Udvar

Tárgy: Udvar Pént. Szept. 18, 2009 12:52 pm

First topic message reminder :

A Kúriából kilépve egy kővel borított udvaron találjuk magunkat, mely terület elég nagy, egy része kővel borított, mely az utakat jelöli ki az arra járók számára. Rengeteg különféle fajú és korú fa található, melyek azonban sosem virágoznak, ezzel valamiféle szomorúságot kölcsönözve a helynek. Az udvaron több pad illetve lugas és kis ház is a diákok rendelkezésére áll, melyeket gondok tart karban, illetve gondoz. A kis házak amolyan menedék féleként szolgálnak, hol a hideg téli szél, hol a forró nyári nap, vagy az eső ellen. Az udvar közepén egy hatalmas szökőkút is van a Kúria bejáratával pont szembe, melyet azonban gondos kezek még nem hoztak helyre...
Az udvar szélén egy sebes sodrású, bővizű patak folyik végig, mely a Kékfátyol-vízesés jéghideg vizét hozza és eltűnik a Tölgyes mellett a diákok szemei elől.

[Only admins are allowed to see this image]

Főkarakter : Evan Darian Hozzászólások száma : 129

*Ezen a kellemes, ámbátor meglehetősen hideg estén, mikor a nap már nyugovóra tért és a sötétség tintaként úszott be a tájba, megjelenik egy ragyogó jelenés az udvaron. Könnyedén mozog, mintha nem is lépkedne, hanem siklana. Sudár termetű fiatalember, arcán különös melankóliát tükrözve.
Megérkezett hát a Szurdok ősi szelleme az udvarra. Valahogy ide vágyott, közel a kúriához. Hogy miért, azt ő maga sem tudja, mint ahogy azt sem tudja senki, hogy mi is ifjú (vagy talán ősöreg) hősünk neve. Odasuhan egy kertipadhoz, az egyik tölgyfa alá és úgy tesz, mint aki helyet foglal rajta. Feltekint a fára, de az szinte már teljesen csupasz. A tél keze hamarosan ráteszi mindenre a kezét.*

Tárgy: Re: Udvar Kedd Nov. 24, 2009 5:38 pm

*Ramona ránéz a tájra, s elfogják az emlékek. Igaz nincs még hó, de a hideg, sötét, szinte már téli órák, mindent hatalmába vett maga körül. Néz jobbra, néz balra, senkit nem lát. Mikor az udvar közepe fele haladva, mégis meg lát valakit ücsörögni a padon. Egyedül. Ramona is magányos e napokban, így oda sétált a különös idegenhez, s megállt.* - Szia! Leülhetek? *kérdezte, majd kapucnijából előugró kicsi cica is üdvözli egy "miau"-val az idegent. Nem telik bele fér percbe sem, a lány leül a fiú mellé a padra, s az égre tekint. Száz és száz emlék jut újra eszébe, s merengve nézi tovább a sötét kék eget.*

Főkarakter : Evan Darian Hozzászólások száma : 129

*Magány. Érdekes fogalom, érdekes gondolat, érdekes állapot. Hogy miért? Egyszerre a legkétségbeejtőbb, olykor legcsodálatosabb dolog a világon. A Magány lényege, hogy egyedül vagy. Nincs melletted senki, nincs akivel megoszthatod önmagadat. Azonban talán épp ezért csodálatos. Nincs aki korlátozzon és olykor önmagunkkal megosztani önmagunkat sokkal nagyobb élmény, mint másokkal fecsegni. Na és mi történik, ha két magányos lélek találkozik? Az kérlekszépen az igazi, elemi csoda...
A kísértet csak akkor veszi észre Ramonát, mikor a lány odaül mellé. Bármily furcsa, de még a kísértetek is gondolataikba szoktak mélyedni, elmerengve inkább a múlton, semmint a jövőn, hisz milyen jövője lehet egy fuvalattnyi képmásnak.*
-Szép estét ifjú hölgyem! *Köszönti a kísdértet Ramonát és bár a férfi időebb lehetett jóval halálakor, mint most a lány, mégis igazi diáknak érzi most magát a SZÖSZ. Hogy miért? Ramona egyenrangúként ment oda hozzá és első gesztusaiból teljesen úgy vehető észre, hogy nem mint kísértetet, hanem mint gondolkodó lényt lát a szurdok ősi szellemében.*
-Mi szél hozott erre? *Érdeklődik szelíden a szellem földöntúli, mély hangján.*

Tárgy: Re: Udvar Kedd Nov. 24, 2009 6:19 pm

*A csöndet megtörve Ramona még mindig az eget leste...* - Nem tudom. *Jött ki az értelmes válasz a torkán... igazából semmi újat, semmi jót, egyszerűen semmit nem tudott mondani.* - Téged? *Nem ismerik egymást. Mégis úgy beszélnek, mintha már ezer éve ismernék egymást. Meg kell mondani, ezer év sok idő.* ~Mennyivel jobb lenne ha most láthatnám.~ *gondolta magában a lány, s egy nagyot sóhajtott.*

Főkarakter : Evan Darian Hozzászólások száma : 129

*A lány tényleg nagyon közvetlen a kísértetettel, sőt, le is tegezi azt. Ez őszintén megmondva kissé zavarja a szellemet, hisz nem ehhez van szokva és valahogy evidensnek tűnik, hogy Ramona magázza őt, hisz idősebb, mint a lány minden tekintetben. Másfelöl viszont ebben a helyzetben talán jól esik neki igazi, nem felszínes, emebri szavakat hallani, nyíltan, egyszerűen és akár tegezve.*
-Szeretem az udvart. Nem az élők közt lenni, hanem az élőkhöz közel. És ez az udvar, hisz itt van pár száz méterre a kúria, viszont mégis élvezhetem a Természet nagyságát. *Mondja a férfi és most nagyot szippantana az esti levegőben ha képes lenne ilyesmire, de hát ő erre nem képes, mint tudjuk.*
-Úgy érzem nyomja valami ifjú szívedet. Mi volna az? *Érdeklődik továbbra is csendes, nyugodt hangnemben, bár mint minden kísértetnek, az ő hangjában is van valmi csontig hatoló félelmetesség.*

Tárgy: Re: Udvar Kedd Nov. 24, 2009 6:26 pm

*A lány még mindig az eget böngészi, szinte csodálja. Néha - néha annyira elmerül a bámészkodásban, hogy észre sem veszi mit is mond valójában.* - Az élőkhöz közel... *mondja, s elmosolyodik. Nem, nem azért mert viccesnek találja, csak megmosolyogva. Néha ő is elgondolkozik azon, hogy milyen lehet az élők között láthatatlan maradni... Bár, néha megesik vele is, hogy senki nem veszi észre... de hisz meg sem halt.* - Nyomja bizony... *mondta, s sóhajt még egyet.* - Emlékek... *folytatta, majd az égre tekintet szeme könnyekkel lesz teli. A lány előtt minden elmosódik, szinte úgy, ahogy az emlékek is a szívében. Látja őket, de még sem úgy látja, ahogy valójában van... Mert ez csak emlék, és nem a jelen történés... Múlt.*

Főkarakter : Evan Darian Hozzászólások száma : 129

*Adott tehát egy fijú, fiatal, életerős boszorkány, kinek életét beárnyékolja az emésztő szomorúság, mely sírba szállít sok embert, majd felemeli keserűséggel a kísértetek magányos világába. A szomorúság olykor elemészt, ugyanakkor az viszi előre a világot. A fájdalom. A fájdalom tesz minenkit emberré. Ha nem fájna semmi, akkor nem lenne értéke az örömnek sem. Ha nincs rossz, megfogalmazhatatlan a jó is. Ha van remény, kell lennie reménytelenségnek is, mert különben mi a remény?*
-Az emlékek gyakran túl fájdalamsak ahhoz, hogy igényünk legyen rájuk. Nézz a jövőbe ifjú boszorkány és meglátod, naggyá leszel! *Mondja a férfi, majd felemelkedik a padról, egészen egy méterre az ülőalkalmatosság fölé.*
-Bízz magadban! *Mondja, majd tovasuhan a hegyek felé, de Ramona fejében még hosszú pillanatokig ott csengnek a kísértet utolsó szavai...*

Vendég

*A lány miután kiválasztott magának egy kellemes ruhácskát az esti kiruccanáshoz el is indul a szobájából. Majd lendületesen végigszaladt az emeleteken aztán át az előcsarnokon. Kissé kifulladva, de jókedvűen érkezik az udvarra, majd a tópart felé veszi az irányt itt már lassítva, séta tempóban halad tovább a sötétben. Ma estére egy kellemes sétát tervezett magának.*

Vendég

*Kissé hűvös van a mai napon, de a Belsirion szak főprefektusa még se fázik. Talán azért, mert ma rendesen felöltözött. Terepmintás nadrágot visel, sötétbarna színű pulcsit, egy fekete kabátot és egy barna színű sálat. A kabáton két kitűzője is megtalálható, az egyik ugyebár a szakát jelzi, a másik pedig a főprefektusi jelvénye, amit jó, ha minden új diák lát, hiszen ennek segítségével tudják, hogy kihez kell fordulni, ha problémája van.
Viszont a mai nap nem csak sétálás miatt érkezett ki ide, hanem tudomást szerzett egy új diák érkezéséről, így hát kezében két papírral lép ki a kastély nagy kapuján, majd ahogy körbenéz, bizony észreveszi, hogy hamarabb érkezett, tehát a leányzó még nincs itt. *
~ Legalább nem kellett rám várnia. ~ *gondolja, majd tesz még pár lépést, utána pedig kezeit zsebeibe sűllyeszti és vár, hogy megérkezzen új szaktársa. *

Diák Hozzászólások száma : 4 Kaszt :

*Szóval ez az. Végre itt vagyok. Az új otthonom. Azthiszem jobban teszem, ha elfogadom. Végül is, jót akarnak nekem, mégis csak a szüleim. Hirtelen egy terepmintás nadrágot, fekete kabátot viselő alak rajzolódik ki a ködben. Ahogy közeledem felé, egyre jobban látszódik, például barna sála és kitűzői.* ~Oda merjek menni?Nincs más választásom...~ *Azzal elindulok felé...*

Vendég

*Miközben türelmesen, a távolt figyelve várakozik, egyszer csak egy közeledő alakot vesz észre. Elmosolyodik, hiszen biztos benne, hogy ez az új lány lesz és ha minden igaz, akkor bőrönd is van nála. Lassan megindul felé és mivel a lány is közeledik, így pár lépés után ismét megáll, majd egy kedves mosollyal az arcán köszönti a lányt. *
- Üdvözöllek a Nezabar Varázslóképző Szakiskolában és azon belül is a Belsirion szakon. Marcus Mccannt vagyok, a szakod főprefektusa és az az ember, aki mindenben a segítségedre lesz, hogy ha bármi problémád akad. *jobb kezét ki is nyújtja a lány felé bemutatkozáshoz illően. *
- Te Narina vagy ugye? Narina Nervosa? *kérdi kíváncsi szemekkel, majd ha a lány bólint rá vagy helyesel, akkor két papírt nyújt át neki. *
- Ez itt a szabályzat, ez pedig az órarended. A szabályzatot majd jól olvasd át, hiszen fontos lehet a jövődben. Olyanokat látsz majd, mint például a kijárási tilalom, tehát este 10 után csak a megadott helyeken tartózkodhatsz, tehát a főhadiszálláson, a szobádban, a központi helyeken és a közeli város teázójában, illetve clubbjában. Szóval majd ha gondolod, megmutatom a helyeket, de szerintem egyedül is érdekes felfedezni ezt a nagy kúriát. *mondja, majd előveszi a pálcáját és a lány táskája felé int vele, mire azok felemelkednek egy kissé a levegőbe. *
- Majd én segítek, ne cipekedj feleslegesen. És ha megengeded, akkor megmutatom neked a szobádat. Ideiglenesen, amíg elvégezzük az adminisztrációkat, addig egy várószobában fogunk elszállásolni, de pár nap múlva átkísérlek majd a végleges szobádba. *mondja a lánynak és ha Narina is egyet ért, akkor majd lassan elindul a kúria felé, hogy betérjenek a kastélyba. *

//fagy egy ebédig//

Diák Hozzászólások száma : 4 Kaszt :

*Jól döntött,hogy elindult felé,hiszen pont Ő az,akire most a legnagyobb szüksége van.*~Kedvesnek tűnik.~
-Hogyan?Ja igen,én vagyok Narina.*Mire észbekap,már adja is az instrukciókat,illetve két papírt.*~Szabályzat és órarend.Hát igen,végül is,mégis csak egy iskolában vagyok.~
-Igen,persze.~Ezt vajon mire mondtam?Talán nem most kéne elolvasni a szabályzatot.~
*A fiú mindenesetre elindult.A bőröndök utánna.*
~Azt hiszem,nekem is mennem kéne.~
*Azzal elindultak a kúria irányába.*

Vendég

*Chris és Bonnie lépnek ki az Udvarra. A fiú örül, hogy a lány ismét megszólalt. Hiszen ez nem jelenti ezt, hogy haragszik vagy neheztel rá a kérdésért. De persze Chris azért még mindig zavarban van. Lassan rátérnek a kis kövezett ösvényre. Egymás mellett mennek, és Chris a lányra néz.*
-Melyik iskolába jártál? Lehet, hogy valóban ismerjük egymást, hiszen Te is kissé ismerős vagy nekem. Bár a nevedre nem emlékszem - *mondja Chris és szomorkásan és szégyenlősen lebiggyeszti az ajkát. Kezeit zsebre teszi és kissé megborzong. annyira nincs hideg, de azért egy pulcsiban nem éppen jó ötlet itt kint sétálni.*
-Én a St. Louis Állami Iskolába jártam, London keleti részén - *teszi hozzá Chris és a lány arcát fürkészi.*

Tárgy: Re: Udvar Vas. Nov. 29, 2009 6:51 pm

*Bonnie és Chris kilépnek az Udvarra, és a lányt rögtön megcsapja a hideg, és fázósan összehúzza magát. Amikor már egy ideje mennek, szembefordul a fiúval és várja a választ. Már mondaná is, hogy melyik iskolába járt, amikor a fiú elmondja a sajátját, amin teljesen ledöbben. Hiszen ő is odajárt, akkor ő volt az a fiú, akit mindennap látott, aki...tetszett neki, és aki...aki észre sem vette egész végig. Döbbent mosoly ül ki az arcára, és legszivesebben megölelné a fiút, de az elég furcsán jönne ki, így csak egy fülig érő mosollyal nyugtázza a dolgot.*
- Igen, én is oda jártam... * és az örömtől teljesen kipirosodik az arca, és eltűnnek az előző szomorúság jelei. *

Vendég

*Chris amint elmondja az iskoláját, megvonja a vállát. Mekkora a valószinűsége hogy Londontól több száz vagy ezer kilóméterre lévő iskolában talál valakit, akivel egy általános iskolába jártak. Igy szórakozottan sétál tovább, amikor rájön, hogy Bonnie már nem sétál mellette. Megáll és hátranéz. Felvonja a szemöldökét és kérdőn néz a lányra. Döbbent mosolyt lát a lány arcán és visszasétál hozzá.*
-Mi van? *kérdezi a lányt és ekkor Bonnie kimondja, hogy bizony ő is abba a suliba járt. Látszik, hogy mennyire örül neki. Chris is elneveti magát és rajta is látszik, hogy meg van lepődve.*
-Komolyan? Úr Isten! Ez mekkora vicc! *mondja Chris és nevetni kezd. Nem igazán tud több dolgot hozzáfűzni a dologhoz, sajnos ő nem emlékszik Bonnie-ra. Elég "menő" srác volt mind a fiúk, mind a lányok terén, igy nem igazán emlékszik a lányra.*

//Fagy!//

Vendég

*Nyílik a kúria bejárati ajtaja –amely most kijáratként működik-és egy allidonos leányzó lépked ki rajta. Szippant egyet a levegőből, majd tekintetével az udvart kezdi el pásztázni. Csak reménykedni tud abban, hogy senkivel nem fog ma találkozni.Nem sok kedve van a társasághoz. Bár az igaz, hogy mostanság nagyon kellemes társaságai voltak, de biztos abban, hogy az iskola diákjai között van egy kettő olyan, akikkel nem szivesen találkozna, mert annak vagy párbaj, vagy pedig hajtépés lenne a vége. Lép egyet előre, majd bezárja maga mögött a hatalmas ajtót. Aztán szép lassan elindul apró, fokozatos léptekkel az egyik pad felé. Még egyszer azért körülnéz, hátha mégiscsak van itt valaki. de mivel nem lát senkit, ezért úgy dönt, hogy egy ideig itt marad. Most amúgy sem kell tanulnia. A szobájában egyébként se tud maradni, mert szobatársai túl nagy zajjal vannak, és ez eléggé zavarja Francescát. Mindig is utálja a pletykálkodó, ruhamániás lányokat, akik csak a pasikról tudnak beszélni, hogy „Ilyen helyes” meg „ Jaj, de cuki"… Ez nem az ő világa, szóval inkább menekült. Ma egy fekete farmert és egy halványkék felsőt visel. Kabátja most is rajta van, ami fekete, ám ha valaki jobban megfigyeli a kabátot, rájöhet, hogy most az egyszer ki van tűzve rá az Allidon szak kitűzője. Úgy látszik ma Fran vagy elfelejtkezett arról, hogy kitűzte, vagy egyszerűen csak úgy gondolta, hogy már úgyis mindegy hogy viseli vagy sem, hiszen elég sokan tudják már hogy allidonos Úgysem tudna átverni senkit sem. Pedig stílusa miatt talán sokan elhinnék róla, hogy ő inkább naxeldires. Beletúr hosszú fekete kissé hullámos hajába, aztán úgy dönt, hogy leül a padra. Gondolataiba merül, így nem is figyel a környezetére, ami azt eredményezheti, hogy akár bárki vagy bármi megtámadhatná, megijeszthetné.*
~Írnom kellene a szüleimnek, még ha nem érdemlik meg, akkor is. Legalább annyit, hogy köszönöm a meghívást, de nem megyek haza karácsonyozni. Semmi kedvem a hülye ünnepükhöz, és ahhoz sem, hogy ismételten mint eddig minden karácsonykor, megjátsszam azt, hogy örülök az ajándékaiknak. Mégis hogy lehet örülni egy fehér pulóvernek? Tudják nagyon jól, hogy utálom a fehéret. Nem is költöttek rám semmit, pedig egyáltalán nem kell félniük attól, hogy elszegényednek, hiszen meglehetősen sok pénzük van. Kedves szüleim vannak mondhatom~* Rájön, hogy semmi értelme a szüleit szidni, attól ők még úgysem fognak megváltozni. Ha nem tudsz megváltoztatni valakit, fogadd el olyannak, amilyen…*

Vendég

*A Füves-kert felől feltűnik egy karcsú, vonzó, női sziluett, melyhez rövidesen hang is társul. Lépteivel nem igazán hívja fel a figyelmet, sokkal inkább magával ragadó, bársonyos hangjával - hiszen épp énekel. Egyik kedvenc francia dalát énekli, Pink Martinitól.* - Les chasseurs à ma porte, comme les petits soldats, qui veulent me prendre... je ne veux pas travailler, je ne veux pas déjeuner, je veux seulement, oublier, et puis je fume. *Kellemesen, békésen sétálgat az Udvaron, miközben időnként egy-egy táncmozdulatot, és egyedi hajlítást is belevisz a dalba. Ekkor pillantja meg Francescát, pontosabban akkor, amikor éppen dobbant egyet lapos sarkú, bőrből készített bokacsizmájával. Biccent a lánynak, és integet is, majd köszön, és illendően bemutatkozik, arcán egy bájos kis mosollyal.* - Szép napot, Avril Sheila Roseberg vagyok, allidonos Szakmegbízott. *Már valamikor látta a lányt, de valahogy nem ugrik be neki a neve, így csak kedvesen rámosolyodik, ismét. Óvatosan a szaktársa melletti helyre mutat, és újabb szavakat ejti ki azokkal a hibátlan ajkaival.* - Szabad ez a hely? *Pislog szépen, időről időre meggátolva a lányt abban, hogy mélyebb betekintést nyerhessen ciánkék szemeinek tanulmányozásába.*

Vendég

*Hangot hall..Először csak úgy gondolja, hogy képzelődik, de amint egyre jobban hangosodik a zene, egyre jobban kivehető az is, hogy az illető közeledik, és hogy az illető az egy lány vagy egy nő. Borzalmasnak találja a dalt, bár fogalma sincs hogy miről szól, hiszen nem tud franciául. Csak bolgárul tanult meg, meg persze anyanyelvén, olaszul tud beszélni. Nem igazán figyel az éneklő lányra, így nem veszi észre, hogy az sétálás közben még táncol is, vagy ugrabugrál. Avril integetésével nem foglalkozik, nem int vissza. Feleslegesnek találja ezt a gesztust viszonozni. De természetesen köszön, annyira azért még ő sem bunkó*
-Szebb is lehetne mondjuk, de neked is! Francesca L. di Piave, szintén Allidon szakos.*Mutatkozik be ő is. Nem hiányzott neki a lány társasága, de ha már itt van, inkább nem zavarja el. KI tudja? Talán még jól jöhet neki Avril társasága. Maximum a kis vöröske lesz a legújabb áldozata, úgyis régen készített már ki diákot. Szaktársa következő kérdésére csak biccent, hogy igen, üljön le nyugodtan, nem fogja bekapni, egyelőre. A kedves mosolyokat nem viszonozza, ne is várja el tőle Avril. Megvárja, míg leül a lány, márha leül, és csak aztán kezdi el faggatni*
- Milyen nyelven énekeltél az előbb? *Természetesen továbbra is bolgárul szól a lányhoz, ám legszivesebben átváltana olaszra, úgyis olyan régen beszélt már anyanyelvén. *

Vendég

- Ó, köszi. Franciául. Francesca... szép név. Gondolom olasz származású vagy, igaz? *Küld egy bátorító mosolyt a szaktárs felé, és megigazítja a dzsekijét, egy könnyed mozdulattal. Mikor ezzel végzett, táskájából előkap egy könyvet, ami a Középfokú Bűbájok címet viseli. Felcsapja a kilencvenedik oldalon, és olvasgat egy kicsit, majd felszegi fejét, és a lány felé fordul.* - Na és, mi a kedvenc tárgyad? Harmadikos vagy, ugye? Azt hiszem láttalak már pár órán. *Mosolyog ismét a lányra, igazából akkor sem omlik össze, ha a lány nem hajlandó beszédbe elegyedni vele, az évek során hozzá szokott, hogy a lányokkal nehezebben alakít ki kapcsolatokat, hacsak azok nem nagyon kedvesek, vagy vélavérűek, akárcsak Avril.* ~Nem hinném, hogy sok kedve van velem beszélni. Talán magára kéne hagynom...~

Vendég

-Akkor azért nem értettem a szövegét. *Magyarázza a lánynak. Azt inkább nem említi meg, hogy neki annyira nem tetszett az a dal. Nah nem a lány hangjával van neki problémája, hanem neki az a dal túl vpntatottnak tűnt. De mindegy is, ezt tényleg nem említi meg Avrilnek*
-Igen olasz vagyok, félig. Apám keleti.*Válasz a lánynak. Direkt nem azt mondja, hogy kínai vagy japán, vagy vietnámi. Az olyan...furcsán hangzik. Nem igazán szereti az ilyenfajta megkülönböztetést, szóval inkább csak annyit mond mindig, hogy keleti. A bátorító mosolyra nem reagál, inkább visszakérdez.*
-És te? Francia vagy, hogy ennyire tökéletesen tudsz franciául, vagy csak megtanultad ezt a dalt?*kíváncsiskodik. Arra, hogy a lány előkap egy könyvet, inkább nem mond semmit, csak a bal szemöldökét vonja picit fentebb. Nem igazán érti, hogy hogyan lehet úgy olvasni, miközben valakivel beszélget az ember.*
-Igen, harmadikos vagyok. És nincs kedvenc tantárgyam. Márha tárgy címszó alatt erre gondoltál*kissé gúnyosan elmosolyodik. De egyáltalán nem zavarják a lány eddig feltett kérdései, sőt az sem, hogy itt van a lány. Beszélgetni meg nagyon keveset szokott, tehát ezen meg nem kell meglepődni*
-Igen, tényleg...Órán már láthattalak. Bizonyára ezért vagy ennyire ismerős...Hát persze*Ugrik be neki.*

Vendég

*Olvasás közben nem pillant fel, csak bólogat, aztán válaszol a lány kérdésére, egy újabb kedves mosollyal. Haját egy hullámcsattal elválasztja, válaszadás közben, persze jó gyorsan.* - Igen, én teljesen francia vagyok. Kiskorom óta tanultam bolgárt, ezért beszélem ilyen jól, és végül idejöttem, hiszen a Beauxbatonsba nem vettek fel, mert anyám ott tanított. Ott van egy olyan szabály, hogy a volt tanárok lányait nem veszik fel, de nem is bánom. Nem kell nekem a kék egyenruha. *Kuncog fel halkan, és immáron összecsukott könyvvel, ugye teljesen figyel a lányra.* - Engem a legjobban az Asztrál-Mentálmágia érdekel, elég hasznos. Persze az Élőlényidézés is nagyon érdekel, de ott még nem tanulunk olyan magas szintű varázslatokat, remélem a következő szemeszterben kicsit megerősödik a tananyag - idáig minden túl könnyű volt. *Hát, ő egy igazi zseni, szinte minden vizsgája kitűnő lett, főképp az esszékérdések és a tesztek sikerültek neki jól. Neki nem jelent gondot a tanulás, csak néhány Belsirionos tárgyból, például Aurormágiából, még tavaly - de végül azzal is elboldogult. Csak halványan elmosolyodik, mikor Francesca rájön, honnét is ismeri a lányt.*

Vendég

*A hullámcsattos dologra oda se figyel, ez olyan dolog, ami az ő figyelmét nem igazán köti le. A kék ruhára felkapja a fejét, háromig elszámol magában, majd csak utána szólal meg*
-Aha, szóval a ruha a fontos...Tényleg van ilyen szabály? Nem is hallottam róla. Durva, hogy egyes iskolák mire nem képesek. Szerencsére ha jól tudom itt semmi ilyesmi nincs. Meg ez elég erős iskola, szóval ide nem hiszem, hogy mindenkit felvesznek, de sok olyat tanítanak, amit egy szimpla varázslóképzőben nem igazán*Avril tantárgyas válasza után halványan elmosolyodik.Hát igen, Avrilt eléggé nagy strébernek tartja, aki mindig a könyveket bújja, és ezt az előbb be is bizonyította. Fran annyira nem tanulós típus, csak ha nagyon muszáj. De néha azért jobb tisztában lenni a bűbájokkal, meg minden egyébbel, ki tudja milyen veszély leselkedik az ártatlan diákokra, akár itt az udvaron is. Meg aztán az is megeshet, hogy egymást támadják meg, és olyankor sem árt, ha van az embernek, vagy vélának vagy bármi más élőlénynek, ami itt tanul vagy tanít az iskolában egy kis sütnivalója, hiszen védekezni sem árt. *

Vendég

- Ó, nem ezt mondtam. Tudod, szimbólumként értelmeztem a kék egyenruhát. *Korrigálja Francesca feltételezését, és sóhajt egyet, majd bólogat, a lány további mondandójának igazat ad, és bólogat is.* - A Beauxbatons elég nehéz iskola, onnét könnyen kikerülhet valaki, aki alulmúlja a tanulmányi követelményeket. Csodálom, hogy ennyi bukott diák van még itt. *Csóválja meg a fejét, majd feláll a padról, és leporolja a nadrágját, hiszen kicsit piszkos volt a pad.* - Most mennem kell, még van egy-két fontos dolgom. Nagyon örvendtem, Francesca. Ha kérdésed, vagy problémád lenne, bármikor keress meg, a Szibériai Tigris háló jobb oldalán. Szia! *Integet a lánynak, majd sietős léptekkel elhagyja a helyszínt.*

Vendég

*Csak bólint a lány minden egyes szavára, hogy így most már érti. Mikor a lány elköszönt, ő is feláll a padról, majd elindul szép csendben és meglehetősen lassan a kúria felé*~ Még hogy fontos dolga. Ugyan már, mi dolga lehet egy ilyennek? Jah hát persze, biztos a tanulás. Szánalomra méltó, hogy egyesek mennyit bírnak tanulni, csak azért hogy a tanárok bírják őket. Kibórító~*Állapítja meg magában, majd belép a kúriába, ahol a harmadik emeletig meg sem áll. Megkeresi a szobáját a várószobák között, és ledől egy picit pihenni. Tanulásról szó sem lehet! *

Vendég

-Na látod akkor hajrázzuk *mondja egy félmosollyal ő is majd úgytűnik hogy nemsokára már az udvaron vannak, a srác csak komoran körbe néz majd a lány fele pillant*-Hát nem mondhatnám hogy régen nem jártam erre de azért elmondhatjuk hogy most megint itt vagyunk, felmegyek a szobámba lepakolok egysmás , aztán majd össze futunk a mai nap során. Addig is minden jót*köszön el a lánytól majd már megy is felfelé a kúriába*

» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar
» Udvar