Jenilia Teaház és Éjszakai Club (este 10 után és hétközben is)

First topic message reminder :

A nem túl nagy, de mégis figyelemfelkeltő épület a Fogadótól nem messze található, de mégis kellő távolságban, nem messze a központi tértől. Alapítója Jenilia, egy fiatal hölgyemény, mellesleg véla, aki igazából ritkán tartózkodik itt, többnyire a beosztottak végzik a munkát. De időnként benéz, hogyan mennek a dolgok erre felé, és szépségével, rátermettségével mindenkit lenyűgöz.
A bejárat a főutcáról nyílik. Ide egész nap bárki betérhet egy kellemes teára, viszont van egy különleges közlekedési mód is. A bejárati ajtó mellett van egy kisebb függönnyel elkerített fakk, ahol csupán egy méretes tükör van. Nos ez a tükör egy átjáró, melynek a másik fele a Nezabar Társalgójának Központi termébe nyílik, ahol szintén van egy ilyen tükör. Ezt csak az iskolai diákjai és tanárai használhatják, tehát mágia által védve van mindenki más számára, sima nellondiaknak nem nyílik meg az átjáró. A többieknek olyan, mintha folyékonnyá válna az üveg, belépve a túloldalon a társalgóban kötnek ki, és fordítva.

Az épület alapvetően két részből áll, felül egy kellemes hangulatú teaház található, kis asztalokkal, kényelmes puffokkal, nagy választékkal. Ízletes teák, kávék, cappuchinok, jegeskávék, mindenféle megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere, és ami általában egy teaházban fellelhető. Kellemes, lágy zene szól, és szórakoztatja a betérőket, akár számot is lehet kérni a pultos lánytól. A falak többségében színesek, a dekráció Nellond nevezetességeiből áll, vannak itt régi híres polgárok képei, de vannak képek is a város régebbi időszakaiból, sőt még néhány fotó a kúriáról is fellelhető, de azért hangulatos keleties minták és szőnyegek is akadnak. Szerelmes pároknak, de akár baráti társaságoknak is kiváló hely ez.
Éjszaka viszont odalent is beindul az élet. A pince, azaz alagsor hangszigetelő bűbájjal van védve, tehát nem zavarja az esti teázókat sem az itteni zaj, és ütemes zene. A terem nagy, van egy bár is, ahol italokat szolgálnak fel, meg egy asztalos rész, ahol azért le is lehet ülni, no meg a táncparkett. Természetesen disco gömb is cikázik esténként. A zene hangos, de azért nem az a vészesen fülsértő fajta, lehet közben beszélgetni is, bár egy fokkal hangosabban, mint teljes csendben. Kb. havonta van itt egy-egy nagyobb koncert is híresebb, vagy kevésbé híres bandákkal, akik jó szórakozást nyújtanak. A disco általában este 8-kor nyit, előtte még csak a bár üzemel, zene nem nagyon van.
Egyébként a teaház és a club is hajnalig nyitva tart, amíg vannak vendégek.

írta Cirelin de Sovalon

*Ophelia elárulja, hogy ki is ő valójában, Péter pedig természetesen egyből kapcsol, hogy a híres auror lánya ücsörög előtte. Ez persze semmi előnnyel, vag hátránnyal jár, Péter igen korrekt tanár, nem fog ezért kivételezni valakivel, csak mert híres. Azért egy halk füttyentés elhagyja az ajkait, és végigméri a lányt, de immár figyelmét Gisire fordítja, hiszen a szőke leányzó az ő segítségét kéri. Egy apró bűbáj és immár csak ők hárman hallhatják a sztorit, amit Gisi könnyek közepette elő is ad. Habár Péter érzékeli, hogy van némi füllentés a sztoriban, nem szól közbe. Úgy véli, hogyha a leányzó ferdít is, akkor valami olyasmi lehet a ferdítés oka, amiért nem akar büntetést kapni. Egy tiltott bűbáj, vagy egy bájital elcsent hozzávalóval, vagy valami ilyesmi. Ophelia vígasztalni kezdi barátnőjét, Péter pedig elmondja, hogy ő hogyan látja a dolgokat és természetesen egyből valami átkozott tárgyra kérdez rá. Felcsillan a szeme, amikor Gisi elárulja, hogy kapott egy furcsa tükröt, amiben nem lát senkit.*
- Nocsak, nocsak... *jelenik meg egy titokzatos mosoly Péter ajkán és ismét egy falat húst töm a szájába, amit lassan, elgondolkodva rágcsál és nyel le.*
- Valószínű, hogy akkor az a tükör a ludas, talán valamiféle rossz akarója küldte Önnek és átok van rajta. Kitől kapta? Elképzelhető, hogy rossz akarója küldte Önnek? *tesz fel ismét egy kérdést Péter, majd hozzáteszi:*
- Esetleg megnézhetném? *teszi hozzá a férfi kíváncsi tekintettel.*

* A színjáték közepe felé érve kicsit elbizonytalanodik, de nem hagyja abba, mert az túlságosan feltűnő lett volna. De végül is igazat mond, az utolsó cselekedeteire valóban nem emlékszik egy kicsit sem, szóval ez nem nevezhető szemen szedett hazugságnak. A vezetékneves témába nem akar belekotnyeleskedni, mert a hirtelen hangulatváltozás csak rontana a mostani helyzetén. Valóban nagy fába vágta a fejszéjét, de ez nem átverés, csupán az igazság enyhe elferdítése, vagy inkább kis füllentés. * - Nem tudom mit gondoljak. A bizonyítékok arra mutatnak hogy én tettem, de akárhogy kutatok a fejemben nem emlékszek rá. * Most már nem zokog, szimplán elérzékenyül. * Igen. * Jelenti ki határozottan, pedig lelke mélyén nagyon is bizonytalan. Ophy vigasztalására játssza a hálás barátnőt - amit nem is kell nagyon, mivel tényleg rettentő hálás - és lehajtott fejjel mered maga elé. Elgondolkozik, vajon mit feleljen, az igazat, vagy pedig hazudjon. Az igazság mellett dönt, mert az sokat javít a történeten, és közelebb vezet a megfejtéshez. * - Igen. Karácsonyra kaptam egy.. egy tükröt. Érdekes, mert soha nem látok benne senkit, még magamat se. Biztos valami olcsó vacak... * Az utolsó mondatot azért jelenti ki, mert ugyan kinek a fejében nem fordulna meg a legegyértelműbb dolgot megvizsgálni egy nyomozás során? S ezzel csak még inkább érdekes lehet. *

*A vezetéknevét ritkán fedi fel, de amikor megteszi, akkor bizony ez történik: felismerik. Elmosolyodik és bólint is egy kicsit, de igazából még mindig nem tudja hányadán álljon a családjával, ami erősen rányomja a bélyegét a hangulatára is. Szerencsére Jake... Azonnal kizárja a szexy, vad, tüzes bőrű, édes ajkú... ~Az Istenért, takarodj már a fejemből!!~ Dárdosi kuncogása és Gisi habogása szerencsére visszazökkentik a valóságba, de elhatározza, hogy még ma este megkeresi a vérfarkast, akit telihold előtt-óta nem látott.*
-Jó étvágyat, Tanár Úr!
*Mondja kitérően, majd Gisi mondataira koncentrál. Rosszul vezeti fel a dolgot, ami nagy gond. Átverni egy Nezabaros tanárt? Ezt még neki sem jutna eszébe, hiszen tudható, hogy ők a legjobbak a Földön. Arcára kiül az őszinte megdöbbenés, habár nem a történetnek szól, hanem a lány előadásának. Persze össze lehet keverni a kettőt, de ez már nem rajta múlik. Lázasan kutat az agyában, mit is tud Dárdosi... kiről is? Valami P betűs. Nem rémlik neki igazán semmi, valami olyasmit olvasott róla, hogy hatalmas a tudása, de ennyi. Mondjuk mindenkinek hatalmas a tudása, aki a Nezán tanít, szóval ez nem meglepő.*
-Volt közben ilyen emlékezetkiesésed?
*Kérdezi arcán a teljes döbbenet árnyékával, de egyidejűleg üzenni is próbál, hogy mondjon igent, és ne próbáljon játszadozni egy tanárral. Annak csak rossz vége lehet. Gisi zokogásban tör ki, ami elég bizarr tőle, de talán tényleg meg van rémülve. Azonnal felpattan, mögé lép és átöleli, amolyan nyugtató barátnő-jelleggel.*
-Naaa! Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Ha biztos vagy benne, hogy magadtól soha nem tennél ilyet, akkor nincs miért kétségbe esned! Tényleg! *Kapja fel a fejét arra, amit Dárdosi mond.* -Esetleg kaptál valamit mostanában? Hallottam pár francoskát arról beszélgetni, hogy az egyikük átkozott tárgyakat osztogat hobbiból a társainak. Angyal Trixi is kapott egyet, és azóta csak a balszerencse jár a nyomában.
*Valóban hallott ilyesmit, ami nem is csoda, hiszen mindenfelé hallgatózik, mindent tudni akar, amit mások ellene (és bárki más ellen) terveznek.*

*Mielőtt Gisi mesélni kezdene, még szóba kerül az étel itt a Jeniliába, illetve a Kúriába. Ophelia elmeséli, hogy múltkor a házimanók eléggé kiakadtak valamin. Erre Péter elneveti magát.*
- Ejha, hát igen, a házimanók elég sértődékenyek. Én személy szerint imádok főzőcskézni, de volt már, hogy kiparancsoltak a konyhából. Olyankor jobb őket békén hagyni. *kuncog a férfi nem túl komoly tanár módjára, de hát valljuk be: nem is ő a komoly, szigorú tanár mintapéldánya. Közben Péter megjegyzi, hogy Ophelia az első diákja, akit a keresztnevén szólít és habár nem zavarja a dolog, mégis kicsit kelleemtlenül érzi magát miatta. Mi lesz, hogyha valaki meghallja őket így? Még a végén téves következtetést von le, vagy ilyesmi. De szerencsére Ophelia megkönyörül a férfin és elárulja a vezetéknevét, mire Péter halkan füttyent.*
- Ejha. Nos, örvendek Miss Milena! Nem is tudtam, hogy ilyen hírességek is megfordulnak az iskoában. *kacsint a lányra Péter. Megérkezik az étel és végre Gisire figyel teljes mértékben, még egy apró bűbájt is alkalmazva hallgatja a lányt, miközben néhány falatot gyorsan lenyom a torkán - tényleg elég éhes. A leányzó elmeséli, hogy olyan dolgokkal vádolnak, amire nem is emlékszik, hogy megtette. A férfi keze megáll a levegőben és összevonja a szemöldökét, kérdőn néz a lányra.*
- Tehát az állítod, hogy ezeket adolgokat csináltad, de nem emlékszel rá? *kérdez vissza a férfi és egy fél pillantást vet Opheliára is, hogy vajon a két lány folytat-e néma párbeszédet, majd ismét visszapillant Gisire. Lassan leteszi a villát ésúgy néz a lányra.*
- Ki vádolt meg ilyesmivel? És milyen bzonyítéka van rá? Hogyha tényleg megtörténtek ezek a dolgok, akkor sajnos vállalni kell a következményeket. De ha nem emlékszel rá, hogy ezeket te tetted, akkor valami komoly gond lehet Veled. *fejti ki a véleményét a férfi, majd kicsit elneveti magát.*
- Már persze, ne haragudj, úgy értem, hogy lehet, hogy valami átok hatása alatt állsz, vagy ... Rosszabb esetben megszállt valaki. De az is lehet, hogy egy átkozott tárgyat használsz, vagy viselsz. Kaptál mostanában valakitől valami ékszert? *mosolyodik el Péter, de csak néhány másodpercre. Utána "visszavált" a komoly, felelősségteljes felnőtt szerepre és abból indul ki, amihez a legjobban ért: a tárgyak.*

* Ophy történetére viszont igenis felkapja a fejét, hisz ki ne akarna látni manókat tombolni a konyhában? Biztos nagyon vicces látvány lehetett. * Szerintem... * Inkább nem fejti ki a véleményét, nem akar rossz pontot szerezni. Vigyáz, nehogy bármi aprócska jel is elárulja mire készül valójában. * - Már a puszta megjelenéséből is ki lehet következtetni, hogy nem egy ellenséges alkat. * Jegyzi meg kedvesen, majd kicsit gondolkodik, hogy vajon miként adja elő a meséjét. Talán álcázzon sírást? Mély meghatódottságot? Netán bűntudatot? Vagy esetleg úgy tesz mintha csak alattomos vádak érték volna. Igen, az utolsó a legjobb lehetőség. A bűbájra kedvesen biccent, de nem veszi rá a lélek hogy megköszönje, annyira még nem tudja beleélni magát a helyzetbe. Majd a vége felé... * Tudja tanár úr... Az utóbbi napokban súlyos vádak értek engem. * Itt színpadiasan lehajtja a fejét s megcsóválja, jelezve hogy szörnyen súlyos a dolog. * Azt mondták embereket bántalmazok... Éttermeket rombolok... Rongálom a természetet. De hisz én soha nem lennék képes ilyesmire! * Elérzékenyülve figyeli Dárdosi arcát, s hatalmas szemeiben mintha könny csillanna. * - De én ezekre nem emlékszem! Pedig igenis tudnék róla hogyha ilyen szörnyű és meggondolatlan tetteket hajtanék végre! Kérem segítsen, nem tudom mihez kezdjek... Nem tudom mi van velem. * És most jön a tetőpont, Gisi ál zokogásban tör ki, ami tőle elég hihetően hangzik. *

*Gisi ügyes, nem teketóriázik, azonnal belecsap a dolgok közepébe. Ő bátorítóan mosolyog rá, de közben fenntartja a "csak erre tévedtem véletlenül" álcáját. A teáját kézhez kapva nagyot szippant annak bódító, vágyfokozó gőzéből, majd óvatos, szinte mellékes legyintésével szétterjeszti az asztalnál ülők között.*
-Ahogy hallottam a manók igen érzékenyek arra, ha valaki nem az ő főztjüket eszi. A múltkor is állítólag a feje tetejére állították az egész Konyhát, röptették a lábasokat, meg az evőeszközöket. Félelmetes lehetett, habár én nem mertem bemenni.
*A név kérdésre kicsit feszültebbé válik az arca, de kihúzza magát, és mosolyt varázsol az arcára.*
-Milena vagyok. Gabriella Ophelia Milena, Jhon Milena lánya.
*A varázslatra csak elmosolyodik, láthatóan a tanár komolyan veszi őket. Érdeklődve, s komoly szeretetet sugárzó arccal fordul Gisi felé.*
-Mi a baj, Gisi? Tudod, hogy nekem... *Dárdosira pillant.* -... akarom mondani nekünk mindent elmondhatsz!

*A magányos férfi hamarosan két csinos leányzót kap maga mellé társul, aminek nagyon örül. Szeret a diákokkal beszélgetni - nem csak a tanórákon, vagy utánuk -, de sajnos erre nem sűrűn van lehetősége. Valljuk be, a diákok valamennyire félnek a tanároktól, főleg privát beszélgetésben. Most mégis lehetősége van Péternek ahhoz, hogy kicsit közelebbi, bizalmas szál fűzze a két diákányhoz. No, persze nem kell félre érteni, pusztán baráti szálakról van szó. *
- Igen, én is ebédeltem már itt, úgyhogy ismerem. De tény, hogy kicsit lassabbak, mint a Kúriában a manók. *jegyzi meg bólogatva a férfi és ismét a pult felé pislog, ahol mintha valami már gőzölögne. Talán a sült hús, vagy Ophelia teája? Hamarosan Gisi is megérkezik és csatlakozik a pároshoz, amire Péter széles mosollyal válaszol. Mikor Gisi belefog a "dologba", Péter döbbenten, majd egyre kíváncsibb, ámbár gyanakvó pillantással hallgatja a lányt. A végén lágyan elmosolyodik és megcsóválja a fejét.*
- Köszönöm a bizalmát Kisaszony, habár nem tudom mivel érdemeltem ki, de örülök neki. *biccent nevetve a lány felé. Közben megtudja a leányzó keresztnevét, amire felvonja a szemöldökét.*
- Nem sűrűn szoktam a keresztnevükön szólítani a diákjaimat, de ez esetben Önnel kivételt teszek, Ophelia. *biccent mosolyogva a lány felé Péter. Ekkor lép oda az asztalukhoz a pincér Péter ebédjével, valamint Ophelia teájával.*
- Áhh, végre. Köszönöm! *dörzsöli össze a kezét vigyorogva a férfi és a lányokra néz.*
- Ha nem haragszanak... *veszi fel az evőeszközöket, majd végül ismét Gisire néz.*
- Közben talán elmesélhetné, hogy mi is nyomja a lelkét. *mosolyodik el a férfi, előveszi a pálcáját és egy furcsa mozdulatot tesz az asztaluk felett, valamit halkan motyogva. Hogyha a lányok kérdőn néznek rá, akkor meg is magyarázza:*
- Disaudio. Senkire nem tartozik az, amit most mondani fog. *biccent Gisi felé Péter, majd várakozóan néz a lányra, hogy elkezdje: miről is van szó.*

* Kicsit izgul, ami nem csoda, hisz szinte a jövője függ ettől az egyetlen röpke beszélgetéstől. Nagy szerencse hogy szerzett magának némi pozitív benyomást relikviamágia órán , így enyhe előnnyel indul. Pedig világ életében nem érdekelték a relikviák, ez a sulis hónapjai során valahogy megváltozott. Most már el sem tudja képzelni az életét mágikus tárgyak nélkül. Talán a szobája falán csüngő tükör világította meg az elméjét, hogy egy tárgy igenis fontos lehet egy embernek. Megpróbálja minden figyelmét a kis társaságra összpontosítani, ami nem lesz nehéz feladat, mert jelenleg semmi más nem érdekli csak hogy sikeresen végződjön a helyzet. * - Igazából magát keresem, tanár úr. Lenne egy nagyon nagy problémám, és úgy érzem csak maga segíthet. Nincs más tanár akinek ezt el tudnám mondani, s magában megbízok annyira hogy mindezt elmeséljem. * Próbál minél szebb dolgokat mondani, a hízelgés talán hat. Tekintetét Ophelyára szegezi, hogy helyeseli-e a dolgot, vagy még várjon egy kicsit ezzel az egésszel és improvizáljon egy kis jelenetet, vagy kitaláljon más indokot hogy miért is kereste fel Dárdosi tanár urat ezen a szépnek nem igazán mondható napon. * Ó valóban? Ezzel egyet értek. * Feleli csak úgy mellékesen a relikviás dologra, de nem igazán kelti fel érdeklődését a téma. Persze megpróbál úgy tenni mintha érdekelné, s ez sikerül is neki valamennyire, de rettentő kíváncsian várja a fejleményeket. Csak szép lassan magyaráz, megvárja az első reakciót, majd folytatja. *

*Helyet kap, és közben bezsebel egy érdeklődő pillantást is. Jó kezdet, ha valakinek el akarjuk csavarni a fejét. Képletesen persze, hiszen a tanár -bár vonzó- azért mégis csak tanár, bizonyos, hogy sokkal jobbra (és idősebbre) vágyik, mint egy multimilliomos diáklány. A teája lassan készül, akár a férfi étele, ezért egyelőre lágyan az asztalra ejti a kezét. Metakommunikációja érdeklődést, önbizalmat közvetít.*
-Úgy hallottam a Jenilliának remek a konyhája, érdemes tehát várni egy kicsit. A jó munkához idő kell, akár csak a remek tárgyakhoz, nemdebár? Igaz, én már ettem, de az illatok még az én éhségemet is felkorbácsolják.
*Tovább építgeti a férfi megnyerése felé kacskaringózó utat, amikor Gisi is betoppan. Széles mosollyal néz rá, és kihúzza maga mellett a széket.*
-Szia! Persze, ülj csak le! Épp arról beszélgettünk a Tanár Úrral, hogy a legjobb relikviákhoz sok idő kell.
*Annak, hogy nem ismerték fel, kicsit örül, kicsit nem. A Milena család igen híres mind Bulgáriában, mind világviszonylatban, hiszen édesapja a legjobb aurorok egyike, így tudott szert tenni ekkora vagyonra. Családja emlékezete óta nagy közfigyelemnek örvend, ő maga is rettenetesen sokat szerepelt a médiában, mindazonáltal jót tesz neki a fátyol is, hiszen egy világuralomra törő fél-démonnak nem jó a túl nagy rivaldafény.*
-Ophelia.
*Mondja mosolyogva, kicsiny biccentéssel kísérve. A vezetéknevét egyelőre nem tárja fel, jobb ez így.*

*Péter hamar feladja az újságolvasást, ugyanis majdnem minden oldalon vagy valami rossz hírt olvas, vagy valami olyasmit, ami abszolút nem érdekli. Kit érdekel, hogy Szófiában valakinek két méteresre duzzadt a nyelve és sárga lett a feneke? Unottan és kissé csalódottan dobja félre az újságot a férfi, miközben az étterem pultja felé néz, hogy merre is van az ebédje? Kezd elég éhes lenni, és hogyha éhes, akkor ingerült is lesz - mint a férfiak legtöbbje. Ahogy forgolódik, és az ujjaival játszik, a teleportra esik a tekinete, ami lágyan fényleni kezd, végül megjelenik Ophelia, az egyik tanítványa. Névről persze nem igazán ismeri a lányt, hiszen lehetetlen ennyi nevet megjegyezni, még a diákok sem ismerik mindannyian egymást. De a csinos ruha és a karizmatikus megjelenés odavonzza Péter szemét is a lányra, aki rendel, majd odalibben hozzá.*
- Üdvözlöm Kisasszony! Köszönöm pompásan, habár már kicsit éhesen. *köszönti a lányt széles mosollyal Péter, majd feláll, jelezve a lánynak, hogy foglaljon helyet. Hogyha Ophelia leül, akkor ő is visszaül a helyére és néhány másodpercig nézi a lányt.*
~Végre van társaságom!~*gondolja és igyekszik lemosni az arcáról a vigyort, ami nem igazán megy.*
- Ebédelt már, vagy rendel valamit? *kérdez rá a lánynál Péter, hiszen ki tudja, hogy ebédelni, vagy csak teázni tért be a Jeniliába. Azonban néhány másodperc múlva a teleport rendszer gomolygása ismét elvonja Péter figyelmét és odapillantva ismét egy tanítványát látja meg, a tejfölszőke hajú leányzót, Gisit. Őt már felismeri, ugyanis volt már néhányszor, hogy óra után odament hozzá beszélgetni és amúgy is nagyon ügyes relikviamágiából a lány. Márpedig az ilyen diákokat Péter is jobban megjegyzi, mint azokat, akik csak lődörögnek az óráján. Mikor Gisi odasétál az asztalhoz, Péter elmosolyodik.*
- Nocsak, üdvözlöm Miss Sidonia! Parancsoljon, foglaljon helyet! *áll fel ismét a férfi és megvárja, míg a lány helyet foglal.*
- Ön is ebédelni jött, vagy csak teázni, mint Miss... *pillant Opheliára, és bizony egy csinos kis pír szjnezi be Péter arcát, ugyanis nem jut eszébe Ophelia neve. Kérdőn pislog a lányra, remélve, hogy nem sérti meg ezzel, de hát tényleg nem tudhat több száz nevet.*

* Az egész estéje kész rémálom volt. Egyrészt mert nem tudott aludni egy röpke másodpercet sem - köszönve a még megmaradt petárdáknak, és annak, hogy folyamatosan a mai nap miatt izgul - másrészt pedig a gondolatai is folyamatosan kavarogtak, nem tudod megnyugodni, valami mindig gyötörte. Ha túléli életének ezt a korszakát, biztos hogy egy kicsit visszafogottabb lesz. Már amennyire ez tőle telhető. Reménykedik, hogy Ophy megkapta az üzenetét, s mivel fontos eseményre indul, nem árt kiöltözni. Ophy tanácsát megfogadva egy olyan személyt választott magának aki kifejezetten szereti a gyerekeket, valamint vidám és kedves, nem utasít el az első percben, hanem meghallgat. Habár, nem volt túl sok találkozója vele, de órák után egy-két alkalommal váltottak pár szót, ami kifejezetten kedves társalgásnak mondható. Ez persze megdöbbentő tény. Tejföl szőke haját egyenesen kontyba fogja, s még egy gusztustalanul aranyos masnit is tűz a tövébe. Egy rövid - természetesen halvány zöld - estélyit vesz fel, fekete neylon harisnyával. Csinos, de aki ismeri annak elég röhejes látványt nyújthat. A sminkre nem veszi rá magát, akárhogy is erőlködik, az már túl lányos neki. A teleporttal indul neki az útnak, s amint átér, az ablakban rögtön megpillantja a keresett személyt. A jó benyomás érdekében mindenkinek integet aki elmegy mellette, de magában a végletekig átkozza magát. Betér az ajtón, s rettentő erőltetett mosollyal elindul az ajtó felé. Megpillantja Ophyt, s máris kicsit megkönnyebbül. * - Üdv, szabad ez a hely? * Köszön illedelmesen, s elhatározza hogy minden színész tehetségét ebbe a délutánba fogja ölni. *

*Reggel kicsit kábán ébred. Valami furcsa álmot látott, amiben egy árnyék keringett körülötte, majd eltűnt, s csak egy nyomasztó érzést hagyott maga után. Mintha nem lenne biztonságban. Hirtelen ébred fel, szinte kivágódik saját ágyából. Egy cetlit talál a feldúlt takarón, amit Gisi írt, egészen hasonlóstílusban, mint annó ő neki. Jenillia. Ha minden jól megy, akkor ma sikerül lemosni Gisiről akopókat, és szert tenni egy karizmatikus, jó kilállású védelmezőre. Gisinek Dárdosira esett a választása, ami igen jó ötlet, mert a férfiközvetlen, kedves és mindenkor a legjobbra törekszik. Társasági alkat, sokat beszél, tehát akár kimagyarázni is tud dolgokat. Ophy díszesen öltözik fel, haját kivételesen díszcopfba fogja, gyöngyökkel ékíti. A teleportkapun könnyedén libban át, egész jelenlétével lehengerel. Szándékosan irányít magára minden figyelmet, hiszen ő lesz az ügy védőangyala, s mint ilyen, nagyon jó, ha karizmatikusabb a teaházban ülők 95%-ánál. Kér egy kancsó rőzsateát -ami köztudottan bódító illatokkal bír-, s Dárdosi felé indul.*
-Szép napunk van, igaz, Tanár Úr?
*Kicsit még meg ishajtja magát a férfi előtt, majd ha azhellyel kínálja, leül.*
-Hogy van ma?

*Péter tér be a Jeniliába a teleport rendszeren keresztül. Úgy döntött, hogy mivel még szünet van 3.-ig, ő maga sem tölt sokkal több időt az iskolában, mint amennyit muszáj. Szereti Nellondot, és habár számos résén még nem járt - ilyen például a sötét negyed - azért tudja, hogy a város számos izgalmat rejteget magában. A teleportból felbukkanva az étterem rész felé indul, és le is adja hosszú, fekete szövetkabátját az egyik itt dolgozónak, aki szépen fel is akasztjaa kabátot az egyik fogasra. Péter leveszi fekete kalapját a fejéről, majd helyet foglal az egyik kellemes kinézetű boxban, ahonnan rálát a teleport rendszerre, és az ajtóra is. *
~Hátha valaki ismerős tűnik fel.*gondolja a férfivágyakozva, hiszen habár van néhány kollégája, akivel egész jó kapcsolatot ápol, nem mindig akad társasága. Márpedig Péter igencsak társaságkedvelő ember, így a pincért is igyekszik szóval tartani, de az nem nagyon mutat hajlandósságot a csevegére, így Péter lemondóan rendeli meg az ebédjét - sült csirkét, krumplival és rizzsel - és vesz el egy újságot a box padjáról. A férfi komoly tekintettel merül bele a napi lapba, és észre se mveszi, hogy van néhány csinos hölgy, aki mereszti rá a szemét. Ez nem is csoda, hiszen Péter - mint mindig - most is elegánsan csinos: egy fehér hosszú ujjú ing van rjta, rajta egy szürke mellény, és egy egyszerű szürke szövetnadrág. Egyszerű, mégis nagyszerű.*

*Ő pedig ritkán szokott inni, akkor pedig rengeteget. És hogy miért? Neki is van mit felejteni. Mondhatnánk, hogy jól bírja az italt, de inkább sokáig, hiszen előbb utóbb eléri a totális lerészegedés, akkor pedig vagy búskomoran dalolászik, hol pedig tör zúz, amit a pénztárcája bán, vagy kidobják az adott városból, miután lerabolták hosszú munkával begyűjtött prémjeit. Miután már mindketten indulni készülnek, ölbe veszi a ketrecet, de még figyel a fossza történetére. A francoska szónál egy kisebb kuncogás tör fel belőle, pedig ő aztán nem ilyen vicceskedő. De hát olyan érdekesen hangzik. Aztán szabadkozva felemeli a kezét, nem sértésnek szánta, végülis lehet, hogy az ő nyelvükön valami komoly jelentése van.* Eddig világos, de mi ellen lázadt fel? Valami elnyomás van? Mert más ellen nem szokás nagyon morcoskodni. *Mivel erre már nem fog most választ kapni, csak legközelebb, igyekszik ezt a témát nem elfelejteni.* Akkor már csak az érdekel, hogy te melyik "francoska" jellemét örökölted, hiszen az ősöd is nagy kópé lehet, ha te ilyen vagy. *Jegyzi meg cinkos mosollyal, és mivel a találkozó véget is ér, éppen állna fel, amikor majdnem összecsattannak, hiszen Cecile meg nyúl a kabátjáért.* Elnézést. *Nem pirul el, de visszazuhan a székébe. Ha nincs is letaglózva, de azért ehhez nincsen hozzászokva. Időnként egy-egy csajszival összebújik egy éjszakára, de aki szép, és okos lenne, olyannal még nem igazán találkozott. Csak egyszer régen. Felmordul, aztán ha Cecile kiment, nem sokkal később ő is eltűnik.*

*Ő is elég gyorsan elpusztítja a melegszendót, hiszen nem nagyon evett valamikor éjszaka óta, arra se emlékszik, szóval az is lehet, hogy a tegnapi ebéd óta nem látott a szervezete semmiféle ételt, csak italt, nem csoda, ha egy kis pia ennyire kiütötte. Azért nem szokása teljesen kidőlni, általában ő itat le másokat.* -Világos, akkor igazából teljességgel felesleges foglalkozni a dologgal, hiszen ettől nem változik semmi, vagy csak ráfoghatjátok, hogy na ezért lettem jobb, vagy rosszabb. *Bólint. Hát igen ez a fogadalom dolog tényleg teljességgel értelmetlennek hat ebben a formában. A kérdésre finoman megrántja a vállát, végülis annyira sosem folyt bele a harcokba, inkább azok úgy mentek a feje felett, kicsi volt még akkor, aztán most pedig már jó eséllyel a jelleme miatt nem foglalkozna ilyesmivel. A nemesi család felvetésre csak elneveti magát. Persze nem a férfi hibája, hogy erre gondol, hiszen nem ismerheti az ottani viszonyokat.* -Nem, inkább úgy mondanám, hogy az ősök között. És nem félisten, inkább afféle leszármazott, bizonyára nektek is akadnak, mint nálad az angyal, akitől származol. Valószínűleg ő is eléggé nagyhatalmú lehet. Egyszerűen a világunkban akadnak ős-francoskák, és mindenki valamilyen ágon tőlük származik, a képességeinket, jellemünket tőlük örököljük persze jóval kisebb mértékben. A harc is alapvetően köztük alakult ki, egy fellázadt...aztán azt hiszem ennyi. Vannak, akik mellé álltak, mások pedig ellene. Már alig emlékszem, azt sem tudom tart-e még. *Finoman megrántja a vállát. Sok minden elhomályosodott már a múltjából, sok mindent ő maga próbált elfelejteni, hiszen alkalmazkodni kellett ehhez, ami most van.* -Viszont, ha megbocsátasz, mostmár nagyon vágyom egy fürdőre, és azt hiszem egy normális alvás is rám férne. *Na igen, azért az asztal alatt nem volt túl kényelmes. Feláll tehát, Kemal búskomoron oson utána. Visszapillant még a fickóra, majd elmosolyodik, picit közelebb hajol egészen közel kerül az arcához, aztán csak elnyúl mellette és a kabátját veszi el, amit oda tett le még eredetileg.* -Szép napot!

*Azzal végülis nincsen gondja, hogy Cecile csapong az érzelmek között, hiszen ő maga is nagyon hasonló ehhez, pedig vándorként rém higgadtnak kéne lenni. Talán a tündér vér okozza a szeszélyességet, talán alapból is ilyen lenne. Mosolyogva hallgatja a lányt, végülis ha nem is teljesen, de valamennyire szót tudnak érteni, már ez is valami. Hálás mosollyal fogadja el a melegszendvicset, ennyi belefér, ha már a zsákmányon nem osztozkodtak.* Igazán köszönöm. *Kezdi el eszegetni, miközben a fossza arcát fürkészi, és helybenhagyóan dörmög hozzá.* Ahha, mondhatni osztom ezt, tudod itt a mi világunkban ez csak egy reménykedés, hogy majd jobbak leszünk jövőre. Pedig nem. Hacsak nem üt be valami komoly körülmény, nagyjából ugyanaz várható a következő évben is. *A saját magára vonatkozó kérdésen csak vállát ránt.* Áh, dehogy, minek megfogadni, nincsenek hosszútávú terveim, hiszen sokszor utazom, és nem tudom, hogy a következő faluban mi vár rám. Minek megfogadni, hogy megölök 15 bestiát januárban, ha ez nem csak tőlem függ? *Pár harapással el is tűnteti a szendvicset, és lassan már indulna, de azért még kiváncsi Cecile történetére.* Háború? Ha nem vérontásról szólna, még izgalmasnak is mondhatnám. És kik között? Nemesi családok? *kérdez vissza, és bár Cecile kifejtette, hogy meg tudja magát védeni, kétli, hogy őt küldenék előre páncélban a csata sűrűjébe. A különös neveken mosolyogni kényszerül.* Milyen idegen nevek. Még kiejteni is őket nyelvtörő mutatvány. Mintha valami őskori istenségek lennének. Akkor te afféle félisten lennél? Innen a szépség? *Kérdez rá nyiltan, és kiváncsi a dologra, mellette viszont elborzasztja, hogy a fosszák csak úgy átesnek máshova.*

- Nyugat-Európában sokszor használják, én is itt hallottam először. *Egészíti ki, készségesen, nem kell, hogy a fiú hülyének érezze magát, tényleg nincsen miért. Finoman végigsimít az érdes borostán majd hallva a választ mintha valami tűzforrót érintene idő előtt kapja el a kezét a másikról.* - Ó. Értem. *Feleli röviden, hideg zuhanyként éri, de egyben kijózanítja a nemlétező részegségből. Minden esetre Noah kitartása meg is lepi és elhúzva a kezeit figyel a további válaszokra, meg persze az idézésének a hatását. Miközben a másik kérdez kortyol, majd felel, kicsit félvárról, a pohár mögül és pillái alól a fiúra tekintve.* - Ki ne akarna megfelelni az elvárásoknak? Hogyha nem is másokénak, a sajátjának mindenképpen. De én másokénak is meg akartam mindig is. *Feleli, majd iszik még egy kortyot, de a következő kérdést habár nem durvasággal, de egyértelműen, várakozás nélkül hárítja. Ennyi idő alatt az édes koktél elfogyott, vagy ha maradt az az alján akkor is leteszi és könnyedén lecsúszik a bárszékről, mintha csak selymen csúszna végig, talpra áll.*
- Az én történetem csak az enyém, ahogy fogsz találkozni nem is egy emberrel, aki nem fog első szóra kitárulkozni. Talán majd legközelebb, Noah. Vagy akkor sem. Talán tíz év múlva. Vagy akkor sem... Talán soha, Noah. *A nevét szinte leheli, ahogy egyre halkul a hangja, végül ellép a fiú közeléből, főleg, mert az egyre sűrűsödő éjszakában, hiszen még nagyjából munkaszünet is van, egyre jobban megcsapja az emberek vérének lüktető szaga... Egy intéssel távozik, köszönés nélkül, eltűnve a a Jenilia ajtajában, nem a különleges tükör-átjárón keresztül.*

- Albion? Soha nem hallottam még ezt a kifejezést! *felelem és próbálok nem túl butának tűnni. Nem hallottam még tényleg ezt a kifejezést, majd mikor Angliát hozzáteszi, ismét mosolygok.
Keze a kezemben pihen, fejem enyhén megrázom. Ki akarom őt zárni egy pillanatra, nem akarom, hogy elvakítson. Ujjai lágyan arcomhoz érnek, ahogy végigsimítanak ott, érezheti az apró borostát is, mely két napos és már eléggé érezhető. Kedvelem ezt az állapotot, valahogy nem érzem magam tőle olyan kimértnek. *
- Nincsen semmi baj, csak próbálok kikerülni a hatásod alól. * Felelem nemes egyszerűséggel, miközben lélektükreibe nézek. Kérdezett, én pedig őszintén válaszoltam, remélem hogy ezt értékelni fogja. Ezután beszélgetésünk más irányba terelődik én pedig szinte látom, azokat az árnyakat, melyek fenyegetőek lehetnek rám nézve. Egy pillanatra megmerevedem, majd próbálok őszintén válaszolni a kérdésére. *
- Nem tudom, hogy készen állok-e, azt viszont tudom, hogy tanulni jöttem. És meg akarok felelni az elvárásoknak. Te is meg akartál? * kérdezem őszintén, majd mikor kezét elveszi, a poharamért nyúlok. Vadul nyeldekelem az édes kortyokat, majd mikor már kellően elteltem ismét felveszem társalgásunk fonalát. *
- Mi a te történeted? * kérdezem, és tényleg őszintén várom a meséjét. Érdekelne, hogy mi történt vele, hogy mi ő, mert hogy nem közönséges ember, abban már biztos vagyok. *

- Ó, hát igen, hallottam róla, hiszen a ködös Albionban van... *Feleli, bár ez a kifejezés csak Magyarországon elterjedt, de tegyük fel, hogy itt is ismert és nem néz rá bután a másik. Hogyha néz, akkor hozzátoldja, hogy Anglia. Ahogy a kezük összeér finoman a másikéba csúsztatja és tőle szokatlanul hízelgő az, amit lát a másikon. Egy-két pillanatig kizökkenti a fiút, furcsa érzés... Valójában a másik nagyon rosszul gondolja, hiszen testi érintkezésig nem sokan jutnak el, mivelhogy a lány a vámpír félelemauráját és bájolását nagyon szépen ki tudja használni, hogy távol tartsa a férfiakat. És hogyha ismerné a gondolatait - de nem mászik a fejében - sok sikert ajánlana, hogy lássa az embert egy véla-vámpírban. Önkéntelenül is Cecile jut eszébe és mikor Noah megrázza a fejét a szabad kezét az arcára csúsztatja, hogy végigsimítson rajta.*
- Valami baj van? *Kérdezi halkan, akármennyire nem szokott ilyet csinálni, a vérében van, hogy a lehető legédesebb hangon szóljon a fiúhoz. Majd leengedi a kezét, nem, nem fog csábítani, nem teheti meg csak azért, mert ezt várják el tőle, mert ennek született. Ettől függetlenül is igyekszik kiűzni az árulkodó tekintetéből az igazi érzelmeit.* - Nem azt találtam, amire számítottam volna. Pedig a kúria és az iskola híre eljutott fülembe, még is meglepett ez a vidék, az emberek, a veszély, ami itt bárkire leselkedhet, aki nincsen rá még eléggé felkészülve. Én nem voltam. Te kész vagy rá, hogy túléld azt, amit a mesterek vagy még náluk is hatalmasabbak eléd állítanak? *Kérdezi, a hangjában olyan mélység van, hogy szinte megjelenik körülöttük minden sötét árny, szörnyetegek, rejtélyek, a kúria szelleme. Szinte, természetesen nem ténylegesen, csak a fiú fejében villanásnyi benyomásként. Egy aprócska mágia, bájolással és jósmágiával-mentálmágiákkal ülteti el benne ezt a néhány képet, a szemébe pillantva. És akaratlanul is ezzel együtt a fájdalmát. De azokat a képeket nem, amik utalhatnának az igazi dolgokra. Megszakítja a szemkontaktust, a bájolást, amúgy sem olyan erős, hiszen állati véren él, ami erősen gyengíti a teljesítményét. A kezeit elhúzza finoman, belekortyol a koktélba, kezeit a pulton pihentetve.*

- Szép, szép, csak állandóan esik az eső, ezt pedig annyira nem szeretem.
* Kellemes mosollyal próbálok beszélni Londonról, azonban hiába is minden igyekezetem, akkor sem igazán vagyok elragadtatva tőle. Nem szeretem az esőt és azt, hogy mindig hideg van. Én kedvelem a napsütést! Nem kell, hogy forróság legyen, csak egy kellemes hőmérséklet nagykabát nélkül!
Ezután rám mosolyog, én pedig egyik pillanatról a másikra felvidulok. Hiszen nagyon szívesen meghívom én egy koktélra, ez nem fog romba dönteni sem anyagilag, sem sehogy.
A másik meg az, hogy csak jobb a pultnál üldögélni egy pohár ital mellett, mint csak úgy. Legalább lefoglalja magát az ember valamivel. Én legalább is inkább az italom felé akarok figyelmet fordítani, nem pedig a lányt bámulni állandó jelleggel. Iszonyatosan unhatja már, hogy ennyire körüldongják. Nem akarok olyan kategóriába kerülni, amiből nem lehet később baráttá avanzsálni.
Természetesen elfogadja bemutatkozásomat és a felé nyújtott jobbomat is. Érintésétől megborzongok. A szőkés szőrszálak égnek merednek a karomon, és szinte már elemi erőt kell vennem magamon, hogy ne tátsam el a számat és kezdjek el nyálat csorgatni. Fejemet ismét megrázom, majd próbálok úgy a szemébe nézni, hogy immár ne a csodálatos nőt lássam, hanem az embert. *
- Köszönöm… bár ez a mondat nem volt túl biztató! Te nem találtad meg azt, amit kerestél? * kérdezek rá kerek perec és valami oknál fogva nem engedem el a kezét. Ujjaim selymes bőréhez érnek, kezem határozottan tartja az apró csuklót és kézfejet. Arca nem boldogságot tükröz, negatív, fájdalmas rezgésekkel van tele. Íriszeinek kéksége kissé elmélyül, szemének tükre elárulja érzéseit, fájdalmait. Vajon mi történhetett vele? Vajon miért ilyen szomorú? *

*Igen, pontosan ezért. Nem csak, hogy véla, de még vámpír is, de elkötelezetten állatvér ivó. Még ha így sokkalta gyengébb is más vámpíroknál - mert nem egy előfordul nem csak, hogy Nellond nagyobb városában, hanem az iskolában, a diákok között is - akkor is képtelen emberbe mélyeszteni a fogait azzal a tudattal, hogy az első vérivás ritkán végződik gyilkolás nélkül. Még ha acélbiztosnak is érzi a önfegyelmét akkor sem. Nem kockáztat, semmiképp. Természetesen habár a vélaságot talán még kiszűrheti a másik, bár ahhoz is eléggé észnél kell lenni, a vámpírságnak nincsenek olyan jelei, vagy nincsen a nyilvánosság előtt akkora híre, hogy egyáltalán eszébe juthasson. Nem fog szemfogat villantani, sem falhoz vágni senkit, vagy bájolni, hogy elárulja magát. Igyekszik hátra szorítani a kellemetlen gondolatait, amiben segít, hogyha szóval tartják, szóval Noah-ra koncentrál. Egyébként a teljes elutasításon kívül nem szokta nagyon kezelni a vadabb közeledéseket, nagy ritkán, hogyha olyannal fut össze, akinek a mentális ellenállása egyenlő a nullával, akkor van olyan, hogy a srác könyörög a csókjáért, teljesen meghülyül, már már nyáladzik, de térdre borul előtte... ~ Ilya... ~
Kicsit megrándul az arca a gondolatra, aztán hallgatja a fiú válaszait, persze jobban figyelve arra, ami a másikról szól, mintsem, hogy magáról beszéljen. Érdekes, pedig a pasik nagyon megnyerő technikának tudják azt, hogy a nőt szépen beszéltessék és csak hallgassák. Nem, ez nála nagyon nem nyerő, mert éppen hogy nem akar magáról beszélni, a gondjaira gondolni. Kicsit elmosolyodik ezen az amúgy nem vagyok nyitott, de most kivételt teszek dumán, végül is jogos, teljesen újonc itt, nem kárhozhatja magát már is magányra.*
- Értem, London szép táj, bár még csak képekről volt módomban látni, de szívesen ellátogatnék Angliába. *Szóval egészen csevegő hangnemre váltva, habár az egésznek egyáltalán nincs semmi esélye, hiszen nincsen rá pénze, minden pénzét hazaküldi a családjának. Mikor a fiú felajánlja kicsit meglepődötten szalad fel a szemöldöke és hálás pillantással fordul felé.* - Igen, megköszönném, kedves tőled. *Szólal meg lágyan, kicsit megbillentve a fejét, apró mosollyal.* ~ Miért manipulálom? Nem illik manipulálni a ma érkezett diákokat... ~ *A gondolatai között elég gyorsan lerendezi a dolgot, nem látszik a tekintetén semmi, csak hogy egy cseppet ismételten nyíltabban pillant rá. Igen, szándékosan pillantott a koktélra, igen szándékosan suttogott olyan vágyakozóan, egyértelmű. Mikor a fiú a kezét nyújtja egy-két pillanatig csak nézi, majd teljesen gyakorlatlan mozdulattal nyújtja oda a kezét, nincs hozzászokva, hogy kezet fogjon bárkivel is.*
- Speranza di Bagliore, köszöntelek a Nezabarban, illetve jelen pillanatban Nellondban. Remélem rálelsz mindenre, amire vágytál, amiért idejöttél. *Egy gyenge mosoly megjelenik ajkain, de csinos arcán belül a tekintete inkább egy keserű jókívánságot súg, nagyon kevés reménnyel.*

* Teljesen cikissé váló bemutatkozásomat hál istennek, Ő mégsem értékeli úgy, ahogy én. Lehet, hogy kívülről máshogy látszik, és nem olyan kellemetlen, mint ahogy én érzem. Kezemet a pultra teszem, majd a lányra pillantok. Szokatlanul világos szeme van, és körüllengi valami… valami magányszerű dolog. Valami, ami nem is biztos, hogy magány, lehet hogy csak éppen valami megoldatlan probléma, ami gondterhelté varázsolja egyébként tökéletesen porcelánfehér arcát. Szemem végigszáguld hajának szőkeségén, tincsein, majd egy kis rázással megpróbálom kizárni őt magamból. Túl szép, túlzottan magával ragadó. Alighanem vére nem teljesen tiszta… értem ezalatt, hogy talán véláktól származik? Talán ezért akarom megvigasztalni, boldoggá ölelni, elűzni gondjait?
Jéghideg kezemmel végigsimítok a homlokomon, megigazítok pár tincset, majd hangjára összpontosítok. Altja rekedtesen mély, már-már basszusba hajlik. Ki gondolta volna, hogy egy nőnek lehet ilyen orgánuma. Mindenesetre egy együttes énekese biztosan megirigyelné. *
- Nőként kellemetlen lehet ennyi vágyakozó pillantást érzékelni, és hogy úgymond tárgyként néznek rád.. * állapítom meg, majd tekintetemmel íriszeit vizslatom. Nem tűnik olyannak, akit különösképpen meghat ez a fajta rajongás, valószínűleg már együtt tud élni ezzel az egésszel. Ha velem egyidős körülbelül, akkor talán az élet már megtanította hogyan kezelje a nehéz helyzeteket. *
- Nem, egyáltalán nem! * Mondom mosolyogva, miközben a fejemet rázom. Rátapintott a lényegre. Micsoda empátia!*
- Nem vagyok ez a bulizós típus, és nem kifejezetten jellemző rám ez a nyitottság, amit most Te éppen tapasztalsz. Tegnap érkeztem Londonból, talán ezért nem találkoztunk még. Éppen barátszerző napokat tartok, tudod kényszerítettem magam, hogy ismerkedjek pár napig… nem biztos, hogy jó lenne állandóan egyedül lenni. * húzom el a számat, majd a pincérre meredek. Vajon be kellene avatnom abba, hogy az elmúlt időszakban nem volt túl sok barátom, és úgy senki sem, akit túlzottan közel engedtem volna magamhoz? Hogy a Roxfortban inkább magányos farkas voltam, de elegem van már belőle, mert igenis irigylem az embereket, akiknek megadatott az, hogy haverjai legyenek? Én is akarok bandázni, és végre jól érezni magam! Felnőttként, nem kisded játékokat játszva.! *
- Kérsz egyet? * fordulok felé ismét, immár kellemesebb mimikával. Meggondoltam magam, nem fogom a gondolataimat rögtön a nyakába zúdítani. Hiszen még csak most találkoztunk. *
- Egyébként Noah vagyok! * mutatkozom be, majd nyújtom felé kezem, miután leintettem a pincért, és kézmozdulatokkal elmutogattam, mit is szeretnénk inni. *
- És téged hogy hívnak?

*Kellően nyugadalmasan üldögél a bárpulton, miközben felváltva rágódik azon, hogy vajon valaha viszont látja e azt az őrült, gyerekes Ilyát és hogy vajon milyen is valójában, legbelül. Olyannak kéne e lennie, mint a körtársainak, vagy ahhoz hasonlatos, vagy az az elvár,t hogy épp úgy éljen, épp olyan legyen, mint Cecile? A lánytól elég csúnyán megkapta, hogy legyen az, ami és ne törődjön ennyire másokkal és azóta is eszébe jut, hogy végül is... kicsoda lenne? Ki kéne használnia minden hatalmát, még akkor is, hogyha azt aljasnak tartaná? Nem túl biztató... és nem, ez nem Speranza.
Mikor egy ismeretlen, de fiatal - tőbbiekhez képest - srác közeledik hozzá pillantásait ráveti, hogy végigmérje és meglepő módon ő nem kap egy kis félelemlöketet, hogy elbátortalanítsa. Diáktársnak tűnik, de azért egy kissé megkísérti, hogy az elméjébe tekintsen. Nem, nem teszi meg, csak a tekintetével méregeti, majd visszafordul a pulthoz.* ~ Meglepően gyorsan rávette magát, hogy idejöjjön, ahhoz képest, hogy még sosem láttam se itt, se az iskolában. A kitűzőjét nem látom, de a szaga... Igen, biztos, hogy a kúriából jött. ~ *Gondolkozik csendesen, hangtalanul, az árakat és a kínálatot olvasgatva láthatóan, de igazából egyáltalán nem köti le, csak megvárja, míg odaér hozzá. Válla fölött hátrapillant az első szavakra, majd figyeli, ahogy leül a közelébe.*
- Nem, valóban nem. Kétségbeejtő rápillantani idegen férfiakra és látni, hogy még hozzád se szóltak, de már is a vágyuk tárgya vagy és az ágyukba képzelnek. *Válaszolja, a hangja kicsit érdes, mint aki rengeteg füstöt nyelt már, de nem érződik a közeléből cigi szaga, maximum füstölőért, hogyha a másik szaglása erős.*
- Úgy látod? Valóban ritkán jövök el, nem a törzshelyem ez a szórakozóhely. Nem is tudnám meghatározni, hogy ki az, aki éppen ideillő. Te az lennél? *Kérdez rá, kissé megdöntve a fejét, félig felé fordulva méregetve. Csinos, nagyon is, a vére hihetetlenül csábítóvá teszi. Mármint nem vérmaszatos, hanem véla. A pillantásait tovább futtatja a fiúról a pultosra, aki éppen egy koktéllal szolgál ki egy másik párost, két lányt.* - Hmm, az egészen jól néz kis... *Suttogja halkan, majd újra a fiúra pillant.* - Honnan érkeztél? Még sosem láttalak se itt, se az iskolában. *A hangja majdnemhogy színtelen, csak nagyon halványan hangzik ki belőle a kíváncsiság, de azért nem is unott, nem akarja már is elüldözni, akkor nem engedte volna a közelébe.*

* Soha nem gondoltam volna, hogy megérkezésem után nem sokkal egy bárban fogok kikötni….
Nem kifejezetten jellemző rám ez a fajta mentalitás, azonban lelkem mélyén úgy éreztem muszáj kiszakadnom a már megszokott közegemből. A szilveszter éjjelt könyvek olvasásával töltöttem, míg mások buliztak, úgyhogy talán ideje kicsit nyitni új emberek, új helyek felé – és talán ezzel is megalapozni az iskolában elkezdődő időszakot.
A folyosón sétálgató és beszélgető diákoktól hallottam erről a helyről, és ami még ennél is hihetetlenebb, tényleg létezett! Kíváncsiságomnak engedve sétáltam hát a társalgóba, majd a tükör láttán széles mosoly terült szét - egyébként nem túlzottan mosollyal teli arcomon. Közelebb sétáltam, majd ujjaimmal lágyan megérintettem a folyékonnyá vált tükröt, melyen kezem és testem úgy siklott át, mint forró kés a vajon. Az érzés különleges volt, hirtelen váltam a tükörré magává, testetlen gondolattá, majd csonttá és izommá.
A zene kellemes hangerővel dübörgött, én pedig követve a ritmust az emberek közé vetettem magam. Táncoló, még mindig az újévet köszöntő, és ünneplő fiatalokba botlottam minden egyes négyzetméteren. Alkohol szaga terjengett vegyülve a parfümök és az izzadtság illatával, ami nem éppen kellemes aromát zúdított összességében az orromba. Elhúzott szájjal sétáltam egy kört a hatalmas helységben egészen addig, míg meg nem láttam Őt!
Nem lehetett nem észrevenni, hiszen kinézetével mindenkinél jobban kitűnt a tömegből. Soha nem láttam még ilyen ezüstös szőke hajzuhatagot, és ilyen világoskék íriszeket. Hogy az esetem lenne-e? Nos, erről nem tudok nyilatkozni, hiszen életem női nem olyanok voltak, mint Ő. Kedvelem az értelmes és jó beszélgetőpartnernek bizonyuló lányokat, és azt, hogyha van is véleményük. Kinézet alapján sosem ítélek, hiszen a belbecs éppoly fontos számomra, mint a külcsín. Első látásra talán kissé hidegnek tűnik, azonban jellemét inkább egy beszélgetésből lenne jó leszűrni.
Összeszedem hát minden bátorságomat és a pult felé veszem az irányt. Nincsen tervem, elképzelésem, fogalmam sincs mit is mondjak neki. Azt tudom csak, hogy első látásra ő volt az egyetlen, aki megfogott valamilyen módon. Talán egy ilyen helyen is találhatok barátot, barátokat…
Hiszen ezért jöttem… ismerkedni… *
- Látom Te sem vagy túlzottan elájulva a felhozataltól… - * jegyzem meg a háta mögött, majd mellé lépek és letelepszem az éppen megüresedő – mintegy pont mellette lévő – bárszékre. *
- Nem tűnsz túl ideillőnek… - * próbálok beszélgetést kezdeményezni, miközben félve rá- rápillantok néha. Az már más kérdés, hogy ennél hülyébb szöveggel sem ismerkedtem még soha. Na meg, hogy nem illik ide?! Mintha én egy discopatkány lennék… sosem járok ilyen helyekre! Inkább a csendes magány… kivéve persze ez a hét. Hiszen ennyi időt adtam magamnak belerázódni az új közösségbe, és abba, hogy megpróbáljak barátokat találni… remélhetőleg sikerrel. *

*A szilveszter éjszakát kihagyta, de most, az első napon még is csak betér a Jeniliába. Tudja, hogy rengetegen az iskolából itt időztek tegnap éjjel, már akik nem utaztak haza az ünnepekre, de nem volt kedve eljönni. Egy picit talán azt lehet mondani, hogy gyászol, legalább is azzal foglalatoskodott az elmúlt időben, hogy egy olyan ismerőséhez keresse meg az utat, akit körülbelül olyan reménytelenséggel elvesztett, mintha meghalt volna. Egy másik síkon ragadt. A szokásos ruháját viseli, a bőre egészen halvány, szőke hajában ott a pillangós csatt, a szeme kékje kicsit fakó, de még így is magára vonz egy csomó tekintetet. Mikor beér meglendíti picit csillámló, jósnőket idéző köpenyét hogy a bárszékre finoman felcsüccsenve ne zavarja. Nem rendel, egyik kezével unottan felkönyököl és a csapost fixírozza, majd a bent levőket, majd az ajtót. Van néhány pasi, aki hozzászólna, de az iskolán kívüliek ahogy lépnek felé kettőt egy pillantásával elküldi őket, esélytelen, hogy ma felszedje valami negyvenes faszi, aki nagyon unatkozik az év első napján és itt tölti az idejét. Tehát a szórakozó hely részen üldögél, a pultnál, de nem iszik.*