*Thrish ma korán hagyta el ideiglenes lakóhelyét, a Fogadót. Még nem ismer sok embert, de azért hall ezt-azt. Most mindenhol a városurakról keringenek különböző hírek. Ez mindenkinek felkelti az érdeklődését, főleg, ha még csak nemrég érkezett meg a városkába. Épp ezért is hagyta el ma oly korán ágyát, hogy utánajárjon, hogy mennyire igazak a hírek. Sokáig bolyong a negyedek között, míg végül megtalálja a keresett helyet, bár azért közben többször visszatért a Fogadóba, hogy egyen valamit, vagy egyszerűen csak pihenjen egyet. Egyszerű öltözékben közelíti meg a Ligetet, nem akar feltűnést kelteni. Könnyed léptekkel halad célja felé, de azért izgul. Nem tudja, hogy mi vár rá. Nem fél, mitől kellene félnie, hiszen a Természet az élete, mi másért jött volna most ide? Haját kiengedve hagyta, így most a szél néha belekap, hogy néma játékra hívja barna fürtjeit. Vállán egyszerű utazóköpeny, melyet most jobban összehúz, nincs valami meleg és kicsit fázik. De céltudatosan lépdel, sőt egészen megnyugszik ahogy tekintetét végigvezeti a Ligeten, amiből így este felé már nem látni olyan sokat, de azért így is csodálatos. A kellemes virágillat is segít neki abban, hogy leküzdje izgalmát. Fogalma sincs, hogy merre is kellene mennie, hogy hol találja meg Mirillát, akinek szolgálatába szeretne állni. Egy ideig sétálgat előre, majd mivel biztos abban, hogy várakoznia kell szépen letelepszik a fűbe. Kezét lágyan végigsimítja a zöld növényen, aztán mélyet sóhajt. Igazán ráér, nincs semmi dolga és türelme is kifogyhatatlan. Ez nem is lehet másképp, hiszen a Természetben sem egy nap alatt fejlődnek ki a növények és nőnek fel az állatok. Mindennek idő kell és ő tud várni. És addig is elmerülhet gondolataiban, itt nem fogja senki sem megzavarni, kivéve az a valaki, aki minden bizonnyal elé fog jönni hamarosan és megtudja, hogy mit is kell tennie ahhoz, hogy a városúrhoz csatlakozhasson. Tekintetével az eget fürkészi, kicsit be van borulva, ezért a csillagokat nem látni olyan fényesen, de ott vannak és szüntelenül ragyognak*