Lelkek Kapuja

Tárgy: Lelkek Kapuja Hétf. Jan. 25, 2010 8:56 am

First topic message reminder :

Különös terem ez. Megnyugtató, de mégis rettegést is hozhat. Amint belépsz egy kisebb terem, ahol állsz. Nem nagy ez, csupán néhány négyzetméter, afféle, mint egy oltár szent nyughelye.

Körben a falak mellett kőpadokat találsz, melyekre leülhetsz elmélkedni életedről, utadról ebben a valóságban. Megnyugtató a hely, ha lelkedben nincs vihar, de ha gondjaid akadnak talán épp itt fognak felkorbácsolódni, de lehet, hogy megtalálod a választ a benned dúló kérdésekre.
A bejárattal épp szemközt kőkaput látsz, afféle oltár, melynek faragása rémisztő, de mégis mestermunka. Emberek alakjai törnek fel a föld felől, nyúlnak a kapu felé, lelkek, kik távozni készülnek, vagy épp maradni szeretnének. A kapu kerek, benne zöld, s néha lilás fények kavarognak. Óvatosan lépkedj közel, ki tudja, hogy nem jön-e át valami, vagy nem ránt-e át valami téged a másik oldalra. És, hogy mi a másik oldal? Az még titok, talán a túlvilág, talán egy másik világ, talán a holtak otthona, tán élők lakják. Annyi biztos, hogy keveseknek adatott meg, hogy átkeljenek itt, ami válaszokat ad sok kérdésre. A kavargó fények sokakat löktek már vissza a padlóra, akik megérinteni próbálták az örvényt.
Igyekezz hát csendben lenni, hallgasd a suttogást, mely bejárja a termet, ki tudja, tán meghallod rég elhunyt szeretteid hangját is, kik tanáccsal szolgálnak, vagy csak azt mondják jól vannak, ne aggódj értük. De az is lehet, hogy olyat hallasz, amit nem kellene, sikolyokat, haragos kiáltást, amitől megfagy ereidben a vér.

//A kapun csak mese keretén belül lehet átlépni, mesélő felügyeletével.//

írta Cirelin de Sovalon

Vendég

- De tényleg..Jól áll neked a hosszú haj..* Válaszolja mosolyogva, majd, amikor észreveszi, hogy kissé ki van a fél dekoltázsa csak zavartan húzza feljebb a fűzőt, márha feljebb tudja egyáltalán húzni.* - Te kis hamis.* Feleli mosolyogva, majd úgy elfekszik, némán figyeli Filippet. Amikor kiprovokálják a rendes csókot, légzése felgyorsul, de persze viszonozza a csókot. Csak megfogja Filipp kezét, amikor az végig simít a derekán, érzi, ahogy a vér végig áramlik a testében, majd csak nyel egyet.* - Nem tudod? * Kérdezi, mosolyogva, majd a következő kijelentsére csak lesüti a szemeit.* -Én? *Kérdez megint csak vissza, miközben nagy nehezen újra a fiúra néz.* - Ha..Te mondod... *Suttogja, halkan, miközben egy nedves ívet ír le a fiú nyakánál.*

Vendég

*Figyeli a lányt, és ahogy az feljebb emelkedik, és belátást enged még ha csak véletlenül is, a fiú mosolyogva figyeli a lány domborulatait.*
- Ejjha... te is jól nézel ki... nagyon jól. *Jegyzi meg mosolyogva, majd amikor az hanyatt dől, és magával húzza a fiút, ő is megy, de azért óvatosan, cseppet sem nehezedve a lányra foglal helyet. Kontár lenne, ha nem tudna tökéletes súlyeloszlással a lány fölé emelkedni.*
- Tudom ám, hogy nem adtad ingyen. * Mondja halkan, majd amikor a lány lágy csókot nyom az ajkára, nem engedi elszakítani azt. Sokkal inkább normál csókot provokál ki, miközben jobb kezének ujjait végigfuttatja a lány derekán.* - Nem tudom mi az ára... de boldogan megfizetem. Tényleg. * Súgja mosolyogva, majd így kissé felülről figyeli a lány szép szemeit.* - Gyönyörű vagy. *

Vendég

*Némán nézi a fiút, miközben végig simít annak az arcán, csak mosolyog, mint aki nem tudja abbahagyni.* - Miért ne? *Kérdez vissza, miközben feltérdel, majd úgy karolja át a másik nyakát. Szép kis belátást nyerhet így a fiú...Mindenesetre ez most nem volt szándékos a lánytól.* - Akkor jó. *Feleli halkan, miközben tekinte végig a fiún van. Kezével annak a haját kezdi el simogatni.* - Jól nézel így ki. *Suttogja halkan, miközben ajka egy pajkos mosolyra csúszik, de amikor meghallja Filipp utolsó szavait érzi, hogy pirulni kezd.* - Filipp...Filipp...* Sóhajtja a nevét, miközben leül, jobban mondva már nem térdel. A lényeg, hogy a hátára dől, miközben húzza magával a fiút is. Jó igen általában fordítva szokot lenni, de azért elbírja meg na...Meg lehet azt oldani. A lány arcán még mindig ott van a pajkos mosoly.* - Nem adtam ám ingyen a sütit..*Mondja halkan, majd egy gyengéd, finom csókot lehet annak a szájára.*

Vendég

*A lány hátrafordul, majd szabadkozni kezd. A fiú csak megrázza a fejét, hogy ne foglalkozzon azzal, hogy mennyibe került. Miért kéne? Hiszen Filippnek ez nem gond. Amikor a lány maga mellé húzza, természetesen engedi. Miért ellenkezne? Majd ül, és a lány homlokon csókolja. Félre biccenti ő is a fejét, majd mosolyog.*
- Olvasni? Itt? Ahogy gondolod. Én mondjuk inkább a szobámban olvasok. *Mosolyog a lány mellett, majd kisöpör egy tincset a saját szeme elől. Mostanra már elég hosszú a haja, hiszen jó ideje nem is vágatta. De nem áll neki rosszul, az biztos. Jól érzi magát a lány mellett, legalábbis Susannak ez jöhet le. És nem csak hogy így tűnik, d így is van.* - Köszönöm szépen. Elég jól vagyok. A sütemény nagyon finom volt, köszönjük szépen, Dorian nevében is. *Mondja mosolyogva a lánynak, közben pedig a lábát lógatva az oltár oldalán dobol.* - Csakis a legszebbet a legszebbnek.*

Vendég

*Némán olvasgatja a könyvet teljesen el van benne merülve, a daimon meg csak fekszik a lány mögött, mint, aki őrizné a lányt. Észreveszi Filippet, de csendben marad. A lány csak reflex szerűen fordul hátra, amikor a nyakláncot a nyakába csúsztatják csak nyel egyet, majd valami halk kis nyökkögés szerű hangot ad ki.* - Filipp, de...én, hát ez? Köszönöm, de, ha ez is egy vagyonba került...* Motyogja a lány halkan, miközben félrebillneti a fejét. Egy szőke kis incs az arcába csúszik, de nem is fiigyel rá. A kérdésre felemeli a könyvet, de persze válaszol is.* -Olvasni jöttem, inenn nincs olyan messze a Boncterem meg amúgyis kevesen jönnek ide...* Mondja, miközben egy mosoly jelenik meg az arcán. Az a tipikus bágyadt mosoly, szemei csillognak ahogy a fiúra néz.* - De már nem is vagyok egyedül. *Feleli halkan, miközben, ha Filipp engedi akkor maga mellé húzza a fiú. Jobban mondva fel az oltárra. Kezével aztán megfogja a láncot majd forgatni kezd.* - Ez nagyon szép. *Mondja, miközben a fiú felé hajol és egy lágy csókot nyom a homlokára.* - És, hogy vagy? *Toldja még hozzá halkan a kérdést...*

Vendég

*Egy fiú és selyemmajma is a lelkek kapúja felé sétál. Hogy miért? Egyszerű a válasz. Mert a délután magát látta egy pillanatra este a kapúnál egy nyaklánccal. Így aztán egy arany nyakláncot magához vesz, és leballag ide, hogy a látomásának eleget tegyen. Ám amint megáll az ajtóban azonnal meglátja a bejáratnak háttal ülő Susant. Ekkor áll benne össze a kép, hogy miért is kellett idejönnie. Lassan, némán lép be, és ha a Fossza észrevenné, akkor egy ujját felemelve jelzi, hogy legyen szíves csöndben maradni. Ha ez sikerül, akkor Susan háta mögé oson, majd a nyakláncot lassan a nyakába akasztja, és hátul bekapcsolja. *
- Szia Kedves. Miért ücsörögsz itt egymagadban? * Kérdi halkan, szerető hangon a lánytól. Az ő öltözéke egy kényelmes farmer, egy deszkáscipő, egy pulóver, és egy farmerkabát. Ám mégis elég melegen van öltözve, hiába nem úgy tűnik.*

Vendég

*Csendes léptekkel közelít a Naxeldires főhadiszállás felé, azon belül is a Lelkek kapujához veszi az irányt. Egy fekete hegyes orrú csizma, egy fodros kis miniszoknya az alatt egy fekete harisnya felül pedig fekete fűző, valamint a fekete bőrkabát. Na, igen kissé egyszínű ruhákba öltözött a lány, dehát megesik az ilyen, csak a körmei pirossak, ami meg kell hagyni nagyon is szépen mutat a hófehér bőrén. Nos, amikor beér a Lelkek kapujához egy ideig habzik, majd végül a kezében lévő könyvel,- amit egyébként a boncteremből hozott,- megindul az oltár felé. Darwin természetesen végig a lány mellett halad. Szőkeségünk felül az oltárra háttal a bejáratnak, majd belebámul a zöldszínű kavalkádba, tekinte csak egy pillanatig időzik el ott, majd felcsapja a könyvet és olvasni kezd. Darwin persze már morogni sem morog, hisz rájött, hogy teljesen felesleges.*

Vendég

*Amikor a lány az arcát cirógatja, láthatóan lúdbőrös lesz. Hogy élvezi e e a dolgot? Persze. De ennél tovább nem menne. Mostmár nem. Azonban ő is cirógatja a lány combját. Az hogy miért adta volna oda az életét? Nos... inkább csak megrázza a fejét, és nyel egyet.*
- Semmi... Inkább...hagyjuk. * Mondja halkan, majd arra, hogy Susan még egy körre benevezne, akkor csak felvonja a szemöldökét.* - Ne akard, hogy megtépjelek. *Vigyorog, majd felsóhajt.* - Mi lenne... mi lenne... Semmi. * Morogja mosolyogva, miközben továbbra is Susant fikszírozza. Határozottan élvezi a helyzetet, ami félreérthető, ám mégsem az. Elvégre szobatársak, és barátnők. Miért ne lehetnének ennyire elengedve egymás iránt? Tovább úgy sem nagyon mennek. * - Oké... oké... elkerülhetetlen, hogy az ember néha ilyen állapotban legyen... de megesik az ilyen... Ellenben nem szeretném, ha rendszeresítenéd ezt a dolgot. * Morogja. Darwin oda sétál Lagmarhoz, aki csak heverészik nyugodtan, majd képen nyalja. A hiéna felkacag, azon a tipikus hangon, majd viszonozza a dolgot, és a lefekvő fosszára teszi a fejét.*

//Fagy//

Vendég

*Nem is rántja ki a lábát, de user nem itt fog most kötekedni. Csak végignéz az latta fekvő lányon, arcán egy ártatlan mosoly látszik. Zöld szemei, pedig pajkosan csillognak, nem sokszor látni így a lányt az biztos. Amikor Jana megfogja a lány combját egy pillanatra végig fut rajta a hideg, majd megszólal.* - Mivan Cicus? *Teszi fel a kérdést, miközben arcán egy vigyor jelenik meg. Mindenesetre nem ellenkezik a lánnyal, így hát továbbra is ott ül rajta.* - Hát nem ígérhetek biztosat. *Feleli, miközben csiklandozva megcirógatja barátosnéja arcát. A következő kijelentésre felvonja a szemöldökét, majd megszólal.* - Hát akkor lehet még egy kört befizetek csakhogy ne tudj tőlem aludni...*Mondja, majd Jana következő mondatára félredönti a fejét, majd csak végigsimít oldalról a lány derekán.*- Hogy? *Ismétli, miközben tovább mosolyog. darwin közben Lagmarhoz sétál, amjd egy képennyalás után elfekszik a földön.*

Vendég

*Kirántják a lábát, amire csattanva ér a kőoltárra. A tüdejéből kiszalad a levegő egy pillanatra, de nem veszi zokon. Amikor Susan rá helyezkedik a lány szemei megcsillannak. A keble kellemesen emelkedik. Egy pasinak biztos nagyon tetszene a helyzet. Nagyon nagyon. Két kifejezetten jó nő egymáson? Álomhelyzet... mondanák sokan. Nos... Ami igaz igaz. Janát sem zavarja a dolog. Amikor Susan azonban le akar kecmeregni róla, a lány megfogja a combját, és nem engedi felkelni. Susannak továbbra is ott kell maradnia. Amikor a lányon végignéz, elmosolyodik. * - Látom tanulsz. Ez jó. remélem hogy nem fogsz máskor ilyen állapotba kerülni, mert akkor esküszöm megnyúzlak. * Sóhajtja mosolyogva. Az, hogy Law rakta rendbe a lányt, arra biccent egyet. * - Remek. Örülök neki, hogy rendbejöttél. Néha már nehéz volt aludni a köhögésedtől. *Heccelődik Susannal, majd aztán végig néz a lányon, így alulról fekve.* - Tudod... Egy időben az életem oda adtam volna, hogy... * Ám nem fejezi be. Elharapja a mondatot. A szemei csillognak, ajkán játékos mosoly, és nem engedi felállni Susant.*

Vendég

*A fossza hátrafordul, mert hát azért mégiscsak hallja, no meg érzi, hogy közeledik valaki. A lány megcsak elmosolyodik, de még nem néz hátra, amikor felugranak mellé, akkor viszont leteríti a lányt.*- Sziaaaa! *Mondja, miközben még mindig a lány felett magaslik, arcán egy szép mosoly jelenik meg.* - Találkoztam Lawrence-szel és, kissé helyre kupált.* Mondja mosolyogva, majd csak leül. Igen ráül Janára, hogy mennyire van lengén öltözve? Hát....* - Na és veled? *Kérdezi, miközben eltűr egy tincset a lány arcából, majd csak lemászik róla, aztán szépen felhúzza a lányt ülő helyzetbe. Oh, és persze őt is kellemes emlékek járják át...*

Vendég

*Táncos léptekkel siet végig a temetőn, majd a Lelkek kapuja felé veszi az irányt. Karjai kitárva, és meg-meg pördül néha. Hogy jókedve van e? Nem. Nincs. De ez kit érdekel? A hangulata olyan mint a tavaszi szellő. Időleges. Ám most olyan hangulatban van, hogy táncolhatnékja van. Belép a Lelkek kapújához, majd amikor meglátja Susant, akkor is megpördül a bakancsban. Ám ez is néma, a rúnák miatt, ami a bakancsát ékesíti. Oldalán a katana. Ahogy pörög folyamatosan, és táncol a lány felé, a kabát szétnyílva, mint két fekete szárny lebeg körülötte.*
- Hát sziaaaaaaaaaaaaa! * Köszön a köhögős lányra, majd felugrik mellé az oltárra. Óh az az oltár... milyen szép emlékeket idéz fel benne. Még abból a korszakból amikor... Ám gyorsan elhessegeti az emlékeket. Most Susanra figyel.* - Jobban vagy már Cicuskám? Mert legutoljára elég rosszul néztél ki. * MOndja mosolyogva, miközben végig méri a lány ruházatát. Ha az megint lengén van öltözve, akkor nyakon lesz vágva.*

Vendég

*Hangtalan léptekkel közeledik a Lelkek kapujához, egy hosszú fekete bőrkabát, ami nincs összegombolva-, fekete latex nadrág és vörös fűzű van a lányon. Nem úgy látszik nem igen tanult a múltkori esteből, de még a tegnapiból sem. A barna fossza csak megáll az oltár előtt, majd a lányra néz, aki csak biccent neki, majd felül rá. Mármint az oltárra nem a daimonra. Zöld szemei szépen csillognak, mint mindig...Vontatottan fújja ki a levegőt, majd csak belemered a zöld kavargásba. Testét egy kicsit megrázza a felszakadó köhögés, de már jól van csak néha-néha tőr rá. A daimon egyébként háulról nézi a lányt, mintha csak vigyázna rá.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Szept. 23, 2010 8:18 pm

-Nem állsz tőle messze. *súgja, sziszegi. Mikor a lány hozzábújik, nem löki el magától, hagyja, de nem is viszonozza, nem karolja át. Hidegen, érzelemmentesen hagyja, hogy Ariana hozzábújjon, mondhatni tűri. A suttogott szavakra, a simításra nem reagál. Hogy szeretne-e? Az sem látszik rajta. Talán valahol mélyen igen, de mégis tudja, hogy esélytelen. Ez egy szerep, amit jól, okosan kell eljátszania.* -A mély sziklaszakadékba csalogatott a lidércfény.. *súgja egész halkan, németül. Irrlicht.. Erőteljesen, hidegen sziszegi ezt az egy szót, még jobban kihangsúlyozva, mint az összes többi szót, bár eléggé esélytelen, hogy Ariana megérti, de talán nem is foglalkozik vele.* -Az idők változnak, ahogy a hatalom, és a vezető. Nem mindig az a jó, akiről hisszük, hogy jó, és a rossz néha csak álca. De egy bizonyos. Mellettem nem vár rád üdvösség. *figyeli, ahogy a lány feláll, a kezét sem szorítja vissza, csak figyeli, ahogy feláll, elköszön, és távozik.* -Árnyas estét. *szól a lány után, köszön el tőle, tekintetét, figyelmét visszafordítva a kapuhoz. Amint Ariana elment, a fiú megvillantja a szemeit a Lelkek Kapuján.* -Tudom. Pontosan tudom, hogy ott vagy. *leheli bele a szavakat a hangos halálsikolyok közé.*

Vendég

- Vagy csak szeretnék az lenni. *Sóhajt fel Jack szavaira. Végre megmozdul, és ha a fiú nem löki el, akkor hozzábújik, amennyire annak jelenlegi testhelyzetében tud.* - Valóban. Eddig még nem. Akinek véletlen engedné látszólag, az a végén maga adja fel, mikor már nincs miért élnie... És valóban. Azért születtem, hogy meghaljak. És hogy előtte éljek, szeressek, legyek boldog. Hogy előtte találkozzak veletek. Hogy szenvedjek, harcoljak, és minden más. Halálra születtünk, de előtte még milliónyi dologra. *Suttogja halkan, majd végigsimít Jack hátán.* - Szeretnék veled lenni. Szeretnék, de őszinte leszek. Nem tudom, mennyire tudok. Hogy te mennyire engeded... vagy nekem mennyire sikerül. Sok mindenen múlik. De szeretnék. *Megszorítja még a fiú kezét, majd feltápászkodik a földről.* - Csendes éjt, Kuro. *Köszön el halkan, majd int Pereusnak, és eltűnnek valamerre az éjszakában. Járőrözni, vagy már aludni, ki tudja.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Szept. 23, 2010 7:58 pm

*Felemeli mindkét kezét a földről, és széttárja a karjait.* -Emberfüggő. Ez már nem puszta statisztika és kimutatások tömkelege. Túlmutat a mugli okoskodáson. *mondja, finoman vállat vonva, majd visszateszi a kezeit maga mögé, tovább támaszkodva rajta, visszahelyezve rá a testsúlyát. Kényelmesen, könnyedén támaszkodva kezein hallgatja a szavakat. Nem ért vele egyet, és ez látszik is rajta valamennyire, főleg abban az apróbb sóhajban, és fejmozdulatban, amivel kisöpri a szeméből azt az egy, másfél kósza tincset.* -Az örök optimista. *nem hallatszódik megvetés a hangjában, sokkal inkább a száraz tény, ami a szavak mögött rejtezik. A lelki romlásra csak mereven figyeli tovább a lányt, szinte rezzenéstelen arccal.* -Nem feltétlenül. De, ha innen nézed, az élet maga öl. Eddig még senkinek sem engedte, hogy túlélje. A lassú halál tehát maga az élet. A szüleid halálra ítéltek. Az elődeid halálra ítéltek. A Sors halálra ítélt, azért születtél, hogy meghalj. Még mindig ugyanúgy gondolod? *szemeiben sejtelmes, furcsa, őrült fény csillan meg. Hát igen, végletes, az bizonyos. De, ha úgy vesszük, igaza van. A szerencsés résznél elfordítja a fejét, féloldalasan ül, áthelyezi a testsúlyát, és csak figyeli a kapu kavargó foltjait, és hallgatja a lelke sikolyát.* -Ha tudnád mennyire.. *súgja bele a sikolyokba, miközben finoman lehunyja a szemeit. Hideg, száraz, kiolvashatatlan, érzelemmentes szavak.*

Vendég

- Csak vajon ez történik gyakrabban, vagy az, hogy az ellenségekből barát lesz? *Teszi fel a kérdést merengve, majd vág egy fintort, és bólint.* - Igazad van. Dehogy hagynak. Túl sok a befolyásoló tényező... Ezekkel eléggé nehéz hamuból virágot növeszteni. És nem kell annak a bogáncsnak illatozni. Elég ha szúr. Mi meg szépen beállunk a jó oldalára, és irányítjuk, hova szúrjon. *Aztán finoman megrázza a fejét.* - Ami romlásba dönt, az meg is öl. Talán "csak" lelkileg eleinte... de megöl. Aztán a végén alighanem testileg is. Hogy mennyi idő múlva, az már egy másik kérdés. *A szavakra egy kis ideig a kapuba néz, majd valami mély szomorúsággal mosolyog rá Jackre, minden öröm nélkül.* - Szerencsés is vagy. *Hangjából érződik, hogy ő ugyanezt nem mondhatja el magáról.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Szept. 23, 2010 7:38 pm

-Hidd el. Én igen. *súgja kissé sejtelmes hangon, a visszhangzott szóra csak figyeli a lány arcvonásait, amennyire képes rá, kiolvas belőle dolgokat. Barátok és ellenségek említésénél nem igen felel semmit egy kis ideig, inkább hagyja, hogy a lány végigmondhassa a szavait, befejezhesse a gondolatmenetét. Csak utána szólal meg.* -Ellenségek ugyanúgy jönnek és mennek. Ha úgy veszed, a barátaid néha azért mennek, mert ellenség lesz belőlük. De a virágos hasonlattal sem igen értek egyet. Hiába mondván, hogy a hamuból a legszebb virágok sarjadnak, ha hagyják őket.. Mivel itt senki nem hagy senkit, így virágok sem lesznek. A bogáncs pedig nem illatozik, bármennyire is akar. És ezen a ponton.. *tart egy kis hatásszünetet, lélegzetét is visszafojtva.* -..megbukik az elmélet. Mert nincs több virág. *az újabb gondolatmenetre szívesen felnevetne, e helyett csak a szemei váltanak át valamiféle furcsa, vörös izzásba.* -Ostobaság. Ami nem öl meg, könnyen romlásba dönthet, és gyengíthet, a helyett, hogy megerősítene. A régi bölcsek gyakran avulnak el. *villannak meg furcsa, őrült fénnyel a szemei.* -Szerencsésnek tartom magam, hogy élvezem a helyzetet, és egyetlen egy lépésemet sem bántam meg, ami idáig elvitt. Nekem jó itt. *sziszegi, szinte már-már kígyószerűen.*

Vendég

- Ki tudja. *Vonja meg a vállát a kérdésre, majd ugyebár szépen letelepszik Jack mellé. Egyelőre érintkezés nélkül, nem dől neki, nem bújik hozzá. Eltöpreng a hallottakon.* - Váratlanul... *Visszhangozza, majd ugyebár Jackre néz a győzelem említésénél. Elmosolyodik, mikor amaz hazugnak bélyegzi a kérdést, és átveszi a fiú testhelyzetét. Ő is hátul támaszkodik meg, bár ő nem képes a követ átalakítani, így az ő kezeinek bizony ugyanolyan hideg, de egyelőre bírja. Csak nem fagy oda.* - Ez már csak így szokott lenni. A barátok jönnek, mennek... az ellenségek gyűlnek. *Mondja kicsit keserűen, majd elmosolyodik.* - Pedig vadon a virág felnő magától is, ha másra nem számíthat. Ha nincs virág... majd kezdünk valamit a bogánccsal. Vagy azzal, ami van. *A kérdésre félredönti a fejét. Egy ideig a kapuba néz, majd bólint.* - Valamennyire? Hát valamennyire biztosan. Nehezebben, mint eddig, és elég sok mindent megadnék, ha visszajuthatnék oda, még ha nem is mindent... De valahogy túl kell élni. Ami nem öl meg, az megerősít... Csak attól félek, hogy lassan már megölni fog. *Teszi hozzá halkabban, visszanézve Jackre.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Szept. 23, 2010 6:59 pm

-Miért keserítenél? *néz fel a lányra, amint letelepszik mellé, törökülésbe, a kapu elé. Aztán visszafordítja a fejét az örvénybe, de csak pár pillanat erejéig, majd egyszerűen elfordul tőle. Ma már eleget kutatta.* -Nem vártam senkit. A legtöbben váratlanul toppannak be az életembe, és ez így van jól. *talán még egy aprót is biccentene, ám inkább kissé felszegi a fejét, hallva a lány további szavait. Amióta nyertek.. Nem is felel semmit, csak a szemei villannak meg különös, őrült, sunyi fénnyel. Nem nevezné akkora győzelemnek, amit sikeresen kiharcolt, inkább mondaná átmeneti sikernek. Hiszen így bizonytalanabb lett az élete, mint valaha volt. A kérdésre lehajtja a fejét, és elmosolyodik. Lanyha, átsuhanó, fintor-szerű, rángáshoz hasonlító, keserű félmosolyra görbül a szája a másodperc tört részéig, majd hideg, halkabb hangon válaszol.* -Te is tudod, hogy ez nem egy őszinte kérdés, és a választ rá talán pontosan tudod is. *hátrább dől, kezeire támaszkodva, maga mögött érintve a követ, egy kicsit machinálva a kövezeten, hogy ne legyen a számára annyira hideg, inkább finom faréteggel borítja be a kövezetet. Onnan figyel, kissé sandán Arianára, haja enyhén belelóg a szemébe, de csak az egyikbe.* -Telnek, ahogy előtte is teltek. Kissé nyugodtabban, kevesebb tennivalóval, amit több ellenséggel és utálattal kompenzál a Sors. Bár nem is várhattam többet. Tudod, mikor letértem az útról, pontosan tudtam, hogy ahova lépek, ott nem nő virág.. Te boldogulsz valamennyire? *szívesebben kérdezné meg a lánytól, hogy látta-e előre, de pontosan tudja, hogy nem, ez nincs így. És az álca, hogy ő ölte meg Kaent, és okkal, persze nem hullhat le. Így szóba se hozza a vén vámpírt.*

Vendég

*Halványan elmosolyodik, mikor Jack ránéz, és hagy a fiúnak időt, hogy beazonosítja. Csak a szavak elhangzása után löki el magát a faltól, és lépdel közelebb.* - Hát... el kell, hogy keserítselek, de csak engem. Így kénytelen leszel velem beérni. Egyelőre. Mást vártál? *Érdeklődik, miközben letelepszik a fiú mellé törökülésben. Nem néz rá, csak a kapuba bámul.* - Rég találkoztunk. Pontosabban... Rég beszéltünk bővebben. Talán azóta nem is, hogy nyertetek. *Fordítja a fejét végre Jack felé. Az arcáról nem olvasható le semmiféle vádlás, vagy hasonló. Halványan mosolyog, kedvesen, barátilag.* - Hogy telnek azóta a napjaid?

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Szept. 23, 2010 6:40 pm

*Érzi, hogy nincs egyedül. Nem úgy, hogy démoni jelenlétet érzékel, nem az anyagokat érzékeli másképpen, és nem is azt érzi, hogy egy magas szintű anyagmágus van a közelében. Egyszerűen csak érzi, hogy már nincs egyedül a saját és mások sikolyaival, amik a kapuban kavarognak. Az elhaló halálsikoly ütemes ringásába furcsa, apró lélegzet vegyül bele, ami nem a sajátja. Elég ideje ül itt, hogy ezen apró változás feltűnjön neki. Arról viszont fogalma sincs, ki érkezett meg. Kipattannak a szemei, és egy kis ideig, néhány pillanatig csak mered maga elé, próbálva beazonosítani a lányt, majd végül leengedi a kezeit, és felemeli a fejét. Hátrasandít a válla felett, majd, megpillantja a nagymacskát, és a hozzá tartozó szőkeséget, egy finom mosoly suhan végig az arcán, miközben lehunyja szemeit, és visszafordítja a fejét a kapuhoz.* -Nocsak, nocsak.. kit sodortak elém Zephyros szelei? *mered előrefelé, a kapuba, hátha még kiolvas valamit, de szavai érezhetően a lány felé szólnak, egyenesen neki. Ha Ariana közelebb lépdel, Jack feléje fordul, ám, amíg távol van tőle, nem látja ennek értelmét.*

Vendég

*Elgondolkozva lépdel be a belső udvarról a társalgóba. Végigsimít az egyik fotelen, de végül mégsem ül le. Körbepillant, diákokat keresve, de üres minden. Kihalt. Sehol egy lélek se... Felsóhajt, majd találomra a lelkek kapuja irányába indul. Ki tudja, talán ott lel valakit... ha meg nem, akkor egyszerűen csak leül gondolkozni. Vagy valami. Megigazítja magán a fekete köpenyt, hiszen odakint kicsit hideg volt már azért, majd benyit. Rögtön megpillantja a fiút, mire megáll az ajtóban. Halkan becsukja maga mögött, majd némán a falnak támaszkodik. Látta már órán is többször, hogy Odron gyanúsan nincs meg... soha nincs meg. De eddig nem volt alkalma rákérdezni... most pedig nem is nagyon mer. Nem is tudja, mit mondjon, így csak félig lehajtott fejjel figyeli Jacket, várva, hogy az felemelje a fejét.*

Tárgy: Re: Lelkek Kapuja Csüt. Szept. 23, 2010 5:59 pm

-Tudom, hogy odaát vagy. Csak azt nem, miért nem jössz át.. *súgja maga elé, miközben újabb és újabb kapukon les be. Megvetett lábakkal áll a Lelkek Kapuja előtt, miközben a kezével hanyagul int, végül lerogy a földre, törökülésbe, arcát a kezeibe temetve. Lassan, egyenletesen, bár kissé rekedtesen sóhajt fel. Fehér inget visel, aminek a felső gombjai ki vannak gombolva, fekete nadrágot visel, és egy könnyed, újabb szabású tornacipőt, ami tele van rúnákkal. Az egyik padon fekszik egy éjfekete köpeny, nem tudni, milyen, egyszerűen, vagy az is rúnás, talán az utóbbi. Valószínűbb ugyanis. Az ing ujjai feltűrve vannak, ahogy szokta, amikor úgymond dolgozik. Egy fekete, furcsa kép tűnik el a kapuból, és visszatér a kavargó mindenség. A fiú csak temeti kezeibe az arcát, miközben a hideg kövön ül, és lassan, mélyeket lélegzik, mentálisan próbálva kommunikálni a kapuval, és a benne levőkkel. Nincs mitől félnie jelen pillanatban.* -Tudom.. *szinte rögeszmésen súgja, sziszegi, leheli a szavakat, fekete haja enyhén kócos, kissé le is van nőve, nem olyan rövid, mint amilyen mostanában lenni szokott, és egy cseppet rálóg arcára, kezeire.*

Vendég

[Szeptember 12., éjszaka - a fagyott játék után]

*Enyhén szédülve támolyog be a Lelkek Kapujához, majd térdrerogy előtte a hideg kőpadlón. Nem, nem pofozta fel Christ. Nem azért nem, mert Chris, és nem azért nem, mert Amina, hanem mert... azóta annyi, annyi minden változott, hogy - megijed ugyan a gondolattól, de be kell vallania - valahol mélyen már szinte természetesnek veszi, ha valaki gyilkol. De nem, ez nem lehet... Ez nem természetes, ezt a gondolatot ki kell vetnie magából, nem szabad elfogadnia. Háború van, és az áldozatokat követel, de nem ok nélküli áldozatokat - Amina nem tartozik a háború szükséges halottjai közé. Némán figyeli a saját kezeit: vajon ezekhez is fog vér tapadni? Mikor? És ha majd ő is ölni fog, akkor... akkor mi lesz? Elborul majd neki is annyira az agya, hogy átlendül egy határon, és nem csak sebez, hanem valóban öl?* ~ Hogy annak a nőnek legyen igaza? Nem, azt soha. ~ *Összeszorítja a kezeit, és egy könnycsepp gördül le az arcán.* - Segíts... Kérlek, könyörgök, segíts... *Suttogja, a kapuba bámulva, megborzongva egy-egy sikolytól. De hogy kinek könyörög... azt már ő maga sem tudja. Enyhén remegő kezeibe temeti az arcát, és végigpörgeti magában, mégis ki tudna segíteni. Felbukkan az agyában egy réges-régi jelenet... Szükségem van rád...* - És engem ki ment meg az árnyaktól? Ki dobja le rólam a köveket? Segíts, kérlek, segíts... Miért az akaraterő hiánya, ha valaki nem akar ölni? Nem... Akkor nem lenne akaraterőm, ha nem tudnék megállni, hiába akarok... Ha nem tudnék visszalépni... Ha elszakadna a cérna, és... *Hangos csörömpöléssel robban darabjaira az üveggömb. Az övé is. Hogy képes lesz-e majd összeragasztani, legalább valamennyire összetákolni, legalább valami hasonlót csinálni... vagy hogy ha nem sikerül, mennyire fog boldogulni nélküle, legalább a felszínen... az már a jövő zenéje. Zene, amit nem hall, hiába kellene. Aztán az ujjai a halálfejes gyűrűre tévednek, és összeszorulnak körülötte. Nem... tőle sem vár segítséget az ügyében, de mégis...* - Vissza fog jönni... meg fogom találni... bárhol is van most, meg fogom találni... *Súgja maga elé. Még egyszer felnéz, bele a kapuba. Sikoly hasít a levegőbe, mire csak behunyja a szemét néhány pillanatra. Aztán hirtelen felpattan a földről, megfordul, és kisvártatva eltűnik a teleportban.*