Bulgária

Tárgy: Bulgária Vas. Nov. 18, 2007 12:17 pm

First topic message reminder :

A Bulgáriában játszódó mesék, kérjük, hogy kapcsos zárójelben írjátok a hsztek fölé, hogy hol is játszódik a történet. Például:

[Szófia]

*Móriczka otthon ünnepli a Hannukát.*

Ha egyéb országot vagy helyszínt szeretnétek, küldjetek privát üzit valamelyik tanárnak, és létrehozzuk a témát amennyiben ez az előtörténetben indokolt. Alapesetben azonban a legtöbb diák Bulgáriában játszon, ha nem a Nezabarban van, vagy a környező falukban.

Vendég

*Végigaludta a délelőttöt, merthogy ugyebár tegnap éjfél körül került ágyba, aztán megebédelt, beszélt Dragannal, és most Lil szobája felé igyekszik. Ugyanúgy fekete ing-bársonyfarmer összeállítást visel, mint mostanában szinte mindig. Köpenyét nagyon hiányolja magáról, de a szülei miatt a házban nem viselheti, merthogy nekik az nem tetszik.* ~Na kössz...~ *gondolja epésen. Körül belül ekkor ér oda szerelme szobájához. Halkan bekopog, és közben kemény rockzene üti meg a fülét.*
-Kamen... *sóhajt fel, unokabátyja nevét maga elé motyogva.*

Vendég

*Mikor meghallja a jelzést, készségesen elindul vissza a kúriába. Természetesen ő sem ússza meg néhány karcolás nélkül, de ez most a legkevésbé sem izgatja. A bejáratnál valószínűleg elköszönnek Dragantól, Lil megköszöni neki a segítséget egy hálás mosoly kíséretében. Majd felosonnak a szobák elé, ahol Lil kap még egy jóéjt-csókot, amit viszonoz is, aztán belép a szobájába, ahol egy gyors zuhany után ledobja magát az ágyra - és egy medált lát meg. Óvatosan felemeli azt, így észrevéve az üzenetet is, amit felemel, és elolvas. Még egy darabig bámulja az üzenetet meg a medált, maga sem tudja, emnnyi ideig, de egyszer csak arra eszmél fel, hogy egy könnycsepp hullik a papírdarabra. Lil meglepődve törli meg a szemét, majd elmosolyodva saját magán, felcsatolja a nyakláncot a kő mellé a nyakába, és hanyattfekszik az ágyon, magára húzva a takarót. Egy pálcaintéssel eloltja a villanyt, majd lassan valószínűleg álmokkal teli álomba merül, amik közül azonban egyre sem fog emlékezni. Talán sajnos, talán szerencsére.

//Én köszi, tényleg érdekes volt ^^
Akkor várlak holnap is //

Vendég

-Igen *biccent büszkén. Nagyon sokáig dolgozott ezzel az egésszel, és hihetetlenül boldog, hogy végre sikerült befejeznie. Lil természetesen engedélyt kap a belépésre, odabent egy fából eszkábált asztalt, két horgászszéket, meg egy szekrény-szerűséget pillanthat meg, tehát tulajdonképpen semmi különöset. Mikor a lány jó alaposan megnézte magának a tákolmányt, és kommentálja is azt, ő is elmosolyodik.*
-Nos, reméljük nem is fog. Még azért van rajta mit csiszolgatni *vonja meg a vállát. Ekkor egy füttyentés szeli át a tisztást, Dragan irányából. A fiú egy félmosollyal visszafordul a lány felé.*
-Dragan azt üzeni, ideje indulnunk. Gyere! *nyújtja az üres kezét a lánynak. Ha Liliya esetleg ellenkezne, Yan elmagyarázza, hogy a szülei miatt nem lehet távol olyan sokáig, aztán elindulnak visszafelé. Egy darabban kiérnek az erdőből, bár Yan megint összeszed pár karcolást, meg egy kisebb szakadást az ingére, de egyáltalán nem foglalkozik velük. Szépen halkan felosonnak, majd Yan egy csókkal jó éjszakát kíván a lánynak, és elvonul a szobájába. Első sorban fürödni, csak az után aludni.

Azonban a meglepetés még nem teljes. Az utolsó részét Dragan vacsora alatt csempészte be a lány szobájába, egész pontosan az éjjelijére. Egy kis medál fekszik az asztalon, úgy lerakva, hogy csak akkor lehessen észrevenni, ha valaki leül vagy lefekszik az ágyra. Mellette egy üzenet:*

Lil!
Ez a medál a meglepetésed utolsó része. Ha a bizalmad esetleg megingana bennem, ha nem hinnél nekem valamiben, esetleg dühös lennél rám, csak csavard le a medál alsó részét. Amit benne találsz majd, a szívem legmélyének az ajándéka, amelyet csak te kaphatsz meg.
Y. S. B.

//A medál ->Van hozzá egy ezüstlánc is
A medál belsejében lévő papírlap

Ezennel köszöntem szépen a játékot Very Happy

Nagyon élveztem, érdekes tapasztalatokat szereztem ^^//

Vendég

*Mikor meglátják Dragant, kis híján felsikolt, de szerencsére hamar kiderül, hogy csak a sofőr az. A kérdésre mosolyogva bólint, majd az erdőbe menet kissé erősebben kezd kapaszkodni Yanba. Érdeklődve figyeli az állatokat, és mosolyogva nézi a tovaillanó őzet. Látott ő már rengeteget, a házuk melletti erdőben gyakran fordultak meg különféle állatok, Lil őszinte örömére. Mikor a fiú elengedi a kezét, már épp arrafelé kapná a fejét, de ekkor egy kéz siklik a szemére.* - Na mi az, ennyire titkos? *Nevetgél halkan a lány, ahogy óvatosan lépked a gallyak és falevelek között. Mikor a fiú elveszi a tenyerét a szeme elől, először csak pislog egy párat, majd mikor a szeme hozzászokott a sötéthez, pár pillanatig csak nézi a házat, majd elmosolyodik.* - Tényleg te csináltad? *Ámul el. Ő egyszer nyúlt barkácsszerszámhoz, akkor is kis híján eltörte az ujját, pedig az apja felügyelete alatt dolgozott. Azóta nyers fához is csak a természetben ért hozzá, így érthető, miért olyan nehéz elképzelnie, hogy valaki a saját kezével eszkábáljon össze egy kész házat. Lil a faház felé indul, hogy közelebbről is megszemlélje azt, és ha engedélyt kap rá a fiútól, akkor belülről is megnézi, aztán visszatérve Yanhoz elismerően bólint.* - Hát, nem úgy néz ki, mint ami össze akarna dőlni. *Neveti el magát, és igen, ez egy dícséret volt, bár a lány nem tudja, mégis hogyan álljon ezekhez a kézzel készült micsodákhoz...*

Vendég

-Ne aggódj, sosem kaptak még el *kacsint a lányra, de azért ő is suttog. Hát igen, ebben már rutinja van. A köpenyét kifelé menet felakasztja a fogasra, majd a lány kezéért nyúl, és az erdő felé indul. Pár méterrel a fák előtt egy sötét alak áll, kezében egy lámpással. Mikor közelebb érnek, a vigyorgó Dragan arca bontakozik ki a sötétből.*
-Jó estét, fiatalok! Na, akkor mehet a menet? *kérdi a két diákra pillantva. Yan azonnal biccent, így Liliyára figyel, aki valószínűleg szintén így reagál. Akkor vigyorogva megindul az erdő felé.*
-Beszélgethettek, csak ne túl hangosan, mert amit láthatunk esetleg állatot, azt is elijesztitek *szól hátra, majd ismételten az útra kezd figyelni. Pár perccel később feltartja a jobb kezét, ez azt jelenti, hogy meg kell állniuk, úgyhogy Yan picit megszorítja Lil kezét, aztán suttogva megszólal:*
-Mit látsz, Dragan?
-Őzet... Ott, nézzétek! *mondja, s két magasabb fa közé mutat. Könnyen kivehető az aranyos állat két hatalmas szeme, és egy picit tudják is nézni, mielőtt elillanna. Yan mosolyogva pillant a szerelmére, remélve, hogy a lánynak tetszik az események eddigi alakulása. Ahogyan mennek, még egy őzet, meg egy kistermetű baglyot tudnak megfigyelni, majd egyszer csak Yan megtorpan, és elengedi Liliya kezét. A lánynak meglepődni sincs túl sok ideje, szerelme tenyerei máris a szeme előtt vannak.*
-És akkor most jön az igazi meglepetés. A saját kezemmel készítettem, bár, most Dragan is besegített *mondja, miközben óvatosan vezetgeti a lányt. Egy tisztásra érnek ki, amit a lány is hamar megpillanthat, mert a fiú elveszi a tenyereit a szeme elől. De nem a tisztás a legérdekesebb látnivaló. A közepén egy fadeszkákból épített házacska áll.*
-Nos? Már majdnem három éve dolgozgatok vele, de ma Dragan segítségével nagyon gyorsan sikerült befejezni. Tetszik? *kérdi reménykedve. Persze, a ház nem egy mestermű, de a fiú keze munkája. ami azért egy varázslócsaládból származó fiútól nem kis teljesítmény. Tehát Yan most várja Lil válaszát, Dragan meg valahol a tisztás szélén ácsorog, a lámpát odaadta a fiataloknak, most pálcával világít.*

//Valami ilyesmi a ház, és igen, tudom, hogy ez egy malom Very Happy

Dragan (Már szerepelt párszor, de most találtam neki megfelelő képet, Cir kariképei között, de belőle nem lesz multi soha Very Happy

)//

Vendég

Látja szerelme lelkesedését az ötletért, ezért habozád nélkül rávágja az igent, majd, miután végighallgatta a fiút, elindul átöltözni. Hamarosan vissza is tér egy fekete edzőruhában (tényleg jó, hogy a fél szekrényét bepakolta...) ami azért is jó, mert nehezen szakad, és sötétben is jó álcázást biztosít. Mikor visszaér, megáll Yan előtt, immár indulásra készen, mindamellett, kissé idegesen tekintget körbe.* - Hát, éntőlem indulhatunk... *Mondja akaratlanul is suttogva: bár szeret tilosban járni, azért még nem hülye. Nem szeretné, ha lebuknának. A meglepetésre már borzasztóan kíváncsi, de, és erre is csak most jött rá - fél a sötétben. Na nem baj, a pálcája nála van, Yan is ittvan, akkor már nagy baj nem lehet... Elvégre, a veszély, ami idebennt várja őket, ezerszer nagyobb, mint a kinti, szóval ennyit erről. Lil fejében akaratlanul is megjelenik az összehasonlítás egy grizzlimedve és Yan anyja között, és kishíján elneveti magát a gondolatra, de nem teszi. Ha elindulnak, csöndbe, szinte hangtalanul lépked végig a folyosókon, majd a földúton, az erdőben, és még ki tudja, milyen helyeken, amerre a fiú vezeti... Hát, mondhatom, szép kis randi!*

Vendég

*A fiú mosolyogva megvonja a vállát.*
-Megérte. Ha baj is lesz... Kit érdekel? *teszi fel a költői kérdést. Tényleg megérte, hogy a szülei így elképedtek, ráadásul most nincs egyedül ezzel az egész dologgal. Itt van mellette a szerelme is, ráadásul most van egy meglepetése is... A kérdésre cinkos vigyor ül ki az arcára.*
-Nos, Lil, ahol a meglepetésem van, az határozottan kószálásnak számít. De csak ezért nem fogom holnapra halasztani a dolgot. Megint át kell öltöznöd: vegyél fel valami olyan ruhát, amiben tudsz földúton sétálni, ha kell futni, esetleg fára mászni. Valószínűleg nem lesz szükség az utóbbi kettőre, de azért biztos, ami biztos. Persze, ha gondolod, mehetünk holnap, a világosban is... *mondja, majd várakozó álláspontra helyezkedik, de közben leveti a fekete köpenyt. Reméli, a lány nem riad vissza a dologtól, mert tényleg szeretné megmutatni neki a meglepetését...*

Vendég

*Látszólag megnyugodva bólint, mikor Yan megnyugtatja, nincs a hajával semmi baj.* - Ó. Akkor oké. *Majd somolyogva ismét a tányérja fölé hajol. Érzi a teremben vibráló feszültséget, de fura módon ettől csak jobb lesz a kedve. Csúcs! Alig van itt egy napja, és már sikerült kiborítani őket. Azért reméli, hogy ezért nem Yan fog kapni helyette. Mikor Kamen megszólal, Lil egy pillanatra felkapja a fejét, majd egy halvány, és bocsánatkérő mosolyt megeresztve a fiú felé ismét a vacsorával kezd foglalkozni. Mikor befejezi, és látja, hogy Yan is végzett, felállnak, és a köszönethez a lány csak ennyit fűz hozzá.* - Igen. Köszönjük a vacsorát...és a kellemes társalgást is! *Ejt meg egy bájvigyort a valószínűleg elképedt szülők felé, majd, még mielőtt azok megszólalhatnának, Yan nyomában kisiet az ajtón, majd, ha azon kiértek, és be is csukódott mögöttük, halkan elneveti magát, aztán valamivel komolyabban Yanra nézve megszólal.* - Bocsi...remélem nem lesz belőle baj. *Néz aggódva a fiúra. Nem lett volna szabad megszólalnia, de...ha egyszer Yan ennyire szenvedett...mégis hogy bírta volna ki, hogy ne tegyen egy-két megjegyzést? Sőt, így talán még viszonylag elég jól megúszták a dolgot. És...hogy ne kószáljon? Hmm....* - Te, Yan... Vajon mi számít kószálásnak? ~Na jó, Lil, ez már tényleg túlzás!~ *Igaz is. Hülye ötlet volt. Persze, Liliya már csak ilyen - imád tilosban járni. Minden esetre nem akarja bajba keverni a fiút, így azt teszi, amit ő mond. Ha a nappaliba mennek, akkor oda megy. Ha a világ végére, ő oda is követi.*

Vendég

*Na, igen. Yan kedvelné az unokatestvérét - ha a szülei nem őt szeretnék fiukként, hanem Yant. De sajnos ez van. A kérdésre kis híján felnevet, de minden esetre javul a kedélyállapota, majd leteszi a kését, és végigsimít a lány göndör haján.*
-Nem, kicsim *nyomja meg a szót*, a hajad gyönyörű, mint mindig. *Kamen elfintorodik, majd immár végre a vacsorájával kezd foglalkozni. Tulajdonképpen ettől még ott van az egész sült hús a tányérján, meg a krumpliból is szinte az egész, csak a savanyúságot eszegeti úgy igazán. Pár perccel később ismét Yanra pillant, ezúttal bűnbánóan. Nem olyan szörnyeteg ő, csak szereti heccelni az unokaöccsét, bár már megtanulhatta volna, hogy abból úgyis csak veszekedés lesz. Kicsit közelebb hajol a fiúhoz, és suttogva csak ennyit mond:*
-Bocs, Yan! *Aztán visszatér a kajájához. A vacsora fennmaradó része néma csendben telik, bár Yan szülein látszik, hogy volna mondanivalójuk mind a fiukhoz, mind Liliyához, de végül nem szólalnak meg, csak mikor a vacsora végeztével Yan feláll, és megköszöni az ételt.*
-Köszönheted is, kölyök! *mordul fel a férfi.* Ne kószálj semerre az éjjel, világos? *mondja neki, s szeme fenyegetően csillog. A fiú csak bólint, majd vélhetően Lillel együtt az étkező ajtaja felé indul.*

Vendég

*Lil kissé idegesen lépked be az ebédlőbe, de mikor belépnek, csaknem lehullik róla a gondosan felöltött pókerarc. Többen is? Kik ezek? Ezeket a kérdéseket szerencsére nem mondja ki hangosan, mert akkor kábé kitörne a harmadik világháború... Aztán, ahogy beszélnek azzal a másik fiúval, és ahogy Yannal! Mi a franc ez? Minden esetre Lil csak udvariasan, színtelen hangon köszön az ottlevőknek, miközben Yan kezében kapaszkodik, mintha csak az akadályozná meg benne, hogy valami meggondolatlanságot mondjon, vagy tegyen. Mikor asztalhoz parancsolják - szó szerint: parancsolják - őket, kis híján ottmarad és visszaszól valamit, de inkább Yan példáját követve továbbra is pókerarcal leül az asztalhoz, ahol viszont muszáj elengednie a fiú kezét. Ebéd közben észreveszi, hogy Yan egyre idegesebb lesz, így, keresve az okát, az őt bámuló Kamenen akad meg a tekintete. Ó, remek. Még egy mindjárt-kiesik-a-szemem-úgy-tudok-nézni-féle fiú. Ez persze Lilt a legkevésbé sem idegesítené, de látja, hogy Yant már nem így van a dologgal, így, miközben szed a húsból, és észreveszi, hogy az unokatestvér ismét őt bámulja, visszaül, és a lehető legártatlanabb arckifejezését felvéve szólal meg, Yanhoz fordulva.* - Yan, mondd, van valami a hajamban? *Mereszt ijedt szemeket.* - Csak mert az unokabátyád úgy néz, mintha egy hete nem fésülködtem volna... *Mondja, bár halkan, de úgy, hogy Yan és Kamen mindenképp hallhassák - és ha akarják, a szülők is. Na, erre most mit léptek? Ha harc, hát legyen harc... Nameg, ha ez a szörnyeteg (persze nem kinézetre, mert azt nézve nem éppen mondható szörnynek... - hoppá, de jó, hogy Yan ezt nem hallotta) a Nezabarba fog járni, jobb, ha már msot tisztázzák a helyzetet.*

Vendég

-Gyönyörű vagy, kicsim *mondja az érkező lánynak, majd megszorítja a kezét, és elindulnak. Viszonylag lassan mennek le a lépcsőn, mert a fiúnak sincs több kedve ehhez az egészhez... De sajnos muszáj. Mikor belépnek az étkezőbe, Yan egyből megtorpan. Ha Liliya a bent lévő emberekre pillant, rájöhet, miért. Nem csak a két felnőtt van ott, hanem egy velük körül-belül egyidős fiú is.*
-Helló, öcskös *vigyorog rá a fiú Yanra, mire a nő fejcsóválva, de megbocsájtó mosollyal végigsimít a hátán.*
-Ne légy udvariatlan, Kamen, drágám *mondja, majd a fiára pillant, s minden melegség kiszökik a tekintetéből.*
-Bár, még így is udvariasabb vagy, mint Yan. Te legalább köszönsz, de ez a kölyök még ennyire sem képes... *sóhajt fel színpadiasan, és Yan egyből tudja, hogy vége a színészkedésnek. Merev arccal és jéghideg tekintettel meghajol unokabátyja felé, s közben azon tűnődik, hogy kerül ide a másik fiú. Ő elvileg most éppen nyaral, nem volt róla szó, hogy jövő karácsonyig egymás közelébe kerülnek...*
-Kamen! Nem mondanám, hogy örvendek, de arra kíváncsi lennék, hogy a nyavalyába kerülsz te ide, mikor arról volt szó, hogy Spanyolországban nyaraltok Sergej bácsival *mondja érzelemmentes hangon. A másik fiú csak megvonja a vállát, bár elkomolyodik.*
-Képzeld el, meghalt egy balesetben, te idióta bunkó! *mondja dühösen, majd fogja magát, és leül az elöl lévő asztalhoz.*
-Hogy lehetsz ilyen érzéketlen, Yan? *kérdi felháborodva az anyja, majd odalép Kamenhez, és elkezd sutyorogni valamit a fülébe. A fiú csak vág egy grimaszt, és az orra alatt motyogva megjegyzi.*
-Bocsánat, elfelejtettem, hogy megérkezett a szent és sérthetelen Kamen Grozdak Branimir. *Azt hiszi, lehetetlen meghallani, amit mond, de sajnos ez nem így van. Szülei mindig is kiszúrtak minden sértést, amely a másik fiú felé irányult, és őt elég rendesen megbüntették érte.*
-Yan Sergej Branimir, én a helyedben visszafognám magam az unokabátyáddal szemben. Gyászol. Sergej olyan volt neki, mint az apja. Elvárom, hogy ne sértegesd! Most pedig leülni! *adja ki apja a parancsokat. A fiú merev tartással lépked az asztalhoz, de Lil kezét még mindig nem engedi el. Nem néz a lány szemébe, de ha annak esetleg valahogyan mégis sikerülne elkapnia a pillantását, gyűlöletet, fájdalmat, és dühöt láthatna a sötétbarna tekintetben. Szerencsére lehetőségük van egymás mellett ülni. Yan nem nagyon akar megszólalni a vacsora alatt, mert elege van ebből az egész bandából. De aztán, miután megették a húslevest, hirtelen felkapja a fejét.*
-Akkor te most nálunk fogsz lakni? *kérdi, szemében és hangjában rémület csillan. Kamen gonoszan elvigyorodik.*
-Sőt! Át is iratkozom a Nezabarba *mondja, majd halálos nyugalommal vesz az előtte lévő sültből, nem is foglalkozva a teljesen ledermedt Yannal. Miközben eszegeti a másodikat, bár csak amolyan ímmel-ámmal, egyre nagyobb szemeket mereszt Liliyára. Elég zavaró lehet egy idő után, és érezhető, hogy a mellette ülő fiú kis híján felrobban a dühtől.*

//Kamen
Étkező1
-II-2//

Vendég

- Hát, akkor még jó, hogy a másik nem fordulhatott elő. *Mosolyog a fiúra, miközben visszaidézi azokat a perceket, amikor Yan a Jeniliában a szüleiről mesélt neki. Nem, az lehetetlen, hogy ezek után ne higyjen neki. Igazság szerint rögtön rá kellett volna vágnia, hogy persze, hogy hisz neki, de, Lil már csak ilyen: mindent jól átgondol. Még a biztosat is. Persze, lehet, hogy megbánta volna, ha gondolkodás nélkül vágja rá... De ez most nem is lényeges.* - Ó, hidd el, le lehet... *Neveti el magát, miközben belépnek a terembe, ami, meg kell hagyni, már sokkal jobban tetszik a lánynak mint a lakás többi része. Végignéz a diakon, néha megejtve egy halk "á!"-t, mikor egy-egy díj ismerős neve felkelti a figyelmét - hiszen ő is járt, vagy legalábbis hallott egynéhány versenyről, bár ő hegedült, és abban sem volt valami hihetetlenül profi. Miközben a fiú helyetfoglal a zongoránál, Liliya lekuporodik a hangszer mellé a földre törökülésbe, és csukott szemmel, ajkán halvány mosollyal hallgatja végig a gyönyörű darabot. Mikor a fiú befejezte, pár másodpercig még csukott szemmel hallgat, az utolsó hang utolsó rezdülésére is figyelve, majd végül kinyitja a szemét és elvigyorodik.* - Hát, ez...gyönyörű volt. *Áll fel és indul meg a fiú felé, de ekkor kopogtatás hallatszik. Lil végighallgatja a párbeszédet, kicsit homlokráncolva, majd Yan felvetésére a koktélruhával kapcsolatban bólint, és elsiet a szobájába átöltözni. Mikor visszatér, bár elég gyorsan végzett, a megjelenésén nem kicsit módosított: haját egy bűbáj segítségével göndörré varázsolta, átvette a fekete koktélruhát, és az eddig a csuklóján hordott követ egy ezüst nyakláncra függesztette és a nyakába akasztotta. Így áll meg a fiú mellett, majd, ha az elindul, követi, próbálva arckifejezésén uralkodni valamelyest, hogy ne vágjon olyan képet, mintha épp a saját temetésére igyekezne.*

Vendég

*A kérdésre a lányra pillant, majd megrázza a fejét.*
-Nem is tudom. De borzalmasan fájt volna *mondja, majd elfordítja a tekintetét.* Tulajdonképpen féltem, borzalmasan féltem. Mert ha nem hiszel nekem, akkor nem bízol bennem, és akkor már el is vesztettelek *mondja. Neki nagyon fontos a bizalom. Ha kiderülne, hogy Lil nem bízik benne... Egész biztosan nem lenne képes tovább a lánnyal maradni. Szeretné, nem erről van szó, de nehezen viselné a gondolatot, hogy a lány nem képes megbízni benne...*
-Minden esetre hittél nekem. És én ki sem tudom fejezni, hogy ezzel mennyire megnyugtattál *ereszt meg egy halvány mosolyt Liliya felé, aztán Evára néz.*
-Meg kell hagyni, a kutyád kedvét nem lehet letörni. *Benyit a szobájába, és egyből a zeneterem felé irányítja a lányt. Odabent sokkal kellemesebb hangulat fogadja őket. A szoba elég világos, bár a sötét polcok egy picikét rontanak az összhatáson. Jobb kéz felől négy polc található, tele mindenféle díjakkal, amiket a fiú nyert, bal kéz felől pedig könyvespolcok, rajtuk kották, papírok, dísztárgyak meg hébe-hóba könyvek is. A szoba közepén egy versenyzongora áll büszkén.*
-Bocsáss meg, de csak a földre tudsz leülni. Nem előadásra tervezett a szoba *mosolyodik el bocsánatkérően, majd leül a zongoraszékre, és egy pillanatig az egyik ablakon bámul ki, majd lassan játszani kezd egy dallamot. Mindig is szerette, mert nagyon szép zene. Már versenyt is nyert ezzel a darabbal, úgy, hogy ezen a zongorán játszotta el. Halvány mosoly ül az ajkán, amíg játszik. Addig nem is beszél, nem azért, mert nem tud mindkettőre koncentrálni, hanem, mert nem akarja megtörni a varázst. Végül leüti az utolsó hangokat is, és a lány felé fordul.*
-Nos? Hogy tetszett? *kérdi. Körül-belül annyi idejük van még, hogy Liliya válaszoljon, aztán kopogás hallatszik az ajtón. Yan felpattan, és odasiet.*
-Igen, Dragan?
-Az apád azt üzeni, hogy vacsoraidő van. Szerintem öltözz át valami emberi öltözékbe, mert ha így meglát, abból hatalmas balhé lesz. Kezdve azzal, hogy hol jártál, egészen odáig, hogy mégis hogy van képed így lemenni a közös étkezéshez *hallatszik a férfi gúnyos hangja, majd egy halk búcsúzás után a fiú Lilhez fordul.*
-Gondolom hallottad. Vacsora, átöltözés, balhé. Valahogy olyan érzésem van, hogy így is-úgy is meglesz mindhárom. Szerintem te is vegyél fel valami elegánsabbat. Javasolnám azt a fekete koktélruhát, abban gyönyörű vagy, és egész biztosan elnyered a tetszésüket. Már ha elhoztad. *Az utolsó mondatban benne van a kérdés is, aztán ha a lány válaszolt, és elment öltözni, akkor Yan magára kap egy másik, színre és fazonra ugyanolyan összeállítást, és rákanyarít egy fekete selyemköpenyt. Így áll meg a lépcső tetején, és várja szerelmét.*

// A zongoradarab
Zeneterem1
-II-2
Yan zongorája
Yan a zongoránál -> A képért köszönet Gaeának Smile

//

Vendég

*Visszaölel, majd feltápászkodik a földről. Az ötletre rögtön rábólint, majd Evát maga mellé hívva iindul el Yan mellett. Jelenleg fekete térdnadrágban és sötétkék pulcsiban van, a jól emgszokott edzőcipő helyett azonban balettcipőt visel a lábán. Mindegyik öltözéke testéhez simuló, ma valahogy nem volt kedve a bő, meleg ruhákhoz. Miközben a sötét folyosókon sétálnak, egy képtelen ötlet jut Lil eszébe.* - Yan... Mit csináltál volna, ha netán azt mondom, nem hiszek neked? *Pillant óvatosan a fiúra, remélve, hogy az az igazságot fogja elmondani neki. A helyzet komolyságán kicsit ront a Liliya mellett ugrándozó és nyáladzó kutya. Neki aztán mindegy, hogy hol van, amég a gazdája boldog, addig ő is az. Mindamellett a lány próbál komoly maradni, kíváncsi ugyanis a válaszra...meg arra is, mi lesz este, a vacsoránál. Merthogy valamiért biztos benne, hogy lesz ilyen. Mint a régi filmekben, ott is mindig van családi vacsora. A gondolatra ismét görcsbe rándul a gyomra: egyrészt azért, mert nem tudja, mit fog gondolni, ha újra előadják a színjátékot, másrészt azért, mert nem tudja, mit fog tenni, ha nem. Miről fognak beszélni? Vajon tényleg ellenzik, hogy a fiuk szerelmes? Lil a gondolatba is beleborzong, hogy a szülők vajon tehetnek-e valamit Yan érzései ellen. Esetleg kiveszik az iskolából? Az nem lenne túl jó... Sőt!*

Vendég

*Mikor két kar a nyaka köré fonódik, meglepetten pillant fel, majd, mikor a lány kimondja, hogy hisz neki, eddig aggódó arcvonásai teljesen kisimulnak. Visszacsókol, majd magához szorítja a lányt.*
-Köszönöm, Lil *súgja a fülébe, majd elengedi, és fel is segíti a padlóról, már ha engedik neki. Akkor aztán a lány kezéért nyúl, és megosztja vele egy szerinte remek ötletét.*
-Zongorázzak neked? *kérdi izgatottan csillogó szemmel. Ma száz százalékig elemében van. Befejezte végre a régóta készített... valamijét, amivel a lányt akarja meglepni, egész délután friss levegőn volt, végre beszélhetett Dragannal, ráadásul itt van vele a szerelme. Az előbbi kis incidens ugyan rontott egy keveset a hangulatán, de ettől függetlenül is jó a kedve. Ha a lány beleegyezik a dologba, elindul az ajtó felé, és azt is jelzi a lánynak, hogy Evat is hozhatja, ha akarja.*

Vendég

*Mikor végighallgatja Yan válaszának első felét, szemében csak kíváncsiság marad.* - Meglepetés? *Kérdezi gyanakodva, de hangjában mosoly bujkál. Mégis miféle meglepetés? És...hol? Ahogy végignéz a fiún, valahol az erdő közepén... Gondolatmenetét az arcára simuló kéz és a magyarázkodó hang szakítja félbe, amit a lány faarcal hallgat végig. Szóval színjáték. És Yan kapni fog érte. De nem addig, amég ő ittvan! És itt is lesz, remélhetőleg addig, ameddig a fiú. Még mindig faarcal lefejti magáról a fiú kezét, és egy darabig merengve nézi a fejét lehajtott fiút, s végül úgy dönt: hisz neki. Lil, nos, ő... ő egy eléggé naiv lány. Azt hiszi, az emberek olyanok, amilyennek mutatják magukat, és bármit elhisz bárkinek. Hogy mért hiszi el mégis a fiúnak, hogy ez színjáték volt? Ez egyszerű: azért, mert szereti. Neki még azt is elhinné, hogy a Hold sajtból van. Megenyhülő tekintettel csúszik le az ágyról és térdel a fiú elé, gyengéden átölelve annak a nyakát, szemkontaktust keresve vele.* - Elhiszem, édes... Persze, hogy elhiszem. *Mondja halk, lágy hangon, majd a beígért csók sem maradhat el, hisz mostmár választ kapott mindenre, ha nem is annyira, amennyire szerette volna, de...ha emglepetés, hát meglepetés. A csók után csak várja a fiú reakcióját. Hát, az biztos, hogy az élete minden,c sak nem unalmas!*

Vendég

*Észreveszi bizony, hogy Lil nincs valami túl jó hangulatban. Odasétál hozzá, és leül a földre a lány elé. Elkomolyodva pillant szerelmére, majd beszélni kezd.*
-Először is: egy meglepetésen dolgoztunk Dragannal, ezért nem voltam itt, és nagyon sajnálom, de ma délelőtt jutott eszembe, hogy amíg alszol, meg tudnánk csinálni, csak elhúzódott. Másodszor: kicsim! *Feltérdel, és Liliya arcára simítja a tenyerét.*
-Látom bevetted a színjátékukat. Ami tegnap este történt, egy hatalmas hazugság volt. Ismerem anyámat. Láttam a szemében, hogy színészkedik. És a nevetése is... Lehet, hogy te nem ismered fel benne, de én még nagyon nagyot fogok kapni ezért az egészért, ezt érzem a viselkedésén, bár nem értem, miért csinálják ezt. Lehet, hogy ma is játszanak majd, de az is, hogy kimutatják a foguk fehérjét, ugyanis még mindig nem tudom, miért is hívtak haza. Liliya, kérlek szépen, higgy nekem! *kéri, s tekintetében valami félelem-féle csillog. Igen, fél. Fél, hogy a lány hazugnak bélyegzi, vagy téveszmésnek, vagy akárminek, lehet, hogy dühös rá, azt hiszi, átverte, és egyebek... Retteg, hogy elveszítheti őt. Igyekszik fenntartani a szemkontaktust, de ha Lil lerázza magáról a kezét, akkor lehajtja a fejét.*

Vendég

*Kicsit meghökkenti a fiú viselkedése, sőt... Mi a franc van mostanában mindenkivel? Miközben a fiú beszél, a kezénél fogva behúzza a szobába, majd úgy tesz, mintha meg akarná csókolni, de pár miliméterrel előtte megáll és csók helyett beszélni kezd.* - Nana...Nem úszod meg ilyen könnyen! Előbb beszélj! *Jelenti ki, majd a fiútól eltávolodva lehuppan az ágya szélére, várakozón pillantva Yanra, aki bizony nagyon furán viselkedik. Mint a szülei. Vagy ahogy ők viselkednek, az nem is furcsa, csak Lil gondolja így? Lehet, hogy Yant ismerte félre? Erre a gondolatra bizony nem lesz jobb a kedve, sőt. Láthatóan elkomorul, ám az elkövetkezendő kérdéseit nem teszi fel, csak ha a fiú válaszolt az előzőkre. Ha pedig nem teszi meg... Nos, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül csukja ki a szobájából szerelmét. Ez van. Ő bizony nem az a beletörődős típus, főleg nem most, ebben a hangulatában. Egész nap egyedül volt a szobájában, aztán Yan még itt szórakozik is vele... Na neem, azt már nem! Na jó, talán nem volt teljesen egyedül, bár Eva szinte az egész napot átaludta. Lusta dög. Amikor nem aludt, akkor bezzeg alig bírta lenyugtatni, csak fel-alá rohangált. Lil visszaterelve a gondolatait az eredeti mederbe, ismét várakozón Yanra néz. Hallgatja, mi a magyarázata ennek az..egésznek.*

Vendég

*Látja a lányon, hogy kis híján a nyakába ugrott, de látja azt is, hogy megijedt attól, ahogyan kinéz. Neki már fel sem tűnik, de azért kívülről elég ijesztően festhet. Nem tudja, szerelme vajon mennyit aludt, de ő maga nem túl sokat, ráadásul rosszul is volt délelőtt, de ezt Liliyának nem kell tudnia. Nem akarja feleslegesen felidegesíteni.
-Héhéhé! *tartja maga elé a kezeit védekezően, de mosoly bujkál a szája szélében. Ritkán lehet ilyennek látni, és az is észrevehető, hogy titkol valamit...*
-Egyszerre csak egy kérdést! *mondja, majd megvonja a vállát.*
-Majd megtudod, kicsim, ne legyél türelmetlen. Egyébként pedig semmi bajom, ezeket *mutat a sebeire*, nagyon könnyű begyógyítani. *Szavait demonstrálja is majd kicsit oldalra dönti a fejét, és közben mosolyog.*
-Így már beengedsz? *kérdi, majd tekintete a lány szemeibe fonódik.*
-Bár, ha jobban átgondolom, egy csóknak még jobban örülnék *mondja szemtelenül. Hogy most mi van vele? Nos, erre csak később lesz válasz, addig Lil kénytelen beletörődni, hogy Yan egy kicsit... furán viselkedik.*

Vendég

*Lil egész éjjel álmatlanul forgolódott az ágyában. Olyan hajnali négy körül még az a képtelen gondolat is megfordult a fejében, hogy Yan félreértette a helyzetet, vagy...hazudott neki. Aztán, mikor felkelt a nap, végre sikerült elaludnia. Aludt is, legalább délig, aminek köszönhetően elég éhesen ébredt, de szerencsére ezzel nem volt gond, mert egy nagy, kajával teli tálca várta az ágya mellett. Miután megreggelizett/ebédelt, felöltözött, hajat mosott, beágyazott, már tényleg nem tudta, mit csináljon, így úgy döntött, átnéz Yanhoz - aki persze nem volt a szobájába. Lil nem az a kifejezetten bátor lány, így egész délután a szobájában gubbasztott, bár háromszor is elindult kifelé, hogy felfedezze a házat. Hát, mostanra elég ideges lett, még az is megfordult a fejében, hogy Yan talán megharagudott rá, sőt, talán valami baja lett (na persze itt is elég durva, néha horrorfilmbe illő gondolatai támadtak9 így mikor az bekopog a szobájába, az ablaktól az ajtóig terjedő távolságot rekordidő alatt teszi meg, majd nyit ajtót, kissé nyújott, de vidám arckifejezéssel.* - Yan! *Kiált fel, és kis híján a nyakába ugrik, de előbb végignéz rajta, ami megakadályozza ebben.* - Veled meg mi történt?! Hol voltál egész nap? *Szegezi neki a kérdéseit hangjában némi rosszallással, kíváncsisággal és az elmaradhatatlan aggódással.*

Vendég

*Látja a lányon, hogy teljesen ki van készülve, ami egyébként érthető. Bólint, majd feláll, és átkíséri a lányt szobába.*
-Dragan nemsokára felhozza a ládádat. Jó éjt, kicsim *mondja, és egy gyors csókot lehel a lány homlokára, majd megpördül, és gyors léptekkel visszasiet a szobájába. Meg bírna őrülni, s kis híján a falba veri a fejét, de nem tud mit tenni. Holnap részletesen elmagyarázza majd a lánynak, hogy mi volt ez az egész, de most csak annyit tud tenni, hogy imádkozik, hogy a lány nem dőlt be a szülei színjátékának...*

[Másnap]
*Futó léptek hallatszanak a lépcső felől, majd Yan tűnik fel az első emeleten. Egy fekete hosszú ujjú ing van rajta, bár a felső két gomb kigombolódott, a bársonyfarmerje lábszárán pedig egy-két hosszabb szakadás éktelenkedik. Haja kócos, arcán egy-két kisebb karcolás virít, az egyik még vérzik is egy kicsit, de a fiú tekintete izgatottan és vidáman csillog. Lil szobája előtt megtorpan, kilihegi magát, majd kiegyenesedik, és bekopog.*
-Én vagyok az, Lil! *szól be, majd türelmetlenül várja, hogy a lány kinyissa az ajtót.*

Vendég

- Akármi. *Mosolyog bátorítón a fiúra, majd belép a házba - azonban ami ott történik, az bizony elveszi a maradék lelkierejét is. Nem, nem lepődik meg a ház felépítésén, pont ilyen sötét és depressziós hangulatot árasztó házra volt felkészülve. Lil végignézi, ahogy Yan "előkészíti" magát a találkozásra, ő maga viszont nem lép a tükör elé. Már most látja, hogy jó döntés volt sötét farmert és fekete, garbós rövidujjút venni, de nem akarja látni magát egy ilyen helyen. Mintha valami nem odaillő dolog lenne, ami végülis igaz is. Ő már azt sem értette, mért pont a naxeldirre került, itt már végképp nem tudná elképzelni magát, s főképp nem az életét. Hozzászokott a világos és vidám dolgokhoz - mint amilyen a természet maga. Miután Yan végzett, megfogja annak a kezét, vesz egy mély levegőt és követi a fiút.
Mikor meglátja a Branimir szülőket... nos, mondhatjuk, hogy nem erre számított. Az apját kivéve, róla látszik, hogy Yan őrá ütött. De az anyja... Nemcsak a viselkedése, de a kinézete sem igazolja Lil képzeletében alakított képet. Aztán mikor átöleli Yant... Lill annyira meghökken, hogy először még köszönni is elfelejt, aztán nagynehezen kinyögi:* - Jónapot kívánok... *És próbálja eltüntetni az arcáról azt a rettenetesen megdöbbent kifejezést. Egy hajszálnyira áll attól, hogy megforduljon és elrohanjon... Aggódtak érte? Ők? Yanért? Mégis mi-a-franc-folyik-itt?! Aztán az elkövetkezendő bájcsevely... Nos, Lil hiába próbálja összeszedni magát, ismét csa egy hideg és összezavarodott mosoly telik ki tőle. Csak most veszi észre, hogy meglepetésében elengedte a fiú kezét, amit jelenleg eléggé bán - de nincs mit tenni, nincs ereje érte nyúlni. Hálásan pillant a lépcsőre, mikor Yan közli, ők msot szépen felmennek. Udvariasan elköszön a szülőktől, majd megkönnyebbülten baktat fel a fiú után. Szerelme szobájára már nem is figyel oda, mikor az leül a kanapéra, csak megrázza a fejét.* - Megmutatnád a szobámat? *Kérdezi halkan. Egyáltalán nem jellemző rá ez az elutasító viselkedés, de egyszerűen muszály egyedül maradnia. Igen, még a fiú társaságától is menekülnie kell. Reméli, az nem fog ezen megsértődni, de msot...egyszerűen képtelen bármit is tenni. Fel kell dolgoznia a fogadtatást, nameg hirtelen iszonyat fáradt lett. Bár, nem hiszi, hogy fog aludni. Ha a fiú kérdezgeti, röviden válaszol, majd, ha az megmutatta neki a szobáját, és a csomagjai is megérkeztek, lezuhanyozik és elterül az ágyon - hogy remélhetőleg aludni is tudjon az éjjel.*

Vendég

//Olvad//

*Yan biccent. A ház valóban gyönyörű, s ő is szeretné, ha nem ez lett volna a szenvedései helyszíne az elmúlt négy évben. Így azonban nincs érte túlzottan odáig. Megszorítja a lány kezét, s mielőtt belépnének, odalép hozzá és gyengéden megcsókolja, majd komolyan a szemébe néz.*
-Túléljük. Akármi is lesz *mondja, majd benyit az ajtón. Egy sötét előszobába lépnek be. Csak a gyertyás csillár ad némi világosságot, de a fekete szőnyegpadló, falak, és sötétszínű bútorok mellett még így is nagyon sötét van. Na igen, a szoba nem épp arra lett tervezve, hogy a vendég jobb kedvre derüljön, ha megpillantja. Yan óvatosan lecsatolja a kőpenyét, és egy gyors mozdulattal felakasztja. Van egy teljes alakos tükör az egyik falon, ami elé a fiú oda is lép, és gyorsan megigazítja a haját meg a ruháját is. Gyorsan végigfut magán párszor a tekintete, majd sóhajt egyet.*
-Rendben. Menjünk *mondja, majd újra a lány kezéért nyúl, de persze ha szerelme is meg akarja igazítani a haját, meg a ruháját, meg egyebet, akkor azt megvárja. Aztán benyit azon az ajtón, ami a tükör mellett van. Az ajtó mögött két felnőtt áll: egy térdig érő, koromfekete hajú, gyönyörű nő, akitől az embernek eláll a lélegzete, mellette pedig egy Yanhoz borzasztóan hasonlító, rövid, fekete hajú férfi. Ők volnának a fiú szülei. A nő bájmosollyal odalép a fiúhoz, és átöleli, ezzel teljesen megdöbbentve Yant.*
-Yan, drága kisfiam, annyira örülök, hogy hazajöttél! Hallottuk a híreket, és úgy aggódtunk érted! *Mikor azonban anyja elengedi, Yan megpillantja a hazug csillanást az éjkék tekintetben. Ő maga meghajol, de apja felé.*
-Apám, anyám! *köszön nekik, majd Lilre pillant.*
-Ő itt Liliya Galina, akit említettem. *A férfi sötétbarna szeme végigfut a lányon, majd szintén bájmosolyt varázsol az arcára.*
-Szóval te volnál az a barát, akit a fiam emlegetett a levelében *mondja, mire a nő fekacag, bár abban a kacagásban van valami hátborzongató, amiről Yan tudja is, hogy veszélyt jelent.*
-Ugyan, drágám, hát nem egyértelmű, hogy nem csak egy egyszerű barátról van szó? Gondolom szerelmesek vagytok, igaz? *Yan, még mielőtt Lil megszólalhatna, bólint.*
-Igen, anyám. *A lépcső felé pillant, majd ismét megszólal.*
-Ha nem bánjátok, felmennénk. Hosszú volt az utazás, és eléggé elfáradtunk *mondja, majd, mivel a szülei beleegyeznek a dologba, elindul fölfelé, de egy pillanatra még visszafordul.*
-A mellettem lévő szobában fog aludni, majd szóljatok a sofőrnek. *Felkíséri a lányt a lépcsőn, végig a folyósón, majd megáll az egyik ajtónál.*
-Ez a szobám *mondja, majd benyit. A szoba olyan, mintha egy kisebb lakás lenne, és a jobb oldali falon több ajtó is van. A bejárattal szemben egy fekete baldachinos franciágy áll, mellette egy kis éjjeli asztalka. Ugyan ezen a részen a sarokban egy írósztal áll, az ablak előtt, előtte egy szép, mahagóni, fekete plüsshuzatos székkel. Pár méterrel odébb, a bal oldali fal mellett egy öltözőszekrény, mellette egy egészalakos tükörrel. Kicsivel odébb több hatalmas szekrény, amelyek közül pár az ajtó melletti falon van. A sarokban egy sötétzöld fotel áll, a szoba belseje felé fordítva, előtte egy kis, fehér asztal, rajta jegyzettömb, zsebkendő és egyéb apróságok. A középső részen az ajtóhoz közelebb egy kávézó, körülötte négy fotellel, kicsit odább pedig egy sakkasztal látható. Yan az ajtók felé fordul, és elkezdi sorolni, hogy mi hova vezet.*
-Az *mutat az elsőre* a zeneterem, az *mutat a másodikra* a nappali, az *mutat a harmadikra* a fürdő, az *mutat a negyedikre* a könyvtár, az pedig *mutat az utolsóra* a toronylépcső. Bármikor felmehetek, és nézegethetem a tájat *fintorodik el. Persze a lépcső nem közvetlenül a toronyba vezet, hanem több szűk kis magánfolyosón keresztül lehet feljutni oda. Miután így bemutatta a helyiségeket, a nappali felé kezdi terelgetni a lányt, persze hacsak az nem ellenkezik nagyon. Ha bementek, Lil egy újabb elegánsan, sötét színekkel berendezett helyiséget pillanthat meg, de usernek egyszerűen nincs türelme azt is elírni, így az a lenti képeken látható csak. Yan egyből egy sötétbarna kanapé felé igyekszik, ami a kandallóval szemben van, és, hacsak szerelmének nincsenek másirányú tervei, akkor le is ül rá, reményei szerint a lánnyal együtt.*

//Bejárati ajtó
Az előszoba
A szoba, ahol Yan szüleivel beszéltek1
-II-2
-II-3
Yan édesanyja (Bellatrix Lestrage fanart, nem tudom, ki csinálta)
Yan hálószobája1
-II-2
-II-3
-II-4
A Yan szobájának jobb oldalán lévő ajtók
Yan nappalija1
-II-2
-II-3
-II-4
A szobákról készült képek egy kivétellel a Sims3-ból valók.//

Vendég

*Érdeklődve nézi az elsuhanó tájat. Érzi Yan hangulatában a változást, mikor az erdő mellett mennek el, de nem szólal meg, nem is kérdez, csak megszorítja a fiú kezét. Sejti, melyik erdő lehet ez - bárcsak ne sejtené! A falucska tetszik neki, elhatározza, hogy ki kell jönniük ide Yannal - hiszen azért ennyire csak nem tartják fogva a fiút a szülei. Ahogy megállnak, kikászálódik a fiú öléből, majd, ha kiengedik Evát, pórázra köti őt is (aminek a kutya nagyon nem örül), majd szemügyre veszi a kúriát. Nemigazán mutatja ki az érzelmeit, csak ennyit fűz hozzá:* - Szép. *Majd, ha Yan éelindul, követi, legyűrve magában az idegességet, amire most nagyon nincs szükség. Most magabiztosnak és erősnek kell lenni. Ez van. Még ha legszívesebben sikítozva rángatná el a láthatóan egyre rosszabb kedvű Yant a gyűlölt ház közeléből. Nem, nem akar bemenni. De muszály. Bár most valószínűleg úgyis csak köszönnek, aztán elvonulhat aludni. Amit úgysem fog. Csak álmatlanul forgolódni. De ha Yan is ezt teszi, ő ugyan lesz*rja a szülőket, átszökik hozzá. Már nem maga miatt, csak ogy lássa, hogy viseli ezt az egészet a fiú. Ő tuti teljesen ki lenne akadva - bár, ki is lesz, valószínűleg. De ez még a jövő zenéje. Egyelőre csak ideges. De nagyon - amit persze nem mutat ki.

//Hát akkor fagyi van.//

Vendég

*Átöleli a lány derekát, és közben kérdezősködni kezd.*
-Nem tudod, miért kellett hazajönnöm? *kérdi kíváncsian. Dragan sajnálkozva rázza meg a fejét.*
-Nem mondhatom el, fiacskám. *Ez után némán vezeti végig az utat. Yannak sincs valami hűdesok hangulata a csevegéshez, mert aggódik, hogy mi lesz akkor most. Az egész biztos, hogy nem fogja engedni, hogy a szülei bárminemű sértéssel illessék a lányt. Inkább őt piszkálják. Elég gyorsan megérkeznek, főként azért, mert Dragan eléggé gyorsan vezet. Elmennek amellett a bizonyos erdő mellett is, ekkor Yan érezhetően megborzong, de nem szólal meg, csak picit erősebben megszorítja az ölében ücsörgő lányt. Odakint még gyorsabb sebességre váltanak, és gyorsan elérik a kúriát. Bezdenen is átmennek, és Lil láthatja, hogy egy nagyon hangulatos kis falucska, de tényleg nagyon kicsi. Yan csuklyáját közben lefújja a szél. Végül megérkeznek. A kúria kicsit olyan, mint egy kastély: van egy magas, gyönyörű tornya, és úgy általában véve az egész középkori hangulatot teremt. Yan megvárja, míg Lil kiszáll az öléből, majd ő is kimászik a kocsiból, és egy kis nyújtózás kíséretében így szól:*
-Íme a Branimir-kúria. Arrafelé van egy istálló, arra egy erdő *mutat először valamerre jobbra, majd pedig picit balrább.*
-Sok szerencsét, fiatalok. Yan, Miss Galina *köszön el a sofőr, miután kiengedte Evat.*
-Köszönjük, Dragan, szükségünk lesz rá *biccent Yan a sofőrnek, majd megfogja Lil kezét, és elindul vele a kúria felé.*

//A Branimir-kúria//