Lelkek Kapuja

Tárgy: Lelkek Kapuja Hétf. Jan. 25, 2010 8:56 am

First topic message reminder :

Különös terem ez. Megnyugtató, de mégis rettegést is hozhat. Amint belépsz egy kisebb terem, ahol állsz. Nem nagy ez, csupán néhány négyzetméter, afféle, mint egy oltár szent nyughelye.

Körben a falak mellett kőpadokat találsz, melyekre leülhetsz elmélkedni életedről, utadról ebben a valóságban. Megnyugtató a hely, ha lelkedben nincs vihar, de ha gondjaid akadnak talán épp itt fognak felkorbácsolódni, de lehet, hogy megtalálod a választ a benned dúló kérdésekre.
A bejárattal épp szemközt kőkaput látsz, afféle oltár, melynek faragása rémisztő, de mégis mestermunka. Emberek alakjai törnek fel a föld felől, nyúlnak a kapu felé, lelkek, kik távozni készülnek, vagy épp maradni szeretnének. A kapu kerek, benne zöld, s néha lilás fények kavarognak. Óvatosan lépkedj közel, ki tudja, hogy nem jön-e át valami, vagy nem ránt-e át valami téged a másik oldalra. És, hogy mi a másik oldal? Az még titok, talán a túlvilág, talán egy másik világ, talán a holtak otthona, tán élők lakják. Annyi biztos, hogy keveseknek adatott meg, hogy átkeljenek itt, ami válaszokat ad sok kérdésre. A kavargó fények sokakat löktek már vissza a padlóra, akik megérinteni próbálták az örvényt.
Igyekezz hát csendben lenni, hallgasd a suttogást, mely bejárja a termet, ki tudja, tán meghallod rég elhunyt szeretteid hangját is, kik tanáccsal szolgálnak, vagy csak azt mondják jól vannak, ne aggódj értük. De az is lehet, hogy olyat hallasz, amit nem kellene, sikolyokat, haragos kiáltást, amitől megfagy ereidben a vér.

//A kapun csak mese keretén belül lehet átlépni, mesélő felügyeletével.//

írta Cirelin de Sovalon

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Dec. 23, 2010 1:08 pm

*Mikor megjelenik a leányzó, azonnal felé fordul, a pillantásait elvonja a koboldvérű leányzó mivolta. Tehát hátra arc, egyenesen Penny felé. Végighallgatja, az álla lassan csúszik lefelé, majd gyorsan megrázza a fejét. Bevillan a kép, Penny képe, akkori képe, amikor utoljára látta - rég volt-, a nevének a képe a falon, minden felirat, ami az ő nevét írta. A szemeibe könny gyűlne... Ha nem fogyott volna már ki a könnyekből. Ezt nem értheti a leányzó, nagyon nem értheti.*
- Penny... Te vagy? *Kérdezi félig elhaló hangon, majd tömeggé növekszik ki ez a páros, megjelenik Ariana, majd Aeryn, majd Chleo is. Ariana felé lassan bólint, nem öleli meg a lányt, még túl sok neki minden, talán tart is mások megérintésétől.* - Laura rendben van... Nálunk aludt tegnap, Nellondban. Jack is épségben van, ha lehet így mondani. Egyedül Biancáról nem tudok semmit... Remélem jól van. *Mondja és mikor Aeryn megöleli, beleszagol a levegőbe, jobban mondva a hajába, hogyha eddig nem volt szembetűnő a változás a lányon, akkor most megérzi. Csak ő nem változott?* - Minden rendben, Aeryn? *Kérdezi a lánytól, majd Chleo vetődik felé, lelkesen, és megöleli. Erőtlenül ölel vissza, majd lé egyet hátra.*
- Erre lennék én is kíváncsi. Mi történt? Hogy robbant fel az egész iskola? És mi van az erőforrással? Mi történt egyáltalán?... És te... te vagy Penny, ugye? *Fordul ismét a lányhoz, még mindig nem dolgozta fel, hogy csapdába szaladt a leányzó neve után rohanva.*

Vendég

*Most éppen eléggé ideges, hogy visszajött, talán jobb lett volna még Nellondban maradni... De meg kellett lépnie ezt a lépést. A Lelkek Kapuja felé veszi az irányt, ahol ritkán járt, de most szüksége van rá. Közben az Everytime we touch-ot énekli Cascadatól, a lassú verziót, tessék meghallgatni, mert nagyon jó. Haját hátrasimítja, kezét farmerja zsebébe mélyeszti. Kabát nincs rajta, nem érdekli a hideg. Ahogy eléri a kaput, komor arca egy pillanat alatt felderül, de még további fél perc kell hozzá, hogy a döbbenettől abbahagyja az éneklést.* - Rosettaaaa, Ariiii, Aeryyyyyn! *Igen, sorra végigölel mindenkit, pedig egyébként nem szokása. De most örül, nagyon örül, hogy megvannak, Rose-nak különösen. Penny is kap egy ölelést, persze tartózkodóbbat, őt ugye nem is ismeri.* - Chleo Penthesilea. *Mutatkozik be csillogó szemekkel, majd lehuppan a hideg kőpadlóra.* - Mi történt...? *Teszi fel a kérdést, ami teljesen kézenfekvő... És úgy gondolja, hogy a lányok talán jobban tudják, mint ő. Azt leszámítva persze, hogy Alex felrobbantotta a sulit.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Dec. 23, 2010 12:52 pm

*A szőke druidalány érkezik meg a lelkek kapujához, ahol előtte még sosem járt. Eddig azért, mert a holtak őrei főhadiszállás részét képezte, de most már úgy érzi, hogy a múlt eseményei miatt fel kell keresnie ezt a helyet. A szőkeség egyébként jelentősen változtatott a külsején, talán úgy gondolja, hogy így könnyebben túl lehet a sokkon ami érte őt. Aranyszőke hajában rózsaszín csíkok vegyülnek immár. A rózsaszín eddig is jellemezte, de a hamvas naívitást már igyekszik levetkőzni, és talán ettől magabiztosabb lesz. A körmeit is befestette, méghozzá csillámló pirosra. De a lány egész tartása sokkal sugárzóbb, hála a vámpírlétnek, ezt azért igyekszik nem tudomásul venni, hiszen alkata attól még törékeny maradt. Azt nem tudja, hogy a többiekkel mi történt, ő nem is a halált érzékelte, hanem hogy kisiklik belőle az éltető erő, ami utána egy másik íz formájában lepte őt el megint. A lelkek kapuja mint már várná őt, csalogatóan sejlik fel, ahogy a lány közeledik. Észreveszi a már ott tartózkodó Arianát és Rosettát, akit elsőre kissé sután ölel meg, belőlük is érzi, hogy valami megváltozott. És van itt még valaki. Egy élő. Aeryn inkább elfordul első pillanatban, mert alig pár nap telt el a szörnyűségek óta, és ennyi idő alatt nem lehet megtanulni uralkodni az érzékeken, az ösztönökön.* Aeryn Baker. *Bólint, és fújtat. Leül az egyik kőre, és a körmeit kezdi el nézegetni. Hát igen, meg kell majd barátkoznia az új életével. Fázósan összehúzza magán a lenge kis rucit, lassan nem ártana egy bőrkabát, mert a hőburok nem az ő stílusa.*

Vendég

*A csomagjait már lepakolta odafent, és felfedező körútra indult, hogy találjon valakit, aki az iskolában van... Nem tudja, kik jöttek vissza, ő sem tervezte, de végülis az apjának üzleti dolga akadt, ami miatt nem lesz otthon karácsonykor, így végülis visszajött. Elvégre a saját generációjával találkozik eleget, azon a karácsony nem változtat igazán, a szeretet ünnepén kívül is szereti őket. A lelkek kapujához keveredik... a lelkében dúló vihart akarná csendesíteni, de persze lehet, hogy a kapu csak felkorbácsolná. Viszont két diákra akad, és az egyik ismerős is...* - Rosetta! *Megkönnyebbülten szalad a lányhoz, de megölelni, magához szorítani nem meri, csak lerogy mellé.* - Jaj, annyira jó, hogy megvagy! Egyébként szia, Ariana vagyok. *Pillant a másik lány felé, majd Rose-hoz fordul.* - Találkoztál már valakivel? Jól vannak?

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Dec. 23, 2010 12:30 pm

*Halk dallam szűrődik be a folyosóról és ütemes dobbanások is hallatszanak a lépcsőn, ahogy egy méretes bőröndöt húz maga után egy annál jóval kevésbé méretes leányzó, aki konkrétan felettébb alacsony, az egy métert valamivel túllépte, hiszen fél-kobold csupán. Viszont szépsége így is sugárzó, már távolról is, hiszen a véla vért nem lehet egy könnyen letagadni. Hosszú barna haja kissé ziláltan verdesi a hátát, mivel a táska nehéz, és elfelejtette indulás előtt megkérni a papát, hogy tegyen már rá egy kis könnyítést. No meg a kinti romokon is nehézkes volt átvergődni. Kissé már liheg, így belöki az első ajtót, amit meglát, ez pedig a Lelkek kapuja termének ajtaja. Rosetta ha nézi az örvényt, akkor jó eséllyel épp háttal áll az érkező rokonnak, így nem ismeri még fel, viszont az látszik rajta, hogy koboldról van szó.* -Hát el sem hiszem, hogy az a jó mennydörgő lehelne tüzet a mindenségit! *Káromkodik egy cifrát, majd mostmár eldönti a bőröndöt és ráül.* -Legalább te fajtárs...vagy távoli rokonféle segíts, merre találok valami szobát. Nem létezik, hogy nem lehetett odafent eltakarítani, a fél előtér le van rombolva, alig tudtam átjutni a köveken, és a kutya se jött le elém. Mindjárt felrobbanok! *A szemében szinte látszik, hogy tűz játszik, nem csak képletesen, hiszen tűzmágusról van szó. Eléggé dúl-fúl.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Kedd Dec. 14, 2010 4:50 pm

*Az Ispotályból érkezik, tehát konkrétan szépen bement a Jeniliába, átlépett az üvegajtón, kijött a társalgóból, és átsétált ide. Chleo múltkor megkérdezte tőle, hogy melyik főhadikon jár,t mióta meg vannak nyitva mindenki szeme láttára. Hát, most jött el az ideje, hogy tényleg ellátogasson egy másik főhadiszállásra, méghozzá ide, a Lelkek kapujához, hiszen most ez nyomasztja őt a legjobban. Jobban mondva a tegnapi eset, Jana és Lagmar, hogy meghalt, de még se, de Lagmar még sincs vele, na és a szakvezetők, másik síkon?... A gondolatai szépen kavarognak, miközben kicsit félősen belép ide, a szeme azonnal a kapura mered, és csak bámulja, próbálva kiszűrni belőle a képeket, de úgy sem megy, úgy se lát semmit.*

// Ha lementem elhagyom, szóval itt marad, de a hsz nem él. //

Vendég

*Pedig ő nevetett, kacagott, mint egy ötéves kislány és ez azért valljuk be szokatlan a lánytól. Amikor Rose visszakérdez csak elmosolyodik, majd lehajol a lányhoz.* - Tán, nem kéne? *Teszi fel a kérdést pajkosan mosolyogva, majd csak elhajol a lánytól. Darwin csak mereven áll és figyeli, hogy gazdája mit mond. Susan nem is venné észre, hogy elárulta magát, és ezzel esetleg valóssá teszi azokat a bizonyos pletykákat. Arcizmai megfeszülnek, amikor Rose kihangsúlyozza azt a bizonyos szót. Egy pillanata erejéig valami furcsa félelem szerű dolog fut át a lányon. Kezei ökölbe szorulnak, majd megszólal.* - Jól hallottad. És ne mond nekem, hogy nem hallottad még azokat a mocskokat, amiket rólam mondanak. *Mondja a lány komoly hangon, szemei furcsa vad csillogást kapnak.* -Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálok. Két embert szeretek szívből, ennyi. Nem fogok senkinek sem magyarázkodni. *Mondja, miközben tekintetét a másikra fordítja. Azok úgy égnek akár a tűz, vadul villannak meg, ahogy a lányra néz. Végül csak az oltár felé pillant. Tekintete elidőzik ott, egészen addig, amég Rose nem válaszol neki.*

//Fagy, vagy nem tudom mi van...//

Vendég

*A nevetésre nem igazán reagál. Ő elvből nem nevet, nem engedheti meg magának az efféle érzelemkitöréseket. Még ha ez mind teljesen átlagos dolog is. Ő mégiscsak Rose.* - Hé, hogy mersz öregnek nevezni Watson? *Hördül fel tettetett dühvel, aztán halványan, de tőle megszokottan ridegen elmosolyodik. Mikor a lány hozzá sétál, ő kicsit közelebb húzódik. Tényleg csak egy kicsit, még csak az hiányzik, hogy azt higgyék ő is ilyen összebújós csaj... Na az borzasztó lenne.* - Semmi, semmi. De el akarsz menni? Fiúkkal? *Kérdez vissza, szépen kihangsúlyozva a többes számot. Nem mutatja az arcán, hogy meglepődött. És Susan abban is teljesen biztos lehet, hogy nem mondaná, hogy maradjon. Nem, ő inkább emészti magát.*

Vendég

*A cinikus mosolyra csak felvonja a szemöldökét, de nem mond rá semmit. Viszont, amikor Rose vállat von Susan felnevet. De úgy Istenigazából, na igen nem sokszor nevet a lány, de mondhatjuk, hogy jó kedve van, sőt...* - Ugyanezt mondtam, hogy te milyen makacs vagy! *Mondja a lány, miközben a kacagás elhal és arcán egy szép mosoly jelenik meg. Az Úrnős dologra csak leszegi a fejét, majd úgy hallgatja a lány szavait, amikor az nem fejezi be a mondatot ránéz. Közben szépen feláll, majd a lányhoz sétál.* - Elvégre? *Kérdezi a lány, miközben megcsóválja a fejét.* - Ugyan, szerintem az Úrnő is el lesz tiporva, dehogy az igazat mondjam...*Válaszolja, miközben egy kis szünetet, tart majd folytatja.* - Ridegen hagy, valahogy csak az érdekel, hogy túléljem. És elhúzzak a fiúkkal, valahova jó messze...*Mondja, miközben arcán egy bágyadt mosoly jelenik meg. Usernak meg csak most esik le, hogy a lány akaratlanul is, de elszólta magát. Mindenesetre...*

Vendég

*Ki tudja, vagy csak megérezte, és nem mondta el. Na de mindegy. A köszönetre mindössze cinikusan elmosolyodik, de nem mond rá semmit. Aztán a némiképp elferdített mondáson továbbra is csak mosolyog, majd megvonja a vállát.* - Nem is ezt mondtam, hogy vén. Csak hogy öreg. *Nehogymár ne neki legyen igaza. Az nem fordulhat elő.* - Oh én igazán nem bujkáltam, csupán csendesen imádkoztam. *Csöppnyi hazugság, na jó, inkább füllentés. Ő és az imádkozás két külön fogalom, de hát mindegy.* - Semmi különös, gondolkozom a tegnap történteken... Igazán érdekes, ámbár a nemrég megjelent cikk után már kevésbé meglepő fordulat. Kíváncsi lennék, az Úrnő mit lép. Bár biztos vagyok benne, hogy már megtette a szükséges óvintézkedéseket. Elvégre... *Inkább abbahagyja az ömlengést, valahogy sejti, hogy Susan másképp vélekedik erről.* Te hogy vagy? *Kérdez vissza az áradozás helyett.*

Vendég

*Nos, akkor úgy látszik Darwin orrával igen nagy bajok vannak, ha nem érezte meg a másik daimon, valamint Rose illatát... Mindenesetre a lány tovább ücsörög egy helyben, némán. Amikor valaki ráköszön, megrázza a fejét majd összevont szemöldökkel néz a hang irányába. Amikor a lány leveti magáról a köpenyt és boldogot kíván Susannek, az csak félrebillenti a fejét.* - Oh, köszönöm. *Mondja halkan, amikor Diego közelebb lépdel hozzájuk, Darwin is így tesz.* - Öreg tünde, nem vén tünde. *Jegyzi meg halkan, miközben felpattan az oltárra.* - Mostanában mindenki bujkál. *Mondja a lány, na igen nem is ő utazott haza...* - Hogy vagy? *Teszi fel mosolyogva a kérdést, látszik rajta, hogy valaminek örül. Csakhát, nem éppen Roseon akarja levezetni...*

Vendég

*Némán ücsörög már egy ideje a kapunál láthatatlanná tévő köpenyében, mely alá Diego is befér. Így mindketten láthatatlanok. Jó rég óta itt ülnek már, régebb óta, mint Susan. Mostanra viszont megunták az egy helyben való, mozdulatlan ücsörgést.* - Hello, Susan. *Szólal meg, egyelőre még a köpeny relytekében, de a lány nyilvánvalóan megállapítja a hangról, hogy ki a gazdája. Majd végül ledobja magáról a leplet. Fekete farmerben és pulóverben van, lábán magassarkú bőrcsizma.* - Boldog születésnapot, így utólag is. Most már kevésbé érzem magam öregnek a társaságodban. *Borzalmas poén, de hát Rose-tól mást nem is nagyon lehet várni. Egyébként arra célopz, hogy bizony ő már 36 éves, ha valakinek nem esett volna le. Diego pedig közelebb lépdel a pároshoz. Ellenben Rose marad eredeti helyén.*

Vendég

*Elmélyülten, kissé talán bágyadtan mosolyog bele a zöldes semmiségbe. Szépen, térdelve ül az oltár előtt, a fossza is ott fekszik valahol. Annyi, de annyi gondolat kering a fejében. Szemeit egy pillanat erejéig lehunyja, majd újra belebámul a zöldes kavargásba. Örül, bár az igazat megvallva nem is találkozott a barátaival. A fiúkat sem találja sehol... Lily ajándéka mondhatni meglepte a lányt, nem számított rá, hogy pont ő fogja felköszönteni. Mindenesetre most egymagában ücsörög, egy fekete harisnya és egy vörös ruha van rajta, ami fekete csipkével van futtatva. Az biztos, hogy már egy jó ideje itt van...*

Vendég

*Brenda még maga sem ismeri a helyet igazán csak hallott róla. Pont ő ne tudjon erre a kérdésre válaszolni? Hiszen ha ismerne minden helyett persze rögtön menne, de így nem nagyon. Csak elgondolkozik, hogy mit feleljen rá, és már tudja is.* - Hát, úgy tudom, hogy valami kis nyugodt hely. Az a baj én is most járok itt először. Szóval, még nekem is körül kellene néznem ahhoz, hogy tudjak neked válaszolni.*Feleli őszintén, majd az oltárt kezdi el szemlélni.* - Te új vagy itt? Még nem igazán láttalak az iskolában.*Kérdezi meg barátságosan és halkan Brenda, Deborahtól.* ~ Tényleg nyugtató ez a hely.. nem is vagyok olyan ideges..~*Sóhajt egy nagyot, bár a feszültséget nem tudja miért érzi.. pedig sosem szokott ideges lenni.*

// Fagyizunk, mert Susannak mennie kellett ^^ //

Vendég

*Kav szépen lefekszik a lány mellé, majd onna nézi, ahogy a lány kissé elbambul. Kirázza a hideg, amikor az emlékek túlságosan is valóságosan hasítanak belé... Ő csak a húgát félti...Mindenesetre, ha Deborah először nem is veszi észre a közeledőt, a farkas viszont éberen figyel. Tekintetét a másikra fordítja, figyeli, ahogy az közeledik felé, amikor köszönnek neki, csak biccent egyet. Meg, talán valamit dünnyög is az orra alatt. A lány kérdései csak úgy önzönlenek, legalábbis Deborah számára. A véla, ijedten húzza össze magát, de végül a lányra néz.* - Én? Deborah Wine... És még nem igazán néztem körül a Kúriában. *Mondja a lány, miközben tekintete újra visszasiklik a kapura.* - Miez a hely? *Teszi fel a kérdést, dehát maga is tudja a választ.*

Vendég

*Egy ideje már, hogy nem járt sehol a lány. Persze, nem azért mert nem volt kedve sehova menni csak éppen nem akart. Fekete haja csak úgy omlik a vállára, hajában egy fejpánt van. Öltözéke a lánynak, egy magassarkú csizma ami a sötétben tökéletesen látszik mert vakító fehér, és fekete nadrág van rajta és fehér póló. Természetesen nem változtat az öltözetén, mert szereti a fekete-fehér dolgokat mert igazán megnyugtatja. A lelkek kapuja felé halad, de miért, Maga sem tudja. Talán itt még soha nem járt és kíváncsi eme helyre. Belépve, a lány gondolatai kicsit elszállnak és körbe néz, majd az oltárt is meg lesi.*
- Szia!*Csendesen próbálna lépkedni ám a csizmájának a sarka még is kopogásokat, ad le.* - Amint látom, nem csak én vagyok az egyedüli aki ide téved.*Bizony ezt gondolja Brenda, és mielőtt bunkó lenne az ismeretlen lánynak a daimónjának is biccent, majd illedelmesen bemutatkozik.* - Brenda vagyok! És, te ki vagy?*Kérdezi, meg illedelemesen. Ha a kérdést egyáltalán illedelmesnek lehet mondani.*
- Te miért jöttél ide ha megkérdezhetem?*Udvariasan rákérdezz, és ha elfogadja Deborah a kérdést, akkor tovább jártatja Brenda a száját.*

Vendég

*Néma léptekkel sétál egy hosszú szőke hajú leányzó a Lelkek kaúja felé, egy ideje már el van tűnve. Bár, ha úgy vesszük sohasem szeretett középpontban lenni, a lényeg, hogy mellette egy farkas is sétál. A szőkeség hosszú haja, szokás szerint fel van tűzve. Kissé, talán olyan, mint aki a viktoriánus korból lépett ki. Gondolatok ezrei keringenek a fejében. Gondolkodik, de hogy min? Az inkább maradjon csak az ő titka. Végül lepislant a farkasra, majd halkan felsóhajt. Valőszínű, hogy gondolatban kommunikálnak. Nos, útjuk, mint már említve lett a Lelkek kapújához vezet. Amikoris beér, szépen körbenéz, majd vállat von és elindul az oltár irányába. Tekintete viszont a lilás-zöüldes kavargáson van. Hallja a suttogásokat az esetleges sikolyokat, de nem törődik vele. Szépen megigazítja a szoknyáját, majd leül az oltár elé és úgy mered bele a zöldes semmiségbe.*

Vendég

- Ja, és még szerény is vagy... *Csóválja a fejét, de azért arcán ott a sejtelmes mosoly. Lepillant a csuklóján lévő órára, mely általában mindig nála van, és tényleg. Már tíz óra, és neki nem szabadna itt lennie. Viszont a fiútól még nincs kedve elválni, így csak oda adja neki a poharat és rábólint a távozásra. Megvárja míg a másik összekapja magát, aztán csak elindulnak és végül a főhadin kötnek ki. Milyen meglepő... Követi Russelt a Lelkek kapujához, és azon belül is egészen az oltárig. Csak néz egyet, mikor a másik felpattan rá, de végül csak megvonja vállát és ő is felül. Pontosabban Russel ölében helyezkedik el, miután az oda húzza a lányt.* - Én? *Néz rá értetlenül és most őszintén meglepődik.* - Mondd, kinézed belőlem, hogy kárt teszek benne, csak azért mert megfenyegetett, amiért voltam olyan gonosz, és elvettem előle élete nagy szerelmét?? *Kérdi és a mondat végére hangja akaratán kívül felerősödik, érzi, hogy lassan elönti a düh. Hogy lehet valaki ennyire... Áhh, inkább nem is mondd arra a csajra semmit.* - Pff. Máskor talán megpróbálhatná használni azt a szőke fejét... *Morog és csak elnéz a kapu felé.*

// Fagy//

Vendég

*Amikor a lány arca megkomolyodik, összeráncolt szemöldökkel pislant a lányra, végül csal legyint. Végtére is nem érdekli őt Rosalin csak, na... A poharat kiveszi Karen kezéből ő maga pedig feláll. Annak szavaira csak mosolyogva csóválja meg a fejét.* -Talán, mert olyan jól nézek ki? *Na, de Russel nem áll neked jól a nagyképű stílus. Szépen begombolja az inget, majd magára kap egy nadrágot. Aztán egy cipő, majd úgy fordul Karen felé.* -Tíz óra múlt...Nem szabadna már itt lenned, mit szólnál, ha mondjuk lelépnénk? *Kérdezi a fiú, miközben odasétál, majd felhúzza a lányt. Pippa kóvályogva ugrik le az ágyról, majd követi a párost, akik a Lelkek Kapujához mendegélnek. A fiú csak odasétál az oltárhoz, majd felpattan rá, miközben az ölébe húzza Karent is.* -Remélem nem csináltál semmi rosszat Rosalinnel kapcsolatban. *Mondja a lánynak, miközben a kék szemek a lányra vetődnek.*

Vendég

*Amikor Filipp kimondja azt a három szót a lány csak nyel egyet, de nem szólal meg. Csendben, közbeszíktás nélkül hallgatja annak a szavait, érzi, ahogy az arcát elönti a vörösség. Nem tudja mit mondjon, vagy hogy hogyan reagáljon. Minden egyes szó, visszhangként zúg a fejében, valahogy neki ez most magas. Végül csak vesz egy mély levegőt, majd csak utánna szólal meg.* - Tudod, amikor...a Jeniliában voltunk én tisztában voltam azzal, hogy mit csinálok...és először azt hittem, hogy csak játéknak gondoljátok...* Mondja, miközben kerüli a fiú pillantását, de tekintetét végül a másikéba fúrja.* - Nem..tényleg nem tudok sok mindent rólad...* Suttogja, majd csak összevont szemöldökkel mered a fiúra. Kissé, vágyakozva pillog rá, miközben az ajkába harap.* - Rejtély vagy a számomra..Doriennel együtt..* Susogja, halkan, miközben egy lágy csókot lehel a szájára. Filipp utolsó mondatánál selymes ujját végig húzza a fiú száján.* - Sss...* Mondja, miközben ujját leereszti, amjd egy újjab csókot nyom a másik szájára, kissé talán hevesebb, mint az előző..*

//Fagylalt//

Vendég

*Amikor a lány közli, hogy Filippnek fogalma sincs, mit suttognak a lányról, csak komolyan bólint.*
- De igen... tudom. De nem foglalkozok vele, mert nem vagy szajha. Nem vagy az, mert a szívedben szerelem van irántunk, és így mi is így viszonyulunk hozzád. Szajha az aki többször eltaszítja a barátját, mert a fiú aggódik érte. Szajha az, aki szerelmi bájitalt itat egy fiúval, hogy az szerelemre lobbanjon, csak hogy pár éjszakát vele tölthessen. Szajha az, aki megcsalja a párját csak úgy. Te egyikbe sem tartozol bele. Te szeretsz... szívből szeretsz két embert, akik viszont szeretnek. Nincs ebben semmi rossz, és ezért te sosem leszel szajha. Hagy beszéljenek azok, akik akarnak. Had koptassák a hangszálaikat. Ám az igazságtól mindig meg lesznek fosztva.
* Mondja a fiú nyugodt hangon. Majd amikor a lány azt mondja, hogy úgy beszél, mintha befolyásos lenne, akkor elmosolyodik rejtélyesen. * - Susan...te nem tudsz rólam mindent. Sok dolog van, amit még meg kell tudnod... de csak szépen lassan. * Mondja mosolyogva, majd aztán ismét megszólal.* - Susan... Doriannal az utcán nőttünk fel. Nemesek vagyunk... gazdagok... mégis az utcán nevelkedtünk, és a család ezt nem tiltotta meg. Szerinted mi mindenbe keveredtünk mi ketten a Szőkével? * Kérdi halkan mosolyogva a lányra. - Az meg hogy mi lesz ha nem szeretlek többé? Akkor magányosan fogok felfordulni. * Mondja komolyan. Olyan komolyan, hogy a lánynak eszébe sem juthat kételkedni a szavában.*

Vendég

- Nem Filipp, te nem tudod miket susognak rólam a folyosókon..Egy ideig nem zavart, mert...mert nem tudom...* Beszél össze vissza a lány, de csak nem akarja abbahagyni a sírást, bár jobb kifejezés lenne, hogy nem tudja.* - És, ha már nem fogtok szeretni? Én azt...* Mondja a lány, de nem fejezi be a mondatot, darwin meg csak a szemeit forgatja, mindenesetre az meg tovább fekszik összegömbölyödve. A lány mindenesetre félig ülő formába tornássza magát, aztán onnan pislog a fiúra. Könnyes arcán egy apró mosoly szalad átt.* - Ilyenkor úgy beszélsz, mintha ennyire befolyásos lennél... *Suttogja, halkan, miközben fél kézzel átkarolja a másikat. Aztán csak megrázza a fejét, majd saját maga is elgondoldik, azon, hogy mit is mondjon.* - Nem tudom valami szenvedély szerűség, olyan, mint nektek a freerun... *Hárítja csendesen az előbbi kérdést...*

Vendég

*Amikor a lány elkezdi a "jobbat érdemelte" szöveget, Filipp felsóhajt.*
- Susan... Ezt felejtsd el. Megérdemled, mert mi így gondoljuk. Nem akarunk mást... nekem is te kellesz. És ha te önző vagy azért, mert nem akarsz minket itthagyni, akkor mi is azok vagyunk. Nagyon azok. Mert mi képesek lennénk bárkit eltenni láb alól aki téged bánt.
* Mondja halál komolyan, majd lassan letörli a könnyeket a lány szeméből. * - Kedvesem. Ne aggódj annyit. Bízz bennünk, bízd ránk magad, és ne higgy olyat, amit mi nem erősítünk meg. * Mondja mosolyogva a lánynak, majd a szőke hajzuhataggal kezd játszadozni.*

Vendég

*Amikor a fiú lemászik róla, némán kifújja a levegőt, majd nézi, ahogy az átmászik a másik oldalára. Annak szavaira egy halovány mosoly jelenik meg az arcán, majd halkan szinte suttogva leheli a szavakat.* - Elhiszem... *Amikor az arcát simogatják csak kirázza a hideg, nyaka lúdbörössé válik, amikor azon is végigsimítanak. De a lány csak bágyadtan mosolyog Filippre, valahogy nem tudja abbahagyni, látszik rajta, hogy élrzi magát. A sötéthajú fiú szavaira csak lehunyja a szemeit, de amikor felnyitja a könnyek is elerednek. Jól esnek neki ezek a szavak. Nem tudja szavakba önteni, amit érez, könnyes, csillógó szemekkel néz rá a fölötte lévő fiúra.* - Filipp... *Ejti ki a fiú nevét, miközben egy pillanatra megáll, majd folytatja.* - Én ezt meg sem érdemlem... Jobbat érdemelnétek nálam, sokkal, de sokkal jobbat... Ráadásul még önző is vagyok, mert nem akarom, hogy elhagyjatok, de...*Mondja, de nem tudja folytatni. Nem tudja mit akar mondani, bűntudata van...*

Vendég

*A lány csókjára a nyakánál kicsit kirázza a hideg. Aztán ha a lány engedi, akkor lemászik róla. Nem akar erotikus jelenetet rendezni itt a lelkek kapujánál. Így aztán felül, és áthelyezkedik úgy, hogy a lány fejét az ölébe vehesse, majd így kezdi el a homlokát simogatni. *
- Bizony én mondom. És nekem elhiheted. Vagy ha nekem nem, akkor Doriannak hidd el. *Mosolyog a lányra. Ujjai lassan kalandoznak annak szemkörnyékén, a kis bőrgyűrődéseket simogatja szét, ami a szem sarkában megül minden embernek. * - Nem tudom. De ha megmondod, hogy hogy tudom megadni, akkor megteszem. Legyen az bármi. Ha csillagokat kéred az égről, akkor persze Doriannal karöltve, de lehozzuk. *Súgja mosolyogva, majd ujjai lassan letévednek Susan nyakára, és lejjebb.* - De... miért jársz te a boncterembe? Nem értem még mindig. Mi élvezet van a hullák nyiszálásában? * Kérdi komolyan. Nem mintha zavarná a lány "hobbija", csak kíváncsi természet.*