Társalgó - Nyugalom terme

Vendég

First topic message reminder :

*Hagyja, hogy Szevér a füle mögé tűrje a haját, és elgondolkozva figyeli a fiút, majd mikor az visszahúzódik, akkor egy lendülettel törökülésbe ül át, ezzel ugyebár a támaszkodást befejezve. Felnevet, mikor Szevér kijelenti, hogy nem a frász járja át a szívét, ha arra vetődik.* - Ez jó, ezt megjegyzem. A balhé meg... Nem keresem, de nem is kerülöm. Megyek, ahova én akarok, aztán ha megtalál, hát egészségére. *Az ismerősre érdeklődve néz, végigpörgetve magában bizonyos információkat, de nem szól. A másik névre még érdeklődőbben pislog, és kattognak a fogaskerekek az agyában, de ez már nehezebb terület.* - Zara? Hm-hm. Na rá például kíváncsi lennék. *Közelebb hajol Szevérhez, cinkos mosollyal.* - Mesélsz róla?

Vendég

*Figyelmesen hallgatja Nikorinát, és közben szaporán bólogat.* -Ezek érdekes képességek. Én is a birtokában vagyok, de még eléggé kezdő vagyok benne. Szabadidőben igyekszem csiszolgatni rajta, de nem mindig jön össze. Mostanában azt sem tudom hol áll a fejem.*Fintorog tovább a lány. Feletébb boldog, hogy olyan emberre bukkant, akinek hasonló képességei vannak, mint neki.* -Én csak kisebb állatokat és növényeket tudok gyógyítani, kisebb állatoknak parancsolni és egyszerűbb növények mozgását tudom befolyásolni. Te mióta vagy ennek a képességnek a birtokában?*Kérdés után újabb kérdések következnek.*
-Arra a tűzgolyóra kíváncsi lennék, de inkább ne mutasd meg. A végén még felgyújtjuk a nyugalom termét.*Kuncog a lány. Elég érdekes lenne, ha Nikorina felgyújtaná a termet.*

Tárgy: Re: Társalgó - Nyugalom terme Szomb. Május 28, 2011 8:31 pm

*Való igaz, Nikorinának sem kellemes a téma. De, ha jobban belegondolunk, ez jogos is: ugyan ki emlékezne szívesen arra, hogy meghalt egyszer? Az igaz, hogy egyszer mindenki meghal, de Nikorina visszatért, a mai napig nem tudja, milyen okból. Halovány mosoly játszik most a lány arcán, ahogy figyeli Yora reakcióit. Ő is örül mélyen annak, hogy egy druidára talált rá. Jobb, mintha mondjuk egy halottidézőre, vagy valami hasonló rémségre. Egy haklottidéző valószínűleg azonnal megmondaná róla, hogy ő kicsoda-micsoda.*
-Sok gyakorlás kell hozzá. Ha elég kitartó vagy, nőni fog az erőd. De sok gyakorlás kell hozzá. *Valami megmagyarázhatatlan módon tetszik neki a helyzet. Olyan, mintha Yora kissé felnézne rá, mert nagyobb a tudása. Sosem tartotta a képességét valami sokra, nem szeret vele felvágni, de tudja, hogy nagyon hasznos. Nem egyszer mentette már meg az életét...*
-Hát... igazából nem sok dolgot. Állatoknak parancsolás egy bizonyos határig és méretig, tudok kisebb sérült állatokat és növényeket kézrátétellel gyógyítani. Érzékelni tudom a közelemben lévő vadállatokat, ha koncentrálok. Van egy elég hatásos fegyverem is, de azt nem mutatnám be. *Halkan kuncog egy kicsit, és a bal tenyerét kezdi el nézegetni.* Képes vagyok tűzgolyót lőni, ha szükséges. Nagyon hasznos, mert nem kell pálca, varázsige hozzá. Többnyire véletlenül jövök rá egy-egy képességemre. Aztán ezeket fejlesztgetem. Próbálok erősebbé válni. *Megvonja a vállát újra, és Yorára néz.*
-Neked is megvan ez a képességed, jól értettem? Nocsak, ebben is rokon lelkek vagyunk. Jó tudni. *Kissé elkalandozik a tekintete, látszik rajta, hogy elgondolkozott valamin. De hogy min... jó kérdés.*

Vendég

*Elképedve hallgatja Nikorinát.* -Hát, az az igazság, hogy nem hallottam róla. De szerintem hagyjuk ezt a témát.*Felel halkan a lány, hiszen így csak magát hozza zavarba és valószínűleg Nikorina sem örül ennek a témának.* -Én is durida vagyok. *Bólint Nikorina szavaira. Örül, hogy végre olyan emberre lelt, akit érdekel a növény-és az állatvilág. Yora tekintete a virágra téved, ami meghajlik előtte. Elmosolyodik.* -Nem volt fellengzős. Lassan talán én is képes leszek erre. *Mondja mosolyogva a lány. Tovább figyeli a kis virágot.* -Én csak ennél kisebb növényeket tudok csak mozgatni.*Jegyzi meg fintorogva Yora.* -Miket tudsz még?*Kérdi érdeklődve a lány. Ott ül a párnakupacokon, és úgy néz ki, mint egy hatalmas óvodás.*

Tárgy: Re: Társalgó - Nyugalom terme Szomb. Május 28, 2011 8:07 pm

*Yora mentegetőzését hallva csak megvonja a vállát.*
-Nem tudhattad. Gondolom, nem hallottál róla, mi történt velem... Nem voltál ott azon a szakkörön igaz? De mondjuk nem is dicsekednék vele. Hidd el, jobb, ha nem tudod. *Kissé megrázza a fejét, és tovább tanulmányozza Yorát. Az már feltűnt neki, hogy a lány valószínűleg fél-tünde. Elég jó a megfigyelőképessége, vagyis az utóbbi időben sokat fejlesztette ezt. Mert minden a részletekben rejlik ugyebár. Yora szavaiból is azonnal kikövetkezteti, kivel is hozta össze a sors.*
-A Természet... az maga a lételem számomra. Akárcsak a víz. Üdv, druidatárs. *Mondja titokzatos mosollyal, és feljebb emelkedik. Van a közelükben egy cserepes növény; erre néz rá, és bár nem nagyon látszik rajta, hogy koncentrálna, a növény, ami egyébként elég egyszerű felépítáésű, lassan megmozdul, holott nincsen huzat. Mi több, a mozgása elég határozott: olyan, mintha meghajolna Yora felé. Nikorina halovány mosollyal tekint a belsis lányra, miközben a növény lassan visszaáll természetes állapotába.*
-Bocs, ha ez kicsit fellengzősnek tűnt... de azt hiszem, elég meggyőző volt, nem igaz? Tényleg, honnan vagyok ismerős neked? Ne vedd zokon, csak kíváncsi vagyok. *Kissé félrebiccenti a fejét, és őszinte kíváncsisággal az arcán néz Yorára.*

Vendég

-Őt lehetetlen megbántani. *Felel mosolyogva.* -Igazad van, tényleg gondolatban beszél hozzám. Ezért sokszor néznek bolondnak, mert nem igazán értik, hogy kihez beszélek.*Mikor meghallja mi történt a lánnyal elkomorult az arca.* -Sajnálom, nem akartam ilyen számodra fájdalmas témát feszegetni. De, ha nem daimon lenne akkor is behoztam volna. Imádom a természetet, így nem maradhatnak el az állatok sem.*Felel halkan. Elgondolkodik, hogy Nikorinának milyen alakú volt a daimonja, de inkább nem kérdezi meg.*-Te szereted a természetet? *Próbálja kevésbé kínos téma felé terelni a beszélgetést.* ~Azt hiszem jobb lesz, ha ma többet nem szólalok meg.*Mondja az ordas. Yora bólint, hogy vette az adást, és hogy mostantól csak gondolatban szól felé.*

Tárgy: Re: Társalgó - Nyugalom terme Szomb. Május 28, 2011 7:48 pm

*Kissé fanyar mosollyal figyeli, ahogy Yora zavarba jön, mikor felfedezi, hogy nincsen egyedül. Hallgatja a lány szavait, közben az állát a bal tenyerébe támasztja.*
-Üres szavak. Ez így igaz. De a szavakkal is vigyázni kell. Veszélyesek lehetnek. Megbánthatod velük egy óvatlan pillanatodban azt, akit szeretsz. *Egy pillanatra akaratlanul is összeszorul a szíve, és az eszébe villan James.* Üdv Yora, és neked is üdv... Moren. *Alig észrevehető szomorúság suhan át az arcán, és kissé vonakodva mondja ki a daimon nevét. Yora kérdésére haloványan, ám szomorúan elmosolyodik.*
-Hogy honnan jöttem rá? Először is, nem sokan tartanak farkast háziállatként. Másodszor meg... Olyan volt, mintha valami olyanra válaszolnál, amit csak te hallhatsz. Gondolatokra válaszoltál fennhangon. És... nekem is volt daimonom. Ismerem őket. *Újra összeszorul a szíve, és a gondolataiban most egy szürke kandúr jelenik meg. Gradan, az ő régen elveszett daimonja. Gradan, aki nem térhetett vissza vele a halálból.*
-Akkor hadd mutatkozzak be... Nikorina Grozda vagyok, az Eramir szakról *mondja, még mindig halkan, majd újra megjelenik az arcán a fanyar félmosoly.* De lehet, hogy az ikernővéremmel, Slyviával tévesztesz össze. Nem csodálnám. *Tovább figyeli a lányt; égszínkék szemei állhatatosan csillognak, ám van bennük valami szomorúság. Egy régen eltemetett fájdalom, ami azért még élénken él benne. Az biztos, hogy megkomolyodott az elúlt idők alatt.*

Vendég

*A lány összerezzent, mikor megszólítják. Zavartan körbepislog aztán megpillantja a közelében heverő lányt.* -Én nem bántom. Lehet, hogy most dühös vagyok rá, de úgyis csak üres szavak, amiket jó néha kimondani. Az biztos, hogy megbánnám. Hozzám nőtt. Igaz, hogy szemtelen és lehetetlen alak, de hozzám tartozik.*Felel a lánynak. Olyan ismerős neki, de hiába próbál visszaemlékezni csak nem sikerül neki.* -Amúgy Yora vagyok. Ő pedig itt Moren. Honnan jöttél rá, hogy a daimonom? Sokan csak sokaknak csak sokkal később esik le. *Fejezi be a lány helyett a daimon. Yora csendben figyeli a lányt, és elmereng.* ~Talán igaza van, de akkor sem gondoljuk komolyan. *Üzeni a lány az ordasnak, aki erre egy aprót biccent.* -Ne haragudj, de olyan ismerős vagy nekem. Hogy hívnak? *Szólal meg újra a lány. Még mindig nem jön rá, hogy hol látta ezelőtt Nikorinát.*

Tárgy: Re: Társalgó - Nyugalom terme Szomb. Május 28, 2011 7:29 pm

*A hangokra, az ajtónyílásra csak egy icipicikét moccan az eddig mozdulatlanul heverő lány. Talán már ez is bizonyítja, hogy nem halott, vagy valami... és nem is alszik. Csak a bal keze moccan egy icipicit, de nem látványosan. Éppen annyi rezzenés, ami megtöri a mozdulatlanságát. Nikorina egyelőre csak fülel, hallgatja Yora kifakadását, dühöngését. Amikor a belsis lány nem messze tőle lehuppan a párnakupacra, csak akkor mozdítja meg nagyon lassan a fejét, és a diákképviselő felé néz. Óvatosan végigméri, még fekete hajsátora mögül, ami félig eltakarja az arcát. Végigméri a lányt, a kitűzőit - ebből leszűri, hogy az illető belsis, és diákképviselő -, majd a mellette lévő farkast is. Nyilván vele veszekedik a fél-tünde. Arra meg aból jön rá, hogy az állat daimon, hogy közönséges farkast senki sem tart háziállatként, ráadásul Yora mintha ki nem mondott dolgokra válaszolna.*
-Ne bántsd azt a szegény farkast *szólal meg a druida lány halkan, és felkönyököl, égszínkék szemeit Yorára szegezi.* Lehet, hogy most dühös vagy rá. De ha elveszítenéd... rögtön megbánnád az egészet, igaz? Visszasírnád. *A hangja halk, nyugodt, komoly. A jobb keze azonban az öve közelében, és ezzel együtt a pálcája közelében, hogy időben védekezhessen, ha a másik esetleg támadna ijedtében.*

Vendég

*Kinyílik az ajtó. Egy fél-tünde lány lép be rajta nyomában daimonjával.* -Mondtam, hogy hagyd békén a vázlataimat! Most mi lett? Minden csupa nyál! Elegem van belőled. *Dühöng az újdonsült Belsis diákképviselő. Fáradt, meglehetősen fáradt. Elfekszik egy nagyobb párnakupacon. Fel sem tűnik neki, hogy másik is van a teremben.* ~Mi az, hogy minden nyálas?! Már bocs, de nem én voltam! Ha nagyon tudni szeretnéd te borítottad ki a vizet a vázából! Azért lett olyan amilyen. *Háborog a daimon is. Ő kivételesen nem csinált semmit. Csak annyit akar, hogy a mai napra békén hagyják.* -Milyen váza? Azt is te lökted fel a nagy fejeddel! *Vitatkozik tovább a lány. Azért jött ide, hogy lenyugodjon, de úgy látszik még itt sem sikerül ez neki.* ~Nagyon jól tudod, hogy egész nap rohangáltam. Tutod milyen fárasztó a diákképviselőség? Már hogyne tudnám! Ott loholok folyton melletted!*Zajlik tovább a vita, de ezt már csak ők ketten hallják.*

Tárgy: Re: Társalgó - Nyugalom terme Szomb. Május 28, 2011 7:13 pm

*Nincs jobb hely a Nyugalom terménél, ha az ember lánya egy kis nyugalmat akar, ugyebár. Ráadásul mostanság nem mintha nagy forgalom lenne itt... De most mégis van itt valaki. Valaki, aki jóval korábban érkezett. Valaki, aki most a sarokban feltornyozott párnákon fekszik hason, arccal lefelé fordulva. Haaz oldala nem emelkedne-süllyedne lassan, az ember azt hihetné, halott. De nem ez a helyzet, bár az igaz, hogy ez a fekete hajú, vékony, fiatal lány már megjárta egyszer a halált. Megjárta, és vissza is tért onnan. Igen, Nikorináról van szó. A visszahúzódó, néha szeszélyes, víz elemű druidalányról. Ő fekszik most a párnákon, talán álomba merülve, de talán csak éppen relaxálva. Korábban bebarangolta a Tölgyest, jó szokásához híven, bár már valamennyi rejtekútját ismeri szinte már, és talán sokkal többet ismer belőle, mint számtalan diáktársa. Valamire csak jó, ha az ember hetekre képes elkerülni a többieket, és keresni a magányos helyeket... De igazából most abban reménykedik, hogy valaki rátalál. Valaki, akivel nagyon szeretne beszélni. Bár ki tudja, hogy ez a bizonyos valaki most merre jár éppen... Már jó ideje bejött, pontosabban amikor elkezdett leszállni a sötétség. Nem akarja, hogy elkapják kijárási tilalom idején, és néha képes elfeledkezni az időről. Jobb, ha napnyugtakor bemegy a Kúriába, ezt már tudja.*

Vendég

- Persze, hogy válaszolna. Kérdezz tőle bátran! Most úgyis fáradt ilyenkor már nem bír ellenszenves lenni. *Kacarászik a lány.* -Mit meséljek magamról? Nem sok minden maradt meg. A rossz emlékeket egy idő után eltüntetem, így azokra nem emlékszem, és többnyire rossz emlékeim vannak. Inkább arról az időszakról mesélek, mikor idekerültem. Mint egy rakás szerencsétlenség érkeztem meg ide. Azt se tudtam ki kicsoda, és hogy mit hol találok. A szaktársaim nagyon rendesek voltak, mindig segítettek. Később már a más szakos diákokkal is barátkoztam, de mára már kevéssel tartom a kapcsolatot. Folyton elkerüljük egymást. Szóval ott tartottam, hogy egy rakás szerencsétlenség. Eleinte nem nagyon ment az órai aktívkodás, de ráéreztem az ízére. Azóta, ha kérdeznek ha nem. Akkor is mondok valamit. Legfeljebb hatalmas nagy butaságot mondok. Hát, vegetáriánus vagyok, így elég furcsa, hogy ragadozó daimonom van. Én a húshoz sem bírok hozzá nyúlni, ő meg azt eszi. Akkor volt egy sasom, de hogy még él-e azt nem tudom. Okos madár, biztosan túlélte. Ezen kívül rengeteg könyvem van, de a muglikról nem sokat tudok. Hát röviden ennyi. Inkább mesélj te magadról. *Tanácsolja a lány. Őt mindig is érdekelte mások múltja csak a sajátja nem kötötte le.*

//Fagyunk//

Diák Hozzászólások száma : 15 Kaszt :

*Érzi, hogy a lány feszült, de ezt meg is érti, hiszen éppen, hogy beértek a tilalom előtt. A lány elmondja, hogy mi is az a daimon. Chris figyelmesen hallgatja és próbálja meg is jegyezni a hallottakat.* -Hmm... nagyon érdekes. Tehát, ha beszélnék hozzá, akkor válaszolna rá? *Érdeklődik a fiú, mert, ha jól vette ki Yora szavaiból, akkor ez lehetséges. Mondjuk nem próbálkozna vele, mert azért kicsit ellenszenves neki ez a dolog. Meg hát a lány is mondja, hogy nem ilyen szokott lenni. Mondjuk ilyenkor kellene elnyerni a szimpátiáját.*
-Akkor majd valamelyik nap bepótoljuk. Rendben, majd akkor azt használom a gyorsabb közlekedés érdekében. Ahm... mesélj még valamit magadról, aztán én is mesélek. *Ajánlja fel a lánynak a témát. Mondjuk ez jobb lett volna fordítva, de már mindegy.*

Vendég

*Feszülten vezette a fiút a nyugalom termébe. Attól félt, hogy nem érnek be időben. Yora eddig se nem maradt kint takarodó után, de nem is akart. Mindig is szabálytisztelő volt. Lehuppant egy szabad helyre, és folytatta.* -Szóval. A daimonok egy "másik világból" érkeztek. A daimon mindig állatalakot ölt. Nos, a daimonok az ember születésekor jelennek meg. Mindenkinek más fajta a daimonja, bár én jó pár diákkal találkoztam akiknek farkasalakú a daimonjuk. Moren az én lelkemnek egy része csak állatalakban. Tud beszélni, megtanítottam olvasni is. Köztem és közte mentális kapcsolat van, így akkor tudunk beszélni egymással, amikor akarunk de kívülálló ezt a beszélgetést nem hallhatja. Említettem, hogy tud beszélni, de nem csak mentálisan. Úgy is tudnak beszélni, hogy más is értse. Most röviden ennyi jut eszembe. Ha kérdéseid vannak bátran kérdezz. *Tart egy kisebb monológot a lány.* -Én is úgy gondoltam, hogy majd máskor. Ilyenkor nem lenne szerencsés kint mászkálni. Ja, igen a központi teremben van egy teleport azzal visszajuthatsz a szobádba. *Mosolyog tovább a lány. A farkas a lány ölébe hajtja a fejét.* -Most kifejezetten nyugodt. Az idegenekkel mindig undok. Szerencséd van. *Jegyzi meg halkan a lány. Arra vár, hogy most a fiú beszéljen.*

Diák Hozzászólások száma : 15 Kaszt :

//Yora//

*nagyon úgy tűnik, hogy nem egy szakon vannak, de nem hinné, hogy ez gond lenne.* -Én Eramir-os vagyok. Igen menjünk be, majd ott beszélgetünk tovább. *Egyezett bele Chris, majd elindult a lányt követve. Tudta követni és nagyjából meg is jegyezte az utat. Egy terembe érnek. Érdekes helynek találjak, olyan nyugodt itt minden. Szabad hely után néz, ha talál, akkor le is ül oda. Haját kitúrja a szeméből, majd a lányra pillant.* -Igen az jó lenne, de szerintem halasszuk el máskorra. *Értékeli, hogy akivel eddig találkozott, mind segítséget ajánlott fel neki. Nem gondolta volna, hogy jobb lesz itt, mint gondolta. Nem szólal meg, várja, hogy Yora elmondja, hogy mi az a daimon.*

Tárgy: Re: Társalgó - Nyugalom terme Szomb. Május 14, 2011 8:47 pm

*Mikor Emily megjelenik,kissé szemrehányóan néz rá,mert nem épp azt csinálják,amire Em gondol.A büntetőmunkára csak vállat von,nem érdekli,mivel Denny is megy akkor vele.Denny kérdésére a nyugalom termébe húzza a fiút,és mikor belépnek,szétnéz ülőhely után.Végül megpillant egy kanapét,és leülteti szerelmét.Szeme még mindig nedves a könnytől,de ez sem zavarja.Most Dennyvel van,úgyhogy semmi sem bánthatja.Eléül,és ajkait a fiú ajkaira helyezi,kicsit erősen bár,de most így jó neki.Átöleli a fiút,és vállára teszi fejét.Közben úgy érzi,sose volt senkivel ilyen boldog.A kis szomorúság és a düh megmaradt,de ezt nem mutatja.A sírás ezek nagy részét kimosta,de még mindig nem tudja elfelejteni,hogy vesztett.Aztán a fiú szemeibe néz,és egyszerűen nem tud betelni a látvánnyal.Megsimogatja a fiú haját,majd megcsókolja szerelmét.És persze várja,történik-e valami,mond- Denny valamit.Ha nem,elfordul,ésíkarba teszi a kezét,ha pedig igen,csönesen hallgatja.*

Vendég

*Ha az lesz, amit Yan gondol, hogy verekedés lesz belőle... Na, az lesz az amit Lil sosem bocsát meg magának. Eldöntött kérdés: kettesben kell beszélnie Gevvel. Mindenképp...nehezebb lesz így, legalábbis neki, de ez a helyes döntés.* - Azt hiszem, jobb ha nem leszel ott, mikor beszélek vele... *Sóhajt, majd Yan hívására mégiscsak odabújik a fiúhoz. Talán nem ég hamuvá... Na, és még jó, hogy Yan nem mondja ki a gondolatait, különben kapna Liltől valamit aminek nem örülne. Jobb lesz majd...igen...elvégre együtt vannak. Újra. Talán Gev amúgy sem akar már együtt lenni a lánnyal. Talán... nem is fogja bánni. Minden esetre inkább ülne be egy csapat hatalmas pók közé, minthogy megejtse azt a beszélgetést a fiúval. Ráadásul egyedül! De legalább itt van neki Yan. És tudja, hogy itt is marad. Azt mondta, ő már nem fog elmenni...* - Szeretlek... *Suttogja az említett fülébe, majd elhelyezkedik valami kényelmesebb pozícióba, félig Yanon, félig a kanapén. Nem szeretne most egyedül maradni...* - Ugye maradsz még egy kicsit? *Ha nemleges választ kap, ő is elhúz aludni, vagy legalábbis az ágyában feküdni és forgolódni, ha viszont Yan marad, nem rajta fog múlni, hogy mikor mennek el aludni. Sőt...lehet hogy ő perceken belül itt, a kanapén fog elaludni. És így talán még a rémálmok is megkímélik...nameg a nyakában lógó álomfogónak köszönhetően...*

Vendég

*Hát, nem volt könnyű, az biztos. Arra gondolni, hogy a szerelmét valaki más öleli, más csókolja... Igen, ez nehéz volt. De igazából most rossz. Most, hogy szembe kell nézniük Lil elhamarkodottságának a következményeivel. Meg persze Gevvel, aki valószínűleg nem fogja olyan könnyen megbocsátani Yannak, hogy visszatért a képbe. Az is lehet, hogy ezek ketten halomra ölik egymást! De ez majd eldől.*
- Ne is gondolj ilyeneket, kicsim! És gyere ide! *kéri Yan és odanyújtja a kezét a lánynak. Amennyiben ő mégsem akar visszabújni a fiúhoz, csak megsimogatja a hátát. Nem mond többet. Belegondol, hogy mi történne vele, ha Liliya meghalna... Nem, akkor inkább látná megint valaki más karjaiban, mondja inkább még százszor, hogy semmit nem jelent neki, csak éljen. Csak távolról imádhassa, és ne csak az emlékét. Azt nem bírná ki. Valószínűleg még aznap meggyilkolná magát, de legalábbis megkérne valakit, hogy ölje meg. Mondjuk egy nekromantát... Az még szívesen is tenné, ha megengedi neki, hogy a maradványaiból zombikat gyártson, vagy ilyesmi. Minden esetre most csak ül a lánnyal, próbálva megértő támaszként viselkedni. Próbálva vigasztalni a kedvesét. Idővel minden jobb lesz majd...*

Vendég

*Ő szólt Gevnek, hogy ez van. De tudja, hogy ez nem volt elég, hogy még tennie kellett volna valamit, például akkor befejezni ezt, mikor még el sem kezdődött. Ezt megmondta neki is. Ő pedig elfogadta ezt. Yannak meg végül is igaza van. Nem vele szemben... Mert ők végülis nem voltak együtt...* - Igen, tudom, de... az a legrosszabb, hogy belegondolva hogy én mit éreztem volna ha te teszed ezt... Nem hiszem, hogy olyan könnyű lett volna. *Nyel egyet, majd felhúzza a lábait, és magához öleli őket. Nem érzi magát... méltónak hozzá, ezek után, hogy átölelje Yant. Tuti, hogy a pokolba fog jutni. És hogy Gev hogyan fog reagálni? Hát abba inkább nem gondolna bele. Legszívesebben nem gondolna bele semmibe.* - Néha olyan érzésem van, hogy legszívesebben csak elaludnék...és nem kelnék fel többet. Szerintem még jót is tennék vele. *Sóhajt, fejével a térdeire támaszkodva. Nem, nem érdemli meg Yant, és Gevet sem érdemelte meg. Aki annyit segített neki... Nem, nem, nem...*

Vendég

*Sajnálja a lányt. Tényleg. És részben akkor is ő tehet a dologról, mert ha akkor nem szakít, akkor Lil sem keresett volna mást, és most nem lennének ebben a helyzetben. De ez van, most ebben a helyzetben kell boldogulni. És hogy a lány önző lenne? Hát... igen. Igen, mert Yan hazudhat akárkinek, de Lilnek és magának nem. Igen, Liliya részéről tényleg kicsit önző viselkedés volt úgy valaki más karjaiba borulni, hogy még szerette őt.*
- Jó, rendben. De nem velem szemben, ugye tudod? *kérdi. Mert Lil nem vele tett igazából rosszat. Nem, nem vele. Ez Gevnek lesz borzalmas, ha majd megtudja. És igazán nem irigyli őt, amikor majd mindez kiderül. Yan pedig most őszinte. Az, mert muszáj annak lennie, nem hazudhat a szerelmének. Vele csak azt tette, amit elvárt tőle. Neki volt lehetősége felkészülni a dologra. De vajon Gevvel mi a helyzet? Vajon ő is készen állhat rá, hogy Liliya el fogja hagyni, mert újra összejött vele, Yannal?*

Vendég

*Ez valószínűleg az egyetlen dolog, amiben nem értenek egyet...hogy ki szereti jobban a másikat, illetve, hogy ki a hülyébb némely esetekben... S mi lett volna ha Gaea nem egyszerre hívja meg őket? Hát valószínűleg ugyan ez, csak kicsit később és más szituációban. Mert hacsak Yan nem költözött volna kilóméterekkel arrébb, Lil nem tudta volna magát sokáig tűrtőztetni, az biztos. Számára az élet már máshogy nem igen képzelhető el, ahogy ez kiderült. Yan szavaira reménykedve pillant fel, de még mindig ugyan azzal az önváddal teli tekintettel, amivel a padlót illette meg.* - Yan...te nem bántottál meg engem, soha... *Szólal meg végül.* - Elvégre az én hibám, hogy szeretlek, nem? *Hallat egy erőtlen kis nevetésfélét. Na igen. Yan jól döntött...vagy legalábbis akkor ez így látszott. Persze az már más kérdés, hogy most... De egy pillanatra belegondol abba, hogy ő mit érzett volna, ha Yant más lánnyal látja. Ez nem segít.* - El ne próbáld velem hitetni, hogy nem volt szemétség amit tettem!... *Sóhajt.* - Szörnyen önző vagyok... *Pillant ismét sötét tekintettel a fiúra, majd megintcsak a padlóra. Jelen pillanatban utálja magát... Persze a tekintet nem a fiúnak szólt. Hanem önmagának. Azért, amit Yannal, és amit Gevvel tett...*

Vendég

//Olvad//

*Oké, teljesen nem érte váratlanul, hogy a lány a másik srácba is szerelmes volt. Valamennyire. Hát, nem is jó érzés, de számított rá. Sőt, eredetileg azt akarta, hogy Liliya boldog lehessen valaki mással, ki akart vonulni az életéből. Talán... Talán ha nem híják el őket... De nem. Felesleges a talánokon és a 'mi lett volna ha' típusú gondolatokon elmélkedni. A jelenben, a megtörtént dolgok függvényében kell élni, beszélni és döntéseket hozni. És egyébként is: nem véletlenül ülnek most itt összeölelkezve. Nem, egyáltalán nem véletlenül. De nem tart sokáig a dolog, mert Lil elhúzódik tőle, azt mondva, ami Yant is foglalkoztatja.*
- Kicsim... Én nem érdemellek meg téged. Persze, most licitálhatnánk egymásra, de nem lenne túl sok értelme. Éppen azt tetted, amit akartam. Megpróbáltál elfelejteni. Ez volt a célom, azt akartam, hogy ne tudjalak többé megbántani. És tudod, még ha akarnálak sem tudnálak utálni. Ahhoz túlságosan szeretlek *fejezi be végül, komolyan figyelve a lányt, valami jellegzetes lágysággal a tekintetében, amit Lil mindig láthat, ha a szemébe néz. A barna íriszek tökéletesen tükrözik a fiú érzéseit. Várja, hogy erre mit mond a másik. Ő pedig nem szenvedett, csak amikor szabad percei voltak. Nem, kellően elfoglalta magát.*

Vendég

*Elhiszi Yannak. Már mégis hogy ne hinné?! Ő is pontosan így érez. És megbízik a fiúban... A fiút hallgatva nem szól semmit. Mit szóljon hozzá? Ő nem gondolkozott rajta ennyit. Megpróbált belenyugodni. Elfelejteni. Nem sikerült, de...ez már más kérdés. Nem válaszol azonnal. Ó, igen, történt vele egy s más... Nem is kevés. De hol kezdje? Szemét volt, mindenkivel. Nagyon, nagyon szemét. Ezt eddig is tudta. Hát, valahol bele kell kezdeni, úgyhogy egy sóhaj után elkezdi.* - Igazából fogalmam nincs, miért csináltam... mármint hogy összejöttem Gevvel... Persze, őt is... *Nyel egyet. Fenébe! Ezt nem kellett volna. Bár nem mondta ki, de sejti, hogy Yan tudja, mit akart mondani. Szerette őt is. Hogy mennyire? Az már más kérdés.* - De...nem annyira, mint téged! Ezért nem voltam rá képes, hogy csak úgy...elfelejtselek. *Sóhajt. Nem, az lehetetlen vállalkozás lett volna. Pár másodpercnyi csönd után folytatja.* - Aztán jött az a kis izé...és Nemir... aztán... azt már tudod. *Ismét szünet.* - Én teljesen megértem, ha most utálsz... És ha... visszavonod, amit mondtál. Én annyira nem érdemlem meg ezt! Téged! Szörnyű vagyok... *Bontakozik ki az ölelésből és dől hátra a kanapén, olyan tekintettel, mint aki mindjárt belefolytja magát egy kanál vízbe. Yan egész végig miatta szenvedett, ő meg mit csinált? Más pasi karjába menekült, hogy minél hamarabb kitörölje az életéből a fiút...*

//Fagyi.//

Vendég

*Egy kellemes, mély hangú nevetés tör fel a torkából Lil szavaira.*
- Ne aggódj, nem kell nekem senki más *néz a lányra csillogó szemekkel. És hogy igazat mond, ott ragyog a szemeiben. Mert nem is tudna hazudni szerelmének. Aztán látja, hogy a lány egyetért vele, de azt is látja rajta, hogy azért neki jóleső érzés is egyben. Yannak is csak annyi problémája van, hogy nem a változatosság kedvelője. Nem, ő szereti, ha a dolgok a megszokott mederben folynak. Kicsit furcsa, hogy ilyen hamar megszokta a vörös hajú lány birtokát, de nem baj. Azért szereti Nezabart. És nem hagyná itt ő sem. Nem, mert hálás neki. Ha nem íratják be az iskolába, soha nem találkozik Lillel, meg ami azt illeti, Gaeával sem. Aztán jön a kérdés, mire vállat von.*
- Ha azt mondom semmi... A legteljesebb igazságot állítom. De gondolom ennél azért többet várnál, úgyhogy... Hm, mit is meséljek? Untathatnálak céges ügyekkel, de nem hiszem, hogy érdekelne. Azon kívül meg tanultam. Ó, és persze napi egy órát rászántam arra, hogy megpróbáltam elmagyarázni magamnak, hogy vajon miért is jó, hogy... Szóval hogy azt tettem, amit. Úgy nagyjából ennyi *foglalja össze röviden az elmúlt négy hónapot. Igen, ennyi történt vele. Céges dolgok, sok rakatnyi irat, amin át kellett rágnia magát, a tanulnivaló, az órák... És igen, a Liliyán való gondolkodás. A napi egy óra néha napi néggyé változott, amikor kevesebb dolga volt, vagy nem volt annyira kimerítő napja. De most már nem kell több éjszakát ezzel töltenie.*
- Te talán többet tudnál mesélni *veti fel, lepillantva a lány szemeibe. Tényleg szeretné tudni, hogy boldogult a kedvese. Szeretné tudni, ki volt az, akivel együtt volt - vagy van, de ez ugye egy elég kényes kérdés -, szeretné tudni, ő hogyan birkózott meg a dolgokkal. És azt is, hogy történt-e valami olyan, amiről tudnia kellene, de nem tud, mert az elmúlt négy hónapban nem beszéltek.*

Vendég

*Egyre inkább kezd megnyugodnia, ahogy a fiú átöleli a vállát. Mintha...minden rendben lenne. Közben tudja, hogy nincs, de ez egyre kevésbé érdekli jelenleg. A válaszra csak vállat von.* - Hát, te tudod. Nekem ez csak előny... nem keltesz vágyat másokban, hogy elcsábítsanak... Mert, bocsi, de a kedvességeddel nem fogod ezt elérni! *Neveti el magát. Talán ez az első poénja hónapok óta. Vagy legalábbis...az első, amin ő is nevet. Őszintén. A következő szavakra azonban sóhajt egyet.* - Igen... fura... *Bár ő még mindig első otthonának tekinti. Szereti Gaeát, de nem lenne képes itthagyni véglegesen a Nezabart. Túl fontossá vált neki. De jó érzés, hogy már van hova mennie, ha itt...valami történne. Így hát hazaérkezni mindenképpen jó érzés volt.* - És amúgy...mi történt veled amíg...nem voltunk együtt? *Pislog fel a fiúra. Mert nem látta úgy, mintha a fiú annyira élvezné az életet. Bár Lil sem volt így, de még mindig jobb helyzetben volt, mint a fiú, valószínűleg.*

Vendég

*Elmosolyodva leül a lány mellé, és fél kézzel magához öleli, míg a másik kezével megvakargatja Eva fülét. Egy pillanatra elmerül a lány hajának az illatában, ami csodás emlékeket idéz. Majd rájön, hogy nem kell emlékeznie, mert Liliya megint az övé. Mert megint együtt vannak, mert megint kimondhatja, hogy szereti, mert megint átölelheti, megcsókolhatja és mert megint nyíltan szeretheti. Sosem érezte még ennél tisztábban, mekkora ökörség volt ellökni magától a szerelmét. A kérdésre felocsúdik, majd rövid tűnődés után vállat von.*
- Azt hiszem, a megszokás *mondja. Igen, minden kétséget kizáróan. Elvégre, már nincs mit takargatni. Már nem kell elrejtenie a kinézetét, nem kell titkolóznia, mégsem hagy fel a csuklya hordásával. Megszerette. Fura dolog, de mégis, nem akarja csak úgy elhagyni ezt a szokást. A vörös köpenye már a része, a csuklya pedig hozzá van varrva, és ha már van, használja. Teljesen logikus és praktikus dolog.*
- Furcsa megint itt lenni... *szólal meg, hangosan tűnődve. Nem a nyugalom termére gondol, hanem úgy összességében az iskolára. Mert tényleg fura. Máris hiányzik neki Gaea, és hiányzik az ottani, saját szobája. Persze valahol jó is itt. Ez most a második otthona. Eddig az első volt, de a 'nővére' házában megtalálta az igazi, első otthont, amire mindenkinek szüksége van, az iskolán kívül is. De jó volt újra látni a Nílusi krokodilt, a négy ágyat, a kis, közös helyiséget. Ráadásul az unokabátyja is jókedvűen fogadta. Viszont vannak dolgok, amik elől inkább lelépne, csak sajnos nem teheti. Szembe kell nézni néhány problémával, mert elfutni nem lehet előlük.*