Lelkek Kapuja

Tárgy: Lelkek Kapuja Hétf. Jan. 25, 2010 8:56 am

First topic message reminder :

Különös terem ez. Megnyugtató, de mégis rettegést is hozhat. Amint belépsz egy kisebb terem, ahol állsz. Nem nagy ez, csupán néhány négyzetméter, afféle, mint egy oltár szent nyughelye.

Körben a falak mellett kőpadokat találsz, melyekre leülhetsz elmélkedni életedről, utadról ebben a valóságban. Megnyugtató a hely, ha lelkedben nincs vihar, de ha gondjaid akadnak talán épp itt fognak felkorbácsolódni, de lehet, hogy megtalálod a választ a benned dúló kérdésekre.
A bejárattal épp szemközt kőkaput látsz, afféle oltár, melynek faragása rémisztő, de mégis mestermunka. Emberek alakjai törnek fel a föld felől, nyúlnak a kapu felé, lelkek, kik távozni készülnek, vagy épp maradni szeretnének. A kapu kerek, benne zöld, s néha lilás fények kavarognak. Óvatosan lépkedj közel, ki tudja, hogy nem jön-e át valami, vagy nem ránt-e át valami téged a másik oldalra. És, hogy mi a másik oldal? Az még titok, talán a túlvilág, talán egy másik világ, talán a holtak otthona, tán élők lakják. Annyi biztos, hogy keveseknek adatott meg, hogy átkeljenek itt, ami válaszokat ad sok kérdésre. A kavargó fények sokakat löktek már vissza a padlóra, akik megérinteni próbálták az örvényt.
Igyekezz hát csendben lenni, hallgasd a suttogást, mely bejárja a termet, ki tudja, tán meghallod rég elhunyt szeretteid hangját is, kik tanáccsal szolgálnak, vagy csak azt mondják jól vannak, ne aggódj értük. De az is lehet, hogy olyat hallasz, amit nem kellene, sikolyokat, haragos kiáltást, amitől megfagy ereidben a vér.

//A kapun csak mese keretén belül lehet átlépni, mesélő felügyeletével.//

írta Cirelin de Sovalon

Vendég

*Meghallja a köszönést, mire a másodperc törtrészéig nem mozdul, de amikor hátrafordul, mosolyog.* - Hello, sweetheart. *Mondja szelíden, majd aggódóan ráncolja a homlokát.* - Hát neked mi van a lábaddal? *Kérdezi, és gyors, fürge léptekkel ott terem, és anélkül, hogy a lány ellenkezhetne, az ölébe veszi, tipikus menyasszony-pózban. Simán elbírja a lányt, nincs ezzel hiba, és az oltárhoz viszi, felültetve rá, úgy vizsgálgatva a lábát, homlokát ráncolva, és lassan csóválja a fejét.* - Kicsit sajnálom, hogy nem természetes gyógyító vagyok most. *Jegyzi meg, majd felnéz Susanra, várva annak válaszát.*

Vendég

-Take a breath, take it deep. Calm yourself, he says to me. If you play, you play for keeps. Take a gun, and count to three. I’m sweating now, moving slow. No time to think, my turn to go.*suttogja maga elé, miközben befordul a Lelkek kapujához. Egy hosszú vörös pánt nélküli ruha van rajta. Kissé sánítit a lány. Még mindig fáj neki a lába és még fájni is fog neki egy ideig. A lány most is mezitláb van. Léptei némák. Mindenesetre, amikor megpillantja az oltárnál lévő alakot egy kicsit megáll, de aztán tovább lépked a fiú felé.*-Hy, dear.*mondja a lány, halkan, amjd csak megáll a fiúval szemben. Jobban mondva mögötte. Fejét félrebiccenti majd úgy néz zöld szemeivel a fiúra.*

Vendég

*Egy szőke fiú léptei nyomán visszhangzik a lelkek kapuja. Derékig érő bőrkabát, farmernadrág, flaneling, cipő, szőke haja összefogva, pár tincs a hajába lóg. Erőteljesen emlékeztet a ruházata egy bizonyos, fekete kocsiban furikázó démonvadász testvérpár idősebbik tagjára. Még szépen kidekorált Colt is van az oldalán. Hogy tetoválás van-e az alkarján? A válasz egyértelműen nem. Ő nem áll sem a terjeszkedő Tengelyhatalmak, se a fogcsikorgató Szövetségesek oldalán sem. Ő szépen, nyugodtan elvan magának, Svájcot játszik. Az oltárt most megkerüli, és a zöld fény forrásához sétál, megbabonázva nézve azt, aranyszínű szemében tükröződik a zöld, kavargó fény...*

Vendég

* A lány hallgatja Christ, majd feláll, ahogy felhúzzák. A vonásai addigra sziklaszilárd maszkká állnak össze. Így már tényleg az a Jana akinek lennie kell..ene.
- Katanával támadtál. De az csak játék volt. Nem azért mert olyan képzetlen lennél, mert nem vagy az. Ha az lennél nem tudtál volna megsebezni. Játék volt, mert láttam, hogy nem akarsz megsebezni. És én is játszottam, mert én sem akartalak megsebezni. Az erdőben is... az a két vágás véletlen volt. Nem állt szándékomban. Egyszerűen becsúsztál vágótávon belülre.
* Mondja komolyan, és meggyőződés teljes hangon. Majd mikor Chris azt mondja, hogy várnak rá, akkor csak bólint.* - Ma még mindenképpen fel akartam keresni. Magyarázattal tartozom neki. Sok mindenről. És tudom hogy vár. Nem is szeretném megváratni.
* Mondja a lány komolyan. Hogy ezzel fájdalmat okoz e Chrisnek? Talán. De nem fog hazudni. Sosem tette...Chrisnek, és Faithnek, valamint Arinak nem. Hát miért kellene most elkezdeni? Az oltárhoz sétál, felveszi a köpenyt róla, majd elindul a fiú után.*
- Egyszer hibáztam Faith ellen. Többet sosem fogok. * Mondja Chrisnek, majd csak sétál utána vele. Lassan haza tér... és végre azok között lehet, akiket szeret, és akik viszont szeretik. Ki így, ki úgy. De legalább egy páran vannak akik szeretik.*

Vendég

- Nem, én nem nyilaztam, vagy tőröztem, valóban, én csak katanával támadtam rá. *Mondja cinikus hangon, majd felsóhajt.* - És lehet, hogy nem én tettem, de miattam ment át, nem igaz? *Teszi fel a millió dolláros kérdést. Közben megfogja Jana a kezét, mire felsóhajt, és finoman megszorítja.* - De jó, akkor erről szót se többet. Nem boncolgatjuk, hogy kinek a hibája, és senki nem emészti magát miatta... elvégre megváltoztatni nem lehet a múltat. *Mondja, szomorúan elmosolyodva, majd feláll, talpra húzza a lányt.* - Én már nem tudok neked segíteni, rendbeszedni a vonásaidat... én ehhez kevés vagyok. *Mosolyog szelíden, már-már vidáman, ha az a megtört tekintete nem lenne, akkor tisztára olyan lenne, mint a régi, hajdani Chris.* - Viszont én megyek aludni, és azt mondom, gyere velem a Tigris cápába te is. Úgyis régen jártam ott, te meg pláne, és van egy szőke, aki szerintem őt ismerve az ablakban ül, és várja, hogy megjelenj, és hidd el, nem a jobb oldal szőkéihez akarlak benyomni. Na. Gyere, már vár rád. *Mosolyog, majd, ha Jana jön, akkor igenis húzza magával, Lilith a nyomában, és igenis felmennek a hálóba.*

Vendég

* Chris szavaira ismételten Lagmartól kap választ.*
- Nem. Ne magad okold. Okold a sorsot... okold... az ég tudja... a diákokat... bárkit. De ne magad. Nem te tetted ilyenné. Nem te lőttél rá nyílvesszőt. Nem te vágtál bele tőrt... ráadásul olyan tőrt, amit ő adott, és jószívvel adta. Nem te néztél rá gyűlölettel teli pillantással. Azért van ez. Azért tör rá sokszor a gégegörcs. Ilyenkor nem tudok mit tenni, csak hogy elkapom a torkát, és kissé ráharapok. Akkor valamennyire kitágul. Nem tudok mást.
* Sóhajt a hiéna, a lány viszont csak előre hátra hintázik.* - Te még keresed legalább. Ő már nem is tudja merre van. Nem is fogja megtalálni soha. * Rázza meg a fejét a hiéna, majd vissza sétál a kis spániel mellé, és lefekszik. A lány lassan felemeli a tekintetét. Könnyfátylas szemén át neki már nem látszik semmi fény. Sem törött, sem semmilyen. Chrisnek eszébe juthat a rúnamágián visszahozott férfi akivel olyan sokat...játszott. Talán még annak is több fény volt a szemében. Kinyúl lassan. A keze reszket, ahogy megfogja hajdan volt kedvese kezét.*
- Ne...ne magad. Kérlek...csak ne magad. Okolj engem... talán...az lenne a legjobb...
* Mondja halkan. Szemeiben csak könnyek adnak most fényt. Megtörnek rajta a zöld derengés fényei, így szórva szikrákat. - Jobb ha összeszedem magam. Nem mutatkozhatok így a nagyközönség előtt. * Sóhajt egyet a lány, majd lassan rendezni próbálja vonásait.*

Vendég

- Minden éremnek két oldala van. Hátrány és előny. Visszatartó tényező, vagy valami, ami lök előre tovább az utadon. Rajtad is múlik, hogy használod ki. *Nem fordul meg, amikor a lány leveszi a fejéről a kezét, a hisztérikus hang az, amire megrándul a keze, és a levegőkapkodásra már teljesen hátrafordul egy lendülettel, és még jó, hogy Lagmar már tudja, hogy mit kell Janával ilyenkor kezdeni, mert ha így maradt volna a lány, akkor rövid időn belül két pánikrohamos ember lett volna itt, mert Chris sem tudja, ilyenkor mit kell tenni. Így viszont csak lerogy Janával szemben... valahogy úgy, mint a ködfenyvesben, nem is olyan régen. Csak lehajtja a fejét, és keserűen felnevet.* - És ne magamat okoljam, mi? *Csak ennyit mond, majd felnéz, a plafon felé, szenvtelen hangon megszólalva.* - Nekem sincs meg. Én sem találom. Azt se tudom, mikor hagytam el. Vagy ha tudom, hogy nincs meg, az annak a jele, hogy még megvan valahol? Nem tudom. Tényleg nem. *Visszanéz Janára, barna szemei szinte lángolnak valami furcsa, mélyről jövő tűzzel... de kicsit olyan, mintha egy törött tükrön keresztül nézné Jana azokat a lángokat, ha felnéz Chris szemeibe. Elszánt tűz... életben akar maradni. Igen, ragaszkodik az életéhez, de... nem elsősorban önmaga miatt.*

Vendég

* Mikor a fiú azt mondja, hiányoztak, kicsit talán könnybe is lábad a szeme. Még jó, hogy Chris nem látja. *
- A ragaszkodás... talán hátrány. Minden bizonnyal. Viszont... minden szép érzelemnek is a forrása. *Sóhajtja a lány. Elengedi a fiút, és hátrébb lép. Az árnyak közé... egy oszlop tövéhez. Lassan leguggol, és átöleli a felsőtestét, ahogy előre hátra hintázik. Piszok jó egyensúlya van.* - Én...én a józan...a józan eszembe akarok...megkapaszkodni...
* A lány hangja kicsit talán hisztérikussá fajul. Nagyon éles váltás.* - De...de nem találom...nincs...nincs meg. * Mintha csak egy kulcsot keresne. A hangja továbbra is félig-meddig hisztérikus. *
- Én... én ezt nem akartam... én ezt... nem így...nem...*Hirtelen levegő után kezd kapkodni. Lagmar olyan gyorsan pattan fel Lillithről, hogy szinte a kutya odébb csúszik pár centit. A lány csak levegő után kapkod... mintha összeszűkült volna a légcsöve egy pillanat alatt. A hiéna ráugrik, és mintha a torkára harapna a lánynak, úgy áll pár másodpercig, Janát leterítve. A naxeldíres lány vergődése lassan megszűnik. Teste elernyed. Ám a szemei nyitva vannak. Lagmar szólal meg. A hangja reszelős. Reszelősebb mint bármikor.*
- A Stressz hatása. Pánikroham. Az utóbbi időben elég gyakori nála. Az hozza ki belőle, hogy annyian néznek rá gyűlölő tekintettel. De a hülyéje senkinek nem vallaná be hogy pánikrohamai vannak. Te is...csak véletlenül lehettél tanúja. *Sóhajt a hiéna, majd a lány mellé gyalogol, és elkezdi böködni, mire az lassan megmozdul és felül. Hátát egy oszlopnak veti, térdeit felhúzza, és azt átkarolva, a homlokát a térdcsontnak támasztja.*
- Bo...bocsánat... nem akartam...ne...ne haragudj... *Az elakadó mondatokból lehet hallani, hogy valószínűleg halkan zokog.*

Vendég

*Igen, Chris más, de azért Jack védelmére, neki ott a spánielre, aki jelezte Jana megjelenését, plusz úgy van vele, hogy a csatáknak vége, mi a fenének támadgatnák egymást hátba. Nem állt át... nem lehetnek öntudatos aurorjelöltek, akik bosszúra éhesek. Meg nem is a naxeldiresek között lesznek nagy önjelölt hirtelen igazságosztók... inkább csöndes szervezkedők. Inkább.* - Kapaszkodik az ember mindenbe, nem csak az életbe. A megszokott dolgokba, és megszoktuk, hogy élünk, ezért nem akar sok ember váltani. Ragaszkodunk az iskolához... bizonyos emberekhez. Ilyen az alapvető emberi természet. *Mondja, Lilith halkan nyüsszent, amikor Lagmar ráhajtja a fejét, de nem mozdul.* - Ti is nekünk. Mondom... ragaszkodás. Látod? Ilyenek vagyunk. Mind... mind... emberek, koboldok, tündék, vélák... mindannyian egyformák. Ugyanúgy meghalunk egyszer mind. És ezért a beszélgetésért pár öntudatos aurorjelölt minden bizonnyal engem is apró szilánkokra szedne legszívesebben, amiért szóba állok veled, tudod? *Kuncog, láthatóan mintha mulattatná a gondolat.*

Vendég

*A dal alatt végig rajta van a köpeny. Ám Lagmar kimászik alóla, és a spánielhez sétál, majd a hátára hajtja a fejét. Jana lassan leveszi a köpenyt, majd a fiú mellé teríti. Nem ül le. A háta mögé sétál, és megfogja a vállát. Mennyivel másabb mint Jack. Ő nem átkozott bele, pedíg biztos, hogy meglepte, hogy megjelenik. Mennyivel...mennyivel másabb. Lassan a fiú vállára teszi egyik kezét, másikkal végigsimít annak haján.*
- Szánalmas. Törékeny, és gyenge teremtés. Az újszülött ember a legvédtelenebb az egész evolúciós táblán.
* hallatszik lassan a lány hangja, miközben ismét végigcirógat a fiú haján. * - Nem élnénk túl, ha le akarna rázni minket... ha igazán megrázná magát Természet Anyánk, akkor bizony senki nem élné túl. * Mondja halkan, a fiúnak.* - Szánalmas, milyen görcsösen próbál kapaszkodni az életbe minden ember. A legtöbb. Nem fogják fel a halál megváltó jóságát. Félnek tőle... pedíg ő mindenkivel egyformán bánik. Mindnekivel kedves, és mindenkit szeret. Ám ezt nem tudják. Szinte senki nem tudja. Csak azok értik meg igazán, a Nagy Kaszást, akik a szolgálatába ajánlják magukat. Hiányoztatok. * Teszi hozzá a végére mint egy oda nem illő gondolatot a lány.*

Vendég

*Chris hangja nem mélabús... énekel, ahogy mindig is szokott. Talán ez benne a legfurcsább, mintha egyáltalán nem zavartatná magát. Énekel tovább egy darabig, együtt a lánnyal, végig a dalt, egészen legvégig. Aztán elhallgat, tovább lóbálva a lábait, de nem fordul hátra, nem néz a lányra. Mintha csak nem is vette volna észre, de ekkor...* - Belegondoltál már, milyen cseszettül szánalmas minden egyes földlakó? *Kérdezi fennhangon, olyan hangsúllyal, mintha nem is most kezdenék a társalgást.* - Itt kapaszkodunk egy kozmikus porból és törmelékekből összeállt golyón, ami harminc kilométer per szekundumos sebességgel száguld egy nagy, izzó gázgömb körül, ami egy szép nap a bolygó halálát fogja okozni. És mégis... mi kapaszkodunk ebbe a gömbbe. Ha elengednénk, vagy eltépnének tőle... esetleg lelökne magáról, mert elege van, hogy pusztítjuk... csak sodródnánk a semmiben. És vagy megfagynánk, vagy megfulladnánk. Talán mindkettő egyszerre. *Beszél, beszél, beszél.*

Vendég

*A lány végig ma Jack mellett volt. Előtte ment be a toronyba, amint megkapták az ukászt, majd felmérte a terepet. Láthatatlanul. Mint egy fantom... egy láthatatlan szem. Majd üzent Jacknek, hogy tiszta a terep. Aztán mögötte jött ki a leomló toronyból, ami bár rossz emlékeket keltett benne, nem riasztotta meg. És amikor mindenki belefutott az Úrnőbe. Akkor is mögötte volt, láthatatlanul, katanával. Arcán egy maszk. Fehér, vonások nélküli maszk. Csak a szemeknek van vágás. De semmi más. Köpenye most is fekete. Ám alatta most egy nadrág van, ami elég jól simul a lányhoz. Léptei mint mostanság általában a föld felett lebegnek, a psm-nyújtotta levitácót kihasználva. Így a fű nem hajlik a láthatatlan lábak alatt, zajt nem csapnak. Így tökéletesen vadászhatnak, és teljesen kiszámíthatatlan merre jár. Lagmar mellett, a köpeny takarásában. Meghallja a fiú hangját. A láthatatlanná tévő köpeny alatt leemeli a maszkját... némán indul Chris mögé. Talán csak Lillith, de kiszúrhatja a lány enyhe dohány szagát. Ám Jana nem szól semmit, nem veszi le a köpenyt. Csak ő is énekelni kezd. Édes, kedves hangján. Nincs benne most semmi reszelős. Kislányos hang ami megcsapja Chris fülét. A Hajdan oly mézédes hang ami a fiúnak most kissé talán mélabúsan szól...
- It's been the ruin of many a poor boy, and God, I know I'm one. The saints are coming, the saints are coming...I say no matter how I try, I realise there's no reply.
Hogy a hang merről jön... az kérdéses. Elvégre a kápolna visszaveri a hangokat, így alkotva csodaszép kettős akusztikát.

Vendég

*Az iskola már másé. Az iskolát más hatalmak irányítják. De ez... mintha nem is zavarná az ifjú naxeldires fiút. Pedig ő nem állt át, nem... semmi ilyesmi. Amint bejött a kúriába, elbúcsúzott Ariéktól, és erre vette az irányt, és félúton egy dalt kezdett dúdolni. Lassan ér le... nagyon lassan. A főhadiszállás... tele van emlékekkel. A temető, a lelkek kapuja, a társalgó. Pozitív, negatív, vidám, szomorú, de sok-sok meghatározó emlék. Ide sétál le a halványzöldes derengésbe, felmászik gyakorlatilag az oltárra, a bejáratnak háttal ülve, lábait lógatva, a zöld fénybe meredve. Lábait lóbálja, és halkan énekel.* - There's a house in New Orleans... it's called the Rising Sun... *Énekel, énekel, mély hangon, szép hangján, miközben Lilith lehajtja a mancsaira a fejét, és becsukja a szemeit.* - The saints are coming, the saints are coming...

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Jún. 21, 2010 9:36 pm

// Megfagy. //

Vendég

*Fekete pókok szövik céltalan álmaim, a földre szegezték megtépett szárnyaim. Nos igen a lány valahogy így érzi magát, ha már ilyen hsonlatot keresünk. Mindenesetre a halál az valóban egy érdekes dolog. Egyszer csak leáll minden. Többé nem jön ki hang a szánkból. Többé nem ver a szívünk. Nem csinálunk semmit, csak egy koporsóban fekszünk. Szemeinket lehunyva. mondhatni örök álomba zuhanunk. Amiből lehetetlen felkelni. Talán olyan édes álmok vesznek mintket a birtokba, amitől nem tudunk és nem is akarunk megszabadulni. A lány zöld pillantása Atanasra esik, amikor az megszólal. Szóval mégis csak beszélget vele a fiú.*-Részvétem.*mondja a lány, aztán csak némán hallgatja a fiú szavait. Talán még mindig kicsit msáhol járnaka lány gondolatai. Jó passzban?! Nos a lány most van jó passzban. Ha lehet így fogalmazni. ennél sokkal, de sokkla rosszabb állapotban volt. Mindegy annak már vége. csak előre kell nézni. Nem szabad a múlton töprengeni. Ami volt, azt nem lehet megváltoztatni, viszont a jövőt az lehet építeni, formálgatni. A lány csak elmosolyodik, amikor meghallja a fiú újabb szavait.*-Nos, igen sokan azt hiszik meghalni könnyű. pedig egyáltalán nem...És nem az a bátorság, ha magunk keressük a bajt, az csupán csak felelőtlenség.*mondja halkan, majd zöld pillantását a fiúra emeli.*
//Get cold//

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Jún. 21, 2010 9:11 pm

* "Ezt a vad mezőt ismerem. Ez a magyar ugar". Ez a két sor fejezné ki most tökéletesen a fiú érzéseit, hogyha ismerné ezt az Ady nevű egykoron élt magyar költőt. Tökéletesen megszokta a naxeldiresek különlegességét és azt a láthatatlan védőfalat, ami elválasztja őket a többi szaktól. Szereti ezeket a különleges embereket, akik sokszor magányosak és elkeseredettek, de mégis ez az ő családja. Ezt ismeri és szereti. Bár amikor az iskolába jött, titkon reménykedett, hogy allidonos lesz, de úgy látszik a sorskerék jobban tudta, hogy hová való a fiú. Azóta már lassan három év telt el és szinte beleöregedett a szakjába. *
- Néha titokban azt remélem, hogy itt meghallom a nagymamám hangját. * Mondja szinte teljesen színtelen hangon. Persze nem azért, mert nem szerette nagymamáját, csupán megtanulta elfogadni az áldozatokat. Holtak őreiként és amúgy diákként erre sok szüksége volt a négy év alatt. Mert az iskola nem csak arra nevel, hogy hogyan tartsuk helyesen a pálcát és milyen ellenméreg fajták léteznek, hanem arra is hogyan viselkedjünk. Hogyan viseljünk el lelki megrázkódtatásokat és csalódásokat. És ezekből egy átlagos embernek igencsak kijut ezalatt a hét év alatt. És talán ez a sok emóció, ami az évek alatt érte, ez juttatta el ebbe a sztoikus állapotba, hogy képes elfogadni mindent. Elfogadta a saját nagymamája halálát és - bár közhely -, de a szép élményekre emlékszik vissza. Kivéve persze azokat az éjszakákat, amikor kiabálva ébred fel a rémálmaiból. Hiába is, ez egy olyan szféra, aminek még egy erős akaratú ember sem tud parancsolni. *
- Szia Darwin. * Nem a srácnak nem tűnt fel, ugyanis mással van elfoglalva. Próbál gondolatban a lány érzéseire ráhangolódni, de csak valamiféle kavargást észlel. Talán fájdalom, ezért nem is próbálkozik tovább. Rendezi elméjét és újra a saját gondolataival kezd foglalkozni. *
- Amikor idejövök azt szoktam érezni, mintha a halál csak egy karnyújtásnyira lenne. * Mondja a zöld portál felé pillantva és folytatja a mondanivalóját. *
- Mintha csak hozzá kéne érni és vége lenne mindennek. Olyan könnyű lenne.. * Mondja, hiszen talán a lány is tudja miről beszél. A naxeldiresek megszokták a halál közelségét és megtanultak harmóniában élni vele. Ez is szakuk sajátja.. Aztán elhallgat. Nem akarja a lányt terhelni a saját gondolataival főleg akkor, ha az láthatólag nincsen "jó passzban". De hát nem lehetnek az embernek mindig jó napjai. Olyasmi ez mint a hullámvasút. Kurvára nem tudja az ember, hogy mi jut neki arra a napra. *

Vendég

*Nos, igen bárminek nevezhetjük. Erő, akarat. Ha meghalljuk e két szót rögtön a célratörés jut az eszünkbe. Célratörés, amit a gyengék nem képesek elérni. Persze mindenkiben ott lakozik az erő és az akarat csak nem mindegy, hogy milyen mennyiségben. És persze mindenkiben máshogy mutatkozik be. Hiszen, mindenki jó valamire. Mindenkiben meg van az a bizonyos kincs. A saját maga kis értéke ez, persze bármiben megmutatkozhat. Mindenesetre a lány még mindig némán ül. Mint egy, hideg márványszobor. Igen, megint kezdi fel venni ezt a formát. Az érzelemmentes arc és a hideg tekintet. Milyen kár, hogy a lány sokkal szebb, ha mosolyog, de persze így sem ronda. Egyébként Atanasnak feltűnhet, hogy eddig a lánynak nem volt daimonja. A fossza, csak feláll, tesz egy kört a gazdája körül, majd visszafekszik a lány mellé. Annak arcán csak egy halovány mosoly suhan át. Nem, még mindig nem szólal meg. Valahogy most élvezi ezt a misztikus csendet. Mégha a zöldes kavargásból hallani lehet a sikolyokat, morajlásokat. Valahogy az is csend neki. Hiszen ehhez a helyhez tartozik. Amikor észreveszi a fiút, nem szól semmit. Viszont, amikor ráköszönnek, akkor némán biccent egyet. Végül halkan, de mégis azért jól hallhatóan megszólal.*
-Szia!*mondja a fiúnak, majd már vissza is tekint a zöldes kapura. Mindenesetre a fiú kérdésére csak megrázza a fejét.*-Nem nyugodtan!*mondja a lány. Hangján érezni, hogy kissé talán meggyötört. Bódító zöld pillantását a fiúra ereszti. Majd egy halovány mosoly fut át az arcán, de csak egy pillanatra.*-Igen, érdekes ez a hely! Olyan csendes és nyugodt, de mégis van benne valami misztikus dolog.*mondja halkan, aztán csak a daimonjára pillant.*-Öhm amúgy ő Darwin!*mondja a lány, majd csak újra csendben marad. Szinte csak testileg van itt. Lelkileg valahol máshol jár. Úgy látszik néha muszáj egy kicsit kikapcsolódnia és elfelejteni a körülötte forgó dolgokat. Az megy, hogy mindenki először a kedves arcát mutatja. Szinte valami berögződött dolog az emberben. Valamiféle tudatalatti illem, ha lehet így fogalmazni.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Hétf. Jún. 21, 2010 8:19 pm

* Az egyetlen valódi kérdés csupán az kéremszépen, hogy minek hívjuk ezt az akaratot. Azt az erőt, ami az okokat képzi és mögöttes hatalomként eltervez mindent. Az ősi és nemes görögök moiráknak hívták őket, ők fonták-göngyőlítették-metszették az élet fonalát. Aztán a görögök eltűntek és a keresztények léptek a helyükbe. Ők a gondviselés szóval illették ezt a hatalmat és egyetlen személynek tulajdonítottak mindent. Most a modern korba, amikor már minden szépség kikopott az emberekből egyszerűen sorsnak szokták hívni. Az emberek már nem képesek hinni istenekben vagy Istenben csupán a horoszkópban és a tévé képernyője mögött ülő jósokban. Ezért is kell annyira megbecsülni azt a pár embert, aki köztünk él és alkot, aki minden egyes szavával bölcsességet sugall és segít elérni valami transzcendenset. Ezért különösen nagy kincs napjainkban egy Osho vagy egy Teréz anya. Ők tudnak valamit, amit az átlagember nem. *
- Vihar előtti csend. * Suttogja, a temető mellett elhaladva. Fürkésző szemeit az ősöreg sírhalmokon futtatja és szeme előtt mintha egy temetés képei zajlanának le. Nem csoda, hiszen nem is olyan régen temette el egyik nagyszülőjét. Egy pap, amint szenteltvizet hint, síró tömeg, egy koporsó amint aláereszkedik a mélybe. Az emlék annyira életszerű, hogy fülét mintha valamiféle orgona zaj zavarná meg. Ilyen tipikus anglikán temetési zene. A fiú megrázza fejét és pár pillanatig vár, amíg elmúlnak elméjéből a nyomasztó képek. Az agya kitisztul és folytatja sétáját a főhadiszállás egyik legkülönlegesebb terme felé. Egy-két hónapja fedezte még csak fel ezt a különös helyet, de hamar sűrűn látogatott helyévé vált. A póló és farmer felett egy fekete talárt visel, magas gallérral. A sötétben szinte megmosolyogtató lehet ez a vámpírszerű figura, ám komoly szemei láttán hamar elhalgat minden ember, aki kinevetné őt. Van ebben a barna szempárban valami különleges, valami ami mintha ősöreg lenne. A szem a lélek tükre, ahogy a mondás tartja és ez a két tükör, amit a fiú hordoz igen csak mély. Nehéz a mélyére ásni, még Sanillának sem sikerült benne bármit is találnia. Barna haját kitartóan fújja a koranyári szél, ősszekócolva a fiú haját, amit egyébként sem könnyű megfésülni. Hamar beér a helyiségbe és ugyanilyen hamar észreveszi, hogy nincsen egyedül. A suttogások és a fojtott beszéd most is némaságra és valamiféle önvizsgálatra kényszeríti. Még a lépeseinek a zaja is mintha halkabb lenne. Susanra néz és pár pillanatig rajta futtatja a tekintetét, észrevétlenül végigmérve a lányt. Az elemzés és analizálás mestere, nem hiába lett mentalista is egykoron. Fiatal arcán nem sok érzelem játszi, csupán az illemnek megfelelő érdeklődő tekintet és tisztelet a lány iránt. *
- Szia. * Mondja a lánynak, minden egyéb bemutatkozás nélkül. Egy név semmi mást nem tesz, pusztán beskatulyázza és determinálja a tulajdonosát. Egyébként meg az órákon amúgy is sokszor találkoztak már, ezért feleslegesnek ítél minden egyéb ceremóniát, a puszta köszönés is megteszi. *
- Nem zavar, ha leülök? Szeretem hallgatni ezeket a zajokat..akármik is legyenek. * Mondja, majd elharapja mondanivalója végét, nem akar magyarázkodónak tűnni. Félreértés ne essék, ha a lányt zavarja ő akkor is le fog ülni. De persze az emberek először mindig a szebbik arcukat mutatják a másiknak. Valamiféle régi beidegződés lehet ez, ami olyan természetes mint a levegővétel. De hát ki is okolná a másikat azért, mert nem köpi egyből arcon? A fiú komoly tekintettel néz a lányra és várja a szavakat. *

Vendég

*Az életben semmi, sem történik ok nélkül. Sokszor lehet ezt hallani, és valóban milyen igaz is. Tényleg minden okkal történik, aztán, hogy annak milyen eredménye lesz? Nos, ez már egy másik kérdés. Viszont az is igaz, hogy a szeretet is egy furcsa dolog. Vannak, akikkel nem szimpatizálunk le, viszont olyanok is vannak, akiket az első perctől fogva kedvelünk. De olyan is történhet, hogy azt a bizonyos illetőt, akiért később halni tudnánk, utáljuk az első perctől fogva. Szinte már a puszta jelenléte is zavaró, pedig hozzánk se szól. Mindenesetre Susannel is így volt ez elején. Ki nem állhatta. Akár azt is mondhatjuk, hogy először direkt próbált keresztbe tenni a fiúnak. Milyen, igaz hogy az idő csodákra képes. És valóban az idő valóban képes csodákra. A lány is egyszer úgy döntött, hogy most az egyszer megpróbál alkalmazkodni a fiúhoz. Nem próbál neki keresztbe tenni. Barátok lettek. De az egyik fél többet kezdett el érezni a másik iránt. Először magának, sem merte bevallani. Jöttek az aprócska kis célozgatások. A véletlen érintések. Aztán lehullt a lepel. Kiderült minden, ő maga, pedig nem tudta mi tévő legyen. Csak hagyta, hogy magával ragadja az idő és a fájdalom. Mindenesetre most valami megfordult a lányban. Megváltozott. Mind külsőleg, mind belsőleg. Az, hogy a lánynak daimonja lett az is egy másik dolog. Egy sötét csuklya takarja az arcát. Csak két magával ragadó zöld szempár és a hófehér bőr látszódik a lányból. Mellette egy barnás színű fossza, sétál. Néma, könnyed léptekkel sétál a főhadiszálláson. Útja végén, pedig a Lelkek kapujánál találja magát. Csak leveszi a fejéről a csuklyát, majd a daimonra pillant. Szemében talán egy kis értetlenség látszik. Őmaga sem tudja, már, hogy mit akar. Hullámos ezüstszőke haja szépen omlik a hátára. A lány teljesen a gondolataiba van merülve. Nem törődik semmivel. Csak nézi az oltárt. A halk sikolyokat, és suttogásokat már megszokta. Zöld pillantása a kapura esik. Csak leül az egyik kőpadra, majd rápislant Darwinra. Egyikőjük sem szól, semmit. Mindketten tudják, hogy most a néma csend kell ide. A lány csak merengve ül, mit sem törődve az idő múlásával.*

Vendég

* A lány felkacag és feltápászkodik a padról. Kicsit megigazítja ruháját és a fiú példáját követve a kijárat felé halad.*
- Rendben, az udvar az tökéletes lesz.* fúzi hozzá és kilép az ajtón. Még mielőtt becsukná maga után hátranéz a még minidg zöld fénnyel örvénylő kapura. Egy pillanatig rajta felejti szürke tekintetét, majd csak megrázza fejét és behúzza az ajtót. Felzárkózik Jake mellé és egymás mellet haladva mennek ki az udvar felé.*

Diák Hozzászólások száma : 59 Kaszt :

*Jake egyetért Karennel dehát miért is ne tenné . Azt nem is nagyon veszi észre mikor Karen kényelmesebben helyezkedik el de nem is zavarja , nem épp egy prűd srác úgyhogy nincs mit ragozni ezen.DE azt ő is érzi hogy kissé nyomott itt a hangulat úgyhogy örül hogy Karen felveti a távozás ötletét .*
- Mit vesztegelünk még itt?
*teszi fel a kérdést játékosan és már pattan is fel ,megvárja míg Karen is indulásra készen áll majd mikor már kifelé tart a teremből érdeklődve fordul Karen felé.*
-Amúgy hová is indulunk? Mert ha nincs konkrét zterved nekem az udvar is megfelel.
*Mondja és Karen válaszára várva halad ki a teremből , ottthagyva a lalkek kapuját.*

Vendég

- Talán... De viszont van valamennyi haszna is. Tanárok vagy olyan személyek segítségével akik elég erővel rendelkeunek át lehet jutni és felkészítenek minket az életben ránk váró nehézségekre. De ezen kívül... szerintem sincs semmi értelme. * válaszolja és egy halk sóhaj hagyja el ajkait. Bal lábát felteszi maga mellé a padra és állát rátéve néz ki a fejéből. E mozdulatnak köszönhetően fekete ruhája feljebb csusszan combján, és kivillanak hófehér lábai. Nem zavartatja magát, rajta kívül csak Jake tartózkodik a helyiségben és ő oldalról úgyse sokat lát. Egyébként sem túl szégyellős. Hirtelen támad fejében egy gondolat.*
- Jake. Mond, nincs kedved kijönni egy kicsit?* fordítja fejét az említet felé. Nagyon nyomott itt bent a hangulat és amíg a kapu közelében vannak valószinű, hogy csak filzófálnának, aminek úgysem lenne semmi értelme. Ő pedig szivesen megismerkedne a fiúval.*

Diák Hozzászólások száma : 59 Kaszt :

*Jacob elgondolkodiik azon amit a lány mond és eggyet is ért vele úgyhogy nincs miről vitatkozni .Jake esze valahogy hirtrelen elkezdett gondolkodni a világ dolgain pedig általában az ösztöneire hagyatkozik és az agya kikapcsol főleg ha veszélyhelyzetet észlel, persze ez nem azt jelenti hogy Jacob buta lenne csak inkábbb ősztönembernek ismerhetik.*
-Tudod én ezt az egészet nemértem. Minek egy ilyen hely ... Csak azért hogy fájjon valakinek?
*kérdezi ezt az igencsak ésszerű dolgot .Hiszen mimásért lenne .~Most azért fáj mert nem lehet tudni mi van ott ha bejutnánk azért fájna mert megtudnánk mi van ott és nem tudni visszatérhetnénk-e~Talán mindígis az volt a célja az emberiségnek hogy fájdalmat okozzanak embernek.*

Vendég

[olvadás]
* Elgondolkodva hümmög a fiú kérdésére. *
- Hmm.. nem hiszem, hogy elmúlna minden amiben hittek, viszont nagyon sok minden megváltozna. Ha rózsaszin ködben úszva jutsz át, akkor talán olyan csalódásban lesz részed amit soha nem fogsz tudni kiheverni és idegileg teljesen tönkremész, de legalább egy ideig összeomlasz. Gondolj csak bele, naivan azt hiszed, hogy az élet milyen szép és ha még tudsz is a gonoszról, azt hiszed, hogy messze van és téged, tikteket soha nem fog elérni. És ha hirtelen szembesülsz a kegyetlen valósággal az beláthatatlan következménnyel lenni szellemi állapotodra. Mert bár vannak akik maguknak sem akarják bevallani, de a való élet kegyetlen és groteszk. Gyilkosságok, csalások minden fele. A pillanatnyi öröm csak az ami az embereket még életben tartja. Az ami miatt még nem bolondultunk meg.* itt felpillant Jakere.* Valamien szinten még irigylem is azokat akik rózsaszín ködben élnek. Azt jeéenti, hogy ők még nem szembesültek a kegyetlenséggel... de ami késik nem múlik. * saját szavai hallatán letörtség fogja el. Még hozzá fűz valmit a mellette őlő utolsó mondataihoz.*
- Az öngyilkossággal sem tudunk mindent megoldani. Sőt, valószinűleg semmit. De mond meg nekem, mit érnek az emberek a válaszokkal, ha nem jönnek többet vissza? Az ég világon semmit! Talán vissza tér. Talán nem. Hatalmas kockázat. És a kérdés az, hogy megéri e mikor az sem biztos, hogy ahogy te mondtad, megoldást találsz a problémákra.* Annyi kérdés tevődik fel az egyszerű, halnadó elmében. Amire talán soha nem fogják megkapni a választ.*

Diák Hozzászólások száma : 59 Kaszt :

*Jacob a kacagásra csak vállatvon.ha tévedet hát ezvan ,de valamiért úgy érzi nem ismeri félre Karent.De amit a lány mond azon egy pillanatra elgondolkozik majd halkan megszólalnaa ha nem akadna a fejében egy gondolat aminek egyzserűen nem tud megájt parancsolni és a gondolat szóvá is válik egy kis idő multán.*
-Azon gondolkodtam ha két teljesen boldog rózsaszín ködben úszó fiatal lépne be oda mi lenne velük. Talán minden amiben hittek elmúlna ha rengeteg kérdésükre választ kapnának? Vagy épp olyanok maradnának mint odáig?
*Teszi fel a kérdéseiket és halllva a lány következő szavai elgondolkozik rajta hiszen igaza lehet Karennek.De úgytűnik hogy ahogy az este is halad előre ők is egyre mélyebb filozófiai kérdésre keresnek választ.*
-nem tudom .Talán mert az öngyilkossággal minden megoldódik.De ez a hely mégis olyan ahol anélkül ölöd meg magad hogy megoldódna minden probléma ,csak elmenekülsz a problémák elől.Csak válaszokat lehet kapni teljes megoldást nem.

//Fagy//