Társalgó - Konyha, étkező

* Két hatalmas tányért egyensúlyozva haladok a piros boxban ücsörgő lány felé. Még nincsen dél, azonban az én gyomrom is hangos korgással tudatta nem tetszését, az pedig hogy tovább várjak valami élelemre... nos nem szerepelt a terveim között. Most valahogy sokáig aludtunk, én mégis fáradtan ébredtem. Lehet a nem túl szép idő az oka, és az hogy eléggé megviselnek a frontok. Olyan vagyok, mint egy jó szamár, amelyik megérzi az esőt... és hát őszintén szólva a fejfájást és a kellemetlen egyéb tüneteket senkinek sem kívánom. Immár fájó fejjel, összevont szemöldökkel érkezem az asztalhoz. Halkan teszem le a tányérokat, hiszen ilyenkor minden zavar, és valahogy nem bírom a zajokat. Koponyám szívem dobbanására lüktet, még jó hogy pár perccel ezelőtt semmi bajom sem volt... *
- Rántottát hoztam, meg van a tányérodon még friss zöldség, paradicsom, paprika és sonka is, nem tudtam mire vágysz! * vonom meg a vállam majd a saját ugyanolyan adagomat is az asztalra helyezem. Mikor helyet foglalok friss sajt és kenyér is megjelenik az asztalon a kért két kávéval egyetemben, és haloványan elmosolyodom, miközben kezem önkéntelenül is a fejemet kezdi nyomkodni. *
- Már megint fáj a fejem, amióta ez a hülye idő van, egyszerűen megőrülök! * suttogom, és csukom be a szememet. Nem akarom látni hogy sajnál, bár mit nem adnék azért, ha hűvös keze a homlokomra tévedne... *
- Lehet ágyban kellett volna maradni... * mondom egy csibészes mosollyal, célozva a reggeli játékunkra... *

- Ezen is. Hiszen akármennyire is kedves valaki, először meglátod, és csak utána akarod megismerni… * bólogatok, majd a lány arcát kezdem fürkészni. Igazából nagyon fontos a belső és annak kisugárzása, és tény mostanság már senki nem tudja, mit is jelent a külcsín és a belbecs. De most magyarázzam el neki, hogy egy vattacukor kinézetű lánytól sokan távolságot fognak tartani? Az újból csak egy nem épp kellemes, őszinte pillanatom lenne, amit ugye elég sokan nem is értékelnek. Megbántani pedig nem szeretném, hiszen igazán kedves lány. *
- Az illem más kérdés… itt azért nem jellemző sok emberre, hogy tisztába lennének vele. * mondom, majd a széken hátra dőlök, és a kezemet a tarkómra csúsztatom. *
- Ez már nem az a kor, itt a lányok simán szednek fel fiúkat, udvarolnak… ami ugye régen, egyáltalán nem volt szokás. Talán ezért is érthető, hogy az illemmel nem nagyon foglalkoznak. Udvariasság létezik, még úgy ahogy elvétve, néhány fiú gyakorolja is… de senki nem bombáz versekkel lányokat, és nem kéri meg az apukától lányának kezét. Elkorcsosultunk… * vigyorgom a lányra, hiszen próbálom kissé komolytalanná tenni a mondandómat. Igazából nem hiszem, hogy baj lenne azzal, hogy a nők is nyitnak a férfiak felé, meg kell az egyenjogúság. Nekem csak annyiból van bajom ezzel a világgal, hogy engem sem érne ennyi atrocitás, ha a múlt lenne előtérbe helyezve. Akkor még a tanár volt az úr, és például elő sem fordulhatott, hogy az iskolában bántalmazzanak valakit. Mint anno engem… mert az biztos, hogy ennek bélyegét örökké magamban fogom hordozni. *
- Persze, segítek… * mondom, majd lerakom a kezemet, felpattanok a székből, és máris a kezembe kapom a tányért. *
- Ó hát én minél messzebb akartam jutni… hallottam róla… és így sikerült… * vigyorgom, majd kezemmel kinyitom az ajtót, hogy a lány kimehessen a folyosóra..*

- Figyelj, nem kell tőlem és a szavaimtól megijedned, egyszerűen csak túl őszinte vagyok, és kimondom, amit gondolok. Tudod én a világ végéről jöttem, mert Oroszország ugye ott van, de ott is csinosan és kényelmesen öltöznek. Nem akarlak megváltoztatni, csak ezzel a saját életedet könnyíted meg, na meg a fiúk is jobban felfigyelnek majd rád, kisasszony! * mondom megenyhülve és kacsintok is rá, hogy lássa, próbálok kedves lenni, és nem leugatni. Hiszen ha tényleg végig gondolja, józan, paraszti ésszel, rá kell jönnie, hogy most ő az egyetlen, aki kirí a sorból, és aki képtelen arra, hogy elvegyüljön. Az emberek nem szeretik a különcöket, félnek tőlük, többek között én is ezért voltam kiközösítve. Én voltam a megmondó ember, ez pedig rettegéssel töltött el sok mindenkit. Egyszerűbb volt bántalmazni fizikailag, hiszen így én is kényszerhelyzetbe kerültem, és inkább váltam magányossá, mint hogy bárkivel is közösködjek.
Nagyot sóhajtok, majd mikor bólint a főzés témára csillogó, hálás tekintettel meredek az arcába. Legutoljára Natiéknál ettem ilyen levest. Nem bírtam ki, és elmentem hozzájuk, hogy megkérdezzem a szüleit, hogy mi is van vele. Választ nem kaptam, viszont megetettek. Jó lenne, ha már nem minden csak hozzá kapcsolódna… hiszen kellenek új emlékek is, és talán ez a leves olyan jó lesz, hogy kitörli a keserű ízeket, amit akkor éreztem, miközben tudatosult bennem, hogy látogatásom hiábavaló volt. *
- Igazán nincsen mit, tényleg, csak vigyázz rá! A ruhás dolog meg… tetszeni fog neked, csak ne görcsölj jár! * vonom meg a vállamat, majd a lány elé tolom a könyvet*
- Amúgy miért pont a Nezabarba jöttél?

* Tényleg a frászt hozom rá, és ezt egyáltalán nem értem miért. Most komolyan, nem taperolom le, fiatal is, mutassa csak meg lágyan, hogy milye is van… mert azért jó, ha csak sejtet. Ehelyett kiborítom. Halkan felmorranok, majd mikor a nevem után érdeklődik, akkor csak bólogatni kezdek. *
- Orosz vagyok! Még nem találkoztál senkivel sem onnan? Pedig azt hittem a mi fajtánk elterjedt errefelé is. * nézek rá kérdőn, majd az újabb „hisztire” már úgy nézek rá, mint egy ufóra. *
- Én komolyan nem értelek. Mi nem illik? Fiatal vagy, nem vagy apáca tudtommal, szóval nem értelek, ne haragudj. Semmi bajom a visszafogottsággal, csak ezt kissé túlzásnak érzem… * mondom, majd szemlélem meg vöröslő arcát, és vonom is össze a látvány miatt a szemöldökömet. Tutira összehozott a sors valami szektás szülők gyerekével, aki otthonról való elkerülés után képtelen a beilleszkedésre. *
- Hát akkor ha hozzá akarsz szokni, el kéne kezdeni, nem gondolod? Hosszú idő után nehezebb lesz rávenni magad az elfogadásra… * adok tanácsot, majd a lányra nézek. Mikor megpedzegetem a vásárlás ötletét határozottan felderül, én pedig örömmámorban úszva kifújom a levegőt. Életemet egy Borscs-ért! *
- Borscsot már ezer éve nem ettem, bírnám ha csinálnál! * vigyorgom, majd próbálom kicsit lázba hozni. *
- Veszünk neked szép ruhákat, és jobban fogod magad érezni is tőlük. Nem lesznek ilyen melegek, és nem fogsz balesetet sem szenvedni állandóan…