Nílusi krokodil háló

Hozzászólások száma : 9349 Kaszt :

First topic message reminder :

Ez egy diákháló, mely a következő képen épül fel. Amint belépsz az ajtón egy központi kisebb közös szobában találod magad, van itt egy asztal, jó pár szék, ablak, egy kisebb hűtő, ez afféle közös helyiség. Innen nyílik jobbra és balra egy-egy ajtó, melyek 4-4 fős szobákba futnak.

A szoba lakói - jobb oldal:
1. Mike Preston
2. David Branson
3. Theodore Harris
4. Nathaniel Harris

A szoba lakói - bal oldal:
1. Colin Chase
2. Gwilim Jan
3. Isidor Tibor
4. Bradley Chase

Tárgy: Kezdö Kedd Aug. 17, 2010 5:23 pm

-Akkor hol fözhettek?

Vendég

*Visszafordul, mikor Tibor még utána szól.* - Elsőben voltak bájitaltan órák. Az ott megtanított bájitalokat szabadon megfőzheted, ha találsz rá alkalmas helyet... Nem nagyon tudok többet ajánlani valamelyik mosdónál. A naxeldiresek előnyben vannak, nekik van bájitalfőzésre alkalmas helyük a főhadiszálláson... De persze a hozzávalókat neked kell beszerezned. *Biccent a fiúnak, majd ha annak nincs több kérdése, továbbmegy.*

Tárgy: Kezdö Kedd Aug. 17, 2010 5:13 pm

-Tanárnö várjon.-Bájitalt lehet ebbe az iskolába fözni?

Tárgy: Kezdö Kedd Aug. 17, 2010 5:00 pm

-Rendben,viszlát!*Mosolyogva integet*~Remek meg kell tanulnom zenélni~*Lepakolt,és Köszöntötte ujj társaitt*

Vendég

- Nem. Az én órámon azt tanulod meg, hogyan tudsz a dallal varázsolni, idézni. Nem árt, ha keresel egy allidonost, aki játszik hangszeren, és megkéred, hogy legalább az alapokat tanítsa meg az első óráig. Mindegy, milyen hangszert választassz, de valamin dolgoznod kell. Nem kell, hogy legyen saját hangszered, taníthat az övén is akit találsz, az órán fogsz kapni ideigleneset, amin az órán tudsz játszani. *Válaszol a kérdésre nyugodtan.* - Ha még lenne valami, az első emeleten megtalálod a szobámat, vagy keresheted a szakvezetődet. További szép napot! *Köszön el, és kilépdel az ajtón, miközben még beírja a fiú nevét a mappában a megfelelő helyre.*

Tárgy: Kezdö Kedd Aug. 17, 2010 4:43 pm

-Lenne egy tanárnö,Az ön óráján megtanuljuk hogyan kell zenélni?-*Tette fell a kérdést bátortalanul*

Vendég

- Ugyanolyan szoba, mint ezek. *Mosolyodik el halványan.* - Talán a fal színe más, meg kicsit az elrendezés. Sőt, mintha az egyik fiúnak függőágya lenne ott... De hát az egyedi eset. A Colwelleknek kevés dolgot nem szabad. *Jegyzi meg, bár talán Tibor ha most jött, nem is tudja, kik a Colwellek.* - Az igazán kár. Hangszerhez érteni sosem árt... Pláne, hogy az én órámon bizony hangszeren kell majd játszanod. *Benyit a nílusi krokodilba, és be is vezeti Tibort.* - Tessék. Látod, mondtam, függőágy. A szobatársaid Sebastian és Julien, meg a másik oldalon még négyen, de az ő nevüket nem tudom fejből. Remélem, megfelel, mert válogatás nincs. Kérdés?

Vendég

*Némán hagyja, hogy most Yan könnyei áztassák el a pólóját, épp mint az övék előbb a fiúét. Nem látja, de tudja, hogy a fiú sír, és egy pillanatra elgondolkozik rajta, vajon az sírt-e az a bizonyos esemény óta más előtt? Nem tudja, mi van benne, ami mindenkiből előszedi az érzelmeit, de néha már komolyan kezd belőle elege lenni - bár nem most. Legszívesebben ő is elsírná magát, de tudja, hogy most nem teheti. Kell egy vigasztaló is, aki bizony nem sírhat. Csak hallgatja Yan akadozó, és a saját nyugodt légzését, majd mikor a fiú megszólal, elengedi, és letörli annak arcáról a könnycseppeket.* - Persze. Semmi gond. *Erőltet az arcára egy halvány mosolyt, majd egy halk, ráadásul a fiúnak háttal elmotyogott "szia" után eltűnik az ajtó mögött. Ha el kell mennie, nem fogja halogatni. Valahogy csak kibírja holnapig...*

Vendég

//Olvadás//
*Bólint. De ettől függetlenül még mindig nem bírja elfogadni, hogy a férfi befejezi földi pályafutását. Talán nem is annyira a szavak, mint inkább maga a lány hangja az, amitől egy picurkát jobban érzi magát. Az utolsó mondatra megrázza a fejét.*
-Nem, nem megyek vissza. Dragan maga kérte, hogy jöjjek már... haza *mondja, majd a kérdésre is válaszol.*
-Azt... Azt hogy... Semmi remény. *Hát kint van. A keserű szavakat pedig keserű könnycseppek követik. Már régóta gyűlnek, de a fiú csak most vesztette el felettük az uralmát. Némán összeszorítja a száját, miközben az arcán sós cseppek gördülnek végig. Jobb is, ha most sírja ki magát. Ha a férfi tényleg meghal - és erre nagy az esély -, akkor a temetésen ő nem sírhat. Hiszen a szüleinek Dragan nem más, mint egy cseléd. Sosem tudták, hogy a fiú milyen közel áll hozzá... És most már nem is fogják megtudni. Hosszas csend után, amit Lil vagy megtör, vagy nem, Yan megköszörüli a torkát, és kicsit rekedten megszólal.*
-Kicsim... Nem akarlak elküldeni, de muszáj lenne aludnom egy keveset *mondja. Elég kialvatlan, ráadásul még pluszban kifárasztották az érzelmek és az utazás.*

Vendég

*Végigsimít a fiú hátán. Érzi, hogy az most az összeomlás szélén áll. Mondani akar valamit, de egyszerűen nem megy. Nem jut eszébe semmi. Végül ismét úgy dönt: még a közhely is jobb mint a semmi.* - Mindenkinek el kell egyszer mennie. Dragan sem maradhatott veled örökké, de ott volt, mikor szükséged volt rá. Ha akarsz, nyugodtan menj vissza... *Teszi még hozzá halk szavaihoz az utolsó mondatot is. Természetesen újra szenvedések áradata zúdulna a lányra, ha Yan megint elmenne, de kibírná, mert tudná, hogy Yan ezt akarja. El nem menne vele, az biztos, még a fiú szüleinek gondolatától is hányingere támad, bár azért szeretné újra látni Dragant.* - Amúgy...Mit mondtak a gyógyítók? *Kérdez rá, hiszen nem láthat bele a fiú fejébe. Ha az nem válaszol, nem kérdez mégegyszer, és nem is sürgeti. Csak kíváncsi, de ha Yannak túl fájdalmas ez a téma, bármikor kész rá, hogy kidobja a kukába, és egy újat vegyen elő. De Lil szerint azért jobb lenne, ha Yan elmondaná neki. Nem jó, ha magunkba folytjuk az érzelmeinket, ezt már elmondta egyszer neki.*

//Fagyi, Yan eltűnt.//

Vendég

*Látja a lányon, hogy valóban, őszintén sajnálja. Mikor Lil átöleli, visszaölel. Dragan eddig mindenkinek egyből elnyerte a szimpátiáját, mert a sofőr lénye maga, ami oly megnyerő. Ha kell gondoskodó, ha kell vicces, ha kell, komoly. Változékony, és Yan számára az egyik legfontosabb ember a világon. A fiú egyelőre nem szólal meg, mert egyrészt nem tud mit mondani, másrészt pedig óriási gombócot érez a torkában. Hogy Dragannal minden rendben lesz? Nos... a gyógyítók szerint semmi, de semmi nem lesz rendben a férfival. Yan szokása szerint hallgatózott, és hallotta, ahogyan az egyik gyógyító azt mondja: "Semmi remény." A fiúban egy világ dőlt össze. Tulajdonképpen a lány most azzal segít a legtöbbet, hogy ott van. Talán felesleges is volna szavakat használni, de az is lehet, hogy tudna segíteni... Attól függ, mit mond, és hogyan mondja.*

Vendég

*És akkor kimondja azt, amitől Lil a legjobban félt: Dragan haldoklik. Pár másodpercig megszólalni sem bír, aztán megszorítja Yan kezét.* - Sa...sajnálom. *Böki ki végül, és látszik rajta, hogy tényleg így gondolja. Aztán kitépi a kezét Yanéból, de csak egy másodpercig marad így, aztán átöleli a fiút. Tudja jól, mennyit jelent neki a kedves sofőr, aki Lil szívébe is rögtön belopta magát. Egy olyan helyen, ahol csak egy ember kedves hozzád, bizony elég szoros kapcsolatot lehet kialakítani azzal az emberrel. Lil mondaná, hogy minden rendben lesz, de nem teszi. Hiszen akkor hazudna, és az nem vezet sehová. Igen, lehet, hogy Dragannal minden rendben lesz, de egyáltalán nem biztos. Mondaná azt is, hogy ő mindig itt lesz, de ezt sem tudhatja. És msot nem csak arra gondol, amit már egyszer megcsinált a fiúval, olyanra nem vetemedik többször, hanem arra, hogy bármikor meghalhat. Addig itt lesz, de ki tudja, mikor lesz az az addig? Kétségbeesetten kutat valami után a fejében, amivel megvigasztalhatja a fiút, de nem talál semmit. Úgy tűnik, ma már másodszorra mond csődöt ez a képessége!*

Vendég

*Jó érzéssel tölti el a lány nevetése. Aztán jön ugyebár a mondandójának a vége. Mielőtt válaszolna a kérdésre, lenyeli a torkában lévő gombócot, majd halkan szinte suttogva szólal meg.*
-Dragan... *Nyel még egyet.* Dragan haldoklik. *Tessék, végre kimondta. Ahogyan a lány a szemébe néz, rettegés és fájdalom keverékét láthatja benne. Nem volt nehéz észrevenni, hogy a víg, barátságos sofőr nagyon sokat jelent neki. A fiú alig mer belegondolni, hogy mi lesz, ha elveszíti legfőbb támaszát, aki apja helyett apja... Most kicsit erősebben szorítja a lány kezét, kapaszkodik belé. Arcáról is leolvashatók a szemében tükröződő érzelmek. Ha a lány nagyon ragaszkodik hozzá, hajlandó részletesen elmagyarázni a dolgot, de ha nem muszáj, akkor inkább megtartaná magának.*

Vendég

*Ahogy Yan beszámolóját hallgatja, lassan kezd belé visszatérni az élet - vagyis az arca már egyáltalán nem olyan szürke és beesett, valamint a szemébe is beférkőzött valami csillogás-féle. A Kamen-féle orrtöréses résznél még el is neveti magát.* - Jól tetted. *Mondja, s figyel tovább: ám a beszámoló végére elkomorul és meg is ijed. Pontosan tudja, hogy Yan elhallgat előle valamit, de azt is tudja, hogy ez nem sokáig maradhat így.* - Yan...mi történt?! *Kérdez rá ijedt hangon. Magában gyorsan végiggondolja, hogy kik azok, akik miatt a fiú aggódhat, vagy ilyesmi. Nos, először is ott van Dragan: talán vele történt valami? Lilnek még a gondolatra is görcsbe rándul a gyomra, így ugrik tovább a következő lehetőségre: talán a lovával történt valami? De az is lehet, hogy senkinek nem esett baja, csak a szülei tettek valami szörnyűséget ismét. "Csak". Na igen. Lil próbál Yan szemébe nézni, mintegy így is faggatva őt a válaszról.*

Vendég

*Igen, ő is tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. De akkor is mondja. A kérdésre halvány mosoly kúszik az arcára, majd megcsóválja a fejét.**
-Túl nagy szavak. Ráadásul nem is igazak. Tudod, hogy van megbocsájthatatlanabb is az életemben *mondja elkomolyodva, és természetesen a szüleire gondol. Amit ők tettek, AZ volt a megbocsájthatatlan. Aztán felül a lány mellé az ágyra (ami egyébként szerencsére az övé), és mesélni kezd.*
-Hát... Nem voltam valami jó passzban. Miután elmentél, Kamen rám akaszkodott, és rólad faggatózott, meg hogy min veszekedtünk... Öt percig bírtam, utána lendületből eltörtem az orrát. Gondolhatod, mekkora botrány lett a dologból *forgatja meg a szemét.*
-Szobafogságot kaptam. Az én drága unokabátyámnak nem volt elég az orrbetörés, nem volt hajlandó békén hagyni. Az a nagy szerencséje, hogy elkobozták a pálcámat... *Itt vág egy kis fintort.* ...és nem tudtam mivel megátkozni. Aztán... most itt vagyok. *Látszik, hogy eredetileg máshogy akarta befejezni a mondatot. Amilyen jól ismeri a lány, könnyedén észreveheti, hogy valami nincs rendben.*

Vendég

- Ez...ez nem ilyen egyszerű. *Szipogja, de azért halványan elmosolyodik. Kezdi elhinni, hogy Yan tényleg szereti őt, akármennyire hihetetlennek is tűnik. Szinte öntudatlanul kapja el a fiú Lil arcán végigsimító kezét, és fonja egymásba az ujjaikat.* - Szeretlek. *Mondja halkan, Yan szemébe nézve, hogy a fiú láthassa: nem hazudik. Majd, hacsak Yan nem szólal meg, végül ő töri meg a csendet.* - És...mi történt azután, hogy én...megtettem a világ legszörnyűségesebb és legmegbocsájthatatlanabb dolgát? *Kérdezi, majd halkan, szipogva elneveti magát. Micsoda találó szót talált a tettére! Ez persze egyáltalán nem vicces, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Lil csak most mászott vissza az idegösszeroppanás szakadékjának széléről. S kíváncsi mindenre: mit érzett, mit tett Yan, mit tettek a szülei, mit gondolhat róla Dragan és Kamen, és hogy Yan mért csak most jött vissza. De ezeket a kérdéseket a fiú csak szerelme szeméből olvashatja ki. Sosem volt ő a szavak embere...*

//Yan! Nem akarja elküldeni a levelet >< És én sem kaptam meg a tiédet...úgy tűnik, kényteleek leszünk frissítgetni?

szerk.: na mostmeg elküldte. Piff. xD//

Vendég

*Letérdel a lány elé, és gyengéden végigsimít az arcán.*
-Szeretlek, kicsim! Kérlek, hagyd abba az önmarcangolást, rossz ilyennek látni téged *mondja gyengéd hangon. Megint elönti az az érzés, hogy teljesen mindegy, hogy ővele mi van, amíg a lány boldog. Szeretné újra látni a mosolyát, szeretné, ha csillognának a szemei, szeretné, ha újra olyan lehetne, mint a csaták előtt. De persze tudja, hogy ez lehetetlen. Minden megváltozott. De mégis: most csak ők ketten vannak. Ez a szoba volt a helyszíne annak is, mikor először küzdöttek egymásért, és ezzel önmagukért is. Most ismét itt vannak, csak ők ketten, és harcolnak. Yan persze nem tudja, hogy mi minden történt, mialatt ő nem volt itt, nem tud Gerrett haláláról sem, és még oly sok mindenről... Csak azt tudja, hogy nem akarja elveszíteni Lilt.*

Vendég

*Mély levegőket véve próbálja visszaszerezni önuralmát, és mivel a térde vészes remegésbe kezd, inkább leül a legközelebbi ágyra, jelenleg nem érdekli, kiére. Aztán kitör belőle a szóáradat.* - Yan, én...én annyira sajnálom! Nem tudom, hogy tehettem ezt, és...kérlek, mondd meg, ha úgy érzed, nem tudod elviselni a jelenlétem! *Néz a fiúra könyörögve. Hiányzott neki. Neki is hiányzott Yan. De egyszerűen képtelen elhinni ezt, képtelen felfogni. Egyelőre az is nagy haladás volt hogy elhitte, Yan itt van, és nem csak egy délibáb. Most jöhet a többi. Nem veszi észre Yannak csuklójára tévedő tekintetét. Csak néz maga elé, néha-néha felpillantgatva a fiúra. Az lenne most a természetes, hogyha fel-alá ugrálna örömében, és halálra ölelgetné Yant. Dehát, Lil mikor tett utoljára olyat, ami természetes?*

Vendég

*Alig veszi észre, mikor Gaea elmegy. Éppen azzal van elfoglalva, ahogyan a boldog forróság elönti a lelkét, mikor Lil visszaölel. Mikor sírni kezd, óvatosan simogatja a hátát, és csendben kivárja, hogy elapadjanak a könnyek. Mikor a lány hátrébb lép, szinte megbabonázva figyeli, szinte el sem hiszi, hogy ismét itt vannak, együtt. Ő is úgy érzi, nem bír megszólalni, de aztán végül halkan mégis kinyögi:*
-Hiányoztál. *Most csak ennyire futja tőle. Mikor a tekintete szerelme keze felé téved, látja, hogy nincs rajta a kő, és egy gyors pillantással rájön, hogy nyakláncként sem viseli. Egy kis szúrást érez a szíve táján, és kezd visszaszállingózni a földre, ahol sosem lehet minden tökéletes...*

Vendég

*Csak áll ott, ismét kővé dermedve, és hagyja, hogy a fiú átölelje. Lassan, nagyon lassan reped szét az a bizonyos jégréteg, ő pedig úgy érzi magát, mint egy ronygbaba. Aztán egy hangos reccsenéssel széttörik a feje fölött a jég, és ő kiszabadul. Ha nem öleli olyan szorosan Yan, valószínűleg összeesne. Mikor sikerül összeszednie az erejét többé-kevésbé, átöleli Yant, s a vállába fúrja a fejét. Úgy érzi, mintha a lelkének egy darabkája forrna most vissza eredeti helyére. Szinte alig érzi, ahogy Gaea átöleli kettejüket, alig hallja, amit mond, majd az ezt követő ajtócsukódást. Még pár percig csak áll így, majd, ha eddig nem lökte el Yan, hirtelen kitör belőle a zokogás. Több, mint két hétig nem látta Yant, s ez alatt annyi minden történt...És most itt áll, egy helyen Liliyával, és átöleli őt. Ő pedig csak zokog, egyrészt az örömtől, másrészt pedig a bánattól. Örül, mert végre egésznek érzi magát, és szomorú, mert tudja, mit tett a fiúval, s mert elvesztette egy barátját. De a könnyek is elapadnak lassacskán, s Lil elengedve a fiút hátralép, ahol előszedve egy zsepit kifújja az orrát, s könnyáztatott arcal néz végig a fiún. Vár, hogy az szólaljon meg. Ő egyszerűen nem képes rá... Még valami, amit Yan észrevehet: a fekete kő nincs Lil csuklóján, sem a nyakában. A zsebében van, de ezt a fiú nem tudhatja.*

Vendég

*És a saját angyalka most csak vigyorogva nézi, ahogy ott áll Yan, és úgy öleli át Liliját, mint aki soha többé nem akarja elengedni.* - Na! Ez így már sokkal jobb. *Mondja halk, kicsit önelégült hangon, és napok óta először végre megint mosolyog. Kicsit féloldalas, kicsit gunyoros, de ez valóban ő. A lelke legmélyéig. Végre egy szikrányi boldogság, egy villanásnyi jókedv. Aztán föláll az ágyról ő is, és odasétál a szerelmesekhez, és mindkettőt átkarolva megölelgeti őket. Csak két másodperc, de micsoda két másodperc ez! Aztán a pillanat véget ér, és elengedi őket.* - Na látjátok! Így kell ezt! És ne halljak még egyszer panaszt rátok! *Ezzel kisétál a szobából, és magukra hagyja a szerelmespárt.*

Vendég

*Gaea határozott szavai egész jól helyre teszik.* ~Megint megcsinálta~ *gondolja magában, és a lány Liliyáról szóló szavait is igyekszik belevésni abba a kemény koponyájába. Aztán kopogás hallatszik. Épp odalépne az ajtóhoz, mikor éppen az emlegetett lány lép be rajta. Egy másodpercig dermedten áll, majd egyetlen lépéssel a lány elé ér, és magához szorítja őt, amennyiben nem lökik el. Nem szól egy szót sem, de a pozitív érzései egyre inkább előtérbe helyezkednek. Dragan betegsége ugyan még mindig sötét árnyként húzódik elméjének peremén, de most csakis az ő saját, különbejáratú angyala, Gaea és a karjaiban tartott szerelme van előtérben.*

Vendég

*Látszólag határozottan lépdel a folyosón, ám aki közelebbről nézi meg, az bizony láthatja, hogy ez koránt sincs így: régen pont jó farmere és pulcsija lötyög rajta, arca szürke és beesett, szemei kifejezéstelenek. Tulajdonképpen azt sem tudja, hova megy. Pontosabban, talán, legbelül tudja, de nincsen tudatában annak, amit tesz. Mintha egy tó vastag jégrétege alá szorult volna, és hiába püföli börtöne falát, nem hallja őt meg senki. Egyik láb a másik után - így sétál, és nem gondol semmire. Csak megy. Majd a második emeleten, egy bizonyos ajtó előtt hirtelen lefékez. Egy pillanatra magához tér, s azt sem tudja, hol van. Aztán az ajtón levő feliratra néz, és hisztérikusan elneveti magát. Ó, hogyaza! Mi a francnak jött ide? Csak nevet, és nevet, majd hirtelen abbahagyja, sóhajt, és hamárúgyisittvan alapon felemeli a kezét, és bekopog az ajtón. Már nagyon közel járhat az idegösszeroppanás felé, hiszen bentről hangokat hall. Yanét, meg Gaeáét. Még kuncog magában egy ideig, majd elfelejtve, hogy kopogott, benyit az ajtón, s rögtön eláll a nevethetnékje. Ott ál Gaea, és...Yan. Biztos bedilizett. Biztos képzelődik. Csak áll ott, mint egy őrült, és félredöntött fejjel pislog, várva, hogy mikor oszlik el az illúzió. Mert ez csak az lehet. Egy nagyon, nagyon hülye vicc.*

Vendég

*Kicsit meglepetten pislog, kicsit semmit sem ért, de csak egy kicsit. Nem buta, és nem barbiagyú, így tudja jól, nem kell sokáig várnia, és Yan mindent világossá tesz. De úgy érzi, valamit már most tisztázniuk kell.* - Ne tedd azt amit én. Nem mindenki teheti meg, hogy otthagyja azt, akinek szüksége lenne a másikra, csak mert félti az illetőt. *na igen, a szitu csak hasonló. Oda két ember érzelmei sem voltak már elegendőek. Ide meg, három kapcsolódik erősen. Amott meggyengültek a kapcsok, itt erősen tartanak, ha kell, a sérült szem helyett is.* - Liliya szeret, és nem akar elveszíteni! És eszedbe ne jusson kétségbe vonni még egyszer amit irántad érez! És ezt neki is elmondtam! A hangját sem emelheti fel még egyszer veled szemben Yan! … *idáig a kemény hangnem, most jön az elmaradhatatlan vigasztalás.* - Ha megteszi én eszem meg a csajt borsika fűvel! *Ekkor nyílik az ajtó, és még jó hogy, ki lép be rajta? Naná hogy az emlegetett nőszemély. Talán még hallotta is az utolsó mondatot, vagy mondatokat. Azért örül Gaea, hogy nem jutott eszébe ölelgetni a fiút, de még csak a kezéhez sem nyúlni!*

Vendég

*A lány Liliyával kapcsolatos szavaira csak elhúzza a száját, és csakazértsem néz a lányra, mert nem akarja, hogy amaz lássa minden kétségét - amikből tengernyi van. Vajon Liliya szereti még egyáltalán? Vajon milyen lesz most, hogy Kamen is Nezabaros? Vajon Dragan hogy van? Mit fog tenni, ha meghal? Ha elveszíti azt, aki apja helyett apja volt, egész eddigi életében? Mi lesz, ha sikerül vérig sértenie a legjobb barátját? Hisz Gaea annyi mindent tett érte... Mi lesz az idei tanévben? Túlélik egyáltalán? Rendben lesz-e valaha is a világa? Megannyi kérdés és nincs válasz, egyre sem. Annyi mindent kell rendeznie magában! Annyira zavaros minden! Amikor Gaea suttog, elveszti az erejét, és szinte lezuhan mellé az ágyra. Arcát a tenyereibe temeti, és halkan beszélni kezd.*
-Nem tudom, Gaea. Annyira őrült körülettem minden, olyan sok dolog történt, és még képtelen vagyok feldolgozni. Félek, hogy elveszítelek titeket, ugyanakkor úgy érzem, mindenkinek jobb lenne, ha én nem is léteznék. Liliya borzasztóan dühös volt rám, a szüleim minden lehetőséget megragadtak, hogy megmutassák, Kament sokkal jobban szeretik nálam, és Dragan, a drága jó Dragan haldoklik... *Az utolsó szavak már suttogássá halkulnak, és a fiú teste megremeg. Nincs teljesen magánál, különben nem adta volna ki ennyire a gondjait, és elmagyarázta volna, ki az a Kamen és Dragan. Yan zavarodott, és nem tudja, mit akar. Még nem sikerült túlesnie a legnehezebb ponton, bár már nagyon közel jár a lejtő aljához...*