szülei, éppen csak, ha havonta egyszer meglátogatja a sírt, virágot hoz és gyertyát gyújt. Ilyenkor sem szívbemarkolóan sajdulnak meg a halál ejtette sebek, sokkal inkább csalódottságot érez, és képtelen elhinni. Egy hang zavarja meg, mire reflexből felegyenesedik, és az oldalán nyugvó tőréhez kap, de megpillantja Lavanyát, akit – ha személyesen nem is – látásból már ismer. Odanyújtja neki az öngyújtóját, hiszen miért ne tenné? A kérdésre biccent, majd megköszörüli a torkát.* - Igen… köszönöm. *Mosolyodik el szárazon. Már csaknem egy éve, hogy egyedül van. Bátyja is valahol a tengeren, egy kereskedőhajón, ki tudja, él-e még…* - És Te? Miért vagy itt? *Teszi fel a kérdést, hiszen a lány túl közvetlen ahhoz, hogy ilyen közeli rokont gyászoljon.*

Vendég

*Lavanya megbízást kapott a szüleitöl, hogy azok jó barátainak sírját látogassa meg és tegye rendbe, így ezért kereste fel a temetöt. Ennek a szomorú apropó kapcsán öltözött teljesen feketébe, és bár még sosem volt a temetöben mióta itt volt Nellondba, azért mindig is megakarta nézni a sírjukat is, így természetesen beleegyezett szülei kérésébe. Immáron 5 éve hogy meghaltak, apa és fia, John M. Lazary és Matthias T. Lazary. Lassan bandukolt a sírjuk felé, olvasta közben a feliratokat, majd végre megtalálta és elkezdte letisztítani, rendbe tenni, a leveleket és avart elszedegette kezével, majd egy tört ásott el a sír feletti földbe, amikor is megpillantott egy igen kedves lányt és megszólította.*-Szia, Lavanya vagyok. Elkérhetném az öngyújtódat? *kérdi a másik lánytól, majd közelebb megy hogy ha az odaadja el tudja venni, és ekkor megpillantja a síron lévö nevet.*-A szüleid voltak? *kérdi hallkan, hisz tudja hogy aki ilyen helyre jön az nem mindig szeret beszélgetni, lehet hogy a lány is közéjük tartozik.*- Részvétem.

Tárgy: Re: Nellondi temető Csüt. Márc. 31, 2011 3:20 pm

*Fiatal, kedves arcú nő tart a nellondi temető felé. Kezében két szál virág, fehér rózsák, arca most nem olyan vidám és élénk annyira, mint általában. Fekete, térdig érő bőrkabátot, szűk nadrágot, lábszárközépig érő csizmát visel, rövid, lila haja kivételesen rendezetten áll most. Szemei mintha szomorúak lennének, ahogyan a járdán halad, egyre beljebb, a temetőben, mígnem végre elér céljához; két, egyszerű, szürke sírkő, rajtuk a nevek: Jenna Marie O'Ross és Kirk O'Ross. Leguggol a földre, szépen, gondosan leteszi a virágokat, és meggyújtja az elaludt mécseseket a zsebéből előhalászott gyufával. Lesöprögeti a sírkövekre hullott port, homokot, de dolga végeztével nem távozik, és guggol ott, szülei sírja mellett.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 7:28 pm

// Folyt. köv. //

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 7:23 pm

*Végigfigyeli a múltat, nem megy el a helyszínről, csak itt várja meg az eseményeket, kicsit felpörgetve akkor az időt, amikor a lány nincs a temetőben, majd döbbenten próbálja kibogozni, hogy akkor most mi van. A transz-szerű állapotban, mikor a tekintete csöppet kifehéredik, elhomályosodik, még is a jelen korban szólal meg a teste.* - Mindezt magaddal tetted?... Laura, te veszélyes vagy Önmagadra. Kivel beszéltél? Kit láttál? Kit hallottál? Mit hallottál?... És ki az, aki nélkül értelmetlen az életed?... *Nem úgy szakadnak ki belőle a kérdések, mint egy kétségbeesett emberből, aki végignézi egy ismerősének - szerettének? -, hanem úgy, mint egy ember, aki semmit sem ért. Tagolt, lassú kérdések, vagy inkább csak azt akarja tudni, hogy a lány mennyire őrült bele a fájdalmába? A görcsös ölelést tűri, pedig egy vámpír ölelése nem valami gyenge, de erős ember ő, nem lesz itt gond. Kicsit még neki is szusszannia kell, talán gondolatban, így néhány percig nem szólal meg, csak átleli a lányt.* - Miért annak a szeretetére vágysz, aki mást szeret? És miért olyan meglepő, hogy szeret, hogy érez? *Nem ismeri a történetet, a sztorit, hogy miről is van szó. Itt már a hangja inkább gyengéd, de bánni nem tud továbbra sem az emberekkel, így hát a kérdésözön mit vált ki a lányból, nos, azt egyáltalán nem tudja. Csak azt, hogy az agyában megfordul az is, hogy le kéne kötöznie a lányt, hogy ne árthasson magának. Démoni kötelékkel, amiből nem szabadulhat egy könnyen. De nem teszi.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 7:03 pm

*Ezzel a dallammal már sikerült elérnie valamit, egyértelműen ismertebb, angolul meg főleg, szóval nem olyan nagy csoda, hogy Xavier ismeri. Majd amikor a férfi elkezd énekelni, Laura szeme kipattan, és csillognak benne a könnyek a Hold fényénél, de nem néz fel. Zokogása is abbamarad, lélegzetét visszafolytja, pont annyi időre, hogy a dalnak vége legyen, és elhangozzon az utolsó suttogás is. Majd sóhajt egyet, hangosan engedi ki a levegőt, majd megvárja, hogy a férfi megnézze, hogy mi történt itt.
Süt a nap, és a temetőbe a fehér hajú nekromantalány szokásos gyászos menetét végzi, amit nap mint nap, amióta rájött, hogy minden amire vágyik egyenlő azzal, amit sosem kaphat meg. Lába újra a temetőbe viszi, ahogy sokszor mostanában, amióta bármikor eljöhet ide, legyen este, nappal, sötét vagy fény. Arcán még nem folynak könnycseppek, itt az lehet ami, nem látja semmi, titkát megőrzik a holtak, így egy mozdulattal ugrik fel annak a keresztnek az egyik vízszintesen álló szárára, amihez a későbbiekben hozzá lesz szegezve. A szél kicsit fújja, együtt lélegzik a természettel, a Földdel együtt dobog a szíve. Majd hirtelen rémület ül ki az arcára, és egy mozdulattal ugrik, valami akrobatikus mozdulatot nyomatva, hátrafelé, talpra érkezve. Sziszegve szólal meg.* - Már megint Te?... *De Xavier az ég világon semmit nem lát, senki nincsen ott a lányon kívül, aki egyik pillanatról a másikra változik meg, szemében félelem csillan, valódi, majd könnyek gyűlnek bele, tekintetével mintha mozgást követne, majd végül könnyekben kitörve csattan fel.* - Hazudsz!... *De hallani, hogy maga sem hiszi el, amit mond. Majd pár percre elhagyja a helyet, elfut, így a férfi elvileg nem tudja követni, de ha mégis, akkor nem lát mást, csak hogy elszáguld az erdőbe, mintha valami üldözné, majd leül egy fa tövébe, zokog egy kicsit, és hirtelen felkapja a fejét, majd sikít, és ismét elsprintel, vissza a kőkereszthez. Mire odaér, pedig már kezében egy karó, megidézte, ahogy kell. Lidércek ellen is jó... Kissé kimerülten, zihálva a zokogástól dől neki a hideg kőnek, majd csúszik le, térdre rogyva. Végül csendesen szólal meg.* - Nincs értelme... Nincs... *A gyógyító eszenciát eldobja, majd vár egy pillanatot, mire az üveg lassan csúszni kezd felé a porban. Erre ujjai a nyakláncára kulcsolódnak, és egy határozott mozdulattal tépi le, a csatt pedig megadja magát, a nyaklánc és a medál a porban végzi, íz üvegcse mellett. Majd mielőtt lendülne a keze, eltűnik az élet a szeméből, kiüvegesedik, ha így tetszik, a karó pedig egyszerűen fúródik át a lány vállán, és a vámpírerő miatt még a kőbe is lyukat üt, odaszegezve Laurát. Majd zokog, sír, és szép lassan a lábai eleresztik, ahogy vére elkezd lefolyni blúzán, a karón függ. Száját szavak hagyják el.* - Nélküled...
A kép pedig vége szakad, innen már csak a könnyek és a csend lenne, az meg ugye minek. Szóval elég rejtélyes a dolog Laura pedig csak pár szót fűz hozzá.* - Azt hittem nem képes szeretni... De tévedtem. Csak engem nem képes szeretni... *Furcsán ejti ki a kiemelt szót, majd elhallgat. Nem néz fel, nem mozdul, csak görcsösen ölel, kapaszkodik. És visszatartja könnyeit.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 6:19 pm

*Egy újabb dalba kezd a lány, ami furcsán cseng neki, de elsőre nem törődik azzal, hogy hogyan is cseng, csak hogy egyben lássa a lányt, élettel, lassan visszaszálljon, de először inkább csak kiszáll belőle. Finoman tartja, nem meri erősen ölelni, ahogy a lány a karjába omlik, erőtlenül. A dal még sem fejeződik be, újra meghallja a hangját, és csak ekkor jut eszébe, hogy mikor is hallotta ezt, és miről is szól ez a dal... De éppen elakad a lány, a sírásban, így nem tud befejeződni a dal. Nem nagy énekes, nincs túl jó hangja, de a dallamot áttudja adni, ahogy a dal Teljes üzenetét.* - ... sérült harcos háború volt gyorsan véget ért már nem lesz több remény maradok én nincsen sok esély. Figyelj rám... *Szúrja közbe, majd folytatja a dalt, a lány füléhez hajolva, halkan, félig suttogva-énekelve.* - Gyászos ez dal minden mindegy már ha volna még kiút az nem visz sehová. sehol egy fény pont félni kell hogy elnyel majd az éj feladnám elég mi jöhet még. *És a dal kissé biztatóbb lesz, felerősödik, persze nem üvölt a fülében, csak miniben játszódik ez le.* - De jelet küld, reményt nyújt az ég bolt és a hang így szólt csak tudd hogy vár hazád. Ha ma hátra lépsz az egész múltad elvész fel ne add tehát és tudd hogy vár hazád. *Az utolsó néhány sorra nem emlékszik már, csak ennyire, és úgy érzi, hogy a lényeget ezzel is kimondta.* - Tudd, hogy várlak én... *Súgja még hozzá, miközben a ritkán használt pálcája a kezébe csúszik és egy diákok által tanult varázslat továbbfejlesztett változatát írja le. Már rég nem varázsol varázsigével, de a hatás annyit tesz, hogy mint a Prince of Persiában visszaszalad az idő, pont olyan jó kis effektekkel, a szeme láttára, mindent véget néz, de amikor megszünteti a varázslatot, ugyanebbe az időbe kerül vissza, de mindent látott és hallott, ami itt történt. Hát mi történt?...*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 5:57 pm

*Nos igen, a hang eléggé gyászos lehet, és az sem kétséges, hogy közben lassan besötétedik, Laura talán még jobban is lát így, mint napfényben. És igen, vannak dolgok, amiket a férfi tud róla, és vannak dolgok, amik ezzel a tudással együtt megdöbbentőek és egyértelműen kizökkentik a mindennapjaiból. A lányt azonban láthatólag nem érinti meg, hogy beszélnek hozzá, csak újra énekelni kezd, most valami mást, szintén angolul, ami úgy sokkal szebb, mint magyarul, de a könnyebbség kedvéért így írom.* - Gyászos ez a dal, minden mindegy már, ha volna még kiút, az nem visz sehová. Sehol egy fénypont, félni kell, hogy elnyel majd az éj. Feladnám, elég, mi jöhet még?... * Majd a karó tép, ő maga pedig minden fájdalomkifejezés nélkül esik előre, ahol azonnal megtartják. Na igen, így kicsit könnyebb a gyógyulás, de így sem egyszerű, mert ugye a karó az karó, ezzel ölhető egy vámpír. Szinte élettelenül rogy előre, nem tartja magát, de a gyógyító cucc segít rajta, kénytelen meginni, megfulladni elvileg nem tud... Majd az ölelést nagyon lassan viszonozza, alig van benne erő, míg így is elég szarul néz ki. A kérdésre pedig újra csak énekel, nagyon csendesen, a férfi mellkasának, mert úgy kb oda bújhat, dőlhet.* Gyászos ez a dal, éppen engem hív. Minden múlt idő, már nem tudom, mit súg a szél. Érzem, itt a vég, nem is kezdeném, jön a sötétség, rám hull, érzem én... Sérült harcos... *És itt csuklik el elsőnek a hangja, elhallgat, csendesen zokogni kezd, és kicsit szorosabban ölel. Mégsem válaszol, talán nem tud, nem akar, szóval jobb lenne megnézni, hogy mi is történt itt vagy egy fél órával ezelőtt. Minden esetre a lány erősebb szorítása már jó jel lehet.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 5:27 pm

*Mintha halott lenne... De a szíve dobog, és ez azt jelenti, hogy a férfi szinte lélegzetvisszafojtva hallgatja minden szusszanását, levegővételét, szívének dobogását, mikor közelebb hajol hozzá. Erősen hegyezi a fülét és figyel, ugyanis kétségbeejtő, amit lát. Tudja, hogy kivel áll szemben... Guggol.. Mindegy. Tudja, hogy Mi van előtte. De nem kívánja a halálát, nem, és sosem fogja már. Talán sosem kívánta. Az a rövid harc, ami lezajlott köztük, az is csak a kötelességből történt. Egy olyan ember, aki egész életében ilyen lényekkel találkozott, most összefut egy ifjú vámpírral, aki megváltoztatja a gondolatait... A lány hangja a szívébe markol, nem ért, nem ért semmit. Nem ért az érzelmekhez, nem tudja kezelni mindezt, amit hall, csak végtelen keserűséget és tehetetlenséget érez. Az üveget a lány kezébe adná, de az nem akarja elvenni, már talán nincs is ideje elvenni...* - Laura... Hallj meg... Figyelj rám. Itt vagyok. *Mondja és utána kirántja a karót. A lány előrecsuklik, ő pedig azonnal elkapva a gyógyító valamit azonnal a szájába önti, hogy meggyógyítsa. Nem fogja végignézni egy halhatatlan haldoklását. De karóval sebezték meg. Karó nélkül jobban kell lennie, hacsak nem volt valamivel profibb az, aki ezt tette, méregbe mártás téren. Szóval a karót ledobja, a lányba dönti a gyógyító italt, vagy is ha kifogyhatatlan, akkor jó sokat, és lassan magához öleli. És mi van ha véres lesz? Megszokta.* - Mi történt? Mondd... mi történt? *A múltban nem kutatott, hogy mi is történt a helyszínen, a lány dobta e el a láncot, a gyógyító esszenciát, magának idézte e a karót, de még nem is akar. Most már jobban kell lennie, és neki kell elmondania, mi volt ez.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 5:14 pm

*Nem, a lány keze nem nyúlt a gyógyító eszencia felé. Egy kicsit sem mozdult meg az üvegcse irányába. És egyértelmű, hogy senkit nem fog érzékelni se közel se távol. Amikor felemelik a fejét, semmit nem működik együtt, a szemét sem nyitja ki, nem tudni, hogy mert nem akarja, vagy mert nem tudja már. Csak könnyei folynak folyamatosan, cseppekben egymás után, arcának jobb oldalát mosva, ugyanis a jobb oldalon áll a lány vállában a karó is, így az a fele lett véres is. Az a nagyon kevéske smink, ami volt rajta, szintén elkenődött, két fekete csíkot húzva az arcán. Arcán igazából semmi érzelem nincsen, tényleg, mintha egy halottat figyelne. A kérdésekre mindössze bal kezével, azt ami nem sérült, a porba markol, ami alatta van. Majd szép csendben mondani kezd valamit, alig hallható a hangja, és erősen reszelős, de nem csuklik el egyszer sem, édesen énekel, halálos nyugalommal, ami még sokkal ijesztőbb lehet, mint az állapota.* - Még át is ölelsz, ez a perc enyém, átjár a boldog remény. Egy édes tánc, egy végső bús románc, egy könnyes búcsúzás, nincs folytatás. Itt állsz és vársz még, én is várok rád. Úgy fáj, a szívembe tép... *Ugye mindenki tudja, hogy miből van ez, valószínűleg angolul énekli ugyanezt a dalt, ami pontosan ugyanerről szól, csak így kicsit egyszerűbb. A dallam pedig elhal, csend lesz, a könnyek pedig folynak tovább. Amúgy nem, nincsen felcímkézve, csak egy egyszerű kis üvegcse, kifogyhatatlan. A ki tette ezt kérdésre pedig újra a dallam csendül, ugyanaz, de még keservesebb hangon. Egyre csendesebben, egyre rekedtebben, de még így is szép, és egyértelműen félelmetes.* - Még úgy fáj, hogy nem vár a híres happy end. Szép volt, de nagyon, fáj most ez a csend. Itt álltál, közel volt a boldogság. Itt állsz, még vársz, de nincs tovább... *Majd végleg elhalgat, és az újabb kérdésekre csak egy kicsit felemeli a fejét, és félhalott aranysárga, de vörösre sírt szemekkel néz rá a férfira, mintha csak azt akarná mondani, hogy hagyj csak itt. Végül egy nagyobb, fájdalmas sóhaj után mégis mintha bólintana. Majd jön a kínzó fájdalom, a lány pedig a földre csuklik, azaz valószínűleg nem, mert elkapják, de azt a pár centit biztosan, amennyit a levegőben volt. De esélytelen, hogy önként igyon az eszenciából. Nem véletlen dobta el...*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 4:41 pm

*Korán tér ma ide ki, hiszen tudja jól, hogy a mai nappalon lesz egy olyan melója, amire fel kell készülnie. Egy erszény van az oldalán, meg a pisztolya, az erszényben minden ott van, ami kéne neki. Oroboros pedig éppen elég ahhoz, hogy sose kelljen félnie, hogy nincs idő elővenni a dolgait a táskájából. Mikor észreveszi a lány a földhöz szegezve, azonnal körbenéz, érzékel, hogy ki volt, mi volt ez, hogy ne szaladjon bele senkibe, aztán természetesen talán, de gyors léptekkel ott terem mellette. Az egyik keze a lány arcán, felemeli az állánál fogva, maga felé fordítja, végigsimít rajta, törölgeti le a könnyet, a vért...* - Mi ez? Mi történt veled? Laura, beszélj. *Mondja a lánynak, a szemeiben aggódás fénye csillan, hát hogy ne aggódna? Hidegvérét nem sokszor veszti el, de ez a kiszolgáltatottság, haldoklás azért eléggé olyan szituáció, hogy egy pillanatra aggódjon. Majd amerre Laura keze nyúlt, az üvegcséért nyúl, majd a karóért a szívénél.* - Ki tette ezt? *Kipattintja a gyógyitalt, beleszagol, hogy mi is van benne, hacsak nincs felcímkézve.* - Ki kell húznom... Tartsd bent a véred, koncentrálj és a gyógyitalt azonnal használd, ahogy kihúztam. Figyelsz rám? Sikerülni fog? *Kérdezi komoly hangon, talán már így is sokat kérdezett, szóval csak bólintást vár és a lány kezébe teszi azt az üveget, nyitva, hogy ne kelljen a kinyitással törődni... Majd a keze a karóra kúszik és gyorsan, amennyire gyorsan csak lehet, kirántja és segít Laurának meginni, vagy a sebre önteni, most nekem fogalmam sincs mi az alkalmazása ennek az esszenciának, ő biztosan tudja.*

Tárgy: Re: Nellondi temető Vas. Márc. 27, 2011 4:30 pm

*Hófehér hajba vörös szín keveredik, ahogy az Eramiros vámpírlány ül a földön, azaz a saját lábain, és nem mozdul. Nem is nagyon tudna, hiszen az egyik vállán át, egy szép nagy karóval van felszögezve a fölötte tornyosuló hatalmas kőkereszt lábához. Ruhája pont olyan, mint mindig, fehér blúz, ami most inkább tűnik vörösnek, fekete szoknya, ami nem ér a térdéig sem, meg a többi varázstárgy, mindenféle, de lenn a földön, tőle vagy két méterre hever egy kis üveg, amiben a gyógyító eszenciája van. Addig ugye nem ér el a kezével, mellette pedig a porban egy nyaklánc fekszik, rajta egy befoglalt holdkristállyal. Így nincs telekinézik, amit tudat alatt használhatna. Teste épp olyan hideg, mint egy vámpíré szokott lenni, a nyakán lévő zúzódások, amit a lánc letépése okozott már rég begyógyultak, de a karó általi nem képes, főleg, hogy még benne is van. Feje előre van bukva, alig látszik, hogy arcán könnycseppek gördülnek le, csak amikor már leesnek a lány lábára, ruhájára. Karjai is úgy fekszenek mellette elernyedve, mintha halott lenne. Mindössze csendes, nem épp ütemes lélegzése, és lassuló szívdobogása enged arra következtetni, hogy még él. Amúgy meg tényleg egy kicsit a levegőben van, vélhetőleg egy ideig még tartotta magát, majd elfogyott erre az ereje, így most csak lóg törött vállánál fogva, könnyei peregnek, és nem moccan... Már nem is nagyon zavarja, hogy nincsen sötét, hogy nem látja a csillagokat, csak lélegzik, csendesen, nem messze attól a helytől, ahol elsőként találkozott valakivel, aki fontos lett neki.*

Nellondi polgár Hozzászólások száma : 61 Kaszt :

*Bólint a gyerekkor végére majd szépen elköszön Minától.*- Borongós éjszakát !*Biccent majd ő maga is jobbnak ltja szedelőzködni.*- Viszlát Marie! *int a sír felé majd ördögi mosollyal hagyja el a temetőt és Minához hasonlóan úgy halad mint valami Árny.*

Nellondi polgár Hozzászólások száma : 54 Kaszt :

*Hümmög jónéhányat, aztán a felé a bokor felé indul, ahol Heath húzza meg magát, vagyis esetünkben húzta meg magát. Mina kiemeli onnan, a macska meg dorombolva kapaszkodik bele. Mintha egyszerű házicica lenne. Ránéz Ivankára, aztán sóhajt.*A gyermekkor elmúlt. Mint ahogy az idő is kezd ebből a napból. Viszlát, és borongós éjszakát!*Biccent még egy picit a két egyén felé, a csuklyát félkézzel magára húzza, majd mint egy sötét árny, kisuhan a temetőből.*

Nellondi polgár Hozzászólások száma : 61 Kaszt :

*Iv természetsen csöndben várja a válaszokat. Az első válasznál kisebb elgondolkodás nyomait vélhetjük felfedezni rajta de nem szól egy mukkot sem. A második válasz viszont már némi magyarázatot kíván de erre sincs túl nagy reakció csupán egy félmondat.*- Hát sajnálom. *a hangja nem sajnálkozó csak együttérzés lelhető fel benne majd az újabb kérdésre ördögi mosoly jelenik meg az arcán.*- És ha azt mondom, hogy nem? Tudod inkább az ég az ami eszembe juttatta a gyerekkoromat.*Nem mond többet és nem is kell hogy Mina többet tudjon abból az időszakból. Iv se enlékszik rá olyan szívesen vissza.*

Nellondi polgár Hozzászólások száma : 54 Kaszt :

*Be kell vallani, fogós kérdés, hisz a sötétség nyilván ok embert csábított már el. De mégis, ott vannak a kivételek.*Hidd el, van még ember, aki a tiszta jóságban hisz.*Ő is az eget nézi, ami sötét, egy csillagot sem látni, pedig a végtelen űrben milyen gyönyörűen ragyoghatnak. Aztán Iv következő kérdésére kissé megütközik. Igen, a helyszín sem a legalkalmasabb meg az időpont sem.*Nem. Nem tudom. Vagyis...volt. Híres alkímista akartam lenni. Az életcélom volt. De sajnos a sors belenyúlt a terveimbe és ez lett a következménye.*Ismét a sír kerül központi szerepbe, utalván, hogy valami gebasz történhetett. Ám fura tekintettel figyeli Ivankát, a csuklya is lecsúszik a fejéről.*Mond csak Iv, hogy is merült föl benned ez a kérdés? Csak nem a kislányok láttán?

» Nellondi karakterek