Holdfény sétány

Mi is örülünk, hogy megismerhetünk. *Mondja gépiesen, és inkább csak udvariasságból, de az öröme rögtön valódivá változik, mikor meglátja Sam kezében a kenőcsös tégelyt. Mosolyogva veszi át a lánytól, és barna hosszúnadrágja zsebébe süllyeszti* Köszönöm szépen, majd kipróbáljuk, remélem, segít. ~Jól gondoltam, hogy egy diákhoz kell fordulni, ha már nincs lódoktor ebben a nyomorult városban. És ez a lány igazán kedves. Na nézd csak, ki közeleg ott.~ *Gondolja, mikor meglátja Lincolnt. Tényleg jót táncoltak a múltkor, és szívesen tenné ezt megint, így hát a fiúra mosolyog.* Szervusz, szépfiú. *Köszönti, és maga sem tudja, miért jött a szájára pont ez a szó. Norman óta vigyáz a srácokkal, és nem kara Lincolntól sem semmi komolyat, ezért nem is érdekli, mit gondol róla a másik. Nyugodt szívvel mondja ki tehát a "szépfiú" szót, és azt is, ami utána következik.* Hogyhogy nem alszol még, a rendes diákoknak mindjárt takarodó van. *Jegyzi meg egy vidám félmosollyal.* Amúgy Samantha éppen most segített az én drága thesztrálomon. *Megveregeti Mauta vállát, majd eszébe jut, hogy a diákoknak lassan tényleg menniük kell.* de mi lenen, ha ezt a csevelyt a Jeniliában folytatnánk? *Kérdezi, majd összesimítja a homlokát a szárnyas lóéval, és ezt suttogja neki.* Siess haza, drágám, mindjárt megyek én is, és bekenem a szárnyad. Akkor majd nem fog így fájni. *Mauta engedelmesen eltrappol és Claire a többiekkel együtt a klub felé veszi az irányt.*

* Mikhael mostanában nem beszél sokat. Talán régebben sem sokkal többet, bár ismeretlen ismerősei hetekig tartó faggatózásaiból úgy tűnt, mintha régen nyíltabb lett volna.* - A nyelvvel nincs, de a beszéddel úgy látom neked van kevesebb gondod. *próbál viccelődni, bár hangulata egyre nyomottabb. Egy rövid ideig figyeli a Caleb kezében fokozatosan lassuló jojót és közben hallgatja a másik fecsegését kocsmákról és piáról. Nem igazán élvezi a társalgást, de nem akarja megsérteni az amúgy szimpatikus srácot. A sör szívesen elfogadja, bár biztos benne, hogy egy sörnél nem állnak meg. Elindul Caleb után, de a kérdése elől kitér.* - Azt hiszem, hogy ebben nem tudsz.* Vagyis nagyon reméli, hogy nem. Valamiért nem szeretné, hogy a keresett ismerje ezt a férfit. Nagyon reméli. Egymás mellett lépdelve elhagyják a sétányt a fogadó felé.*

*Mikh elmosolyodik a másik fiú közvetlenségén.* -Igen, a családom... azt hiszem minden felmenőm bolgár.* A család szót újabban nem szereti használni, hiszen nem véletlenül jött el közülük. Azok az emberek nem egy család, nem úgy viselkednek és nem úgy éreznek, még akkor sem, ha a látszatot igyekszenek fenntartani. Sajnos nevet nem változtatott. Sokat gondolkodott rajta, de nem látta értelmét. Egy perc alatt mindent megtud a környék kocsmáiról és hogy mit hol érdemes inni. Ilyenkor jön rá, hogy mennyire hiányoznak a tapasztalatai, amiket már biztosan szerzett. Mióta felépült még nem jutott el addig, hogy kitombolja magát. Őszintén, eddig a pillanatig eszébe sem jutott.* - Megmutathatnád merre van. Ami azt illeti nem is emlékszem mikor ittam utoljára jó bort. * Elneveti magát. Hát igen, az amnéziások nem emlékeznek, ez már csak így van.* ~Vajon szeretem a bort? És a sört?~ teszi fel magának a kérdést, de válaszolni nem tud.* -Én is a fogadóban lakom. De remélem már nem sokáig. Maximum egy hónapig maradok. Aztán a többi attól függ megtalálom-e amit keresek. * A nyitott emberek előtt könnyen megnyílik. Ez már többször megmutatkozott. Érdekes, ahogy saját magát kell megismernie.*