Jégvilág fagyizó, süteményes és édességbolt

First topic message reminder :

A városka fagyizója és cukrászdája. A térhez talán ez a hely esik a legközelebb, és ezt mondhatnánk a legbarátságosabbnak is. Színes felirataival csak úgy hívogatja a vendégeket. Bent szép dekoráció vár mindenkit, kis asztalkák, angdalgó szerelmes pároknak kiváló hely, de kisebb csoportok számára is vannak nagyobb asztalok, ha csak egy finom sütit, vagy fagyit akarnak enni.
Minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere, a fagylaltok között olyan különlegességek is találhatók, amire az ember még csak gondolni sem mer. A kiszolgálás mindig gyors és zökkenőmentes.
A sütemények közül pár egy kis mágiával is meg van szórva, azért mesés ízkombinációkkal találkozhat a betérő.
Természetesen elvitelre is lehet vásárolni különböző ízű és formájú cukrokat, csokoládékat, mindenfélét, ami csak a vevőnek eszébe jut.

Boltos: Karla Dopdejszton

Termetes, kedves asszonyság, aki az üzletet vezeti. Természetesen nem mindig ő tartózkodik itt és szolgálja ki a vevőket, hiszen ahhoz túl nagy a bolt, azért van jónéhány pincér és pincérnő is, aki besegít. Azonban ő is feltűnik időnként, ilyenkor hamar magára vonja a tekinteteket. A vevőkkel kedves, sorra kérdezi az asztalokat, hogy megfelelő-e a kiszolgálás, vagy az árú. Javasolja újabb és újabb édességeit, amiket nagyrészt saját maga fejleszt ki. Kinézetét tekintve nem mondatnánk nádszál kisasszonynak, korára nézve is már túl van az 50-en, de mindig az magára. Szinte úgy néz ki, mint süteményei, habos-babos ruhában, élénk színekben virít. Mindenkivel kedves, a pincérek is imádják, és ő is a beosztottait. Kellemes főnök, azt meg kell vallani.

írta Cirelin de Sovalon

*Hát igen Alfnak akkor az olvasásról szőtt tervei csak voltak majd máskor arra ugyanis nem számított hogy a fél fagyizó őt fogja bámulni,de nem számít.Tehát a fiú odasétál a lányokhoz Szandrának csak biccent és ennyi nincs kedve külön bemutatkozó beszédet tartani amit tudnia kell róla a lánynak azt már Bella elmondta.Ezután helyet foglal a lányok társaságában.*
- Hát ha már így kérded egy forrócsoki jól jönne. * Mosolyog Bellára.*
- És amúgy hogy vagy régen beszéltünk ? Azt hallottam hogy itt dolgozol vagy talán már össze is futottunk nem emlékszem pontosan régen volt.*Mondja miközben 1 pohár alátéttel kezd el játszani .*

Vendég

*Itt speciel a hófehér hajzat miatt ugrik be neki a név, mert őszintén szólva egy fehér bőrű, fekete hajú, cseresznyepiros ajkú lányra még véletlenül sem akarná a "Hógfehérke" becézést ráakasztani. Az agya egy fokkal furábban válogatja a beceneveket, mint általában szokás.* -Nem egészen. *Lemondóan megingatja a fejét a hibás sorolásra. Tényleg, miből gondolta, hogy két perc alatt számolni is megtaníthatja? Ja, hogy abból, hogy két perc alatt megtanulta a lány a nyelvüket. Ám ezt ugye neki nincs honnan tudnia, úgy hogy csak púr reménykedés szinten vágott neki a dolognak. Fuccs. Mondjuk, ha Nayeli sokat marad még a közelében, esélyesen tényleg beleerőlteti a fejébe a részleteket, hogy valamennyire boldoguljon. Mondjuk enyhén furcsa érzés tör rá, hogy egyből így a kezébe nyomták a pénzt és gyakorlatiag bíznak benne annyira, hogy tényleg megveszi azt a sütit és nem lopja el az érméket. Szusszant egyet, megrázza a fejét, majd kér két erdei gyümölcsös tortaszeletet, az egyiket elvitelre, a másikat helybeni elfogyasztásra. Fizet (pont elég a pénz végül is), aztán a csomagot Nayeli kezébe adja, a tányérját meg viszi az asztalukig, ott meg elé teszi. Még az ő kelyhe is megvan, bár már olvadozik.* -Nálunk ez egyszerűbb. A varázstalan emberek között van egy olyan, hogy ősszülők. Mint a ti ősfrancoskáitok. Az ősszülők az első férfi-nő pár, tőlük származik szerintük az összes ember. A többi faj teremtéstörténetét ugyan nem ismerem, de itt majd biztos találkozol olyannal, aki elmondhatja neked. *Most már kanalazza ő is a fagyiját nagy vidáman és közben persze elengedhetetlenül mesél. Végül is szeret mesélni.* -Közöttünk csak néhányaknak van képességük. Mint nekem is például. Képes vagyok a varázslásra, de ha innen elmész mondjuk úgy kétszáz kilométerre akármerre, fogsz olyanokat találni, akik kiröhögnek, ha mágusokról és sárkányokról meg más bestiákról beszélsz nekik. Helyette viszont ismerik az autókat, az internetet, a mobil telefont, a háztartási cikkeket, időjárásjelentést és még egy rakat más dolgot, amire nekünk nincs szükségünk. *Rövid összefoglalót tart tehát az itteni világ "csapdáiból" . * -Ja és vigyázz a perverzekkel. *Ezt már suttogva teszi hozzá és nagyon komoly képpel. Őszintén fogalma sincs, mennyit tudnak a francoskák az ő világukról, de a gyorstalpaló sosem árt. Legfeljebb közlik, hogy "Oké, ezt már tudtam eddig is." . Gyorstalpaló után jöhet a "hol jártunk kalandozni" fejezet, ő meg hirtelen visszaköpi a kehelybe az utolsó falatját.* -Ha...Ha...Harmincnégy éves vagy? *Suttogja elhűlve.* -Ne hülyéskedj velem. Alig nézel ki tizenhatnak. Kicsi vagy. Érted? Kicsiiii. Nincs az az Isten, hogy te harmincnégy legyél. Az rengeteg a külsődhöz képest. Jó, persze, emberi távlatban gondolkodok, de hát akkor... ezek szerint Beyzane is idősebb volt, sőt a kölykök is. Végül is sosem kérdeztük a korukat. *Morfondírozik hangosabban most már, mint eddig.* -Átrántott minket egy halom gaz, azaz be a föld alá, aztán valami fura téren repültünk át csillagokkal meg fullasztó érzéssel és egy bunkerszerű szobában landoltunk egy varázskör közepén. *Adja meg az összetömörített választ a "Hogyan"-ra.* -Nayeli... Pedig a Hófehérke jobban illik rád. *Jegyzi meg kissé csalódott képet vágva. Bár a Nayeli-t határozottan szép névnek tartja. Igen, Nayeli, még a hangzása is elegáns.* -És innen merre tovább? Ha már közénk csöppentél?

*Érdekes becenév, hiszen Hófehérkének éppen hogy a haja fekete volt, és a bőre volt sápadt, ami azért Nayeliről nem mondható el. Na nem sötétbőrű, de mégsem betegesen sápadt fehér. Felvonja a szemöldökét mikor Ilya elhallgattatja, nem egészen érti a dolgot, de kicsit megvonja a vállát, és akkor innentől halkabban beszél. Aztán figyel, feszülten, és igyekszik megtanulni a számokat, hogy milyen sorrendben jönnek, és mégis mi a nevük.* - Egy, kettő, négy, három, öt, hat, nyolc, tíz, kilenc, hét? *Próbálja visszamondani, de ő is érzi, hogy nem teljesen így van. Bizonytalanul megrázza a fejét.* - Figyelj, úgysem tudsz két perc alatt megtanítani még össze is adni őket. Csak... légyszíves nézd meg mennyim van, és segíts találni valamit, ami finom, és olcsó. *Azzal a pénzét Ilya kezébe nyomja. Eléggé esetlen, nem tud semmit... könnyedén át lehetne vágni, és még csak fel se tűnne neki, de valamiért mégis megbízik a fiúban. Talán Temstor jele miatt a vállán. Vagy alapból ilyen.* - És jó lenne, hogyha esetleg kettőt tudnék venni, hogy vihessek a nővéremnek is. *Mondja, aztán a kérdésen meglepődik.* - A francoskák? Hát... olyanok, mint én. Nem tudom, hogy magyarázzam. Te úgy nézel ki, mint mi, de mégis érzem, hogy nem vagyunk ugyanolyanok. A ti fajotokat hogy hívják? Az az ember? A francoskák az ősfrancoskák leszármazottai, az, hogy kitől származol, meghatározza a képességed. *Magyarázza, majd a rengeteg idegen névre ráncolja a szemöldökét. Mikor pedig kisimulnak a vonásai, a ráncok helye néhány perc múlva megjelenik halványpirosan.* - Fogalmam sincs, azok mik, egyikről sem hallottam. Értem a szavakat... a fél azt jelenti, hogy valaminek pontosan az ötven százaléka. De a többit nem. *A nevek megint idegenek neki, hiába a saját faja... azért Ilya sem ismer mindenkit a saját világában.* - Áh, értem... jártatok a mi világunkban? Az eredetiben? Hogyan? Nem ismerem akiket felsoroltál, de tizenhét évesen biztos, hogy nem tudott kaput nyitni... az fele annyi, mint én. *Ingatja a fejét, majd végül találomra választ egy sütit, valami gyümölcsöset, és kettőt kér ugyanabból a fajtából, az egyiket elcsomagoltatva.* - Nayeli vagyok. Nayeli Gytha.

Vendég

*Nem érti, honnan ez a hirtelen jókedv. Oldalra döntött fejjel, kissé bambán néz Hófehérkére (új becenév), mígnem meg nem világosodik. A sztriptízt illetően csak bólint és kemény "shhh" hang kiadásába kezd ujját az ajkaira nyomva, hogy jelezze, ezt ne olyan hangosan mégis. Aztán meg már ő se tudja, mi lenne a jobb, hallgatni vagy... hallgatni? Végül hallgat. Mindkét formában, amíg a leányzó be nem fejezi az egész dumálást és emlékezetből próbálja előadni a válaszokat.* -Na akkor figyelj. *Kézen fogja a kishölgyet és már vezeti is a hűtőpult elé, amelyben a szebbnél szebb sütik sorakoznak. Sorban rámutat a tíz alap számjegyre.* -Ilyen sorrendben: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz. Azaz a tíz már összetett, egyesből és nullából. Ezek a jelek a számokra. A betűkkel ne bajlódj még, ha csak süti kell. *Itt ugye abbahagyja a rövid magyarázatot, mert áttér a másik napirendi pontra.* -Kik azok a francoskák? *Óvatosan halkabban kérdez, mert mi van, ha... ? Ha mi? Ha ki tudja. Jobb óvatoskodni még ezzel a témával.* -Nem vagyok francos... akármi. Szóval ember vagyok. De erre nálunk találsz mindenfélét. Fél-démont, fél-angyalt, tündét, koboldot, tündért, gólemet, szóval elég széles a tárház. *Azt vette észre, hogy szörnyekben ezek a francoskák is bővelkednek mellesleg.* -A tetkót a ti világotokban kaptuk, mikor odahívott minket egy Beyzane nevű csajszi. Nagyon hasonlít rád és kb tizenhét-tizennyolc körüli lehet. Volt ott még két kisebb is, Garthan és Dissmase. Meg valami árnyas srác is, elég néger. *Szussz, elég pontosan emlékszik.* -Ajánlom a gyümölcsösöket. Ha szereted a hideget, akkor a fagyit, ha inkább valami krémeset akarsz, a gyümölcstortát, ha pedig valami hagyományost, akkor csoki alapú sütiket. Elég széles a választék. *Ő meg elég hamar vált, ami azt illeti. Ha a kisasszonynak sikerült választani, megmondja neki, hány érmét számoljon le, ha kell, nagylelkűen (és persze, ha már fogott egy francoskát, némi hátsószándékkal a tudatalattijában) kipótolja neki és mehetnek leülni hozzá.* -Neved is van, vagy csak simán francoskának hívjalak? Az enyém Ilya. Ilya Drushov. *Nem nyújt kezet, mert az csúnya dolog, kezet csókolni meg nem feltétln szeret, szóval marad a verbális bemutatkozásnál.*

*Kirobban belőle a nevetés Ilya szavaira, majd vidáman fordul arra, és bolgárul válaszol. Folyékonyan, gond nélkül, így elgondolkozhat az ember, hogy vajon miért nem volt képes megszólalni az előbb.* - Sztriptíz? Furcsa szó... sztriptíz... furcsa, még sosem hallottam, de azt hiszem, tudom, mit jelent. Amikor vetkőznek, ugye? *Kérdezget, majd észbekap, és eszébe jut, hogy miért is van itt.* - Figyelj csak, segítenél nekem? Van nálam egy marék érme, és szeretnék süteményt venni, de nem tudom elolvasni a kiírást, szóval fogalmam sincs, hogy melyiknek mi a neve, meg hogy mennyibe kerül... az itteni számokat sem nagyon ismerem. *Magyarázza könnyedén. Láthatóan mostmár nincs zavarban.* - De mégis honnan szerezted azt a tetoválást? Úgy értem, te nem vagy francoska, ugye? Arról tudnék... mióta ebben a világban vagyok, valamiért megérzem a hozzám hasonlóakat, legalábbis... azt hiszem, ez az érzés az... de még nem lehetek benne biztos, otthon nem volt ilyen, hiszen ott csak mi voltunk, meg az állati lények. *Dől belőle a szó, és közben forgatja a fejét, figyeli a süteményeket, összefolyik a szájában a nyál.* - Mindegyik annyira jól néz ki, de fogalmam sincs, mik ezek rajtuk! Valamiféle gyümölcsök, ugye? *Ilya kérdése valahogy elveszik a hadarásában.*

Vendég

*No lám, hát ez nem is Beyzane. Beyzane csinosabb volt! (Csak, hogy piszkáljuk a tulajt) . A vonások viszont hasonlóak eléggé a másik lányéhoz. A haj, az arc formája, az alkat, mind-mind igazán olyanok, mint Beyzaneé. Megrázza a fejét, hogy elnézést meg minden, mire a lány húzogatni kezdi a pólóját, ő meg rémülten tesz hátra egy lépést.* -Hé, hé, a sztriptíz műsort más negyedben adják. Itt csak fagyi, süti és édesség van. Csi... Jéé, ilyen van nekem is, csak egyszínűben. *Felhúzza most már ő is teljesen a karjáról a póló ujját. Kicsit hasonlít az egész a bölcsi sviccre, mikor két pisis alvás időben beszélget. "A bölcsődében, csendespihenő közben két kisgyerek beszélget: - Én már felvilágosult vagyok, tudom mi a különbség a fiú és a lány között. Én például fiú vagyok. Megmutassam?/ - Igen!/ - Akkor figyelj, fölemelem a takaróm és íme: a lábamon kék zokni van! " Értik, ugye?* -Te is egy... onnan jöttél? *Aki látja őket, bizonyára bolondnak nézi mindkettőt, hogy az egyik a karját, a másik a lapockáját mutogatja a másiknak és közben a srác idióta hablatyolást folytat egy mutogatós lánynak.*

*Szóval ott áll, elveszetten, várva arra, hogy valaki hozzászóljon, akármit, hogy tudjon válaszolni azon a nyelven. Ugyanis mint tudjuk, amíg ez nem történik meg, addig maximum a sajátján tudna zagyválni, amit meg kizárólag a fajtársai értenek. Aztán valaki megszólítja, mire lelkesen fordul arra... de szavak helyett egy nevet kap, amire megint nem nagyon tud reagálni. Elsőre megrázza a fejét, jelezve, hogy nem, ő nem Beyzane. Nem is ismeri a lányt, nem igazán ugyanabból a körből jönnek, hiába a közös ős. Viszont ekkor hirtelen kiszúrja a jelet Ilya kezén, mire felcsillan a szeme. Végigméri a fiút, de nem... az érzékei már jelezték volna, ha fajtársak lennének. Akkor mégis hogy lehet éppen az ő apjának jele a karján? Az ujjával mutatja, hogy várjon egy pillanatot, majd megfordul, és kicsit lejjebb húzza a pólóját, hogy láthatóvá váljon a lapockáján lévő, ugyanolyan tetoválás, csak épp... az övé színes. Reméli, hogy Ilya hamarosan megszólal, és nem kell kézzel-lábbal mutogatnia, úgy ugyanis bajos lenne elmagyarázni, hogy nem tudja elolvasni a kiírásokat...*

Vendég

*Az ajtó nyílására már szinte megszokásból odanéz. Minden boltban ezt csinálja, érdeklődő, kíváncsi, megnézi, ki jár arra, ki mit kér. Itt, a süteményesnél plánesőt. Ám, amikor megpillantja a fehér hajzatot hátulról (mert már csak így kapja el látókörébe), kiesik a kanál a kezéből. Beyzane. Vagy nem? Nem tudhatja, amígn rá nem kérdez. Feláll az asztaltól, otthagyja a megkezdett fagylaltját egyelőre és elindul a fehér hajú hölgy felé. A hátához érve megkopogtatja a vállát és nem rest haláli nyugalommal kimondani a nevet, ami először tolul a szájára a különös hajszín miatt.* -Beyzane? *A hangja bizonytalan, mert tényleg nem tudja, hogy a lány-e az vagy sem, de ha ő az, talán tud valamit az átkozott holmiról, amit a két melák a kezébe adott odaát. Meg hát mai napig nem tudnak semmit a fajról, akik azt a helyet lakják, arról a Termtoszról vagy kiről, meg Methos és Mordis kavalkádjáról... Na szóval próbálkozik és nem mellesleg felül póló van rajta... ami láttatni engedi a jobb felkarján egy részen a tetoválást is.*

*Enyhe fintor ül csinos arcán, ahogy végigsiet az utcákon, újra és újra felpillantva a távolban lévő kúriára. Az érzékei azt jelzik neki, hogy valahol abban az irányban találhat fajtársakat... és a kúrián kívül más épület nem látszik, így minden bizonnyal ott. Arra már rájött, hogy ez a bizonyos építmény egy iskola, de hogy hogyan tudna bejutni, ráadásul úgy, hogy nem is a diákja... az már egy másik kérdés.* ~ Óó, sütemény! ~ *Igen, körülbelül eddig tartott a nagy koncentrálás. Ahogy meglátja valakinek a tányérján a sütit, hunyorít, hogy kibogarássza a felírást, majd megrántja a vállát mikor nem sikerül. Nem, olvasni még nem tud bolgárul, csak nemrég érkeztek a nővérével, csoda, hogy ebben a városkába betaláltak. Mindenesetre segített egy kisfiúnak hazatalálni - nem volt nehéz, elvégre született érzéke van hozzá -, és jutalmul kapott néhány idegen érmét a szüleitől, úgyhogy a legjobb, ha megnézi, hogy mit kap belőlük. Talán nem kellene rögtön elkölteni, de nem árt megtudni, egyáltalán mennyit ér ami nála van. Szóval szépen belépdel, a pulthoz lép, és számolgatni kezd, kicsit hunyorog... hamar rájön, hogy se a kiírásokat nem tudja elolvasni, se a számokat nem ismeri, így eléggé veszett az egész ügy, és kénytelen lesz segítséget kérni. De hogy, ha nem tud megszólalni, csak a saját nyelvén...? Bizonytalanul, elveszve pillant körbe.*

Vendég

*Eredetileg azon gondolkozott, hogy Noelt lefizeti, ma ne jőjjön vele a tanár manushoz, mert minek? Na jó, igazából nem akarná, hogy kedvese lássa, ha netán ~~le kell vágni az átkozott kezét~~ valami balul sülne el. Ez a kemény elhatározás, hogy lefizeti csoki- vagy gyümölcstortával addig tartott, míg be nem rakta ide a lábát. Most éppen boldog óvodás módjára lóbálja a szék alatt a lábát és majszol egy hatalmas kehelybe kitett gyümölcsös fagyit megszórva csokidarabokkal, egy fél eper bele van illesztve a tejszínhabba és ő keményen vájkálja a vaníliaréteget éppen. Az arcán önfeledt, ábrándos mosoly díszeleg és nagyon erősen előjönnek éppen a pár nappal ez előtti képei egy bizonyos jól sikerült gondűzésről Noelnél. Mit tegyen, ha egyszer kezd fülig belebolondulni? Élvezi az életet, természetesen. Most éppen tömi a fejét, de hát ez is élvezetnek számít.*

*Az nem kétséges, hogy összetartó a hármasuk. Lelkesen lökték egymást a baj karjaiba, de azért mikor igazán nagy volt a vész... legalább egy alkalmat fel tud idézni mind Sadie-vel, mind a szemben ülő fiúval ahol egymáson múlt az életük. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz ez a kincsvadászat. Furcsa ez az egész, hiszen soha nem voltak igazi rokonai... most itt van Aeryn, és ott volt még neki az igazi Hamon, aki szinte a testvére volt, de az utóbbi években ő sem játszott nagy szerepet az életében, sőt. Önkéntlenül mosolyog azon, hogy Eustace tejet rendelt a krémes mellé, amivel ráadásul bajuszt is alkotott magának, majd a másik teljesen úgy reagál, ahogy azt elvárta. Lefagy, elvörösödik, zavartan borítja fel a széket és menekül. Talán nem szép dolog, de azért egy rövid nevetést megenged magának miközben búcsút int a fiúnak. A fejét csóválva fejezi be a süteményt, és hamarosan ő is elindul... nem árt még körbenézni a parkban, hátha csak egy kicsit nézte félre a tippet.*

Vendég

*Nem veszi magára a rendbent, végülis nem fogja Hamont valami idősebb és ezért felsőbbrendű valakiként kezelni, már csak azért sem, még akkor sem, ha néha tényleg ott van a segítő szándék a piszkálódás alatt. És hát igen, mondhatni hogy ennyi idő alatt majdhogynem testvéri viszony alakult ki, végülis ha az ember többször is közösen mászik ki egy csapdából, amibe egy lány vezette...mégis kialakul valamiféle bajtársi együttműködés. Íratlan megállapodás, hogy így fogalmazzunk, maximum ezt nem egyszerű beismerni. De az biztos, hogy kívülről aki látja őket, tuti, hogy olyannak tűnnek (még a hajszín is stimmel), mint a bátyó és az öcskös, akik folyton ugratják egymást. Lassan befejezi a krémest, és felhörpinti a tejet, amit kért mellé. A kackiás bajuszt is letörli, ebbe a mozdulatba fagy bele, amikor az ágy és Sadie kerül említésre. Sikerül visszafognia a köhögést, ami a félrenyelt nyál miatt törne rá, de teljesen így sem tudja palástolni.* -Persze... saját magát. *Fogalma sincs, hogy mit mondjon erre, de baromi jól látszik a zavar, ami az arcára kiül, akkor is, ha köhögést visszatudta fogni. És persze néhány pillanatig a gondolatai is elkalandoznak, így hát nem csoda, ha a vidámparkos kérdést már-már alig hallja, hanem egyszerűen csak égővörös arccal pattan fel. A széke majdnem fel is dől.* -Mennem kell, mert...eszembe jutott, hogy van az az izé...a valamivel, és annak utána kell néznem. *Erősen hebeg-habog, főleg mert az istennek sem tudja kordában tartani a gondolatait, mikben Sadie épp az ágyába mászik be. Oké-oké fiatal még, fiatalabb, mint Hamonék, de azért mégsem 5 éves már. Gyorsan int egyet, majd lassan már rákvörösen, gyors tempóban indul el a sétány felé, majd hirtelen irányt vált. Jó eséllyel fogalma sincs hol van olyan sürgős dolga, csak bárhol... ne itt.*

*Relatív, hogy kinek mi a sértő, elvégre neki, aki annyi éven át titkolta, hogy tolvaj, meg aztán miután megismerte Aerynt, gondolatban rágta is magát miatta eleget... szintén nem egy kellemes jelző. Majd a fiú kijelenti, hogy nincs egyedül, akkor egyetértően bólogat, kicsit úgy, mint mikor a felnőttek ráhagyják a gyerekre amit mond, pedig tudják, hogy nem igaz.* - Hát rendben. *Jót mulat azon, ahogy látja, hogy Eustace nem tud elsőre mondani semmit a piszkálgatásra. Akárhogy is nézzük, tudják egymás gyengepontjait, és rájöttek, mivel lehet idegesíteni a másikat anélkül, hogy mégis komolyabban kárt okoznának. Afféle kicsit eltorzult testvéri kapcsolat, habár annál jóval távolibb a rokonságuk.* - Az lehet, de mást is könnyebben csempész az ágyadba, nem gondolod? Mondjuk saját magát. *Tudja, hogy a fiú fiatalabb nála, na meg jóval gyerekesebb is, így ki tudja, milyen hatással vannak rá az ilyesféle utalások. Azért az utolsó mondat eléggé betalál, de mentalistaként ezt remekül tudja leplezni, és inkább csak újra megcsóválja a fejét, az időközben megérkezett süteményhez fordulva.* - Beszéljünk inkább valami másról. Jártál már a vidámparkban? Nemrég voltunk ott a kedvesemmel, tudod, már láttad őt... egészen romantikus a szerelmeseknek való hajókázás... már ha van kivel mennie az embernek. *Ez persze úgy hazugság ahogy van, az a bizonyos attrakció a vidámparkban az egyik legcsicsásabb dolog amit látott, pedig járt már a Csodák palotájában a birtokon. Az apró szúrkálásért viszont meg kell ejteni néha egy-egy ilyen ferdítést.*

Vendég

*A köszönésre azért elhúzza a száját, bár végülis érhető a visszavágás, csak azért no, egy kicsit sértőbb ez a fajta megnevezés. Azt azonban legalább mosolyogva figyeli, ahogy Hamon próbál körülnézni, nem bukott-e le valaki előtt, azért persze erre figyel...nem akar vészesen ártani a másiknak. Az alapvetően szükséges cselek és átvágások beleférnek, de azért túlzásba sem szeret esni. Arra hogy egyedül van csak picit összehúzza a szemét és morcosan túr bele a krémesbe.* -Nem vagyok egyedül. ~De igen, de nem érdekel.~ *Kicsit fel is húzza az orrát, úgy néz ki most mint egy sértett kisgyerek, de hát mit tehetne igaza van a másiknak, de ezt akkor sem fogja csak így beismerni. Az enyhe célozgatásra csak megvonja a vállát és egy ideig nem is válaszol, keresi a megfelelő visszavágást.* -Még mindig nem viselem jól, ha zavarják a köreimet és mit érdekel engem hol van Sadie. Ha közel van, könnyebben csempész az ágyamba skorpiót, abból nem kérek. *Látszik azért rajta, hogy vannak sérelmei, de persze az is könnyen kiolvaható, hogy jóval erősebben reagál rájuk, mintha tényleg komolyan gondolná az ellenszenvet a lány irányába. Az ember akkor harciaskodik ennyire, ha mégis csak fontos neki a másik, de persze még véletlenül sem akarná bevallani. A kis szurkálódásra csak megrántja a vállát és finoman hátratolja az előre csúszott fülhallgatót.* -Te is tudod Hamon, hogy nem szoktam felvágni és az előnyömet sem használom ki ~túl gyakran~ ellenetek. Tudom, hogy nehéz annak, aki csak vágyi a gyémántberakásos kádra. *Már majdnem nyelvet is ölt, de azért csak visszafogja magát. Hát igen, van aki tolvaj, van akinek pedig nem kellett lopnia, ám az utóbb időben azért csak-csak előfordult ez is.*

*Méregeti a fiút magával szemben, mentalistaként és látnokként egészen jól olvas az emberi érzelmekből. Vajon a másik talált valamit, vagy az állatkert ugyanúgy vakvágány volt, mint a szobor?* - Heló mitugrász. *Viszonozza a kedves köszönést. Bizony, Eustace tudja jól a titkát, legalábbis az egyiket, de ez várható volt. Mindenki foggal-körömmel küzd a zsákmányért, a legjobb képességeikkel, így elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb rájönnek a másikéra - ő is tudna olyat mondani a másik srácról, amit nem feltétlenül tud mindenki. Azért önkéntlenül körbenéz, hogy hallotta-e valami ismerős a megszólítást, de ez nem történt meg. A szavakra viszont mindentudóan elmosolyodik, és kicsit húzódozva vonja meg a vállát.* - Hát rendben... gondoltam rá, hogy esetleg lehetnénk megint szövetségesek egy darabon, elvégre te olyan egyedül vagy... de akkor nekem sem muszáj megosztanom, mit találtam. *Háh, mintha talált volna valamit... de ezt ugyebár a másiknak nem kell tudnia. Az elutasító arckifejezésen nem igazán lepődik meg.* - Ahogy gondolod. De azért a szobámban még mindig van egy szabad hely... egy emelettel lejjebb van ugyan, mint Sadie-é, de azért mégiscsak közelebb, mint amit Nellondban találhattál. Tényleg, melyik palotában húztad meg magad? Vagy mégis lemondtál a gyémántberakásos kádakról? *Int az egyik pincérnek, és ő maga is megrendeli a kiválasztott süteményt, utána várja a választ.*

Vendég

*Az élet már csak ilyen kellemetlen, az embert mindig rendesen összekeveri valami. A parkban még fel is tűnt neki Hamon hófehér lobonca, de aztán nem figyelte, hogy merre megy tovább, egyértelmű volt, hogy téved, ha a szobrokat vizsgálja. Vagy mégis neki volt igaza? Gyorsan elhessegeti a kellemetlen gondolatot, hiszen elég önbizalma szokott lenni, hogy ne gondolja azt magáról, netán tévedni is képes. Az emlegetett szamár pillanatok múlva fel is tűnik a színen és köszönés nélkül ül le széles mosollyal. Hát igen, ezt már megszokta a fiútól, és akármennyire is néha idegesítő tud lenni, csak-csak kedveli, na persze be nem vallaná semmi pénzért.* -Hello tolvajkám! *Azért a második szót nem nyomja meg erősen, tudja jól, hogy Hamon nem kifejezetten szeretné leleplezni itt magát, szóval nem lenne fer, ha ő buktatná le, viszont mégis csak érdemes emlékeztetni, hogy tudja kiféle pontosan, amit a legtöbbek elől titkol.* -Tudod, hogy ha így lenne, akkor se mondhatnám el, különben meg kéne, hogy öljelek. *Vág vissza egy kis mosoly kíséretében. Végülis örül a társaságnak, legalább eltereli a gondolatait, de nem tudja nem húzni a tolvaj agyát, mégis csak vissza kell vágni az embernek. A kérdésre csak hümmög egy sort, afféle "Semmi közöd hozzá." arckifejezéssel és inkább a krémesbe vág bele a villával.* -Már megmondtam, hogy nincs értelme belebonyolódni a dolgokba, ki tudja talán két hét múlva meg van a megoldás és akkor mindenki megy a dolgára, legalábbis én biztosan, ti meg szépen itt maradtok iskolásdiákot játszani. *Finoman megrántja a vállát és igazán nem lehet tudni, hogy cseppnyi irónia van-e a hangjában, vagy csak úgy tűnik.*

*Úgy látszik, mikor végre megoldódik valami, rögtön jön helyette más, amin agyalgat. Aerynnel megbeszélték a dolgaikat, de még nem árulta el neki, hogy igazából nem Hamon a neve. Rosetta jól fogadta a hírt, de az a beszélgetés óta egyre többet gondol, kissé nosztalgiázva a másik fiúra. Sajnálja, hogy nem tudják tartani a kapcsolatot, de mostmár nem is tudja, hogy kereshetné meg. Na meg persze ott van a kincskeresés... ő maga is megfordult a Karditov parkban, és látta Eustace hátát eltűnni az állatkertben, de a saját információ alapján ő azon kívül, inkább a szobor környékén keresgélt. Egyik keze a zsebében, talán csak hogy lazának tűnjön, talán hogy ellenőrizze, megvan-e amit eredetileg odarakott. Szélesen elmosolyodik amikor észreveszi vetélytársát, majd kihúzza a kezét a zsebéből, és kérdés nélkül leül a fiúval szemben lévő székre.* - Nos, találtál valami érdekeset az állatkertben? *Az étlapot veszi a kezébe, elgondolkozik rajta, hogy mit rendeljen, és vágyakozva gondol arra a pillanatra, amikor már a zsebében lesz az örökség, és semmilyen étteremben nem kell figyelnie az árakat, ahova betér. Határozottan jól jönne neki az a pénz. Aztán felpillant Eustace-re.* - Még mindig tartod a magányos farkas dolgot? *Magában somolyog, hiszen ahogy az üzenőfalon is megjegyezte már... nem vak ő, észrevette azt a bizonyos dolgot a két vetélytársa között, és most kíváncsian figyeli, nekik mikor fog leesni.*

Vendég

*Könnyed léptekkel halad végig a sétányon, hogy végül betérjen egy sütire. Egész napra volt dolga, ugyanis utána nézett egy jó kis tippnek az Állatkertben, de aztán úgy fest, hogy tévút volt, vagy netán elvétette, de nem az mégsem lehet. A sok meló után viszont jól esik a pihenés. Egész szépen süt a nap, úgyhogy egy vékony pulcsit kötött az oldalára, ami reggel még kellett, viszont már nincs rá szükség. Egyszerű, kissé szakadtas farmerben van, mégsem mutathatja, hogy lenne pénze akár Armanira is..felül egy sima zöld póló random feliratokkal, nagyjából össze-vissza, sok szó kifejezetten értelmetlen, inkább csak betű halmok. Az edzőcipője leheletnyit sáros, sejthető, hogy arra is bemerészkedett az állatkertben, ahova nem lett volna szabad. Leül végül az egyik kinti üres asztalhoz, és egy krémest rendel. Melegen süt a nap, egészen békés az idő, talán most nem kell semmire és senkire sem gondolni, legalább egy rövid ideig. Kiverheti a fejéből a kincsvadászatot (persze maximum néhány percre, úgyis folyton ezen kattog), Hamon-Aeryn irigylésre méltó párosát, amit persze úgyse vallana be, hogy így van, no meg azt a személyt, aki miatt igazából nem is szeretné meglelni a kincset, hanem még akár évekig kutatni utána.*

*Doroteja unottan üldögél az egyik hófehér fotelben. A Jégvilág fagyizó, süteményes és édességboltban ücsörgött már jó ideje. Már majdnem kipukkadt, annyira tele volt, de most is azt várta, hogy a pincérnő odajöjjön hozzá.~Rengeteget fogok hízni még itt lakok!~gondolta, Régebben rengeteg problémája volt. Pánikrohamai vannak és anorexiás is volt. Az anorexia már elmúlt és már rendes súlya van. A rohamok azonban még mindig előjönnek, például pár napja is volt egy. Sok mozgás és kevesebb stresszeleséssel enyhíthető. Tehát ott üldögélt, és azt számolta mennyi mindent megevett már.~Azt mondja, két isler, egy dobostorta, két narancslé, egy kávé és most fogok rendelni egy brownie-t. Eredményes nap!~bólogat magában. A pincér ekkor újra tétlenül álldogált. Teja felemelte karját és magához intette.*-Szia! Hozhatok még valamit?*Kérdezte a pincér, miközben méregettette a Teja mellett álló tányér kupacot.*-Ööö ... szeretnék.... egy .... brownie-t vanília fagyival... ha lehet!*A pincér furcsán nézett rá.*- Oké ... igen persze azonnal hozom!*Azzal hátat fordított és bement a konyhába. A fagyizóba különösen hideg van. Doroteja egy farmerben, egy pólóban és egy pulóverben fagyoskodott. A fagyizó egy téren helyezkedett el, ami most gyönyörűen ki volt világítva. Fiatalok tömkelege sétált és bámészkodott a téren itt-ott. Valaki magassarkúban tipegett és billegette magát ide-oda, de volt aki csupán csak futóruhában száguldott keresztül a placcon. Sokan tévedtek be a fagyizóba, ami már hangulatossabá vette a figurát. Hangulat lámpák gyulladtak fel a sarkokban, majd egy kicsit bulizósabb zenét kezdtek el játszani.~Na jó! Bekapom a sütikémet és már itt se vagyok! Nem éppen szeretnék most egyedül bulizni! Kicsit ciki lenne.~gondolta, szemével a pincért keresni. Mikor végre meglátta, már a tömegen keresztül vergődött hozzá. Botladozva érkezett meg az asztalik, kezében a tálcával és a sütivel.*-Megérkezett az esti tömeg! Itt van a sütike!*Ezzel letette a tálkát Teja elé.*-Köszönöm szépen! Akkor fizetnék is.*Letette az asztalra a pénzt, amit már előre kiszámolt. A pincér még egyszer megszámolta, majd eltette pénztárcájába.*-Köszönöm szépen és további jó étvágyat!*Azzal elviharzott.*-Én is köszönöm!*Morogta utána Teja. Gyorsan szippantotta fel a sütemény, és felkapta táskáját. Nehezen verekedte át magát a tömegen, de sikerült. Oda intett még egyet az eladóknak, és kilépet az ajtón.*

Hozzászólások száma : 29 Kaszt :

*A vendégek csak bámulnak,hogy a semmiből megjelenik 4 leányzó. A fagyizó tulajdonosa eligazítja őket mit hol találnak és hogyan vigyék ki a rendelést. A tulaj észre veszi,hogy a fiatalabbik leányzó aki lila sapkát visel egy kicsit el esettnek tűnik így oda megy hozzá. *- Semmi baj kislány, fog ez a dolog sikerülni. * Meghadja ha végeztek az irodájában várja őket majd sarkon fordul és eltűnik. Kis idő múlva a leányzók végezve a feladattal az irodában esnek fenékre hiszen az utolsó tálca egy házon belüli zsupsz kulcs volt. *- Nos isten hozott benneteket .Én Jack vagyok a fagyizó tulajdonosa és a csendőr kért meg,hogy a feladat elvégzése után adjam át az utolsó helyszínre röpítő levelet. Amúgy segítettem volna neki én is de nem tudtam kire bízni a fagyizót. Nektek sok szerencsét kívánok. *Búcsúzik el a lányoktól és egy villanás majd eltűnik. A levélben ez áll;”Köszönöm neked akárki is vagy,hogy segítesz. A feladat utolsó helyszínére repít e levél ami a kikötő. Ott találsz egy öreg halászt aki meg mondja majd mennyi halat kell eladni azért,hogy meg kapd a jelszót ami a ködös szigetre visz el. Ahol az én kicsikémet tartják fogva. Sok szerencsét. Csendőr Főnök.”Mihelyt a levél közelében vannak mindannyian a kikötőben kötnek ki a földre huppanva. *

* Szép kis csapat gyűlt össze és az igazat megvallva teljesen más célból kereste fel a feketepiacot mint a lányok, ahogyan erre Ariana is rávilágított. Sejtelmes mosollyal az arcán válaszolt szaktársa megjegyzésére. * -Ugyan, nem vagyok én olyan sötét lelkű. * Szandi láthatóan elsőre felismerte, így Eva is biztos benne, hogy ő az. Sajna a szőkeség nem mindig emlékszik az arcokra, bár igyekszik mindenkit alaposan megfigyelni. A társaságból lehet ő rí ki a legjobban fekete ruházatával, de a lila hajú lányka sem panaszkodhat. Ám még mielőtt bármit is különösebben megbeszélhetnének egy zsupszkulcs ragadja el őket. A környezet színei összemosódnak és mire észbe kapnak már forog is velük a világ. Ez az érzés nem tart tovább pár percnél, mivel már meg is érkeztek a Jégvilágba. * -Most hogy így magával ragadott a helyzet azt hiszem csatlakozok. * Válaszolja kicsit megkésve a vélakiasasszony a kobold lánynak, fenekét dörzsölve mit az érkezés pillanatában bevert. Az itteni feladatuk a pincérkedés s a szőkeség több percet nem is veszteget. Kicsit nőietlen mozdulatokkal felkel és elkezdi kiszolgálni a vevőket, hogy minél hamarabb eltűnhessenek innen. *

*Hatalmas szemekkel pislog a pasira, aztán Szandira, aztán Evara, ártatlanul, ma úgy tűnik, hogy egy hihetetlenül kislányos kislány bukkant elő ebből a színész leányzóból. Mióta lekerült Nellondba kicsit nagyon tanácstalan és kétségbeesett, mindenről kikéri mások véleményét legalább háromszor, szóval nem túl magabiztos... vagy még is? Ariana mellett marad, azonnal bólint, kicsit erőt vesz magán, sírni nem sír, csak a hangja olyan kis vékonyka, erőtlen. Egyáltalán nem akar egyedül elbolyongani, hát velük tart, sé a következő pillanatban már a Jégvilágban is vannak.* - Valójában... Éppen ide tartottam! *Mondja a nővérének, őszintén meglepődve, hogy éppen itt kötnek ki, és hogyha nagyon muszáj, akkor ő is segít kiszolgálni, viszont az első embernél, akinek kivisz valamit elkezd beszélgetni, csillogó szemekkel, ábrándosan, nem egy jó munkás, hiszen egy kiszállítás után már trécsel, lelkesen, sőt, egy percen belül már aranyosságával, és csinosságával már meg is hívatja magát... Eredetileg is ide akart jönni, tudja, hogy milyen sütit enne, persze amikor megkapják a kövi feladatot, akkor a sütit magához veszi és Ariana mellé sorol.*

*Arianát pillantja meg, amikor megszerezte a levelet. Őt nem ismeri, de valószínűleg ő is a kislány keresésére indult.* -Ezt a levelet kaptam. *mutatja fel a levelet. Ezután egy újabb leányzó is befut.* -Semmi baj, tarts velünk, abból nem lesz baj. Egyébként mi épp egy kislányt keresünk, szóval ha szereted a kalandokat és szeretsz az embereknek segíteni, biztos nem bánod meg. *Kacsint Valerielre, majd elolvassa a levelet, amin a következő áll: "A következő helyszín a Jégvilág fagyizó. Álljatok be pincérnek, és szolgáljátok ki a vendégeket. A főnöktől fogjátok megkapni a következő helyszín kulcsát. Ekkor fut be Eva is.* -Szia, Eva. Nem, nem sántikálunk rosszban, csak a csendőrnek segítünk. Gyere te is, több szem többet lát. *mondja a tőle megszokott vidámsággal, majd az árusra figyel. Ezután elteleportálódnak a következő helyszínre, ahol neki kell látniuk a feladatuknak. Belopózik a bárpult mögött az ajtón a személyzethez, majd elővesz egy egyenruhát, és a főnök elé áll.* -Szép jónapot. Én lennék az egyik új pincérlány, akit keresnek. *Jelentkezik a főnök előtt. Az láthatóan számított rá, és el is látja feladattal.* -Rendben, a négyes asztalhoz egy túrós csusza rendel. *Szandi neki is lát a feladatának, és kiszolgálja a vendégeket.*

Vendég

*Erősen meglepődik, mikor Valeriel rángatja meg a kezét. Ő az utolsó ember, akire a feketepiacon számított volna. Azonnal magához öleli a lányt, védelmezően, és nem engedi el maga mellől.* - Shh, semmi baj. Hát jól eltévedtél, az egyszer biztos. Hova indultál eredetileg? Figyelj, nekem most dolgom van itt, maradj mellettem, rendben? Nem szeretném hogy egyedül kószálj itt. Ha végeztem, elviszlek oda ahova indultál. *Talán kicsit fiatalabbként kezeli Valerielt, mint ahány éves valójában, de hát a másik sír, a feketepiacon vannak, és védtelen, így ez talán megbocsátható. Ezután lép hozzájuk oda Evangeline, úgy látszik, ez a meglepetések napja.* - Eva! Évek óta nem láttalak. Jellemző, hogy pont itt futunk össze... mármint rád. *Szerencsére megszerzik a papírt, ami fel is izzik, és így eljutnak a Jégvilág fagyizóba, ahol nyugodtabb szívvel engedi el Valt, és a vendégeket kezdi kiszolgálni. Illedelmesen, fürgén, ügyesen, hogy megkapják a következő kulcsot.*

*Bella örül, hogy ismét találkozik Nessie-vel, mert mostanában sajnos csak az órák után tudnak kicsit beszélgetni a lánnyal, ami nem sok. De sajnos most sincs lehetőségük, hiszen Nessie néhány falat után felpattan és elköszönve a két diáktársától kisiet a Jégvilágból.*
- Nocsak. *néz Bella a lány után, majd kérdőn fordul Steven felé.*
- Megrugdostad az asztal alatt? *kérdezi pajkos mosollyal a sráctól, majd megcsóválja a fejét. Aztán mikor Steven elkezdi a történetet, Bella pedig kíváncsian hallgatja a sztorit.*
- Nyaklánc? Jézusom, ez ijesztő! *mered ki ismét a leányzó szeme, amikor is megjelenik Boris. Úgy tűnik, hogy ők már ismerik egymást Stevennel, de Boris végül be is mutatkozik Bellának, aki elmosolyodik.*
- Szia. Isabella Newton, Eramir. *mutatkozik be ő is bőven, majd az órára néz.*
- Hjajj, ne haragudjatok fiúk, de sajnos hamarosan záróra, úgyhogy meg kell kérnem titeket, hogy menjetek át a Jeniliába. Bocsi. Elcsomagolom neked a fagyit, rendben? *néz mosolyogva Stevenre Bella, elveszi a tányért és beleteszi egy kis műanyag tányérkába.*
- Tessék! *sétál vissza az asztalhoz Bella, majd kissé szomorkás hangon köszön el a fiúktól. Hogyha a srácok kislisszolnak az ajtón, akkor Bella bezárja, és átfordítja a táblát zárvára, majd gyorsan elkezd felmosni, és elmosogatja a maradékokat. Hogyha mindennel végzett, akkor kissé fáradtan ugyan, de visszasétál a kúriába.*

- Az úgy volt... *kezd bele a történetbe Steven, mikor Nessie, bár érdeklődést mutat a történet iránt, egyszer csak felpattan, hangosan elköszön, majd a daimónjával elvharzik. A fiú egy darabig elgondolkozva néz utána, majd lassan visszatér a tekintete Bellához.*
- Hol is tartottam? *néz egy darabig szórakozottan, majd észbe kap.*
- Ja igen. Szóval nem tudom egészen pontosan, hogy mi is történt, annyi bizonyos, hogy a manók egy eddig ismeretlen mágustól delejes nyakéket kaptak, ami mintha teljesen megváltoztatta volna őket. Sütni, főzni teljesen elfelejtettek, záltal meglehetősen nagy füst lett a konyhában, valamint mikor megérkeztünk, egyenesen ránk támadtak.
* Egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy tulajdonképpen ki is lehetett a sötét ruhába öltözött mágus, mikor egy újabb ismerős alak lépett be a cukrászdába.*
- Szevasz Borisz! *köszöntötte Steven a fiút, miközben kezet nyújtott neki, majd visszaült a helyére.* -Mi újság veled? Kissé kalandos körülmények közepette találkoztunk *kacsint a fiúra, majd várakozva tenyerébe helyezi az állát.*