Oroszország

Tárgy: Oroszország Vas. Dec. 07, 2008 4:29 pm

First topic message reminder :

Orosz területek.

Tárgy: Re: Oroszország Kedd Aug. 18, 2009 3:22 pm

*Emil, deridionos társaival érkezik meg oroszország vidékére. A csapat egészen Bulgáriából, a nezabar Varázslóképzőből röppent idáig Nil Vasileg, szakvezetőjük vezetésével. Emil nem túl régóta érkezett az iskolába, hogy felvértezze magát olyan tudással, mely hasznára lesz majd a kegyetlen és komor életben. A szlovén fiú igen nyílt és közvetlen, mindig szüksége van társaságra. Ezt is jól mutatja, hogy rögtön körbenéz a társaságban. Rögtön két ismerős arc is megjelenik: Nina Olya és Katarzyna. Na, ez az első eset, hogy két csaj, akinek csapta/csapja a szelet egy helyen van a fiúval. Gondolta, hogy egyszer eljöbn ez a pillanat, de hogy ilyen hamar...
Nil Vasilev szól hozzájuk és a férfi egész megjelenéséből árad az erő. Amikor ismerteti a feladatot, érdekes gondolatok futnak át Emil agyán, azonban elég bátor fiú, igazi kalandor típus így belevág, vagyis megrázza a fejét, kérdése nincs. Eztán csak várja a további utasítást. Egyelőre nem akar sem Ninával, sem Katarzynával beszélni.
A hőburok varázslatot könnyen elvégzi és érzi, ahogy a hő beburkolja.*

Vendég

-Nálam nincs. *mondja majd előhúzza kardját és pálcájával csinál egy kezdetleges hőburkot amit még egy szakin tanult nagyjából és elindul lefelé az aknába harcra készen*

Tárgy: Re: Oroszország Kedd Aug. 18, 2009 3:21 pm

*Fred és a Deridionos program többi tagja ideérkezik a zsupszkulccsal.Egy kicsit még szédül az utazástól,de egy pillanat múlva már harcra készel áll a többiek mellett,és várakozva néz körül,de nem tudja még hogy hol vannak.Sétálnak egy kicsit,aztán a szakvezetőjére néz aki megtartja az eligazítást,amikor megérkeztek.
~Szóval Oroszország.Számára minden világos.Megcsinálja a hőburkot,aztán így szól.:*
-Értem, uram,nincs kérdésem-*mondja,aztán lemegy a földbe az ajtón át.*

//Értettem Nil bácsi,törölve lészen Very Happy

//

Vendég

*A zsupszkulcs segítségével megérkezik ő is Oroszországba. Kinyitja szemeit, mert az utazás miatt bizony be kellett csuknia. Nincs ő még hozzászokva az efféle utazásokhoz, így hát jobbnak látta ezt tenni. Viszont amikor a szürke szempár kinyílik, csodálatos tájat pillant meg, de sajnos ezt az élményt a hideg levegő kicsit negatívabbá teszi. Összekulcsolja maga előtt kezeit, majd úgy néz körbe. A tanárára pillant, aki valami hőburkot emleget. Na olyat se csinált még. Körbenéz a diákságon, de még senkit se ismer, max csak a nevüket tudja, de annyi nem elég. Alig észrevehetően oson oda szakvezetőjéhez és halkabb hangon szól hozzá, lehetőleg úgy, hogy azt mások ne hallják. *
- Elnézést, de én itt még senkit se ismerek. Nem tudna segíteni abban a bizonyos hőburokban? *kérdi és miután a választ megkapja, követi a tanárt, egészen az ajtóig, ahol megkapják a feladatot. Hát lehet, hogy nem kellett volna jelentkeznie, mivel még szinte semmit se tud varázsolni… de majd csak meglesz valahogy. *

Vendég

*Hát bizony hopponáltak nem is akárhova. A diákok a főhadiszállásról egyenesen a hófedte orosz tájat láthatják maguk előtt. A férfi csak komoran előrébb lép majd bólint egyet mintha magának is tisztázná hogy jó helyen járnak. A hely eléggé fura. Egy kissebb mesterségesen kialakított völgy, hasonlatos az ókori róma arénáinak bejáratára. Régi szobrok szegélyezik az előttük lévő utat amikről le le lógnak a bizony hosszú idő alatt megnőtt jégcsapok. *
-Kövessenek. Azt ajánlom aki ismeri a hőburkot használja aki nem annak segítsenek a társai. A következő pár órába magukra lesznek utalva*int a társaság felé és ő maga el is indul. Egy olyan 100 métert ha sétállnak és a férfi hirtelen megállva húzza ki magát*
-Megérkeztünk*mondja a vállla felett a többieknek majd pálcáját a földre szegezi és egy gyors téglalapformát rajzol amit kétszer át is húz. Ennek hatására egy ajtó nyílik a földből a férfi csak hátra lép a kapu meg teljes csapódással kinyílik. A kapu mögött elég sötét van látni szinte semmit nem lehet a férfi itt megfordul a többiek felé*
-Ez a hely egy régi helye volt a FEhérorosz aurorkiképzők egyikének. Eléggé elhagyatott lett az idők folyamán talán ha 20 éve használták..*kicsit elkomorodik miközbe beszél*-A feladat egyszerű. Le kell jutni és élve megtalálni a másik kijáratot. Itt csak magukra számíthatnak senki másra. Én a másik kapunál várom önöket*mondja komor hangon a diákok felé*-Kérdés van?

\\Mondom utánam alá lészen húzva Razz

\\

Vendég

*Deyan is élvezte az utazást, csodálkozott, hogy milyen hamar megérkeztek. Aztán folytatódik még kicsit a készülődés, majd megkezdődik a bál. Először is behívják őket a tánceterembe. Mikor őket hívják ("Aravis Anton és Deyan Dragomir, a legkisebb Serenity-lány keresztszülei."), kézen fogva, de legalábbis egymás mellett felvonulnak a táncprkettra. Aztán Deyan megkeresi Annt, hogy ígéretéhez híven az első pár táncot vele táncolja, Aravis addig Ann apukájával táncol. Mikor lement a megbeszélt három tánc, meghajol Ann-nak, és átmegy Aravishoz, hogy kedvükre táncolhassanak és lehetőség szerint végleg ki is béküljenek, ha a lány is úgy gondolja. Aztán az est végén, mikor már jól elfáradtak, következik a vacsora, ami beillik legalábbis egy esküvői lakomának. Legalábbis Deyannak azt juttatja eszébe...^^ Vacsora közben sokat beszélgetnek, és egy jó viszony alakul ki a család és kettejük közt. A vacsora után illendően megköszönik természetesen a vacsorát, és elmennek a szobájukba, ahol kényelmesen megágyazott ágyak várják őket. Deyan egy pillanat alatt elalszik, majd reggel újult erővel indulnak útnak, vissza szeretett iskolájukba.*

Tárgy: Re: Oroszország Hétf. Márc. 09, 2009 8:43 pm

/Olvad Ann, Deyan és Aravis/
*Nagyon hamar megérkeznek Szaúd-Arábiából és a lány csak ámul, még ilyen hintóban nem utazott, mi íly gyorsan közlekedett volna. Kiszállnak és már látják a kivilágított hatalmas kastély ablakin át a tömeget, mely már megérkezett. Ők is leszállnak. Aravis egyik kezében Ann-től kapott fekete csipke legyezőjét szorongatja. Ruhája fehér, mi nagyon ritka a lánynál, talán a második alkalom, hogy e színt viseli magán. Ann bevezeti őket a forgataba és táncra invitálja őket.*

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 6:27 pm

*Minden egyes szó fáj, és minden egyes tiltakozó mondat amit ő intéz feléjük egyre inkább megerősíti. Mika kezét nem engedi el, a haladékra pedig vontatottan bólint egyett. Ezzel legalább kaptak egy kis időt nem egymást elfelejteni, ellenkezőleg. Nem bír a végefelé hozzájuk szólni, csak hallgatja amit Mikával váltanak. Álmaiban sem gondolta volna, hogy ekkorát fog csalódni, hogy elkövetkezik egy szakasz az életében melynek két abszolút külön határolt oldala van és mely annyira jó, hogy az már fáj. Ahogy a szülők lelépnek csak merőn néz magaelé és nem szól semmit, még arra se reagál amit kedvese mondd, hogy menjenek. Üresség, lelke kong az ürességtől és értetlenségtől, hogy miért? Most tört le csak igazán, most nem érez a kevés haladékon kívül semmi reményt és vigaszt. Lassan ránéz, szemei nem könnyesek, de még nem is csillognak, ajkai összezárva és arca holt sápadt. Végül bólint egyett, aztán megindulnak felfelé, csomagjaikat összeszedve pedig elhagyják a házat.*

Vendég

*CSAk magához öleli a lányt közbe fejét a fejére teszi,*-Semmi baj nem lesz*mondja halkan közbe megérkeznek a szülők megtörténik a szétválasztás és a srác csak hallgatja Lexet meg tudja érteni benne is ezek a szelek tombolnak kivéve hogy a lány a saját szülivel beszél ami sokkalta rosszabb lehet, Mika ilyenkor tudja sajnálni is nagyon az egész helyzetet*~akkor se fogjuk hagyni~*gondolja eközbe mindvégig Lexre néz figyeli és amikor ő közeledik ő is közelebb lép, nem tud beleszólni csak a pillantásával tud maximum nyugtatni valamit az amúgy is őrült helyzeten bár a szülőket nem sajnálja a hozzá vágott szavakat szerinte megérdemelték, de Lex szavait hallva megint vissza jön a remény a fiú szívébe*~eggyütt mindent átvészelünk ezt mondtuk nem akarom hogy ez az egész semmis legyen~*gondolja közbe ő is megszorítja a lány kezét, ahogy tudja és úgy hogy ne fájjon a másiknak, majd kicsit közelebb lép és átkarolja a vállát*-Ne erőltesd meg magad nem érdemlik meg*mondja egy kicsit közelebb hajolva hozzá majd a szülőkre néz amikor hallja a hangjukat először a férfira néz, egy kicsit elmosolyodik*-Nincs jogom? Lehet és maguknak joga van így bánni a lányukkal?*kérdezi egy kissebb keserűséggel majd ismét felnéz a férfira*-Lehet hogy senki vagyok de meg van mindenem ami számít. Ha nem így lesz akkor mi lesz ? MEgöl?*kicsit megrántja a válát*~Hogy a dementor ölelne át~*teszi hozzá gondolatba közbe szemét végig jártatja az anyán is*-Azt hiszem most mondott ellent saját magának szereti de a család fontosabb*a földet nézve megcsóválja a fejét*-Hazugság az egész*mondja csendesen miközbe végig hallgatja őket a haladéknál hirtelen kicsit jobban megfogja a lányt valahogy még jobban kezd verni a szive*~nem mondom kegyesek nem is kicsit~*rendezi le magába tudna szólni de minek ugyse tudja meggyőzni őket így megvárja míg eltünnek majd LEx felé néz*-Mennyünk innen, *mondja egy kicsit közelebb hajolva*-VAlahogy kikeveredünk ebből nem lehet így vége az egésznek*mondja komoly hangon majd felfelé néz*-Mennyünk haza*lehelli gyengén bele a levegőbe és ha a lány is jön akkor valószínüleg elérkezik az idő a felkészülésre és a hazaútra*

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 5:56 pm

*A szavak nagyon nehezen akarnak szájára jönni, csak heves bólintásokkal bír válaszolni Mikának, eldöntötte magában bármi lesz, nem fog tágítani mellőle. Mennyire határozott és vakmerő, pedig mély oly fiatal mindkettő és lehet amin most forgatják fejüket egy életre megbánják. Elhamarkodott döntések, a szülők közbeavatkozása, minden annyira feszültté teszi az egészt... Fejét a vállába fúrja, szipog párat, nem akar sírni, mert még csak az is gyeníti a tudatát, mit nem oly rég kapott vissza és mit most jó volna haszálni. Ahogy érzi a léptek zaját, megfeszülnek izmai, egy mozdulattal letörli könnycseppeit és feléjük néz. Nem mond semmit, az apja szavaira csak fanyar ábrázatot ölt. Amint pedig Sonja széthessinti őket, kicsit meglepődik, majdnem hátrahőköl, de megtartja egyensúlyát.*
- Utállak! *Visítja mindkettő felé, majd mély levegővételek során igyekszik magát nyugtatni, nem szabad elveszítse a fejét még egy ilyen kilátástalan helyzetben sem, mert hisztivel és sírással, könyörgéssel semmire sem fognak menni. Mikára pislog, azért is visszamegy mellé, de közben minden egyes anyjától elejtett szót meghallgat. Az, hogy Simont elviszik, nem hatja meg, nem érdekli, innentől kezdve már nem tudja izgatni mi van a fiúval.*
- Igen, sajnálod... El tudom képzelni mennyire... *Motyogja alig hallhatóan maga elé.* Mi-mi az, hogy döntöttetek a sorsunk felől? Mi ez itt? Kutyavásár? *Kel ki egy pillanatra magából, majdismét nyugodt lesz. Adagokban adja ki ezekszerint, időközönként dühét, amit azonban nem tud irányítani.* Ez az egész undorító. Nem fogadom el. *Meglepő józanész vélhető szavai mögött, rideg hang és ábrázat.* Nem fogok soha Simonhoz menni, nem fog eljegyezni. Már eljegyeztek. Ő eljegyzett és őt szeretem. Ezen ti nem tudtok változtatni, semmilyen bájital és semmilyen varázslattal. *Közli egyszerűen. Mika szavait, kérdéseit hallva kicsit lehajtja a fejét, kezét pedig megfogja és szorítja, ahogy csak bírja.* Egy percet sem akarok tovább itt tölteni... *Motyogja ismét. A saját szülei... Akik felnevelték és gondoskodtak róla, most ellenséeknek hatnak... Ennyi csalódás, fájdalom, pofon...*
*Sonja szavait csak egy kemény pillantással hagyja jóvá, a fiúra néz, tesz pár határozott lépést felé, annak mondandója hallatán pedig szemöldöke igencsak felszökik.*
- Neked semmi jogod sincs megkérdőjelezni a mi döntéseinket, egy senki vagy ebben a házban. Semmi közöd nincs a Sirovokhoz és a helyedben kicsit megemberelném magam... Mert a végén... Ki tudja... *Pálcáját máris vészjóslóan megmozdítja, de nem érinti a fiúhoz. Annak kérdéseire nem ad válaszokat, ez Sonja dolga, inkább Alexandrával törődik.*
- Ne mondd ezt, kislányom. *Hangja enyhén szeliddé vált.* Nyugodj meg szépen... Tudod nagyon jól, hogy régóta így megy ez a mi házunk táján... Muszáj elfogadnod, más választásod ugyanis... nincs. *Tárja szét karjait, majd csak a fejét csóválja.*
- Vigyázz miket beszélsz, édes fiam... *Csóválja meg a fejét, csalódott pofát vágva.* Úgy látom fogalmak közti zavarral küzdkösz. Válaszolok hát mindenre szépen sorban. *Vesz egy mély levegőt.* Szeretjük. Az azoosjtóhoz tényleg semmi közöd, fel sem fognád ha elmagyaráznám a lényegét, tehát ezt ugorjuk. A család márpedig fontosabb, mint az egyén. *Aztán felnevet és leinti Mikát.* Hát persze, hogy elmentek. Csak előtte még közölnék valamit. *Közelebb lép hozzájuk, Dimitrijjel együtt.*
- Haladékot kaptok. Még nem tudom mennyit. Egy hetet, de lehet négy hónapot, hogy mindennek ami köztetek van és valaha volt, véget vessetek. *Gyorsan folytatja, nehogy közbeszóljanak.* Nem ajánlanám a helyetekben az ellenkezést, inkább örüljetek, hogy ennyit adunk. Levélben kommunikálunk, annyi bőven elég és szivem... *Itt Alexandra felé fordul.* Párszor muszáj lesz hazajönnöd... És akkor most... Azt hiszem mehettek is. Mindent megbeszéltünk. Kár a stressz s a gőz, törődjetek bele. A csomagjaitok minden szépen ott hever az előszobában. Begor kedves előkészítette őket. *Mondja nyugodtan.* És kérlek titeket, jól gondoljátok meg. Vonatjegy és minden ami kell a tskáitokba csúsztatva. *Teszi még hozzá, majd férjéhez lép, látszik mintha kicsit elszomorodott volna.* Nem ölelünk meg ha nem baj... Jó utat és még találkozunk. *Ezzel egymás kezét megfogva egy pukkanással eltűnnek a pincéből.*

Vendég

*Látja hogy a lányon is eluralkodik a pánik és Mika most van abba a helyzetbe hogy nem tudja mi van. Annyit tud hogy szereti a lányt ő is kezd össze esni utálja ezt az érzést*~hogy segíthetek rajta ha magam is félek~*gondolkozik de annyit tud hogy nem fog olyan könnyen félre állni, miközbe Lex beszél kezeit az arcára teszi úgytünik ő is a lánnyal megeggyező periódusba kezd el*-Nem nem történni semmi baj elmegyünk és vége ennek az egész hülyeségnek soha nem kell hogy vissza jöjjünk*mondja ő is zavart pillantással és gyorsan, majd amikor Lex felnevet benne is megáll valami valahogy legszívesebben már ő is nevetne de nem a boldogságtol helyette maradtak a vörös szemek és az egyre növekvő gombóc és a tudat hogy ha nem lesz vége ennek a dolognak nagyon gyorsan idegöszerroppanást kap, a valóság mint valami törékeny tükör tört ketté és most itt vannak*-De téged szeretlek nem őket nem érdekel hogy a szüleid*mondja vissza emelt inkább kétségbe esett hangnembe közbe mereven nézi a lányt és amit csinál,, majd viszonozza a csókot ő maga is remeg de a szemével az ő szemét keresi*-Nem lehet igaz. Ennek nem szabad így végződnie,*mondja megint elhaló hangon közbe belül reménykedik hogy mindjárt felébred és minden rendbe lesz de nem. Simonra nem reagál hiszen vele kapcsolatba is dúlnak az érzelmi viharok, megtudná folytani de mégse tudja bántani, egy pillantást néz felé, majd vissza a lányra, és átöleli,olyan erővel mintha nem akarná soha el engedni. Lehet nem is akarja, sőt biztos, pánikszerüen kapaszkodik a lányba*-Felmegyünk és itt haggyuk ezt az egészet nem kell pakolni csak mennyünk*mondja és már indulni is akarna amikor látja hogy jönnek le a szülők legszívesebben megölné mindkettőt a pillantással de sajnos erre még nem képes amikor hívják a manót csak keserüen elmosolyodik*-Szóval erről akart szólni*mondja miközbe vissza néz de most a lány annyára, majd nemsokára azon kapja magát hogy már külön vannak keze közbe lecsúszik a pálcáját keresi bár még gőze sincs mit fog csinálni most nem az agya az irányító*-Képesek lennének a saját lányukat is tönkretenni?*kérdezi szinte lenézően, az még más hogy vele kicsesznek de hogy erről LExnek nem szólnak nem érti*-Eggyáltalán szeretik a saját lányukat gondolom az az ....Azonosító is a szeretet jelképe igaz? a család? És az egyén nem számít?*kérdezi most mintha valahogy kihült volna teljesen érdeklődő tekintettel méri végi a szülőket, közbe a lány keze után nyúl reméli hogy LEx megfogja *-Most pedig elmegyünk nem fogják elszakítani tőlem ha ő nem akarja*mondja közbe hátra néz LExre*~csak hogy gondolhatok ilyen őrültséget? ~*gondolja de most már a gondolatok nem számítana*

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 4:30 pm

- Sajnálod? *Miután Simon végignyögte a történetet, csak ennyit bír kiejteni kiszáradt ajkain. Először el sem akarja fogadni, hogy ez mind így volt, nem akarja elhinni, hogy a szülei voltak ennyire számító, alattomos dögök és mindezt ekkora precizitással kitervelték, előkészítették és hagyták, hogy szépen belesétáljanak a vesztükbe. Érzi, hogy zúg a feje, hogy tiltakozik Simon minden egyes szava ellen. Rá se néz a fiúra, oltári nagy megvetést érez irányában, csak pálcája után kutat sebesen, hevesen, nem tudja szavakba önteni mit érez most, inkább megmutatná, kettéátkozná az áruló fejét. De ekkor jön képbe Mika, finoman megállítja. Szomorú, ám ugyanakkor dühtől kavargó szemeit rá emeli, a szive szakad bele abba a pillantásba, a fiú szavaiba, ebbe az egész pocsék helyztbe amibe kerültek akaratuk ellenére. Mert csak annyi a bűnük, hogy szeretik egymást.*
- Nem, nem ezt nem fogjuk hagyni és nem akarom. És nem fogok hozzámenni, nekem ne mondják meg it tegyek én-én... téged. *Zavarosan beszél, de a lényeg mégis tisztán érthető. Kezeivel Mikába kapaszkodik, hevesen bólogat szavaira. Elmennek, elmennek bárhova, megtesznek bármit, csak ezt ne... Végül kénytelen keserűen felnevetni és hátrálni egy lépést.* Nem tehetnek ellenne? Mika, ők a szüleim, nem volt elég ennyi, hogy kiismerd őket? Nem volt elég ennyi, hogy téged lebénítottak engem elkábítottak és máris Simon jegyese vagyok? *Kérdi, ismét dühvel feltöltve.* Akkoris kitalálunk valamit. *Csendesedik végül el és előhúzza pálcáját, megtalálva végre annak ruhájában levő rejtekét. Visszalép hozzá, remegő kézzel közelebb vonja a fiú fejét és megcsókolja. Ennyire megkínzott, édesen keserű, csekély reménnyel fűszerezett csókot még talán soha nem váltottak. Elenged és máris Simon elé lép.*
- Stupor! *Keveset tétovázik és talán kicsit sajnálja is, hogy ezt kell tennie, lelke legmélyén. De megérdemli. Mélyet sóhajt és jól hallhatóan felzokog, felgyülemlett dühe csak most tör ki. Visszakanyarodik Mikához és szinte ráveti magát a fiúra.*
*Vége a nagy összejövetelnek, Moranskiék is hazamentek, meghagyva Alexandra szüleinek, hogy mindent simítsanak el. Ezért is trappol most lefelé a lépcsőn Dimitrij és Sonja. Kb abban a pillanatban érnek le amikor a lány már Mika menedéket nyújtó karjait keresi, Simon pedig elkábítva fekszik a földön. Gúnyosan felnevet.*
- Úgy tűnik szépen lerendeztétek egymás között... Begor! *A manó megjelenik, az apa pedig elviteti vele a szőke fiút, ezzel kivonva őt az eseményekből, megtette amit kellett, mostmár csináljon ami akar, várja a napot amikoris elveheti a lányt. Karbafonja kezeit, pálcája jól láthatóan nála van, félszemmel Sonjára néz, de alapjában a párt figyeli.*
*Leérkezik férjével, felvonja szemöldökét a látottakon, Simon ájulásának nem túlzóttan örül, de annak plánesőt nem, hogy Lex és Mika így összeborulva együtt vannak. Elnézi ahogy a házimanó kiviszi Simont, aki valószínüleg miután felébredt hazamegy és jó ideig nem bújik elő a Szófiai házból.*
- Megható... *Hangja hidegen cseng, mint a jégcsap oly fagyos és éles. Szintén nála van pálcája és egy pöccintéssel szét is rebbenti a galambokat.* Ezt a kis jelenetet elnézve tisztában vagytok vele mia helyzet. Sajnálom. Elhihetitek. De Mika, be kell lásd, ez a család akarata, mi már évek óta döntöttünk a sorsuk felől. *Magyaráz nyugodtan, majd a lányra pillant.* Jobb lesz ha te is elfogadod. Már elakartuk mondani, meglepetést szerettünk volna okozni, mert végólis kedvelitek egymást, vagy már csak kedveltétek... De akkor írtál a kettőtök kapcsolatáról és, hogy együtt vagytok, méghozzá jegyben jártok... *Felnevet.* Nem eszik ilyen forrón a kását. *Vonja fel szemöldökét és vár valamiféle reakcióra, hogy tudja milyen hosszú pórázon vezesse tovább a dolgokat.*

Vendég

*Haggya hogy Simon válaszoljon az igazat megvallva még mindig dühös de mintsem a fiura inkább a tehetetlen helyzetre viszont akkor se tud úgy nézni a srácra, mint régen valahogy a belsőből fakad tudván hogy lehet ő lesz a férje annak akit ő szeret. Az arcán végig simító kézre még vörösebbek lesznek a szemei*-Nem hasztalan nem fogom hagyni*mondja gyengéden majd figyeli ahogy Lex és Simon beszélgetnek*-Nem lehetetlen semmi tehetünk ellene valamit* mondja erőteljesen szinte ordít de nem a srácra inkább csak maga elé*-Ez ... ez nem lehet hogy így érjen véget*mondja kicsit zihál de most főként Lexre néz, ahogy látja hogy őt hogy érinti a srácba is egyre csak nő a szomorúság, amikor látja hogy Lex valamiért kutat közelebb megy és lassan megfogja a lány kezeit nem erősen csak határozottan fejét kicsit lejjebb hajtja*-De igen, ez történt de nem fogom hagyni*mondja és kezei felcsúsznak a vállára, jobb kezével végig simít az arcán*-Nem szakíthatnak szét vissza megyünk a suliba aztán ...aztán nem jövünk vissza valamit kitalálunk elmegyünk Finnországba és soha nem találnak meg*mondja bár közbe ő maga is remeg miközbe beszél, közbe Simon fele néz*-Ha mindannyian ellenkezünk nem tehetnek ellene....*mondja bár most gyengébben szól mint eddig mégis keresi a kiutat node mit lehetne tenni egy család ellen? Sőt ezesetbe két család ellen akik úgytűnik mind ellenük vannak,*~csak add hogy legyen valami kiút vagy valami.....~*nem tud össze függően gondolkozni most ahhoz oskminden történt túl sokminden*

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 3:03 pm

- Hidd el akartam tenni ellenne, ellenkeztem, könyörögtem az apjának és az én apámnak, hogy ne! Mert nem akarom elvenni, de... Hasztalan. *Mondja őszintén, kevés ő két család gondosan elkészített ördögi tervei ellen. Ahogy visszaültetik Lexet, érzi hogy felgyorsul a szívverése, talán a lánytól jobban fél, mint Mikától. Sőt, biztosan.*
- Fél órája se. *Jobbank látja, ha gépiesen válaszol a kérdéseire, és igyekszik nyugodt maradni. A pár közti beszédbe nem szól bele, csak csendben hallgatja őket, majd amikor rá vetül a cselekmény fonala, kissé elakad a lélegzete. A lányra emeli lassan tekintetét, kissé meggörnyed, ajkába harap és nézi a távolodó alakot.*
- Nem... Nem hülyeség. Úgy van ahogy Mika mondja, szóról-szóra. *Érzi, hogy nincs elég levegője, hogy mindjárt itt esik össze.* A szüleink... Már nagyon régóta eltervezték, hogy te meg én... Hogy összeházasítanak minket. De bejött Mika a képbe, ezt csak a te leveledből tudták meg. Dührohamot kaptak és kieszeltek egy tervet, hogy... Hogy csak az ő akaratuk teljesüljön és most... Itt vagyunk. Az ebéden Dimitrij kettőnkről beszélt, ekkor ájultál el, Rita már ellátta Mika baját, minden zökkeőmentesen zajlott. Lehoztunk titeket ide, én... Alexandra... Nagyon sajnálom. *A végén már teljesen akadozva beszél, a téboly szélén táncol.*

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 2:40 pm

*Csak azon kapja magát, hogy két kar is húzza lassan felfelé, felváltva járatja tekintetét a fiúk között, s amint újra a padon érzi magát, belekapaszkodik és vesz egy mély levegőt.*
- Nem, egyáltalán nem érzem jól magam. A fejem... *Kap hozzá és végigsimít rajta, összeszorított szemekkel.* Mintha robbani készülne és... Mióta vagyunk itt? *Nem tud semmiről semmit, hogy hogyan kerültek ide, mi történt az ebédlőben.*
- Előadás? *Emeli tekintetét Mikára, s csak ekkor konstatálja igazán miféle állapotban van a fiú.* Te jóég, mi történt veled? *Simít végig könnyes arcán aggodalmasan.* Mi? Mi az, hogy nem? Ezt honnan veszed? *Vág értetlen pofát, türelmetlenséget érez és idegességet, hogy nem tud semmiről semmit, hogy csak annyira emlékszik, hogy ey pár fekete harisnyával küszködik a szobájában.* Hogy mit csináltak? *Csattan fel, úgy tűnik kezd jobban lenni.* De jól érzed magad, igaz? Elkábítottak? Azért... *Kap ismét buksijához, elkerekdett szemekkel, döbbenet. A fiú következő megállapítása hallatán egy gyanakvó mosolyféle húzódik ajkaira, úgy pislog Simonra. Kicsit oldalra biccenti a fejét, próbálja összeszedni gondolatait, emlékeit és alig bírja elhinni, hogy Simon...* Ez hülyeség. Mond Simon, ez ugye hülyeség? *Pattan fel helyéről.* Túl sok mézbort ittunk és most... Most... Nem! *Motyogja közben lépked egyre előrébb, majd felordít az utolsó szónál és feléjük fordul. Simont hitetlen, értetlen pillantásokkal bombázza és mire Mikára vándorol tekintete szemei megtelnek könnyekkel, a fejét csóválja és mindent bevet azért, hogy most ne készüljön ki. Lehet csak félreértették, lehet az egész csak... Földbe gyökerezett lábakkal áll méterekre a fiúktól, mereven, feszülten, keze pálcája után kutat.*

Vendég

*Amikor ott áll még mindig azon gondolkozik miért nem tud tenni valamit hogy legalább neki egyszerübb legyen de nem tudja megtenni*-Az akarat..... az akarat az fontos*mondja és ilyenkor megy hátra a fallnak a válaszra lassan felemeli a fejét de most valahogy nem tud kinyögni semmit de a szemét le se veszi a fiurol, ilyenkor valószínüleg senki nem tudja elmondani mi jár a srác agyába valahogy próbál szembesülni a helyzettel egészen addig nem is rezdül a pillantása ameddig amikor hallja a puffanást egy kissebb lökettel ő is elindul a lány felé, látja hogy Simon is de most nem is akar balhézni bár az biztos hogy már nem tud ugyan olyan szemmel nézni a srácra mint eddig*-Van egy olyan érzésem hogy igen, második helyszín de a bulit inkább előadásnak nevezem,*mondja miközbe a másik oldalrol próbálkozik a segítség nyújtással, az arca még mindig ugyanolyan zilált mint eddig de most nem törődik vele hogy ki hogy látja, közbe próbálja össze szedni a gondolatait hogy beszéljen*-Tudod azt hiszem hogy a szüleidnek mégse jött be az ötlet miszerint el szeretnélek venni*mondja egy savanyu mosollyal de eléggé gyenge a hangja*-Úgytűnik téged elkábítottak engem lebénítottak és most itt vagyunk úgytűnik bele sétálltunk a kelepcébe*mondja közbe próbál szelíd mosollyal beszélni a lány felé és még mindig a kiutakon gondolkozik*~nem fogjuk engedi hogy ez legyen vissza megyünk nem tehetnek semmit~*gondolja kétségbe esetten*-De azt hiszem már kinézték neked a megfelelő párt aki szintén itt van*pislant fel Simon felé de nem sokáig utána ismét a lányra néz*-Nem fáj semmi hogy vagy?*kérdezi lágy hangon egyszerüen nem akar tudomást szerezni róla hogy ez történt. Pedig igen...*

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 1:53 pm

*Nem lepődik meg Mika reakcióján, hogy odakeni szépen a faloz, már várta ezt a percet, bár fél. Kicsit fél. Nem ellenkezik, hisz mindezt megérdemli, le sem bírja fejteni magáról a fiú kezeit, nem is próbálja, a remegő ajkak, az ostorozó szavak megbénítják. Merőn néz rá, kidülledt szemekkel, a rászegeződő pálca már csak hab a tortán.*
- Akartam tenni ellene. De még ilyet nem hiszem, hogy túléltem volna. *Halkan,remegve beszél és csakis az arcán levő hegre utalhat. Igen, gyáva volt és nem mert ellenkezni Dimitrijnek és mentette a bőrét tudván, hogy ez lesz belőle. Ahogy elereszti, egy mély sóhajt hallat. Látja, hogy a fiú sír, fel sem foghatja igazán bánatát, de a potyogó könnyek... Ajj... Idegesen a hajába túr. Ennyire, ennyire... Lbszta.*
- Nem úgy, mint te. *Ez a válasza. Azt hitte úgy még senki sem szerette a lányt mint ő. Csendben, észrevétlen, tűrve a megalázatásoknak. De most rá kellett jönnie.. búzaszemnyi az ő szeretete és szerelme Mikáéhoz képest. Barna tekintetét egy pillanatig se veszi le a fiúról, bár minnél tovább nézi szenvedését, annál inkább érzi, hogy egy gerictelen féreg, és amit tett sosem fog bocsánatot nyerni. Már szóra nyitná ajkait, amikor puffanásra lesz figyelmes, odakapja tekintetét és az álom és ébrenlét között vergődő lányt pillantja meg amint a padról leesve a földön terül el. Rögtön odasiet hozzá és próbál neki segíteni a feltápászkodásban. Hatalmas szorongást érez, nem mer és nem bír Lexi kérdéseire választ adni, pedig tudna.* Jól érzed magad?

Tárgy: Re: Oroszország Vas. Dec. 28, 2008 12:43 pm

*Ébredezik. A bájital hatása lassan kezd elfele múlni, ő pedig iszonyatos fejfájást érez már abban a percben amint visszanyeri tudatát. Összevont szemöldökkel, lassan fejéhez emeli kezét és homlokát kezdi tapogatni, mintha egy léccel csapták volna szembe. Gőze sincs hol van, mióta van itt és kik vannak körülötte. A fiúk beszéde rendkívül halknak tűnik, meg sem próbálja még kinyitni szemeit, ilyet még soha nem érzett, ekkora fájdalmat. Inkább igyekszik normális állapotba zötykölődni, hogy legalább hallja azt ami körülötte történik. Mika érintését nem észleli, mivel az még akkor történt amikor mélyen aludt. Összeszedve erejét lassan megmozdul, a keskeny pad eléggé előnytelen, átfordul a másik oldalára de ezzel csak azt éri el, hogy lefordul a poros, kőpadlóra. Legalább ez a landolás kicsit "felébreszti".*
- Óóó... *Nyögi, ahogy felkönyököl és szemeit is végre kinyitja. Minden homályos, mintha egy fátyol lenne szemeire borítva. Pislog párat, próbálja beazonosítani a helyszínt és az embereket, körbenéz.* Mi-mit keresek a pincében? Ez a buli második helyszíne? *Kérdi halka, motyogva, ahogy kezét ismét a homlokára tapasztja és végre felismeri az alakokat. Mikát ahogy a falnál gubbaszt, látszólag kikészülve és a tőle pár méterre levő Simont, szintén ramaty állapotban.* Mit csináltok? *Kérdi pár perces fáziskéséssel, majd a padba kapaszkodva igyekszik felállni, de egyenlőre nem bír mozdulni.* Mit csinálunk mi itt? Mi... Mi történt? *Megannyi kérdés melyre sűrgősén választ vár. Rossz érzés... szörnyű érzés kezd úrrá lenni rajta. Rosszabb, mint a fejét súlytó fájdalom.*

Vendég

*A legnagyobb baj mégis hogy a fiunak volt ideje össze szedni a gondolatokat. A heg, a bűnbánat nem lehet álca de most sajnos ez nem hat Mikára valami megdőlt benne amit reménynek hívnak legalábbis most teljes a reménytelenség és a fiút is bűnösnek látja a szemébe ahogy az anya elhaggya a pincét a fiú lassan feláll és oda sétáll az alvó lányhoz lágyan végig simít a haján majd kezét a szeme elé helyezi egy darabig csak nézi majd lassan elmosolyodik de a mosolybol grimasz lesz melynek a végén már elkezd remegni a srác ajka is Simon felé néz de a tekintete inkább csalódottságot mint dühöt sugároz, viszont a fiuban is elszakad valami ráfog a srác gallérjára majd oda tolja a falhoz *~jó ég miért nem tudom legalább rajta kitöléteni a mérgemet miért nem?!!!~*szinte üvölti a benti hang közbe előveszi a pálcáját és a fiú feje felé szorítja*-Ennyi. Ennyivel lerendezed. Tudod és bánod? Nem az a fontos hogy minek nevezed magad *hangja szinte emeletesen hangosodik míg az utolsó mondatot már szinte ordítva mondja*-Tehettél volna ellene *mondja a végén majd elnémul a pálcát is lejjebb ereszti de a fiú gallérját még nem ereszti el lehajtja a fejét most zokog bár nem sokan látták ilyennek egyszer tett ilyet azóta soha*-El nem tudod képzelni mit tettél ezzel,*lassan felemeli a fiura a tekintetét a szemébe mintha valami kihúnyt volna*-Csak annyit mond meg*néz közbe hátra a lányra majd ismét Simonra*-Szereted?*a hangja a végén már suttogássá halkul de a szemével nem engedi el a fiú szemét és reméli hogy az ő szeme se fog megrebbenni, közbe azon gondolkozik miféle kiút lehet de nem talál semmit most valahogy minden elszáll, majd erőtlenül elengedi hátra lép pár lépést egyenesen a falnak veti a hátát ahol lecsúszik majd a kezébe temeti a fejét*-Nem az nem lehet hogy ez legyen a vége, nem hagyom.....

\\fagy\\

Tárgy: Re: Oroszország Szomb. Dec. 27, 2008 9:04 pm

*Leteszik hát Lexit a padra, közben találkoznak a felfelé caplató Ritával és Sonja is magukra hagyja őket.* ~De rohadt kedves. Most akkor tutira szétcseszi az agyam.~ *Nyel egy nagyot és nem tágít az alvó lány mellől, nagy, kétségbeesett szemekkel mered a szitkozódó és dühöngő Mikára. Rohadtul érzi magát, aminem is csoda.*
- Tudom. *Mondja egyszerűen, mert az. Most szembesül csak igazán tettei következményével. És ez nagyon fájó.* Minek? Mond, minek neveztem magam? *Na erre aztán felettébb kiváncsi. Hangja remeg, ahogy tagjai is. Figyeli a lassan összefele omló fiút, egyre jobban mardossa a bűnbánat, de már nem tehet semmit. A lavina elindult.* El sem tudod képzelni mennyire... bánom. *Nyögi ki, nem bírja a fiú tekintetét, az alvó lányra néz, s szíve mégjobban szakad.*

Tárgy: Re: Oroszország Szomb. Dec. 27, 2008 7:53 pm

*Eszméletlenül hagyja magát vonszoltatni le a pincébe, mi mást tehetne? Gőze sincs mi folyik körülötte, mély álomba szenderült pár percre, melyből ha megébred irdatlan fejfájást kap bónuszba és egy kis emlékezet kiesést. Remek. Ahogy Simon és az anyja leviszik, majd lepakolják az egyik lócára, szépen elterül rajta mozdulatlan, csendben szuszogva.*
*Lehurcolják hát leányzóját, kiterítik a padon, ő maga pedig kaján mosollyal az arcán felméri a terepet. Megakad Mikán a tekintete. Ezt az arckifejezést még nem láthatta a fiú, ezt az önelégült, ördögi mosolyt. Odalépked hozzá, ártatlan szemeket meresztve elnézi szenvedését, cívódását, de nem mond semmit a szavaira. Megindul a lépcsők felé, s ennyit szól vissza.*
- Ahogy elmentek a vendégek, lejövünk Dimitrijjel és szembesítünk a helyzettel. Bár szerintem elég okos vagy, tudod miről van szó... Addigis, tombold ki magad. *Egy pálcaintéssel leveszi róla az átkot és felsétál, vissza vendégeihez.*

Vendég

~annak a mocskos dögnek a nyakát saját kezüleg tekerem ki~*gondolja most beletörődve abba hogy nem tud mozogni se beszélni persze nagyon nincs jó kedve a csalódottság és a düh most eléggé eluralja a fiút közbe hallja persze a lány anyja és a bénitó boszorka szavait*~te idióta legalább vetted volna el a pálcáma~*nagyon nincs jól de valahogy most azzal próbálja lenyugtatni magát hogy ha végre megint fog tudni mozogni annak a szőkehaju elitbarbárnak ellátja a baját bár még ez is kétséges mert Lex kedveli így még jobban kétségbe esik, ez a teljes tehetetlenség státusz nála, nem tudja mit kéne tenni, legszívesebben elkergetné a nőt de úgytünik ellátja a sebét*~még törlesztünk ezért~*gondolja miközbe látja hogy vissza robog a lépcsőn, felsóhajt érzi hogy a hangja vissza jött*-Legalább nincs ekkora tömeg*mondja borúsan közbe agya állandóan zakatol*~miért vagytok ennyire alattomosak~*-miért?!!*ordítja úgytünik most hogy megjött a hangja valahogy legalább ki tudja magábol adni az idegességet közbe lassan úgytünik megérkeznek a lány és a fiú is a srác most valahogy élettelen tekintettel néz fel Simonra legszívesebben sirni lenne kedve vagy ordítani vagy ha tudna mozogni valami rosszabbat de úgytünik így semmit*-Ritka nagy tetü vagy ugye tudod?*kérdezi egy kissebb mosollyal, de ebbe a mosolyba valahogy semmi öröm nincsen, most úgy néz a fiúra mint ha nem is ember lenne hanem valami sokkal rosszabb*-És még te nevezed magad..... *nem tudja befjezni kicsit felszipog de sírni akkor se fog bár a szemei vörösek valahogy most egy határon van csak azt nem tudja még hogy a kétségbe esés vagy az ideg össze omlás határán, közbe inkább szelíden lenéz a lányra*-Azért remélem most boldog vagy*mondja miközbe lassan elfordítja a pillantását mivel a fejét nem tudja most inkább cska némán próbál urrá lenni az érzelmeken és gondolkozni a lehetséges kiutakról*

\\Fagyog a magyogó alias fagy Razz

\\

Tárgy: Re: Oroszország Szomb. Dec. 27, 2008 4:16 pm

*Erre nem számított, hogy Rita megharaptatja Mikát Lippivel, kicsit meg is rezzen a jelenet láttán, aztán minden szinte felgyorsul. Alig mer Mikára nézni, inkább kerüli is őt tekintetével, tudja, hogy ezzel egy életre megutáltatta magát vele. Alexandra is kibukik, igyekszik őt megtartani nehogy lezuhanjon a padlóra. Dimitrij felé biccent, hogy minden rendben, ám ekkor már mellette is terem Sonja. Nem szól semmit, mintha ólmot öntöttek volna a torkába, némán kitámogatja a lányt az ebédlőből, maguk mögött hagyva a máris pletykáló, az eseményeken csámcsogó vendégeket. A pincéig tehát meg sem állnak.*
*Neki ebből sok haszna ugyan nincs, de hát jórokoni viszony miatt miért is ne segíthetne nekik? Hisz annyira jó móka ez már... Csúnyán vigyorog Mika szenvedésén, és ahogy kiérnek az ebédlőből, már nevet is, kárörvendően.*
- A-azt hi-hited a tied lesz, mi-i? *Kuncogja, s rángatva szegényt viszi máris lefelé egy sötét ajtón át, meredek lépcsőkön keresztül a pincébe. Leérve a poros, kissé túl romos helyiségre leülteti egy székre és mivel a fiú amúgysem tud mozogni, nem kötözi meg. Megharapott tagját azért ellátja, hisz ez nem volt kiadva, hogy hagyja elvérezni. Hangját is visszaadja, bár orditozását úgysem hallhatja meg senki.*
- Jö-jönnek már ö-ők is. Ö-örvendtem a-a szerencs-csének. *Ezzel pedig felrobog a lépcsőn, magára hagyva a fiút.*

Tárgy: Re: Oroszország Szomb. Dec. 27, 2008 4:06 pm

*Kicsit oldalra döntött fejjel figyeli a felálló apát, hevesen kezd verni a szive, hisz pontosan tudja mit akar mondani, de legalább túl esnek rajta és akkor végre minden úgy mehet ahogy ők szeretnék, csak ezen a családias, feszült pillanaton legyenke már túl. Érzi viszont, hogy szemhéjai lázadnak ellene. Aztán képvágás, körülbelül abban a pilanatban amikor az apa bejelenti az örömhírt. Szinte fel sem bírja fogni, tudata becsapja az ajtót, előtte pedig elsötétül a világ. Ha nem kapják el, akkor bizony lefordul a székről. Ezzel megvolt az ájulás, mit majd a szülők a nagy izgalmaknak tudhatnak be, s amikor felébred, semmire sem fog emlékezni. Mekkora kicseszés... Teljes nyugalommal sétáltak be mindketten a csapdába, az aljas terv minden egyes pontját ezzel kipipálva, véres pecsétet nyomva szerelmükre.*
*Figyeli a hatást mit elért szavaival, és minden a lehető legnagyobb rendben zajlik. Mikát elintézte Rita, ő maga is tapsol, közben int a boszorkánynak, hogy nyugodtan vigye ki, hisz a harapás nem játék. És Alexandra is elszendereg. Megjátszott, aggodalmas pillantásokat vet rá, majd Sonjára, a vendégek is hirtelen elképednek, de a ház ura hamar lecsitítja őket.*
- Nincs semmi baj. Mostanában sokat gyengélkedik a drága, és rendesen felizgatta ez a sok esemény ami körülötte leforgott. Természetes, csak egy kis pihenésre van szüksége. *Tudósítja a helyzetet, s ezt az átlátszó dumát úgy tűnik mindenki beveszi. Begor a házimanó közben felszívódott, valahol a konyha mélyén bünteti magát.*
*Ritának biccent egyett, már ő is felöltöte az elérzékenyült, aggodalmas anyuka álarcát, fel is pattan és a Mikát támogató nőhöz siet.*
- Jaj, óvatosan. Mika drágám, minden rendben? Ó, most bizots fájhat, Lippi kissé agresszív, semmi baj, ellátjuk a harapást. *Vigyorog a fiú képébe, ám csillogó szemeiben látszik a gonoszság. Odasúgja a nőnek.* A pincébe. *És ekkor már Lex is kibukik, Sonja maga is szinte az ájulás környékére taszítja magát, annyira megijed. Legalábbis látszólag, odarohan lányához.* Ó, kedvesem... *Mivel Dimitrij mindent elmagyarázott, ezért ő nem fűz mindehhez semmit. Felkanalazza a lányt és Simon karjaiba segíti át.* Segíts, légy szives. *Ha minden igaz elindulnak vele, egy másik ajtón át, bár ugyan ooda fognak jutni. A pincébe. Miután pedig lepakolták Alexandrát, ő szépen visszasétál, mint aki jólvégezte a dolgát és adja az örömanya szerepét, egészen a vendégek távozásáig.*

Vendég

-Nem félek ameddig itt vagy*mondja mosolyogva majd jön a csend valahogy túl összetett ez az egész valahogy mintha minden el lenne tervezve amikor Lex felé néz látja hogy álmosodik vissza is akar nézni de valami furcsa dolog történik nem reagáll a teste*~mi a fene ez... ~*gondolja érzi ahogy a pulzusa egyre feljebb és feljebb emelkedik közbe hallja az apa beszédét de ő próbálkozik a mozgással*~mi a fene történt Zorrat?~*Üzeni a daimonnak mire csak a morranást hallja vissza*~nem tudom de valami nagy gáz van~*ez mégjobban nem nyugtatja meg a srácot majd hallja az apa mondatát na akkor hűl el benne a vér szemgolyóját próbálja Simon felé irányítani mivel a teste többi része valahogy nem engedelmeskedik. Megpróbál megszólalni de hang nem jön ki a száján*~ezt megbánod te... Hogy lehettél ekkora tetü?~*mivel nem tud beszélni ezek a gondolatok járnak a fejébe most valahogy úgytünik lehullt a lepel*~hogy lehettünk ennyire buták, szépen belesétáltunk mint egér a kelepcébe, de hogy ismerhettem ennyire félre a szüleit, hülye voltam~*most már úgytünik kár magát szídni de tudja hogy ha vissza kapja az irányítást még nagyon megfogja valaki ezt bánni. A szomorúság és a méreg legrosszabb keverékét éli most át és hogy hogy lehetett ennyire optimista közbe érzi a harapást a kezén*~Zorrat csinálj valamit a jó égbe~*üzeni de úgytünik nem igazán kap választ valószínüleg a daimonnal is ugyan ilyen problémák lehetnek legalábbis az apró morranásoktol erre igazodik, közbe látja hogy Lex elájul a szemei kidüllednek máramennyire tudnak megijedt nem is kicsit reméli hogy a szülei nem tettek vele semmi rosszat*~bármit csak ezt ne...~*közbe már érzi hogy rángatják fel, az a nő volt aki mellette ült úgytünik lassan kezd neki össze állni a kép*~te kis boszorka úgytünik te is a terv része voltál de hogy lehettem ennyire figyelmetlen?~*gondolja úgytünik most nagyobb bajba vannak mint eddig nem is tud mást tenni így úgytűnik eggyüttesen mennek ki a teremből, Mika bármennyire is próbál ellenkezni maximum gondolatba tud csak mert a teste nem engedelmeskedik. Most ráfaragott, de nagyon*