Madame Chanturill mulatója - Piroslámpás ház

First topic message reminder :

Az érmének mindig két oldala van, tartja a mondás. Nellonddal sincs ez másképp. Egyrészről ott a Palotanegyed csillogása, másik oldalt ott a Sötét negyed mocska, amik közül egy fénysugár kiemelkedik, egy vörös fénysugár. Ha valaki követi, egy kis utcába jut, ami két oldalról ki van világítva vörös lámpákkal. Sok titkot rejt az utca, ha a falak beszélni tudnának, még a nemesi negyed néhány lakójának arcát is képesek lennének visszaidézni.
A főkapun a központi bárba juthatsz, ahol esténként csapodár műsorokkal, tiltott italokkal szolgál a mulató. Nem ritka itt a rúdtánc, vagy egy-egy szépen megkoreografált, de mégis pajkos előadás és szinte mindig hangos zene szól. A pultnál bármit megkapsz, ha elég mély az erszényed. A sötét sarkok asztalainál különös alakok üzleti ügyeiket rendezik, jobb ha nem is nézel arra, még a végén kiszúrnak maguknak, és nem távozol innen élve.
A Madame nem ritkán az éjszakai utcákat járja, a szórakozóhelyeket, csábító mosollyal csalogatva a férfi és női vendégeket egyaránt. Igen, a fényáradat mellett alighanem ez itt Nellond egyik legmocskosabb helyszíne, amit a városbeliek csak Piroslámpás háznak neveznek, de mégis kiemelkedik a kocsmák tömkelege közül. Afféle semleges helynek is mondhatnánk. A Madame maga sem gonosz, csupán e módon képes fennmaradni ebben a környezetben.
Odabent több kisebb ajtó is nyílik, kisebb leginkább boltnak kinéző helyiségekbe. Az üzlethelyiségek ablakai nagyok, és természetesen azok is vörös színben pompáznak. Mindegyik helyiségben tartózkodik egy-egy recepciós, aki fogadja a vendégek óhajait. Tizennyolc éven aluliakat természetesen a Madame sem enged be, még jó pénzért sem. Azon kívül, hogy eléggé erkölcstelen helyről van szó, alvilági alakok gyakran járnak erre, üzleteket kötni, esetenként magával a Madame-mal, vagy csak italozni a csinos lányokkal.

leírás: Cirelin és Christopher

Madame Chanturill mulatója - Piroslámpás ház - Page 7 Red-light-district-alley

*Ayame a szobájában van, asztalánál ül és a haját fésüli. Tekintete minduntalan a tükörben a szemein réved, a saját tekintetén, a saját civódásán, amit benne lát. Elkerüli. Nagyon valószínű, hogy mind Armand őt, mind pedig ő Armandot elkerüli. Vagy talán még azóta nem kereste?...
Leteszi a fésűjét, a haját feltűzi, keleti mód, ahogy szokta, a szeme kihúzva, kiemelve a mandula vágását. Hiszen ezt a pasik úgy szeretik. Hosszú kimono-szerű ruhában van, de csak olyan szerű, nem teljes díszben pompázik, itt, Bulgáriában nem is lenne olyan kényelmes viselet. Főleg, mert nem szokott teljes mértékben hozzá. Kilép az ajtaján, amit gondosan becsuk és lassan az emeletről a földszintre sétál. Nincsen tömeg, de még csak négy óra, miért is lenne tömeg? Nyugodtan nekidől a bárpultnak, ami mögött az egyik lány felé mosolyog, éppen mosogat. Aya kissé gondterhelt képet vág, de azért visszaint, miközben Slo a lábánál lecsüccsen és figyeli az ajtót. Nappal nincs sok tennivaló.*

Amikor a lány kimondja Munkácsy eredeti nevét a férfi össze csapja a tenyerét.*
- És valóban. Tényleg... Lieb Mihály. *Mondja vidáman, majd mikor a lány Daliról ejt szót, bólogat hevesen.* - Meg tudom érteni a rajongásod... Kifejezetten szép kép az Órák... vagy az elfolyó idő... mert valóban ezen a két néven emlegetik a képet. * Bólint. - Ami azt illeti... van egy pár nevesebb festmény... akad közöttük Dali is... mint "Az égő zsiráf" de... általában inkább a neve nincs képek. Sosem szerettem azokat amiknek nagy a nevük. Azokat általában keresettek... és sokat zaklatják miatta az embereket. Mind a múzeumok, mind mindenki más, hogy fényképet szeretnének, meg nem adom e el... meg mittudom én. Így inkább hagyom a fenébe a Monalisát, vagy a Sikolyt. Fenének sem kell. De komolyan... ha ingyen adnák ide, akkor is tovább passzolnám. Nem éri meg nekem a sok vesződést. És szeritnem igazából a múzeumokon kívül senkinek nem éri meg, akinek magán gyűjteménye van.*
* Mondja mosolyogva, miközben elkortyolja a borát. * - Az őszintét megvallva... mindíg is csodáltam Leonardót... és a többi hatalmasságot. Hogy tudnak...ilyen maradandót alkotni. No jó persze... publikáltam én már a Toxikológia tárgykörében a mérgekről... de az teljesen más. Az csak szűk körökben lesznek elismertek. No persze... a kegyedet érdekli a biokémia, és a toxikológia, a mérgek hatása, és egyebek, akkor szívesen adok egy dedikált példányt, és olvasd csak el. * Mondja egy elbűvölő mosollyal az arcán. Ő is élvezi ezt a fajta csevejt. Neki ez jelent annyit, mint másnak egy együttlét. Valószínűleg ugyan úgy ki is fogja fizetni a lányt, és a "borravalót" is meg fogja toldani rendesen.

* Valóban, ez már egy veszett ügy, de talán az a Palmyra iránti szerelem is egyszer majd elmúlik. Így viszont nehéz lesz Ivan orra alá borsot törni... Ó ezek az elkönyvelt hősszerelmek, no, ebbe a lány nem tud nagyon belenyúlni.
Igen, a tudásszomj az, ami mindig is körbelengte, habár évekig el volt nyomva minden, a nyomorúságosabb években. Kinek lenne ideje olvasni, tanulni, miközben még egy háza sincs, az utcákat járja és mérhetetlenül kétes ügyekben van a mancsa? Hát, neki nem volt. Csak az utóbbi négy évben került újra könyv a kezébe, azt is csak annak köszönheti, hogy a Madame magához vette. Köszönheti?... Igen.*
- Tudomány? Őszinte leszek; Ez az a téma, ami habár érdekelhetne is, de nagyon ritkán hallottam felőle, így nagyon nem vagyok járatos benne. De... a balhés mivoltukról valami dereng. Mi az a szó?... Tüntetés? *Kérdez vissza, hiszen ez itt, Nellondban nem nagyon egy bevett szokás. Mondhatni, nem látta már a város népét tüntetni egy városi rendelet ellen. Pedig már öt éve itt van. Szelíden hallgatja a művészetről a gondolatait a férfinak, miközben már teljes mértékben feladja a csábítás dolgot, most már inkább csak tényleg az idejét tölti a férfival, méghozzá jól érzi magát. *
- Valóban... Még sosem hallottam Paál Lászlóról, de valóban kíváncsi lennék a festményére, hogyha te kedveled. Esetleg van festményed a Redrick kastélyban, vagy csupán képekről csodálod a műveit? Munkácsy viszont nekem is nagy kedvencem, ő olyan művész, aki maradandót alkotott, és nem csupán a magyar nemzetnek, hisz én is ismerem. Lehet, hogy tévedek, de bátorkodnék egy nevet tippelni a Munkácsy néven ismert férfi eredeti nevének... Lieb Mihály? Én így emlékszem. *Mondja, hátha ő is tud valami érdekeset hozzáfűzni, valami érdekessel szolgálni a férfi előtt. Van egy műkincs gyűjtő, eladó és egyben régiségboltos "ismerőse"... Akár onnan is tudhatná. *
- A művészetekben? A tánc, a zene, a festmények. Mind-mind érdekelnek. Akármennyire nem látszik egy zajos, sörszagú bordélyházon, még is vannak itt, akik mindenféle művészetre nyitottak... Mint én. De több ilyen lányt is ismerek. Személyes kedvencem Salvador Dalí: Elfolyó idő című képe. Habár ennek a festőnek a szürrealizmusát nem mindig tudom megérteni... Még is ez a kép, ez megfogott. *Próbál érthetően fogalmazni, így nem is megy bele a részletekbe, csak belezavarodna. A daimonja közelebb sétál, kicsit nekidörgölőzik lábához, majd leül mellé, onnan figyelve Allant. Kicsit önelégült képe lehet, de hát róka, ez nem éppen látszik rajta. Tudta, hogy Ayának nem fog összejönni. Róka-megérzés.*

A férfinak csak egyetlen oka van az immunitásra... Egy Palmyra nevű néma nőszemély. Egy olyan lány akit ő mindenkinél igézőbbnek tart. De sajnos nem igen lehetnek egymáséi. Így aztán mosolyogva nézi a nőt. Vonzónak tartja ugyan, de nem áll szándékában közeledni. Ellenben tetszik neki a lány tudásszomja.*
- Manapság is elég nagy hírük van... no persze tudományos körökben... meg... elég balhés egy népség a mai napokban is. *Mondja elmosolyodva, ahogy a lány elmondja, hogy nem igen tud sok mindenről. Majd aztán tovább folytatja.* - Tudod kisasszony... én szeretem a művészeteket is. És nagyon sok olyan festő is volt, akikért rajongok, bár abból a kicsinyke országból valók. Ilyen példának okáért Pál László. Nem hiszem, hogy túl sokat hallottál már róla, hiszen elég kevesen ismerik. * Közli miközben kedvtelve nézi, hogy a lány a pohara szélén játszadozik.*
- De akiről bizton hallottál már, az Munkácsy Mihály. Noha annak idején őt sem így hívták. De ne kérdezd, hogy hogyan. Ezt momentán nem tudom megmondani. *Hangzik a válasz, miközben a férfi egy újabb kortyot enged le a torkán a selymes italból. - Mennyire vagy járatos a művészetekben? Mert azt nem hiszem, hogy abban nem vagy. * Mondja mosolyogva Allan.

*Mikor a férfi válaszol, elutasítóan, hogy nem kell semmi, lassan visszaül, valamivel közelebb húzódva a férfihoz. Fogalma sincsen, hogy mit kéne mondania már, komolyan, egy szempilla rebesgetésre sem reagál a férfi, mintha érzéketlen lenne. Kissé előredől, érdeklődőn, úgy, hogy a csillogó szemei és tekintete minél közelebb legyen a férfihoz, de persze nem belépve a saját légterébe, mert az az asztalnál fura lenne. *
- A magyarság valaha híres nép volt, még is manapság annyira keveset hallani róluk... Vagy csak a média felejtette el őket? *Kérdez vissza, mivel ő igazából még sosem találkozott magyar származásúval, és nagyon régen hallott felőlük bármit is. Habár ő miről is hallhatna? Talán táncról, filmekről, zenéről hallhatna, tudományról nem igazán... Viszont az imént felsoroltakról mostanában nem hallott. *
- Cookról? Hát, tudod... Édesapámtól azelőtt elszöktem, mielőtt túl sokat mesélhetett volna, anyám pedig korán meghalt... Az után szöktem el. Sajnálom, de a múltamról nem tudok túl részletesen beszélni. *Mondja, bocsánatkérően.* - Inkább hallgatnám a te életed. *Mondja, közelebb húzódva, még jobban, hogy olyan fél méter van köztük, és ő kedvesen előredől, igéző tekintettel, de talán addig nem megy, hogy az üveg peremének simogatása után a férfi karját simogassa. Lassan körvonalazódik, hogy a pasi immunins rá. De csak nem... *

- Óhhh hagyja csak kisasszony. A poharam még kis híján tele van. És ahogy Prágában mondják, "Csak az üres poharat töltjük újra". Hogy mire vezethető le a viszály? A dolgo egyszerűbb mint azt kegyed gondolná. És sokkalta természetesebb is. A Nő. Mindig a nő. Kivéve amikor a férfi. Történt, hogy Egy bizonyos...*itt el is gondolkodik egy pillanatra a néven amit ki akar mondani, majd eszébe jut. * - Viorica Dan nevű leányzót akartak hozzáadni egy Draculesti férfihoz, ám az inkább a halálba menekült. Hogy miért? Erre is egyszerű a válasz. Ő egy magyar nemest szeretett. Aki akkoriban az ország fejedelme is volt. Tudja... sokan azt hiszik, azért szól ennyi minden a magyarokról...mert sok minden szól róluk, mert hogy ennyire nagyra vannak magukkal. Nem. Valóban így történt és erről írások is szólnak. Éshát... ez nem tetszett a Draculestieknek, és így haragra gerjedtek... * mondja mosolyogva, majd mikor a lány "elkottyantja", hogy James Cookig levezethető a családfája, elmosolyodik. * - Értem. Nos... ez igazán... de tényleg csodálatos. Esetleg... tud valamit mesélni a felmenőiről? Vagy... ezt a kérdést inkább hanyagoljam? * Kérdi mosolyogva, majd bólogat.* - Japán... igen. Várható volt. Szeretem a japánok kultúráját. És a hiedelem világuk is csodálatos. Nem is beszélve a természeti kincseikről... az a sok gyönyörű méreg, és toxin... valamint az állatviláguk. csodálatos. Te? Jártál már japánban? Vagy... valamerre? * Kérdi mosolyogva a férfi.*

*Cska úgy issza a szavait a férfinek, hiszen ő nagyon nem sokat tanult a világról, csak a kultúráról tud egy iciripicirit, hogy el tudjon társalogni a betérőkkel. Beszélgetni tud... és egyéb... Szexuális kultúrákat is megtanulta. Minden esetre nagyon is örül, hogy egy ilyen tanult emberrel társaloghat, és tanulhat a szavaiból, hátha még kapóra jön ez a kis tudás. *
- És mi robbantotta ki a viszályt a két család között? Negrescu Dan? Pontosan mit jelent? Vagy egyszerűen Fekete család?*Kérdez vissza, ezzel is tovább érdeklődve, mert őt igen is érdekli ez, nem csak időtöltés, hogy itt hallgatja a dumálását. Aztán persze jön a nevek jelentése, és egy kis mosollyal válaszol.*
- Igen, tudok róla. A családfám levezethető James Cook vérvonaláról. *Mondja, kissé elpillantva, a daimonja felé, majd vissza emeli a tekintetét a férfire. * - A Chidori pedig valóban, Japán név. Ám ezt a nevet már elvetettem, nem használom. Édesanyám japán nő volt. *Kedvesen mosolyog, miközben az ujjával nyugodtan köröz a pohár peremén, aztán finoman a kezébe fogja, és belekortyol még csak most először. Lassan feláll az asztaltól, kötelessége erősebb, mint a nyugodt beszélgetés.* - Esetleg hozhatok valamit inni? Sajnálom, de a kiszolgálás is benne van a munkaköri leírásomban, és előlépett a munkaösztön. *Egy kissé elnézést kérően mosolyog, pilláit megrebegtetve, önkéntelenül, vagy szándékosan, ki tudja? Minden esetre, mint mindig, gyönyörű a pillantása és igéző. *

- Hmmm értem szóval nem tudja hogy merre járhat az a pokolfattya. * Kacag fel a srác, bár a hangjából érezhető, hogy ez a "pokolfattya" elnevezés is inkább kedveskedő becenév, mint sértés akar lenni. Majd a lány szavaira bólint.* - Igen... azt a rangot kapta, hogy sárkányölő, noha csak amiatt, hogy egy lovagrendbe állt be, aminek a címerpajzsán egy sárkány volt. Majd Vlad is megkapta ezt a Vlad elnevezést, ami románul annyit tesz, mint karóba húzó. Legalábbis amennyit a tudásom enged erről. Ami hidd el, nem olyan sok, mint amennyire az ember hinné. De azt tudod e, hogy van a Draculestiek családjának egy ellenpólusa? A Danestiek? Negrescu Danok... egész pontosan. A fekete család. Állítólag egytől egyig boszorkányok, és arra tették fel az életüket, hogy a Draculestiekkel harcoljanak... Tiszta Romeó és Júlia. * Majd a lány elárulja az eredeti nevét is.* - Cook... Tudja kiskegyed, hogy volt egy Mugli származású felfedező? Akit James Cooknak hívtak? 1755-ben született... körbe hajózta a maga idejében Afrikát, ami már önmagában nagy szenzáció volt... de az meg hogy eljutott Ausztárliába... * Elneveti magát Allan, majd folytatja. * - A kengurukra azt hitte, hogy valami szarvas, és egér keresztezéséből született állat. Állítólag valami... szarvasbikának nézték. *Mondja mosolyogva a lánynak, miközben belekortyol a borba, és a lány tekintetét fürkészi. - Chidori? Érdekes név... keleti eredetű? Bár... ahogy elnézem kiskegyedet, erőteljesen keleti beütése van.* Mondja mosolyogva.* - Thai, vagy Japán? * Teszi fel a kérdést, mielőtt belekortyol az elé tett borba.*

*Ő bizony örömmel hallgatja az okfejtést, hiszen érdekli a világ összes témája. Mivel a férfinak igen csak kellemes a hangja, így az elbeszélést is szívesen meghallgatná, nem kell mindig elnézést kérnie. * - S mint tudjuk, apja kapta a sárkány ölő rangot, amit ő csupán megörökölt, s sosem volt vámpír... Csupán egy cseppet merev, apja neveltetése miatt. A muglik legalább is így magyarázzák. Toldja hozzá, egy mosollyal, habár sok-sok hipotézis él, de hát ki mit tart igaznak. Mivel a férfi úgy tűnik könnyen asszociál dolgokra, a nő kissé bizalmasabban közelebb hajol, habár nem egy hatalmas titkot mondd el... Ő legalább is nem érzi úgy, hogy felhasználhatná ellene, így csak nem olyan nagy titok. * - A leánykori nevem Cook. Ayame Chidori Cook. *Mondja, hátha ad valami új témát. A bort szaglászó férfit kissé felvont szemöldökkel figyeli, ujját a borospohár szélére teszi, hozzáérinti a pilléréhez és nyugodtan kezd el az ujja kőrözni rajta, a széle mentén. Tekintete Allan-en, és mikor abbahagyja, újra megszólal. * - Ne, nyugodtan folytassa. Nem értek a borokhoz, csupán annyira, amennyire kell. De kíváncsian hallgatnám bármely gondolatát. *A szavak őszinték, nem megjátszott érdeklődés, annyi szent. Mikor Ivanre terelődik a szó, Ayame kissé ledönti a fejét, a daimonjára pillantva, gondolatban diskurálnak, majd felemeli a pillantását a férfire és válaszol. * - A mai estén nem láttam... Vagy kuncsafttal van, vagy éppen házon kívül. Nem tudom pontosan. *Igazából tudnia kéne, de nem szokta figyelni Ivant, hiszen alapjáraton is csak olyasféle munkás, aki bejön, ha kedve szottyan, de nem kötelező neki, soha. *

// Fagyi //

- Óh... Drake... szép név. Latin eredetről árulkodik. Sárkány... Akár csak a sokak által annyira gyűlölt Drakula. Vlad Dracul Tepes. A Draculestiek... * Arcán egy mosoly fut végig. * - De elnézést. Elkalandoztam. * Mondja halkan, kellemes és lány tónusú hangján. Lassan ujjai közé fogja a talpas borospoharat, majd meglötyögteti a bort az öblös üvegben. Lassan az orra alá emeli, és mosolyogva szippantja be a bor illatát.
- Nagyon jó. Kellemes évjárat lehetett. Tisztán érezni rajta a gyümölcsök... Óh.. Párdon. * Kér ismét elnézést. Nagyon úgy nézhet ki, mintha okoskodna. Pedig nem. Ő ilyen. Mindíg másfelé terelődnek a gondolatai. Majd belekortyol a borba. Ízlelgeti egy kicsit, majd elmosolyodik.*
- Igazából... Ivánt kerestem. Elég sokszor találkozunk... de persze... személy szerint csak baráti kapcsolatot ápolok vele. Sok dologról tud, és ezért szeretek vele beszélgetni. *

*A dalt azért még a távolból biztosan hallja, és amikor már közelebb sétál, az utolsó strófát mindenképpen, ha máshogy nem, akkor rókájának erősebb füle révén. Határozottan olyasféle nótának tűnik, amit egy este kocsmába beülő részeg, frissen kikötött tengerész dúdolhat, de mivel nem ismeri, hogy mi ez, így csak magában mosolyog a dal szövegén. Mikor egy igenlő választ kap, méghozzá nagyon is udvariasan, nem lepődik meg, egy udvariasabb fajta embercsoportba tartozóval futott most össze. Mikor a karját nyújtja, könnyedén belekarol, közelebb lépve a férfihez és az asztalhoz sétálnak. Ez egy szép szokás... Régi szép szokás. Manapság nem sokan óhajtanak karöltve asztalhoz kísérni egy nőt. *
- Köszönöm, ám már ismerem a nevét, ha önmagát nem is. Ayame Drake. *Mutatkozik be ő is, egy kellemes hangfekvéssel. Nem szükséges mondania a címet, a rangot, ő úgy is tudja, hogy kicsoda és micsoda. A neve azért van, amit elárul. A poharat csak finoman maga elé veszi, de nem kortyol bele még.* - Esetleg megtudhatnám okát annak, hogy miért látogatott el ide? Már ha nem oly' személyes, titkos az ok. *Kérdez rá, kedvesen, az asztalnál kissé előre dőlve, érdeklődő pillantásokkal. A ruhája igen csak csinos, nem olyan közönséges, mint a többieké. *

*Allan a második strófa végénél jár már.*
- Bú támadt? Elszáll az!
Meglátod, jön jobb idő
Sötét felhő aranyat rejt
Hajnal ébred esti fényben
Kétség mar? Tart a baj?
Korsó sörből végy elő
Komorság is örömet kelt
Jobb időnek reményében.
*Majd ekkor odalép hozzá egy nő. Allan pillantása végig fut rajta, de nem olyan irritáló vetkőztető jelleggel. Csak úgy, ahogy az ismeretleneket szokták első találkozáskor. Diszkréten, érdeklődve. Majd mikor a lány felajánlja az italt, mosolyogva bólint.*
- Szívesen megiszok kegyeddel egy pohár jó vörösbort, ha kedve van hozzá.* Hogy miért magáz? A válasz egyszerű. Így illik. A nőnek kellene megadnia a lehetőséget a tegeződésre, nem Allannek. Rang ide, rang oda, az illem, az illem. És Allant megtanították rá. Majd a karját nyújtja a lány felé, és ha az belékarol, akkor elindul befelé. Az italt megrendeli, majd kifizeti. Amint megkapja a két öblös borospoharat, úgy sétál egy asztalhoz.
- Kisasszony... engedje meg, hogy bemutatkozzam. Allan Redrick vagyok. * Mondja mosolyogva. Nem ad más dolgot. cím, rang... fenéket. Ilyenkor ő nem az aki a tanácsokon. Ilyenkor ő egy magánember.

*Az első sarkon, bent az épületben, ott álldogál, szépen felöltözve. A haja fel van tűzve, szeme kifestve sötétebben kihúzva tussal, kiemelve félvérét, mandula hatású tekintetének ívét. Igen, félig japán, de annyira nem látszik ez csinos arcán, ezért is kell kihangsúlyozni, mind a ruhájában, mind a hajában. Csendesen áll, egyedül, daimonja őrzi őt, hogy ne zavarja meg senki sem. Csak akkor moccan, mikor megjelenik a Redrick, méghozzá Allan, akivel habár még nem találkozott, talán csak látásból ismeri, még is csak hallott róla egy s mást. Vezető család sarja, így ő benne van abban a körben, akivel foglalkozhat, illetve, akivel foglalkoznia kéne. Csendes, könnyű léptekkel, kecsesen, hiszen tanult nő -már amennyire-, nem egy utcasarki. Épp csak azt nem tanulta meg, amivel a bordély házon kívül is életben maradhat. *
- Jó estét. *Köszön a férfinek, közelebb lépve, nagyjából elé, hogy magára vonja a figyelmét. Sejti, hogy kit keres, de ezzel még nem áll elő. * - Lenne kedve elfogyasztani velem egy teát? Vagy... amit inni szeretne. *Magáz, még, egészen addig, míg engedélyt nem kap a tegezésre. Segítőkész a tekintete, csábosak a pillantásai, akarattal, vagy akaratlanul, ezt nem tudni. Talán csak megszokás, arcán ragadt a csábító mély barna színű pillantás. *

Estefelé jár már. A félhomály uralja az utcákat, mint követelőző szerető a kedvesét. A Redrickék másodikja, a politikus... az intrikus Kígyóvérű Allan sétál be a piroslámpás ház utcájába. Igazából nincs konkrét célja. Pusztán... sétálni jött. Kiszellőztetni a szerves toxinokat a fejéből. Jobban is érzi már magát. Öt órát töltött a toronyszobája magányában, hol kedvenc hüllőivel töltötte az időt. A szemüveg már nincs az orrán, a fehér köpeny is lekerült. Senki nem mondaná meg, hogy a fiú toxikológiai diplomával... mi több doktorátussal rendelkezik. A mérgek terén verhetetlen, akár csak a hüllők ismeretében.
Hosszú fekete kabát lebben utána, fekete bőrnadrág, és egy borvörös ing. Nem selyem, nem bársony. Egy szimpla posztó ing. Megjelenése cseppet sem hivalkodó. Nem mondaná meg az ki nem ismeri, hogy ő egy nemes. A mozgása sem tükrözi ezt. Laza, amolyan... kellemes megjelenést kölcsönöz neki. Arcra is meglehetősen vonzó férfi. Hosszú, derékig érő, fényes fekete ápolt haja kicsit össze vissza áll a szellőktől, ahogy benyit az épületbe. Ajkairól barriton hangú dallam száll. Egy dalocskát énekel fennhangon.
- Odakinn zuhog, de benn zajlik az élet
Koccannak a poharak, víg dallam száll
Ürítsük poharunk, hadd vigadjak véled
Drága jó barátom, hű cimborám.

Vendég

*Bólint, igen, Justin, és igen, tudja, hogy ismeri, és igen... na, legalább ízlése van a kölyöknek, az tény. Nem adja lentre a mércét... ergo sok pénzét szórja el a bátyjának. Részletkérdés, igazán. Nem bírja megállni, és az arcán megjelenik egy vigyor-kezdemény, a nő döbbenetét látva.* - Hát még én. *Sóhajt azért még fel, majd ugye hátradől, és arra, hogy pöffeszkedne, csak megforgatja a szemeit.* - Csak kényelmesen üldögélek, hidd el, tudnék pöffeszkedve is ülni, de akkor egykettőre lebuknék. *Vigyorog fel Ayára hajtincsei alól, majd biccent egyet a távozó nő felé.* - Szép álmokat, kollegina. *Köszön el, majd miután távozott, elővesz egy szál cigarettát, és rágyújt. Ő még nem álmos... és simán érkezhet egyébként is késő esti kuncsaft is. Aztán elszívja a szálat, és mivel nem jön senki, hát feláll, és távozik... de ő hazafelé megy, a palotanegyed irányába. És Ivanra ismételten a nemesemberek mindennapjai várnak.*

- Ó... Justin... *Ismétli meg a nevet, egy kicsit olyasféle hangnemben, mint amikor valaki valami ismerőset hall. Hát igen, tudni illik Aya is a "hölgyek-köre" akármennyire is inkább az "elit" réteg. Csak hogy sok-sok idézőjellel éljek. Mikor a fiú szájából hallja a dolgot, majdnem megakad a torkán a saját nyála, amit éppen lenyelt, és szépen megöli magát, még egy kanál vízbe fojtás se kell, megfullad ő magától. Halkan felköhög, egyet-kettőt, majd megpróbál iiigazán együtt érző képet vágni, több kevesebb sikerrel. *
- Ó... Ő... Sajnálom. *Böki ki, kicsit pislogva, majd lassan feláll az asztaltól, hiszen mindjárt elüti az óra az éjfélt. Hamupipőkének ekkor ér véget az álmai éjszakája, Ayának az utolsó esélye a mesékre már csak az álma. Ami már nagyon is csábítgatja az ágyába. * - Örülök, hogy néhány dolgot megtudtam rólad, habár még mindig nem érzem, hogy így kéne pöffeszkedni. *Mondja, a kezdeti gúny felsejlik a hangjában, miközben finoman meglöki a férfi könyökét, hiszen szépen a tarkóját rádöntötte a kezeire. *
- Viszlát, holnap hosszú napom lesz... Jóéjt Rosszfiú. *Mondja, kis sóhajjal inkább, és eltűnik, vissza a szobájában, a daimonja meg persze szépen követi.*

Vendég

*Feltűnik neki a pillantás, jó neki a megfigyelőképessége, de nem teszi szóvá. Csak elraktározza magában, mint információt, de semmi több. Kuncog egyet, biccentve arra, hogy Redrickék furcsák.* - Nekem mondod? Allant jól ismerem. Justin is visszajáró vendég a hölgyek között. A többiek nem igazán járnak erre... vagy legalábbis olyan ritkán, hogy sose látom őket. *Bólogat, majd arra, hogy jóbarátok Allannel, akkor mártír módjára felsóhajt.* - Jah... közeli barátom... csak nem olyan közeli, mint szeretném... *Azzal mártírpillantásokkal néz Ayára.* - Full hetero a szemétje. *Jegyzi meg, gondterhelten megrázva a fejét. Hiába, na. Ő már csak ilyen, és ha már mindkét nemhez vonzódik... nem rejti véka alá a véleményét. Arra, hogy gyűlöli az életet, hátradől, tarkóján összefonva a kezeit.* - Értem... *Mondja lassan. Nem hülye a gyerek, nagyon nem... hát inkább nem mond semmit. Nem lenne túl bölcs dolog ugye most közölnie, hogy ő voltaképpen elég jól érzi így itt magát, amilyen csodabogár. Mind nemesi körökben, mind itt kitűnik a tömegből...*

*Pillantásait inkább a daimonjára függeszti, miközben a csak Lomposkának becézett róka odapillant a társára, érezve a gondolatait, érzelmeit, amiket megoszt vele. Csak egy rövid pillantás az egész, hiszen közben Ivan beszél hozzá, és ilyenkor illik a szemébe nézni. Hogyha a férfi jó ember ismerő, észreveheti a szemének villanását annál a "nem adatott meg" résznél... De ha nem, az se gond, sőt, annak a nő csak örülni tud, ha ezt nem veszi észre. Nem akarja azonnal az egész előtörténetét az orrára kötni, ahogy egyszer leülnek beszélgetni. *
- Allan Redrick... Nálad már csak egy érdekesebb figurát ismerek, sőt, egy érdekesebb családot. Redrickéket. *Mondja, többnyire nyugodt hangnemben, de egyértelműen nem sértőn, ugyanis valószínűleg abból, hogy Ivan barátaira rossz értelemből mondja, hogy érdekesek, nem sülne ki semmi jó. Mondjuk, amilyen jól nevelt karót nyelt arisztokratának nevelték - itt látszik csupán, hogy nem sok sikerrel - akkor sem harapná le azonnal a fejét, illetve átok nem röppenne. Aya úgy se tudna kivédeni semmilyen varázslatot, hiszen em éppen varázshasználó. * - Egészen biztos vagyok benne, hogy Allan nem dobna ki. Ahhoz már túl közeli barátságban vagytok. *Próbál egyszerűen fogalmazni, hogy ne gabalyodjon bele a gondolatmenetekbe, mert a Redrickről és Ivanról nem éppen a közeli barátság jut eszébe, azok után, hogy visszatérő vendég, és tudja, hogy Ivan biszex... De ez persze csak pletyka. Egy csúnya gonosz pletyka. Remélhetőleg. *
- Én már... Gyűlölöm ezt az életet. *Böki ki, halkan, talán maga sem tudja, hogy miért. A Madame jobb keze... Mi is ez a cím? Több felelősség a kiemelkedés mellett, sok rendezkedés, és élet a kalickában... Most már. Vágyakozik el innen, bármennyire is hiú ábránd, nincs az az ok, amiért elmehetne. *

Vendég

*Hát... talán ezért is hoz több pénzt a konyhára Ivan, hogy a férfiakat se utasítja vissza. És igen, határozottan különböznek. De hát... Ivan egy... eléggé egyedi figura. Enyhén szólva. És lehet, hogy eléggé kinéznék a többiek is, ha tudnák, hogy kiféle-miféle-ke... khm. Najó, azt igen, részletkérdés.* - Elég sokan nem akarnak felnőni. Vagy éppen ellenkezőleg. Kisgyerekek várnak arra, hogy nagyok, okosok, erősek legyenek, és bármit megtehessenek, mint a felnőttek... a felnőttek meg arra vágynak, hogy visszatérhessenek a gondtalan gyermekkorba. Vagy akinek ez nem adatott meg, azok a hiányzó gyerekkort siratják. Én... én csak vagyok, élek. Fiatal vagyok, előttem az élet, mondják sokan... no igen. Csak nem éppen erre számítanak. *Kicsit összefüggéstelen? Talán. Sőt. De ő már csak ilyen.* - Hogy mihez kezdek? Alighanem megyek Redrickékhez. *Von vállat, nos igen... alighanem Aya is tudja, hogy Ivan egyik visszatérő vendége, akivel a férfi csak beszélgetni szokott, azt viszont elég hosszú ideig, az maga Allan Redrick. Ivan fő pártfogója.* - Csak nem dobnak tán ki... aztán igen, alighanem dolgoznék itt tovább. *Bólint. Nos igen, alighanem... ebben benne van az esély, hogy bizony előfordulhat, hogy ráun erre az egészre. Most... lehet, hogy groteszkül hangzik, de jól érzi itt magát.*

*Mikor kiejti a férfi a száján, hogy biszexuális, a lány azonnal elhúzza a száját, nem, nem azért, emrt elitéli ezt, hanem mert azért, mert eszébe jut, hogy ő nem lenne rá képes... Nőkkel foglalkozni a férfiak helyett? Neki nem menne, annyi szent. Mondjuk az se menne neki, hogy csak úgy lefeküdjön emberekkel, úgy, hogy nincs szüksége a pénzre, csak jó elfoglaltság, és olyan más, mint az eddigi élete... Különböznek, nem kicsit, Nagyon. *
- Én már olyan rég óta nem csináltam azt... Amit szeretnék, hogy azt sem tudom, hogy ki vagyok Én. Talán csak egy őrült kislány, aki sosem akart felnőni... De muszáj volt neki. *Őszinteségre őszinteség a válasz, habár úgy tűnik a férfi könnyedén adja a szavakat, habár nincsenek jóban, erre Aya is csak azzal felelhet, hogy elmondja telejs mértékben ő is megjátsza magát. Meg akar felelni a Madame-nak. Meg akar felelni ennek az életnek, a kéjenceknek, a kuncsaftok előtt a csábító ázsiai hölgyeményt, Mardhug előtt a boldog, egyszerű életőt... Armand előtt... Azt, hogy vannak és lesznek őszinte érzelmei, szerelemhez hasonlók. Mind ez gondolatként fut át az agyán, de mindent azért még sem osztana meg Ivannal főleg azért, mert talán féluton bealudna rajta. Nem tudni, mert nem ismeri, mióta tudja, hogy honnan jön azóta nem valami kedves vele. *
- Ha kitagadnak, mihez kezdenél? Persze miután megunnád ezt a kedvtelést. Vagy maradnál, és kényszerből folytatnád, ahogy mindenki más, aki itt van? *Kérdez rá, habár nem biztos, hogy vannak előre tervei. Minden esetre azt például nem tudja a nő, hogy amikor éppen arisztokrata úri ifjonc, akkor mivel foglalatoskodik, munka ügyileg. *

Vendég

*A következő szavakon láthatóan elgondolkozik a férfi.* - Hogy mi is vagyok én, az jó kérdés. Talán mindkettő. Talán egyik sem. Nimfomán? Nem. Biszexuális igen, de nimfomán nem. És valamilyen szintén mindkét helyen megjátszom magam. *Pillant megint a nőre.* - Ott megjátszom magam, mintha tökéletes fiú lennék, aki csak éppen rosszkor született, és aprócska hibával. Itt megjátszom magam, hogy átlagos férfiú vagyok. Igazából valahol a kettő között van az én igazi énem. Meg egyébként is. *Mosolyodik el halványan.* - Minden ember megjátssza magát. Nálam csak kicsit... extrémebb a helyzet. *Bólint, majd a következő szavakra megint elgondolkozik, a plafon felé fordítva a tekintetét, merengve.* - Nem kifejezetten. *Mondja lassan, bólintva, láthatóan gondolkozik, hogyan is foglalja szavakba a helyzetet.* - Nem kifejezetten arra játszok, hogy kitagadjanak. Ha azt akarnám, akkor nyíltabban csinálnám, és akkor ki lennék már tagadva. Bár tény, hogy annyira nem kötődök hozzájuk, hogy bánkódjak majd utánuk, ha megteszik.

*Ejt egy fintor szerű mosolyt a férfi utolsó gúnyos szavaira, majd mikor elmúlik a füst kissé elhessegeti a levegőből a kellemetlen szagot. Kicsit előredől, hallgatva a férfi szavait, de már az első mondatnál nemet int.* - Nem mondta el senki másnak, emiatt nem kell aggódni. És igen. Számít. *Toldja hozzá, beletűzve még a mondatai közé, mielőtt folytathatná. Mogyoró barna, igéző szemei, amikkel most nem is óhajt túlságosan igézni, csak figyeli, függenek a férfi szavain, hogy megérthesse miért is jó ez neki, miért is van itt... De nem elég, egyszeráen nem elég az az ok, amit felsorakoztat neki. *
- De ez a laza imidzs... Ez vagy igazán te? Attól még, hogy ki vagy ezen a helyen kívül, hogy megjátszhatod magad azért, mert a családod egy arisztokrata, nemes család... Nem kell a másik életedben megjátszanod magad. Kéjsóvár nimfomán vagy, hogy ingyen, a semmiért élvezed mások érintését, bárki legyen, bármilyen, bárhonnan jöjjön? *Kérdez vissza, továbbra sem megy felfogni telejs mértékben. És persze, kíváncsi. Fiatal még, nem halt ki belőle a kíváncsiság, főleg, mert ami másoknak az életük legszebb része, az neki úgy ahogy van elveszett. A fiatalságának egy része... *
- Úgy érzem, mintha azért lennél itt, hogy egyszer lebukj... Egyszer kitagadjanak. De csupán tévelgés lehet. *Az utolsó mondat közben legyint egy aprót, róka daimonja fel sem néz rájuk, őrként tekint körbe, figyelve a piroslámpás házat, az errejárókat. És figyelve azt, hogy hallhatja e valaki azt, amiről beszélhetnek. Őrkutya...Izé Őrróka. *

Vendég

*Bizony, előfordulhat, hogy böki a srác a többi itt dolgozó szemét... de ő igazából itt soha nem törődött azzal, hogy kicsoda-micsoda. A gúnyolódásra csak a szemeit forgatja, és hasonlóan gúnyos hangnemben válaszol.* - Igazán megtisztelő, hogy a Madame jobbkeze aggódik az egészségemért. Gondolom nem sokan részesülnek ebben a kegyben. *Somolyog, miközben lassan a szál végére ér, még egy utolsót szív, és elnyomja a hamutartóban, közben meg int, hogy persze, foglaljon csak helyet. Nem gyújt rá újabb szálra, két okból sem. Egy, nem láncdohányos. Kettő, ha Ayame mellette ül, akkor eléggé nehézkes úgy dohányoznia, hogy ne fújja rá a füstöt, csak ha teljesen elfordul tőle... az meg illetlen. Arra, hogy tudja, hogy kicsoda, csak elmosolyodik, és megrázza a fejét.* - Igazat megvallva nem csodálkozom, hogy a Madame elmondta neked... de azért abban reménykedek, hogy másnak nem. És mondd meg őszintén, számít, hogy miért? *Néz rá Ayaméra, felvont szemöldökkel.* - Amikor idejövök, és így öltözködök... *Mutat végig magán itt fél kézzel.* - És rágyújtok, akkor megszűnök annak lenni, aki odahaza vagyok. Itt csak... egy vagyok a sok közül. Itt nem számít, hogy jutottam ide, és milyen úton, vagy hogy miért. Sőt elárulok neked valamit. *Elmosolyodik, előrehajol, rátámaszkodva az asztalra.* - Eljön majd a nap... lehet, hogy holnap, lehet, hogy évek múlva, de el fog jönni... amikor egy nap nem álcázva fogok bejönni. *Itt Ivan a szemeire mutat, és ha Aya valaha is látta a férfit a munkahelyén kívül, akkor sejtheti, mire céloz.* - De ugyanilyen ruhákba, és ugyanígy dolgozni. Akkor majd tudja, hogy kitagadtak. De akkor is ugyanígy be fogok jönni. Egy darabig legalábbis biztosan. ~Amíg szórakoztat a helyzet.~ *Teszi hozzá magában, de nem mondja ki hangosan.*

*Hát, igen, annyi szent, hogy a nő nem éppen azért jött ide, hogy vigyázzon az egészségére, egyszerűen böki a csőrét, hogy egy ilyen ember van közöttük. Lehet, hogy csak gyerekes dac ez az érzés, de minden esetre meg van benne, és éppenséggel a sokkal szelídebb daimonja próbálja visszafogni, gondolatban. Aya kissé meg is embereli magát, és egy csábos mosollyal folytatja.*
- Hát ki ne aggódna a ház szeme fényéért? A legjobban kereső férfiért? Csak féltem a bevételt, tudod. *Mondja, kissé elhúzva a száját, miközben figyeli, ahogy a férfi beszívja és kifújja a füstöt. Ő undorodik az illatától, habár már kezdi lassan megszokni... Nem olyan ritka a dohányzó férfi, érezte már a bőrükön, és olyankor nem lehet fintorogni. Végül közelebb lép, és tekintetével az asztalnál álldogáló üres székre pillant, majd a férfira, ezzel egyszerűen engedélyt kérve a leülésre. *
- A Madame elmondta ki vagy, de... Azt nem, hogy miért vagy itt. Gondolom nem bíznád rám ezt az indokot, de egy próbát megér, hogy megkérdezzem. *Mondja, valamivel szelídebben, próbál nyugodt maradni, hiszen valóban érdekli, hogy miért van itt. Nem tudja elképzelni, hogy valakinek ez kedvtelés lehet... *

Vendég

*Hát őt aztán biztosan nem félti a Madame. Jól tudja, hogy amíg Ivan jól szórakozik itt, addig marad, és hozza a bevételt, és nem is keveset... elvégre azok közé tartozik, akik nem igazán válogatnak, még nem terén se. Ráadásul az egyik Redrick visszatérő beszélgetőpartnere... A hangokat meghallva kinyitja egyik szemét, majd, amikor meglátja, hogy igen, Ayame az, akkor csak visszacsukja.* - Neked is szép estét. És ha gondod van, azt mondd. *Sóhajt fel, felülve, rákönyökölve az asztalra, másik kezében ott a cigaretta.* - Ha nem tűnt volna fel, nekem ez hozzátartozik a... hm... stílusomhoz, hogy úgy mondjam. Lehet, hogy egyeseket taszít, de a legtöbb vendégemet vonzza a füst. Tudod, a "rosszfiú" imidzs. Ahogy tetszik. *Vállat von, majd hátradől, megint beleszívva a cigarettába, de arra azért figyel, hogy ne a nő felé fújja a füstöt. Azért annyira nem pofátlan, sőt... mondhatni elég jól nevelt. Enyhe kifejezéssel élve.* - Viszont, mondom, ha gondod van velem, mondjad. Kötve hiszem, hogy az egészségemért aggódva jöttél ide. *Pillant fel fekete tincsei mögül... khm... kolléganőjére.*