Északi torony - Kilátó

Hozzászólások száma : 400 Kaszt :

First topic message reminder :

A Kúria északi homlokzatán magasodik a Nezabar Varázsló iskola kilátótornya. A mellvédszerű építmény tornya kecsesen tör az ég felé, kacsú, ugyanakkor masszív építményével. A vörös téglából épült mellvédre a Kúria folyosójáról lehet feljutni 111 lépcsőfok megtétele által. A csigalépcső minden fordulójában egy-egy fáklya serceg kísértetiesen, bevilágítva az éjszaka ide bátorkodóknak az utat.

Ide csak a tényleg nagyon bátrak merészkednek fel, de aki feljön annak olyan kilátásban lesz része, mint kevés helyen a világon. Innét beláthatja az Árnymadarak-mocsarát, a Kúriát körülvevő területeket, a Kékfátyol-vízesést, és a Lélekölő-hegység bérceit és Mocsáron túl elterülő ismeretlen, veszélyes világot.

A Kilátó tetején egy hatalmas távcső segít abban, hogy mindenki kedvére gyönyörködhessen, de a távcső jó szolgálatot tehet abban az esetben is, ha netán az iskolát veszély fenyegetné. Az ellenséget az Őrző, aki mindig a Kilátóban tartózkodik, már nagyon-nagyon messziről észrevehetné és mire az ideérne, addig a kúria lakói felkészülhetnek a harcra.

Vendég

*A lány szemeiből lassan...nagyon lassan fakul csak a megszállott fény. Hogy miért ennyire biztos benne, hogy Faith miniszter lesz? Nos... az angol különleges kommandója az SAS-el a háta mögött nem lesz nehéz... márpedig az SAS mostani parancsnokának a lánya is ide jár. Mi több... annak idején jegyese volt Faithnek. De erről Erica elég nagyon hallgatni szokott. Amikor a lány felteszi a kérdéseket, hogy Jerichoék vissza térnek e, a lány csak megvonja a vállát. Nem tudja.*
- Tudod... ez egy jó kérdés... az a nagy helyzet, hogy kételkedek benne, hogy Jack meg tudta volna ölni a mesterét. Jack nem amatőr. Nagyon nem. Több van benne, mint amit mutat... de hogy megölje a Mestert? Nem hinném.
* Hogy Janának mennyire lenne jó? Ő egy hatalmas köpönyegforgató. Mindig oda áll, ahol a haszon van. Jelen pillanatban itt volt. Ha a mester vissza tér? Hát... valószínűleg ő lenne az első, aki erről az oldalról vissza állna. De ezt nem mondja senkinek. Azaz... nem is így. Jack mellett kell maradnia jelen helyzetben. Márpedig Jacknek tervei vannak, és így Jana sem lanyhulhat.*
- Majd kiderül valamikor. Na... de gyere... induljunk. Mennünk kell, elvégre már késő van. Gyere. * Mondja a lánynak mosolyogva, majd int a lánynak, hogy jöjjön. Ő maga is megindul, és a lányt bevárva sétál a lépcsőn lefele.*

Vendég

*Kissé talán meghökkenve hallgatja végig a lányt. Hát..végül is igaza van. Így belegondolva nem is lenne olyan rossz az új Roxfortban EHM tanárnak lenni! Ajkain halvány mosollyal figyeli a fanatizmusba belefeledkező lányt. Hát igen...így elnézve megeshet, hogy néhányan bolondnak tartják őt. Ekkora tervekkel... Merthogy ezek cseppet sem kis tervek! Faith mágiaügyi és mugli miniszter... Hát, Lil korántsem annyira biztos ebben, mint Jana, de ez most mellékes. Ám mikor Jana befejezi a szónoklatot, Lil nem szólal meg, csak egy idő után.* - Szerinted vissza fognak térni a szakvezetők, és Jericho?... *Kérdezi elmélázva. Nem hiszi, hogy egy diák képes lett volna végezni vele. Képtelenség. Kell, hogy legyen rá valami magyarázat. Az elgondolkozásban még azt is elfelejtette, hogy Janára nézve ez a helyzet..nos, nem feltétlenül lenne pozitív.*

Vendég

*Amint elhangzik, hogy tanári állást is el tudna képzelni, a lány azonnal bólint.*
- Naná... úgy is új tanári kart fogok behozatni. Neeeeem olyan laza izét mint ami most van. Nem. Egy kemény, és komoly csapatot akarok. Nekromancia, elementalizmus, minden egyéb. Rúnamágia, gyógyító mágia, gyógynövények, méregkeverés. Satöbbi satöbbi.
* Magyarázza a lány, és a szemeiben erőteljes fanatizmus csillan.* - Neeeem az lesz mint a könyvben... tudod... a Harry Potterben... neeeeeem. Ilyet még véletlenül sem játszunk meg. Miután Faith lesz a Mágiaügyi, és Mugli miniszter is... mert ő lesz ebben semmi kétség... a kapcsolataival, vagy a nélkül is... utána már könnyű préda a roxfort... és akkor...
* Jana jobb öklével a bak tenyerébe csap, mintha azt akarná jelezni, hogy összezúzza a mostani rendszert.* - Akkor jön el az én... a Mi időnk. A Neza diákjai elfoglalják a minket megillető helyet a világban...
* A lány szemeiben durva fény csillan. Fanatizmus, hatalomvágy, és minden hasonló. Liliya most láthatja, hogy egyesek miért tartják bolondnak a lányt. Ám azt meg kell hagyni, hogy ismerve a már mostani tudásukat, elég valószínű így amit a lány előrevetít.*

Vendég

*Hetedik év! Milyen messze van az még... Éppcsak most jött ide. Még két és fél év van hátra, aztán leteszik a vizsgákat (remélhetőleg) és mindenki megy a maga útjára, hogy átadhassák helyüket az új elsősöknek. Milyen furcsa lesz! Elképzelni sem tudja az életét az itt szerzett barátai nélkül...pedig valószínűleg nélkülük kell majd folytatnia életét, tekintve, hogy hányfelől érkeztek. De most elhessegeti ezeket a gyászos gondolatokat, és Janára figyel. Hát igen, az ő életéből ezek a kalandok eléggé kimaradtak. Bár így hallgatva biztosan izgalmas lehetett.* - Hát, ahogy hallom, valóban rájuk férne... *Kuncog, majd a kérdésen elgondolkozik. Hát igen, neki nincsenek ilyen nagy tervei, minthogy igazgató legyen egy iskolában... Egy pillanatra elképzeli magát egy kertesházban valahol egy város szélén, maga mellett Yannal, meg két gyerekkel... S hogy mi szeretne lenni?* - Talán elmegyek gyógyítónak... *Mosolyodik el. Nem is lenne rossz...* - Vagy valami ilyesmi. Bár...a tanári állás sem lenne rossz...tudod mit? Ha a Roxfortban felszabadul egy állás, csak szólj! *Vigyorog a lányra. Tervek. Azok vannak. De hogy mi fog ezekből kisülni...hát, az még rejtély. Mint ahogyan az is, hogy egyáltalán túlélik azt a két és fél évet, ami hetedikig hátravan.*

Vendég

- Messze van még a hetedik év... pedig jó lenne már ott lenni... Vár a Roxfort...Roxfort...Rixi Roxi Roxfort...
* Vigyorog a lány, ahogy az eget kémleli. No igen... nem titkolt célja, hogy igazgató nő legyen majd ott, és bizony keményen ráncba szedje az ott szédelgő fehérmágiapárti birkákat. Nem lehet hogy csak és kizárólag azt tanítsák.*
- Most képzeld már el... tavaly télen tudod mi tartotta vissza a Dumstrangos diákokat? Egy ZÁRT ajtó. El tudod ezt képzelni, hogy az itteni diákokat egy normál bezárt ajtó kiont tartsa? A mieink legalább négy megoldást tudnak csak kapásból fejből. Elképesztő...
* Mondja a lány a fejét csóválva, majd aztán tovább beszél.* - Nem volt nehéz ellopnunk a hajójukat... az meg hogy a Roxfortba TELEPORTÁLÁSSAL jutottunk be, az már csak laza volt. És az ottaniak meg úgy néztek ránk, mint pincegyík a takonyra... hogy mifélék ezek, akik így jutnak be a "teleportáció mentes" területre... most komolyan... szerinted nem férne rájuk egy kis tanítás? *Tér ki minden más elől a következő témára, ami számára most érdekfeszítő.* - Te mit fogsz csinálni ha kimentél innen?

Vendég

*A lányt nézve hallgatja a választ. Nem sokat hallott még Faithről, de ha hallott volna sem ítélkezett volna fölötte semelyik irányba sem, azt már megtanulta, hogy ezekből az ítélkezésekből ritkán sül ki az igazság.* - Hát, akkor örülök. *Válaszol mosolyogva, majd folytatja.* - Nem, nem ismerem... de azt hiszem, értem, miről beszélsz! *Vigyorodik el ismét. Úgy érzi magát, mint aki nem is a földön állna. Szóval tökéletesen meg tudja érteni a lány leírásának módját Faithről. Az utolsó, sejtelmes mondatra csak összeráncolja a szemöldökét egy pillanatra.* - Óh...hát, akkor jó. És köszi...én is örülök. *Mosolyodik el ismét. Mint akinek a képére ragasztották a vigyort! Bár kíváncsi rá, hogy mi történhetett Janával, nem kérdez rá. Semmi köze hozzá, nemde? Szóval beéri egy kutató pillantással, amivel mondanom sem kell, semmire sem megy.*

Vendég

*És elhangzik egy kérdés. Hogy baja van e Janának. Az csak megcsóválja a fejét.*
- Nem. Semmi nincs. Tényleg. A múltkor kicsit ki voltam akadva, és... Faithnek sikerült helyre tennie. Így most jól érzem magam. *Mondja a lány halkan, de egy lassan arcára kiülő mosollyal. Az égi vándort figyeli csöndesen.* - Ismered Faithet? * Kérdi halkan mosolyogva. Hát igen. A fiúnak elég rossz híre van az iskolában, elvégre a Ravenwoodok "kegyetlen, és pszichotikus" unokaöccsük.*
- Olyan szép szemei vannak... Olyan kék, mint nyáron az ég kékje, amikor világos. Ilyen szem szín szinte nem is létezik. Szőke, és két méteres. *Sorolja az alap adatokat. Lassan megemelkedik, és leül a korlátra.* - Örülök hogy jobban vagy. Tényleg. És annak is, hogy megkerült a párod. Tudom milyen elveszíteni azt akit szeretünk. Noha... neked szerencséd van, mert vissza kaptad. *közli halkan, de aztán csak legyint. * - Régi történet... már igazából nem is számít annyira. Megoldódott, és ez a lényeg. * Hangzik a lány ajkairól a könnyed válasz.*

Vendég

*A választól halkan felsóhajt, nem gondterhelten, inkább megkönyebbülten. Hogy mitől? Talán, hogy Jana nem röhögte képen? Vagy hogy a barátjának tartja őt? Mostanában még önmagán is nehezen igazodik ki, szóval ezt nehéz lenne megállapítani!* - Igen. *Válaszol mosolyogva a kérdésre, elvégre, hiába próbálná visszatartani a vigyorgást, úgysem menne. Ismét olyan érzése van, mintha egészen eddig egy befagyott tó jeges felszíne alatt kuksolt volna a dermesztően hideg vízben kuporogva, s most egyszerre elolvadt volna a jég, ő pedig kimászhatott volna a napsütésbe. Azonban lassan abbahagyja a vigyorgást, s a lány szavaira ő maga is a Hold felé pillant.* - Igen. Gyönyörű. *Az utolsó mondatra nem szól semmit. Hallott egyet s mást a tanárról... De persze semmi sem igazolja, hogy ez igaz lenne. Viszont most van más, lényegesebb dolog, amit a lánytól kérdezni akar, mint a tanárjukat illető magánügyek.* - Mondd csak...valami baj van? *Pillant a Holdat figyelő lányra. Ismét eszébe jut a megváltozott tekintet, de még mindig nem tudja eldönteni, hogy a változás jó, avagy rossz irányú-e... Mindazonáltal nem várja el az egyenes választ, nem fog kérdezősködni, ha a másik nem szeretné.*

Vendég

*A lány amikor végig hallgatja Liliyát, akkor bólint egyet.*
- Ugyan, semmiség. Ez a természetes nem? Egy barát ez teszi. Meghallgat és segít. Amúgy meg... azt kérted, hogy tanítsalak, így tanítalak.
* Mondja halkan, komoly arccal, majd csak félre biccenti a fejét.* - Értem... tehát ezért volt az a nagy szomorúság. A párod? * Kérdi halkan, de persze a hangjában benne van, hogy amennyiben nem kíván válaszolni a kérdésre, átugorhat felette. A fekete hajú naxis csak nekidől a korlátnak, és úgy figyeli a holdat.*
- Csodaszép. Egyszerűen... gyönyörű... de milyen rossz lehet most Enzionak... * Villant egy vigyort a másik lányra. De aztán csöndben marad. Ha a lány kérdezni akar Janától, akkor kérdezhet.*

Vendég

*Jana érkezésére tekintetét elszakítja az égitestről, s a lányra pillant, arcán széles mosollyal.* - Szia, Jana! *Veszi szemügyre a lányt a Hold tompán csillogó fényében. Mintha valahogy...más lenne. Mi történhetett? Ám nincs ideje rajta elgondolkozni, ugyanis a téma a katanájára terelődik. Hát igen, megtanult már valamicskét bánni vele, de nem mondaná, hogy túlságosan profin űzné e művészetnek eme ágát. Aztán, mint gondolta, Jana észreveszi a hangulatában beállt változást is.* - Yan előkerült. *Foglalja össze két szóval a történteket. Vidáman csillogó szeme úgyis elárulja a többit. A részletekre nem tér ki - nem tudhatja, hogy Yan a történtekből mennyit szánna a nyilvánosság elé, így inkább csöndben marad. Bár ez a holdfénynél nem látszódhat igazán, abbahagyja a mosolygást, és kissé elpirulva a földre szegezi a tekintetét.* - Öhm..Jana... *Kezd bele, majd lassan folytatja is.* - Szeretném megköszönni, hogy mikor...szóval mikor olyan szörnyű állapotban voltam... *Habozik egy kicsit, majd folytatja.* - Szóval ha nem lett volna semmi, amitől legalább egy kicsit jobb kedvem lett volna... nem tudom, mi tettem volna. És hát...így visszagondolva...az edzésen kívül más ilyen nem is volt. Köszönöm. *Az utolsó szónál felpillant, őszintén remélve, hogy a Hold elé úszó felhő még idejében eltakarta eredeti színétől kissé vörösebbre változó arcát.*

Vendég

*Néma léptek közelednek a kilátóba. A lány magában csöndben számolja a lépcsőket. Hogy miért? Mert nincs kedve hangosan menni, és énekelni sem. Mostanság nincs kedve énekelni. Mellette Lagmar trappol, de az ő lépéseit is a puha talpak nyelik el. Amikor felér, körbe pillant, majd meglátja Liliyát. Biccent neki halkan, majd köszön is.*
- Szia. Hogy vagy mostanság?
* Kérdi halkan, miközben pillantása a lány lábánál üldögélő állatkára siklik, majd a falnak támasztott katanára. Jól ismert fegyver. Nagyon is jól tudja mi az, és milyen, és hogy a lány már egész jól használja.* - Látom... megbarátkoztál vele. És ahogy látom, mindig nálad szokott lenni. Nagyon helyes.
* Mondja mosolyogva, majd a lány önfeledt jókedvét látván csak félrebiccenti a fejét.* - Látom jobb kedved van, mint pár hete a temetőben. Mi okozza ezt a felhőtlenséget? * A mosoly ami ajkát ékesíti, csak pár pillanatig tart, majd ismét vissza áll a komoly kifejezés. Szemei smaragdzölden csillannak, a törések mintha eltűntek volna belőle. Ellenben megjelent más. Egy vesébe látó, mély, és szinte az igazat látó pillantás.*

Vendég

*A kilátó "korlátján" ül, háttal a mélységnek, mégsem fél, hogy lezuhanna. Most, mikor minden rendben van, minden tökéletes, pont most? Na nem, biztos, hogy nem. Ráadásul az egyensúlyérzéke is rendben van mostanság, nameg, a kerítés is van vagy fél méter vastag. Mellette ott hever pálcája, a lábánál Eva ücsörög, s a falnak támasztva vele szemben a katanája is megtalálható. Vidám, mégsem énekel. Hogy is van ez? Maga sem tudja. Talán túl vidám hozzá. Furcsa, de talán ebben rejlik az igazság. Yan előkerült, ráadásul épségben... Ennél szebb dolgot el sem tudna képzelni. Bámulja a felhők mögül elő-előbukkanó teliholdat. Talán csak képzelődik, de mintha a háta mögötti telihold megvilágította erdőből farkasüvöltés hangzana fel...*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 3:21 pm

*Az eső jó, meg nagyon kellemes, de tényleg nem fizikai bajok gyötrik a lányt. A fiú szavaira viszont megint megfeszülnek izmai, lélegzetét visszatartja, hogy válaszolni tudjon anélkül, hogy újra zokogni kezdene.*
- Nem megy. Nem hazudhatok magamnak. *Majd inkább felnéz a fiú szemeibe, és csillog benne valami, ami neki is fáj, és Siegfriednek is fájni fog. Méghozzá egy bocsánat, de nem. Végül csak lenéz, megcsóválja a fejét, és felsóhajt. Majd amikor szaktársa mozgolódni kezd, ő maga villámgyorsan pattan fel, mintha csak légmágiát használt volna... Majd a kérdésre már csak aközben válaszol, hogy hátrál. Majd csak rábámul, olyan mindent látó szemekkel, és csak megrázza a fejét egy kicsit.*
- Egyszer. Talán. De most... Légy jó, és találj valakit magadnak... *És a mondat végén már sarkon is fordul, és lerohan a lépcsőkön.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 2:39 pm

*Tartja a karja közt a lányt, egészen addig, míg az magához nem tér és lassan el nem húzódik tőle. Az eső is eláll, a kellemes hatás is érződik, de ez nem elég arra, hogy Laurát megnyugtassa. Nem áll fel, térdelve fordul a lányhoz.* - Meg akartalak védeni, mindentől és mindenkitől... Miért nem engedted? Hogy legalább... Veled lehessek... *Suttogja félhangosan, épp csak olyan hangosan, hogy a lány zokogása közepette is tökéletesen ki tudja venni a szavakat. Siegfried állkapcsa megfeszül, ahogy visszatartja, hogy arcára kiüljenek az érzelmei. Mi fájhatna jobban egy szerető szívnek, mint hogy lássa a másik szenvedését?... Még is érzi, hogy nem léphet közbe, mert nem tud, mert elkésett. Mert talán már semmi szükség rá.*
- Egyszer majd elmondod nekem, hogy mik gyötörnek?... *Kérdezi, miközben lassan eltávolodik a lánytól, feláll, majd közelebb lépve a kezét felé nyújtja, hogy talpra segítse. Sosem értett az érzelmekhez, főleg nem érti, hogy mi ez ami éppen elragadta a lányt. És azt is tudja, hogyha bemond egy "Majd Isten megsegít"-et, na azzal se segít sokat.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 2:28 pm

*A lány érzi a csepegő esőt, szeme félig nyitva van, lélegzete lassan normál ütemű lesz. De még mindig újraéli a hosszú-hosszú perceket, majd a kép megdől, és mintha csak filmszakadás lenne, elsötétül a világ. Pillanatokon keresztül csak lebeg a semmiben, majd mintha csak egy légkört szólalt volna meg mellette, kinyitja a szemét. Ismét a valóságban van, a földön fekszik, Siegfried ölében, csurom vizesen. Szemébe visszatér az élet, és lassan feleszmél, hogy hol van. Szinte rögtön felül, ijedten néz körbe, majd tekintete megállapodik a fiú szemein. Végül kissé megnyugszik, fejét lehajtja, bal kezébe temeti szemeit. A földön ül, mintha csak térdelésből csúszott volna le, jobbjával támaszkodik a földön, és csendesen zokog. Immár erősen elhúzódott a fiútól, azaz jó egy méterre van tőle. Ül az esőben, ami egy ázott veréb, minden hang nélkül sír, csak a vállán látszik.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 1:34 pm

*A szavakra egy mosoly hagyja e a száját, amit egy könnyed szellő lefúj róla, s újra márvány arcával figyeli Laurát. Mikor elfordul tőle, majd a füleire tapasztja a kezét, egyértelműen leesik neki, hogy szenved, de fogalma sincs, hogy hogyan segíthetne. Mellé ugrik, két kezével megtartja Laurát, hogy ne essen a földre, és tartja, majd lassan de biztosan leengedi a földre, szinte lefekteti. Más ötlete nincs, minthogy varázsoljon és ha nem is fizikai kín ez a lánynak, megnyugtassa... Tudja, hogy vízmágus, és... Hol van ROBI?! A hirtelen feleszméléssel most nem törődik, varázsol inkább.*
- Aestas Pluvia. *Ejti ki a száján, és csak a varázslás erejéig engedi el a szőke leányzót. Majd mikor a kellemes jótékony eső csepegni kezd, aláhullani, visszateszi a lányra a kezét, végigsimít arcán. Nem bánja, hogy eláznak, és reméli, hogy Laura se fogja... Bár ha éppen azt érzi, hogy lángra gyúl a bőre, akkor valószínűleg nem fog.*
- Laura... Laura! Nyisd ki a szemed. Itt vagyok, nincs baj, semmi baj. *Akarva-akaratlanul is az ölébe húzza a lányt és átöleli nyugtatóan beszélve hozzá, próbálja visszatántorítani a jelenbe...*

// Elsődleges
Kellemes lágy, melengető eső bármilyen időjárási körülmények között, tehát télen is. Gyógyító erővel bír, akikre hullik, azok felgyógyulnak lassan sebeikből. //

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 1:23 pm

*Utálhatná hát, de mi értelme lenne? Ordíthatna vele, kiabálhatna, de Laura akkor is csak nézne rá, és állna ott. Talán megmagyarázná, talán nem. A rövid válaszra csak maga elé meredve, csendesen válaszol.*
- Az jó. *Apró, de biztatónak szánt két szó. a visszakérdezésre viszont csak összeszorítja a fogait, és kissé elfordul a fiútól, csak a fejével, hogy haja takarja az arcát, és azt, hogy szemeit is becsukja. Szemhéjai alatt pedig emlékek rohamozzák meg, képek peregnek le. Egyszer csak viszont a saját füléhez kap, megtántorodik, tenyereit rászorítja, és fájdalmasan felnyög. Hátrébb lép kettőt, szemeit továbbra is zárva tartja. Újra érzi a kínt, ahogy a lelkét tépte a tűz, és hallja a saját sikolyát. Verejték gyöngyözik a homlokán, majd egy pillanat alatt elernyednek az izmai. Félig tudja csak kinyitni a szemét, ami most élettelennek tűnik, miközben összecsuklik. Látja maga előtt a fekete piramist, a benne lévö tárgyakat, érzi, ahogy a jéghideg márványon térdel újra, és szemei, bőre lángra lobban... Ebből Siegfried kb annyit érzékelhet, hogy összeesik, és túl hevesen veszi a levegőt, és a szíve is túl erősen dobog.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 1:02 pm

*Hát, akkor valamit hall, de úgy se fordult hátra először. Szépen követi a lány lépéseit a tekintetével, pontosan az arcát nézve, és a mosoly, amit kap, cseppet megnyugtatja. Nem teljesen, mert ettől függetlenül Laura Más. Nem fordul már vissza a tájra, akkor sem, mikor Laura már arra fordulva néz, és úgy beszél, nem felé fordulva. Érzi a szavakból, hogy kénytelen lesz ő is kérdezni, de valahogy majd megoldja, hogy ne törjön ki belőle a zaklatottabb énje... Utálhatná a lányt, mert elég csúnyán elzavarta, és azóta se tudja, hogy miért. Még is ezt elnyomja valami benne...*
- Visszakaptam a látásomat. *Válaszolja röviden, arca márványként néz a lány felé, most a szeme él igazán, kutatva Laura tekintetét, amit nagyon ritkán kap meg, akkor is csak oldalpillantásként.* - Mi történt a hajaddal? *Fordítja vissza a kérdést, hiszen az ősz csíkok egyáltalán nem festettek, ez teljesen biztos. Egész közel áll a lányhoz, ő háttal dől a korlátnak, és úgy nézi oldalra fordulva Laurát. A botját még mindig nem veszi a kezébe. Akár ott van az a sötét aura dolog, akár nem, egyszerűen nem hinné, hogy ártalmas rá. Persze lehet az. Lassan halad a beszélgetés, ami nem csoda, hiszen ha két ember rég látja egymást, és így válik el, ahogy ők... Vagy hadarás lesz a vége, vagy kínos lassú beszélgetés. ÉS ha Siegfriedből előtör a hadarás, akkor az indulatok is, és annak nem lenne jó vége. Marad a nyugodtság.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 12:53 pm

*A lépteit nem hallhatja, max a két nadrágszárának csendes suhogását, de még azt sem nagyon, mert nem bő nadrág van rajta. Minden esetre azért így sem nehéz felismerni, még a változások ellenére sem, de egyértelmű, hogy nem a haj és a ruha a legnagyobb. Minden esetre pillanatok alatt szembe kerül a fiúval, és rögtön azt érzi, hogy magyarázkodnia kell majd, hogy kérdezni fognak tőle, meg minden. Meglepetésként éri hát, hogy nem így van. Ellépked Segfried mellé, és nézi a szemét is egy kicsit, miután bámulta a messzeséget. A semleges mondatra kissé elmosolyodik, és úgy néz a fiúra.*
- Valóban. *Az ő hangjából nem lehet ilyen konkrét dolgokat kihallani, csak azt, hogy mosolyog. Nem túl szélesen, épphogy, de megteszi. Szemében viszont pontosan látni, hogy valami iszonyatos fájdalom van a lányban, ott benn, nem is olyan mélyen. Végül csak elhúzza a száját, és inkább elnéz a szürke felhők irányába. Nem szólal meg, nem is néz oldalra, inkább csak a korlátra könyököl, és csendesen felsóhajt. Túl sok dolog történt ahhoz, hogy el tudja mesélni magától. Kérdés kell. A helyzet nem tetszik neki, egyáltalán nem. De ha már belekerült, akkor ez van. Csak lesz valami. Minden esetre a csönd nem segít semmit.*
- Mi történt a szemeddel? *Kérdezi, és nem mondhatnánk hogy van benne kíváncsiság, és még azt sem, hogy a fiú felé fordulva mondja. Csak pár másodperc múlva tekint rá a szeme sarkából.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 12:12 pm

*A füle erős, nem véletlen, így hamar meghallja, hogy valaki közeledik. Könnyű léptek, női léptek, de nem fordul hátra, a távolt pásztázza. Mikor meghallja a hangot, és a szél felé fújja Laura illatát, akarva akaratlanul is kiegyenesedik és azonnal hátrafordul. Tekintete végigszalad a lányon, igen, végigszalad, csillogó kék szemei végigmérik a lányt és főleg... A változásokat. Végül megállapodik az arcán, tekintetén, amit életében egyszer láthatott... És persze a visszatérő álmokban olykor-olykor, egyre elmosódottabban.*
- Laura... *Mondja ki az ajkára jövő első szót, a lány nevét. Tökéletesen látni, hogy a tekintete igen is fókuszál, igen is megakad... A következő pedig az, hogy vaksága révén egy kicsit megakadt benne a látnok énje, így elfogja valami bizarr érzés... a lány sötétségét illetően. Nem tudja magában megfogalmazni, csak azt, hogy valami más, a ruházaton és a hajon kívül. Igazából fogalma sincs, hogy mit mondjon. Nem akar követelődzni. Nem akar válaszokat kicsikarni. Nem akar kérdezni... Így csak egy semleges mondat hagyja el a száját, de nem olyan semlegesen... Érzelem teli, mert a szeretetet nehéz eltörölni.* - Rég láttalak...*Érződik, hogy bánja ezt, érződik, hogy hiányzott, érződik, hogy nem érti a helyzetet.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 12:01 pm

*Hosszú szőke hajba ősz tincsek vegyülnek, egy színes sál lebben a szélben. Fekete farmer, öv, fekete felső. Néma léptek, és egy csomó egyéb kiegészítő, ami szokásos. Nem nagyon figyel a világra, csak mászik fel a lépcsőkön, kettesével szedve a fokokat, de nem a sietség miatt. Szép lassan lép, mindig meg-megállva egyik lábán. Kezeit a nadrágzsebébe akasztja, azt nézi, hogy hova lép, és egyébként az ő gondolatai is peregnek. Persze ott az Eramiros kitűző, de a kék, a szakmegbízotti már nincsen. Nem is baj, nem kell fölösleges ismeretségeket kötnie emiatt. Meg aztán amúgyis rászól arra, aki hülyeséget csinál, csak épp a maga módján. Így is járni fogja az iskolát, mert jobb dolga nincsen, egy helyben ülni meg nem fog. Így került ide most is, csak úgy sétálgatva. Igaz, a magányt keresi, de azért vágyik egyes emberek társaságára is, és ki tudja, hogy épp hol fut össze velük. Minden esetre amint felér, rögtön meglátja az illetőt, aki idefenn áll, és egy fél pillanatra elgondolkodik, hogy most forduljon vissza, de végül csak megállapodik, és inkább sóhajt egyet. Csendesen, színtelen hangon szólal meg.*
- Szép napot. *Köszön, és Siegried biztosan felismeri a hangját. Bár eléggé megváltozott utolsó találkozásuk óta. Visszagondolva már nem tudja eldönteni, hogy jó vagy rossz lépéseket tett-e a múltban. Az viszont biztos, hogy nem itt tartana, ha másképp dönt. És hogy ez jó, vagy rossz, mindenki döntse el maga. Szóval elindul a fiú felé, és megállapodik mellette, majd eltekint a távolba. Érezni lehet rajta azért a sötét aurát, ami előzőleg még nem kísérte megjelenését.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Vas. Nov. 14, 2010 11:40 am

*Magas, jó kiállású fiú dől neki a korlátnak, arca egyenesen a távolba mered, csak áll, és gondolkozik. Van min, határozottan van mint... Hiszen egy nagyon-nagy fordulópontjához ért az életében. Nem tudja, hogy mit akar, hova menni, kihez, és mit tenni... Így most a cselekvés helyett csak áll, mered, gondolkozik.* ~Fel kéne keresnem... meg kéne keresnem... Rég meg kellett volna...~ *Cikáznak a gondolatai, miközben mágusbotját lassan nekitámasztja a korlátnak. Sosem szokta elengedni... De most biztonságban érzi magát annyira, hogy ezt tegye. Hosszú köpenyét felkapja a szél, ahogy a szőke haját is, amikor a fuvallat megkerüli.*

Vendég

*A bátorításra ismét elmosolyodik. Mikor a lány elköszön, csak bólint egyet.* - Semmi gond. Így is segítettél. *Mondja őszintén. Bár nem tűnhet soknak, de...sok kicsi sokra megy. Az utolsó szavakra csak sóhajt egyet, majd visszafordul a sötét mélység felé. Igaza van. Mindig van kire támaszkodni... És van miért küzdeni. Még pár percig csak néz, majd egy sóhaj kíséretében megfordul, és elindul vissza, a hálók felé. Lehet, hogy előtte még iszik egy teát, vagy fene tudja...most, így felébredve észrevette, hogy eléggé átfagyott.*

Tárgy: Re: Északi torony - Kilátó Kedd Nov. 02, 2010 7:45 pm

*Eli elmosolyodik.* Mindig van miért küzdeni... *Mondja elég halkan, szinte suttogva, majd felkapja a fejét.* Ú, bocsi, de én igaziból eléggé siettem, csak Dessy... *Mutat a szellemkutyára.* Tehát megviccelt egy kicsit. Szóval most futnom kéne vissza a kúriába. *Egy bocsánatkérő pillantást vet Liliya felé, majd csettint Dessnek, és sietős léptekkel az ajtó felé indul.* És ne tartsd magadban a problémáid. Biztos sokan állnak mögötted, ne add fel, már csak értük sem. *Kacsint, majd int és lerohan a lépcsőn, mögötte a szellemkutyával.*

Vendég

*Csendben hallgatja végig a lányt. Bár kíváncsi, nem fog rákérdezni, hogy mit tett magával, nem érzi magát jogosultnak rá. Már így is messzire ment a kérdezősködéssel. Ő maga pedig...hát, talán csak az tartja vissza attól, hogy valami végzetes hibát kövessen el, hogy még mindig reménykedik benne, hogy Yan vissza fog jönni. Bár neki az is elég lenne, ha csak életjelet adna magáról. Nem zavarná, hogyha kiderülne, más lánnyal szökött meg, vagy akármi más. A lényeg, hogy tudja, hogy életben van, és boldog. Ha nem vele - hát ez van. Így viszont...úgy érzi, mintha a semmi közepén lebegne, mint egy vasdarab két mágnes között. Nem tudja, mit tegyen. Attól fél, hogy ha sokáig viselkedik így, a maradék barátja is elfordul tőle, és ő ittmarad tök egyedül.
Abban pedig egyáltalán nem biztos, sőt, kétli, hogy Yan helyébe bárki is be fog lépni bármikor is.* - Nem..ez nem valószínű... *Rázza meg a fejét. Persze, most nagyon biztos benne...de mi lesz majd évek múlva? Fene se tudja.* - De tényleg...köszi a tanácsot. Próbálkozok, de...olyan nehéz. Elhinni, hogy még visszajöhet. Meg hogy van még miért küzdeni. *Sóhajt. Talán az a tény teszi, hogy ittvannak ketten a vak sötétben, harminc-negyven méter magasan, talán valami más, de amúgy egy szinte idegennek nem szokott ilyeneket mondani. Ennyire azért nem közvetlen.*