Lelkek Kapuja

Tárgy: Lelkek Kapuja Hétf. Jan. 25, 2010 8:56 am

First topic message reminder :

Különös terem ez. Megnyugtató, de mégis rettegést is hozhat. Amint belépsz egy kisebb terem, ahol állsz. Nem nagy ez, csupán néhány négyzetméter, afféle, mint egy oltár szent nyughelye.

Körben a falak mellett kőpadokat találsz, melyekre leülhetsz elmélkedni életedről, utadról ebben a valóságban. Megnyugtató a hely, ha lelkedben nincs vihar, de ha gondjaid akadnak talán épp itt fognak felkorbácsolódni, de lehet, hogy megtalálod a választ a benned dúló kérdésekre.
A bejárattal épp szemközt kőkaput látsz, afféle oltár, melynek faragása rémisztő, de mégis mestermunka. Emberek alakjai törnek fel a föld felől, nyúlnak a kapu felé, lelkek, kik távozni készülnek, vagy épp maradni szeretnének. A kapu kerek, benne zöld, s néha lilás fények kavarognak. Óvatosan lépkedj közel, ki tudja, hogy nem jön-e át valami, vagy nem ránt-e át valami téged a másik oldalra. És, hogy mi a másik oldal? Az még titok, talán a túlvilág, talán egy másik világ, talán a holtak otthona, tán élők lakják. Annyi biztos, hogy keveseknek adatott meg, hogy átkeljenek itt, ami válaszokat ad sok kérdésre. A kavargó fények sokakat löktek már vissza a padlóra, akik megérinteni próbálták az örvényt.
Igyekezz hát csendben lenni, hallgasd a suttogást, mely bejárja a termet, ki tudja, tán meghallod rég elhunyt szeretteid hangját is, kik tanáccsal szolgálnak, vagy csak azt mondják jól vannak, ne aggódj értük. De az is lehet, hogy olyat hallasz, amit nem kellene, sikolyokat, haragos kiáltást, amitől megfagy ereidben a vér.

//A kapun csak mese keretén belül lehet átlépni, mesélő felügyeletével.//

írta Cirelin de Sovalon

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Kedd Márc. 15, 2011 3:57 pm

*Ha nem, hát nem. A fiú csak tippelt, és próbálkozott, de úgy tetszik, nem sokra ment vele.* -Ne aludj. Nem vagy te medve. Annyira nem tudsz meghízni. Mellesleg.. ha el is hízol, nekem ugyanannyira tetszel, mint így most. A télnek amúgyis vége. A tavasz megújulást hoz. Akár hiszed, akár nem. *hangjába semmi kioktató nincsen, a megszokott, hideg hang, ami eddig is elkísérte a fiút az életében, ez is ugyan olyan. Halk, de mégis kellően hallható és zengő, hideg, és sziszegős. A lehelt csókra, a közeledésre egyáltalán nem reagál, de nem, mintha halott lenne, hanem egyszerűen mint valaki, aki nem akarja ezeket viszonozni. Nem látja értelmét. És tudja, hogy a lány se nagyon akar közeledni felé, legalább is így érzi. Közben lassan, halkan kordul meg a gyomra, jelezve, hogy ideje lenne ennie valamit. De figyelmen kívül hagyja ezt az érzést.* -Nem értem, mitől zuhantál ennyire magadba. Te sem tudod az okát? Ejj.. eléggé nihilista a te éjszakád. *jegyzi meg, mellékesen, lesandítva a lányra, egyik szemöldökét felhúzva.*

Vendég

*No igen... bizonyos összeomlások kellenek. Csak éppen ez az összeomlás ha azt idézi elő, ami a lánnyal van most, az azért más téma. Mert leginkább ez a helyzet. A rossz emlékek, és a kellemetlenségek törtek ismét felszínre, és fátyolozzák a lány amúgy sem túl stabil kedélyállapotát. Csak ül csöndben, fejét a srác vállára hajtva.
Az hogy a srác egyedül csinálja végig a dolgokat... nos... nem lepődne meg. Elvégre miért kéne? Ő nagyon is jól tudja, hogy minden amit az ember meg akar tenni, azt legjobb ha maga teszi meg. "Do it the best if you do it alone." Nagy igazság. Majd a fiú előrukkol a tavasz témájával.*
- Új remények? Dehogy is. Fény? Jobb szeretem az éjszakát. Minden? Hát... én leginkább a Semmit érzem. Legalábbis belül. Ha érted mire gondolok.
* Jegyzi meg halkan. Ajkain most sincs mosoly. Majd amikor a fiú ismét megszólal, és elmeséli hogy mi az ő javaslata, akkor csak megvonja a vállát. Arcát a fiú nyakába fúrva.*
- A csokitól elhízik az ember. Nem akarok elhízni. Csúnya lennék ha gurulnék mint egy gumilabda. Vagy te nem így gondolod? Mert én nagyon. * Mondja komolyan, majd csak egy csókot lehel a srác nyakára. Nem érdekli, hogy amaz hogy reagál rá.*
- Nem szeretem az évszakokat... nem szeretem a fényt. Nem nagyon akarok én már semmit mostanság. Csak... aludni... és fel sem kelni jóideig.* Mondja halkan.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Kedd Márc. 15, 2011 3:27 pm

*Az okokat végighallgatja, de nem igen tud rá mit mondani. Tudja, hogy bizonyos összeomlások szükségesek ahhoz, hogy az ember tovább tudjon lépni, de nem tudja, hogyan lehetne ezeken segíteni, vagy hogyan tudna pont ő segíteni. Nem egy nagyon emptaikus lélek, az már bizonyos. De nem is ezért szeretik, már ha szeretik, sőt, éppen ennek ellenére, vagy dacára. Vagy talán mégis. Kiismerhetetlen emberi érzelmek. Nem, nem mondott semmit arról, ami vele történt, nem szívesen verné nagy dobra, nem akarja híresztelni, hogy ezzel gyengepontokat adjon másoknak. Pontosabban tippeket, hogyan lehetne láb alól eltenni. Kicsit kihúzza magát, miközben a lány ráhajtja a vállára a fejét. Semmi köze ennek a bizalomhoz, ez mondhatni Jack mártír-hős rigolyáinak egyike. Egyedül kell végigcsinálnia mindent, nem is mond el kb senkinek semmit. Nem azért, mert nem bízik bennük, hanem inkább védi őket. Aki nem tud semmit, azt nincs miért kínozni.* -Szerencsére még nem vetetted le magad. Talán az idő miatt van. Nemsokára el fog múlni, szerintem. Itt a tavasz. Új remények, fény, meg minden. Hátha. *tippelget, találgat valamiféle megoldást. Az eufóriára biccent.* -Pontosan tudom. És durva dolgokat művel. A függőség elmezavarokat okozhat, amnéziát, ami nem feltétlenül pótolható, miután leálltál a szerrel. Már, ha le lehet állni. De az egyszeri bevétellel nincs gond. Viszont inkább a csokoládéra szokj rá. *kínál máris alternatívát.* -A síkok továbbra is hallgatnak- *bámul bele ismét a végtelen, zöld örvénybe lemondóan.*

Vendég

- Ezt a fene jókedvet nagyon sok minden kiváltotta. Régi dolgok, amik rám törtek. Dolgok amik lehettek volna... dolgok amik lesznek. Ilyenek. Sajnos ez már csak így megy.
* Mondja egy halovány mosollyal, majd amikor Jack átveszi a zsepit, és letörli a vért, a nekromanta lány csak biccent egyet. - Így máris jobb. * Hallatszik a válasz a mozdultra, majd az hogy regenerálódik, nos... arra nem igen reagál. Nem igen tudja mit csinál a fiú, hiszen fogalma sincs róla, hogy vámpír. Elvégre senki nem mondott neki semmit azok közül akik visszatértek. Se Laura, se Aeryn, se Jack, vagy Ari...senki. Amikor a fiú befejezi a mozdulatot, és megfogja a lány kezét, az csak sóhajt egy mélyet, és kicsit közelebb húzódik a fiúhoz, majd a vállára hajtja a fejét.*
- Hangulatingadozás. Mostanság elég gyakori. Sajnálatos módon. Van, hogy reggel felkelek... kicsattanó jókedvem van, majd két óra múlva úgy elmegy a kedvem az élettől is, hogy szívem szerint kivetném magam a kilátóból. Sokszor gondolkoztam már rajta, hogy eufória főzetet fogok majd inni... de nagyon nem akarok függő lenni tőle. Márpedig te tudod a legjobban, hogy attól bizony függő lesz az ember.
* Magyarázza halkan a fiúnak.* - És te? A szokásos? Pásztázod a síkokat? * Kérdi halkan az örvénylés felé nézve, átölelve a fiút, és a fejét továbbra is annak vállán nyugtatva.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Kedd Márc. 15, 2011 3:04 pm

*A lány szavaira egy átsuhanó, groteszk félmosoly, majd egy megrovó pillantás a fiú válasza.* -De. Remek. Csak tudnám mi hozta elő belőled ezt a fenemód jókedvet. Ráadásul a legjobbat találad meg. *csóválja meg finoman a fejét, majd a cseppre, a vércseppre, emg a zsebkendőre kissé összráncolja a homlokát. Átveszi a zsebkendőt, és finoman letörli vele a vért az orráról, majd lehunyja a szemeit, és szépen visszaregenerálja magát. Azmár durva, ha egy vámpír veszít vért. De azért még megy a dolog. Ergo eláll az orvérzése.* -Biztos túlerőltettem magamat. Tudod, a túlzott képességhasználat okozhat ilyeneket. Mennyi az idő? *gyűri össze a zsebkendőt, majd olvasztja, semmisíti meg néhány ügyes mozdulattal és koncentrácival. Arra, hogy rossz így látni, nem is igazán reagál semmit, tulajdonképpen figyelmen kívül hagyja.* -Megeshet. Bár nem hinném.. És nem azt mondtam, hogy nem eshet bajom. Nem halok meg. A kettő erőteljesen nagy különbség. *a kéznyújtást befejezi, és a keze immáron Jana kezében pihen.* -Történt valami, vagy csak hangulatingadozás az oka? *érdeklődik egészen barátian, bár hangja még mindig hideg, sziszegős.*

Vendég

*A lány nem zavarja azon a pár pillanaton a fiút, amíg az az úton jár. Nem könnyű az út visszafelé. Nagyon nem. És nem is akarja, hogy a fiúnak baja legyen. Még a végén történik valami. Aztán jön a köszönés, és a kérdés, amire csak megvonja a vállát a lány.*
- Nem tudom. Mostanság... jobban szeretek így fehérben járkálni. Fogalmam sincs miért. Egyszerűen... ez esik a hangulatomhoz legközelebb. De... láthatod, hogy a hangulatom is milyen. Csupa dal vagyok, és kacagás. Hát nem csodálatos?
*A lány hangjából szinte csöpög az önirónia. A hangjából az jön le, hogy ha egy tükörben látná magát, talán még le is köpné azt. Hogy miért? Nincs rá különösebb ok. Szimplán ilyen a kedve.*
- Erre jártam. És téged találtalak meg.
* Mondja halkan, majd a zsebéből elővesz egy zsebkendőt, és a következő vércseppet lassan leitatja onnan.* - Vigyázhatnál magadra jobban is. Tudom, hogy nem fog bajod esni... de... akkor is rossz így látni téged.
*Sóhajt a lány, majd a fiú felé nyúl. Mielőtt megfogná a fiú kezét, megáll a mozdulatban. Nem akarja, hogy "engedély" nélkül érintse meg Jacket. Ha amaz befejezi a mozdulatot helyette, akkor rendben. Ha nem, akkor lehanyatlik a keze.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Kedd Márc. 15, 2011 2:49 pm

*A zöld fény őrült táncot lejt a szemeiben, miközben különböző démoni síkok elevenednek meg a kapun túl. Újabb és újabb síkok, de csak bepillantást nyer, átlépni nem tud, és odaátról sem tudnak ide jönni. Rúnák. Amik mindenre jók, és most is segítettek a fiúnak. A kapu körül védőkör van felrajzolva, a fiú ujjai végén ott a fehér por, a kréta lenyomata. Amikor hallja, hogy a nevén nevezik, azt csak valami távoli, furcsa hangként érzékeli. Az öle előtt heverő vértócsát észre sem veszi. Lassan jön vissza ebbe a világba, a valóságba, a neve hallatára megindul a vissza vezető úton, leteszi a kezét az ölébe, leejti tulajdonképpen, majd lassan fordítja a fejét a hang forrását keresve. Amikor megpilalntja Janát, a szemeit szürkén villannak meg, emberien, egész emberien.* -Jana. Lidérces estét. *biccent finoman, ezzel egy újabb csepp vér hull, ez úttal az ingjére. De észre sem veszi.* -Mi járatban? Miért fehér csuklyában? *kérdő tekintettel méri végig a lányt, miközben kicsit a testével is felé fordul.*

Vendég

*Lépteket nem hallani. Egy fehér ruhás lány sétál be a kapun. De persze már jóelőre lehet hallani, hiszen énekszó előzi meg a lányt. Kellemes hangon, ám mélabúsan cseng a dal.*
- Medvetánc, pilleszárny,
Dől az emlék, az ember...
Dallam cseng, hangfoszlány,
Volt egy régi december.
*A lány mellett egy hiéna lépked be. Janán fehér ruha... hófehér ruha. Egy blúz, egy köpeny, egy teljesen a testére simulós nadrág, ami úgyszintén hófehér. Csak a kardja, és a bakancsa fekete. A lépései nem táncosak mint szoktak. Egyszerűen sétál előre. A köpeny csuklyája a lány arcába húzva. Csak a fekete haj lóg ki. A bőre neki is fehér. A szemeit borúfellegek kendőzik. Láthatólag nincs a legjobb hangulatban. Meglátva Jacket csak arra sétál, majd megáll az oltár előtt, a fiú háta mögött. Nem gondolja, hogy a srác ne hallotta volna. Hiszen az éneket nehéz nem meghallani.*
- Szia Jack. *Sóhajt halkan a lány, majd felkucorodik a fiú mögé.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Kedd Márc. 15, 2011 2:32 pm

*Csak ül a kapu előtt, miközben az orrából lassú, egyenletes koppanással, nagyjából 3-5 másodpercenként 1-1 aróbb csepp vér hull a márványkövezetre. Törökülésben ül a zölden pulzáló örvény előtt, kihúzott háttal, bár már kezd egy cseppet görnyedni. Szemei szürkén, mondhatni hidegen fénylenek, és a zöld örvény tükröződik bennük. Tulajdonképpen annyi ideje nézi már a kaput és hallgatja a sikolyokat, hogy a szemei is kezdik átvenni ezt a lidérces, kísérteties fényt. Egyszerűen öltözött fel. Fekete nadrág, lábán lopakodó lábbeli, felsője egy sima, fehér ing, szakszínű nyakkendővel, és persze a megszokott talár. Mondhatni régi, iskolaelsős szerelésben feszít, miközben ujjai néha megrándulnak jobb kezén, ahogyan újabb és újabb világokat néz át. Hogy megszállott lenne? Beleőrült volna a kutatásba? Nem lehet tudni, de eléggé közel járhat hozzá, elnézve tetteit. Haja félhosszú, most is, kissé csapzott, de mégis jólfésült. Arca, bőre sápadtabb, mint lenni szokott, betegesen sápadt, megkockáztatom, hogy vámpírhoz képest is fehér.*

Vendég

*A lány szavaira hevesen bólogat.*
- Hát igen... elég sok minden volt, és még több minden lesz... de mára ahogy te magad is mondtad, jobb ha tényleg lasan nyugovóra térünk.
* Mondja mosolyogva. Nem válaszol a kérdésekre, és nem akar most belemenni, hogy mit szúrt el. Ha Nate elmondja, akkor elmondja, ő nem akarja. Neki az sok. Majd aztán csak megindul felfelé. Jackre sem igen mondd semmit, hiszen a lány valószínűleg tudja, hogy hogy áll hozzá, vagy hogy kell hogy hozzá álljon ha a szerepben akar maradni.*
- Én is sajnálom... de sajnos ez már csak ilyen... így jár az időlord olykor olykor...De tényleg jó éjt... és szép álmokat.
* Mondja halkan, majd ő is eltűnik lassan a szobája felé.*

//Én is köszönöm. Smile

//

Vendég

*Kicsit félredönti a fejét a válaszra. Túlságosan érdekli, hogy mégis mi romolhatott el, de mégsem fog tovább faggatózni. Ha a fiú azt mondja, hagyják, akkor annyiban hagyja, és szép lassan elemészti a kíváncsiság... Majd alighanem megkérdezi Nate-et is, szép finoman megpróbálja kiszedni belőle, és ha az se jön össze, ráhagyja.* ~ Pedig igenis érdekel... ~ *Aztán önkéntlenül is felnevet, mikor meghallja a véleményt a jellemükről.* - Legalább az önkritikád a helyén van, még ha nem is használsz túl szép szavakat. A kapcsolat pedig... tény, tény... ~ De ilyen kapcsolat létezik barátságból és szerelemből is. ~ *Nem feszíti a húrt, nem fejezi be a mondatot, csak magában vigyorog.* - Köszönhetően egy jó vezetőnek. *Bólint rá a hármas szekcióra, majd a dühös szikrára önkéntlenül is hozzásimul az oszlophoz.* - Sajnálom. *Mondja halkabban, majd lepillant a morgolódó Pereusra.* - Azt hiszem, ideje lenne arrébb vonulni egy-két teremmel... Bár én inkább aludni megyek, hosszú volt a napom. Jóéjt, Jhon. *Biccent egy rövidet, halvány mosollyal, majd elsétál az amfiteátrum irányába, onnan meg fel a harmadikra.*

//Köszi a játékot. ^^//

Vendég

*A lány kérdéseit végighallgatja.*
- Hogy milyenek voltunk akkoriban? Képzelj el két ember gyereket, akik nem a legerősebbek, nem a legjobb képűbbek, és nem is nagyon szeretik a mozgalmas dolgokat... na olyanok voltunk... teljesen átlagosak. Hogy mi siklott félre... azt inkább hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy én szúrtam el a dolgot nagyon. Mostmár tudom, hogy nem kellett volna, és akkor nem lett volna ez a dolog. Ami meg a jellemünket illeti... akkoriban amikor már nagyok lettünk, és nem tudtak velünk kicseszni... nos... maradjunk annyiban hogy oltári nagy pöcsök voltunk.
*Magyarázza a fiú, majd a mostani kapcsolatukra is kitér.* - Hát igen... ez olyan... "nem tudok nélküled élni, de legszívesebben megpróbálnám, de mégsem" helyzet. *mondja vigyorogva, majd csak bólogat nagyokat a lány megjegyzésein.*
- Hát igen... a hármas szekció egész ígéretesen alakult.
* De aztán inkább elharapja a mondandója végét.* - Roset nagyon sajnálom. És amiatt a nyomorult Torchwood miatt ragadt ott ahol... * Közli határozottan dühös szikrával a szemében.*

Vendég

*Nem reagál az arcrándulásra, de a dalt szépen félredobja. Ért ő a szép szóból, pontosabban bizonyos arcrándulásokból és hasonlókból, csak nem mindig hallgat ezekre a jelekre... De láthatóan most igen. Kényelmesen nekidől az oszlopnak, félig behunyva a szemeit, és igyekszik elképzelni a jeleneteket, amiket a fiú elé fest. Főleg magát a bolygót...* - Milyenek voltatok akkor? Kinézetre. Hiszen mindig változtok... Na meg jellemre is. Hiszen az évszázadok is változtatják az embert, pontosabban időlordot. Koschei... *Kicsit bizonytalanul ejti ki a számára furcsa nevet, amit szégyen, nem szégyen, még nem igen hallott, hiába ismeri a sorozatot. De mégsem nehéz kitalálni, kit jelölhet.* - Hány éves voltál akkor? *Kérdezi önkéntlenül is, bár egy időlordnál ez alighanem másképp számolódik, mint valami tündénél. De folyton kérdez, kíváncsi mindenre, ez látható.* - Mi romlott el? Ha legjobb barátok voltatok... hogy kötöttetek ki az ellenségeknél? Na meg... Nate... Koschei szavaiból nem úgy tűnt, mintha annyira ellenségek lennétek... Furcsa ez a kapcsolat, ami köztetek van, legalábbis így kívülálló szemmel nem igazán értem. *Megrázza a fejét, majd felemeli a kezeit.* - Szólj, ha nem akarsz belemenni. *A vérfarkas szóra egy pillanatra megdermednek a kezei, de aztán leengedi őket, és mosolyogva hallgatja a történetet, felfigyelve az apró változtatásokra.* - Hm... a királyi család tagjai vérfarkasok, ez azért szép dolog. És szegény, szegény Rose... *Halkan nevet, de persze nem kárörvendően, csak valóban komikus ez a helyzet.* - De azóta ez a bizonyos Torchwood, amit a királynő a nyakadra szabadított, egész szépen átalakult. Legalábbis a harmadik csapat. Nemde, Sir Doctor, a Tardis lovagja?

Vendég

* A dal soraira kicsit összerándul az arca. Egy időben túl sokat hallotta... és nem épp a legkedvesebb emlékei fűződnek hozzá, de aztán csak megrázza a fejét, majd elmosolyodik.*
- Hát... Galifrey. Az ezüst hegyek, és a narancs ég... csodálatos volt. Nagyon szép. Tudod... ott annak előtte, amíg kicsit voltunk Koschei-vel, mindig mi voltunk azok akiket lehetett bántani, mert mi voltunk az itteni mércével... a gyíkok. Ha érted mire gondolok. Aztán egyszer... volt egy nagyon csúnya helyzet, amiben bántották őt. Akkor... odáig fajult a dolog, hogy egy fajtársunkat megöltem, hogy Koscheinek ne legyen baja. De amikor bekerültünk az akadémiára... érdekes módon már nem tudtak minket bántani... sőt... akkor már mi lettünk a menő gyerekek, és mi szívattunk másokat. Ott is történt egy két dolog... de ha nem haragszol erről nem beszélnék, mert elég kellemetlen emlék. határozottan kellemetlen. Addig Koschei volt a legjobb barátom... utána meg...
* megvonja a vállát utalva rá, hogy maga a lány is láthatta a sorozatból, hogy mi is volt a helyzet.*
- Hmmm... hol is kezdjem... Azt hiszem... egy kedvenc történetemet... a vérfarkasos dolgot mesélem el. Láttad már gondolom unásig azt a részt is... de akkor is... annyira jó volt... Rose Tayler és én... skóciában. Vicces volt. De a filmes változat nem adta vissza annyira azt a helyzetet.
* Azzal elkezdi mesélni a történetet, ám a lány számára észrevehető egy két momentum, ami nem egészen olyan, ahogy a filmben volt. Igen apró momentumok, de teljesen mások. *
- Nos... így lettem én Sir Doctor, a Tardis Lovagja. *Neveti el magát.* - De buktam öt fontot... Rose kimondatta a királynővel amit akart... És azét ha belegondolsz... cseppet érdekes, hogy Rose Tayler megszületése előtt már száműzve volt a Királyságból. Pláne mivel ott nem évülnek el a jogszabályok, és hasonlók.

Vendég

- Mármint a nyakát nem engednéd el, amit fojtogatsz? *Vigyorog, de persze érti a dolgot, és rá is bólint.* - I can't decide whether you should live or die... Értemén. Mi a jó francfene az az időlord? *Kuncog, majd megrázza a fejét.* - Nemám, tudom, csak ez most annyira jól hangzott. Tény, ismerem a sorozatot, és ismerem a történeteket... De mégiscsak más attól hallani, aki átélte. Így nyugodtan mesélhetsz akár olyat is, ami benne van valamelyik részben. Különben is, meg vagyok róla győződve, hogy remekül mesélsz. De azt hiszem, leginkább Gallifrey érdekelne. Persze, arról is volt benne néhány dolog... de mégis... túl kevés. Na meg érdekelne még további négy dolog és egy gyík, ha már úgyis itt vagy. Amúgy tudtad, hogy síró angyalok vannak a szoborparkban?

Vendég

*A kérdésre, hogy ő hogy viszonyul Natehez, csak felnevet.*
- Változó. Hol megfojtanám, hol meg el sem engedném. Mikor hogy.
* Hangzik a válasz a sráctól, majd a lány elmondja, hogy mennyi ideje van itt, és hogy mennyi minden miatt van itt.*
- Azt szeretnéd, hogy meséljek? Hát jó. Miről szeretnél hallani? Mert... ha jól sejtem... nem vagy éppen meghökkenve azon, hogy egy Időlord áll előtted, és mint gondolom ebből kifolyólag, hogy nem kérded meg, hogy mi a jó francfene az az időlord, valószínűleg te is láttad a sorozatot, ami a mi életünkből készült... a mi történeteink alapján. *Naná... ő is látta a sorozatot. És valószínűleg ebből alakította ki mind ő, mind Nate a saját Alteregóját, mint sokadik Doktor, és sokadik Mester. Aztán már annyira beleélték magukat, hogy elhitték, hogy ők azok akiknek mondják magukat. Vagy... az is lehet hogy tényleg ők... no de ez nem igazán fog kiderülni soha. Talán.*
- Miről szeretnél hallani? Gondolom nem a sorozatban leforgatott dolgokat akarod tudni. Szívesen mesélek. Csak mondd, hogy miről tegyem.
* Mondja mosolyogva.*
- Gallifrey? Vagy más utazások?

Vendég

- Nekem egyelőre elég könnyen megy. *Nevet szintén, majd szintén egy oszlopnak támaszkodik, valahol Jhon mellett, vele szemben, szóval a közelében, de úgy, hogy lássák egymást.* - És neked? *Dobja vissza a labdát félredöntött fejjel, igazából arra rákérdezve, amazok milyen kapcsolatban vannak, Jhon mennyire kedveli a szóbanforgó fiút.* - Na de nem szép dolog ennyire kibeszélni. Az iskola valóban jó hely, érdekes, csak kicsit veszélyes... De hát van, akiket éppen ez vonz. *Megvonja a vállát. Ő is meg tudja őket érteni, ő maga is fejjel rohan a falnak, meg bele minden balhéba, rendszeresen.* - Én? Elég régóta vagyok már itt... Több, mint két éve. Két és fél, talán... Az az igazság, hogy nem mérem. *Újabb vállvonás, mintha nem lenne lényeges. Nem is az. Jelenlegi, új életével... szinte lényegtelen, hol mennyi időt tölt. Még akkor is, ha ebbe nehéz belegondolni...* - Azt mondtad, elég sok mindent láttál... *Elgondolkozva nyújtja el kissé a szavakat, a kapu felé nézve, majd vissza a fiúra.* - Mesélsz nekem ezekről? Kíváncsian hallgatnám. *Nehéz megállnia, hogy ne folytassa... Hogy ne faggassa Jhont az időlordok hosszú, hosszú életéről, ami közben bizony elveszítik azokat, akiket szeretnek. Nem egyszerre, mint abban az álomban, és az időutazás miatt talán nem is végleg, de mégis... Viszont sejti, hogy ez eléggé fájó pont lenne, így nagy nehezen lenyeli a kérdést.*

Vendég

- Ejgen... sokan vannak. Nagyon sokan.
* Mondja halkan a srác, majd csak nyújtózik egyet. Jönnek a kérdések, és valahogy várta is őket. Elvégre... ő nem a Mester.*
- Nate-et? Szeretni? Végül is... ahogy gondolod. Nem mondom, hogy nem lehet... de azért nem könnyű a stílusát ismerve.
*neveti el magát. Hogy ő kedveli e a srácot? Nos... ha azt mondaná nem, valószínűleg rászakadna minden itt a környéken. * - Hát... Nem olyan régen jöttünk... maximum egy hónapja. És elméletileg külön. Legalábbis napok különbségével.
* Mondja mosolyogva, majd arra, hogy miért maradnak, hiszen nem egy helyben ülők, csak megvonja a vállát. * - Kíváncsi vagyok a környékre. Azt hallottam elég jó hely. * Vonja meg megint a vállát, majd csak hátradől az egyik oszlop előtt, nekitámaszkodva, majd az érmével kezd el ismét játszani.* - És te? Mióta vagy itt?

Vendég

*Igen, user is hasonló értékre emlékezett, szóval Ariana bőven felnéz rá a maga 163-165 centiméter körül lévő magasságával.* - Igen, mondhatjuk, hogy előnyben vagyok. De én kedvelem Nate-et, szerintem... aranyos figura. Azt mondta, valamiért kerülöd őt. *Kíváncsian pislog fel továbbra is. Ennél a fiúnál kicsit jobban meri feszegetni a húrokat, mint a másiknál, bár egyébként sem szívbajos ebből a szempontból.* - Rengetegen vagyunk az iskolában, persze, hogy minden nap találkozol valakivel! Minden nap jönnek újak, és lehetetlen mindenkit ismerni az iskolában. Nekem se megy, pedig itt vagyok már elég régóta. Tényleg, ti mikor is jöttetek? Egy időben, vagy külön? És hogyhogy most leragadtatok itt, a Nezabarban? Úgy tudom, egyikőtök sem igazán helyhez kötött. Főleg te.

Vendég

A maga 185 centijével valóban nem tartozik az alacsony szerzetek közé. Mikor a lány megszólítja, és a nevén szólítja, felpillant... azaz lefelé... a lényeg, hogy a lány irányába. Majd egy mosoly szalad az arcára.
- Szervusz Ariana. Azt hiszem előnyben vagy, mert neked már meséltek rólam. Jhon Smith vagyok. Vagy a Doktor...Ha úgy jobban tetszik. Részemről a szerencse.
* Kérdi mosolyogva, miközben elfogadja a kézfogást. Természetesen addig az érmét bal kezébe veszi át.* - Azt mondtad Nate mesélt rólam? Jellemző. Mást sem csinál, csak a száját jártatja... Vagy éppen az embereket akarja elpusztítani. Elképesztő figura. De komolyan.
* Rázza meg a fejét.* - Furcsa, hogy itt mindig találkozok valakivel. Ehhez még hozzá kell szoknom. Sok mindent láttam már... de... ez a hely mindig mutat valami újat. * Kuncogja el magát a fiú.*

Vendég

*A hallásával nincs gond, sőőt... Az utóbbi időben főleg nincs. Ahogy ott maga elé bámul, hangok érnek el a füléig. Felemeli a fejét, és hallgatja, hallgatja a szavakat, majd mikor felbukkan a fiú, halványan elmosolyodik. Először habozik egy pillanatot, vajon megszólítsa-e, de hát ő volt itt előbb, nem teheti meg, hogy egyszerűen sarkon fordul, és hagyja magában gondolkozni...* - Szervusz, Jhon. *Egyértelműnek érzi, hogy kivel találkozott, így egy lendülettel felkel a padról. Kissé nyújtózkodik, leporolja a nadrágját, és közelebb sétál a fiúhoz, egyik kezét felé nyújtva.* - Örülök, hogy megismerhetlek. Nate-től már hallottam rólad. Részemről Ariana vagyok. *Halvány mosoly látszik a szája sarkában, és a szemei is vidáman csillognak. A másik kezé zsebredugja, úgy pislog a fiúra, alighanem fel, mert az minden bizonnyal magasabb nála. Bár ki tudja.*

Vendég

*Halk léptekkel sétál be egy fiú. Elég magas, vékony srác, no persze ettől a vállai, és az izomzata még így is kellemesen látszik. A haja kissé összevissza áll, szemei alatt hatalmas karikák. Láthatóan nem aludt valami hú de jól. A kedélyállapota is határozottan morgós, noha csak maga elé morog, nem másra ilyenkor.*
- Francba... még Koschei is. És... és....Nem. nem akarok bele gondolni... nem... csak egy rossz álom volt.
* Morogja maga elé, miközben lassan besétál a Lelkek Kapujához, ahol már járt a múltkor. És mint ismerjük a mondást... Járt utat a járatlanért. Így kötött ki ma is itt. Ujjai között egy spanyol aranydukátot forgat, hogy legalább lefoglalja a kezét. Amíg jobbjában gondtalanul pörög az érme, a balja határozottan remeg. Hiába éjjel volt az álom, nem tudta kiheverni még mindig.*
- Nem... Donna nem mondott volna ilyet... és...Amy sem... biztos, hogy nem... K9 meg pláne... *Sóhajtja komolyan maga elé, majd mint egy konklúzióként még hozzáteszi.* - Koschei meg pláne nem... hiszen... ő sem tudja eldönteni, hogy megölne, vagy inkább hagyna éltben... de biztos, hogy nem szánna nekem ilyen sorsot... és amúgy is... az emberiség életben van... nem történt semmi... hiszen a Rossz Farkas vissza jött, és megoldottuk a dolgokat...
* Darálja a végén már-már kétségbeesett hangon. Lassan az oszlopok közül fel is tűnik a hang gazdája. Jóképű, fekete hajú, hosszú kabátos, csíkos öltönyös, és piros tornacipős alak. Az inge elég sötét színű, és egy sötét nyakkendő van a nyakában.*

Vendég

- Háát nem tudom... Nem akarom kiábrándítani, de nem hiszem, hogy esélyes lenne a dolog. - Szerintem akkor is édes volt. Egy kisebb puhatolózást megér, ha legközelebb összefutok Rosettával. Bár az még nem tudom, mikor lesz... Nem láttam a ködkapus eset óta, és akkor sem annyira beszéltünk. Mondjuk meg is értem, hogy ki volt akadva... *Még mindig a labirintusban mászkál, mióta megírta a házit a forrásnál, ott elköszönt Alanoistól, és a folyosókon idefelé útközben még összefutott Connorral is néhány mondatra. Végül csak megérkezik a lelkek kapujához. Karjait kitárva körbepörög a teremben, majd leül az egyik kőpadra oldalt, és a térdére könyökölve néz maga elé. Gondolkozik, mereng, vázlatokat és teóriákat készít fejben.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Vas. Jan. 30, 2011 8:48 am

//Én viszont nagyon nem szeretem az azt hittem jellegű dolgokat. Csak az van, ami le van írva. Ahol lehet 10 után játszani az vagy bele van írva a leírásába ld. Jenilia, cirkusz, vagy le van írva a házirendbe.
A Csatornák tiltott, de a Teleport szoba sima helyszín:
Helyszín neve: Teleport szoba
Útvonal: Labirintus -> Központi termek
Elérhetőség: Bárkinek, bármikor//

Vendég

//Cir csak én tehetek róla, mert én mondtam, hogy lehet itt játszani, szóval Janáék nem tehetnek róla. Mindenesetre elnézést érte.
És azért gondoltam, hogy lehet itt játszani, mert a központiba van. A másik kettőt meg tudtommal nem lehet látogatni, mindegy legközelebb figyelek erre.//