Társalgó - Játék terem

*Csendesen bólogat, figyeli Anitát. Az is egyfajta életfelfogás érti ő, és elfogadja, hogy a lány számára a dolgok így néznek ki. Nem kell hogy egyezzen a véleményük e téren.
Mist leszökken a játékgépről, majd megkapaszkodik Ana vállán. A lány hamar megunja az egyensúlyozó daimón körmeit, levadássza a macsekot, hogy inkább kézben vigye a hálótermek felé.
Végül int Anitának.*
- most már azt hiszem, mondhatom, hogy örültem a találkozásnak! Jó barátozást és szép éjszakát!- búcsúzik,majd hálótermébe érve száját húzva, de csak nekiáll annak a bepakolásnak....*

*Vigyora tovább szélesedik, mikor a kismókus nekiáll hisztizni és bioszórát tartani, de kivált akkor, mikor Anita egy laza mozdulattal zsebre gyűri a daimónt.*
- Nem sajnállak, nem is állt szándékomban. más világ, mondtam, és ez szerintem kifejez mindent. Az életben vannak hasznos dolgok, tudás, ami a javára válik, és mint mindennek, ára is van. Olyan ár, amit én így most nem fizetnék meg, hiába élvezném, ha tudásodat én is bírnám.. de tudom, hogy ha beleszületek, akkor nem ennyire nem nem _rossz _ hanem _más_ a helyzet. Ezért mondtam, hogy más világ, nincsen értelme azon filózgatni, melyik értékrend és neveltetés szerint jobb a melyik - magyarázza nyugodtan, majd nyújtózik, és kiropogtatja a nyakát, két könnyed mozdulattal.*
- érettebb vagyok annál, mintsem efféle eszközökhöz folyamodjak. erőszak.. ugyan már! Több eszem van, mint nekik együtt, előbb érem el, hogy egymásnak ugorjanak, mint hogy segítséget kelljen kérnem. Ha szerencsém van, megfojtják egymást, segítőkész ninják és az én komolyabb közreműködésem nélkül is. - sóhajtja. Nem akarja megölni a szüleit, valóban nem olyan lelkű. Csupán kapcsolatot nem akar velük. De azt nagyon nem. *
- Gyűlölöm a veszekedéseiket.. - szomorodik el, majd szusszant, s vidám mosoly költözik az arcára.*
- De segond, egy-két napig kell csak velük lennem, utána elmennek a lakásból, és úgy már egészen kibírható a dolog... viszont.. asszem lassan ideje lenne bepakolnom... - veti fel távozás gondolatát szomorkásan.*

*Figyelmesen hallgatja Anita szavait, majd bólint, miszerint érti a lányt. *
- Más világ. - *összegzi a kettejük közötti különbségeket, azt, hogy számára különös és ijesztő aklán kötöttsége és hidegvérűsége és effélék. De nem akar belemenni, hiszen nincsen is értelme összehasonlítgatni kettejüket.
A shinobi kérdésére csak lassan csóválja a fejét, szánakozó félmosollyal.*
- Valóban nem kérném. Egykor talán megtettem volna, de.. Nem. Annyit sem érnek, hogy törjem magam a haláluk miatt. - mosolyog nagy bölcsen. Lizi válaszárvégre megjelenik egy vigyor Ana arcán.*
Az a farkánál felhúzhatós, berregős játékegér, ugye? -kérdi pofátlan vigyorral, s várja a választ.*

*Félvigyorral reagál az idegen lány szavaira, jelezve, érti a poént és értékeli is.. de elég hamar lesöpri a morcos hangulat az arcáról a pozitív kis jelzést. *
- Képzelem... Mi a halál vagy te? Vagy pont az, mi? - *kérdi poénosan, megismételve az iménti grimaszt, melyben nincsen rosszmájúság, csupán örömködni nem tud még teljes szívvel. Látja a lány fegyverét és öltözetét, és bár nem tudná beazonosítani pontosan, ezért is a kérdés, de azért azt felfogja, hogy nem egy falusi libapásztorlány a másik. *
- Athreana Andraste. Mondanám, hogy örvendek, de nincs olyan jó kedvem, hazudni meg nem szeretnék. - mutatkozik be egy kedvesebb arckifejezés és biccentés kíséretében.*
- Ehh - csap egyet a farkával Mist, akárha legyintene. - Daimónt enni nem pálya... Nem szeretnék lélekdarabokat piszkálgatni a fogaim közül, és még csúnyán is néznének rám utána - pillant gazdája felé, aki valóban feléjük pillantott. *
- Megköszönném, ha az rrainkat a helyükön hagynád... - húzza feljebb az ínyét a lány, kivillantva a foga fehérjét, de hangjában nincsen támadó él, csupán imitálta az enyhe vicsort...
Anita kérdésére legyint.*
- Csak a rokonok... De az is épp elég, hogy az embernek elmenjen a kedve az élet_ük_től...

*A játékterem ajtaja jól hallhatóan tárul ki, hála az érkező lány nagyzoló mozdulatának. Athreana ugyanis könnyed lendítés után lábbal nyomta le a kilincset, érthető hát a lendületes ajtónyílás. Kezeit zsebre vágva, száját belülről harapdálva halad beljebb, s jobb lábával, amivel kinyitotta, helyére is segíti a nyílászárót. Minek használná a kezét, fogja még eleget, mikor bepakol a bőröndjeibe..
Mellette Mist halk fújással jelzi gazdájának, hogy nem értékeli a hatásos belépőt.. ~Héé, vigyázz már egy kicsit! Majdnem odacsaptad a farkam! ~ méltatlankodik, mire a lány, rá nem jellemző módon csak vállat von.*
- Kíváncsi lennék, mik fájdult volna meg akkor, tekintve, hogy nekem, ellentétben veled, nincsen farkam...
- Lennél csak férfi... - morogja a margay duzzogva, s rosszkedvű gazdáját kissé leelőzve valami vidámabb társaság után néz.
Anával nagyjából egyidőben veszik észre az egyik gépnél pofozkodó fekete ruhás lányt, s míg gazdája az embert, addig Mist a pici daimónt veszi szemügyre.
Játékos szökkenéssel a játékgép tetején terem, s ragadozó mozgással helyezkedik-ficereg odafent, figyelmesen méregetve a momongát.
Ha az észreveszi őt, látványosan megnyalja a száját...
- Tudod te, mekkora mázlid van, hogy daimón vagy? - kérdi a margay, míg gazdája kezeit karba fonva támaszkodik valami függőleges felületnek, úg ymint fal, játékgép oldala és társai...*

-Már ennyi lenne az idő?*a karórájára pillantva ő is feltápászkodik,és Susan mellé lépdel.-Persze,megyek.Van mit pótolni.*bólint egyet,majd még egyszer visszapillant,hogy semmit nem hagy-e ott.Mikor meggyőződik,hogy minden nála van,magabiztosan lépdelve megy tovább a lány mellett.*

*Kissé kellemetlen helyzetében lesüti földre a szemét.Nem tud ilyesféle játékot játszani.Pár perc múlva,a néma hallgatása után,amit eléggé kínosnak érez belenéz Susan szemébe.*-Sajnálom,de még nem játszottam efféle játékot.Nem tudom hogyan kell.*Teszi hozzá alig hallhatóan,inkább magának mondva,mintsem a lánynak.Ahonnan ő jött az efféle elfoglaltságok mindíg is kimaradtak az életéből.Túl sokszor ült a szobájában,és ki sem mozdult onnan.Ha téli szünet volt az iskolában,szinte sosem ment ki a korcsolya pályára.Hogy miért?A kérdésre a válasz,igazán egyszerű: Nem volt kivel elmenni.*-A könyv,amit olvasok,az inni és élni hagyni második része.Szerintem nagyon jó.Nem tudom,hogy mozogsz a könyvek világában.*Ugyanis Katie a könyvekben mozog otthonosan,másban aligha.Művászi hajlamú,afféle csendes őrült.*

-Szia Susan.Ne haragudj,nem vettelek észre.*Katie arcára egy kedves mosoly ül ki,az olvasott oldalt megjelöli könyvjelzővel majd elteszi,s a lány felé fordul.*-Köszönöm,megvagyok.Nemrég keveredtem ki egy náthából.*kissé elhúzva a száját mered le a földre.Valahogy nem a legkellemesebb élményeket idézi fel benne a betegsége.Főleg,hogy megszólalni sem tudott elég sok ideig.*-És te,hogy érzed magad?*pillant vissza játékos tekintettel Katie Susanra.Valahogy kedvtelennek találja a lányt.*

*Katie kissé felvillanyozódva lép be hatalmas terembe.Szokásához híven kezében egy újabb könyv hever,az elődjénél jóval vaskosabb példány.Fekete borítóján még látni lehet a nyomtatás frissességét.A leány ma egy fekete csőnadrágban és neonkék felsőben pompázik,amit egy fekete cipővel és egy szintén fekete pulóverrel toldott meg.Táskája keresztben rajta hever,olyan kis póstás szerű lett az összhang rajta.Haja most kivételesen befonva tündököl bal vállán lelógva.Gyorsan keresve egy ülőhelyet ledobja magát oda,keresztbeteszi lábait,s gyorsan körbetekint,hátha lát valaki ismerőst.De ez a körbetekintés csak egy olyan gyors átfutás a termen,majd újból a könyve temeti tekintetét.*

- Sajnálatos módon a legtöbb aranyvérű elfelejti, hogy ők is ugyan úgy meghalhatnak, mint a normál varázstalan emberek. Az eszükbe sem jut, hogy talán egy mesterlövész őket is levadászhatja. Egy mesterlövész két kilométerről úgy lőheti fejbe az áldozatát, hogy az nem is hallja már meg a lövést. Így nincs ideje felhúzni a pajzsokat nem igaz? Vagy... ott vannak a különleges osztagok a kommandók. Oké, hogy felhúz a varázsló egy pajzsot... de vajon hány golyó becsapódását védi ki mielőtt az ő vérével keveredik az ólom? * kérdi mosolyogva a lánytól. Majd amikor ő a saját tapasztalatait kezdi el megosztani, akkor bólogat.* - Hát igen. Könnyebb annak, aki költözik, és nem egy helyen éli meg az életét. Én mindíg egy helyen voltam. És... hát ezért meg is szívtam jó rendesen. Akkor még jó kislány voltam, így aztán próbáltam mindenkinek megfelelni... nos gondolom nem kell mondanom, hogy nem éppen túl sok sikerrel. Folyton én voltam a kripli, és a poénok céltáblája. Ezért aztán... elkezdtem tanulni a fegyverforgatást, és az önvédelmet...
* Mondja a lány mosolyogva, majd amikor a kutyákra terelődik a szó, akkor is mosolyogva válaszol.* - Én a macskákat is szeretem. A lovakkal viszont már hadilábon állok. Nem bízok bennük igazán.* Mondja komolyan, majd a labdát, ami a kezében van, oda gurítja Karennek, hgy hátha az vevő egy ilyen kis hülye idegurítom, oda gurítom játékra.*

//Fagy//