Steven Blackfield háza

* A díszes plafont bámulom. Hihetetlen, hogy ebben a házban minden tökéletes. Túl... Stevenes. Vajon ő otthon van? Ó ha tudná, hogy Sophievel mi éppen... szóval jót mókázunk. Csak engem közben elkezdett a fejfájás gyötörni. Sophie elvigyorodik és pimasz ajánlatokat tesz. Ki tudna neki ellenállni. Viszonozom a dévaj mosolyt, majd közelebb hajolva hozzá kissé a felső ajkába harapok.*
- Kérem, maga azt akarja, hogy kiüssem magam? Ám legyen. Ámen* Hangjából érzem, hogy aggódik értem, mégis borral kínál. Nekem tetszik a dolog, miért is utasítanám vissza?*
- De palackot hozz, ne egy pohárkát! * Kacsintok rá, és ha újból feltűnik a szobában a vörös alkohollal, akkor átveszem tőle a poharat, vagy az üveget és koccintásra emelem.*
- Drága jó bátyád otthon van vajon ezekben a pillanatokban? * Kérdem tőle és feljebb csusszanok az ágyon. Hátamat a támlának vetve várom, hogy újból ködös legyen minden és ne lássam a szoba négy sarkát.*

- De a te hajad is olyan vizes mint az enyém, mégsem vagy turbános. * Ujjal mutogatok rá, aztán találok egy kellemes elfoglaltságok számunkra. Úgy tűnt nem zavarja az igencsak félreérthető helyzet amibe kerültünk, úgyhogy nem is mentem arrébb. Engem sem zavart, sőőt. Egy pillanatra elszakadok tőle és ő rákérdez. Hát nem ez az a pillanat, amikor szívesen megosztanám vele a gondolataimat, de látom, hogy nagyon az arcomat fürkészi.*
- Érdekes pont én is ezt akartam kérdezni. * Válaszra sem várva újból betapasztom ajkait az enyémmel. Átszalad az agyamon, hogy vajon Stevennel is eljutottak e eddig, de aztán elterelem az ilyesféle gondolatokat. Túl sokat gondolkodom, én már rájöttem, úgyhogy most figyelmemet csak Sophienak szenteltem. Kíváncsi lennék, hogy mire gondol, de a mentalista képességeim Sophienál mindig csődöt mondanak.*

- Kell a muszlim bajszos szipirtyónak! * Még egy kicsit ellenkezek, aztán a fejemre kerül a törülköző. Aztán azzal mit sem törődve inkább magamhoz húzom Sophiet, ő pedig beletúr a vizes hajamba, ezért le is esik rólam a törölköző...tetszik.. A nyakam köré fonja karjait én pedig a whiskynek hála felbátorodtam és elmélyítem a dolgokat. Még jobban tetszik. Gyengéden magamra húzom és ha ez sikerült, akkor utána fölé kerekedek, kihúzom a Sophie háta alá került zavaró törölközőt és ledobom a földre. Így fölé kerülve elszakadtam az ajkaitól és az arcára nézek. Nem húzódom távolabb, csak kíváncsi vagyok, hogy mit gondol a hirtelen jött félreérthető pozitúránkhoz. Lehet, hogy kezd elillanni az illuminált hatás?*

* Betámolygok és miután leejtettem a kabátomat, azzal nem törődve leülök az első ülőalkalmatosságnak tartott dologra és hosszasan kifújom a levegőt. Sophie drága összeszedi, meg is köszönném, de csak valamiféle nyögés hagyja el a számat és bólogatok... de hogy miért? Ez számomra is rejtély. Bort nem ad, amiért felettébb dühös vagyok, de azért készségesen követem Sophiet nem tudom hova, egyáltalán azt sem tudom, hogy hol vagyunk, de jó. Követem őt fel a lépcsőn is, közben valamit magyarázok neki. Azt hiszem a tárgyakról akartam valamit mondani, de elfelejtettem. Mindegy is.. ő nem. A vicces képről akartam mondani valami megjegyzést. Hogy hasonlít Stevenre, de ekkor beérünk a szobába, Sophie pedig leültet az ágyra. Micsoda luxus van ebben a szobában. Nem csoda.. hiszen Steven lakik itt. Savanyú ábrázatom lesz a gondolatra, de még akkor is amikor Sophie rá teszi a fejemre a törölközőt. Hevesen ellenkezek, el akarom tolni a kezét.*
- Hé! Nem vagyok már török. Amúgy is minek az a fejemre?! Mi vagyok én török basa? vagy pasa.. Tuggyam' is én! * Vigyorgok, aztán végül is hagyom, hogy rám tegye.. Ahogy elfordul úgy is levetem. Szóval az ágyon ülök, szórakozottan a fejemen ezzel a turbánnal, amikor Sophie közelebb hajol hozzám és érdeklődik a hogylétem felől. Oh milyen édes... nekem meg milyen bárgyú tekintetem lehet ebben a pillanatban..*
- Ó dehogynem fázom. Felmelegítesz? * Vigyorgok rá, mentségemre szóljon, nem vagyok magamnál, magamhoz húzom és megcsókolom.*

* Erőteljesen szédülök.. és ez még enyhe kifejezés, de arra még rájöttem, hogy Sophie és én elhagytuk a fogadót. Egyenesen megyek. legalább is szerintem, de erről megbizonyosodok, amikor látom, hogy Sophie nem igazán stabil a magassarkú miatt. Azt mondta, hogy menjünk. Én meg azt mondtam rá, hogy oké. Esett ránk az eső, de nem bántam. Nem volt hideg, bár az is lehet, hogy csak engem fűtött az alkohol? Mindegy is. Teljesen Sophiera bízva magam nem is néztem az utat, hogy merre indultunk. Azonban gyanúsan hosszú volt és gügyögve próbáltam ellenkezni, amikor megláttam a már ismerős stéget. Mutogattam valamit... valami csúnyát, de azért készségesen mentem tovább, míg végül házon belülre kerültem.*
- Ééén nem is itt lakom Sophie.. De te sem áám. * Vigyorgok, majd levetem nedves kabátomat. Az akasztóra akasztottam... volna, de az leesett a földre én pedig érte hajolva kettőt láttam belőle, amit muszáj volt megemlítenem Sophienak. Nagy vidáman fordultam felé.*
- Nézd már.. hát nem kettő lett belőle? * Kérdem, ahogy közelebb sétálok hozzá, majd magamhoz szorítom.*
- Na hol az a vörös bor pincérasszonyom kérem? * Csóválom a fejem és szomorúan biggyesztek. Érdekes lehetek, mert egyszer szomorú az ábrázatom, másszor meg csak úgy ok nélkül felnevetek. A csuklásról nem is beszélve. A szentségit.*