Tengerpart

*Na igen a Kínai út. Részben jó, részben kevésbé. Szegény Feli nem kap csak egy átlag választ ami nem mond semmit. Meg fogadom magamban hogy ha kicsit megemésztem a dolgot elmondó neki. *-Mi? Illegálisat? Soha. *mondom ahogy felfmelem karjaimat és megrázom a fejem. *-Szia vigyázzatok az úton és majd még beszélünk. *integetek nekik. Majd kifújom a bentartott levegőt és ekkor látom Haku szúrós tekintetét. *-Ugyan én semmi rosszat nem csináltam. *mondom elégedetten vigyorogva. Azért kicsit ideges lettem mikor Feli daimonja elkezdett ásni pont ott ahol Haku elrejtette a cigit. *-Mi a baj Haku? *kérdezem mosolyogva nővérkémet.

*A nagy nyújtózkodás közepette észre veszem Feli-t. Hátam mögé rejtem a cigit mire Haku kikapja a kezemből és elrejti a homokban. *-Huh... Köszi.*suttogom vigyorogva.*-Szia nincs semmi különös. És veled? *kérdezem angyali mosolyal remélve hogy nem látott semmi érdekfeszítőt. Nem akarok kikapni. Érzem hogy jó kedvében van így erősen reménykedem hogy elkerülte figyelmét a dohány.*

*Nagyokat ásítozva sigyelem a hullámokat. Ahogy hátamat a sziklának vetem egyik lábam kinyújtom még a másikat felhúzó. Felhúzott térdemre támasztom kezem amiben élénken füstöl a cigim. Még mindíg az álmomon gondolkozó mikor megpillantó Hakut. Számba veszem a cigit és feltápászkodom. *-Na a fura nővérem is ide ér? *kérdezem majd rávigyorgok még mindíg cigivel a számban. Mit titkoljam? 18 elmúltam. Nagyot nyújtózkodom és mikor az ég felé emelem karjaimat hátra dőlök és majdnem lemegyek hídba, de megtartom magam. Jól esik a nyújtózkodás főleg a kemény landolás után. Mikor kinyitom a szemem majdnem el is esek mert Feli-t látom meg és sajnos Ő még nem tudja hogy dohányzom. Hirtelen felegyenesedem és hátam mögé rejtem az égő cigit.*

*Békés álmomat egy puffanás és léptek zaja yavarja meg. Mikor feleszmélek már Haku a hátamon ül én meg a földm kötök ki. A léptek zaja elhal ami gyanús és még gyanúsabb Haku viselkedése. Mielőtt bármit is mondhatnék elrobog azzal hogy a parton találkozunk. Vállat vonok és sport cipőmet összekötöm a fűzőnél és vállamra akasztom és mezítláb indulok el. A meleg ellenére elememben vagyok mert jót álmodtam. Ezért háztetőrl háztetőre ugrálva haladok. Hamar leérek a partra és egy árnyékos helyen leheveredek hátam egy sziklának vetve ismét rágyújtva.*

*Nem bírom megálni nevetés nélkül ahogy a kiscsajról beszél. *-Érdekes egy egyéniség meg kell hagyni. *mondom ahogy kedvesem karjába kapaszkodva haladok. Nem mutatom hogy fáj mert arra neveltek hogy ne mutassam ki a fájdalmat. *~Kicsit elfáradtam. De vajon miért pont most találtam meg? Lehet valamikor ki kéne mennem majd a temetőbe. Hátha választ kapok a kérdéseimre.~*gondolkodom és észre se veszem hogy elértük a fogadót és már a szobánk ban vagyunk.*

*Elnevetem magam azon amit mond. A lapostalpú cipők nem az én stílusom. *-Legfejebb diáknak néznek majd*vigyorodom el mjd épp lábamra felhúzom a cipőt. *-Ideje lenne visszamenni mert későre jár.* mondom és megvárom még Ő is felöltözik. Másik cipőmet bele tettem a táskába mert nem lenne szerencsés felszaggtni az ép hogy gyógyulásnak indult sebet. A sós víz megtette hatását mert nem vérzik már a lábam. *-Nekem se jön be a sorsnak ez a fajta humora. Amióta a Holt lelkekben összefutottunk azzokkal a vámpírokkal, valahogy nyincs nyugtunk. *mondom merengve. *-Tényleg vajon mi lehet azzal a pimasz kiscsajjal? *gondolkodom el az eget nézve.*

-Nyugi csak néhány vágás. Hamar rendben leszek, de egy ideig hanyagolnom kell magas sarkú cipőimet. *mondom és rá mosolygok. Nyakamba akasztom a medált és a ruháim után nyúlok. Nehezen veszem fel rövidnadrágomat mert azért eléggé fáj. Azért sikerült felöltöznöm a végén. *-Miért van az hogy akárhova megyünk mindíg bajba kerülünk? *kérdezem mosolyogva ahogy ránézek. Valahogy mindig bajba kerülünk. De nem érdekel. Később majd jókat nevetünk rajta. *~Örülök hogy velem volt. Nélküle feladtam volna. ~*gondolkodom ahogy átölelem. *-Köszönöm hogy velem vagy. Nagyon szeretlek. *mondom neki.*

*A lábamra pillantok ami nem épp szép látvány. Megmozgatom de nem érzem hogy eltört volna. Mivel mozgatni tudom így biztos hogy se törés se szallag szakadás csak a vágások. *-Jól vagyok. De nélküled nem sikerült volna túlélnem ezt.*mondom és újra a medál hátoldalát figyelem a mama nevét. *~Emlégszem még nagyon régen eljöttünk ebbe az országba mert apa innen származott és a nagymamáék sírjához kimentünk. És mama elhagyta a medálját amit a papától kapott.~*gondolkodom és a sötét égre nézek. *- Ez a medál a mamámé volt. Nagyon régen hagyta el mikor itt jártunk. Legalábbis az országban. *mondom és ránézek. Kicsit zavart a tekintete gondolom a történtek után ez érthető.*

*Félúton járok már homályosodik a látásom, de nem adom fel. Egy homályos foltot pillantok meg magamelőtt. Felényújtó a kezem de onnantól nem érzek semmit. *~Ne feledd te nem engedheted meg magadnak hogy fel add a harcot. Te fogod átvenni a helyem és nagyobb hatalóra tehetsz szert mint eddig bárki.~*magamelőtt látom nevelőanyámat de hirtelen távolodni kezd.Hiába futok utánna de nem érem el. *-ANGYAL! *pattan ki a szemem és hirtelen ülök fel. Szétnézek éswa tengerparton találom magam. Steven aggódó arca az amit először meglátok. *-Steven! Jól vagy?*ölelem magamhoz. *-Úgy sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.*mondó és akkor tűnik fel hogy a medált még mindígwa kezemben szorongatom. *-Ste... Steven. Ez a medál... *meredek a medálra. Nem az az érdekes hogy egy nagy rubint van a közepén hanem hogy a hátuljára a mamám neve van gravíroztatva. Corinna Zimmermann Shadowblade.*

*Stev megpróbálja a lábam kiszabadítani. A vágással már nem is törődök mert egyre fogy a levegőm. Hirtelen megfogja az arcom és ajkait az enyémre tapasztja. Levegőtwad át. *~Istenem te bolond. Így neked lesz kevessebb levegőd. ~*megragadom a karját és jelezni próbálom neki hogy menjen fel. *~Nem hagyom hogy az én hülyeségem miatt neki is baja essen. ~*gondolkodom majd szabad lábammal megtámoszkodom egy stabil sziklán és elkezdem erősen rángatni a lábam. Ahogy elkezem kifelé húzni a lábam az eddig elszorított sebből elkezdett ömleni a vér vörösre festve a vizet. Most semmi sem számít csak hogy mindketten kijussunk innen. Egy erősebb rántással végre kiszabadultam. Nem maradt túlsok erőm és az oxigén hiány miatt égett a tüdőm. Most nem engedhettem meg magamnak hogy elájuljak, mert kedvesem se lehet jobb állapotban főleg hogy levegője egy részét átadta nekem. *

*Ahogy lábamat rángatom érzem hogy az egyik szikla egyre mélyebben hasítja fel a bokámat. A sós víz elkezdi égetni a sebet de ez a kissebbik gondom. A levegőm is fogytán van. Megpillantó Stevent ahogy felém úszik. Voltam már nagyobb bajban is, de akkor nem aggódtam azon hogy valakit hátqa hagyok. Nem voltam hajlandó feladni és arra kényszerítettem magam hogy eszméletemnél maradjak. *~Sikerülni fog. Nem adom fel.~*mondogatom magamnak és ketten próbáljuk kiszabadítani a lábamat. Az sem érdekel hogy a sebb egyre mélyebblesz*

*Mosolyogva merülök alá és leúszunk a sziklákig. Ott keresgélünk és közben szemmel tartjuk egymást. Ahogy megfordítom az egyik követ egy rák meglep és az ujjamba csíp. Hirtelen jött de nem történt semmi komoly. Odaúszok Stevhez és jelzem neki hogy fel kell mennem. Elindulok fölfelé és ahogy felérek nagy levegőt veszek. *-El is felejtettem hogy milyen nehéz a könnyű búvárkodás. *kapkodom a levegőt. Na igen elég nehéz a víz alatt maradni. *-Mikor felfelé jöttem megláttam valamit. Megyek megnézem.*mondom és lemerülök. Leérek és azzonnal oda úszom ahol azt a valamit láttam. Félre fordítok egy követ és megtalálom amit kerestem. Egy elég régi aranymedál a közepén egy rubintal. Mikor megvoltam el akartam lökni magam a fenékről de elkövettem azt a hibát hogy instabil felületre raktam a lábam és néhány nehéz és éles szikla közé szorult a jobb bokám. Ahogy szabadulni próbálok és rángatom a lábam, érzem hogy egyre mélyebb pebet elyt rajta a szikla.*