Tengerpart

*Szorosan ölyel magához én pedig megnyugszom. *-Köszönöm.*suttogom megkönnyebbülten. Örüök hogy megtud bocsájtani nekem. Rá kell jönnöm hogy belehalnék ha elveszíteném. *-Annyira sajnálom. Nem akartalak megbántani. Csak tényleg azt hittem hogy könnyebb lesz nélkülem az életed. *mondom hallkan. Azt akarom hogy nyugodtan éljen de nélküle meg én nem tudnék élni. *- Menjünk haza kérlek. *suttogom mellkasába temetve arcom. *

*Elősször nem sikerül elmosolyodnia, majd végül kapok egy őszinte mosolyt. *-Így már jobb.*mosolygok rá kedvesen. *-És megígérem hogy soha többé nem fogok olyan ostobaságot csinálni mint az éjel. Csak azt hittem jobb lesz ha eltűnök az életedből.*hajtom le a fejem. Tegnap nagy ostobaságot csináltam és nem tudom mi ütött belém. Óvatosan átölelem hogy ne okozzak neki fájdalmat.*-Meg tudsz nekem bocsájtani azért amit tettem? *kérdezem de megérdemelném ha nem bocsájt meg nekem. *

*Magához szorít ami most nagyom jól esik. Hagyom hogy megcsókoljon. *-Én is nagyon remélem. Olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. Így még úgy se tudom megvédeni magam. *magyarázom és mellkasának döntöm homlokom. *~Vajon láthatom még Őt? Azokat a csodás jégkék szemeit? Nagyon remélem. ~*gondolkodom ahogy óvatosan megérintem arcát. Furcsa hogy nemláthatom. Hüvelyk ujjamat végighúzom alsóajkán. *-Mosolyogj kérlej. Nem szeretem amikor szomorú vagy. *mondom hallkan, és halványan elmosolyodom. *-Szeretlek. És köszönöm hogy velem vagy.*teszem hozzá mosolyogva.*

*Némán követem a tengerpart felé. Minden neszre figyelek mert tényleg ideges vagyok. Néhány perc múlva megérkezünk a partra. Hallgatom a tenger hangját. Elönt a keserűség ha csak az éjszakára gondolok. *-Stev... Igazad van. Tegnap mikor bevertem a fejem szinte egyik pillanatról a másikra elvesztettem a látásom. Semmit se... Semmit se látok. *mondtam és lehajtottam a fejem. *-Nanny sem tudja hogy vissza jön-e a látásom.*mondom nagyot sóhajtva. Félelem jár át mikor ezt elmondom neki. Így még kevésbé tudom megvédeni magam mint eddig.*

*Mikor nem figyel kiszabadulok karjaiból és azonnal futásnak eredek. Futok ahogy a lábam bírja. Sajnálom hogy csak így elrohanok de nem bírok gondolkodni sem. Ahogy futok patagzanak könnyeim. Azt se látom hova futok, csak akkor ér véget az őrült száguldás, mikor a sikátoroknál megbotlok és jókorát zuhanok sikereresen beverve a fejem. Forog velem az egész hely, és nem látok rendesen. Egy falig hátrálok mikor lépteket hallok magam mögött. Alig látok valamit de kezemmel valami fegyver után kutatok.*

-De hát miattam nem élhetünk nyugodtan.*mondom, de érzem hogy nem bírok uralkodni érzelmeimen. Megfogom kezét ahogy étölel. *-Félek Stev. Félek hogy elveszítelek. Hogy miattam bajod esik. *mondom remegve fejemet pedig lehajtom. Rettegek hogy ki üldözhet és hogy mit akar. *-Lassan elfogy az erőm. Nem vagyok képes semmire. Mindíg meg kell védened, de nem vigyázhatsz rám a nap 24 órájában. El kell felejtened. *mondom és figyelmetlenségét kihasználva próbálok kiszabadulni karjai közül, és ha sikerül azonnal futásnak eredek.*

*Hirtelen nyitja ki a szemét. Látom hogy ideges. Majd felül a fejét fogva. Majd miután elmondja hogy örül hogy itt vagyok visszadől a pokrócra. *-Nyugalom nincs baj. Itt vagyok és nem megyek sehová. *suttogom ahogy lehajolok hozzá és homlokomat az övének támasztom. Biztos valami szörnyű történt az álmában ha így kibukott. Nem láttam még ilyennek mióta megismertem. *-Talán... Talán jobb lett volna ha nem is találkozunk. Hisz miattam egyrte több proalémád van. *mondom ahogy sarkaimra ülök és elfordítom a fejem. Mert ez az igazság ha nem lennék vele nem üldözndk mert vele vagyok. Miattam van az egész.*

*Kellemes álmot látok, bár egy kicsit összezavar. Majd mikor Stevre nézek látom hogy nyugtalan. Közelebb csusszanok hozzá majd megérintem az arcát. *-Sss. Steven. Itt vagyok. *beszélek hallkan ahogy arcát simogatom. Nem értem mi történt. Most neki lenne rémálma? Nem tudok mást tenni minthogy továbbra is nyugtadgatom. *~Vajon valaki szórakozik velünk? Mert ha igen akkor nagyon megfogja bánni. ~*gondolkodom arcát simogatva. Nem tudom mit álmodhat de nem lehet kellemes. Majd hirtelen kipattannak szemei.*

-Én is nagyon sajnálom, hogy nem élhetünk nyugodtan. *mondom hallkan. Úgy érzem már félálomban vagyok ezért igen zavarosak a a göndolataim. Nem tudom hova tenni azt a fura érzés mintha figyelnének. Bár az is lehet hogy csak egy kóbor macska az. Nagy levegőt veszek majd lassan kifújom a levegőt, és utánna mér nem hallom a tenger hangját. Fura mert a tengerparton vagyok. Körbe nézek és a hátammögött egy ház. Rajtam egy hosszú világoskék ruha hajam ki van engedve. A szél szabadon játszik ruhámmal és hajammal. Elmosolyodom mikor meglátom Stevet felém közeledni. Majd egy gyermeki kacajt hallok. Hirtelen hátulról átölelik a lábam. Mikor lenézek egy feketehajú kékszemű kislány az. Kacagva néz fel rám. Meg vagy anya! Mondja majd Stevhez rohan és elbújik lábai mögött. Hirtelen kipattan a szemem és felülök majd körbe nézek. Még mindíg a tenger parton vagyunk. Mellettem Stev fekszik. Nem értem a helyzetet majd rá kell jöjjek hogy csak álom volt. Még hozzá gyönyörű álom.*

*Elnevetem magam azon ahogy beszél. Néha olyan édestud lenni. Mint egy ártatlan kisfiú. Mellé heveredem majd fejemet mellkasára hajtom. Jobb ha most leállunk. *-Milyen nyugalom van. Nem?*kérdezem hallkan közben a izmos mellkasát simogatom. Lehunyom szemem és nagyot sóhajtok. Bár minden napunk ilyen nyugodtan telne. Még az iz lehet hogy átadnám a vezetést másnak és csak élnénk a magunk életét egy családként. *~Lehet elpuhultam mióta vele vagyok. Már nem a gyilkolás és a lopás éltet, hanem Ő. ~*gondokodó ismét nagyot sóhajtva. Hirtelen álmosság tör rám. Milyen furcsa. Eddig majd ki ugrottam a bőrömből most meg álmosnak érzem magam. Halvány mosolyal hallgatom légvételeit és a tenger morajlását.*

-Igen? Szóval még is hatással vagyok rád? *kérdezem kíváncsiságot színlelve. Majd hallgatom amit mond. *-Ez magyon jól hangzik. *mondom és hagyom hogy megcsókoljon. Szenvedélyes még is gyengéd. Kellemes ahogy hozzám ér. És nem csak az Ő vére forr. Majd ki gyulladok, de tartom magam. Majd otthon. Nem kell majd visszafogni magunkat. Bármit megtehetünk majd. Mielőtt még elkezdjük teljesen elveszíteni az irányítást, inkább mellé fekszem és mellkasára hajtom a fejem. Biztos furcsa lehet hogy eddig majdnem rávetettem magam most meg próbálok higgatt magradni. Még magamat sem értem, és nem csodálkozom hogy ha Ő sem ért meg.*
//Fagy//

-Aha. Ha rád nem hatnak a női praktikák... Akkor miért feszül úgy a nadrágod?*kérdezem ahogy megpuszilom a homlokát, majd szép lassan lefelé az ajkáig. *-Vigyázz ha egyszer megszerzem az irányítást nem kapod vissza egykönnyen. *teszem hozzá majd megdöbbenek amikor elmondja hogy hamarosan lesz a tengerparton egy háza. *-Ez komogy?*kérdezem ahogy felkapom a fejem. *-De ez nagyszerű. Csak mi ketten?*kérdezek rá kíváncsian. Jó lenne ha csak ketten lehetnénk. Mert akkor nem kéne visszafogni mapunkat.*

*Hihetetlenül erős. Fogom a két kezét és teljes testsúlyommal ránehezedek, még is megtud tartani. De mikor megcsókolom nem küzd tovább. *-Úgy látom hogy hiába erős valaki... azért a női prakpikák hatnak. *mondom feje mellett támaszkodva. Most bátor vagyok mert én vagyok domináns helyzetben. És nem vagyok olyan nő aki egyhamar megadja magát. *-Mi az? Már is feladod? *kérdezem mosolyogva ahogy a szemébe nézek. Alkarommal tartom magam ahogy lehajolok hozzá hogy szenvedélyes csókban forjunk össze. Már teljesen ránk sötétedett, de annál jobb. *~Ha haza érünk vége a jókislány szerepnek.~*Gondolkodom és belemosolygok a csókba.*