Első emeleti folyosók

Tárgy: Első emeleti folyosók Vas. Júl. 12, 2009 4:04 pm

First topic message reminder :

A Kúriát számos zegzugos, kanyargós folyosó szeli át, melyet azonban nehéz kiismerni. Nagyon sok helyen van, hogy egy titkos ajtóra, vagy bemélyedésre bukkansz, amely akár olyan helyekre is vezethet, melyeket nem biztos, hogy jó, ha megismersz.
A falakat sorban szegélyezik festmények is, ritka az olyan hely, ahol ne lennének egymás alatt, fölött felfüggesztve a beszélő, festett portrék, csoportképek. Jobb vigyázni, hogy ne bosszantsd föl a festmények lakóit, mert elég nagy lármát tudnak csapni, és ha ők kimondanak valamit, hamar eljut a kúria minden zegzugába, hiszen a lefestett alakok tudnak járkálni a különböző festmények közt.
írta Cirelin de Sovalon

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Kedd Aug. 10, 2010 3:01 pm

*Látva ahogy a lány elhessegette az elkalandozott gondolatait, és a kötést, egy pillanatra elmereng, hogy a kettőnek talán köze van egymáshoz, de nem fordít túl sok figyelmet rá. Végül is mindenkivel megesik, hogy időnként elkalandozik a figyelme.*
*Szóval Emily. Ez a név most elkezdett pedzegetni egy halvány emlékfoszlányt az elméjében. Mintha valaha ismert volna egy Emily nevű lányt, vagy nőt, aki eléggé közel állt hozzá. De ez a gyors eszmefuttatás olyan gyorsan véget is ért, ahogy elkezdődött.*
- Jól gondolod. *Egy rövid mosoly terül el az arcán, majd folytatja.* Tegnap érkeztem az iskolába, és egyenlőre még nem sok mindent láttam az előcsarnokon és a hálómon kívül. *Néhány másodpercre eszébe jutnak a tegnapi események, de úgy dönt, hogy nem rágódik rajta. Inkább az újdonsült ismerőséről érdeklődik.*
- És ha az én következtetéseim is helyén valóak, akkor te viszont már régóta élsz a kastélyban. *Bár a mondat kijelentés volt, végül kérdően nézet Emilyre, hogy a felvetését megerősítse, vagy megcáfolja.*

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Kedd Aug. 10, 2010 2:43 pm

*Megrázza a fejét, hogy valamennyire mégis visszaszálljon belé a lélek, szőke haja meg csak ide-oda csapdos. Még mindig ott van a fején a kötés, amit a pár napja szerzett sérül eltakarása végett hord. Szerencsétlen egy nap volt az, a felrobbanó ajtó egy darabja pont eltalálta, ő meg eszméletét vesztve esett a földre. De túlélte, és ez a lényeg, nem? Most viszont itt szédeleg, ahelyett, hogy illedelmes úri lány módjára (na nem mintha az lenne) bemutatkozna.*
- Emily vagyok... Emily Kyra Beawer. *Megszorítja a fiú kezét, és feltűnik neki, hogy sehová nem tudja tenni az arcát. Se órára, se szakkörre, de még hasonló folyosón-összefutásra sem.*
- Most jöttél, ugye? Vagyis még nem láttalak, ezért gondolom...

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Kedd Aug. 10, 2010 2:34 pm

*Hosszasan tanulmányozta a szobrot, nagyon megtetszett neki ahogy a sast ábrázolták, éppen egy apró hibát vélt felfedezni a sas szárnya alatt, amikor kizökkentették őt az egyensúlyából. Kissé megtántorodott a lökéstől, de sikerült talpon maradnia. Mikor már érezte, hogy sikeresen megállt a lábán, a lányra emelte a tekintetét.*
- Nem, jól vagyok, semmi gond. Öm.. a nevem Nemir Growal. *kezet nyújtott a lánynak, és a szemeit fürkészte.*

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Kedd Aug. 10, 2010 2:14 pm

*Miután a Fürge patak feltöltötte energiával, elment enni valamit, kicsit olvasott, majd - úgymond - járőrözésre indult, ahogyan azt egy jó prefektusnak illik. Most baktat le az első emeleti folyosókra, és épp befordulna a sarkon - amikor szó szerint "összefut" egy fiúval. Vagyis inkább csak nekifut egy fiúnak, szegénynek sok köze nincsen hozzá, ő csak elmélyülten tanulmányozza az egyik szobrot... Emily a hirtelen találkozástól igencsak hátratántorodik, de csak sikerül megőriznie az egyensúlyát, és (kapálózva bár) de két lábon maradni. Amikor magához tér az első ijedtségből, gyors szabadkozásba kezd:*
- Jézusúristen, jól vagy? Nem ütöttelek meg... nagyon? Ne haragudj, nem figyeltem...

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Kedd Aug. 10, 2010 1:58 pm

*Úgy döntött, hogy felfedező útra indul az iskolában. Jobb minél előbb kiismerni a helyet. Sosem fordított túlzottan sok figyelmet az öltözéke felé. Az első kezébe akadt pulóvert és farmert magára öltve indult neki a kalandnak. Talán út közben Clarissával is találkozik, hiszen volt egy megbeszélt találkájuk is. Az emeletről lefelé indulva, megállt az első emeleten, és elindult a folyosón, lassú léptekkel megindulva figyelte a festményeket. Néhányan boldogan köszöntötték, mások összesúgtak fölötte. Nem fordított különösebb figyelmet rájuk. Inkább csak kíváncsi volt, hogy melyik folyosó hová vezet. Egy szobor előtt állt meg, amely egy sast formált...*

Vendég

*Zavartan engedi el Yant, és egy bocsit rebeg, majd ő lesz zavarban amikor Yan visszaöleli. Aztán egy melengetően lelkes visszaölelés Liltől, és Gaea szinte szó szerint lebeg. Elköszönő, és távozó barátjai után még odaígérgeti, hogy enni fog, ne aggódjanak, bár ezt az ígéretet nehéz lesz betartania, de igyekezni fog. Már nem csak a barátai miatt, vagy Sepp két szép szeméért, de mindenképpen azért is, mert neki dolga is van. Nem is kicsit. Irányt vesz Bátorért, és aztán a szobájához. Végre kint.*

/ Köszi a játékot! ^^ /

Vendég

*Vigyorogva fogadja Gaea szeretetkitörését, és vissza is ölelgeti rögtön.* - Látom, jó a kedved. *Mosolyog, és egy pillanatra talán még azt is elfelejti, hogy mennyire ideges az elkövetkezendő napok miatt. Jó így látnia barátnőjét, hisz az már rég nem volt ennyire jókedvű.* - Gaea, igaza van Yannak...El tudom képzelni, mennyire kellemetlen, de éhenhalni biztos rosszabb. *Dorgálja meg, csak amolyan játékos formában, de azért látszik rajta az is, hogy komolyan gondolja. Yan kijelentésére csak bólint, majd átölelve Gaeát úgy is tartja néhány percig, aztán végül elengedi.* - Jó légy, és add át üdvözletem Seppnek is! *Mosolyog a lányra, majd Yannal az oldalán - kissé idegesen - elindul az állomás felé, ahol felszállnak a vonatra, ami elsüvít velük Yan régi, és Lil elkövetkezendő rémálmainak helyszíne felé...*

Vendég

*A vigyorra felhúzza a szemöldökét az ölelésre meg teljesen ledöbben.*
-Gaea, volnál szíves elengedni? *kérdezi, majd, mikor a lány elengedi, még mindig nem leengedett szemöldökkel hallgatja. Nem nagyon látta még ilyennek őt.*
-Azért ezentúl se éheztesd magad, légy szíves. Örülök, hogy kiengedtek *mondja, s az első mondatot szigorú arccal mondja, a másodiknál viszont mosoly ül az arcán. Ez után ránéz az órájára, és Lilre pillant.*
-Mennünk kell különben lekéssük a vonatot *szól, majd - valószínűleg mindenki meglepetésére - átöleli Gaeát.*
-Vigyázz magadra! *mondja, majd megvárja, míg Lil is elbúcsúzik, aztán megfogja szerelme kezét, és elindul vele az állomás felé.*

Vendég

*Szinte szó szerint belefut Yanba és Liliyába. Először elvörösödik, aztán leesik neki, hogy ő bizony csak lelkében szökdös, valójában hivatalosan gyógyultnak nyilvánított távozó.* - Yan! Lil! De jó titeket látni! Már attól féltem, hogy elkésem a könnyes búcsút. *Akkora vigyort enged meg magának, hogy az a Csodaországi vigyorgó macska is megirigyelhetné. Szokatlan lehet a jelen iskolai körülmények mellett, de most ez sem érdekli Gaeát. Összeöleli Yant, és Liliyát, ebben a sorrendben, és még az sem érdekli, ha a fiú tiltakozik. Most vele madarat lehet fogatni, hogy kikerült. És ezen a fiú óckodása sem változtatna.* - na mit szóltok? Még enni is hajlandó voltam, hogy kikerüljek. *Vigyorog még mindig, pedig tudja, hogy elszólta magát. De egye fene, ez sem zavarja. Kint van! Végre kint!*

Vendég

*A fél délutánját a szobájában töltötte, a ruhásszekrényével vitatkozva. Igen, pontosan. Vitatkozott vele, még ha az nem is beszélt vissza. Halvány rózsaszín gőze nem volt róla, mit vigyen el, ezért végül a fél szekrényét bepakolta. Még jó, hogy eszébe jutott alkalmazni egy egyszerű tágító bűbájt, különben akkora csomaggal mászkálhatna, mint maga a szekrénye. Így viszont a csomag csak belülről nagy, kívülről kicsi, és -főleg- könnyű. Szerencsére. Most éppen Gaeához igyekeznek egy gyors búcsúra, még mielőtt elindulnának. Bár Lil borzasztóan parázik az úttól, vagyis inkább a megérkezéstől és az ottléttől, de mindamellett örül is, hogy Yan beleegyezett hogy elmehessen vele. Azért a szokásoshoz képest eléggé szótlan, még a fiú mellett is, és, valljuk be, egy kissé sápadt, mint mindig, amikor ideges. De ahogy meglátja Gaeát, rögtön felvidul egy kissé.* - Szia, Gaea! *Mosolyog barátnőjére.* - Hát te, csak nem kiszöktél? *Viccelődik vele, hiszen ő sem gondolja komolyan - nem tudja azt, amit a lány, hogy akár kiszökni is képes lett volna a szabadulás érdekében.*

Vendég

*Lillel együtt érkeznek a folyosóra. Kicsit koraiak, bár a fiú rohamtempóban rakodta össze a holmijait. Mindketten maguk után húznak egy bőröndöt, és Gaeához igyekeznek. Igaz, Yan már elköszönt, de szerelme még nem, ezért mindenképpen be kellett nézniük a lányhoz. A lányhoz, akivel tulajdonképpen a betegszoba ajtaja ELŐTT futnak össze.*
-Gaea! *kiált fel Yan, majd jobban megnézi magának.*
-Mégiscsak kiengedtek? *kérdi csodálkozva, ugyanis valószínűnek tartja, hogy a pálcáját máshogy nemigen kaphatta vissza. Szóval ezennel a lány irányába már megnyugodott, azonban a szülei miatt még mindig elég ideges... Meg a korábbi beszélgetésük miatt, Chrisszel.*

Vendég

*Ismét felnevet, és gyengéden fogja Liliya kezét, és követi a lány pillantását.*
-Persze, mehetünk *mondja, és közben arra gondol, hogy olyan, mintha még a madarak is nekik csiripelnének. Most teljesen elszakadt a realitástól, és ő is csak a másikat nézi. Tekintete százszor bebarangolja a kezdettől fogva különlegesnek látott arcot, hogy méginkább beleégjen az emlékeibe. Hogy merre mennek, az Liliyán múlik, ő csak hagyja magát vezetni, de szívesen lelátogatna a tópartra, vagy esetleg a patakhoz... Ha elindulnak, megszokott egyenes tartásával lépked a lány mellett, kívülről büszkének tűnik. Egy kicsit az is: büszke, hogy ez a csodálatos teremtés éppen őt választotta. Ezt egyébként még mindig nem bírja felfogni.* ~Miért éppen én?~ *gondolja, majd ismét a lány szép arcára pillant.* ~És miért éppen ő?~ *gondolja, ezzel önmagát is meglepve. Nos, igaz, hogy ő millió indokot tudna felsorolni, amiért beleszerethetett ebbe a lányba, de a helyzet az, hogy egyik sem lenne igaz. De azt sem tudja, hogy miért éppen most, miért éppen itt... Nem tudja a válaszokat a miértekre, csak azt tudja, hogy nem érdekli. Életében először a pillanatnak él. Vajon megbánja? Nos, ez a jövő zenéje... De ő - ha egyáltalán eszébe jutna ilyesmi - egész biztosan azt mondaná: Minden bizonnyal nem. Egyelőre azonban nem szólal meg, csak némán nézi a lányt.*

Vendég

- Nem. *Rázza meg a fejét.* - Ez sokkal jobb! *Mondja mosolyogva, majd felemeli a fejét a fiú válláról, és letörli a könnycseppet az arcáról.* - Na... Ne most kezdj itt nekem bőgni! *Mondja még mindig mosolyogva, majd nagynehezen elengedi a fiút, óvatosan lefejtve róla a kezeit -persze csak ha az hagyja. Azért a kezét továbbra sem engedi el. Kell, hogy valamibe kapaszkodjon, a végén még elrepül.* - Van kedved sétálni? *Kérdezi, miközben fejével az blak felé bök, ahonnan madárcsiripelés hallatszik, és szinte látni, ahogy a nap sugarai át-áttörnek a felhőkön, mintha minden áron a földet akarnák melegíteni sugaraikkal, hogy aztán visszapattanva ismét a felhők közt tűnjenek el. Lil pedig úgy érzi, ki kell szellőztetnie a fejét, hogy valamivel világosabban át tudja gondolni a helyzetét - na persze, csak akkor teszi ezt meg, ha a fiúval együtt mennek. Miközben a válaszra vár, ismét eltöpreng ezen az érzésen: vajon mért volt ilyen nehéz felismerni? És mért csak mosttapasztalhatja meg? És mért pont vele? De őszintén szólva nem igazán érdeklik a válaszok, csak nézi a fiút, mintha minden vonását el akarná raktározni. Örökre - vagy még tovább is.*

Vendég

*Egy pillanatra azt hiszi, Lil kineveti, de azután a lány viszonozza a vallomást, és a fiú végre megérti, miért dicséri mindig mindenki ennyire a szerelmet. A szívét forróság önti el, a szájára öntudatlanul is mosoly kúszik, és mikor Liliya felteszi a költői kérdést, egy kis nevetés hagyja el az ajkát. Az ő fejében is olyasmi gondolatok forognak, mint a lányéban, hogy kizárt dolog, hogy most bármi rossz megtörténhessen velük.*
-Ez... olyan, mint egy álom *mondja mosolyogva. El sem bírja hinni, hogy ez valóban vele történik meg. VELE, aki mindig megvetett mindenféle ragaszkodást, érzelemkimutatást, aki mindig úgy élt, hogy nem hitt semmi jóban... Most mégis: annyira boldog, hogy azt már-már lehetetlennek érzi. Egy könnycsepp gördül le az arcán; egy örömkönny. Soha, de soha életében nem hitte, hogy létezik ekkora boldogság, tényleg nem. Nem hitt abban sem, hogy nemhogy ő, de senki a világon nem lehet ilyen boldog, de most a saját bőrén tapasztalja, hogy de, igenis. Megmozdulni esze ágában sincs: soha nem szeretne elszakadni többé a lánytól. Ha rajta múlik, még holnap is itt fognak ácsorogni.*

Vendég

*Boldogan ölel vissza, mikor kiderül, hogy a fiúnak semmi kedve nincs elrohanni. Csak állnak ott, ő Yan vállára hajtott fejjel élvezi a fiú közelségét. Igen, tulajdonképpen ő is először éli át ezt az egészet, ezért fogalma sincs, hogy s mint lesz ezután. Aztán a fiú megszólal, kimondja azt az egyetlen egy szót, és Lil rájön, hogy erre várt egész életében. És igen, megérte várni. Viszont erre aztán megint egészen képtelenül reagál a lány: halkan elneveti magát. Aztán, pár másodpercnyi csönd után, ő is megszólal.* - Én is szeretlek, Yan. Miért, mégis mit gondoltál, az összes járókelőre rávetem magam? *Mondja, és, bár a fiú nem láthatja az arcát, kihallhatja hangjából a mosolyt. Aztán egy egészen képtelen gondolat fut át az agyán: inkább meghalna, minthogy el kelljen válnia a fiútól. Ha a halál lenne az oka, ha bármi más. Úgy tűnik, nem kellett volna hatszor elolvasni a Rómeó és Júliát, nem igaz? Aztán elhessegeti a gondolatot. Mégis, hogyan lehetne, hogy bárki meghaljon, akár közülük, akár az iskolából, ha egyszer ő ilyen boldog? Ugyan, ez teljesen lehetetlen. Kizárt!*

Vendég

*Nos, az enyhe kifejezés lenne a dologra, hogy Yan meglepődik. Tulajdonképpen sokkolódik. De mégis: olyan érzése van, mintha áram száguldott volna végig a gerincén. A szíve megugrik, és mikor Liliya elengedi, csak akkor tér vissza a helyére, addig a torkában talál magának megfelelő teret. Viszont a fiú nem engedi el a lányt, sőt, miután úgy véli, már éppen elég sokat hallgattak, átöleli, és megsimogatja a hátát.*
-Igen, erre gondoltam *suttogja, az átélt érzelmektől kissé rekedtes hangon. Életében először éli át ezt az egészet, így nagyon új neki a dolog, de egyvalamiben biztos, végre biztos. Összeszedi minden erejét, és lágy hangon a lány fülébe súgja:*
-Szeretlek. *Ehhez tényleg mindenre szüksége volt. A szíve ismét a torkában dobog, úgy várja, hogy mit tesz erre a lány. Jó, elég valószínű, hogy nem fogja leszedni a fejét, de azért abban sem biztos, hogy viszonozza a vallomást. Ő maga sem tudja, hogy most akkor mi van, teljesen meg van keveredve. Liliya szájából akarja hallani, hogy szereti, már ha tényleg így van. Már nem is tudja, mit gondoljon.*

Vendég

*Nagynehezen felemeli a fejét, és a fiú szemébe néz, amiben ugyan azt látja, mint amit ő érez. Aztán Yan megszólal, és éppen kimondaná, amit akart, de ekkor megakad. Pár percig valószínűleg csak a csöndet hallani, de az nagyon is sérti a lány fülét. Még a saját szívverését is hallja. Micsoda hülyeség! Lehet, hogy holnap mind meghalnak, erre itt áll szembe a fiúval, és egy rohadt szót nem képes kimondani! Végül, a mély csöndben valahogy összeszedi magát, majd önamgát is meglepő hirtelenséggel - megcsókolja a fiút. Csak pár másodpercig tart, Yannak a meglepődéstől valószínűleg még a lányt eltolnia sincs ideje magától, az elengedi, és hátrébb lép három lépést - feltéve persze, ha a fiú hagyja. Úgy zihál, mint az előbb az erkélyen, mintha most rohanta volna be a fél iskolát. A földet bámulja, és újra meg újra átsuhan rajta az az érzés, amit az alatt a pár másodperc alatt érzett. Igen, csak pár másodperc volt, de ilyen rövid idő mennyi mindent meg tud változtatni, mennyi mindent tartalmazhat! Néha túl sokat is. Most pedig csak áll ott, próbál megnyugodni, megint legszívesebben elsüllyedne, hogy hogy lehetett ilyen hülye, de nem szalad el, hanem fél szemmel a fiúra pillant, hogy reagált az erre az egészre. És, ha egyaltálán még ott van, csak várja, hogy szólaljon már meg végre, még mielőtt beleőrül ebbe a borzasztó csendbe!*

Vendég

*A lány szemében valamiféle ragaszkodást lát, bizonytalansággal keveredve. Tulajdonképpen... Megdöbbenti, de ugyan azt látja viszont Lil szemeiben, ami őt magát is emészti. A kötődést, a vele járó gyötrelmet, a bizonytalanságot, mindent, ami őt már az óta a bizonyos nap óta emészti, amikor a szobájában voltak. Nyel egy nagyot, és beharapja az alsó ajkát. Mikor a lány lesüti a szemét, Yan az álla alá nyúl, és kényszeríti, hogy ránézzen.*
-Lil... Én nem tudom... Nem tudom mi az, amit nem tudsz megmagyarázni, de... *Mély levegő.* de... én... szóval... *Elakad a hangja. Egyszerűen nem tudja, hogyan magyarázza el a benne dúló érzelmeket. Csak a lány szemébe néz, és a tekintetével öntudatlanul is azt a kérést sugallja, hogy segítsen, hogy mondja ki azt, amire neki nincsenek szavai. Soha nem tapasztalt még ilyent, de most is, mint mindig, mikor a lány a közelében van, pillangók repkednek a gyomrában, és fogalma sincs, mit kéne mondania. Markáns arcára engedi kiülni bizonytalanságát: úgysincs erre senki más, aki megláthatná.*

Vendég

*Mikor meghallja a lépteket, vesz egy mély levegőt, majd kihúzza magát, leereszti a kezét, és bevárja a közeledő Yant.* - Sajnálom. Tudod, elég..nehéz lenne megmagyarázni. *Persze valójában egy szóval el lehetne intézni, de Lil nem mer megszólalni. Fél, hogy mit szólna hozzá Yan, így ismét csak a szemével próbál kommunikálni. Egyetlen pillantásba belesűrít egy egész...mondatot.* ~Yan, én azt hiszem, szeretlek, de nem tudom, hogy ezt el kéne-e mondanom.~ *Próbálja üzenni, miközben kész idiótának érzi magát. Sokkal egyszerűbb lenne, ha kimondaná, minthogy csak néz, amire ráadásul semmi garancia, hogy Yan felfogja. Majd lesüti a szemét, mert eszébe jut, hogy hogyha mégis felfogja, akkor mi lesz? Boldogan élnek, amég meg nem halnak? Vagy a fiú elküldi a francba? A lány most jön rá, mitől fél: őt még soha nem kosarazták ki! Legszívesebben elröhögné magát erre a gondolatra, vagy világgá rohanna, hátha itthagyhatja a lelkében dúló káoszt a padlón. De nem teszi. Nem fog elrohanni minden probléma elől!*

Vendég

-Liliya! *hallatszik be a folyosóra Yan kiáltása, majd a fiú is belép az erkélyről, és gyors léptekkel a lány után iramodik. Meg is pillantja az egyik kanyar mögött.*
-Mi a baj? *kérdi, láthatóan aggódva. Fel nem bírja fogni, mi baja van a lánynak. Egyszerűen nem tudja, mit tett vagy mondott, ami miatt a lány ilyen furcsán viselkedik. Igyekszik szemkontaktust teremteni a lánnyal, hátha annak tekintetéből ki tudja olvasni, hogy mi a helyzet. Aggódik, le sem tagadhatná, hisz arca, tekintete és még a testtartása is erről ordít.*

Vendég

*Amikor a fiú eléggé erélyesen tör magának utat a gyógyító kezei közül, hogy a lány után menjen, csak a füle figyel hátrafele, meg sem állva halad lassan tovább a központi terem, azon belül a nyugalom terme felé. Letojja hova indul a fiú. Letoj ő már mindent. A sorban a számozás már egy ideje úgy kezdődik, hogy egy Gaea, kettő Bátor, három, ... Olyan nincs! Nincs három. És most hogy a lány rendben, így Bátoron a sor, vele kell foglalkozni. A nyugalom termében legalább meg tud majd kicsit nyugodni ő is, és a famulus is. Keze még mindig remeg. És valami vészjelzőként lüktet fel benne, amikor a fiú utána szalad, hogy még nem kvittek. Egy pillanatra megtorpan, vesztére. Sepp utól éri, és elé áll. A szemüveget próbálja megmenteni a fiú karmai közül, és hiába kapja el a fejét, leveszik róla. bátor a kezéből felfele pislog felváltva hol a lányra, hogy Seppre, és látszik rajta, hogy csak arra vár, hogy a lány akár csak egyet csettintsen. Valami mindenkiben változott az előbbi csatától. No igen. Bátor is rájött, hogy együtt halni a gazdájával dicsőség, és nem büntetés. Így hát most halkan morogni kezd a fiúra. Aki ha ezek után is megcsókolta a lányt, magára vessen! Ez is történik. És itt most kicsit lelassul az idő. Három másodpercbe sűrítve több minden történik majdnem, mint kint az udvaron. A fiú ölel és csókol, a lány nem csak hogy ledöbben, és bár várta a csókot, de elutasítja a fiút, ... nem csókol vissza. A fiú úgy érezheti, hogy egy szobrot csókolt, aminek a kezei között nem csak hogy valami morog egyre hangosabban, de támad is! És hogy miért? Mert a lány nem viszonozta a fiú tettét. És hiába hogy hálás a fiúnak de nagyon, mert megmentette a gazdáját, de Gaea akkori a gazdája. Akivel egy olyan kapocs alakult ki közöttük, ami több már mind az a mágikus kapocs, ami őt ebbe a világba rántotta a lányhoz. Most már sokkal több. ... A lány hátrál kettő lépést, és bátort levakarva a valószínűleg megszeppent fiúról, csitítólag magához öleli a még mindig eszelősen morgó, és vicsorgó jószágot.* -Naaaananaaaa! Sssssss! *Aztán felnéz a fiúra. Szemei azóta is olyan üresek, mint amikor lekapta róla a napszemüveget. Egy kézzel a fiú kezeiben tartott szemüveg után nyúl, majd ha Sepptől megkapja, felveszi a szemére, és egy szomorú, nagyon halvány mosoly mellett csak annyira ingatja meg a fejét, hogy azt a fiú, és a lassan csendesre nyugvó Bátor láthassa. ... Majd folytatja az útját a nyugalom termébe.*

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Pént. Júl. 02, 2010 7:19 pm

*Mikor a gyógyító kezelésbe veszi a sebét halkan felszisszen. Ismét belenyilall a fájdalom de tűri. Nem fok kiabálni mint az Udvaron. Azon az Udvaron, ami most megváltoztatta az életét. S mikor a gyógyító közli vele hogy éjszakára itt marad szeme megvillan, de csak annyit mond hogy…*
- Rendben. De csak azért, hogy három nap múlva ismét vendégül tudjon látni itt. *szemeiben ismét tűz ég. Tűz a harc utáni vágyért. Majd a lány mondatai hidegzuhanyként hatnak rá. A fiú csendben tűri annak hideg stílusát, majd mikor a naxeldíres lány kisétál ő is feláll.*
- Tévedtem asszonyom. Már megint. *hangja komor és hideg. Majd elindul a lány után. Amikor a javasasszony meg próbálja állítani szeme ismét megvillan. Kiegészíti az előbbi mondatait.*
- Figyeljen ide, a naxeldíres lány az életem értelme, ha azt hiszi hogy nem megyek utána nagyban téved. Nem követek el akkora baklövést. Elég szenvedést okoztam neki már így is. Ha kell pálcámmal török utat. *szavai komolyan csengenek és pálcája is a kezében van. Fenyegeti a javasasszonyt tudja. De nem érdekli. Majd mikor az félreáll elindul a lány után. Az ajtóból még visszaszól. *
- Köszönöm. *Az ellátást köszöni e meg, vagy a azt hogy szabad utat engedtek neki már nem derül ki, a lány után siet. S még a folyosó vége előtt el is éri.*
- Gaea várj! * s ha a lány megfordul és bevárja, odalépdel hozzá.* Még nem vagyunk kvittek. *szavai furcsán csengenek, majd közelebb lépdel a lányhoz. S ha az engedi leveszi a napszemüvegét. Mélyen a szemébe pillant. Majd halk suttogásba kezd.*
- Bocsáss meg, de ezt meg kell tennem. *hangja remeg az izgalomtól. Majd átöleli és megcsókolja a lányt. Próbál ugyanolyan lágyan és édesen csókolni, mint annak idején a faházban. Hiába. Már nem tud parancsolni feltörő vágyainak. Szereti a lányt mindennél jobban, s nem kételkedik benne, hogy a lány hasonlóan érez. Az már más dolog, hogy a lány valószínűleg tud parancsolni magának és egy mozdulattal fogja ellökni és felpofozni a fiút. De ez már nem érdekli a szőkét. Volt mersze megtenni azt, amire már napok óta vágyott.*

Vendég

*Az új jelmondatra felnevet, majd bólint.* - Igen, igazad van. De egyébként Halál a legjobb a lovasok közül, szerintem. Valahogy... tökéletes az az alakítás. Bár nekem Háború is tetszett. *Aztán megrázza a fejét, és legyint.* - Áh, arra nincs szükség. Megérdemlem, ha annyi eszem van, hogy a földön ülve olvassak. Bevonulok és bebújok az ágyamba, vagy leülök az asztalhoz, ennyi. *Nem szól semmit, csak megfigyel, miközben Sebastian közelebb lép hozzá. Látja, hogy reflex a mozdulat, és hogy a fiú szinte rögtön hátrébb is lép. Egyelőre ezzel az információval nem kezd semmit, csak elraktározza, aztán majd kielemzi magának nyugiban. Felvonja a szemöldökét, mikor Sebastian könnyedén a keresztnevén nevezi a Mestert, de nem szól.* - Rendben, menj, keresd meg nyugodtan. A bálon. *Ismétli ő is, majd megindul a másik irányba. Johan ajtaja előtt lelassít, de végül megállás nélkül megy tovább, fel a lépcsőn.*

Tárgy: Re: Első emeleti folyosók Csüt. Jún. 17, 2010 5:26 pm

-Ez is igaz. Azt hiszem, a sorozat lényege lassan a "látogassuk meg Halál bácsit, úgyis régen láttuk" jelmondat lesz.. *csóválja meg kissé elnevetve magát a fejét, aztán várnak egy cseppet, ő meg dadog. Rájön néha, ha nagyon gondolkozik, és nem tudja, mit kellene tennie, vagy éppenséggel mondania.* -Nem? Az is igaz.. Csak tudnám, miért nem találták még fel a párnázó bűbájt. Vagy itt miért nem használják? *töpreng el egészen értetlenül, aztán a lány szavait hallva eltöpreng..ne, de akkor jönnek azok a bizonyos szavak, és a védekező kézmozdulatokat, amire Sebastian szinte reflexből reagál, elkapja a lány kezeit, és közelebb is lép hozzá, lenyomva a lány kezeit, már-már túlságosan is közelebb kerülve hozzá.. megint.. Hátrább lép egy lépést, kissé zavartan.* -Világértse. Nem zavarsz, tényleg. Viszont.. lehet, hogy tényleg jobb lenne, ha most elmennék. Benézek a tanári szobába, vagy megkeresem Kaent, hátha ők tudják, merre lehet Grey-Kingston. Akkor, a bálon. *mosolyogik el, aztán hátrál még néhány lépést, int, majd sarkon fordul, és elsétál.*

Vendég

- Az Apokalipszis végén eleve neki kellett volna megfújnia a kürtöt. És Seb... ebben a sorozatban ki nem halt még meg? Dean, Sam, Castiel... Mind visszatértek már, van, aki többször is. Meg is folyton visszatér. *Aztán ugyebár várnak, de nem történik semmi. Ariana csak nekidől a falnak. Szemforgatva, de mosolyogva figyeli Sebastian dadogását, majd megrázza a fejét.* - Nem... oda már biztos nem ülök vissza, teljesen elgémberedtem. Ha folytatom az olvasást, azt valami kényelmesebb helyen. De egyébként nincs tervem. Esetleg valami hely, amit megnéznél, vagy hasonló? Vagy szakadjak le rólad, és mostmár a bálig tényleg és igazán hagyjalak békén? *Emeli maga elé a kezeit védekezően, félredöntött fejjel.*

» Udvar