Társalgó - Központi terem

*Valóban kezd leesni a tantusz, hogy Gabriella nem az a leányzó,az az "egyszerű" diáklány, akire első körben gondoltam. És igazából izgalmas is a dolog, meg minden, de pont démon?*
~Gondolkozz, a vámpír kellemetlenebb lenne.~*szólal meg egy kis hang a fejemben, ami vigyorgásra késztet, de ebben a helyzetben azért ez egy kicsit túlzás lenne, így igyekszem elfojtani azt. Mikor Gabriella közli, hogy igazából csak fél-démon, felszisszenek.*
- Ehh, oké. Akkor semmi gond. *vonom meg a vállam és egy mesterkélt vigyort is odabiggyesztek a szarkasztikus megjegyzés mellé.*
- Fél-démon, uramisten... *motyogom magamban és megcsóválom a fejem. Majd hamarosan az asztalnál ücsörgünk és nekikezdünk a reggelinek. Észreveszem, hogy Gabriella érintetlenül hagyja a forró csokis bögrét és inkább teát vesz magához.*
- Este csoki, reggel tea? *kérdezek rá mosolyogva, de még mindig nem nagyon tudom felfogni ezt a démonos dolgot. Eszegetem a szendvicset, de egyre több kérdés jut eszembe.*
- De, igen. Te vagy az első, akivel beszélgetek is. Ez ennyire gáz itt a Nezabarban? *válaszolok a kérdésre és el is nevetem magam. Hallottam, hogy az iskola híres arról, hogy elég sok furcsa dolog történik itt, kalandok, furcsa lények jelennek meg,meg hasonló. De még nem volt démonhoz szerencsém. Egészen idáig...*
- És mond csak... Hogy lehet, hogy anyád démon és itt él Bulgáriában? Mármint...Emberi testben, vagy mi? *totálisan lerí rólam, hogy kb. semmit nem tudok a démonokról. Eddig nem volt rá szükségem...*

*Valóban meg akarom ismerni jobban a lányt, de azt nem gondoltam, hogy nem egy egyszerű boszorkánnyal van dolgom. Valószínű, hogy kicsit hosszabb beszélgetés előtt állunk, ami lehet, hogy nem lesz kellemes. Gabriella elmagyarázza, hogy bizony ő démon, és nem egy egyszerű bájos kislány. Megvillan a szemem és önkénytelenül is kicsit hátrébb lépek. Innen hát a furcsa aura. Hogyha nem éreztem volna végig a sötétséget és a hideget a lány közelében, most kinevetném és nem hinném el, amit mond. De így...*
- Démon? *kérdezek vissza halkabb hangon és mélyen a lány szemébe nézek. Gabriella láthatja rajta a félelmet, hiszen azért nagyjából vágom, hogy egy démonnal nem jó játszadozni. Aztán kicsit belegondolok: egy iskolában tanuló démon. Ezt mégis hogy engedhetik? Hogy engedhetnek egy ilyen szörnyű lényt a diákok közelében? Majd megszólal a kis csengő a fejemben.*
~Hahó, te is egyszörnyű lény vagy!~*üvölti egy hang a fejemben és bizony kicsit elszégyellem magam. Elgondolkozom a lehetőségeken, és azon, hogy elmondjam-e Gabriellának, hogy ÉN mi vagyok valójában.*
- És hogy... hogy kerültél ide? Mármint... Azt hittem, hogy van egy démoni sík, ahol ti éltek. *teszek fel egy kérdést és biztos vagyok benne, hogy hogyha a lány válaszol, akkor hosszú beszélgetés elé nézünk. Sajnos ezt megakadályozza az, hogy Gabriella rosszul lesz és közel kerül az ájuláshoz. Gyorsan utána kapok és lefektetem a párnákba, miközben lázasan gondolkozom, hogy mit is kezdjek az új információval.*
- Reggeli? *mosolyodom el és nem engedem el a leányzót. Jól esik a közelsége, és úgy tűnik, hogy neki is az enyém. Érdekel, hogy démonról van szó? Nos, ezt még nem tudom, ezt még meg kell értenem és meg kell emésztenem.*
- Azt hiszem, hogy szoktak itt lenni szendvicsek. *nézek körbe kíváncsian és az egyik pulton meg is látok egy nagy tál szendvicset.*
- Gyere, üljünk le, hogyha már jobban vagy. *fogom meg a lány kezét, felsegítem és hogyha hagyja, akkor az egyik asztalhoz vezetem, amin tényleg ott van egy tálca szendvics, forró tea és forrócsoki is. Leülök az egyik fotelba, majd hogyha Gabriella leül velem szembe, akkor töltök egy bögrébe forró csokit, a másikba pedig teát és utóbbit magamhoz veszem egy szendvics kíséretében. Gabriellát nézem, várakozóan, hogy vajon kapok-e választ a kérdéseimre.*

*Baromira megijedek és megdöbbenek, amikor Gabriella kiakad és nem is tudom, hogyan reagáljak erre az egészre. Tegnap este olyan könnyű volt minden. Átadtuk magunkat a vágynak és kész. Most pedig totál kínos ez az egész, itt ácsorgunk egymással szemben és próbáljuk kitalálni és megbeszélni, hogy mi is legyen ennek a folytatása, vagy hogy milyen következményekkel járt ez az egész. Elmondom Gabriellának, hogy én mit gondolok erről az egész helyzetről. Hogy meg szeretném ismerni, hogy több időt szeretnék vele tölteni és akkor talán... Talán kicsit komolyabbra is fordulhatnak a dolgok. Vagy valami ilyesmi... Úgy tűnik, hogy a lány igyekszik összeszedni magát, hiszen mély levegőket vesz, majd elhűlve lepődik meg azon, hogy meg szeretném ismerni.*
- Hogyha hagyod. *emelem ki a mondandóm jelentős részét, mélyen a szemébe nézek és lassan emelem fel a kezemetés simítok végig az arcán, hogyha hagyja. Gabriella fájdalmasan felszisszen, majd közli, hogy iszonyatosan fáj a feje. Elkapom a derekát és magamhoz szorítom, hiszen érzem, hogy esélyes, hogy összeesik.*
- Hé, minden oké? Jézusom... Gyere, feküdj le. Hozzak valamit? *szólalok meg riadtan, és hogyha Gabriella engedi, akkor lágyan lefektetem a párnákra. De minimum leültetem őt.*

*Látom Gabriellán, hogy sikerült megbántanom ezzel a sálat megjegyzéssel, de most komolyan... Ő sem gondolhatja, hogy csak úgy szabadon mászkálok mindkét oldalon erősen kiszívott nyakkal? Én sem szeretem nézni másokon, így nem várom el, hogy engem is nézzenek. Nem szeretem mutogatni, hogy mit csináltam az este az alváson kívül. Mindegy is, úgy tűnik, hogy ebben nem értünk egyet a lánnyal. Megpróbálom kiengesztelni, lágyan magamhoz húzom és megmagyarázom neki a dolgot, de ekkor Gabriella kiakad. Egyszerűen ellök magától, majd feláll és dühösen, szinte remegve emeli fel a hangját. Meglepődve, megdöbbenve nézek fel rá még mindig a párnákon ücsörögve. Egy darabig nem igazán tudok mit mondani, majd nyelek egyet. Most tényleg igen félelmetes a lány és a sötét aurája is mintha kiterjedne. Hűvös kezek érintik a torkomat és a hátamon is végigfut a hideg. Most nem jelenik meg az a furcsa vonzalom, az a furcsa feszültség kettőnk között, ami tegnap este ebbe a lehetetlen helyzetbe sodort minket.*
- Oké, nyugi... *emelem fel mind a két kezemet magam előtt tartva védekezésképpen.*
- Ne haragudj, eszembe sem jutott rángatni téged, csak gondoltam... Jól esik egy ölelés, vagy ilyesmi. *próbálok magyarázkodni, de nem igazán megy a dolog, így megvonom a vállam. Lassan felállok és megállok Gabriella előtt, lenézve a lányra.*
- A tegnap este... Jó volt. És szeretnélek jobban megismerni. Ha hagyod... *jelentem ki mélyen a lány szemébe nézve.*

*Valóban nem könnyű a döntés, de... Miről is döntünk tulajdonképpen? Mert hogy azt hiszem, hogy egyikünk fejében sem fordult meg az, hogy esetleg szeretne járni a másikkal, egyszerűen csak vonzódunk egymáshoz,eltöltöttünk egy estét, most pedig totál kínban vagyunk, hogy hogyan is folytassuk azt, amit el sem kezdtünk. Érdekes, ám mégis kellemetlen dolog ez az egész. Minden esetre tényleg nem ártana megbeszélni a dolgokat. A vigyorom igen széles, és tény, hogy nem teszi olyan jóképűvé az arcomat, mint egy kellemes mosoly, de nem tudom megállni, hogy fülig ne szaladjon a szám.A lány kijelentésére kicsit elképedek, hiszen... Igazából belém is csak úgy belém botlott és mi lett a vége?*
- Nos, látod, ezt nehezen hiszem el. *jelentem ki mosolyogva, és ismét kicsit oldalra döntöm a fejem, majd hozzáteszem:*
- Egy ilyen dögös csajnak szerintem a lábnyomát csókolgatják a pasik. Vagy rosszul gondolom? *kérdezek vissza a gondolatom végén és ismét egy vigyor kúszik az arcomra. Nem tehetek róla, jó kedvem van és örülök, hogy a lány itt van,itt maradt velem. Mikor szóba hozom a sálat, a beszélgetés rossz irányba indul el, ugyanis Gabriella tekintete elsötétül, és sértődötten köpi a szót, hogy tán szégyellem? Kimered a szemem, majd kicsit közelebb húzom magamhoz a leányzót a derekánál fogva, megfordítom, hogy háttal legyen nekem, és eltűröm a haját a nyakától. Egy lágy csókot lehelek rá, majd a fülébe susogok:*
- Dehogy szégyellem. De az órákon a tanárok lehet, hogy nem lennének elragadtatva tőle... *suttogom, és adok még egy puszit a nyakára, majd az arcára, és hogyha engedi, akkor magam felé fordítom a fejét és a szemébe nézek. Egy lágy mosoly jelenik meg az arcomon.*
- Én élveztem az estét. Remélem, te is...

*Érzem, hogy a leányzó magában még nem nagyon döntötte el, hogy mit kezdjen a helyzettel, ahogy én sem. Nem akarok járni Gabriellával, viszont élvezem a társaságát. Azt hiszem, hogy megszeretném ismerni és majd idővel kiderül, hogy mi is lesz közüttünk. Az biztos, hogy vonzódunk egymáshoz, hiszena tegnapi feszültség, ami közöttünk volt... Nos, feleljthetetlen, az biztos. Minden esetre sejtem, hogy egyszer meg kel lbeszélnünk ezt az egészet, és hogyha nem is most lesz, akkor is elég kínos lesz a dolog. Még nem voltam ilyen helyzetben, habár már sok lány fejét csavartam el, mégsem szeretem kihasználni a dolgokat. Az apró megjegyzésemre egy lenéző pillantást kapok, majd végül egy mosolyt is, így nem volt annyira durva a beszólás, mint elsőre gondoltam.*
- Helyes, kísérletezz csak. Biztosíthatlak, hogy jó irányba haladsz. *jelentem ki vigyorogva.*
~Persze, aki nem gyógyul ilyen gyorsan, annak elég csúnya lehet a nyaka egy ilyen este után.~*teszem hozzá gondolatban, hiszen az én nyakam még most is elég lila, mind a két oldalon, pedig aztán én tényleggyorsan gyógyulok, kb. 3x olyan gyorsan, mint egy átlag ember.*
- De azért egy sálat én is beszerzek mára. *vigyorodom el szélesen és kicsit ismét megmozgatom a nyakamat. Elfekszek a párnákon és a furcsa mondatot félbehagyom és kissé riadtan nézek a lányra. Pofon nem csattan, átok nem harsan,így felemelem a tekintetem és úgy nézek a lány szemébe, aki egyszerűen csak kíváncsi a mondat végére.*
- Úgy értettem, hogyha esetleg lesz majd legközelebbi alkalom, akkor jobban kifárasztalak, hogy tudj aludni. De... Nem tudom, hogy te hogy vélekedsz erről, szóval ne haragudj... *magyarázom meg a félbehagyott mondatom jelentését és okát.*

//Fagy!//

*Habár elgondolkozom rajta, hogy vajon Gabriella miért is akart csak úgy kiosonni a Társalgóból, mivel itt maradt és úgy tűnik, hogy kész arra, hogy megbeszéljük a helyzetet, valóban hamar túlteszem magam a dolgon és nem agyalok rajta sokkal többet annál, mint amennyi egészséges. Majd talán egyszer megkérdezem, hogy miért is akart lelépni, de ennek nem most jött el az ideje. Főleg, hogy itt maradt velem, úgyhogy nincs min parázni. Leguggol velem szemben, majd el is helyezkedik a kényelmes párnákon. A bocsánatkérésre elnevetem magam, és megsimítom a leányzó arcát, majd megemelve a fejét az állánál fogva belenézek a sötét szemekbe. Egy pillanatra megrémiszt a lány hideg, sötét tekintete, de végül pajkosan elvigyorodom.*
- Semmi gond. Hamar gyógyulok. És amúgy is dögös volt. *kacsintok vigyorogva a lányra, majd lassan elengedem az állát és hátradőlök a párnákon.*
- Pedig reméltem, hogy elfáradtál az este. De úgy tűnik, hogy legközelebb majd.... *szólalok meg vigyorogva, lazán hátradőlve, kezeimet a tarkóm alá téve, majd a második mondatot elharapom és kissé félve pillantok a lány felé. Gyors mozdulattal - talán túl gyorssal - felülök és félve nézek rá.*
- Öhm... Bocs, nem úgy értettem. *sütöm le a szemem. Nem tudom, hogy Gabriella hogyan fog reagálni a fél mondatra, de felkészülök egy pofonra és arra, hogy fogja magát és itt hagy. Én barom!!*

*Az illúziófal hamar eltűnik, és Gabriella is vele akar tűnni, de igazán nem alszom mélyen, a fülem is elég jó és hát a föld is elég hideg ahhoz, hogy felébredjek és kiröppenjen a szememből az álom. Mikor meglátom, hogy Gabriella kiosonni készül, felvonom a szemöldökömet és a lány után szólok. Nem értem, hogy miért akar szó nélkül lelépni, habár a tegnap este után lehet, hogy jobb lenne, hogyha úgy vennénk, hogy nem történt semmi. Vagy... Nem is tudom, magam sem tudom, hogy mit akarok és hogy milesz. Egyszerűen meg akarom kicsit jobban ismerni a lányt és nem akarom, hogy azt higyje, hogy egy strigula a falamon, vagy ilyesmi. Eszembe sem jut, hogy é vagyok neki egy. Végül nem lép le szó nélkül, hanem odasétál hozzám és leguggol elém, így arcunk egy magasságba van, hiszen már én is felültem, egyik kezemre támaszkodva. A kérdésre ismét felvonom a szemöldökömet, majd elvigyorodom és végigsimítok a nyakamon.*
- Egész jól, tényleg kényelmesek voltak ezek a párnák. Habár a nyakam kicsit fáj még. Elég durván kiszívtad. *vigyorodom el és cseppet sem titkolom, hogy állatira bejött a lány vadsága. Már éppen nyitnám a számat és beszólnék valami olyasmit, hogy máskor is aludhatnánk itt, de inkább lenyelem az előtörnikészülő pimasz megjegyzést és kicsit oldalra döntött fejjel, mosolyogva nézem a lány arcát.*
- Viszont Te kicsit fáradnak tűnsz.. *jegyzem meg, afféle kérdő hangsúllyal.*

[Másnap reggel]

*Az este igen hamar eltelt, és végül tényleg szuszogva aludtunk a párnák kellemes ölelésében. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha itt fogok aludni, főleg nem azt, hogy egy ilyen csinos leányzóval, mint Gabriella. Habár még mindig érzem azt a furcsa sötét, kellemetlen érzést, ami a lányból árad, de tudom, hogy ő is hasonlót érezhet, hiszen nekem sincs szivárvány aurám, lévén én is egy kórságot hordozó ember vagyok. Minden esetre a párnák tényleg igen kényelmesek, és hamar bealudtam az este. Úgy aludtam el, hogy magamhoz öleltem a leányzót, de éjjel elég sokat forgolódtam, így immár Garbriellától néhány párnányira fekszem és egy fordulás miatt a földön kötök ki, ami már nem olyan kellemes.*
- Áú...*motyogom álmosan, és megtörlöm a szemem. Körbenézek és éppen elkapom a társalgóból kiszökő leányzót.*
- Jó reggelt! *ülök fel a párnákon és kíváncsian vonom fel a szemöldökömet. Nem tudom, hogy Gabriella hova akart menni, de kellemetlenül érint a dolog.*

*Elég furcsán alakult az estém, az biztos. Ahhoz képest, hogy usernek most jutott eszébe, hogy igazából futottam és halál büdös vagyok. xD Szóval a forrócsokim kihűlt, de ez most baromira nem érdekel. Legszívesebben elfeküdnék a párnák között és élvezném Gabriella közelségét, de úgy érzem, hogy ő ebben nem nagyon lenne benne. A közelsége furcsán hat rám, afféle kettős érzés kerít a hatalmába, amit még nem nagyon tudok hova tenni. Ezen azonban nem is nagyon lepődök meg, hiszen nem is ismerjük még egymást. Még... Persze kérdés, hogy hogyan is akarom megismerni a leányzót, de ebbe most ne menjünk bele. Gabriella elfekszik a párnákon, nekem pedig felcsillan a szemem, hiszen pozíció tökéletes. Azonban a lány filozofálgatni kezd, valami furcsa, művészi kérdést tesz fel, amire nem nagyon tudok mit mondani, de végül megkérdezem, hogy itt alszunk? A motyogást annyira nem értem, de mikor Gabriella végigsimít az arcomon és közelebb húz magához, mint valami áram, megremegek és végigfut valami rossz érzés a testemen. Megtorpanok, de nem sok időm marad ezen gondolkodni, mert furcsa, rideg érzést felváltja a vágy forró hulláma és ismét érzem a lány puha ajkait a sajátomon. Hagyom, hogy Gabriella lefektessen maga mellé, nem engedve el ajkait és nyelvét. Kezeimet a dereka köré fonom és szorosan magamhoz húzom, hogy teste a testemhez érjen. Mikor ajkaink elválnak, Gabriella kijelenti, hogy akár itt is alhatunk. Hangja csábos, mondanivalója kétértelmű, így felcsillan a szemem és egy pajkos vigyor jelenik meg az arcomon.*
- Hát jó. Akkor aludjunk.*jelentem ki vigyorogva, majd ismét az ajkaira tapadok, minél közelebb húzva őt magamhoz.*

*A beszélgetés furcsa fordulatot vesz, nem is értem, hogyan jutottunk el idáig onnan, hogy beleestem a tóba. Az emlékre elvigyorodom, miközben Gabriellán gondolkozom. Nem értem, hogy mi is ez a furcsa érzés, amit a lány kivált belőlem, de sajnos ez van. A párnák tényleg kényelmesek akár aludni, akár... Akár másra is, de ebben ismét nem gondolok bele, hiszen már így is elég forró vágy fut végig a testemen, ahogy közelebb kúszok Gabriellához.*
- Igen. *kuncogom el magam, és kicsit oldalra döntött fejjel vigyorgok a lányra.*
- Biztos vagyok benne, hogy a párnák kényelmesebbek, mint a kanapé. Lehet, hogy kipróbálom. *kacsintok vigyorogva a lányra, kíváncsi vagyok, hogy veszi-e a lapot, hogy mire gondolok. Lehet, hogy túlságosan nyílt vagyok és egyértelmű, hogy mire is vágyok,de az biztos, hogy nem fogom csak így itt hagyni a lányt. Még szerencse, hogy itt lehetünk 10 után is, és másnak nem jut eszébe az, hogy éppen itt töltse el a szabad idejét. Mikor Gabriella hátra fordul, halk, suttogó hangon szólalok meg, majd közelebb hajolva csókot lehelek a lány ajkaira, amit viszonoz is. Hatalmasra nő a szívem, forró vágy suhan át a testemen és kicsit meg is remegek. Lassan megsimítom a lány arcát és közelebb húzom magamhoz, ám a csók túl hamar véget ér. Visszafekszik a párnákra, én pedig kérdőn pislogok rá. A furcsa kérdést nem nagyon értem, így még mindig az egyik kezemre támaszkodva lenézek a lányra és értetlenség csillog a szememben.*
- A csillagok nem élhetnek az ég nélkül. Akármilyen sötét és rideg, a csillagoknak szükségük van rá. Szóval akkor itt alszunk a párnák között? *válaszolok határozott, komoly hangon, nem engedve a leányzó tekintetét, majd lassan elvigyorodom, jelezve, hogy nekem bőven elég volt ebből a furcsa kétes értelmű beszélgetésből.*

*Furcsa kettős érzés kavarog bennem, amit nem nagyon tudok hova tenni. Hiszen a lány vonzó, érzéki, mégis mi az a sötétség benne? Talán ő is olyan, mint én. Ez a gondolat csak most jut eszembe, de valahogy el is hajtom. Nem akarok most ilyeneken gondolkodni, csak ki akarom használni a pillanatot, és ezt az estét. A kérdésemre hamar választ kapok, hallgatom a leányzó hangját.*
- Akkor lehet, hogy nem is olyan jó ötlet itt aludni.. *jegyzem meg furcsa hangsúllyal és el is vigyorodom. Talán kicsit kiemeltem az aludni szót? Igen, lehet... Kíváncsi vagyok, hogy Gabriella észre veszi-e és ha igen, akkor mit reagál rá. Minden esetre a csokival levettem a lábáról, habár a sajátomat elhanyagoltam és vélhetőleg már ki is hűlt. Kellemetlen, de most valahogy nem érdekel a csoki és amúgy is tökéletesen meleg van itt a lány mellett. Elönt a forró vágy, ámbár ki is ráz a hideg. Megint eszembe jut a furcsa gondolat, hogy Gabriella is olyan átkozott, mint én, de ismét hamar elhessegetem a gondolatot. És akkor mi van?! Mikor a lány hátrafordul, a szívem kihagy egy ütemet, hiszen igen közel kerül az arcunk egymáshoz. Egy titokzatos, pajkos mosolyt fojtok el, és úgy nézem a leányzót, aki lassan lehunyja a szemét, amit én is követek. Beszívom finom illatát, majd a kérdésére kinyitom a szememet, remélve, hogy ő is megteszi. Hogyha igen, akkor mélyen a szemébe nézek, és elmosolyodom.*
- Elég sok mindenre, de jelen pillanatban csak rád. *suttogom lágy, csábító hangon, majd lassan a lány ajkaira hajolok. Hogyha akar, akkor el tud hajolni a csók elől, de nagyon nem szeretném, hogyha ezt tenné. Egyszerűen vonzódom hozzá, a feszültség kettőnk között egyre nagyobb, habár a furcsa, rossz érzés még mindig ott kering a szívemben...*