Holdfény sétány

Tárgy: Holdfény sétány Kedd Dec. 23, 2008 6:29 pm

First topic message reminder :

Nellond Varázslófalu, ami meglátszik a legtöbb helyen. Ez a sétány sem szokványos, nem olyan, mint az átlagos kis mugli városokban levők. A főtérről indulhatsz el rajta. Macskaköves útja kicsit ugyan kényelmetlen, de mégis épp ebben rejlik a varázsa. Egészen a városka parkjába torkollik a sétáló utca. Nevét nem véletlenül kapta. Árnyas, fákkal határolt, meseszép hely, még a nap fényét is furcsán haloványan szűri meg, ezért olyan, mintha épp telihold lenne, van fény, de mégis kicsit misztikus, romantikus. Amikor pedig süt a hold még szebb itt, az égitest fénye olyan módon törik meg a fák levelein, mintha csak valamiféle szikrázó tükörrel irányították volna ide, néhol egészen csillog, mint valamiféle csillámpor.
Jópár padot is láthatsz útközben, ahogy sétálsz, melyek természetesen mágikusan védve vannak az időjárás viszontagságaitól. A hó nem olvad rájuk, nem lesznek vizesek. Sőt, amikor esik az eső, furcsa, láthatatlan burok képződik a sétány felett, így védve azt a víz károsító hatásától. A padok mellett természetesen akadnak szép folyton nyíló virágok, és az egész sétány házak között kanyarog, így nem kevés kirakat, és bolt is nyílik innen, tehát nézelődni is lehet nyugodtan, aki arra vágyik.
Lassú, kényelmes sétával úgy egy óra alatt juthatsz át a parkhoz, ha ezen az úton indulsz el a Főtérről.

Vendég

- Na szép, így akarjon neked viccet mesélni az ember! *Szól vissza ugyanolyan flegmán.* - Miért, a hercegkisasszony talán azt hitte, Londonban van, a királyi családnál? Ejnye, igazán sajnááááálom, hogy ki kellett ábrándítanom... *Az énekesre csak félredönti a fejét.* - Miféle kornyikásról beszélsz te? Ahogy téged elnézlek, valami menő mugli. De persze, hiszek neked, egészen biztos, hogy már tizenkilenc évvel ezelőtt is nagymenő volt, az aranyvérű szüleim pedig rajongtak érte, ezért neveztek el így. *A kiképzést pedig ő is bírja. Mikor Amanda felé veti magát, annyi reflexe még van, hogy oldalra vetődjön... Ezt a vetődést szabályozni már nem tudja, így elég csúnyán gurul le a padról, de felszisszenve tápászkodik fel. A nyalókát persze kiejti a kezéből, az a porban landol. Leporolja magát, miközben nevet, de hátrál.* - Na persze, feljelentessz, mi? Egy Redrick-et? Ugyanmár, még azelőtt elengednek, hogy bevittek volna, kisvirág! És megtámadlak? Hozzád se nyúltam... és ezek után nem is fogok. *Magában még szép jelzőkkel is illeti a lányt, de kívül már csak legyint.* - Na további remek napot. *Köszön el, és eltűnik valamerre a szórakozónegyed felé.*

Vendég

*Csak némán hallgatja a viccet, majd a végén felvont szemöldökkel néz a fiúra.*-Nagy cucc..*mondja, majd ugye nem tud a fiúnál kapálózni, mert az is felugrik a padra. Amikor a fiú hercegnőnek nevezni csak flegmán vállat von.*-Nellond mi?*moropgja a lány, majd csak odamegy a fiúhoz.*-Justin? Még az énekes nevét is koppintod?*morogja a lány, majd felugrik a fiú mellé. Csokoládé barna szemeivela fiút kezdi el nézni, majd egy hirtelen mozdulattal a fiúra veti magát. Őt aztán nem érdekli, hogy a földön kötnek ki vagy sem. Bírja ő a kiképzést. Nem egyszer verekedett már.*-Feljelentelek te bunkó..Nőket támadsz meg..*mondja a lány, miközben próbálja a földre döngölni a fiút.*

Vendég

- Pedig szerintem a tacskó igenis hosszabb. *Kötözködik még csakazértis, majd elmeséli a viccet.* - Szóval két pitbullt sétáltat egy fószer. Egyszer csak meglát egy tacskós gazdit; gondol egyet és elengedi a pitbullokat. Azok persze azonnal nekitámadnak a kis tacskónak, aki bátran beszáll a küzdelembe. Hatalmas, porfelhőbe burkolt, vonításokkal, üvöltésekkel, morgásokkal kísért viadal kezdődik: csak úgy repdes a szőr, fröcsög a vér. Mikor lecsendesedik a vihar, elül a por, a földön hever szétmarcangolva a két pitbull, a tacskó pedig fáradtan, de büszkén tekint a gazdijára. A pitbullos fószer alig látva a dühtől így szól: - Miféle fenevadja van magának?! Van fogalma arról, hogy ezeknek a pitbulloknak darabja 2000-be a került? - Hát először is: minek engedte el őket? Másodszor: az én tacskóm 20 000-be került! - Na, ne hülyéskedjen! Egy tacskó?! - Igen: 8000 volt a krokodil, 12 000 a plasztikai műtét... *Meséli a viccet, elváltoztatva a hangját, hogy érződjön a pitbullos fószer meg az öreg közötti különbség. Aztán ugye elszedi a nyalókát.* - Kicsit eltévedtél, hercegnő, ez Nellond. *Nevetgél, majd mikor az felugrik a padra, akkor ő villámgyorsan ugrik fel a szemben lévőre, hiszen ha minden igaz, akkor a sétány mindkét oldalán vannak padok.* - Justin. *Veti oda azért a nevét is, ha már kérdezték.* - Pont annyi, mint eszed! *Ölt nyelvet a lányra, újabb klisét hangoztatva, de most ez érdekli a legkevésbé.*

Vendég

-Az tacskó, de mit fitymálod...*mondja a lány, majd, amikor a fiú vidáman megkérdezi a viccet csak megrázza a fejét.*-Krokodil. az adok neked mindjárt, olyan krokodilt..*duzzogja a lány, aztán, amikor a nyalokát kielemelik a kezéből felvonja a szemöldökét.*-Üdv Londonban.*mondja a lány, majd csak felpattan apdra és, ha mindenigaz most jóval magasabb a fiúnál.*-Add csak vissza!*mondja a lány, majd leugrik a fiú elé. Próbálja elérni a kezét.*-Egyébként neved az nincsen ficsúrkám?*teszi fel a kérdést, miközben próbálja el halászni a nyalókát. Egyenlőre kedves. Márha ezt egyáltalán kedvesnek lehet nevezni. A kérdésre flegmán megvonja a vállát.*-Közöd?*mondja a lány. Joker pedig csak a pad alól pislog a két fiatalra.*

Vendég

- Ez tacskó? Azt hittem, az hosszabb... *Néz végig a kutyán enyhén fitymállóan. A furcsa az, hogy nemesi ruhában van, előkelőben, de korántsem úgy viselkedik, mintha az lenne. Szíve szerint a szakadt farmerjét vette volna fel egy inggel, de hát a palotanegyedből olyan szakadtan úgy hajítják ki, hogy a lába sem éri a földet... Na meg előkelő, aranyvérű családhoz is illik nemesi öltözetben menni látogatóba, pláne, hogyha az ember Nellond egyik alapítócsaládjához tartozik. Úgy a szülők is sokkal kevésbé húzzák a szájukat a fiuk... barátját látva.* - Áh, nem, kössz, nekem hosszabb kéne, vagy legalább zöldebb, hogy el tudjam adni krokodilként. Tényleg, azt a viccet ismered? *Kérdezi még mindig vidáman.* - Milyen ízű? *Kérdez rá hirtelen a nyalókára, majd egy hirtelen mozdulattal odahajol, és kiveszi a lány kezéből, már ha az nem rántja el... De nagyon hirtelen mozdul, hogy nehezebb legyen kivédeni. Ha el tudja venni, úgy tesz, mintha megnyalná, de persze nem teszi.* - Hm, egészen finom. Édes... ugye, Amy? És mi járatban erre? *Ha a lány visszavenné a nyalókát, szándékosan arrébb, vagy feljebb tartja, szóval incselkedik vele, nem adja vissza.*

Vendég

*Csak felvont szemöldökkel figyeli, ahogy az emberek sétálgatnak.*~Itt mindenki, olyan ficsúr..~*gondolja a lány, amjd, amikor ráköszönnek félre billenti a fejét. Úgy pislog ki a kalapja alól.*-Szasz.*mondja, miközben kiveszi a nyalókát a szájából, majd a fiúra néz. Senki meg nem mondaná róla, hogy a Nezabarba jár. A kérdésre csak bólint.*-Ja az enyém. Tacskó*válaszolja, miközben csokoládé barna szemeivel végignéz a fiún.*~Biztos valami nagymenő.~*gondolja, majd egy cserfes mosoly jelenik meg az arcán.*-Megveszed?*teszi fel a kérdést. persze nem gondolja komolyan. Semmi pénzért nem adná, oda.*-Egyébként Amanda Goldwin vagyok..*mondja a lány, na igen egy aranyvérűcsodálkozhat, hogy ez a lány is Goldwin. pedig az nagyon is az. Bár ő maga nincsen tisztában vele, hogy gazdag felmenői vannak apai ágon. Mindenesetre a lány leveszi a kalpját, amjd úgy néz a fiúra.*-De hívj csak Amy-nek mindneki úgy hív.*teszi hozzá, majd odahívja magához a kutyát.*

Vendég

*Valami vidám dallamot fütyörészve sétál a sétányon, elvégre a sétány arra való, neeeem? Nemrég eső volt, így pocsolyák tarkítják ezt a bizonyos sétányt, ő pedig vidáman ugrálja át őket. Hogy mire ez a fene nagy jókedv? Fene nagy jókedve van most, az egyszer biztos. Hogy csak úgy magától, vagy valami kiváltotta, az már egy másik kérdés.* - Halihó! *Köszön rá vidáman a szembejövő lányra.* - Aranyos kutya, a tiéd? Milyen fajta ez? *Érdeklődik, miközben a napszemüvegét feljebb tolja az orrán, és szürkés, csillogó szemeivel figyeli Amandát. Valóban, a bemutatkozás egyelőre kimaradt. Zsebrevágja a kezeit, és a lábán hintázik előre-hátra a választ várva, lefékezve Amanda előtt.*

Vendég

*Már egy ideje megérkezett a Kúria falai közé, ám nem bírt megmaradni. Nem, nem neki muszáj mindig az utcát rónia. Egy fekete kalapos hosszús szőkés-barnás hajú lány sétálgat Nellondban. Egytépett farmer valamint egy sima ujjatlan top van rajta. A lány mellett egy paró tacsi is szaladgál.*-Csak óvatosan Joker.*mondja, a lány, miközben a szájába töm egy nyalókát.*-Holdfény sétány? Na, de hol a hold?*kérdezi meg a kutyától, de hát választ nem nagyon kap rá. Mindenesetre csak körbenéz.*~Egész jó kis hely...Jobb, mint New York meg London..~*gondolja a lány, majd csak fogja magát és leül az egyik padra. Persze nem a szokványos modon.Lábait felkapakolja ő maga pedig a háttámla részre ül fel. Kalapját a fejébe húzza, amjd úgy nézelődik tovább.*

Vendég

*Figyeli a szemöldökfelvonásokat, és igazából nem tetszenek neki... a mosoly viszont annál inkább. Ivan hirtelen talpra ugrik.* - Koránra. *Javítja ki reflexből, mert érzi, hogy már elmúlhatott éjfél. Mindenesetre ő is felkel, és végighallgatja a másik férfi szavait. Normál esetben most sértődötten ellenkezne, hogy ugyanmár, azért a sétányról csak haza tud menni egyedül... Most viszont eszében sincs, csak gyászos arcot vág.* - Igazad van, nem kellett volna ilyen sokáig kimaradnom... Ilyenkor már veszélyes átvágni a fél városon... Valóban lenne számomra egy szabad vendégszoba? Lekötelezel vele. Majd reggel magyarázkodok a bátyáimnak. *Mosolyogva biccent, majd elindul Ivan mellett a Kovalenko ház felé, a... vendégszobában aludni.*

Vendég

*Abszurd képsor, de többé-kevésbé alighanem ez is játszódna le, ha Justin menne árulkodni. A fiú közelebb húzódik hozzá, ő meg csak felvonja a szemöldökét, érdeklődve hallgatva a szavait. Kicsit érdeklődve vonva fel a szemöldökét az "önszántamból megyek hozzád"-részre. Félig-meddig arra is számított, hogy a fiú nem fogja többé az ő szolgálatait keresni, de... nos, úgy tűnik, hogy igen, sőt, az enyhe kifejezés. Amikor Justin mondandója végére ér, csak féloldalasan elmosolyodik, majd csak talpra löki magát.* - Későre jár, és ha jól tudom, a Redrick-ház messzebb van innen. Nem túl biztonságos egy unatkozó nemesfiúnak ilyenkor Nellond utcáit róni, és téged ismerve bizony útba ejtenél kevésbé biztató utcákat is. A Kovalenko-ház viszont közel van, és elég nagy... nincs kedved hát az éjszakát ott tölteni? *Közben szemüvegét a helyére tolja - igen, éjjel, hátranéz, elmosolyodik, és jóformán választ sem várva elindul hazafelé.*

Vendég

*Felemeli a fejét, mikor lelki szemei előtt élesen megjelenik chibifigura-önmaga, aki rohan Ivan chibifigura-szüleihez árulkodni, akik szörnyülködnek, majd Mrs-chibifigura-Kovalenko elájul, utána kitagadják chibifigura-Ivant, akit chibifigura-Allan meghív magukhoz, chibifigura-Justin pedig vidáman fogadja... Aztán megrázza a fejét, és villámgyorsan elhessegeti az abszurd képsort. Visszarángatja magát a jelenbe, a valóságba, és a szavakra végre Ivanra néz. Közelebb húzódik a padon, majd megvonja a vállát.* - Hát... Az igazság az, hogy én ígyis-úgyis önszántamból megyek hozzád... Csak munkaidőn belül fizetni is kell. Én meg annyit költök a mulatóban, hogy ha így folytatom, Julian a végén még kitagad... *Elhúzza a száját, kis szünetet tart, majd folytatja.* - Úúúgyhogy... azt hiszem, csökkenteni kellene az efféle kiadásokat, és az unatkozást, pontosabban annak megszüntetését munkaidőn kívül - is - végezni. Mondjuk... most. *A végét szinte elharapja, az utolsó két szó alig érthető... de sejthető.*

Vendég

- Azt biztosra veheted, hogy úgy kitagadnának, mint a huzat. *Bólint, de láthatóan nem nagyon zavartatja magát emiatt.* - És tudom, hogy befogadna... már mondta. *Justin következő szavait félrebiccentett fejjel hallgatja végig, halvány mosoly játszik az ajkain.* - Valóban, a napjaim nagy részét végigunatkozom. *Az ő hangja viszont tényleg, teljesen, százszázalékosan könnyed.* - Én nem utasítanám vissza. A kérdés itt rajtad áll. Elvégre, amikor dolgozok, akkor mondhatod, hogy csak egy egyszerű, mezei prostituálthoz mész... de így... nem igazán. *Mosolyog töretlenül, feje még mindig félrebillentve.* - De mint mondom. Rajtam aztán nem múlik.

Vendég

*Lehanyatlanak a karjai Ivan szavaira.* - Jogos... *Motyogja félig lehajtott fejjel, majd felpillant.* - Na és, mi lenne, ha mondjuk hirtelen kiderülne? Kitagadnának? Allan tuti befogadna hozzánk. *Forgatja a szemeit, de hogy ő ahhoz mit szólna... Nos, az egészen más tészta. Aztán hümmög, mikor választ kap. A körmeit nézegeti, mintha annyira érdekesek lennének, miközben könnyed hangon igyekszik csevegni.* - Igazából nem is tudom, miért kérdeztem. Hiszen te csak unatkozol... És ha unatkozol, akkor azt folyamatosan teszed, nem csak munka közben. Fogadni mernék, hogy munkaidőn kívül sem utasítanád vissza a... társaságom, nemde? *Szeme sarkából néz csak Ivan felé. A hangja egészen elcsuklik a végére, de befejezi a mondatot. Mintha csak érdeklődne, minden hátsószándék nélkül.*

Vendég

*Elmosolyodik... pontosabban még mindig mosolyog.* - Ugyan már. Ha egy ember folyamatosan lázad, akkor egy idő után megszokják, és csak frusztráltan legyintenek rá. Viszont ha valakiről hosszú idő után derül ki pár dolog, nos... az nagyobbat szól. És tovább közszájon forog. *Mosolyog töretlenül. Nem, nem tervezi, hogy maga fogja kirobbantani a botrányt... mert egy szép napon lesz, azt tudja jól. De ha megtörténik, nem fog tagadni. És igen, valamilyen szinten ez a célja. És mellesleg iszonyatosan jól érzi magát közben. De nem, nem nimfomán, csak... élvezi az életet. Ha mondhatjuk így.* - Általában minden este dolgozok, pont kifogtál egy olyan napot, amikor nem mentem be. De holnap alighanem már leszek.

Vendég

*A szemeit forgatja a vigyorgásra, majd a szeme sarkából figyeli, ahogy Ivan visszavedlik nemessé. Aztán halkan felnevet.* - Unatkoztál, igen... De tudod, az unatkozásra sem ez az egy gyógymód van. Te mégis ezt választottad. *Jegyzi meg, miközben nyújtózik, és elgondolkozva folytatja.* - Unatkozó, lázadó nemesifjú... De te csak titokban lázadsz. Rólam mindenki tudja, hova járok és miket teszek. *Elmosolyodik, majd megrázza a fejét.* - Miért kerültem volna az egész helyet? Nem véletlenül akkor mentem, mikor még véletlenül sem futhattam volna össze veled... És igazából még egy ideig így terveztem, de hát... Keresztülhúztad a számításaim. *Elhúzza a száját, de Ivan láthatja, hogy nem néz rá. Fészkelődik a helyén, folyamatosan kisebb mozgásokat végez, helyezkedik, mintha nem tudná eldönteni, hogy közelebb vagy távolabb csússzon.* - Mikor dolgozol? Mármint... legközelebb. Gondolom, ma éjszaka már nem.

Vendég

- Én? Nem, nem mindig. De ha szórakozok, akkor már pompásan. *Vigyorog, majd le is huppan Justin mellé, megigazítja egy kósza hajtincsét, és közben visszaveszi a nemesi tartását. Igaz, hogy későre jár, de simán járhat még erre egy kósza nemes, akinek nem kéne látnia Ivan másik arcát. Elérte a célját, Justin felismerte, hát vissza az előző szerepet, legalábbis testtartásra, és csak megforgatja a szemeit.* - Tessék. Ayame nyíltan nimfománozott le, amikor beszélgettünk, te meg burkoltan. Na kösz. *Fújja ki a levegőt.* - Jobb dolog, vagy sem... elhiszed, hogy azért, mert... unatkoztam? *Kérdezi egy félmosollyal, Justin felé fordítva a fejét.* - Hallom tegnap Ayaménél jártál. Meg kell valljam, meglepett. Félig-meddig számítottam arra, hogy egy darabig nem fogunk látni.

Vendég

*A félbókra nem is reagál, túlságosan leköti az Ivanon végbemenő változás.* - Eltaláltad, tényleg az lenne. *Szűri a fogai között a választ, miközben előrehajol, a térdeire támaszkodva, de elvörösödik.* - És már megint pommmpásan szórakozol... Mint mindig. Remek. Örülök, hogy legalább te jól vagy. Ülj már le végre, ne hadonássz azzal a bottal. *Int maga mellé a padra.* - Mi ez? Nappal nemes, éjszaka meg a Madame egyik legfőbb munkaereje? De persze ez rögtön más megvilágításba helyezi a dolgokat. A legtöbben abban a mulatóban azért dolgoznak, mert pénzre van szükségük... ezért vállalják be akár azt is, amitől undorodnak... De te nem. Neked nem kell a pénz. Ez felveti a kérdést, hogy akkor miért csinálod? *Hátradől a padon, újra, de nem, nem mosolyodik el.* - Az élvezetért? Nocsak, a végén még kiderül, hogy ugyanúgy az élvezetért jársz oda, mint én, vagy akármelyik másik kuncsaft... De nem. Te nem vendég vagy, hanem dolgozó. Én magamnak válogatom meg, kivel töltöm az éjszakát... Te azzal, aki megvesz. Nos, azt hiszem, nekem jobb dolgom van... *Félredönti a fejét, és úgy néz fel Ivanra.*

Vendég

- Pedig határozottan nem áll rosszul. *Jegyzi meg még a nemesember Ivan, egy udvarias biccentéssel, egyszerű, hétköznapi megállapítás, még bóknak sem nevezhető... kivéve az elkövetkező változások fényében ugye. A hátratántorodásra csak félredönti a fejét csodálkozón, majd a szavakra felkacag.* - Klisés lenne azt mondanom, hogy már megtörtént, mi? *Nevet, majd ujjai között megforgatja a botját. Igen, remekül elvan.* - De ejnye, Justin... *Rázza meg tettetett rosszallással a fejét. Tettetett...? Nála ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy mit tettet, és mit nem.* - Mit mondtam, arról a mosolyról, hm? *Kérdezi, fejét ingatva, figyelve a Redrick fiút.*

Vendég

- Az, hogy meglepőbb, hogy ilyet felveszek, mint hogy errefelé járok. *Pillant végig magán ő is.* - Úgy értettem, őket - főleg Juliant - jobban zavarja, ha engem felismernek... Főleg, amikor éppen nem úgy viselkedek, ahogy egy Redricknek kellene. *Arra, hogy Allan a férfi jóbarátja, csak elhúzza a száját. Feltűnik neki a mosoly változása, de egyelőre nem gyanakszik.* - Minő véletlen... *Dünnyögi maga elé, még mindig a cigarettát taposgatva, pedig azon már igazán nincs mit. Aztán egyre jobban látja a változást, mire félredönti a fejét, és igyekszik összerakni a képet... de közben persze válaszol.* - Igen, minden bizonnyal ki fogom, kivéve persze, ha a bá... *És itt megakad. Mintha csak elvágták volna a hangját. Hirtelen összeáll az egész. Elsápad, megszédül, hátratántorodik... és a padon köt ki, fejét hátrahajtva.* - Baszdmeg, Botev. *Nyögi csukott szemmel, sápadtan, úgy, hogy fel sem fogja a szavak kétértelműségét.*

Vendég

*Jó nemeshez illik, és Ivan jó nemes nem? De. Na ugye. Tökéletes nemesfiú, kifogást egyedül a felemás szemeiben lehet találni, de hát így született, nem tehet ellene semmit, ugye? Na ugye. Végignéz Justin ruháin, mintha észre se vette volna eddig.* - Nocsak. Nem értem, mi lenne ezen a kifogásolnivaló. Feltűnik neki a hosszú szembecsukás, de amikor Justin kinyitja a szemeit, még ugyanúgy a nemesi mosoly van Ivan arcán. Semmi olyasmi, ami arra utalna... a fogadóban.* - Igen, valóban, a bátyjai jobban ismertek. *Bólint, miközben kicsit feldobja a botot, de csak annyira csúsztatja fel, hogy a közepén tudja megfogni, és az immár vízszintesen áll a földhöz képest.* - Allan például jóbarátom... éppen ezért illik felismernem a rokonait, nem? *Mosolyodik el megint, de ez a mosoly már másmilyen. Teljesen másmilyen, Justinnak mégis ismerős lehet, nagyon is. Véletlen lenne? Ó, dehogy. Ivan pontosan tudja, mit csinál.* - Viszont komolyan sajnálom, hogy eddig még nem sokat futottunk össze. Az estélyekre se nagyon jár... gondolom sajnos a következőt is ki fogja hagyni? *Beszél tovább, semmi jelét nem adja... pedig változik. A hangszíne, a mosolya, minden, az egész testtartása jóval könnyedebb lesz. Játszik, vagy most veszi fel az álarcot, vagy csak simán kicseréli egyik maszkot a másikra? Fene tudja nála.*

Vendég

*Megpillantja a szembe jövő férfit. Látásból ismeri, talán ha kutatna utána, a nevét is tudná... De nem kutat. Minek? Csak egy nemes, aki elsétál mellette. Biccent is neki köszönésképpen, az azonban nem elégszik meg ennyivel, és megszólítja.* ~ Nos... most meg már nem kell kutatni. Úgyis mindjárt bemutatkozik, ahogy az jó nemeshez illik. ~ *A szemeit forgatja, majd összecsapja a kezeit, egy pillanatra elengedve, a szájában hagyva a cigarettát.* - Gratulálok! Az első ember, aki ezt teszi szóvá. Eddig az összes többi a ruhámat szúrta ki. *Jegyzi meg kicsit cinikusan.* - Frusztrál, hogy állandóan felismernek. Bár, a bátyjaimat általában jobban... *A hajába túr fél kézzel, aztán néhány hosszú pillanatra behunyja a szemét. Ivan... Nem, egyelőre még egyáltalán nem kombinál, csak a névről rögtön bekattan neki az a másik.* - Örvendek. Nem, nem zavar. *Mondja végül könnyedén, de csak néhány további pillanat múlva nyitja ki a szemeit. Áll a férfival szemben, miközben a cigarettát inkább eltapossa. Mellettük egy pad, de egyelőre nem ül le. Viszont nem is szól semmit... amaz akart beszélgetni, akkor adjon témát.*

Vendég

*És Justinnal szemben a sétányon egy másik fiatal férfi sétál, nem sokkal idősebb a szőke Redricknél. Ami fura, mert ezt a bizonyos nemesifjút ilyenkor nem nagyon lehet erre megtalálni... de most mégis, még nem a szórakozónegyedben van. Magas, vékony testalkatú, és látszatra is méregdrága ruhákat visel. Kezében bot, szemeit napszemüveg takarja, de ő tökéletesen lát... ki is szúrja Justint. Lépéseinek mértéke nem változik, legszívesebben elmosolyodna, de azt is visszatartja, egyelőre. Oscar díjra esélyes a srác, szó se róla. Lassan odaér Justin mellé, és megáll, felé fordulva, és csak itt jelenik meg az arcán egy udvarias mosoly. Egyáltalán nem olyan, mint... munka közben.* - Nocsak, nocsak. Ritkán lehet Justin Redricket erre látni. *Mosolyog, majd szabad kezével feltolva a fejére a szemüvegét, felfedve felemás szemeit.* - Ivan Kovalenko. *Mutatkozik be.* - Ugye nem zavarok?

Vendég

*Frusztráltan sétál a sétányon, szájában cigarettával. Nem láncdohányos, nem is nikotinfüggő, de azért néha elszív egy-egy szálat... mint például most is. Néha vágyakozva pillant a padokra, amik mellett elhalad, de végül egyikre sem ül le. Egészen rendezett, normális, nemesekre emlékeztető ruhában jelent most meg... Ráparancsoltak, vagy talán valami fontosabb rendezvényen volt, és lusta átöltözni. Különböző dolgokon gondolkozik, mereng. A felkavarodott önképén, a vágyain, na meg azért a Nezabart fenyegető veszélyen is, elvégre... az akár őt is elérheti, ha nem vigyáz eléggé. Túlságosan közel van. Tehát cigarettázva sétálgat, gondolkozik.*

Vendég

*Pislog, kicsit értetlenül, de hagyja, hadd vezesse Allan. Kíváncsiság vezeti, hogy mégis hogy meg mint meg mittudomén... elvégre macska lenne a daimónja, ha lenne, vagy legalábbis macskaféle, azok meg ugye kíváncsiak, mint jól tudjuk. Hogy kíváncsiság öli meg a macskát...? Hát, ha kígyó közelébe merészkedik, megeshet. De érdekes kísérlet - eresszük össze a feketepárducot a mérgeskígyóval. Mi lesz ennek a vége...? A következő kérdésekre bólint. Igen, próbálta megértetni Chleopatrával... ha lenne egy iskoláskorú Redrick odabent az iskolában, akkor talán vele szemben egyenlő esélyekkel indulhatna a PSM-jével, de egy felnőtt varázsló ellen egy az egy elleni csatában... nehézkes. Határozottan nehézkes.*

//fagy//

Tárgy: Re: Holdfény sétány Csüt. Júl. 01, 2010 9:56 pm

- Zene... Te nem hallod? Mindenhol zene van... a szél susogása... a denevérek csipogása. Minden Zene... csak meg kell találni benne. És... szerintem ez lenne az igazi holdfény keringő. Most olyat kérek, amitől biztos, hogy besokkalsz. Bízd rám magad.
*Azzal lassan elkezdi vezetni Palmyrát. Szabályos keringőbe kezd, és ha a lány esetleg nem tudná a lépéseket, akkor is simán mehet neki, ha nem ellenkezik Allannel. És a férfi tényleg mintha a környezet zajaira keringőzne.*
- Csodálatos ez az éjszaka. *majd mikor Palmyra elmondja neki, hogy mi is a helyzet, és hol járt, akkor bólint.* - Értem... és... elmondtad neki, hogy bizony nem vagyok nyeretlen kétéves, akit a szimpla PSM-jével ki tud ütni? Elmondtad neki, hogy bizony én is tanultam egyet s mást? Áhhh mindegy. Valóban csak egy kis hülye Liba. De te... Kedves Párducom...
* Ám itt elharapja a mondat végét, és szimplán keringőzik tovább, egy sejtelmes mosollyal az arcán.*