Társalgó - Konyha, étkező

*A fohászai nem találnak meghallgatásra, mivel Gwil rákérdez arra, amire nem lenne szabad.* ~Touché~ *Gondolja sötéten a lány, de az arcán csak egy kis sajnálkozás látszik - nyilván amiatt, hogy ott kellett hagynia az iskolát.* ~Vajon milyen képet vágnál, ha igazat mondanék? "Azért kellett eljönnöm, mert megöltem a szüleimet - ráadásul nem is túl szépen - és féltem, hogy kitudódik a dolog."~ *elképzeli a fiú arcát, és majdnem elmosolyodik, de aztán eszébe jut az álcája, és még idejében megmenti a helyzetet - szép is lenne, ha rögtön az első napján lelepleződne.* Sajnos nem volt lehetőségem, hogy továbbra is ott tanuljak, viszont nem akartam félbehagyni a tanulmányaimat, így kerültem ide. Sok jót hallottam már erről az iskoláról. *Ad egy ködös és semmitmondó választ, majd a vacsorájára koncentrál. A szaktársa fülét nem kerüli el a kis japán mondat, és persze rá is kérdez. Kataku szívesen magyaráz, mert tudja, hogy sokak számára egzotikus lehet a japán kultúra.* Evés előtt mondjuk, és nagyjából azt jelenti, "köszönettel elfogadom". Ha jól tudom, Európában azt mondják: jó étvágyat. Én is örülök, hogy belsirionos lehetek. *Mondja mosolyogva, bár valójában szívesebben került volna a Naxeldirre. Ezután Gwilim az órákról kérdezi.* Igen, már várom az órákat. Mi is lesz az első? *Kérdezi, és tényleg várja már a szeptembert. Különösen a nekromágia és hasonló dolgok miatt, de ezt nem óhajtja a fiú orrára kötni.* Nagyon jó iskola volt, szigorú, de nagyon jó. *Válaszol az utolsó kérdésre, bár aki kicsit is foglalkozott a japán iskolákkal, az ezen nem lepődik meg - minden japán iskola, még a muglik is, elég szigorú.*

*Kétségtelen, hogy Tokió szép hely, bár a külföldiek nagyrészt nehezen tudják megszokni. Ezt próbálja a fiúval is közölni valamilyen úton-módon.* Igen, tényleg szép, bár a külföldiek azt mondják, egy kicsit zsúfolt. De én nagyon szeretem. Ott is egy mágusiskolába jártam. *Teszi hozzá egész halkan, és már bánja, hogy ez a mondat kicsúszott a száján.* ~Csak nehogy megkérdezze, miért jöttem el.~ *Fohászkodik magában, bár a hazugság igazán nem esne nehezére. Jópárszor mentette már ezzel a bőrét, és eddig még mindenki elhitte, amit mondott.* ~Talán csak az a Suzuki srác nem...~ *Gondolkodik el, és ez egy pillanatra annyira leköti, hogy Gwilim almás megjegyzését meg sem hallja. Amíg a víz felforr, felszeletel még egy almát, majd egy csésze zöld teával és a tányérjával együtt a kis konyhaasztalhoz telepszik.* Itadakimasu. *Mormolja egész halkan, majd az evéshez lát. Közben igyekszik megfelelni a fiú kérdésére, bár ehhez egy kissé erőltetnie kell az emlékezetét.* Azt hiszem, Belsirionos vagyok. *Mondja két falat alma között, és valahogy furcsán ejti ki a szót.* És te? *Kérdez vissza. Titokban egy kis sushira vágyik, de biztos nem fog most nekiállni főzőcskézni. A diétájáról nem is beszélve.*

*Nem ma érkezett Bulgáriába, és előtte is tudott már dolgokat, úgyhogy igazából nem kéne meglepődnie a fiú bőbeszédűségén. Mikor tegnap megérkezett Szófiába, a motel recepciósa is kérdésekkel kezdte bombázni. Viszont ezt Kataku nem viseli túl jól, mivel olyan érzése van, hogy a privát szférájába tolakodnak. Mondjuk, ez egy japántól nem túl meglepő. A bénázós megjegyzésre nem mond semmit, és a többire is viszonylag távolságtartóan válaszol.* Igen, ma délután jöttem Japánból, Tokióból. Szép itt, bár egy kicsit kifárasztott az utazás. *Teszi hozzá egy kis, aranyos mosollyal, amin ugyan nem látszik, de órákig gyakorolta a tükör előtt. Gwillim felajánlása egy kicsit megdöbbenti, és gyorsan ellenkezik természetesen a megfelelő udvariassággal.* Nem, köszönöm, igazán kedves vagy, de csak egy kis ringót... vagyishogy almát ennék. *Mondja gyorsan, és akarata ellenére belekerül a mondatba egy japán szó is,. Gyorsan helyesbít, de ebbe bizony belepirul egy kicsit. Közben folytatja a kutatást, és nemsokára talál is egy szép, piros almát. Megmossa, majd csinos cikkekre vágja, és egy tányérra helyezi. ezután teafőzéshez lát.* Készítsek neked is? *Kérdezi, merő udvariasságból, mikor már a teafőzővel babrál.*

Csak ma délután érkezett, úgyhogy még nem volt alkalma felderíteni az iskolát. a diáksegéd, aki felkísérte a szobájába, olyan szűkszavú volt, hogy semmilyen információt nem tudott meg tőle a kúriáról. Olyan fáradt volt, hogy mikor felért a szobába ahol szemmel láthatóan többen is laktak a sminkjével - vagyis annak lemosásával - kivételesen nem törődve egyszerűen ledőlt az ágyára, és aludt egy kicsit. Ennek következtében teljesen lemaradt a vacsoráról, és korgó gyomorral ébredt. Ugyan az állandó diétája miatt ehhez már hozzászokott, pontosan tudja, hogy naponta ötször ennie kell. És mivel az uzsonnát kis kihagyta, felkel, lesimítja egyszerű, rövid, fodros, rózsaszín szoknyáját, a hozzá illő fehér blúzát, belebújik az extra magas talpú pántos szandáljába - és még így sem magasabb 165 centinél - majd egy kis sminkigazítás után útnak indul. Nem tudja, hol juthat most ételhez, de egy kis kérdezősködés után sikeresen eltalál a konyhába. mikor belép, látja, hogy már valaki tevékenykedik ott, így a küszöbön megállva, japánosan meghajol, majd így szól.* Konbanwa, Munashi Kataku vagyok. Bejöhetek? *Reméli, hogy igenlő választ kap, és mikor ez megtörténik, beljebb merészkedik. Látja, hogy a fiú valami víztócsában áll, úgyhogy udvariasan, de egy kissé hűvösen megkérdezi.* Minden rendben? *majd a konyhaszekrényben valami gyümölcs után néz.* ~Igen, egy kis alma vagy szilva határozottan jól esne. Még a diétámba is illene.~