Jenilia Teaház és Éjszakai Club (este 10 után és hétközben is)

First topic message reminder :

A nem túl nagy, de mégis figyelemfelkeltő épület a Fogadótól nem messze található, de mégis kellő távolságban, nem messze a központi tértől. Alapítója Jenilia, egy fiatal hölgyemény, mellesleg véla, aki igazából ritkán tartózkodik itt, többnyire a beosztottak végzik a munkát. De időnként benéz, hogyan mennek a dolgok erre felé, és szépségével, rátermettségével mindenkit lenyűgöz.
A bejárat a főutcáról nyílik. Ide egész nap bárki betérhet egy kellemes teára, viszont van egy különleges közlekedési mód is. A bejárati ajtó mellett van egy kisebb függönnyel elkerített fakk, ahol csupán egy méretes tükör van. Nos ez a tükör egy átjáró, melynek a másik fele a Nezabar Társalgójának Központi termébe nyílik, ahol szintén van egy ilyen tükör. Ezt csak az iskolai diákjai és tanárai használhatják, tehát mágia által védve van mindenki más számára, sima nellondiaknak nem nyílik meg az átjáró. A többieknek olyan, mintha folyékonnyá válna az üveg, belépve a túloldalon a társalgóban kötnek ki, és fordítva.

Az épület alapvetően két részből áll, felül egy kellemes hangulatú teaház található, kis asztalokkal, kényelmes puffokkal, nagy választékkal. Ízletes teák, kávék, cappuchinok, jegeskávék, mindenféle megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere, és ami általában egy teaházban fellelhető. Kellemes, lágy zene szól, és szórakoztatja a betérőket, akár számot is lehet kérni a pultos lánytól. A falak többségében színesek, a dekráció Nellond nevezetességeiből áll, vannak itt régi híres polgárok képei, de vannak képek is a város régebbi időszakaiból, sőt még néhány fotó a kúriáról is fellelhető, de azért hangulatos keleties minták és szőnyegek is akadnak. Szerelmes pároknak, de akár baráti társaságoknak is kiváló hely ez.
Éjszaka viszont odalent is beindul az élet. A pince, azaz alagsor hangszigetelő bűbájjal van védve, tehát nem zavarja az esti teázókat sem az itteni zaj, és ütemes zene. A terem nagy, van egy bár is, ahol italokat szolgálnak fel, meg egy asztalos rész, ahol azért le is lehet ülni, no meg a táncparkett. Természetesen disco gömb is cikázik esténként. A zene hangos, de azért nem az a vészesen fülsértő fajta, lehet közben beszélgetni is, bár egy fokkal hangosabban, mint teljes csendben. Kb. havonta van itt egy-egy nagyobb koncert is híresebb, vagy kevésbé híres bandákkal, akik jó szórakozást nyújtanak. A disco általában este 8-kor nyit, előtte még csak a bár üzemel, zene nem nagyon van.
Egyébként a teaház és a club is hajnalig nyitva tart, amíg vannak vendégek.

írta Cirelin de Sovalon

*Zac és Gabriella a teaházba érkeznek.*- Gyere Gabriella üljünk le az ott lévő az asztalhoz-* Mutatott rá az egyik asztalra.*- Na és mit kérsz-* Majd oda sétált a pulthoz és ő magának kért*- Akkor egyenlőre egy citromos teát kérek-* Mondta vigyorogva a pultosnak*- Te is kérsz Gabriella?-* Majd leült az asztalhoz a teájával és ledobta a táskáját a földre. Az asztal 4 személyes fal melletti volt. Középen az asztal két oldalán pedig 2 ülőgarnitúra féleség.*- Gyere ülj le mellém-* Mondta vigyorogva.*

*Szóba kerül Reuben és az, hogy a lány egyszerűen elárulta a szobatársának, hogy kicsoda-micsoda. Merilien ezt még mindig nem tartja jó ötletnek és nem is tudja, hogy ő valakiben meg fog-e bízni annyira, hogy elárulja, hogy ő bizony nem ember. Habár - ahogy Reuben is mondta - úgyis látszik rajta, érződik rajta, hogy nem emberi lény. De legalább lesz valami titka, hogy mi is ő. Ezen kicsit elgondolkozik, de mikor Endymion kiejti Niki nevét, Merilien szeme felcsillan.*
- Igen, Niki volt az! Tényleg.*erősíti meg a tippet a lány és elgondolkozik. Magyar nemzetiségű, furcsa, hogy ez maradt meg neki. Szóba kerülnek a daimónok is, Endy pedig szintén találgatni kezd, hogy neki vajon milyen állat jelenne meg. Furcsa motyogássá halkulnak szavai, Merilien pedig furcsán felvonja a szemöldökét, úgy figyeli a lányt, aki tényleg úgy tűnik, mintha hamarosan bealudni. Az ékszeres kérdésre Merilien egy történetet kap, hogy Alodia bizony már osztogatott el az ékszerei közül.*
- Szegény...*szisszen fel a vörös arra, hogy az egyik ember már kapott ékszert. Kellemetlen lesz az élete hátralévő része, az biztos. Átkozott ékszer, rossz álmok...*
~Valamiért nagyon unszimpatikus lehetett az az ember nekik.~*gondolja Merilien, és el is merül bennük. Endymion búcsúzó szavaira kapja fel a fejét, aki hamarosan feláll és távozik.*
- Szia Endymion, majd még találkozunk! *búcsúzik el Merilien is, és immár végre szembe kerül a férfivel, aki nem is rest, hamarosan odasétál hozzá és megszólítja...*

*Észre sem nagyon veszi, ahogy Merilien flörtöl a férfival, azt meg pláne nem, ha az esetleg őt is megnézi magának. Nem sok néznivaló van rajta, az arcvonásai szépek ugyan, de a bő pulóverben, ha vannak is idomai, nem látszanak, kivehetetlenek. A nemzetiségre megint hümmög.* - Az nem tudom, melyik. Összekeverednek. Nem értem, miért van ennyi. *Ingatja a fejét, Reubenen gondolkozva, meg a szobatársain. Nem nagyon találkozott még velük... nem sok mindenkivel találkozott az iskolában, a saját szobatársain kívül, akik közül ugye egy eleve Alodia. Nem is tudna meglenni nélküle.* - Azt hiszem, Nikinek elmondta. Nikit igazán kedveli. Mindig elpirul, amikor róla beszél. *Jelenti ki végül, összerakva az emlékeit, és halványan mosolyog. Nem mesél másról, az álmokról.* - Nekem... talán egy... hogy hívják... nem tudom. Valami olyan állat, ami sokat alszik! Valami kicsi. Aranyos. Nagy szemekkel. Álomszerű. *Kezd kicsit összefüggéstelen lenni amit motyog, és újra elnyom egy ásítást. Félő, hogy lassan bealszik.* - Nem, nem kérek. És nem annyira gyakran... de előfordult már. Egy barna hajú emberrel. Egy másikkal együtt találkoztunk vele... a másik meleg volt. Hazamentünk velük, és támogattam a beteget, és utána ott aludtunk náluk. Vagyis csak kicsit, mert közben eljöttünk. De Alodia nem kedvelte a hosszabb hajú embert, és adott neki egy hajtűt. Én meg rossz álmokat. *Megvonja a vállát, ez neki egyáltalán nem szokatlan, még ha nem is egy túl kedves dolog.* - Aztán küldött nekem üzenetet azon az... izén. Ahova üzennek az emberek. Hogy maradjak távol a pasijától. *A fejét csóválja, majd elgondolkozik.* - Viharmadár... furcsa neve van. Álombeli. De azt hiszem, a legjobb, ha visszamegyek aludni. Rettentően álmos vagyok. *Előrehajol, puszit nyom Merilien arcára, majd csendben visszacsoszog a szobájába, hátha Alodia ott van.*

*Merilien még nem nagyon van tisztában az itteni világgal, az itteni emberekkel, de azt természetesen ő is tudja, hogy csekély ideig élnek. Ő is természetesen már túl van egy emberöltő felén, de valahogy még nem gondolkozott el rajta, hogy ez mit is jelent. Rengeteg új dolog van, amit még meg kell ismerni, fel kell fogni és meg kell érteni. Merilien pedig lelkesen vetibele magát a tudományokba, hiszen minden új dolog érdekli ebből a világból. Néhány másodpercig csend telepedik rájuk, Merilien ekkor kezd el flörtölgetni a férfival, aki leplezetlen kíváncsisággal nézi a két csinos lányt. Szóba kerül a daimón és Reuben, hogy bizony neki már van és hogy ez mekkora dolog.*
- Nem emléksze a szobatárs nevére, csak arra, hogy magyar nemzetiségű és ez nagyon tetszett Reubennek. Én tegnap reggeliztem vele. Tényleg aranyosak, kíváncsi vagyok, hogy nekem mi lenne. Talán valami nagy macska, vagy valami madár. Nem is tudom... *gondolkozik el Merilien és látszik rajta, hogy egy kicsit el is mereng a dolgon, ajkain lágy mosoly húzódik végig. Ismét belekortyol még meleg teájába, ami lassan fogy.*
- Te nem iszol semmit? *jut eszébe a lánynak, hogy Endymion nem is rendelt semmit, csak bejöt és leült hozzá. Az ékszeres megjegyzésre Merilien elneveti magát.*
- Miért, olyan sűrűn osztogatja az ékszereit? Szegény emberek. *nevet fel csengőn a lány, hiszen tudja, hogy milyen hatása van Alodia ékszereinek az emberekre, illetve más fajokra nézve.*
- Én viharmadár vagyok, de most nincs nálam a kitűző. Úgy tudom, hogy itt nem kell viselni, és amúgy sem megy a sálamhoz. *vonja meg a vállát Merilien és kuncogni kezd.Ebből is látszódik, hogy mennyire fontos számára a kinézet és külcsíny.*

*Endyt valahogy mindig érdekelték a régi történetek, a legendák, a még mindig köztük járó ősfrancoskák, akik valahogy sokkal tovább élnek... ki tudja, mi csúszott félre azóta, hogy a mai generációk már nem mondhatják el ezt magukról. Bár, ahogy hallgatta, az emberek itt a töredékét élik le annak az időnek, ami náluk még ígyis kevésnek számít a régiekhez képest. Milyen lehet vajon hetven, nyolcnak évig élni? Hiszen negyven környékén tart már most. Milyen lenne, ha ez lenne az élete fele? Elmereng a kérdéseken, de nem mondja ki őket hangosan, így megint csendben van egy darabig.* - Miféle szobatársának? *Nem, még nem köti össze, hogy esetleg arról a szobatársról lenne szó, akivel már ő is találkozott. Persze lehet, hogy Merilien nem emlékszik Niki nevére, és nem is nagyon fogja megtudni.* - Daimón... igen. Szerintem annyira aranyosak. Nem, még nem láttam azóta Reubent... Nem tudom, mióta nem... sokat alszok, tudod. *Újra megvonja a vállát, egy kicsit megcsörren a karkötő a kezén.* - Szívesen bemutatlak. És neked nem kell mondanom, hogy ne fogadj el tőle ékszert. És olyan ... érdekes. Ott is egy nyelven beszéltünk, és... itt is értek mindenkit. Nem sok különbség van. *A kérdésen láthatóan megint elgondolkozik, erőlteti az agyát, majd bólint.* - Igen, ő is. De nem hiszem, hogy számít. Szóval te milyen állat vagy?

*A faj sem jelent egyformaságot, hiszen az emberek is annyira különbözőek. A francoskáknál természetesen az is számít, hogy ki kitől származik, melyik ős-francoskának a leszármazottja. Merilien mindig is utálta a történelmet, így nem is nagyon tudja, hogy ki kinek a kicsodája, de azért a fő származási vonalakat ő is ismeri. Merilien mégis élvezi ezt az újdonságot, és habár neki is hiányoznak a szülei és a nővére, biztos benne, hogy valamikor vissza fognak jutni a saját világukba. És iszonyatosan sok többlet tudásuk lesz, és mindenki csodálni fogja őket ezért. Ezen kicsit elmereng a leányzó és egy halovány mosoly is megjelenik az arcán arra, hogy még többen csodálják őt. Kicsit hiú a hölgyemény, de hát ez így van rendjén. Endy is hangosan merengeni kezd, Merilien pedig komolyan bólogatva hallgatj az álmatag lány szavait.*
- Igen... Nagyon sok különleges faj van itt, nekem is nagyon furcsa. Reuben elárulta a szobatársának, hogy mi ő, én pedig leszidtam. De aztán felhívta a figyelmemet, hogy itt a Nezabarban rengeteg furcsa, különleges lény és faj él, így mi is csak egyek vagyunk közülük.*meséli el a történetet Merilien és egy szomorkás mosoly jelenik meg az arcán. Nem szeret valami közül "csak egy" lenni, hiszen az annyira... Nem különleges.*
- A kis állatok, igen a daimónok. *csillan fel a vörös lány szeme és el is kuncogja magát.*
- Reubennek már van, találkoztál már vele? Perry, a vadászgörény. A lány minden lében kanál és állítólag belekeveredett valami kalandba, ahol megtarthatta a lélekdarbját. Ő az első francoska, akinek van daimónja! *lelkendezik Merilien és büszkén húzza ki magát, mintha csak róla lenne szó. De ez már így is nagy szó, hogy egy francoskának daimónja van. Kiderül, hogy Alodia Endymion nővére, így ők ketten már tutira ismerik egymást. A leírásból Merilien csak megvonja a vállát, fogalma sincs, ki lehet a lány.*
- Majd mutass be neki! Jó lenne, hogyha mindenkit ismernénk, aki itt kötött ki. *kéri a lány és határozottan néz a szemébe, hiszen tényleg így gondolja.*
- Igen, ezen a nemzettséges-nyelves izén én is kiakadtam. Minek ennyi különböző nyelv? Borzalmas. De szerencsére nekünk ezzen nincs problémánk! *vigyorodik el büszkén a leányzó és ismét belekortyol a teájába. Szóba kerülnek a szakok is, és Endy egy denevért húz elő a zsebéből. Merilien ajka lefelé biggyen.*
- Te is Naxeldires vagy. A nővéred, Alodia is denevéres?

*Valóban, egy fajból származnak, de mégis annyira... különbözőek. Megvannak a maguk típusaik, persze, de még a leszármazottak sem ugyanolyanok igazán, hiszen van saját személyiségük is, na meg azon is múlik, hogy milyen a másik szülőjük, akitől képességet nem örökölnek, de a nevelésbe, a kialakulásba elég erős szerepet játszanak. Endynek is megvan ez a furcsa vonzódása az ékszerekhez és a drágakövekhez, egy karkötő is csörög a csuklóján, és kék köves, egyszerű fülbevaló díszíti a fülét, de mégsem annyira erőteljes, mint azoknak, akik Nothar képességeit kapták meg. Aztán kicsit bizonytalanul bólint a szóra.* - Persze. Nem tudom. Olyan... furcsa. Úgy értem, mikor csak mi voltunk... akkor nem annyira volt jelentősége, mik vagyunk. Ugye? Voltak az állatok... és voltunk mi. Úgymond... a legfejlettebbek. Aztán most itt vagyunk... és annyiféle minden van! Tündék, meg szárnyas lények, meg... nem tudom, hogy hívják a többit. És azok a kisállatok, tudod... amik ott vannak néhány embernél. Meg egyébnél. *Elnyom egy-egy ásítást beszéd közben, és egyik kezével a haját tekergeti, de egyre rövidebb szüneteket tart. Így sem kezd el hadarni, és megmarad a lassú, dallamos hang, de ha a másik is beszél, akkor mégiscsak hosszabban válaszol. Erőlködik.* - Alodia a nővérem. Ő... sötét haja van. Meg vörös szemei. Meg soook ékszere. És gyönyörűszép, tudod? Igazán... meseszép. Kicsit hideg. Néha velem is. *Megvonja a vállát enyhén.* - Lehet. Nem tudom. Nemzettség... azt hiszem... nálunk olyan sincs igazán. Úgy értem... nem értem pontosan, milyen ez, de nálunk mindenki egy nyelvet beszél. Miért kellene többet? Csak azért, mert máshol élünk? *Elgondolkozik Merilien kérdésén, és sután vállat von, újra, aztán a zsebében kotorászik, és elővesz egy denevéres kitűzőt.* - Nem tudom... én fekete vagyok, azt hiszem. Ez az állat fekete. Melyik a kék?

*Merilien is egyből érzékeli, hogy egy másik francoska lépett be a teaházba, és hamarosan Endy már ott ücsörög vele szemben. Lassan, ráérősen mozog, és Meriliennek eszébe jut, hogy pont Reuben fordítottja, hiszen barátnője meg folyamatosan pörög. Érdekes kontraszt, de persze nem is biztos, hogy ismeri egymást a két lány. Mindegy is, Merilien köszön, majd be is mutatkozik, hiszen lehet, hogy francoskák mind a ketten, és lehet, hogy már találkoztak is, a vörös nem emlékszik Endymionra. De most már biztos benne, hogy kicsit többet fognak találkoni, hiszen mindenki valamilyen szinten vonzódik a népéhez és biztonságosabban érzi magát velük, mint idegenekkel. A burkolt kérdésre Endymion is furcsán válaszol, Merilien pedig megvillantja szürke szemeit és lassan bólint.*
- Igen. Francoska vagy. Ahogy én is. *jelenti ki határozottan a lány és most nem zavarja, hogy nyíltan beszél, hiszen úgysem érti senki sem, hogy miről is beszélnek.*
- Reubennel találkoztam már. Alodiát nem ismerem. De én még csak pár napja érkeztem meg ide. Előbb körülnéztem, hogy miféle világ is ez. És be kell valljam, tetszik. *húzódik széles vigyorra Merilien ajka, majd belekortyol immár ihatóan forró teájába. Lehunyja a szemét és hümmögegy sort.*
- Minden annyira új és izgalmas! *csillan fel a vörös szeme és ismét körbepásztázza a termet. Tekintete találkozik egy fiatalabb férfiével, aki vigyorogva kacsint és kérdőn bök á az előtte álló feles pohárra. Merilien belekuncog a teájába, és lelkesen bólint, majd Endymion felé fordul.*
- Szerintem ez nemzettségtől is függ. Az iskolába egy rosoz fiú kísért fel, neki három neve is volt. *kontráz rá a kijelentésre elgondolkodva a lány.*
- Te melyik szakon vagy? Én kék vagyok, Eramires. Kár, hogy nem Naxeldires lettem, Reuben is ott van.

*Mikor a lány hozzászól, elmosolyodik, és észre sem nagyon veszi a tekinteteket, amik rájuk fordulnak. Persze, látja, hogy gyönyörű a lány, Shivala leszármazottja talán? De valahogy őt sosem érintette meg annyira a szépség, pontosabban... neki mindenki sokkal szebb, a maga álomvilágában, mint a legtöbb embernek, így kevésbé tűnik ki Merilien. Lehuppan a másikkal szemben, de előtte a székére szerez egy párnát a puffoktól, és csak azután foglal helyet. Hátrasimítja hosszú, sötét haját a füle mögé, ráérősen. Nem válaszol rögtön, nem rohan sehova, hagyja, hogy a lány végigmondja a kérdést, és még utána is néhány pillanatot.* - Szia. Nem, nem igazán... messziről jöttem, nagyon, de... te tudod, ugye? Valahogy... úgy érzem tudod. Furcsa, mert otthon... otthon sosem éreztem ezt, talán mert... mindenki ugyanolyan volt. De itt csak páran vagyunk. Ugye? Alodia, meg te, meg Reuben. *Ő még nem találkozott másokkal a sajátjaik közül, és nem is tudja, hogy egyre többen lesznek... a háborút sem fogta fel teljesen, inkább olyan volt, mint valami rémálom, olyan, ami neki mégsem annyira rémes sose, hiszen hozzászokott... hiszen megtanulta kezelni. Hatalma van felette, nagyobb, mint a legtöbb embernek az álmaik felett.* - Endymion vagyok. Az ittenieknek olyan... rövid neveik vannak néha. Merilien... az nem az. *Lassan, ráérősen ízlelgeti a szavakat, kicsit talán álmosító is a hangsúlya, dallamos.*

*A tea kellemesen gőzölög Merilien előtt az asztalon, aki lágyan átfonja a bögrét hosszú, kecses ujjaival. Szemét le nem veszi a tömegről, az emberekről, akik bent ücsörögnek a JEniliában. Ilyenkor nem furcsa, hiszen 7 óra van, és a Jenilia afféle presszóként, de akár kajáldaként is üzemel, így nem furcsa az sem, hogy az egyik asztalnál egy párocska összebújva sült krumplit eszeget. Merilien megcsóválja a fejét, ám mikor az ajtó nyjlik, érzékei bizseregni kezdenek és egyből odapillant az ajtóra. Alapjáraton kíváncsi természet és érdekli, hogy éppen ki érkezett meg, de a lágy bizsergő érzés másra utal: egy újabb, másik francoska jelenlétére. Kikerekedik a szeme és mikor Endy integetni kezd, Merilien ajkain egy kellemes mosoly jelenik meg.*
- Szia! *szólal meg anyanyelvén a lány, amit remélhetőleg csak Endy érthet a teremben. Néhány fej furcsa arckifejezéssel fordul oda Merilien felé, de hát nem csoda: alapjáraton vonzza a tekintetet és még furcsa, nem bolgár nyelven is szólal meg... Magához inti Endyt és habár nem ismerik egymást, Merilien a nevére sem emlékszik, azt tudja, hogy egy suliba jártak.*
- Te sem... *gondolkozik el egy kicsit, elharapja a mondatot, majd körbeles és úgy folytatja:*
- ...ide valósi vagy, igaz? Merilien vagyok, gyere ülj le hozzám. *invitálja a lányt, miután bemutatkozik és reméli, hogy Endy érti a burkolt kérdést.*

*Nem mondhatjuk, hogy túlságosan felkavarta volna Endyt, hogy már egy másik világban van. Hiányoznak neki a szülei, a régi barátai, de igazából eddig is a saját álomvilágában élt, így ezeken kívül nem is nagyon érzékeli a dolgot. Persze, tudatosul benne, hogy máshol van, de valahogy mégsem veszi észre annyira a különbségeket. Alodia itt van, változatlanul, és ugyanúgy kirángatja az ágyból félálomban ha épp olyan kedve van, ugyanúgy megfogja a kezét és vezeti ha éppen elbambul, ugyanúgy ékszereket oszt embereknek, az illata is épp ugyanolyan, és a szemei sem szűntek meg káprázatosan vörösnek lenni. Elnyom egy ásítást, és kicsit közelebb öleli magához az álmoskönyvet. Ebből tanul olvasni, mondhatni, mert ez legalább érdekli is. Az, hogy az itteniek mit gondolnak az álmokról. Farmernadrágot visel, és egy bő kapucnis pulóvert, ehhez viszont egy pár papucsot - láthatóan elég szórakozottan öltözött fel, és a nővére nem volt ott épp, hogy kijavítsa. Viszont ahogy közelebb ér a Jeniliához, mintha elkezdenék piszkálni az érzékei. Megmozgatja az orrát, körbenéz, majd követi a megérzéseket, kicsit álmosan, és belépve az ösztöne egyenesen odavezeti Merilienhez. Elsőre nem ismeri fel, hiszen nincs köztük igazán szoros kapcsolat, habár találkoztak már... de mondhatjuk, hogy nem a legjobb az arcmemóriája. Automatikusan integet - megszokta, hogy ebben a világban nem szól az emberekhez, amíg azok nem szólítják meg valamilyen nyelven, és bár Meriliennel beszélhetne a sajátján is, elsőre nem jut eszébe így tenni.*

*Elég hűvös az idő, de ez nem nem gátolja meg Szerető francoskánkat, hogy egy kis kiruccanást tegyen Nellond pergő-forgó városába. Hallotta, hogy egész kellemes és izgalmas ez a város mind a sima embereknek, mind a diákoknak, így elhatározta, hogy a ma estét azzal tölti, hogy felfedezi a város központibb részeit, így véleményt alkothat magában arról, hogy milyen is a város. A leányzó kíváncsian indul hát neki Nellondnak a kúriából vezető úton. Útközben fülébe dug egy mágikus fülhallgatót és valami népszerű popszámot hallgat, halkan dúdolgatva magában a dallamot. Egy hosszú, fekete szövet kabát van rajta, egy magas sarkú fekete csizma, egy rövidebb miniszoknya, valamint egy fekete-fehér pöttyös, fodros felső, amihez kellemes fekete selyemsálat kötött a nyakába. Hosszú, vörös haja egy hajcsattal van feltűzve, arcán kellemes, ámde hangsúlyos smink pihen. Igazán csinos, és Szerető származása miatt nem is lepődik meg, amikor belépve a Jenilia ajtaján - merthogy a központi résznél talán ez a legfeltűnőbb épület - elégsok szempár fordul felé. Egy elégedett mosoly jelenik meg az arcán, majd az egyik üres asztalhoz lép. Leveszi a kabátját és kis, fekete táskáját, amit eddig kezében hozott, kecses mozdulattal akasztja a vállára. A pulthoz sétál, rendel egy fahéjas teát, majd visszaül az asztalhoz és körbenéz, hogy milyen lények vannak itt. Egyelőre nem szúr ki senki különlegeset, de ez nem feltétlen az ő hibája...*

Vendég

*Ő sem, de nem akar attól még légyölő galócával kísérletezni ma esti vacsinak. Ezután jön Chris helyzetének felvázolása, Ariana megrémülése. Azt hiszi csak ezek szerint, hogy érti, miről lehet szó. Valójában meg teljesen rosszfelé tapogatózik a jelek szerint, de na.*-Csak? Mindegy. Majd vele megbeszéled. *Még mindig úgy gondolja, semmi köze mások privát ügyeihez és, ha Ariana nem mondta ki elsőre, mit gondolt a csak után, azt jelenti, nem az ő dolga.* -Hát nem. *Kergetni egy egész világon át őket, inkább ne. És igen, tud Noelről, Chrisről viszont nem, talán nem is fog még egy jó darabig. Nem látta az árnyaktól meg minden egyébtől a szemeit és a sötétségét akcióban.* -Én nem láttam még angyalt, de a kedvességed és a segítőkézséged tényleg angyali. Emberi szófordulatban. *Bonyolítja itt a szóhasználatokat, der nem baj, inkább feláll, fizetnek és már mehetnek is, a végén ő is elköszön és megköszön Arianának, majd visszatér a hálójában immár a kastélyban.*

Vendég

- Hát... lehet, hogy náluk nem mérgesek. Vagy... nem tudom. *Csóválja a fejét, Chakun mellé felírja felkiáltójellel hogy sós víz, majd ugyebár elejti a ceruzát. Ilya szavaira megrázza a fejét, és lassan elmúlik a sápadtsága.* - Nem, nem is elsősorban amiatt, csak... tudom, hogy rendben van, mindig rendben van, de... húsevő árnyékok... mindegy, nem érdekes. Butaság az egész. Csak... *Határozottan megrázza a fejét, újból, és visszapillant a fiúra.* - Akkor azt hiszem, nincs értelme utánuk eredni. *Elmosolyodik arra, hogy Ilya tud a dologról, majd felnevet.* - Angyal... te vagy a harmadik, aki így hív, de veled sem értek egyet. Nem. Azután, hogy találkoztam igazi angyalokkal, elég nehéz. *Arról nem szól semmit, hogy egyébként Chris is fél-démon, ha ez még nem derült ki.* - A Nezabar tele van a legkülönfélébb fajokkal. De talán lassan nem ártana indulnunk. *Megissza a forrócsokit, majd el is köszön Ilyától.*

Vendég

*Hosszasan mesél, közben a forró csokija is elfogyik. Következőt rendel, közben majszolja a mézes süti sokadikat és fűzi fűzi a szálakat a tegnapról. Tartalmas és hosszas, az biztos.* -Nem, nem hasonlítanak semmire. És olyanokat mondtak, legalábbis Garthan, hogy ő eszi a mérges gombákat is. Azaz ez jött ki a gombákról szóló... vitánkból. *Nem is tudja, minek nevezze azt a gyerekes marakodást.* -Meg mikor engem annak a Chakun rokonának néztek, sós vizet adtak inni. Meg voltak róla győződve, hogy az jót tesz nekem. Fura az egész. *A következőkben ugye lelövi, mi is volt Chrisszel és... hát azonnal befogja egy darabig, míg Ariana összeszedi kb magát.* -Én fogalmaztam rosszul. Az árnyak tényleg csak egy-két szemvillanásnyi ideig voltak rajta. A ruháit megszaggatták és itt-ott felszakították a bőrét, belemartak, de nem rágták le csontig, dehogy. Mindene megvan, garantálom. Tegnap adtuk őt le a gyengélkedőn és magánál volt, csak alig bírta vonszolni magát. Tényleg Ari. Egyben van. *Ha nem is egy empatikus ember, ismerőse aggodalmát ebben a pillanatban megérti. Chris nagyon értékes barátja lehet és baja esett, persze hogy ideges. Ezért is beszél viszonylag halkabban, tisztelettudóbb tónusban.* -Nem tudom. *Rázza a fejét.* -Feljöttek a gyengélkedőig, aztán leléptek hamarabb, mint mi ketten Lexszel. Ötletem sincs, itt vannak-e még vagy sem. *Szusszant egyet. A világot tényleg nem akarja bejárni két emberért, de hátha a tanártól kap némi segíséget, mielőtt egy ponton kitöri a nyakát is balszerencséjében.* -... egy fél-démon igen. Már tudok róla. *Bólint csendes mosolygással az arcán, miután áttértek a nyugalmasabb témára, Noelre meg a családja ügyeire.* -Azért érdekesek vagytok mind. Úgy értem... különleges emberek közé kerültem. Noel fél-démon, Chrisnek egyedi a stílusa, de jó fej, te egy angyal vagy, van egy fél-angyal ismerősötök, akinek ezek szerint éles a nyelvem és a macskafülű Nemoról még ugye nem is szóltam. Meg a soha nem látható, kleptomániásunkról. Azt se tudom, hogy fest élőben. A Nezabar tényleg gazdag a személyiségekben. *Élvezettel mondja, amit mond, mert egyre jobban beleszeret az itteni életbe, egyre... szabadabb lesz. Ez otthon nem fog tetszeni, de jelenleg kisebb gondja is nagyobb ennél.*

Vendég

*Hallgatja a történetet, és igyekszik csendben maradni. A rajzot figyeli, próbálja erőltetni az agyát, akár még látnoki képességét is, de nem... nem ismeri fel, soha nem látta még, és ezek szerint erről a másik világról... a legkevésbé sem tud semmit azon kívül, amit Ilya éppen mesél. Szóval igyekszik mindenre figyelni, a neveket is felírni, és melléjük egy-egy szóban hogy kicsoda. Régen volt a könyvtárban konkrét kutatómunka céljából, de úgy látszik, ennek is eljött az ideje. Már tervezgeti is, mikor fog beülni, igazából elég sok szabadideje van.* - Fehér haja volt? Furcsa... nálunk nem sok fehér hajú egyén mászkál... vagyis hát, Hamon. De az még nem sok. *Ingatja a fejét.* - Elég furcsa neveik vannak, még egyiket sem hallottam. Nem is nagyon hasonlítanak semmire nálunk. *A következő mondatnál viszont szabályosan kiesik a kezéből a ceruza, és elsőre le se hajol érte.* - Christ... megrágták... az árnyak? Mármint... az árnyékok? Lerágták a húsát? *Hatalmas szemekkel mered Ilyára, láthatóan szinte még levegőt venni vagy megmozdulni is elfelejt. Síró angyalokkal éppenséggel már találkozott, pontosabban szerencsére nem közelről, de tudja, hogy vannak a szoborparkban, és akkor most ez... hát eléggé kiakasztja, eltart egy ideig, mire magához tér.* - Merre indultak? Csak meg lehet őket találni valahogy... nem tudom, hogyan, elvégre nem vághatunk neki a világnak utánuk, de talán... *Újra a fejét csóválja, majd elmosolyodik.* - Igen, talán az a legjobb ötlet. Habár ha a Sátán nem is... *Elharapja a mondat végét, nem tudja, hogy Ilya tudja a titkot.*

Vendég

*Nem ellenkezik a gyógyítás ellen, neki amúgy sem tartozik az erősségei közé. Legfeljebb vízsugárral tudná lelohasztani a dúcot, ami keletkezne a horzsolás mellé, de hát Ariana keze nyomán már horzsolás sincs, szóval ő sem kell majd bűvészkedjen. Bemennek, rendelnek, megkapják, ő pedig mesél közben az árnyékos fiúról, a húgáról, a többi gyerekről, az öreg hapsikról, Chrisékről, de mindezt csak nagy vonalakban teszi. Ariana kérdéssorozata lesz erre a kiegészítés. Igyekszik sorban végigmenni rajtuk, közben meg ugye modellt áll voltaképp a rajzhoz.* -Egészen pontosan azt, hogy kicsivel több, mint egy éve kitört a háború és, ha jól értettem, Phomblos a főgonosz ebben, Temstor pedig eltűnt. Azt hiszem, ő tud a terek, síkok között közlekedni és a... leszármazottai. Valahogy így emlegették magukat... az idősebbik férfi, aki rám dörrent, azt mondta, Methos utóda. Vagy leszármazottja, vagy akárkije. Lényeg, hogy hozzá vezeti vissza magát. Ezt tisztán ki tudtam következtetni. Azt már csak magamtól feltételezem, hogy ezek valami... hát klánvezérek vagy családvezérek lehetnek vagy az isten tudja, kik, de a gyerekeik, az összes hozzájuk kapcsolható alak ezek szerint ugyanolyan erővel bír, mint ők. Hogy is volt... ? Igen! Azért mondták rám, hogy Zyten lenne a felmenőm, mert azt hazudtam, hogy információkat viszek-hozok, surranok, lopózok, észrevétlen vagyok. Nem tudom, ennek mennyi értelme van, de ezek szerint hasonló karakterisztikákkal rendelkezhetek, mint Zyten. Őszintén, az egész nekem is zavaros. *Széttárja a karjait tehetetlenül, hogy valóban nem konyít az ilyesmihez. Nem sűrjen húzzák át más univerzumokba igazság szerint. Azért folytatja a válaszolgatást.* -A helyről fogalmam sincs, mi volt. Az út oda felkavarja a gyomrod, az biztos. legalább is ahogyan mi elértük. Ahogy mondtam, indák húztak le minket a föld alá, aztán a következő percben csillagok voltak körülöttünk és nehezen vettem a levegőt én speciel. Mikor landoltunk, valamiféle körbe érkeztünk és a hányinger... khm... szóval nem kellemes eljutni oda. A lány hófehér hajú volt, a legidősebb a három kölyök közül. Majdnem velünk egykorúnak nézett ki, a neve.... a neve... őőő.... Be... Beyzane. Aztán volt ott még két kisebb fiú, Garthan és Dssmasse. Rájuk tisztán emlékszem, ők szólaltak fel végül, hogy ne nyírjanak ki helyben a hegyi trollok. Akarom mondani két akkora hústorony egy pasas volt, mintha a vikingek térkapun más világba jutottak volna. *Viszolyogva megrázza a fejét. Na bennük például akarva se tallna semmi vonzót. Nem úgy Noelben! Khm... Visszakanyar, hol is maradtunk?* -Az öregebbik Methos leszármazottjának mondta magát, A Harcosnak, igen így mondta. *Aztán áttér a következő kérdésre.* -Chris és Lex mondom, valami árny után indultak. Mire kiszabadultam abból a földalatti vájadékból, elmentem egy rúnamágiás körbe bebörtönzött szörny mellett, akkor ellenőriztem a karperecet, hogy ja, átkozott mellesleg és szerencsére még tudtam követni a lábnyomaikat. Valami erdőben találtam rájuk, árnyakkal hadakoztak és Christ éppen egy csapatnyi árny készült csontra rágni, de azt hiszem, sikerült visszavernie őket. Nem láttam pontosan, mert akkor meg mindannyiónkat körbevettek az árnyak, visszaslisszoltunk a térkapuhoz és... haza jöttünk. De Christ kicsit megrágták a dögök. Gondolom, előtte is lenyomott pár kört a szörnnyel. *Nem volt ott, nem látta, erről kérdezzék Lexet.* -A fiú meg a kislány úgy hiszem, itt ragadhattak, a mi világunkban. Vagy még mindig itt vannak. Vagy valami. Nem láttam visszatérni őket, szóval... De fogalmam sincs, merre lehetnek. Még a nevüket sem tudom. *Végtére is a srác csak Lexnek és Chrisnek mutatkozott be.*- A tetkó azután jött elő, hogy megettem egy répaszerű barack-málnaízű nemrépát és ahányszor megmozdultam, viszketni kezdett nagyon. Mikor megnéztem, már ott volt a karomon a tetoválásszerű akármi, de akkor még izzott. *Lövése sincs, mi lehet ez, tényleg. De eddig még nem ártott neki úgy, mint a karkötő. A könyvtárra pislog egy sort, végül fejet ráz.* -Szerintem, ha nem ebből a világból való, azt a srácot kellene felkutassam, mert ő is onnan jött. Talán ő tudna róla valamit, de az itteniek... aligha. *Efelől nincs kétsége egyelőre, hogy az ő világukban aligha fognak megoldást találni az átkára. A tanárra csak bólogat, Jaredre pedig szintén, de azért van mit hozzáfűzzön.* -Hát akkor... akkor... jó lenne beszélni vele. Bár... áhh, tudod mit? Simán odaállok a nénikém elé és megmondom, hogy ne üsse bele az orrát a magánéletembe. Még, ha fiúval is járok, nem a Sátánnak bújok ki az ágyából. *Csak egy fél-démonénak, khm.*

Vendég

*Csak a szemeit forgatva mosolyog, mikor Ilya kijelenti, hogy "begg lesz", és arrébb tolja a fiú kezét.* - Ezt hadd döntsem el én. *Mondja, a horzsolást pedig pillanatok alatt eltünteti, és szerencsére nagyobb gond valóban nem történt. A tetoválást megfigyeli, mikor már fent ülnek, majd int a kezével, hogy folytassa a sztorit nyugodtan, figyel ő, közben viszont az oldalán lévő táskában matat. Papírt, ceruzát szed elő, és elkezdi lerajzolni az ábrát.* - Lex... elég régen láttam már. De érdekes ez az egész történet... *Ugyan több francoska is van az iskolában, és már össze is futott néhánnyal diákmentorként, a titkát egyiküknek sem tudja.* - Szóval mit tudtál meg pontosan? Mi volt ez a hely, milyen emberek voltak ezek? Miért kellett Christ a gyengélkedőre vinni? És mi történt a fiúval meg a kislánnyal miután visszajöttetek? Hogy szerezted a tetkót? *Záporoznak belőle a kérdések, igyekszik kitölteni az üres foltokat, majd az ábráját nézi, és csóválja a fejét.* - Fogalmam sincs, mi ez. Utána kellene majd nézni a könyvtárban, de egyáltalán hol kezdjek keresni... Meg persze a karperecnek is. A legelső, amit tehetsz, hogy beszélsz a relikviamágia tanárral, és próbálsz tőle megtudni valamit, neki értenie kell hozzá. *Aztán áttérnek a másik témára, mire a szemöldökét ráncolja és a fejét rázza.* - Miért ne ismerné a Bibliát? Amiért talán nem lehet meggyőző, az az, hogy szerintem elég durván osztaná ki a szüleidet, és védekezésül ráfognák hogy csak egy szemtelen kölyök.

Vendég

*Hát még, hogy felszisszen, mikor nekimegy a fadarab. Jókora fadarab nem mellesleg. Az orra szerencsére nem tört el, de keletkezett rajta egy csinos horzsolás, mintha lefaricsgálta volna a bőrt róla.* -Begg lesz, gyugi. *Ari kezével az arcán, meg az ütés után kicsit furcsábban beszél még, de mindjárt helyrejön. Na meg ugye elrántják a következő bomba elől. Van sejtése, minek köszönheti ezeket az "ajándékokat" . Sziszeg is maga elé kelletlenül-dühösen mindezért, s Ariana kérdésére nem is rest válaszolni, de csak odafent, ahogy leültek. Kibújik a melegítő felsőjéből, alatta trikót visel. Felhúzza a jobb felkarjáról az ujjat, hogy teljesen látsszon a tetoválása és előadja a sztorit.* -Az történt, hogy Chrisszel és Lexszel...Alexandra Sirov... Na szóval velük átestem tegnap valami... másik univerzumba. Egy halom inda lerántott minket a föld alá és csak mentünk a csillagok között... aztán beleestünk valami bunkerszerű cuccba, volt ott néhány gyerek, ők hívtak oda minket. Meg jött egy ilyen néger fejű srác is, kb velünk egyidős. És egy nő is. Azt mondták a gyerekek neki, hogy menekültek vagyunk, mi meg eljátszottuk a jajjde menekülteket. Lex és Chris később elmentek valami árny után, én ott maradtak két öreg taggal tárgyalni, mi a fene ez az egész háborúsdi. És olyanokat mondtak, hogy Zyten leszármazottja lennék meg Chakuné, aztán feljött valami Phombles meg Temstor. Marhára nem értettünk semmiből semmit. Vagy csak én. Ők lehet, mindent vágnak. Mármint Chris és Lex. Ésőőő... a tagok lefüleltek, hogy nem közéjük való vagyok, nekem estek, én is nekik, aztán tisztázódott a dolog... azaz azt hittem, mert ők fúde lelkesen felajánlották, hogy "Nesze öcsém, karperec" és békés pofát vágtak. Én meg, a marha állat, figyeld, ELVETTEM ÉS FELVETTEM AZT A SZART. *Utóbbi nagybetűket csak kihangsúlyozza, nem üvölti el.* -És persze a karperec átkozott volt. Ahogy utána tapasztaltam, balszerencsét hoz. Miután lepakoltuk Christ a gyengélkedőben, mert visszajutottunk valami sráccal és egy kislánnyal együtt ide, az udvarra... Szóval utána hasra estem a küszöbben, bevertem a fejem a fürdőben a kagylóba, Lynn bokán harapott bosszúból, mert elvettem a karkötőt és most majdnem eltörte az orrom az ajtó. Ja és a nem sikerült virágágyi merénylet persze. Van ilyen nagyon vagány tetkóm, fene tudja, mitől és miért, de nem csinál semmit. Csak egy szárnyas kulcs. Jól elvan. Ez a rövid verzió. *Szusszant egyet, belekortyol a forró csokiba, amit időközben kihoztak nekik a sütikkel együtt.* -Oké... Noel azt mondta, hogy van egy félangyala, de úgy értelmeztem, hogy az a Jared nevű illető nem nagyon ismeri a Bibliát. Úgy meg nem lehet a rokonságom képébe nyomni. Nem, előbb csak a nagynénémet kell leszerelni. A szüleimet békén hagynám ezzel, ameddig lehet. Nem hiányzik a felesleges botrány és vérszívás. *Látja előre látnokság nélkül, hogy ez lenne belőle.* -És te mire jutottál?

Vendég

*Felszisszen, mikor Ilyát orrbavágja az ajtó, és rögtön a fiú mellett terem, megfogja az arcát, hogy megvizsgálja. Képzett orvos, ahogy Chris mondta. Pontosabban nagyon nem, de a Titanicon bevették.* - Minden rendben? Ugye nem tört el az orrod? *Meg is tapogatja egy picit, ellenőrzi, hogy vérzik-e, ilyesmik, aztán biccent, és besétál a fiúval. Sőt, pontosabban behúzza, majdhogynem rántja a teázóba a leeső váza elől. Látnoki megérzések, ugyebár.* - Húha. Te aztán peches vagy. Bal lábbal keltél fel? *Csóválja a fejét, majd hagyja, hogy Ilya válasszon asztalt, és szépen lehuppan a fiúval szemben, szintén kérve sütit a forrócsokihoz.* - Gratulálok. *Röviden nevet Ilya büszkeségét látva, majd megragadja és megrázza a kezét.* - Ez egy igazán remek hír, kedves Ilya. *Biccent, majd elgondolkozik.* - Nem... én nem vagyok angyal. Ha rájönnének, hogy csalunk... nem ez a cél.

Vendég

*Vajmit sem tud Ariana gyerekvállalási gondolatairól, de valószínűleg elég bután bámulna rá, hogy ha szóbahozódna. Minek a gyerek? Komolyan, minek? Ehhez ő még éretlen. Mondjuk összehozni egyet valószínűleg már tudna, csak ne akarjanak tőle ilyesmit. Végre berobog a képbe Ari is. A lelkes integetést ugyanolyan lelkesen viszonozza, mígnem -mivel közvetlen az ajtó mellett állt meg és az ajtó arra nyílik kifelé, ahol ő áll- pofán nem csapja a felé suhanó, kinyíló falap. Hát... ez fájhatott.* -Hogyaza jó büdös... *Inkább nem folytatja, hanem az orrára szorítja a kezét és próbál nem szitkozódni Ariana előtt. Nem illik.*- Szia, Ari. Menjünk be előbb, mert azt hiszem, legközelebb a tetőcserép esik rám. *S lám, hogy betávoznak, nem leesik egy váza oda, ahol az előbb ő áll? De! Megkeresi az első szabad asztalt odafent, miután a lány leült, ő is leül és rendeli is a két forró csokit, meg mellé mézes sütit. Süti nélkül nem élet az élet.*- Úgy állunk, hogy járunk. *Böki ki nagy büszkén, még a mellkasát is kidülleszti kicsit. Élvezi kimondani, bár belegondolni még bajosan tudna. Still so... irreal a bit.* -És az angyalszárnyakat, -arra jutottam,- neked kellene viselni. Kenyérre kennél vele mindenkit. Halloween-ra?

Vendég

*Ariana pedig igyekszik is betartani azt a találkozót, habár egy kicsit elkalandozott Nellondban sétálva, egészen pontosan elbeszélgette az időt egy gyerekkel. Ami elérte azt, hogy jelenleg eléggé ambivalens érzelmekkel majszolgatja a csokis kiflit, amit útközben vett. Korántsem igaz, hogy nem aggódik a gyerekvállalás miatt, ahogy azt Rose gondolta, épp csak ez neki benne van abban, amit mondott... hogy mindenkit elveszítene idővel. Ha lehetne gyereke, ő is előtte halna meg, így pedig... már azelőtt elveszíti, hogy egyáltalán lehetősége lenne megszületni. Persze tizennyolc éves - semmiképp nem most akarna gyereket egyébként sem, és nem is a Nezabar vége előtt, de mégis önkéntlenül is elgondolkozik rajta, hiszen... egyelőre igencsak úgy néz ki, hogy soha nem lehet neki, legalábbis vér szerint. Viszont mikor a Jeniliához közel érve megpillantja Ilyát, elmosolyodik, és messziről integet neki, a kifli csücskét eltüntetve a szájában.* - Heló. Szóval, hogy állunk?

Vendég

*Ugye Aranáinak megüzente, hogy menjenek forró csokizni. Na ma azt is hozzátette valamelyik kanyarban, a folyosókon, hogy találkozzanak este a Jeniliában. Elvégre kell a forró csoki. Elvégre kell a beszéd. Elvégre nagggyon kell a beszéd, de... Noellel kell a kényesebbik fele, igen. Egyelőre jófiú módjára a Jenilia előtt várja a lányt, hogy na, menjenek be együtt, bár így erősen date szaga lehet a dolognak. Viszont ez őt meg halálira nem érdekli. Vár és kész. Aki amit hisz, legyen boldog vele. Noel és Chris mellett igen hamar levetkőzte az olyanféle gátlásait, hogy egyáltalán érdekelje, milyen pletykák születnek hétköznapi dolgokból, mint a "vársz az ismerősödre, megszólnak érte". Fél nyolc van. Lassan biztos megérkezik.*

* Pihenő állásba helyezi a veszedelmes villáskulcsát, ez annyit tesz, hogy egy az egyben levágja a pultra minek hatására a rajta lévő összes pohár, támaszkodó részeg s miegymás megremeg. Cseppet sem zavarja a környezete reakciói, ahogyan attól sem bátorodott el amiért nem teljesen őszintének látszó mosollyal rázott vele kezet Mei. Ha minden apróságon fenn akadna soha se jutna előre, persze ha kajáról vagy a délig való lustálkodásáról van szó akkor ölni is tud. * -Milyen szép kínai neved van, ha nem tévedek. * Jegyzi meg az ismerkedést követően. * -Kard? Ugyan, azzal nem tudsz meglazítani egy csavart és ha szétcsapnál vele egy zárat kicsorbul az éle azt mehet a kukába. Nem jók azok semmire, max felvágni a karácsonyi pulykát. A húsban futnak, de a csontban elakadnak. Na de az én kicsikém, a csontot ropogtatja...* Áradt volna még belőle a szó, amit persze intenzíven artikulált. A kezeivel mutogatott, ide oda suhintva láthatatlan kardjával, végigsimította a villáskulcsot utolsó félbehagyott szavainál. Történetesen azért hagyta félbe mert a menyét rászólt, illetve beleszólt közvetlenül a fülébe, mitől a barna nőszemély összerándult. * -Fogd már be! * Mi sem természetesebb annál, hogy ennek Agatha cseppet sem örül, és amint elmúlt a fülében csengő fájdalom sebes iramban kezdett el angolul káromkodni. Két A4-es oldalnyi mennyiség után nyugodt meg kellően ahhoz, hogy tovább beszélgethessenek. * -Idegesítő egy alak. * Bosszankodott hangosan.* -Ő Aleo, a daimonom aki rettenetesen idegesít engem, én meg őt. Hol is tartottunk? Ja igen! A gépeket imádom, teljesen mindegy mi az, de a kedvenceim az autók, motorok, repülők. Persze bármit szívesen megbuherálok, össze szerelek szekrényt polcot. * Szándékosan rövidebbre fogta mondandóját, mivel semmi esetre sem akarta, hogy a menyét megismételje az előbbi folyamatot. A pincér letette hozzájuk a megrendelt étkeket, Agathatét határozottan elvitelre. Az amerikai nő balsejtelmű mosollyal vigyorgott a srácra. * -Szeretsz, mi? * Belenyúlt az oldalán lifegő vászontáskába és három anyacsavar és két szög társaságában kifizette az ételt. * -Tartsd meg az aprót. * Aztán a külföldi lányka felé fordult.* -Vigyázz magadra és további szép estét, még összefutunk. * Kacsintott, Aleo meghajolt Meinek, azzal sarkon fordult és kicammogott a Jeniliából, szagot hagyva maga után.*

*A hosszú évek alatt beleivódott harci reflexek nem akarnak múlni és még mindig ugrásra készen beszélget a furcsa nővel. Végre észreveszi a menyétet, aki minden valószínűség szerint egy daimón. Kissé kényszerített mosollyal, de kedvesen reagál az ismerkedési kísérletre.* - Anelie Mei Xi, azaz Mei. *mutatkozik be ő is és kerekedő kék szemekkel hallgatja a magyarázatot a különös fegyverre.* - Érdekes... Én inkább a kardra esküszöm. *mondja vigyorogva, de rögtön eszébe jut, hogy kis kedvencét ezúttal otthon hagyta. A ragacsos pultra támaszkodik és a távozó pincért figyeli.* ~vajon mi lesz a zsíros kenyeremmel?~ *de ezt inkább magában tartja. Nem éppen veszekedni jött, bár még ez is jobb, mint csöndben ülni otthon.* - És pontosan mit is szerelsz? *mert hát sok mindent lehet, autót, mosógépet, vízvezetéket... Bár a szag elég egyértelmű, de a tisztaságban, hopporral felnőtt kicsilánynak nem ismerős, szimplán csak orrfacsaró az olajszag. Kérdezősködése elemi kííváncsiság, hiába szinte felnőtt már, mégis úgy viselkedik, mint egy kiskamasz, de talán ezt is kinövi majd egyszer.*